Tavalyhoz hasonlóan idén is egy 0-0-lal kezdte szezonját az FTC, amely a BL-selejtező első körében a feröeri Klaksvíkban vendégeskedett. A KÍ számára az év egyik legfontosabb, míg a Fradinak az idény első meccse volt ez, ami látszott is a játékon, ahogyan az is, hogy Sztanyiszlav Csercseszov későbbre tartalékolja a feltétlen győzni akarást.
Két dolog biztos: a halál és hogy a Fradi a BL-selejtező első mérkőzésén megszenved egy – általában – messzi ország kis csapata ellen. Tavaly a Tobol ellen idegenben 0-0-át játszottak a zöld-fehérek, még egy évvel azelőtt pedig az FC Prishtinával szemben 70 perc szenvedés után arattak sima, 3-0-s győzelmet. A KÍ Klaksvík elleni idegenbeli, gól nélküli döntetlen így – még ha az oddsok szerint meglepetés is – a gyakorlott nyári magyar futballszurkolónak aligha sokkoló.
Állóháború az első félidőben
Pedig a mérkőzés biztatóan indult, az első néhány percben többször is megtalálták beadásokkal Varga Barnabást, aki így vagy úgy, de valamennyi felé szálló labdát a kapu felé préselt. Úgy tűnt, Csercseszov a középcsatárnak célzott direkt labdákkal próbálja elkerülni, hogy a meccs egy a BL-nyár elején gyakorinak számító forgatókönyvbe fulladjon. De belefulladt: a nagyobb csapat a technikai fölény birtokában a kisebb kapuja előtt tili-tolizva kereste a réseket, a hazaiak viszont az év számukra egyik legfontosabb meccsén megfeszülve zárták a területeket.
Csercseszov az általa kedvelt 4-2-3-1-es formációban rakta fel a Fradit, a Botka-S. Mmaee-Cissé-Csivics védősor előtt Baráth és Esiti, a csatár, Varga Barnabás mögötti sorban pedig Marquinhos futballozott, balján Adama Traoréval, jobbján Zachariassennel. A védekezési vonalakat nem cifrázta, azon ritka esetekben, amikor a Klaksvík hátulról építkezett, a Ferencváros 4-1-4-1-be rendeződve fedte le az amúgy rendkívül szűk, mindennek tetejében műfüves játékteret. Ezt az alakzatot itt-ott Marquinhos, Traoré vagy Zachariassen letámadó mozgása bontotta meg.
Labdakihozataloknál a két szélsővédő feljebb lépésével Mmaee és Cissé lettek az utolsó sor, előttük Esiti és a két szárnyvédő helyezkedett, a támadóhármas mögött pedig Baráth és Marquinhos mozgott, így lényegében egy 2-3-2-3-as formációban építkeztek. Ez a topcsapatok által is használt hadrend a hátsóktól pontos, labdabiztos passzjátékot igényel, ugyanakkor jó alapot ad arra, hogy a támadósor a szélső védők gyakori és agresszív felfutásaival öt fősre bővüljön, és a csapat ezáltal a pálya mind az öt hosszanti sávjában támadni tudja a védelmet.
Ezt láttuk is a Fraditól, Botka és Csivics bátran ment fel, többször akár egyszerre is, hiszen a mélyen behúzódó ellenféllel szemben hátul nem igazán volt mit biztosítani. Botkának köszönhetően Zachariassen sokszor „sunnyoghatott be” második csatárnak Varga mellé, míg a másik szárnyon Traoré hol labdával, hol anélkül próbált befelé törni. A mali támadó olykor egészen az oldalvonal mellé húzódott ki, hogy a felfutó Csivicsnek nyisson folyosót a félterületbe. A középpálya hosszanti tengelyében eközben Baráth „liftezett”, aki a csapat felfejlődésével párhuzamosan lépett fel Esiti mellől Marquinhos mellé.
A rendkívül keskeny pályán azonban ez nem vezetett célra, a tizenhatos területe a folyton ott strázsáló védőkkel kiegészülve rendkívül túlzsúfolt volt. Az első félidőben az átlövések és az egy az egy elleni játékszituációk forszírozása híján ez egy álló ostromot eredményezett, ímmel-ámmal pukkanó ágyúlövésekkel.
A feröeriek támadásban nem színezték, kalkulálható módon építettek a pontrúgásokra (és -dobásokra), amelyeket akár már a félpályától is közvetlenül a kapu elé íveltek, mintegy elárulva, hogy támadásban szinte mindent erre az ütőkártyára tesznek fel. Nem is ok nélkül, a rögzített helyzetekből – és szinte csak abból – több helyzetük is adódott, a Fradi védői gyakran maradtak le az ötösre érkező emberekről.
Ugyanez, csak pepitában, újabb 45 percig
Bár az első félidő teljesítménye nem adott okot kitörő boldogságra, Csercseszov mégis csere vagy komolyabb szerkezeti váltás nélkül küldte vissza a pályára csapatát. A KÍ-nak nem volt oka változtatni, ugyanazt az ötös védősort húzta meg a kapu előtt, előttük négy középpályással és egy csatárral, a védelemben így alapesetben mindenkinek megvolt a „párja” a Fradi öt támadójából.
A második játékrész első húsz perce drasztikus változást nem hozott a játék képében, az viszont szinte biztos, hogy Csercseszov több átlövést kért a szünetben, amit a mélyre betömörülő védelem ellen Esiti és Mmaee is megpróbált 20-25 méterről.
Az orosz mester az első cseréket a 67. percben húzta meg, a balszélről Traorét, a támadóközéppálya tengelyéből pedig Marquinhost kapta le, hogy Owusu és Lisztes érkezhessen. Ezzel picit át is szabta az együttest: a jobb lábas Lisztes a bal szélre, míg Owusu az erősebb lábával azonos oldalra, jobbra került. Általa így egy friss, dinamikus támadó rohamozott a szélen, Zachariassen behúzódhatott középre, ami az ő üresbe mozgásaival talán a számára legideálisabb hely, Lisztesnek pedig adva volt a lehetőség, hogy a lövést keresve cselezzen befelé.
Néhány perccel ezután újabb csere következett: Esiti helyét Sigér foglalta el, amivel egy fordulékonyabb, a gyors labdajáratásra alkalmasabb középpályás került a védelem elé. Az átalakítás a játékosprofilokból adódóan némi újdonságot is hozott. Zachariassen ugyanúgy húzódott be az ék mögé középről is, ahogyan ezt korábban a szélről tette, ezt Marquinostól kevesebbet láttuk. A keskeny pálya viszont akkor sem tette lehetővé, hogy széltében öt helyett hat játékossal rohamozzon a Fradi, ha Csercseszovnak esetleg lett volna ilyen elképzelése, Csivics és Botka közül ugyanis így jobbára már csak ez egyik „fért be” a támadóláncba.
Érdemi javulást azonban ez sem hozott, ami egy masszívan bekkelő, a játékot folyton tördelő ellenféllel szemben ugyan előfordul, a markáns változás hiánya azonban így sem jó előjel. A Fradi játékába ugyan költözött némi fantázia a cserék által, de ebben annak is nagy szerepe van, hogy a két csapat messze nem ugyanolyan minőségű játékosokkal tudott frissíteni. Sztanyiszlav Csercseszov láthatóan nem csinált sem lét-, sem presztízskérdést abból, hogy nyer-e a csapata a Feröer-szigeteken, így ha vannak is más fegyverei a Fradinak, azokat nem most ismertük meg. A mérkőzésből ha nem is üvöltött, de kikiabált a zöld-fehérek terve, felfogása: „ha megy így, akkor jó, ha nem, akkor majd itthon”.
Azt már mindenki döntse el maga, hogy a szezon első tétmeccsén, egy jóval gyengébb csapat ellen, szokatlan körülmények között ez bűn-e, vagy sem, ugyanis nehéz elképzelni, hogy a Klaksvík a Fradi otthonában hasonlóan meg tudná nehezíteni riválisa dolgát. Ugyanakkor az, hogy a döntetlen eredmény nagyjából a játék képének is megfelel, örömtelinek így sem mondható.
