nb1.hu

Tavalyhoz hasonlóan idén is egy 0-0-lal kezdte szezonját az FTC, amely a BL-selejtező első körében a feröeri Klaksvíkban vendégeskedett. A KÍ számára az év egyik legfontosabb, míg a Fradinak az idény első meccse volt ez, ami látszott is a játékon, ahogyan az is, hogy Sztanyiszlav Csercseszov későbbre tartalékolja a feltétlen győzni akarást.

Két dolog biztos: a halál és hogy a Fradi a BL-selejtező első mérkőzésén megszenved egy – általában – messzi ország kis csapata ellen. Tavaly a Tobol ellen idegenben 0-0-át játszottak a zöld-fehérek, még egy évvel azelőtt pedig az FC Prishtinával szemben 70 perc szenvedés után arattak sima, 3-0-s győzelmet. A KÍ Klaksvík elleni idegenbeli, gól nélküli döntetlen így – még ha az oddsok szerint meglepetés is – a gyakorlott nyári magyar futballszurkolónak aligha sokkoló.

Állóháború az első félidőben

Pedig a mérkőzés biztatóan indult, az első néhány percben többször is megtalálták beadásokkal Varga Barnabást, aki így vagy úgy, de valamennyi felé szálló labdát a kapu felé préselt. Úgy tűnt, Csercseszov a középcsatárnak célzott direkt labdákkal próbálja elkerülni, hogy a meccs egy a BL-nyár elején gyakorinak számító forgatókönyvbe fulladjon. De belefulladt: a nagyobb csapat a technikai fölény birtokában a kisebb kapuja előtt tili-tolizva kereste a réseket, a hazaiak viszont az év számukra egyik legfontosabb meccsén megfeszülve zárták a területeket.

Csercseszov az általa kedvelt 4-2-3-1-es formációban rakta fel a Fradit, a Botka-S. Mmaee-Cissé-Csivics védősor előtt Baráth és Esiti, a csatár, Varga Barnabás mögötti sorban pedig Marquinhos futballozott, balján Adama Traoréval, jobbján Zachariassennel. A védekezési vonalakat nem cifrázta, azon ritka esetekben, amikor a Klaksvík hátulról építkezett, a Ferencváros 4-1-4-1-be rendeződve fedte le az amúgy rendkívül szűk, mindennek tetejében műfüves játékteret. Ezt az alakzatot itt-ott Marquinhos, Traoré vagy Zachariassen letámadó mozgása bontotta meg.

Labdakihozataloknál a két szélsővédő feljebb lépésével Mmaee és Cissé lettek az utolsó sor, előttük Esiti és a két szárnyvédő helyezkedett, a támadóhármas mögött pedig Baráth és Marquinhos mozgott, így lényegében egy 2-3-2-3-as formációban építkeztek. Ez a topcsapatok által is használt hadrend a hátsóktól pontos, labdabiztos passzjátékot igényel, ugyanakkor jó alapot ad arra, hogy a támadósor a szélső védők gyakori és agresszív felfutásaival öt fősre bővüljön, és a csapat ezáltal a pálya mind az öt hosszanti sávjában támadni tudja a védelmet.

Ezt láttuk is a Fraditól, Botka és Csivics bátran ment fel, többször akár egyszerre is, hiszen a mélyen behúzódó ellenféllel szemben hátul nem igazán volt mit biztosítani. Botkának köszönhetően Zachariassen sokszor „sunnyoghatott be” második csatárnak Varga mellé, míg a másik szárnyon Traoré hol labdával, hol anélkül próbált befelé törni. A mali támadó olykor egészen az oldalvonal mellé húzódott ki, hogy a felfutó Csivicsnek nyisson folyosót a félterületbe. A középpálya hosszanti tengelyében eközben Baráth „liftezett”, aki a csapat felfejlődésével párhuzamosan lépett fel Esiti mellől Marquinhos mellé.

A rendkívül keskeny pályán azonban ez nem vezetett célra, a tizenhatos területe a folyton ott strázsáló védőkkel kiegészülve rendkívül túlzsúfolt volt. Az első félidőben az átlövések és az egy az egy elleni játékszituációk forszírozása híján ez egy álló ostromot eredményezett, ímmel-ámmal pukkanó ágyúlövésekkel.

A feröeriek támadásban nem színezték, kalkulálható módon építettek a pontrúgásokra (és -dobásokra), amelyeket akár már a félpályától is közvetlenül a kapu elé íveltek, mintegy elárulva, hogy támadásban szinte mindent erre az ütőkártyára tesznek fel. Nem is ok nélkül, a rögzített helyzetekből – és szinte csak abból – több helyzetük is adódott, a Fradi védői gyakran maradtak le az ötösre érkező emberekről.

Ugyanez, csak pepitában, újabb 45 percig

Bár az első félidő teljesítménye nem adott okot kitörő boldogságra, Csercseszov mégis csere vagy komolyabb szerkezeti váltás nélkül küldte vissza a pályára csapatát. A KÍ-nak nem volt oka változtatni, ugyanazt az ötös védősort húzta meg a kapu előtt, előttük négy középpályással és egy csatárral, a védelemben így alapesetben mindenkinek megvolt a „párja” a Fradi öt támadójából.

A második játékrész első húsz perce drasztikus változást nem hozott a játék képében, az viszont szinte biztos, hogy Csercseszov több átlövést kért a szünetben, amit a mélyre betömörülő védelem ellen Esiti és Mmaee is megpróbált 20-25 méterről.

Az orosz mester az első cseréket a 67. percben húzta meg, a balszélről Traorét, a támadóközéppálya tengelyéből pedig Marquinhost kapta le, hogy Owusu és Lisztes érkezhessen. Ezzel picit át is szabta az együttest: a jobb lábas Lisztes a bal szélre, míg Owusu az erősebb lábával azonos oldalra, jobbra került. Általa így egy friss, dinamikus támadó rohamozott a szélen, Zachariassen behúzódhatott középre, ami az ő üresbe mozgásaival talán a számára legideálisabb hely, Lisztesnek pedig adva volt a lehetőség, hogy a lövést keresve cselezzen befelé.

Néhány perccel ezután újabb csere következett: Esiti helyét Sigér foglalta el, amivel egy fordulékonyabb, a gyors labdajáratásra alkalmasabb középpályás került a védelem elé. Az átalakítás a játékosprofilokból adódóan némi újdonságot is hozott. Zachariassen ugyanúgy húzódott be az ék mögé középről is, ahogyan ezt korábban a szélről tette, ezt Marquinostól kevesebbet láttuk. A keskeny pálya viszont akkor sem tette lehetővé, hogy széltében öt helyett hat játékossal rohamozzon a Fradi, ha Csercseszovnak esetleg lett volna ilyen elképzelése, Csivics és Botka közül ugyanis így jobbára már csak ez egyik „fért be” a támadóláncba.

Érdemi javulást azonban ez sem hozott, ami egy masszívan bekkelő, a játékot folyton tördelő ellenféllel szemben ugyan előfordul, a markáns változás hiánya azonban így sem jó előjel. A Fradi játékába ugyan költözött némi fantázia a cserék által, de ebben annak is nagy szerepe van, hogy a két csapat messze nem ugyanolyan minőségű játékosokkal tudott frissíteni. Sztanyiszlav Csercseszov láthatóan nem csinált sem lét-, sem presztízskérdést abból, hogy nyer-e a csapata a Feröer-szigeteken, így ha vannak is más fegyverei a Fradinak, azokat nem most ismertük meg. A mérkőzésből ha nem is üvöltött, de kikiabált a zöld-fehérek terve, felfogása: „ha megy így, akkor jó, ha nem, akkor majd itthon”.

Azt már mindenki döntse el maga, hogy a szezon első tétmeccsén, egy jóval gyengébb csapat ellen, szokatlan körülmények között ez bűn-e, vagy sem, ugyanis nehéz elképzelni, hogy a Klaksvík a Fradi otthonában hasonlóan meg tudná nehezíteni riválisa dolgát. Ugyanakkor az, hogy a döntetlen eredmény nagyjából a játék képének is megfelel, örömtelinek így sem mondható.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyító alatt: Banó-Szabó Bence

Sok más elfeledett, vagy az elfeledés határán lévő labdarúgóhoz hasonlóan Banó-Szabó Bence is kivirágzott a csodatevő Szabó István keze alatt Kecskeméten. A Honvédból igazolt támadó asszisztkirály lett, ugyanakkor egyes mutatóiban még így is van helye a javulásnak.

A magyar futball 2022/23-as évének showját úgy elvitte a Kecskemét, hogy nem is nagyon hagyott belőle senki másnak. A Fradinak nemzetközi menetelése révén, a Vidinek a majdnem, míg a Vasasnak a tényleges kizúgása okán jutott némi rivaldafény, egyébiránt mindenki a KTE-ről beszélt az év során.

Az ezüstérembe torkolló siker egyik legfinomabb kezű kovácsa a vezetőedző, Szabó István fia, Banó-Szabó Bence volt. A trénert és játékosát számtalanszor kérdezték viszonyukról, ahogyan a fiatal labdarúgó életútja is úton, útfélen téma volt az idén. Ezeknek nem is futnánk neki újból, ehelyett inkább vetünk néhány alaposabb pillantást a kispesti nevelésű támadó szezonbeli statisztikáira.

Korábban írtunk már a gólkirály, Varga Barnabás mögött befutó dobogósokról, és az utánuk következő „őszi menők”-ről is, Banó-Szabó egyik összeállításba sem került bele. Nem csoda, hisz azokban a góltermés alapján sorakoztattuk fel az NB I legjobb támadóit, Banó-Szabó pedig nem ebben volt kimagasló a mögöttünk hagyott idényben.

Banó-Szabó Bence májusban ellenfélként tért vissza a Bozsik Arénába
Volt csapata ellen a Bozsik Arénában (Fotó: Szirtesi Lászlói/Getty Images)

Ahogy egy chipseszacskóval a kézben Youtube-sztárrá váló teremlabdarúgó-ifjonc is megmondta: „a jóságot nem gólban, hanem minőségben mérik”. Ezt a gyermeki pontatlansággal összerakott, de szándékolt mondanivalóját tekintve mégis igaz mondást maxolta ki idén a KTE. A csúcsék, Tóth Barna 6, írásunk főhőse, Banó-Szabó pedig 5 találatnál állt meg, utóbbi a huszonötödik legtöbb volt a ligában. Hogy ezzel hasznosak voltak-e a csapatuk számára, azt az újoncként megszerzett 2. helyezés láttán el sem kell kezdeni magyarázni.

Banó-Szabó speciel nem kevesebb mint 12 gólpasszt osztott ki. Ezzel asszisztkirály is lett, megelőzve a ferencvárosi Marquinhost (10) és Adama Traorét (9), valamint a mezőkövesdi Molnár Gábort (9). A kanadai pontok összesítésében így befér az elitbe, 17 egysége a negyedik helyre jó, holtversenyben a debreceni Dorian Babunszkival. Kiszolgálókészsége áprilisban, Felcsúton teljesedett ki, ahol mindhárom vendég gólt ő készítette elő.

Passzjátékában szemre és a matek alapján is benne van a minőség, de azért így is akad még játékelem, amiben fejlődhet. A támadóharmadba a szezon során 123-szor próbált passzolni, ennek 68%-a, 84 átadás volt pontos. A klasszikus úgy szól, hogy „nem jó, de nem is tragikus”, mi ezt úgy finomhangolnánk, hogy nem kiemelkedő, de megfelelő. Arról nem is beszélve, hogy szummában a szezonban mutatott teljesítménye is óvatosságra inti a kritikusokat.

Nyomás alatt viszont egészen kiválóan passzol, 34-ből mindössze ötször tudták hibára kényszeríteni őt a rá támadó ellenfelek. Ez 85%-os mutató, ami már az elitet jelenti. Beadásai 41%-ban pontosak, 41 próbálkozásából 17-szer találta meg a társak lábát, vagy éppen fejét.

Banó-Szabó Bence három gólpasszt adott Felcsúton, csapata 3-0-ra verte a Puskás Akadémiát
Három szürke pont, három kecskeméti gól – valamennyihez Banó-Szabó Bence asszisztált

A progresszív passzaiba már jóval több hiba csúszik, 126/232-es mutatója 54%-os. Ez önmagában kritizálható, ugyanakkor az sem véletlen, hogy ebben a statisztikában legtöbbször védők vezetik a csapatrangsorokat. Például egy Belényesi-féle felpassz a saját térfél közepéről a félpályára – ideális esetben – kevésbé rizikós, mint azok a kulcspasszok, amelyeket Banó-Szabó a középcsatár körül elmozogva igyekszik osztogatni a közvetlen veszélyzónákban.

Fehérváron 2-1-es győzelmet ért el a Kecskemét, többek között Banó-Szabó Bence gólpasszainak is köszönhetően
Fehérváron is mindkét kecskeméti gólt Banó-Szabó készítette elő

Az viszont ennek ellenére sem vitás, hogy a passzpontosságán van mit csiszolni. Ahogyan lövésein is, melyből 45 volt az idény során. Ezek 11%-a, 5 lövés talált végül utat így vagy úgy a hálóba, ami szintén nem túlszárnyalhatatlan.

Mindent összevetve így is rosszindulat kell ahhoz, hogy Banó-Szabó idén lerakott produkciója láttán valaki két félmondatnál hosszabb bírálatot fogalmazzon meg róla. Az év során a pályán és azon kívül is vezérré lépett elő, a sokat dicsért kecskeméti scouting és átigazolási politika címerállata lett. Sőt, ugyanez ellentétes előjellel igaz rá Kispesten is, ahol viszont foghatják miatta (is) a fejüket a vezetők.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyító alatt: Deybi Flores

Az átlagember nem sok metszéspontot sejt a Fehérvár FC és Honduras válogatottjának életében, és helyesen is teszi. Deybi Flores viszont az: a 27 éves játékos mindkét – szebb napokat is látott – együttesben alapember volt a közelmúltban. Egy szegény közép-amerikai ország futballjának visszaesését, vagy épp helyére kerülését durva lenne a nyakába varrni, klubjában viszont erényei mellett elgondolkodtató számokat is mutat.

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban vette kezdetét az Arany-kupa, amely a CONCACAF-zóna, vagyis az észak- és közép-amerikai, illetve a karibi térség országainak „kontinensviadala”. Az Amerikai Egyesült Államokban rendezett tornán két futballista is képviseli az NB I-et a fehérvári Deybi Flores és a mezőkövesdi Thomas Ephestion személyében.

Előbbi már a második játéknapon pályára is lépett (utóbbi kedden hajnalban a 67. percben állt be az El Salvadort legyőző Martinique csapatába) Honduras válogatottjával, noha sok örömét nem lelte az első perctől kezdve sima vereségben. Sovány vigasz számára, hogy bár Diego Vázquez szövetségi kapitány mind az öt cserelehetőségével élt, Flores végig a pályán maradt – a kapuson és a védelmen kívül egyedüliként. A nyári uborkaszezon egyik egzotikumaként ezúttal a Fehérvár FC középpályását helyezzük nagyító alá.

Se veled, se nélküled – Flores és a hondurasi válogatott

Deybi Flores 2015 decemberében, két U20-as válogatottsággal a háta mögött, 19 évesen mutatkozott be a hondurasi felnőtt nemzeti csapatban egy Kuba elleni barátságos meccsen, hogy aztán közel három évre teljesen kiessen a pixisből. Legközelebb 2018 őszén kapott meghívót, amikor is egy-egy győztes, vesztes és ikszes felkészülési találkozón is beállt csereként. 2019 tavaszán még jutott neki egy kerettagság, aztán újfent majd’ három év parlag.

A 2021 márciusi válogatott meghívó viszont már egy jóval stabilabb korszak elejét jelentette: Flores először volt kezdő címeres mezben, Fehéroroszország után Görögország ellen is végig a pályán volt. Ezután tétmeccsen is debütált, a júniusi CONCACAF Nemzetek Ligája vesztes elődöntőjét, majd a büntetőkkel megnyert bronzmeccsét is végigjátszotta.

Ki is vitték az egy hónappal későbbi Arany-kupára, amelyen szintén az összes lehetséges játékpercet a pályán töltötte a csoportjából továbbjutó, a negyeddöntőben Mexikó ellen kieső csapatban. Az első, Grenada ellen 4-0-ra megnyert mérkőzésen a második gól előtt ő szolgálta ki Edwin Solanót.

Deybi Flores és Lionel Messi összecsapása cirka három hónappal a vb-döntő előtt (Fotó: Getty Images)

Az ezzel (és kilenc meccsen 0,11-es pontátlaggal) bukó szövetségi kapitány, Hernán Gómez távozásával megnyílt a visszaút Flores számára a hondurasi válogatottba. A nemzeti csapat azóta játszott tíz találkozójából kilencen volt keretben, kettő kivételével mindet végigjátszotta. Ezek közt van négy CONCACAF Nemzetek Ligája-meccs és ugyanennyi felkészülési találkozó, valamint immár egy újabb Arany-kupa csoportmérkőzés.

Na, és mit tud ez a Honduras?

Jogos a kérdés, hiszen a közép-amerikai ország nem vádolható azzal, hogy nélkülözhetetlen szereplője volna a futball vérkeringésének. Annak térképére viszont vitathatatlanul felkerültek, hiszen egyetlen 1982-es szereplés után a 2010-es és a 2014-es világbajnokságon is ott voltak. Előbbin gólt nem, pontot viszont Svájc ellen szereztek, hozzásegítve a spanyol-chilei kettőst a továbbjutáshoz. A brazíliai tornán Franciaországtól, Svájctól és Ecuadortól is kikaptak, utóbbi ellen viszont betaláltak, amivel három percig vezettek is. Az akkori keretek tagjai közül David Suazo, Wilson Palacios, Maynor Figueroa és Emilio Izaquirre tette le komolyabban a névjegyét Európában.

David Suazo és Sergio Ramos párharca a hondurasiak első 21. századi vb-szereplésén (Fotó: Getty Images)

Az Arany-kupa történetében – nem meglepetésre – sikeresebbek, legszebb tíz évük az 1981-es aranyéremmel kezdődött. Legközelebb, 1985-ben ezüstérmesek lettek, az 1989-es tornára ki sem jutottak, 1991-ben viszont ismét a fináléba kerültek, de kikaptak az USA ellen. Folyó évszázadban kétszer zártak a dobogón: 2005-ben és 2009-ben is az Egyesült Államoktól kaptak ki az elődöntőben, ami automatikus bronzérmet jelentett.

A jelenlegi keret legértékesebb játékosa az évet a francia élvonalbeli Brestnél töltő Alberth Elis, akit a Transfermarkt 3,5 millió euróra becsül. Őt követi két amerikai légiós, Bryan Acosta (2 millió) és Joseph Rosales (750 ezer), a rangsor negyedik helyezettje pedig 500 ezres árcédulájával a Vidi védekező középpályása. A 23 fős keret hat légiósa közül csak Elis és Flores profiskodik Európában. A tizenhét, hondurasi bajnokságból érkező játékos közül heten a 34-szeres bajnok Olimpia futballistái.

Bűnbak vagy áldozat: alapember egy mélyrepülő csapatban

Túlzás lenne azt mondani, hogy Flores élete félszezonjával hangolt volna az Arany-kupára, a Fehérvár FC egész éves vesszőfutása ismert. A középpályás télen, a görög Panetolikosztól érkezett a Vidihez. A második félszezonban két meccset töltött a padon, tizenötön viszont játszott, ezek közül kétszer le-, egyszer pedig becserélték. A tavaszi csapat egyik alapembere volt.

A többnyire a középpálya leghátrébb helyezkedő tagjaként játszó Flores a tavaszi Vidi hátsó alakzatának első fekvőrendőre volt az ellenfelek számára – hol több, hol kevesebb sikerrel. Fél szezonja alatt 117 védekező akciót hajtott végre a bajnokságban, ami Heister, Pokorny, Stopira és Fiola után az ötödik legtöbb a csapatban.

Deybi Flores a Ferencváros elleni rangadón (Fotó: Getty Images)

Ugyanakkor fontos fogaskereke volt a Vidi labdakihozatalainak és támadásépítésének is. A klub eredménysorát nézve persze közel sem biztos, hogy ez előnyére vált a fehérváriaknak. A csapat tagjai közül a szezon során Floresnek kellett legtöbbször nyomás alatt passzolnia: 58-ból 46-ot oldott meg sikerrel (79,3%).

A progresszív passzkísérletek rangsorában szintén az ötödik a vidisták közül, ami nem meglepő egy olyan játékos esetében, aki a támadásépítésekbe azok elején lép be. 195 próbálkozásából 135 átadás ért társhoz, ez 69%-os pontosságot jelent. Az ezzel összefüggő „versenyszámban”, a támadóharmadba juttatott passzokban még jobb a csapatrangsorban elfoglalt helyezése: a harmadik. 152 átadásából 109 jutott célba (71%).

Ha jókor nem is, de jól jöhet neki egy nyári, nagy tornás szereplés

Önmagában a tény, hogy Flores fél év alatt a csapaton belül az élbolyba ugrott az említett statisztikákban, megmutatja, hogy a hondurasi középpályásra nagy szerep hárult a Vidi labdakihozatalaiban és a progresszív játékban, ami Fehérváron egész évben látványosan akadozott. A számai alapján Flores nem biztos, hogy alkalmas a játékszervezésben való aktív részvételre, az viszont hálátlan helyzet, és nem is biztos, hogy az ő hibája, ha túl sok ilyen feladat jut neki.

Tavasszal kirobbanthatatlan volt egy egyébként mélyen tudása alatt játszó csapatból. A kérdés, hogy oka, vagy enyhítője volt az együttes mélyrepülésének, enyhén a tyúk vagy a tojás jellegű. Flores megítélése mindenesetre a fentebbieknek megfelelően a szurkolók körében is vegyes.

Arra a kérdésre, hogy hasznos munkásközéppályás, vagy elefánt a porcelánboltban, az MLSZ elemzője, Kovács Gábor így felelt: „Szerintem mindkét verzió alátámasztásra tudnánk adatokat hozni. Én inkább a ’hasznos’ kategóriába sorolnám, aki védekezésben és támadásban is hozzá tud tenni a csapat játékához. Védekező párharcainak 60%-át megnyeri, emellett 14 labdát szerez átlagban. Mivel a támadóharmadba is eljuttat átlagosan 8 labdát, tehát progresszíven is tud játszani, emiatt én inkább azt mondanám, hogy hasznos tagja a Fehérvárnak” – mondta a Gegenpressing május 16-i adásában az akkori adatokra támaszkodva.

Alighanem még mindig több nyitott, mint ahány lezárt kérdés akad a Fehérvár FC háza táján. A szezonban nyújtott teljesítményeket nézve márpedig kevesen érezhetik magukat érinthetetlennek a keret tagjai közül. Flores sincs köztük, neki viszont most az Arany-kupán adott a lehetőség, hogy egy másik közönségnek és vele egy másik piacnak is megmutassa magát, mint az európai. Az első fellépése magyaros pozitivizmussal nézve nem volt rossz: egy simán elbukott meccsen az edző mindenkit sorban lekapkodott a középpályáról, kivéve őt. Legközelebb magyar idő szerint péntek hajnalban bizonyíthat újra, amikor Honduras Katarral játszik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hamis kilences vagy erőcsatár? Is-is. Játékszervezés balhátvédből? Igen! Sallai szárnyvédőben? Mikor, ha nem most?

A magyar labdarúgó-válogatott Montenegróban egy döntetlent, a Puskás Arénában Litvánia ellen pedig győzelmet, ezzel összességében 4 pontot könyvelhetett el júniusi Eb-selejtezőin. Marco Rossi csapata ezzel három mérkőzés után a szerbekhez hasonlóan 7 ponttal áll, jobb gólkülönbségének köszönhetően viszont vezeti a csoportot.

Nemzeti csapatunk Podgoricában 65%-ban, míg Budapesten 69%-ban birtokolta a labdát. Ilyen mérkőzésekből aránylag kevés volt a válogatott életében az utóbbi években, akkor viszont többször okozott komoly fejtörést az együttesnek. A reaktívról domináns játékfelfogásra való átállásról az előbbit tavasszal a Magyar Kupában szinte tökéletesen művelő Budafok akkori asszisztensedzőjét, Felipe Matost faggattuk Gegenpressing című műsorunk legújabb adásában.

A mezőnyfölény a montenegrói meccsen nem ért győzelmet, sőt gólt sem. A 0-0-s végeredmény ugyanakkor a teljes selejtezősorozatot szem előtt tartva nyugodtan nevezhető megfelelőnek. A találkozón Kerkez felfutásai nyomán a labdakihozatalt vezénylő játékosaink gyakran húzódtak vissza a balhátvéd pozíciójába, innen indítva az építkezést.

Ez része volt a stratégiának. Ott volt Kerkez, akinek volt üres területe, ahova be tud mozogni. Ilyenkor ott van 5-6-7 montenegrói védő, ha ide berakod Szoboszlait háttal a kapunak, úgy nem tud hasznos lenni, nehezebb neki. Ha viszont ott van a bal szélen Kerkez, aki ott tartja a védelmet, Szoboszlai pedig visszalép és így ismét szemben tud lenni a kapuval, akkor miért ne?

– mondta a játékelemről Matos.

A tréner szerint egy olyan helyzetben, amikor az aktuális eredmény kedvező, ez a húzás jó választás Marco Rossitól. „Kerkez itt egy csali volt. Igaz, hogy a szervező játékos így messze volt a kaputól, de jobb, ha messze van a kaputól és tudjuk tartani a labdát, mintha közelebbről a falnak passzolgatjuk a labdát és jönnek belőle a kontrák.”

Szoboszlai Dominik szerepkörét más szempontból is elemezte az A-licenszes labdarúgó edző – immár a litvánok elleni, 2-0-s győzelem kapcsán. „Most ő a fő attrakció a válogatottnál, a csapatkapitány, a tízes. Mindenki ráfigyel, ahogy megkapja a labdát, már két embere van. Most jön neki az az időszak, amikor akár labda nélkül is kell játszania, területet csinálnia másoknak. Ez lesz a jövő: ő üresít másoknak területeket, és majd a megfelelő ütemben kapja meg a labdát, hogy gólt lőhessen, vagy gólpasszt adhasson” – vázolta Matos.

Sallai Roland jobb oldali szárnyvédőként való játszatásáról a tréner azt mondta, Litvánia ellen belefért ez a fajta kísérletezés: „Hazai pálya, 60 ezer ember, gyengébb ellenfél. Mikor, ha nem most?”

Arra a kérdésre, hogy az idei meccsek tanulsága szerint erőcsatárral vagy hamis kilencessel érdemes játszania a válogatottnak, a tréner egyszerű választ adott: mindkettő.

Egyik mérkőzésen az egyik, másikon a másik lehet jó. Mi anno a Haladásnál játszottunk 4-6-0-t és 4-2-2-2-t is, mert olyan volt a keret. Rossi is fel tudott építeni egy olyan keretet, amit tud variálni, úgyhogy miért ne tartsuk meg mindkét opciót. Lehet, hogy lesz olyan meccs, ami meleg lesz, és kell majd Ádám Martin és Varga Barnabás egyszerre, és akkor 4-4-2-ben játszunk. Lehet, hogy lesz olyan is, amikor nem kell egyik sem, és játszhatunk hamis kilencessel mondjuk Gazdaggal.

A két selejtező legfőbb együttes tanulsága Matos szerint az, hogy bízni kell a folyamatban. A szakember úgy látja, Marco Rossi vezetésével a a válogatott folyamatosan fejlődik: a már jól működő reaktív játék mellé viszont csak hosszú idő alatt lehet hatékony, kezdeményező stílust kidolgozni.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyító alatt Ryan Mmaee, Adama Traoré és Eduvie Ikoba

A fentebbi frázis egyaránt igaz Ryan Mmaeera, Adama Traoréra és Eduvie Ikobára is. A két ferencvárosi és a zalaegerszegi támadó azonban más-más módon és okokból teljesített kevésbé jól a szezon második felében, így az előttük álló jövőképek sem ugyanolyanok.

Az NB I 2022/23-as idényének gólkirályát még ősszel, a verseny többi dobogósát pedig múlt héten vettük alaposan szemügyre. Itt viszont nem állunk meg, hiszen a lista további része is szolgáltat érdekességet. A képzeletbeli pódiumon volt holtverseny, így a szóban forgó alanyok közül Ryan Mmaee a 6., míg Adama Traoré és Eduvie Ikoba a 7. helyről úszott be hasábjainkra.

A marokkói, a mali és a nigériai-amerikai légiósban közös, hogy nagyszerű őszi teljesítményüket egy visszafogottabb tavasszal öblítették le, amivel tálcán kínálták a szurkolóknak a gyors feledés lehetőségét. A szezon hajrájához érve a komoly kritikákat így közülük csak Adama Traoré úszta meg.

Nézzük szépen sorban, hogyan és mennyire esett vissza számokban a három támadó bajnoki teljesítménye, és hogy egész éves produktumuk fényében mire számíthatnak a jövőben!

Ryan Mmaee (1670 játékperc, 65 lövés, 12 gól, 3 gólpassz)

(Fotó: fradi.hu)

2021-es nyári érkezése köré márkás parfümillatot fújt néhány hónappal korábban a Fradiba igazoló bátyja, Samy remek teljesítménye, de öccsének sem kellett sok idő, hogy megmutassa: tehetségben és tudásban kevés NB I-es játékos említhető vele egy lapon.

Első idényében 21 bajnokin 13 gólt és 6 gólpasszt dobott a közösbe, 8 BL-selejtezőn 4 találatot és 3 asszisztot, az EL-csoportkörben pedig mindkét mutatóban 1 strigulát hozott össze. Ehhez nemhogy kritika, de még kérdés sem nagyon fért.

A bajnoki szereplése idén is messze van a tragikustól, 24 találkozón 12-szer lőtt a hálóba. Debrecenben például állóhelyből tekert át a kapu hosszú oldalába egy visszagurítás után, majd lezseren rágógumizós gólörömével bizonyította, hogy ez sokkal inkább volt egy a repertoárjából, sem mint élete legjobban eltalált labdája.

A nemzetközi porondon – ami a Fradi számára már inkább mérce – ugyanakkor szinte néma maradt, az El-selejtező playoffjában adott 1 gólpasszt. Tudásszintjének ismeretében pedig nehéz elhinni, hogy a tavasz folyamán (5 gólt azért így is berámolt) megszakadt volna. Ebben bizonyára szerepet játszik az is, hogy a tornán a legjobb 4 közé jutó Marokkó vb-keretéből – számára mindenképp – meglepő módon, testvérével együtt kimaradt.

Képességek ide vagy oda, a szurkolókban egy ideig bizonyára tüske lesz, ahogyan a szezon utolsó hazai bajnokiján kapott kritikát fogadta, vagyis inkább elutasította. Elnézve továbbá, hogy a Fradiba sorra érkeznek a posztriválisok, bizonyára nagyobb feladat lesz számára a csapatba kerülés, amit a tőle többször látott hozzáállás csak még nehezebbé tehet számára.

 

Adama Traoré (2329 játékperc, 58 lövés, 11 gól, 9 gólpassz)

(Fotó: Getty Images)

Az összeállítás két ferencvárosi résztvevője közül alighanem ő vesztett kevesebbet a szurkolók bizalmából, annál is inkább, hogy őszi parádéja nyomán még egy 5 millió eurós Everton-ajánlat is felmerült a sajtóban.

A Bajnokok Ligája selejtezőinek során hat találkozón 4 gólja mellé 1 gólpasszt adott, az El-főtáblán 1+1-et termelt, míg a bajnokságban 20 kanadai pontot termelt. 11 góljából viszont csak 3-at szerzett 2023-ban, amikor is inkább asszisztokkal villogott: 6 Fradi gólt készített elő közvetlenül a naptári évben.

Esetében viszont meggyőzőbb az enyhítő körülmények sora. Egyrészt számos támadó pozíció mellett kényszerből néhányszor a balhátvéd szerepét is betöltötte az év során, másrészt tavasszal is csak az őszi énjéhez képest játszott gyengén. Mondhatni, egy olyan lécet vert le, vagy rezgetett meg a szezon második felében, amelyet az elsőben ő maga rakott hallatlanul magasra.

Ez a fajta visszaesés arra talán elég volt, hogy a komoly érdeklődőket lehűtse, az FTC-ben való helye viszont aligha megkérdőjelezhető a jövő szezon tekintetében sem.

Eduvie Ikoba (2021 játékperc, 79 lövés, 11 gól, 1 gólpassz)

(Fotó: ZTE FC/Facebook)

A robusztus nigériai-amerikai csatár szintén kiváló őszt produkált, a világbajnokság beköszönte előtt még – holtversenyben a szintén 10 gólos Varga Barnabással – vezette a góllövőlistát. Érzékletes, hogy azóta Ikoba 1, míg Varga 16 további gólt rámolt be az NB I-ben.

Ekkor ugyanezen rovat hasábjain áradoztunk a ZTE légiósának teljesítménye láttán, azaz részben a mi szemünket is kiszúrta akkori szárnyalásával, viszont az is megérne egy misét, hogy a kiszolgálás mennyire tűnt el mögüle.

Az viszont nem mellette szól, hogy 79 lövése a legtöbb a bajnokságban, az egy kísérletre jutó 0,16-os átlagos xG pedig bőven a jobbak közé tartozik, vagyis nem a minőségi lehetőségeknek volt híján a támadó. 12,64-es összesített xG-jét több mint másféllel lőtte végül alul, tehát a bajnokság egészét nézve az átlagosnál rosszabb befejező volt. Ha azt nézzük, hogy egy remek őszi góltermést húzott le tavasszal az átlagos alá, akkor nem túlzás azt mondani, hogy kifejezetten pocsék második félszezont futott.

Azt, amit eddig tudott, bizonyára nem felejtette el, még ha ez talán kevesebb is, mint azt ősszel elhihettük. A célember karakterét viszont olyan tökéletesen testesíti meg felépítésével, hogy olyan elmozgó csatárok között, mint Szalay vagy Németh, egy ideig még aligha lesz felesleges opció a támadósorban. Erre a sorsra megítélésünk szerint inkább pályázik az egész szezonban alig termelő Meshack.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyító alatt: Baráth Péter

A Fradi télen kölcsön vette, majd a szezon végén végleg megvásárolta Baráth Pétert a DVSC-től. A magyar válogatott középpályás sérülten érkezett új csapatába, ahol konkurencia is akadt bőven. Számokban a fiatal labdarúgó hajdúsági és fővárosi teljesítménye.

Miután Kubatov Gábor elnök és Hajnal Tamás sportigazgató is elégedetlenségüknek adtak hangot a szezon közben érkező igazolásokkal kapcsolatban, az FTC sorra jelenti be nyári szerzeményeit. Egy közülük a fentebbi kritikák alól alighanem kivételt képező Baráth Péter, akit a kölcsön után végleg megszerzett a Fradi.

A 21 éves Baráth nem csak a zöld-fehérek edzőit és vezetőit győzte meg, novemberi debütálása után Marco Rossi szövetségi kapitány a felnőtt válogatott júniusi Eb-selejtezőire is behívta. A fiatal játékos így első alkalommal léphet pályára ferencvárosiként a nemzeti csapatban.

Bár a Fradi edzőinek noteszébe nem látunk bele, arra azért teszünk egy kísérletet, hogy bemutassuk, hogyan akklimatizálódott Baráth a tavasz folyamán. Mindezt persze kellő óvatossággal, hiszen túl azon, hogy a két csapat játéka sem egyforma, a fiatal középpályás a DVSC-ben 15 bajnokin 1031, az FTC-ben viszont csak 8 meccsen 422 játékpercet kapott.

„Csercseszov azt mondta, harcoljak” – mesélte még márciusban lapunknak adott interjújában Baráth Péter.

Dacára a Loki bravúros szezonjának, a Debrecen és a Fradi még mindig nem egy kávéház, utóbbi alapvetően jóval dominánsabb stílusban futballozik. Továbbá a játékoskeret minőségében is klasszis különbség van, konyhanyelven az FTC-ben könnyebb jó passzmutatókat összehozni. Ez Baráthnak sikerült is. A Loki középpályáján 70 progresszív passzkísérletéből 45 volt jó, ami 64%-os mutató. A Ferencvárosban ezt 5 százalékponttal sikerült megtoldania: kevesebb mint fele annyi játékidő során 39 próbálkozásból 27 jó megoldása volt ebben a műfajban.

Baráth Péter üldözi a kecskeméti Nagy Krisztiánt még Loki-színekben (Fotó: DVSC/Facebook)

Ami a támadóharmadba irányuló átadásait illeti, a Lokiban 38-ból 27 találta meg sikerrel címzettjét (71%), míg a Fradiban ebben nagyot lépett előre, 17/20-as mutatója már 85%-os hatékonyságot takar. Itt persze nem árt megemlékezni arról, hogy egy, a labdát sokat és magasan birtokló csapatban a középső középpályások általában szignifikánsan közelebb vannak a veszélyzónához, azaz jóval kisebb távolságot kell átpasszolniuk.

A „Fradiban minden könnyebb” című érmének persze van másik oldala is, hiszen egy, a meccset uraló csapatban számszerűleg több alkalma van egy játékosnak labdát veszíteni. Fentebb is látszik, hogy Baráthnak kevesebb mint fele annyi játékidő alatt több mint fele annyi passzkísérlete volt a Fradiban, mint a Debrecenben.

Ez az elvesztett labdák számában is meglátszik a mutatóin: anélkül, hogy a teljes matematikai képlettel levezetnénk, a Lokiban 90 percenként átlagosan 5,93, a Fradiban viszont már 6,18 labdát adott el. A szívéhez azért ne kapjon egy Fradi-, illetve Baráth Péter-rajongó sem, a 0,25-os többlet a gyakorlatban azt jelenti, hogy a középpályás négy meccsenként adott el plusz egy labdát korábbi teljesítményéhez képest.

Baráth Péter első fél éve végén magyar bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencvárossal (Fotó:fradi.hu)

Ami viszont látványos különbség, az a támadásban való szerepvállalás, illetve annak hiánya, vagy visszaszorulása az átigazolás után. Baráth a Debrecen színeiben bajnokikon 2 gólt és 3 gólpasszt termelt, ferencvárosiként viszont még mindkét rubrika üres a neve mellett. Árnyalni persze ezt is lehet, hiszen míg a Lokiból felfelé lógott ki, addig az FTC-ben minden sokoldalúságával együtt egy játékos a sorban. Ezt aláhúzza, hogy előbbi csapatban meccsenként átlagosan 1,39, míg utóbbiban már ennek kevesebb mint felét, 0,63 lövést eresztett meg.

A következtetés tehát az, hogy nincs következtetés, legalábbis sarkos, „jó vagy rossz”, „nagy zsákmány vagy bukta” kérdésben biztosan nem érdemes eredményt hirdetni. A fentebbi számokból leginkább az világlik ki, hogy Baráth Péter egy egészen más helyzetbe, játékrendszerbe és mérlegre került. Statisztikái alapján eddig könnyűnek biztosan nem találtatott, a benne rejlő fejlődési, illetve annak nyomán anyagi potenciál figyelembe vételével rossz döntésnek semmiképp nem nevezhető a végleges leigazolása.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fókuszban az NB I második és harmadik legjobb gólszerzői.

Varga Barnabás több mint utcahosszal nyerte az idei NB I gólkirályi címét. A 26-ig jutó paksi csatár mögé a dobogóra már az ő góljainak felével is fel lehetett férni, az üldözők többségének szezonja viszont így is a kiesés elől való menekülésről szólt.

Széles árnyékot vetett versenytársai teljesítményére az NB I-ben 26 gólig jutó Varga Barnabás. A zsinórban harmadik paksi gólkirály pontosan kétszer annyi gólt szerzett mint a gólvadászat bronzérmesei, egyedül a második helyre befutó Stefan Drazsics tudta felülmúlni Varga termésének a felét(!), ő is mindössze egyetlen találattal.

Bognár György legújabb aranytojást tojó tyúkjának teljesítményét sokan sokféleképpen megénekelték már, így mi most az ő árnyékában néztünk körül. Íme a gólkirályi verseny többi dobogósának idei bajnoki teljesítménye.

Stefan Drazsics (2381 játékperc, 76 lövés, 14 gól, 2 gólpassz)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szerb támadó oroszlánrészt vállalt a Mezőkövesd bennmaradásában, a szezon utolsó három bajnokiján 5 gólt és 2 gólpasszt produkált. A Ferencváros elleni szezonzáró már tét nélküli volt, de előtte két sorsdöntő meccsen bizonyult a mérleg nyelvének Drazsics teljesítménye.

A Paks elleni 6-1-es győzelemből egy triplával és egy assziszttal, a Honvéd elleni hatpontos drámából pedig góllal és gólpasszal vette ki a részét. A kispestiek ellen ráadásul a 0-0-nál lőtt góljához vezető büntetőt ő maga harcolta ki – szinte a semmiből.

76 kísérletéből elért 14 találata 18,4%-os lövőpontosságot mutat – igaz, ebben benne vannak a tizenegyesek is – a 40 kövesdi gólnak pedig kerek 40%-ából vette ki közvetlen módon a részét. Bár a szezonvégi megtáltosodása némileg csalókává teszi a szemre kiegyensúlyozott idei szereplését, csapatát végül sikerrel segítette a jövő évi NB I-es tagság kiharcolásához, ami összeállításunk nem minden alanyáról lesz majd elmondható.

Dorian Babunszki (1948 játékperc, 60 lövés, 13 gól, 4 gólpassz)

Dorian Babunski
Fotó: MTI/Derencsényi István

Bár a fradistáknak valószínűleg még mindig a Samy Mmaee sérülésével végződő becsúszási kísérlete jut eszükbe róla, az észak-macedón támadónak ezen kívül is számos emlékezetes momentuma volt a bajnokság során.

Kiegyensúlyozottan szállította a gólokat, a legjobb időszakát a téli szünet után futotta, amikor 4 meccsen ötször talált a hálóba. Ennek során többek közt egy hosszabbításos győztes góllal járult hozzá a Paks legyőzéséhez és a tolnai tréner, Waltner Róbert kirúgásához, valamint duplával vette ki a részét a 3-2-es kispesti sikerből is.

Végig fontos tagja volt egy jól működő, bronzérmet szerző DVSC-nek, a csapat góljainak 33%-nak volt részese elkövetőként vagy „felbujtóként”. Teljesítményével hazája válogatottjának figyelmét is felkeltette, pontosabban fenntartotta, hiszen majdnem kereken egy éve mutatkozott be címeres mezben. Azóta öt mérkőzésen 96 játékperc jutott neki Észak-Macedónia színeiben, Gibraltár elleni gólpasszával pedig már első kanadai pontját is megszerezte.

Kenan Kodro (2642 játékperc, 57 lövés, 13 gól, 1 gólpassz)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Alighanem Kodro az egyik a jelenlegi összeállításunkból, aki egy nyugodtabb szezonra elcserélte volna képzeletbeli bronzérmét. A La Ligából érkező csatár korábban még élete döntéseként emlegette az NB I-be igazolást, ám a mögöttünk hagyott idény után már koránt sem biztos, hogy így gondolja.

Játékát télen még mi is elismerően elemezgettük, a tavasz viszont sem csapatának, sem neki nem sikerült jól, de még csak egy kicsivel jobban sem, mint az ősz. Ezzel együtt, ha a maga posztján mindenki beletett volna egy kodrónyi teljesítményt a közösbe a fehérváriaknál, aligha lesz ilyen karcos a szezon vége.

Kodro szinte túlzás nélkül végigjátszotta a bajnokságot, a Vidi góljainak 37%-ában voltak közvetlen érdemei. Bár a későbbi önéletrajzában valószínűleg ő maga is kisebb betűméret segítségével próbálja majd elrejteni ezt a szezont, annyi minimum jár neki, hogy nemigen volt nála méltóbb alternatíva a helyére a kezdőcsapatban.

Nenad Lukics (2247 játékperc, 58 lövés, 13 gól, 6 gólpassz)

Fotó: Budapest Honvéd/Facebook

Amit Kodro szezonjáról írtunk, az nagyjából Lukicséra is igaz – egyetlen különbséggel. A szerb csatár a számok és a szabad szem által látottak alapján is folyamatosan, elvitathatatlanul volt egyszemélyes hadserege a Budapest Honvédnak.

Harcolt, birkózott, lőtt, fejelt, előkészített: a kispestiek kevéske 34 góljának több mint a felében, 56%-ában volt befejező vagy kiszolgáló. Ez már önmagában is tetemes, de – ahogy a Teleshopban mondják – ez még mindig semmi.

A Kövesd elleni utolsó előtti körös zakó alkalmával a Honvéd első gólja előtt az ő kapufára fejelt labdáját passzolta be Kerezsi, Kocsis góljánál pedig az ő kimozgása és oldalpassza készítette elő Jonsson beadását. Egyik sem került a statisztikába, de egyik gól sem lett volna nélküle. Ez utóbbi pedig nagyjából az egész idényben jellemző volt a Honvéd játékára, amelyből nagyon nehéz olyan momentumokat felidézni, amelyek egy NB I-es csapat látszatát keltették és Lukicsnak ne lett volna szerepe bennük.

Közös „bronzérem”, ellentétes sorsok

A dobogó két alsó, de részben még felső foka is ékes bizonyítéka, hogy egy termékeny gólfelelős önmagában még semmire nem garancia. Alanyaink közül maradéktalanul boldog csak Babunszki lehet, Drazsicsnak az ünneplés utáni józan pillanatokban inkább „csak” elégedettségre van oka, míg Kodro és Lukics idén talán el is felejtette már ezt az érzetet.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Passzok, beadások, lövések – számokban a Vidi támadóinak teljesítménye a hatékonyságra, illetve annak hiányára fókuszálva.

Rettenetes szezonon van túl a fehérvári labdarúgócsapat, amely minden téren alulmúlta az elvárásokat. Huzamosabb ideje él az a szurkolói és szakmai közmegegyezés, miszerint a problémák rendszerszintűek, így nagyon nehéz lenne egy-egy felelőst kiemelni, pláne ha a pályán lévőkre szorítkozunk. Részben viszont megpróbálkoztunk vele: elemzésünkben a Vidi támadósorának teljesítményt helyeztük nagyító alá.

Ha egy olyan keretminőség és anyagi lehetőségek birtokában lévő csapat, mint a jövő évtől újra Fehérvár FC néven induló Vidi az utolsó fordulóban tudja bebiztosítani bent maradását, ráadásul úgy, hogy sorsát a másik pályán játszódó meccsre bízza, ott bizony még az egyéni teljesítmények között is nagyítóval kell keresni az elfogadhatót.

A jelenlegi játékoskeretnek aligha van tagja, aki kitenné az ablakba azt a teljesítményt, amivel hozzájárult az együttes 35 megszerzett pontjához, 38 lőtt és 43 kapott góljához. Utóbbi egyébként nem tragikus mutató, sokszoros holtversenyben a negyedik legjobb, előbbi két számért viszont már jócskán jár a kritika.

A Fehérvár játékára az egész szezonban a meddő mezőnyfölény volt jellemző: sokat volt a Vidinél a labda, ugyanakkor a pályán, zónáról zónára előrehaladva már egyre gyatrább sikerrátával oldották meg aktuális feladatukat a játékosok. Teljes mértékben persze nem vitethető el a balhé a támadósorral, mi most azonban az ő számaikban merülünk el.

A Vidi bármilyen felállásban is lépett pályára aktuális edzőjével (három is volt belőlük az idényben), abban szinte teljes volt az állandóság, hogy az egy szem középcsatárt egy-egy szélső támogatta. Ezt a három pozíciót négy érdemi játékpercekig eljutó játékos töltötte be a szezon során, most az ő bajnoki teljesítményük kerül nagyító alá.

Kenan Kodro (2642 játékperc, 13 gól, 1 assziszt)

Kodro a Mezőkövesd elleni kihagyott büntető előtti pillanatokban
Fotó: molfehervarfc.hu

A már ősszel sem túl rózsásan teljesítő Fehérvár teljesítményét látva jobb híján mi is Kodro teljesítményét dicsértük annak idején. A bosnyák-spanyol kettős állampolgárságú támadó képességeiben sokkal több kételyünk azóta sem lett, performansza azonban jobb semmiképp sem lett tavaszra.

A lehetséges 2970 játékpercből 2642-t töltött a pályán, ami jól mutatja, hogy mennyire nem volt alternatívája a bajnokság küzdelmei során. Néhány nehéz helyzetből így is kihúzta a csapatot, azonban a Mezőkövesd elleni égbe lőtt tizenegyesére valószínűleg jó ideig emlékeznek majd a szurkolók. A csapat góljainak 37%-ában vállalt szerepet szerzőként vagy előkészítőként.

 

Dárdai Palkó (2159 játékperc, 5 gól, 8 assziszt)

Dárdai Palkó a mezőkövesdi védők gyűrűjében.
Fotó: molfehervarfc.hu

Szintén alapember volt, nem egyszer az egyetlen potens támadó volt a fehérváriak közül a pályán. Második teljes székesfehérvári szezonjában túlszárnyalta az elsőt: kevesebb játéklehetőség mellett ugyanannyi gólt és kettővel több asszisztot produkált.

Ezek révén az együttes góljainak 34%-ában vállalt elsődleges szerepet. Fentebbi állításunkat kiegészítendő: nem csak a széleken kapott szerepet, többször játszott a csatár mögött, illetve még többször volt oda felrajzolva a meccs előtt. Az idény végi meccseken nem egyszer ékként is nevezték a kezdőbe.

 

Schön Szabolcs (1400 játékperc, 4 gól, 4 assziszt) és Lirim Kastrati (1477 perc, 4 gól, 5 assziszt)

Schön Szabolcs és Lirim Kastrati kevesebbszer pacsizhatott a szezon során, mint ahogy azt egy éve tervezték.
Fotó: molfehervarfc.hu

Egyelőre enyhe udvariatlansággal még egy kalap alá vesszük a két szélsőt, tekintve, hogy ketten tudnak összerakni durván egy bajnokságnyi játékpercet. Bár ebben nem mindig az edző döntött, olykor sérülés vagy eltiltás szólt közbe, és nem egyszer voltak mindketten egyszerre a pályán, a „befelezett” játékidő lőlapjaik láttán is igazságosnak tűnik.

Mindketten első szezonjukat játszották Fehérváron, s bár pajzson őket sem viszik majd a „királyok városában”, alighanem több Vidi-szurkoló már annak is tud örülni, hogy a szezon második felében már csak ők játszottak azokon a posztokon, amelyeken ősszel még Ivan Petrjak és Funsho Bamgboye is szerepeltek.

Most, hogy szinte a létező összes sebet feltéptük a vidistákban az OTP Bank Liga 2022/23-as szezonját illetően, nézzünk néhány támadásban fontos haladó statisztikát, amelyek mentén dicsérhetjük, felmenthetjük, bírálhatjuk a pellengérre állítottakat.

Lövések

A Vidi játékosainak lövési kísérletei a szezon során

A legkézenfekvőbb, balta egyszerűségű támadó mutató, amely különösebb magyarázatot nem is igényel. Ezen a téren elsőként a csapat összteljesítménye kritizálandó, a Fehérvár meccsenként átlagosan 11,6 kapura lövést eresztett meg, amelyekből 1,2 gól született. Ez a bajnokság negyedik leggyengébb mutatója volt.

Az összesen 383 lövésből (az egy tizedesjegyig történő kerekítések miatt apró eltérések akadhatnak a számolás során) 57 a középcsatár, Kenan Kodro nevéhez fűződik, aki kísérleteinek 22,8%-át váltotta gólra, így 13 találattal zárt. Pontosságban jóval jobb volt nála Lirim Kastrati, aki 12 kísérletének egyharmada után ünnepelhetett. A koszovóinál inkább a próbálkozások száma az, ami kevés: kilencven percenként alig háromnegyed lövése volt.

Innen lövöldöztek a vidisták a szezon során.

Ebben, de csak ebben volt jobb nála Schön Szabolcs, aki alig kevesebb játékidő alatt 17-szer lőtt kapura, viszont ugyanúgy csak 4 végződött góllal, ahogy Kastrati esetében. 23,8%-os pontossága veri Kodróét, ugyanakkor nem vennénk rá mérget, hogy a drukkerek kettejük közül őt marasztalnák szívesebben jövőre is.

Dárdai Palkó a második leglelkesebb tüzér volt a maga 48 lövésével, ehhez mérten 5 gólja nagyon kevés. Ezt csak részben árnyalja, hogy sok „kínjában”, rossz helyzetből elvállalt kísérlete volt, ha megállt a tudomány a támadóharmadnál, legtöbbször ő vállalkozott átlövésre.

 

Passzok a támadóharmadba

Így passzoltak a veszélyzónába a fehérváriak.

Támadójátékosokról lévén szó, ebben a mutatóban az összes kísérlet számából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Ennek oka egyszerű: egy középpályáról az ellenfél veszélyzónájába érkező labda esetében ezek a futballisták többször fogadók, mint feladók. A passzok hatékonysága persze e téren is beszédes.

Nemcsak utóbbi, de egyébként előbbi mutató legjobbja is Kodro volt a támadók közül, aki 53 ilyen átadásából 39-et hajtott végre sikerrel, ami 73,5%-os átlagot eredményez. Szorosan jön mögötte Dárdai a maga 36/52-es, 69%-os produkciójával, utánuk viszont szemléletesen elválik a visszalépegető, szervezésben részt vevő játékos és a futószélső szerepköre. Schön összesen 20 ilyen passzt kísérelt meg, amiből 9 volt sikeres (45%), Kastrati 25-ből 17 (68%) jó passza már egy(?) klasszissal jobb.

 

Beadások

A fehérvári beadások hőtérképe

Itt gyorsan tudjuk le Kodrót, akinek centerként, vagy olykor árnyékékként sem a beadások szállítása volt a feladata: 8-ból 2 sikeres próbálkozását nem is érdemes komolyabb verdikttel illetni. Schön Szabolcs a szezon során 25 beadást kísérelt meg, ennek ötöde, 5 volt pontos – a legemlékezetesebb talán Makarenko Fradi elleni egyenlítő gólját készítette elő. Kastrati alig 3%-kal jobb sikerrátát hozott össze, igaz, jóval szorgosabban próbálkozott, amelynek eredménye egy 15/66-os statisztika.

Ebben a műfajban a támadósor legjobbja Dárdai Palkó volt, akinek 44 beadási kísérlete közül 16 volt sikeres. Az ebből adódó 36,3%-os hatékonyság ha mást nem, azt mindenképpen igazolja, miért volt és maradt ő az első számú pontrúgó a csapatban.

 

Egy fecske kevés a nyárhoz, a Vidiben pedig még az az egy sem volt meg mindig

E néhány mutató alapján megdönthetetlen végítéletet nehéz felállítani, bár az NB I-es tabella az év végére kis híján így is megtette. Az viszont így is kiviláglik a tárgyalt adatokból, hogy egy rosszul teljesítő csapat rosszul teljesítő játékosai között is lehet különbség. Amíg Kodro és Dárdai számaiban olykor felsejlett az a potenciál, amely ahhoz kell, hogy valaki hátára vegye a csapatot, addig például a sérüléssel is bajlódó Schön Szabolcséiban nyomokban sem.

A futball persze továbbra is az egyik legtöbb változóval bíró sportág, minden hat mindenre, egy rossz lövésnek sem mindig az azt leadó játékos az egyetlen bűnbakja. Éppen ezért mi vonatkozó szakirányú képesítés hiányában tartózkodnánk az ítélethirdetéstől, az ennek lehetőségére joggal igényt tartó szurkolókat, olvasóinkat viszont remélhetőleg segítettük ebben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A csodán kívül egy dologban bízhat a Honvéd

Szemtől szemben: Puskás Akadémia-Budapest Honvéd FC

Kuttor Attila remek kontrataktikája kiszemelte és kiemelte a Honvéd gyengeségeit az előző körben. A kispestiek Felcsútra sem esélyesként utaznak, furcsa módon viszont épp abban bízhatnak, hogy az ellenfél ezúttal biztosan többet akar majd támadni.

 

Izgalmas lesz az NB I 2022/23-as szezonjának utolsó köre: az elsőn és az utolsón kívül az összes többi helyezés kérdése nyitott. Ha nagyvonalúan eltekintünk a középmezőnybeli pozíciók anyagi vonzatai közti különbségtől, akkor egy olyan találkozó van, amelyen mindkét érintett számára markáns a tét. A 33. forduló legpikánsabb meccse a Puskás Akadémia-Budapest Honvéd lesz.

A két gárda hasonló előzésre készül, győzelme esetén a PAFC a Debrecen, míg a Honvéd a Fehérvár botlásával tudna előzni. A felcsútiak számára az ideális forgatókönyv bronzérmet és Ekl-indulást, míg a vendégeknek bennmaradást jelentene.

A döntetlen tehát egyik félnek sem elég céljához, ami végig feszült és izgalmas találkozót ígér, amelynek szórakoztatóértéke azon múlik majd, hogy a győzelmi kényszer adok-kapokba, vagy óvatoskodásba torkollik majd. Jegyezzük meg, mivel a találkozóval egy időben rendezik a DVSC-Újpest, és a Vasas-Fehérvár mérkőzéseket is, így az is benne van a pakliban, hogy egy másik pályán elszabaduló eredmény miatt az egyik csapatnak elszáll a motivációja.

A két csapat ellentétes formában feszül majd egymásnak, a PAFC 10, a Honvéd csak 5 pontot szerzett legutóbbi öt meccsén – előbbi a második legtöbb, utóbbi a harmadik legkevesebb. A kispestiek ráadásul egy kifejezetten morálromboló vereséget szenvedtek hazai pályán a Mezőkövesd ellen. A 3-2-es vendég sikerrel záruló meccs azt is jól láttatta, hogy a Honvéd nagy bajban van, ha egy defenzív ellenféllel szemben kezdeményeznie kell.

 

A kövesdiek trénere, Kuttor Attila mesterien játszott X2-re, és mivel a meccs folyamán egyszer sem hozta őt lépéskényszerbe aktuális eredmény, nyugodtan átadhatta a terepet a Kispestnek. Klafurics együttese a meccs kétharmadában birtokolta a labdát, aminél nagyobb mezőnyfölényben még nem volt a szezon során.

Hogy mennyire hiába, azt – az eredmény mellett – az is igazolja, hogy az első „k*rva gyenge” éppen akkor érkezett meg a lelátóról, amikor már fél perce nem is volt a Mezőkövesdnél a labda. A honvédosok ugyanis teljesen hatástalanul, a réseket keresve, de nem találva, kézilabdás ritmusban adogatta körbe a vendégek állásait.

Egyes mutatóiban így a Honvéd idén korábban nem, vagy ritkán látott magasságokba ért fel. Ha ezeket sorba rendezzük, szépen kirajzolódik, hogy a Kövesd meddig engedte ellenfelét, és hol rakta ki az „Eddig és ne tovább!” táblát.

A Honvéd összesen 140 progresszív passzt kísérelt meg a meccsen, míg korábban átlagosan meccsenként csak 93,7-et. Ezekből 80 volt sikeres, ami 57,1%-os sikerráta, szemben az átlagos 59,5%-kal, viszont így is huszonnéggyel több sikeres progresszív passza volt a Kispestnek.

A támadóharmadba irányuló passzok számában hasonló a helyzet. Ebből a Honvédnak a Kövesd ellen 83 volt, szemben az idei 51,4-es átlaggal. Ezekből az eddig megszokott 33-mal szemben 57 volt jó, azaz hatékonyságban 64,2%-ról 68,6%-ra léptek előre.

Mondhatni, Klafurics együttese régen látott mennyiségben és minőségben építette támadásait – egy bizonyos pontig. A Mezőkövesd ugyanis mélyen behúzódott, nem kockáztattak, a Vajda-Molnár-Besirovics trióból ritkán lépett fel egyszerre egynél több az elöl hagyott Drazsics mellé. A Honvéd így tulajdonképpen meddő módon kozmetikázta éves átlagait a fentebbi mutatókban, addig tudott gördülékenyen felfejlődni, amíg az ellenfél ezt hagyta neki.

Ennek látlelete a Honvéd összesen 9 darab leadott lövése, amely még annál a 10,9-nél is kevesebb, amely a bajnokság leggyengébb átlaga.

Ami tehát látszik, hogy a Honvédnak nem fekszik, ha egy defenzíven, kontrákra játszó csapat ellen, lassan felépített támadásokkal kell helyzeteket kialakítania. Ami viszont a vendégek malmára hajthatja a vizet, az a Puskás éreméhsége: szinte kizárt, hogy a PAFC a Mezőkövesdéhez hasonló stílusban lépjen pályára.

Klafurics csapatának sorsa egy gyorsan bekapott góllal szinte meg is pecsételődne, ha viszont sokáig meg tudják óvni a kapujukat, akkor játszhatják azt, amelyben jobbak, mint a domináns játékban: kontrázhatnak. Amíg iksz, a Puskás támadni fog, s amíg a Puskás támad, a Honvéd bízhat abban, hogy rések nyílnak majd a felcsúti pajzson. Ha viszont a szünetre hazai vezetéssel mennek a csapatok, akkor a felcsúti tréner, Hornyák Zsolt a második félidőre a bajnokság egyik, ha nem a leggyengébben ostromló együttesének adhatja át a kezdeményezés lehetőségét, várva arra, hogy a rivális saját magának adja meg a kegyelemdöfést.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szemtől szemben: MOL Fehérvár FC-ZTE FC

A számok olykor meglepő dolgokat mutatnak, máskor csak felerősítik, és logikai láncolatba helyezik azt, amit szabad szemmel is látunk. A Fehérvár hosszú ideje vergődő támadójátékát illetően utóbbi érvényesül: a csapat ahogy közeledik a kapuhoz, úgy romlik a hatékonysága. A komolyabb tét nélkül játszó ZTE ellen ezt kell majd legelőször leküzdenie a Vidi játékosainak.

Kecskemét ide, Vasas oda, a Fradi bajnoki címe amoda, kevés dolog kapott annyi figyelmet az elmúlt hetekben a magyar sportsajtóban, mint a MOL Fehérvár vesszőfutása. A szebb napokat megélt csapat szombaton a Zalaegerszeg ellen „dupla vagy semmi” jelleggel küzd az életben maradásért.

Ha nem sikerül nyernie, akkor ugyanis nem csak saját pontjait nem gyarapítja, de fix bennmaradóvá teszi a Mezőkövesdet, amely másnap épp a Vidi számára ez esetben egyetlen befogható csapat, a Honvéd vendége lesz. Nem bonyolult a képlet, ha a Fehérvár egy győzelemmel nem hozza lépéskényszerbe Kuttor Attila csapatát, annak könnyedén lehet kispesti győzelem, s ezzel fehérvári kiesés a vége.

Folytatva a magyaros számolgatást: a szombaton Fehérvárra látogató Zalaegerszeg bennmaradása pont a Vidi felcsúti vereségével dőlt el, a jelenleg 7. ZTE pedig legjobb esetben is csak eggyel jobb helyezést érhet el. Abban tehát bízhatnak a hazaiak, hogy – ellentétben velük – az ellenfél feje felett nincs ott a guillotine.

A zalaiak játékstílusa azonban okozhat fejtörést a Fehérvárnak, amely a második legtöbbet birtokolja a labdát a bajnokságban. A hosszú, direkt labdákkal operáló ZTE a mutatóban éllovas Fradi dolgát is többször megnehezítette az évben, pedig a zöld-fehérek közel sem állnak annyira hadilábon a befejezésekkel, mint a Vidi.

A lövési mutatók alapján ugyanis a szombati vendéglátóké a bajnokság harmadik leggyengébb támadószekciója: a kísérletek számában és a gólokban egyaránt. Ez olyan kvalitású játékosokkal, mint Dárdai vagy Kodro, egészen sokkoló. Szemre ráadásul rég volt annyi élet a Fehérvár offenzív részlegében, mint Felcsúton, így még inkább beszédes, hogy ez is csak 1,0-s xG-re volt elegendő.

Komoly gólhelyzetek ide vagy oda, a kaput egyes egyedül Dárdai – góllal végződő – fejese találta el Felcsúton. Az, hogy a Vidi sokszor birtokol labdát, viszont nemigen tud elég veszélyes helyzeteket kialakítani, azt a pofon egyszerű következtetést kínálja fel, miszerint a minőség valahol a labda megszerzése, és azok a bizonyos „utolsó passzok” között veszik el a játékából.

Progresszív passzok terén a Fehérvár a harmadik legjobb mind a megkísérelt (meccsenként átlagosan 98,1), mint a sikeresen véghez vitt (59,7) átadások vonatkozásában. Nem egy trónkövetelésre feljogosító mutató, de egy kiesőjelöltétől is igen messze van.

A közvetlen veszélyzónába, azaz a támadóharmadba viszont már ennél nehézkesebben jutnak el. Összes passzkísérlet terén itt már csak ötödikek, sikeres átadásokban negyedikek. Még mindig nem NB II-be kívánkozó mutató, ugyanakkor szemlélteti: ahogy a csapat közelebb ér a kapuhoz, úgy válik egyre valószínűbbé, hogy hibázik.

Ez a tendencia az ellenfél kapuja előtt valósággal kiteljesedik: tizenhatoson belüli labdaérintések számában már hátulról harmadik a Fehérvár, a teljes éves xG-t nézve pedig 37 gólra elegendő helyzetével utolsó előtti.

Sok más, korábban alulteljesítőként emlegetett csapattal ellentétben tehát a Vidi játékában nincs meg az a potenciál, amely okán azt mondhatnánk: eddig pechük volt, és egyszer majd csak befelé pattan a labda. A csapatra fokozatosan egyre jobban rátelepedő görcsösséget az is jól mutatja, hogy liga második legdrágább játékosállománya vállalja a második legkevesebb egy az egy elleni cselt a mezőnyben.

A sors általában kétféleképpen kezeli az ily módon szenvedő „nagycsapatokat”. Az első verzióban egy nem túl látványos meccsen egy 80. perc utáni pontrúgással (felkészül egy Stopira-fejes) megnyereti velük a meccset. A második verzióban pedig belerúg a földön fekvőbe, és a teher nélkül játszó kisebb csapat átfut pengeélen táncoló ellenfelén.

Egyik sem elképzelhetetlen, mint ahogy semleges szemmel egyiket sem kívánjuk jobban a másiknál. De maradjunk annyiban, sok múlik majd azon, hogy az amúgy jó formában lévő, kupagyőztes ZTE hogy áll bele ebbe a mérkőzésbe. És még több azon, hogy a Fehérvár egy minden eddiginél sorsdöntőbb meccsen felül tud-e kerekedni idénybeli legnagyobb ellenfelén, önmagán.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyító alatt: Nikitscher Tamás

Ahogyan jelenlegi csapata, úgy ő is egy bő naptári év alatt jutott az NB III-ból az NB I-ig. További hasonlóság, hogy a Kecskeméthez hasonlóan Nikitscher Tamást sem ütötte szíven a szintugrás.

Sallói István és Varga Attila – két a magyar futballt jól ismerő szakember, akik az NB1.hu téli műsorforgatásain egymástól függetlenül, de egybehangzóan, maguktól mondták stábunknak: „ez a Nikitscher egy nagyon jó igazolás lesz”. Jóslatuk alanyáról ekkor röppentek fel az első hírek, hogy a már akkor is szenzációként emlegetett Kecskeméti TE leigazolja.

Nikitscher Tamás végül január 24-én lett a kecskemétiek első téli szerzeménye, attól a Pécstől hozták el, amelyhez egy évvel azelőtt az NB III-as Makótól került. A PMFC-ben az ősszel 19 meccsen 1618 percet, tehát szinte végig játszott, mindeddig a KTE-ben 13 találkozón 843 perc jutott neki.

Bár Vargáék kamerán kívül mondták fentebbi szavaikat, aligha haragszanak meg, amiért leírjuk azokat, hiszen jóslatuk eddig bejönni látszik. Nikitscher a Paks elleni szélviharos meccset eltiltás miatt hagyta ki, ezen kívül pedig csak a felcsúti 3-0-s sikert padozta végig, az összes többi meccsen játszott. Legtöbbször ráadásul igen hasznosan, a bajnokság negyedik legtöbb védekező akcióját végrehajtó csapatának egyik kulcsposztján.

A Zalaegerszegen, majd Debrecenben is nevelkedő középpályás a pálya középső hosszanti harmadának szinte minden pontját bejátssza, a csapat hátsó alakzatának első védvonala, aki az előrejátékból is kiveszi a részét. 190 centiméteres magassága és erős fizikuma ellenére nem az a „pótkocsis IFA”-alkat, amit a szurkolók a robusztus játékosok kapcsán emlegetni szoktak, így a gyors ellenfelek számára sem könnyű préda.

„Sokszor talán láthatatlan, de ha nem lenne ott, azt azonnal észrevennénk” – mondta Nikitscherről Gegenpressing című műsorunk legújabb adásában Kovács Gábor. A Magyar Labdarúgó Szövetség elemzője kiemelte: Nikitscher a védekező párharcainak 56%-át nyeri meg, ami nagyon jó arány, fejpárbajainak pedig 66 %-át, ami pedig extra teljesítmény.

Ezek a mutatók nem csak a védekezésben, de az átmenetekben is értékessé teszik Nikitschert, aki a Kecskemét (ellen)támadásainak sem gátja. 84%-os sikerességgel passzol, valamint meccsenként közel öt cselt kísérel meg, amit szintén 50% feletti hatékonysággal tesz. A támadóharmadba juttatott labdák terén szintén impozáns a teljesítménye.

 

Nikitscher alig a szezon felét töltötte Kecskeméten, így a csapaton beüli összehasonlítgatás jelen esetben nem indokolt, hatékonysága viszont mérhető. 37 támadóharmadba irányuló átadási kísérletéből 33 volt pontos, ami 89%-os sikerrátát jelent.

Az átmeneti fázisokban, illetve labdabirtoklás közben az sem utolsó, hogy egy középpályás mennyire tűri, ha az ellenfél játékosai nyomás alá helyezik őt. Ebben a műfajban Nikitscher esetében elég kis minta áll csak rendelkezésre, ugyanakkor 8/9-es mutatója több, mint kielégítő.

Bár minden pontját talán akkor sem értenénk meg teljesen Szabó István taktikai hadrendjének, ha a tréner maga magyarázná el azt nekünk. Az viszont szabad szemmel is jól látszik, hogy sokkal inkább rendszer-, sem mint egyénközpontú szisztémáról van szó, amelybe Nikitschert nagyon gyorsan és jól sikerült beilleszteni.

Az Újpest ellen Nikitscher tizedik sárga lapja miatt (ebből négyet még Pécsett szerzett) eltiltott lesz, így az utolsó előtti fordulóban nem számíthat rá az ezüstérem várományosa. A rendszerközpontú filozófia viszont épp arról kapta a nevét, hogy az ilyen kihívásokat is meg tudja oldani.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szemtől szemben: Debreceni VSC-Budapest Honvéd FC

A számok és az eddig látottak alapján sem a Honvédnak áll a zászló a Debrecen elleni vendégjátékot illetően. A gondokat tetézi, hogy hiába tervezne meccsről meccsre a kispesti vezetőedző, az eltiltás szélén álló játékosai miatt a Mezőkövesd elleni sorsdöntő ütközetre is gondolnia kell.

A Budapest Honvéd a Kecskemét – mondhatni meglepetésszerű – legyőzésével ismét a saját kezébe vette a sorsát a bennmaradást illetően: a 23. forduló óta először áll a vonal fölött. Ünnepelni azonban nincs idő, ahogyan azt a kispesti középpályás, Christian Gomis is elmondta, három döntőre készül a csapat.

Az első ilyen Debrecenben lesz, ami finoman szólva sem könnyű feladat. A Loki ugyanis 8 győzelmet, 3 döntetlent és 4 vereséget tud felmutatni a Nagyerdőben, amely a második legjobb hazai mérleg a Fradié után.

A klubok idei két találkozása is inkább a semleges – no meg a debreceni – szurkolók számára biztató, sem mint a kispestiekre nézve. Debrecenben 4-3-ra, a Bozsik Arénában pedig 3-2-re győzött korábban a DVSC. Előbbi siker egyébként pont a debreceni szakvezető, Szrdjan Blagojevics első NB I-es találkozója volt.

Azon a meccsen háromszor is lövéshez jutott a kapu legközvetlenebb előterében a Loki, mondani sem kell, hogy ez mekkora luxus lenne a kispesti védelem részéről még gyengébb csapatok ellen is. Szintén triviális, hogy ha ezúttal is hasonlóan szellős lesz a Honvéd hátsó alakzata, akkor borítékolható az újabb vereség.

A „rúgjunk eggyel többet, mint az ellenfél” filozófia ugyanis még a legelfogultabb szurkolói szemében is aligha köthető össze a fővárosi csapattal, amelynek lövési mutatói szinte pontosan megegyeznek a sereghajtó Vasaséival.

Összehasonlításképp: a Loki meccsenként átlagosan 2,9-del több lövést ad le, és 0,5-del több gólt szerez szombati vendégénél. Azaz nemcsak a szerzett gólok számában, de lövési hatékonyságban is a hazaiak jobbak.

Nem a véletlen műve, hogy a Kispest keveset, és nem is túl jól lő kapura, a csapat támadásépítése ugyanis nem éppen olajozott. Bár nemcsak széljáték létezik a világon, beszédes adat, hogy övék a legkevesebb beadási kísérlet a bajnokságban, és a sikeres beívelések számában is csak a Vasasnál jobbak.

Ennek is megvan persze a maga okozója, előszele. Az utolsó percek pánikfutballján kívül ritkaság a támadóharmadon kívülről a tizenhatosra ívelgetni a labdát, azaz aki ezzel próbálkozna, annak érdemes az ellenfél kapujának – legalább közvetett – előterébe eljutnia. Tabellán elfoglalt helyezése és olykor szabad szemmel nézve is akadozó játéka alapján gondolhatnánk, hogy a Honvéd ebben sem jó, ámde…

A támadóharmadba juttatott labdákban a Honvéd középmezőnyre predesztináló teljesítményt nyújt, azaz nem szimpla hiányosság, hanem valahol koncepció is, hogy ehhez mérten aránylag kevés beadással próbálkoznak.

Ez köszönhető annak is, hogy a kiszoríthatatlan kezdőcsatár, a csapat talán egyetlen kritizálhatatlan tagja, Nenad Lukics nem kifejezetten célemberalkat. Ugyanakkor az a csapat, amelyben olyan támadó felfogású szélsővédők vannak, mint például Tamás Krisztián, sőt, olykor szárnyvédőkkel is játszik, próbálkozhatna többször a széleken, még akkor is, ha nem a középcsatár fejjátéka az első számú fegyvere. Pláne akkor, ha más módokon sem tud igazán hatékony lenni.

A két csapat lövőkedvét és -képességét nézve nem nagy találmány az a gondolat, hogy a Honvédnak közel hibátlan védekezésre lesz szüksége, ha ponttal szeretne távozni a Nagyerdei Stadionból. E tekintetben viszont nemcsak a „hagyományos” problémák miatt fájhat Dean Klafurics vezetőedző feje.

A védelemből Albi Doka öt sárga lap miatt eltiltását fogja tölteni, Herdi Prenga, Luka Capan és Bocskay Bertalan pedig négy eddig lapjával egyetlen kártyára van ettől. Mindennek tetejében a korábban magasztalt Lukics szintén. Három meccs, három „döntő” van hátra, így nagyon nincs hova tartalékolni, ugyanakkor egy-két újabb elmeszelés igen baljós árnyakat vetne a jövő heti, Mezőkövesd elleni meccsre.

Előbb azonban még egy annál is nehezebb feladat áll a kispestiek előtt: ha nem szereznek pontot Debrecenben, akkor csak a Fehérvár (újabb) betlijében bízhatnak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szemtől szemben: Ferencvárosi TC – Kisvárda Master-Good FC

Már bajnokként fogadja a Ferencváros szombat este a Kisvárdát, a számok viszont nem ígérnek kellemes látogatást a szabolcsiaknak.

A Ferencváros és a Kisvárda is bizonyára jobb tavaszban bízott előzetesen, mint amilyennek most a végét tapossa. A szájíz persze egészen más a két klubnál, a szabolcsiak az Újpesttel karöltve légüres térben vannak a tabella közepén, a zöld-fehérek viszont a gyengébb tavaszi eredmények ellenére is bajnoki ünneplésre készülnek.

Péntek este ugyanis a Budapest Honvéd a Kecskemét legyőzésével lehántotta az utolsó héjat arról a gesztenyéről, amelyet az FTC a szezon során hol ellentmondást nem tűrően, hol visszafogottabban kapargatott. Sztanyiszlav Csercseszov csapata így a szombati esti mérkőzés végeredményétől függetlenül ismételten bajnok.

Beharangozónk itt részben okafogyottá is válik, hiszen innentől az orosz szakember túlzás nélkül olyan kezdőcsapatot rak fel a pályára, amilyet csak akar. Itt nem árt megjegyezni, hogy minden emocionális, marketing, és még ki tudja milyen alapú szempontból tökéletes alkalom lehet ez arra, hogy a meccs napján nagykorúvá váló ifjabb Lisztes Krisztián először lehessen kezdő a Fradiban. Bár Csercseszovot eddig nem sokszor láttuk elérzékenyülni, mivel a sztori a gólra gólt rugdaló tinédzser motiválásában is jó lépcsőfok lenne, jó esély van rá, hogy az orosz szakember meglépi.

A bajnokavatási ceremóniát hozó mérkőzésre amúgy sem szokás a teljes tarcsit felküldeni, így alighanem a szezon kulcsfigurái kezdőként vagy csereként pályára lépnek majd. Figyelni már csak arra kell a zöld-fehéreknek, hogy sérülést és esetleg eltiltást ne vigyenek át a következő szezonra.

A Kisvárda számára azonban lesz tétje a találkozónak, egy esetleges győzelemmel ugyanis – a Vidi veresége esetén – akár matematikailag is bebiztosíthatja amúgy is igen valószínű bennmaradását. Ehhez viszont gólt kéne rúgni, ami idén eddig a Ferencváros ellen nem sikerült nekik.

A Kisvárda a negyedik legtöbb lövést eresztette meg eddig a liga csapatai közül, ugyanakkor a hatékonysággal akadnak gondjaik. A náluk kevesebb töltényt puffogtatók közül a Debrecen, a Puskás, a Kecskemét és a Paks is jobb találati aránnyal rendelkezik, mint Milos Kruscsics legénysége. Ez persze nem is véletlen, a kialakított helyzetek átlagos minőségét tekintve a Várda az NB I egyik leggyengébben teljesítő csapata.

Érdemes egy pillantást vetni a csapat előrejátékát leíró mutatókra is, amelyek a fentebbiekkel kiegészülve érdekes diagnózist állítanak fel a a Kisvárda offenzív erejéről.

A progresszív, azaz érdemi előrehaladást eredményező passzokban a szabolcsiak büszkélkedhetnek a második legjobb számokkal a bajnok mögött, azaz a probléma nem az, hogy ne tudnának labdával felfejlődni az ellenfél térfelére. A támadóharmadba juttatott labdák terén érdemben szintén nem rosszabb a csapat, azaz a rivális tizenhatosa köré is relatíve gyakran jut el.

Mindebből az világosodik ki, hogy a szabolcsi csapat képes bejátszani azokat a területeket, ahonnan potenciális támadóveszélyt szokás jelenteni az ellenfél kapujára. Ott viszont szó szerint megáll a tudomány, vagy ahogy a közhely mondja: az utolsó passzok már nem sikerülnek olyan pontosra.

Mindennek eredménye, hogy átlagosan alacsony minőségű helyzeteket tudnak kialakítani, ami nem ígér sok jót a Groupamában akkor sem, ha a házigazdának már nem kell összetörnie magát. Feltétlen a vendégeknek sem, hiszen ezen a meccsen nem tudnak kiesni. Bent maradni viszont igen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mennyiben Hornyák Zsolt érdeme a Puskás felemelkedése?

Előidézője, vagy résztvevője a klub fejlődésének, kormányosa vagy csak fedélzeti tisztje az edző a csapat hajójának? Sajtóhírek szerint komoly esély van rá, hogy nem hosszabbítanak a felcsúti klub rövid történetének legsikeresebb edzőjével. Ennek kapcsán értékeltük Hornyák Zsolt eddigi munkáját: pontok, helyezések és eurómilliók segítségével próbáltuk a megfelelő polcra helyezni a tréner érdemeit.

Az idei év történései is jól mutatják, hogy a magyar NB I-ben (és II-ben) nem kis kunszt edzőként szerződést kitölteni, Hornyák Zsolt viszont erre készül Felcsúton. A felvidéki tréner ráadásul nem is az első kontraktusát tapossa: 2019-ben két plusz egy évre szerződtették, 2021 tavaszán pedig folyó szezon végéig hosszabbítottak vele.

Bár Hornyák eddigi mindhárom szezonjában dobogós lett a Puskás Akadémia, azelőtt pedig sosem, a trénert sajtóhírek szerint nem biztos, hogy marasztalják Felcsúton. Az ezen eltöprengő futballrajongó és a felcsúti vezetés fejében most ugyanaz a kérdés forog: Hornyák Zsolt irányításával, vagy csupán Hornyák Zsolt ideje alatt lépett előre a PAFC? Nem mindegy.

A Hornyák-éra

A szakember szűk négy szezonnal ezelőtt vette át a felcsúti csapat irányítását, amelynek kerete a Transfermarkt adatai alapján akkor 9,28 millió eurót ért. Napjainkban ugyanez az összérték 14,78 millió euró, ami három és fél év alatt 59%-os növekedés. Persze az egész NB I gyarapodott e téren, cirka 115 millióról 140 millió euróra. Na de! Ebből a 25 millió eurós össznövekményből 22-t elvisz a Fradi, így a számok azzal együtt is beszédesek, hogy a matekot enyhén torzítja a (zömmel kisebb keretértékű) csapatok cserélődése a mezőnyben. A Fradi mellett tehát a Puskás Akadémia erősödött a leginkább játékosminőséget tekintve.

A Puskás kerete 2017-es visszajutása óta folyamatosan az NB I harmadik legdrágább állománya. Éppen Hornyák érkezésekor előzött be egy szezon erejéig félmillióval a Honvéd, amelynek azonban akkor jóval több játékosa volt a PAFC-nál, és egy játékosra átlagolva ekkor is a felcsútiak voltak értékesebbek.

Három teljes szezonja alatt a szakvezető ezzel a kerettel két bronz- és közte egy ezüstérmet szerzett, azaz a papírformát kétszer hozta, egyszer pedig túlteljesítette. A saját keretértékéhez mérten évek óta mélyrepülő Fehérvárt 2021-ben és 2022-ben is megelőzte, tavaly viszont surranópályán beúszott a Kisvárda.

Az elődök ettől a teljesítménytől elmaradnak: 2018-ban Pintér Attilával egy 6., míg 2019-ben Benczés Miklóssal, Radoki Jánossal és Komjáti Andrással egy 7. hely jött össze. Pontszámokban ez 43-at, majd 40-et jelentett, amihez képest a Hornyákkal gyűjtött 54, 58, majd ismét 54 egység egyértelmű szintlépés. Idén négy körrel a vége előtt 44 ponttal állnak a felcsútiak, tehát könnyen lehet, hogy ez lesz a Hornyák-korszak leggyengébb bajnoki idénye.

A riválisok

Csak önmagával összehasonlítva nehéz okosakat mondani egy csapat fejlődéséről, ezért érdemes kontextusba helyezni Hornyák és a Felcsút teljesítményét. A „Fradi és a többiek” alaprajzú NB I-ben nehéz jó partnert találni ehhez, az egyik a papíron második legjobb kerettel bíró Vidi. Hornyák eddigi három évében ugyanis kétszer is őket előzte meg a Puskás.

A sikert azonban mérsékli, hogy a fehérváriak kapcsán évek óta rendszerszintű problémákról beszélnek, jelenleg a kiesés elkerüléséért küzdenek. A csapat teljesítménye és játékosainak piaci összértéke idénre gyakorlatilag teljesen elváltak egymástól.

Ennek a Vidinek a másodszori legyűrésébe rondított bele némileg a Kisvárda, amely a Puskáshoz hasonlóan szintén kézzel fogható előrelépést realizált az elmúlt három évben – még ha ezt idén tavasszal igyekszik is feledtetni. 2020-ban 8., azután 5., tavaly pedig 2. lett a szabolcsi csapat.

Hornyák érkezésének szezonjában a Várda kerete 6,75 millió eurót ért, napjainkban 10,18 milliót, a növekedés csaknem 51%-os. Ha ezt párba állítjuk a Puskás hasonló számaival, az két dolgot mutat meg. Egyrészt, hogy a jobb focit a több pénz, meg az azzal érkező jobb játékosok hozzák, és csoda az sehol sincs, csak Kecskeméten. Másrészt, hogy koránt sem biztos, hogy egy ilyen fejlődési ívben az edzőnek kulcsszerepe van. Maradva a példánál: a szabolcsi sikerek kapcsán jóval többet forog Révész Attila sportigazgató neve, mint az időszak bármely vezetőedzőjéé, még ha ők nem is kaptak ennyi időt.

Bátor és vakmerő következtetések, avagy mit állítunk és mit nem?

A sportsajtó annak idején megugorhatatlan léc elé állította a Transfermarktot azzal, hogy ráaggatta a mértékadó jelzőt. Egy futballista pontos piaci értékét nem csak nehéz, de lehetetlen is meghatározni, így a cikkben használt adatok sem tévedhetetlenek, ugyanakkor viszonyítási, összehasonlítási alapnak megfelelők.

Szintén nehéz belelátni abba, hogy egy klubnál az edzőnek mennyi beleszólása van az átigazolásokba – ha sok, akkor az egy ilyen értékelést is más megvilágításba helyez. Hogy Hornyák Zsolt e téren nem volt néma, azt egyebek mellett Libor Kozák példája is bizonyítja. Azt ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a magyarországi trendekkel ellentétben épp Felcsúton dominálna az edzői akarat az átigazolási kérdésekben.

A keret fejlesztésében vállalt konkrét szerepének ismerete nélkül jobb híján az alapján tudjuk megítélni Hornyák Zsolt munkáját, hogy a pályán milyen eredményeket hozott ki a rendelkezésre álló – rohamosan javuló – lehetőségekből. Nos, a Puskás számára középtávon reális célt elérte: a csapatról éremesélyesként kell beszélni, még ha idén esetleg le is marad a dobogóról.

Sőt, ténykedése alatt a PAFC időnként bele is tudott nőni mérkőzésein az esélyes szerepébe, olykor látványos, kezdeményező focit is tudott játszatni a csapattal. Elért eredményeit ugyanakkor más megvilágításba helyezik elődei, akik hasonló erőforrásokból dolgozva – Hornyákkal ellentétben – „leverték a lécet”.

Elnézve viszont az erőviszonyok elmúlt évekbeli átalakulását, aligha ő az egyetlen tréner, akinek ez sikerült volna. Mindezek fényében Hornyák Zsolt és a Felcsút elválása az NB I közelmúltjának egyik legabszurdabbika lehet. Egy olyan, amely után egyik fél sem mutogathat a másikra. A klub azért nem, mert az edző hozta az elvárhatót, az edző pedig azért nem, mert annál többet viszont nemigen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szemtől szemben: Kecskeméti TE-Paksi FC

Szabó István így, Bognár György úgy mutat görbe tükröt az egység sugarú magyar futballedzőnek. A két szakember sikeressége alighanem keveseknek szúrja a szemét, három pontot azonban mindkettőjük most garantáltan nem szerezhet.

Az NB I két – a maga módján – legunortodoxabb csapatának rangadója nyitja a bajnokság 29. fordulójának küzdelmeit. A Kecskemét-Paks azonban nemcsak ebből a szempontból lesz ínyenc falat, a mérkőzés ugyanis döntő fontosságú lesz a dobogós helyek leosztásának szempontjából is.

Amíg Bognár György a (Palik László után szabadon) „Sisak le, hadd szóljon!” elv megingathatatlan képviselője, addig Szabó István támadásban és védekezésben is az utolsó centiméterekig megtervezett csapatszintű mozgásokban hisz. A két iskola szkanderja a Kecskemét érmének színéről is dönthet, az 57 pontos Fradit 51 egységével üldöző lilák mögött 44 ponttal álló Paks viszont zárkózna, nem megfeledkezve sarkában lévő üldözőiről sem.

A két filozófia a csapatok gólkülönbségében is megmutatkozik: a Paks lőtte és kapta a második legtöbb gólt a bajnokságban, 52-t illetve 46-ot (ebben benne van a Waltner-éra is), míg a KTE „csak” 43 találatot szerzett, cserébe viszont mindössze 25-ször kapitulált a hátsó alakzat. Előbbi a negyedik legjobb, utóbbi a Fradiéval holtversenyben a legjobb mutató.

A mennyiség és a minőség évtizedek óta vív ádáz harcot a magyar futballban és annak közbeszédében, s bár a legsötétebb korszakokban olykor egyik sem nyert, ennél a párharcnál markáns utóbbi győzelme. Kapura lövéseket tekintve ugyanis mindkét csapat középmezőnybeli, gólátlaguk viszont viszont már dobogós.

Ezt – a két csapat legutóbbi meccsével ellentétben – nem a szél fújta össze, és nem is csak a támadójátékosok átlagnál jobb befejezőkészségét dicséri. A két együttes ugyanis a kialakított helyzetek minőségét tekintve is ott van a képzeletbeli pódiumon. Az xG/lövés mutató azt szemlélteti, hogy a csapatnak egy kialakított helyzete átlagosan mekkora esély a gólszerzésre. Nos, a Paks ebben a legjobb, 0,15-tel, azaz egy lövésük átlagosan 15%-os gólszerzési lehetőség, de a harmadik legjobb KTE is büszke lehet a 0,128-ra.

Ezen erősségük kiaknázásában ráadásul nemcsak magára, egymásra is számíthat a Kecskemét és a Paks. Ez a két csapat adja el ugyanis a harmadik és a második legtöbb labdát a bajnokság résztvevői közül.

Érzékletes tény, hogy a rangsort uraló ZTE edzőjét éppen most menesztették, persze nem csak ezért. Bármennyire is banálisan hangzik, a mérkőzésen döntő lehet majd a labdabirtoklás, főként az, hogy melyik gárda tud majd a tőle megszokottnál labdabiztosabb játékot felmutatni. Filozófia ide vagy oda, bizonyára Bognár György is odafigyel majd arra, hogy ne szolgáljanak ki egy a kapu előtt ennyire hatékony és pontos ellenfelet.

Az sem volna meglepő, ha egy leheletnyit a presszingből is lejjebb csavarna a tolnaiak trénere. A védekező akciók számában ugyanis éllovas a Paks, ugyanakkor a Kecskemét sikerének egyik alapja éppen az, hogy a védekezésbeli hibákat kíméletlenül kihasználja. Márpedig a sok kísérlet arányosan több hibát is hozhat magával.

A párharcok keresése hiába tűnik jó ötletnek egy olyan csapat ellen, amely nem az egyéni kvalitásokra épít, az érme másik oldalán viszont ott van, hogy rég láttunk olyan magyar (klub)csapatot, amely az egyének mezőnyhöz képesti relatív hiányosságait ilyen jól tudná eltüntetni. Ebből a szempontból Szabó Istvánnak talán épp Marco Rossival kéne kezet fognia.

Mindezt összegezve: a gólokra vágyó szurkolóknak (ha létezik másmilyen, az jelentkezzen!) nem ajánljuk a mérkőzés elmulasztását. Meglepő volna, de persze nem elképzelhetetlen, hogy a két csapat játéka kioltja egymást. Ha másért nem, a tét nagysága miatt viszont mindenképp az utolsó pillanatokig izgalmas mérkőzés lesz, amely némileg arról is képet adhat, hogy az Ekl-selejtezőben kit és meddig láthatunk majd.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyító alatt: Ricardo Moniz

Második magyarországi menesztését élte át hétfőn Ricardo Moniz, akinek a Loki elleni hazai vereség után köszönte meg munkáját a ZTE FC. Bár a pályán több játékelemben is küszködött a csapata, vitathatatlan, hogy a tréner eleve jóval nagyobb kockázatot vállalt, mint legtöbb kollégája.

Öt fordulóval a vége előtt immár az NB I-es mezőny háromnegyede mondhatja el magáról, hogy túl van legalább egy edzőváltáson. A DVSC elleni hazai vereség másnapján a ZTE FC csatlakozott a többséghez, így már csak Sztanyiszlav Csercseszov (FTC), Szabó István (Kecskeméti TE) és Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia) állása van meg a szezont megkezdő trénerek közül.

A hazánkban korábban a Ferencvárosnál is dolgozó Ricardo Moniz munkáját azok után köszönték meg, hogy a Zete a folyó naptári évben mindössze két bajnokit tudott megnyerni. 31 pontjával jelenleg csak a Fehérvárt, valamint a már kieső helyen álló Honvédot és Vasast előzi meg a zalai csapat, így a holland trénert a kupadöntőbe jutás sem mentette meg a kirúgástól.

Ahogyan az eredménytelen játéknak, úgy egy szakvezető menesztésének is számos nem szakmai és szakmai okai lehetnek, mi most utóbbiak feltárására teszünk kísérletet.

A töltények mennyiségével kevés, kaliberükkel már annál több gond akadt

A Zalaegerszeg kísérletezett a negyedik legtöbbször gólt szerezni, meccsenként átlagosan 14,6-szer (az ábrán egy tizedesjegyig kerekített értékek láthatók, így a jobb matematikai érzékkel megáldott olvasók minimális eltéréseket fedezhetnek fel). Tüzérségi kapacitás terén tehát az élmezőnybe tartozik a Zete, az ábra azonban jól szemlélteti, hogy ez eddig nem párosult kellő minőséggel: a ZTE 31 góljánál csak a Mezőkövesd, a Honvéd és a Vasas lőtt kevesebbet.

Ennek egyik fő oka, hogy a Zalaegerszeg alacsony minőségű helyzeteket dolgozott ki, az egy lövésre vetített xG-mutatójuk 0,103, azaz kísérletenként alig több mint 10% esélyük van a gólszerzésre a modell szerint. Ez a második leggyengébb mutató az Újpesté (0,099 xG/lövés) után, a képzeletbeli dobogón a Paks (0,15), a Mezőkövesd (0,129) és a Kecskemét (0,128) áll.

A direkt játékstílus sok labdaeladást szült

Amiben a ZTE éllovas, arról alighanem örömest lemondana: a kék-fehéreknél több labdát ugyanis egyik gárda sem adott el eddig a bajnokságban. Ha egy csapat olyan direkt stílusban futballozik, mint a zalaiak, abban valahol kódolva is van, hogy ebben a mutatóban relatíve magas számot fog elérni, de hogy ez önmagában mennyire nem bűn, azt kiválóan láttatja, hogy mely két csapat a rangsor 2. és 3. helyezettje.

Amíg azonban a Paks és a Kecskemét ugyanezen pozíciókon osztozik a bajnoki rangsorban is, addig a Zalaegerszeg télen még abszolút megalapozott dobogós céljainak eléréséhez ma már csak a tabella fejre állítása vezetne.

A Zete a liga legpontatlanabbul építkező csapata

Ami a támadásépítést aktívan szolgáló passzokat illeti, a ZTE találkozónként 96,3 ilyen átadást kísérelt meg, amiből 55,7 volt sikeres. Ez 57,8%-os sikerráta – a leggyengébb a mezőnyben. A liga többi csapata közül csak a sereghajtó Vasas (58,5%) és a Paks (59,9%) nem éri el a 60%-os küszöböt, a legjobb a Fradi 64,8%-kal.

Máris még több értelmet nyer az eggyel feljebbi ábra, nem meglepő, hogy az előre passzokban legkevésbé hatékony csapat vezeti az elszórt labdák listáját. Az imént bemutatott kis különbségekből ugyanakkor nem következik egyenesen a kudarcos teljesítmény, ez azonban egy újabb aspektusa a játéknak, amelyben a Zete nehezítette a saját dolgát.

Mielőtt pálcát törnénk, jöjjön egy egészen másik matek

A három kiragadott mutató ellenére bátor, vagy inkább botor dolog lenne elkönyvelni, hogy Moniz megbukott. Egy külön cikk- sőt dokufilmsorozatot is megérne, hogy egy edző meddig és hogyan tud hatni csapata játékára, már ha ez egyáltalán megfejthető. De hogy ne menjünk ennyire vissza a gyökerekhez, a szikár számokat is számtalan emberi tényező alakítja azzá, amit végül majd a pályán látunk, ilyen például a játékosminőség vagy akár a sokat emlegetett szerencse is. Előbbi márpedig egészen más megvilágításba helyezi Moniz munkáját.

A holland tréner 28 forduló alatt 12 190 bajnoki játékpercet biztosított a keret 23 évesnél nem öregebb tagjai számára. Szemléltetésképp: ez 310 perccel több annál, mintha négy U23-as labdarúgó végigjátszotta volna a teljes, 33 mérkőzéses NB I-es idényt. Moniz és a ZTE, amely hosszú távú projektet hirdetett meg a szakember szerződtetésével, tehát mondhatni, rajzolt magának egy alternatív fiatalszabályt. Még akkor is, ha ennek az összesítésnek része három légiós; Meshack (1761 perc), Safronov (437) és a jól csengő nevű Philip Baloteli (17) is.

Elfogadva azt a nem túl rizikós kijelentést, hogy a fiatalok még nem képesek hosszú távon tudásuk 100%-át nyújtani, érdemes vetni egy pillantást a támadóalakzatra, ahol a tavasszal őszi jó formáját elfeledtető Ikoba mellett szinte kizárólag ifjak játszottak. Ennek fényében a fentebb taglalt taktikai gyengeségek, hiányosságok, na meg a kevés szerzett gól rögtön magyarázatra, s egyes szurkolók szemében talán bocsánatra is lelnek.

Visszatérve az „alternatív fiatalszabályra”, ez igen bátor és kockázatos lépés abban a ligában, amelyről unalomig ismételgetjük, hogy két-három jó vagy rossz mérkőzés a kiesőzónától a dobogóig emelheti, vagy ellenkező irányba süllyesztheti az adott csapatot. Nem is nagyon szokás ilyet csinálni, az ezt következetesen képviselő MTK két-három évente ki is pottyan az élvonalból.

Még ha valahol érthető is, nem kevésbé rizikós öt mérkőzéssel a bajnokság vége előtt edzőt váltani sem. Hogy Végh Gábor tulajdonos jó döntést hozott-e, arra a hátralévő öt bajnoki meccs és a MOL Magyar Kupa döntője ad majd választ.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szemtől szemben: Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd Zsóry FC

Ha nem is országos 1-est, de hazai fölényt ígérő mérkőzésen okozna meglepetést Kuttor Attila Mezőkövesdje Felcsúton. Bár a matyóföldieknek voltak már bravúrgyőzelmeik a szezon során, a számok nem mellettük szólnak.

Ellentétes flowban várja egymás elleni mérkőzését a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd. A leendő házigazdák egy finoman szólva is feszült meccsen hoztak el 3 pontot Debrecenből, míg a matyóföldiek a Vasas elleni csúfos hazai zakót feledtetnék.

A két vezetőedzőt nem lehet azzal vádolni, hogy nyomás nélkül dolgozna. Amíg a sajtóban egyre erősebbek a Hornyák Zsolt Felcsútról való távozásáról szóló hangok, addig, bár Kuttor Attila télen megmentőnek tűnt, mostanra a Mezőkövesdnek újra hátrafelé kell nézegetnie a tabellán.

A szezont még a Vasas padján kezdő Kuttor ráadásul a jelenlegi keretnél egyelőre nem tudta meghonosítani azt a fantáziadús és kezdeményező játékot, amely első korszakában jellemezte a kék-sárgákat. A Kövesd gólátlaga 27 forduló után kereken 1, Kuttor 19 bajnokiján valamivel rosszabb: ezeken 18-szor találtak be.

A Mezőkövesdnek meccsenként 11,6 lövése van, amelyből kereken 1 lesz gól. Ez a teljesítmény pontosan megegyezik a Honvédéval.

Mint látható, a matyóföldiek tűzereje az egész évben sokat bírált Honvédéval egyezik meg, azaz „csak” jó védekezésük menti meg őket egy a fővárosiakkal hasonlatos szerepléstől, akiknél 8 góllal kaptak kevesebbet. A gondok viszont nem az ellenfél tizenhatosánál kezdődnek, a Kövesd játéka ugyanis a támadásépítési fázisokban is akadozó.

A Mezőkövesd meccsenként általában 43,8-szer próbálkozik a támadóharmadba passzolással, ebből 29,2 sikeres. Ebben a mutatóban ez az utolsó előtti helyezésre jó.

Az NB I idei szezonjában a Zsóry juttatta a második legkevesebb labdát a támadóharmadba, meccsenként átlagosan 29,2-et, amellyel csak a szinte már biztos kieső Vasast előzik meg. Az ezzel szorosan összefüggő progresszív passzok terén már egyenesen utolsók: meccsenkénti 80 kísérletük a legkevesebb, 48 sikeres átadásukkal pedig a második legkevésbé hatékonyabb csapat. Ezzel szemben a felcsútiak mindkét mutatóban vígan(?) lubickolnak a középmezőnyben.

A támadásban kiesőjelölt, de védekezésben a középmezőny szintjét megütő együtteseknek gyakori eufemizmusa a „melós csapat” kifejezés – hogy mennyire nem jogtalanul, azt a Kövesd példája is igazolja.

A Mezőkövesd hajtotta végre az ötödik legtöbb védekező akciót a bajnokság során, meccsenként átlagosan 73,7-et. A Puskás Akadémia ezen a listán a második 80,8-del.

Kuttor együttese a meccsenkénti védekező akciók terén már jóval előkelőbb helyen van, ötödikek. Itt azonban nem árt szem előtt tartani, hogy ebben a mutatóban előnyt jelent a Fradival és társaival szemben, hogy a Zsóry kevesebbet birtokolja a labdát, így több lehetősége, na meg oka van párharcokat keresni.

Ebben egyébként partnerre is lelnek majd vasárnap, hiszen e statisztika „ezüstérmese” a Puskás Akadémia. Ami viszont ebben az aspektusban is Felcsút felé billenti a mérleg nyelvét, az a csapat nyomástűrő képessége.

A Puskás 77%-os, míg a Mezőkövesd 73%-os sikerrel oldja meg a nyomás alatti passzait.

A látvány jelen esetben csalóka: a Puskás jóval többször kénytelen nyomás alatt passzolni, amit 77%-os sikerrátával old meg. A Mezőkövesd lényegesen kevesebbszer kerül ilyen helyzetbe, amikor igen, akkor 73%-os hatékonysággal dolgozik.

A két csapat minőségében – szigorúan ezt a mutatót vizsgálva – tehát nincs olyan ordító különbség, mint amilyet a fentebbi ábra sugall. Egységnyi nyomás alatti passzból nagyjából ugyanannyi pontos átadást produkál a két gárda, a 77 és 73 közti vékony különbség mellett viszont az is a felcsútiakat segítheti, hogy ők jobban hozzá vannak szokva az ilyen szituációkhoz.

Nem a Mezőkövesdnek áll tehát a zászló, pláne úgy, hogy idegenben játszanak. A felek két idei bajnoki mérkőzésén két 1-0-s hazai siker született, azonban ha bejön a papírforma, vasárnap Felcsút felé billenhet az idei mérlegük nyelve.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyító alatt: Nemanja Antonov

Egyszerre zongoracipelője és zenésze is az újpesti együttesnek a védelem több pontján is bevethető Nemanja Antonov. A szerb játékos azonban nem védekezésben jár elöl, több offenzív statisztikában is csapata legjobbja.

Az újabb Vignjevics-éra második győzelmét könyvelhette el hétvégén az Újpest a Paks ellenében. A döntő találatot a lilák sérüléséből visszatérő védője, Nemanja Antonov szerezte büntetőből. A szerb játékos idei harmadik tizenegyesgólját lőtte, korábban a Honvéd (szintén az utolsó negyed órában szerzett győztes gól) és a Puskás ellen talált be.

Antonov 2020 szeptemberében érkezett Újpestre a belga Mouscron csapatától, azóta szakadatlanul alapembere az ez idő alatt sokszor kritizált csapatnak. Hétvégén a Paks ellen csereként állt be, mivel előtte négy meccsről sérülés miatt hiányzott, azt megelőzően egy bajnokit hagyott ki sárga lapos eltiltás miatt. A maradék huszonegy találkozón pedig csak egyszer volt csere, a többit végigjátszotta.

A ZTE ellen még le kellett meccselni, hogy – a szerb távollétében – Csoboth vagy Boumal rúgja el a megítélt büntetőt, mindkettő vállalkozott volna, a végkifejlet emlékezetesre sikerült. Most viszont – bár Csoboth harcolta ki a tizenegyest – fel sem merült, hogy nem a negyed órával korábban beálló Antonov lesz az ítéletvégrehajtó.

A hazájában 46-szoros utánpótlás-válogatott védő rúgótechnikája ugyanis pazar, a szabadrúgásoknak is ő a felelőse, gyakran függetlenül attól, hogy beívelés vagy lövés a szándék. Nem ritka az sem, hogy a balbekk egy előbbinek kinéző szituációból próbálja meglepni a kapusokat egy tekeréssel.

Antonovot azonban nem elsősorban ez teszi kihagyhatatlanná a csapatból, hanem a komplexitása. 182 centis magasságával ki ugyan nem emelkedik a belső védők közül, de bátran bevethető ott is, hiszen megvannak hozzá a képességei. Passzjátéka révén jól segíti a labdakihozatalokat, ráadásul bal lábas, ami a védelem belsejében a szélre kitett labdáknál kényelmesebb passzsávokat biztosít neki.

Nagyjából ez az a karakterrajz, amely az elmúlt években újra feltalált és többedvirágzását élő 3-5-2-es felállás egyik fontos eleme. A három belső védő közül a két szélső közül ugyanis legalább az egyiknek fel, vagy inkább ki kell tudni lépnie a mellőle felfutó szárnyvédő helyére, biztosítva ezzel, hogy labdavesztés esetén is meg legyen hátul a négyes védőlánc.

Football Manager-játékosok előnyben! Ez a szerepkör néhány éve került be a népszerű fociedző-szimulátorba Wide Centre Back (tükörfordításban: széles középső védő) néven. Az különbözteti meg a belső védőtől, hogy mindenképpen a bejátszott oldallal megegyező lába az erősebb, illetve rendelkezik egy szélsővédő erényeivel is. Utóbbi biztosítja a „hátországot” egy brazilosan felfutkosó szárnyvédő mögött.

Amikor az Újpest három védővel állt fel, Antonov többször találta magát ebben a pozícióban, de ettől persze nem lett rosszabb opció a szárnyvédő poszton sem. Tulajdonképpen azon ritka játékosok közé tartozik, akiből ha kettő lenne a csapatban, vígan elférnének egyszerre a pályán, és – papíron, illetve mágnestáblán – még jól is működne.

A védelemben betöltött szerepe mellett viszont érdemes még szólni az ellenfél kapuja előtti munkásságáról. Említett három értékesített büntetője egyszer pontot, kétszer pedig pontokat ért, és mellé ugyanennyi asszisztja is van. A Vasas elleni 1-0-s és 2-0-s siker, valamint a Kisvárda 4-0-s legyőzése során is előkészített egy-egy gólt.

A 27 éves játékos tehát nem csak alap-, de húzóembere is az Újpestnek – emlegetett sokoldalúsága révén valószínűleg alig akad csapat az NB I-ben, aki elhajtaná a keretéből. Bár jelenleg a kiesés közvetlen réme nem fenyegeti az Újpestet (pontosabban másokat jobban fenyeget), nincs sürgető érv az eligazolása mellett, azonban a liláknak érdemes „vigyáznia rá”, hiszen egy ilyen profilú játékos – a csapat kitűzött céljától és játékstílusától is függetlenül – bármilyen csapatnak hasznos tagja lehetne.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC