Feczkó Tamás a fiatalok teljesítményét és a hiányosságokat is értékelte.
A Diósgyőr az NB II-es Karcaggal, a Vasas pedig a Merkantil Bank Liga élén álló Soroksárral csapott össze felkészülési mérkőzésen.
Révész Máté egy héten belül kétszer is fontos szerepet kapott a DVTK első csapatában.
Zsótér Donát két idény alatt 31 bajnokin 4 gólt és 1 gólpasszt jegyzett.
A Nagykanizsa az NB II 8. fordulójában 1–0-ra verte a Videotont, két szurkoló fogdába került.
Csaknem ezer profi labdarúgó szavazta meg a 2025/26-os idény legjobbjait a HLSZ voksolásán.
Az olasz kérővel akadoznak az egyeztetések, miközben a vezetőedző jövőjéről kedden dönthetnek.
Tímár Krisztián szerint rászolgáltak a három pontra, Laczkó Zsolt azonban másképp vélekedett a lefújás után.
A Mezőkövesd magabiztos, 4–1-es győzelmet aratott a Kazincbarcika ellen a borsodi rangadón, így továbbra is hibátlan hazai pályán.
A 3–3-as döntetlen után a hazaiak vezetőedzője a csapat küzdeni akarását, míg Pintér Csaba a döntetlenhez vezető hibákat emelte ki.
A Soroksár kétgólos hátrányból mentett pontot a Tiszakécske ellen, a Szentlőrinc tíz emberrel nyert, Karcagon döntetlen született.
Négy idegenbeli bajnokiból négyszer kapott ki a Videoton, Pető Tamás szerint azonban Nagykanizsán ismét jóval több volt csapatában.
A DVTK Feczkó Tamással a bajnokságban is győzött, a Gyirmót vezetőedzője azonban két játékvezetői ítéletet is számonkért.
A Gyirmót edzője szerint a diósgyőri elvárások komoly terhet is jelenthetnek a hazai csapat számára.
Feczkó Tamás a Gyirmót elleni bajnoki előtt a DVTK kapushelyzetéről és Gróf Dávidról is beszélt.
Három különböző időpontban pótolják azt a három mérkőzést, amelyet a labdarúgó NB II második fordulójából halasztottak el.
Szatmári Csaba szerint valami megváltozott a DVTK öltözőjében Feczkó Tamás érkezése óta.