Passzok, beadások, lövések – számokban a Vidi támadóinak teljesítménye a hatékonyságra, illetve annak hiányára fókuszálva.
Rettenetes szezonon van túl a fehérvári labdarúgócsapat, amely minden téren alulmúlta az elvárásokat. Huzamosabb ideje él az a szurkolói és szakmai közmegegyezés, miszerint a problémák rendszerszintűek, így nagyon nehéz lenne egy-egy felelőst kiemelni, pláne ha a pályán lévőkre szorítkozunk. Részben viszont megpróbálkoztunk vele: elemzésünkben a Vidi támadósorának teljesítményt helyeztük nagyító alá.
Ha egy olyan keretminőség és anyagi lehetőségek birtokában lévő csapat, mint a jövő évtől újra Fehérvár FC néven induló Vidi az utolsó fordulóban tudja bebiztosítani bent maradását, ráadásul úgy, hogy sorsát a másik pályán játszódó meccsre bízza, ott bizony még az egyéni teljesítmények között is nagyítóval kell keresni az elfogadhatót.
A jelenlegi játékoskeretnek aligha van tagja, aki kitenné az ablakba azt a teljesítményt, amivel hozzájárult az együttes 35 megszerzett pontjához, 38 lőtt és 43 kapott góljához. Utóbbi egyébként nem tragikus mutató, sokszoros holtversenyben a negyedik legjobb, előbbi két számért viszont már jócskán jár a kritika.
A Fehérvár játékára az egész szezonban a meddő mezőnyfölény volt jellemző: sokat volt a Vidinél a labda, ugyanakkor a pályán, zónáról zónára előrehaladva már egyre gyatrább sikerrátával oldották meg aktuális feladatukat a játékosok. Teljes mértékben persze nem vitethető el a balhé a támadósorral, mi most azonban az ő számaikban merülünk el.
A Vidi bármilyen felállásban is lépett pályára aktuális edzőjével (három is volt belőlük az idényben), abban szinte teljes volt az állandóság, hogy az egy szem középcsatárt egy-egy szélső támogatta. Ezt a három pozíciót négy érdemi játékpercekig eljutó játékos töltötte be a szezon során, most az ő bajnoki teljesítményük kerül nagyító alá.
Kenan Kodro (2642 játékperc, 13 gól, 1 assziszt)
A már ősszel sem túl rózsásan teljesítő Fehérvár teljesítményét látva jobb híján mi is Kodro teljesítményét dicsértük annak idején. A bosnyák-spanyol kettős állampolgárságú támadó képességeiben sokkal több kételyünk azóta sem lett, performansza azonban jobb semmiképp sem lett tavaszra.
A lehetséges 2970 játékpercből 2642-t töltött a pályán, ami jól mutatja, hogy mennyire nem volt alternatívája a bajnokság küzdelmei során. Néhány nehéz helyzetből így is kihúzta a csapatot, azonban a Mezőkövesd elleni égbe lőtt tizenegyesére valószínűleg jó ideig emlékeznek majd a szurkolók. A csapat góljainak 37%-ában vállalt szerepet szerzőként vagy előkészítőként.
Dárdai Palkó (2159 játékperc, 5 gól, 8 assziszt)
Szintén alapember volt, nem egyszer az egyetlen potens támadó volt a fehérváriak közül a pályán. Második teljes székesfehérvári szezonjában túlszárnyalta az elsőt: kevesebb játéklehetőség mellett ugyanannyi gólt és kettővel több asszisztot produkált.
Ezek révén az együttes góljainak 34%-ában vállalt elsődleges szerepet. Fentebbi állításunkat kiegészítendő: nem csak a széleken kapott szerepet, többször játszott a csatár mögött, illetve még többször volt oda felrajzolva a meccs előtt. Az idény végi meccseken nem egyszer ékként is nevezték a kezdőbe.
Schön Szabolcs (1400 játékperc, 4 gól, 4 assziszt) és Lirim Kastrati (1477 perc, 4 gól, 5 assziszt)
Egyelőre enyhe udvariatlansággal még egy kalap alá vesszük a két szélsőt, tekintve, hogy ketten tudnak összerakni durván egy bajnokságnyi játékpercet. Bár ebben nem mindig az edző döntött, olykor sérülés vagy eltiltás szólt közbe, és nem egyszer voltak mindketten egyszerre a pályán, a „befelezett” játékidő lőlapjaik láttán is igazságosnak tűnik.
Mindketten első szezonjukat játszották Fehérváron, s bár pajzson őket sem viszik majd a „királyok városában”, alighanem több Vidi-szurkoló már annak is tud örülni, hogy a szezon második felében már csak ők játszottak azokon a posztokon, amelyeken ősszel még Ivan Petrjak és Funsho Bamgboye is szerepeltek.
Most, hogy szinte a létező összes sebet feltéptük a vidistákban az OTP Bank Liga 2022/23-as szezonját illetően, nézzünk néhány támadásban fontos haladó statisztikát, amelyek mentén dicsérhetjük, felmenthetjük, bírálhatjuk a pellengérre állítottakat.
Lövések
A legkézenfekvőbb, balta egyszerűségű támadó mutató, amely különösebb magyarázatot nem is igényel. Ezen a téren elsőként a csapat összteljesítménye kritizálandó, a Fehérvár meccsenként átlagosan 11,6 kapura lövést eresztett meg, amelyekből 1,2 gól született. Ez a bajnokság negyedik leggyengébb mutatója volt.
Az összesen 383 lövésből (az egy tizedesjegyig történő kerekítések miatt apró eltérések akadhatnak a számolás során) 57 a középcsatár, Kenan Kodro nevéhez fűződik, aki kísérleteinek 22,8%-át váltotta gólra, így 13 találattal zárt. Pontosságban jóval jobb volt nála Lirim Kastrati, aki 12 kísérletének egyharmada után ünnepelhetett. A koszovóinál inkább a próbálkozások száma az, ami kevés: kilencven percenként alig háromnegyed lövése volt.
Ebben, de csak ebben volt jobb nála Schön Szabolcs, aki alig kevesebb játékidő alatt 17-szer lőtt kapura, viszont ugyanúgy csak 4 végződött góllal, ahogy Kastrati esetében. 23,8%-os pontossága veri Kodróét, ugyanakkor nem vennénk rá mérget, hogy a drukkerek kettejük közül őt marasztalnák szívesebben jövőre is.
Dárdai Palkó a második leglelkesebb tüzér volt a maga 48 lövésével, ehhez mérten 5 gólja nagyon kevés. Ezt csak részben árnyalja, hogy sok „kínjában”, rossz helyzetből elvállalt kísérlete volt, ha megállt a tudomány a támadóharmadnál, legtöbbször ő vállalkozott átlövésre.
Passzok a támadóharmadba
Támadójátékosokról lévén szó, ebben a mutatóban az összes kísérlet számából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Ennek oka egyszerű: egy középpályáról az ellenfél veszélyzónájába érkező labda esetében ezek a futballisták többször fogadók, mint feladók. A passzok hatékonysága persze e téren is beszédes.
Nemcsak utóbbi, de egyébként előbbi mutató legjobbja is Kodro volt a támadók közül, aki 53 ilyen átadásából 39-et hajtott végre sikerrel, ami 73,5%-os átlagot eredményez. Szorosan jön mögötte Dárdai a maga 36/52-es, 69%-os produkciójával, utánuk viszont szemléletesen elválik a visszalépegető, szervezésben részt vevő játékos és a futószélső szerepköre. Schön összesen 20 ilyen passzt kísérelt meg, amiből 9 volt sikeres (45%), Kastrati 25-ből 17 (68%) jó passza már egy(?) klasszissal jobb.
Beadások
Itt gyorsan tudjuk le Kodrót, akinek centerként, vagy olykor árnyékékként sem a beadások szállítása volt a feladata: 8-ból 2 sikeres próbálkozását nem is érdemes komolyabb verdikttel illetni. Schön Szabolcs a szezon során 25 beadást kísérelt meg, ennek ötöde, 5 volt pontos – a legemlékezetesebb talán Makarenko Fradi elleni egyenlítő gólját készítette elő. Kastrati alig 3%-kal jobb sikerrátát hozott össze, igaz, jóval szorgosabban próbálkozott, amelynek eredménye egy 15/66-os statisztika.
Ebben a műfajban a támadósor legjobbja Dárdai Palkó volt, akinek 44 beadási kísérlete közül 16 volt sikeres. Az ebből adódó 36,3%-os hatékonyság ha mást nem, azt mindenképpen igazolja, miért volt és maradt ő az első számú pontrúgó a csapatban.
Egy fecske kevés a nyárhoz, a Vidiben pedig még az az egy sem volt meg mindig
E néhány mutató alapján megdönthetetlen végítéletet nehéz felállítani, bár az NB I-es tabella az év végére kis híján így is megtette. Az viszont így is kiviláglik a tárgyalt adatokból, hogy egy rosszul teljesítő csapat rosszul teljesítő játékosai között is lehet különbség. Amíg Kodro és Dárdai számaiban olykor felsejlett az a potenciál, amely ahhoz kell, hogy valaki hátára vegye a csapatot, addig például a sérüléssel is bajlódó Schön Szabolcséiban nyomokban sem.
A futball persze továbbra is az egyik legtöbb változóval bíró sportág, minden hat mindenre, egy rossz lövésnek sem mindig az azt leadó játékos az egyetlen bűnbakja. Éppen ezért mi vonatkozó szakirányú képesítés hiányában tartózkodnánk az ítélethirdetéstől, az ennek lehetőségére joggal igényt tartó szurkolókat, olvasóinkat viszont remélhetőleg segítettük ebben.
