Fókuszban az NB I második és harmadik legjobb gólszerzői.
Varga Barnabás több mint utcahosszal nyerte az idei NB I gólkirályi címét. A 26-ig jutó paksi csatár mögé a dobogóra már az ő góljainak felével is fel lehetett férni, az üldözők többségének szezonja viszont így is a kiesés elől való menekülésről szólt.
Széles árnyékot vetett versenytársai teljesítményére az NB I-ben 26 gólig jutó Varga Barnabás. A zsinórban harmadik paksi gólkirály pontosan kétszer annyi gólt szerzett mint a gólvadászat bronzérmesei, egyedül a második helyre befutó Stefan Drazsics tudta felülmúlni Varga termésének a felét(!), ő is mindössze egyetlen találattal.
Bognár György legújabb aranytojást tojó tyúkjának teljesítményét sokan sokféleképpen megénekelték már, így mi most az ő árnyékában néztünk körül. Íme a gólkirályi verseny többi dobogósának idei bajnoki teljesítménye.
Stefan Drazsics (2381 játékperc, 76 lövés, 14 gól, 2 gólpassz)
A szerb támadó oroszlánrészt vállalt a Mezőkövesd bennmaradásában, a szezon utolsó három bajnokiján 5 gólt és 2 gólpasszt produkált. A Ferencváros elleni szezonzáró már tét nélküli volt, de előtte két sorsdöntő meccsen bizonyult a mérleg nyelvének Drazsics teljesítménye.
A Paks elleni 6-1-es győzelemből egy triplával és egy assziszttal, a Honvéd elleni hatpontos drámából pedig góllal és gólpasszal vette ki a részét. A kispestiek ellen ráadásul a 0-0-nál lőtt góljához vezető büntetőt ő maga harcolta ki – szinte a semmiből.
76 kísérletéből elért 14 találata 18,4%-os lövőpontosságot mutat – igaz, ebben benne vannak a tizenegyesek is – a 40 kövesdi gólnak pedig kerek 40%-ából vette ki közvetlen módon a részét. Bár a szezonvégi megtáltosodása némileg csalókává teszi a szemre kiegyensúlyozott idei szereplését, csapatát végül sikerrel segítette a jövő évi NB I-es tagság kiharcolásához, ami összeállításunk nem minden alanyáról lesz majd elmondható.
Dorian Babunszki (1948 játékperc, 60 lövés, 13 gól, 4 gólpassz)
Bár a fradistáknak valószínűleg még mindig a Samy Mmaee sérülésével végződő becsúszási kísérlete jut eszükbe róla, az észak-macedón támadónak ezen kívül is számos emlékezetes momentuma volt a bajnokság során.
Kiegyensúlyozottan szállította a gólokat, a legjobb időszakát a téli szünet után futotta, amikor 4 meccsen ötször talált a hálóba. Ennek során többek közt egy hosszabbításos győztes góllal járult hozzá a Paks legyőzéséhez és a tolnai tréner, Waltner Róbert kirúgásához, valamint duplával vette ki a részét a 3-2-es kispesti sikerből is.
Végig fontos tagja volt egy jól működő, bronzérmet szerző DVSC-nek, a csapat góljainak 33%-nak volt részese elkövetőként vagy „felbujtóként”. Teljesítményével hazája válogatottjának figyelmét is felkeltette, pontosabban fenntartotta, hiszen majdnem kereken egy éve mutatkozott be címeres mezben. Azóta öt mérkőzésen 96 játékperc jutott neki Észak-Macedónia színeiben, Gibraltár elleni gólpasszával pedig már első kanadai pontját is megszerezte.
Kenan Kodro (2642 játékperc, 57 lövés, 13 gól, 1 gólpassz)
Alighanem Kodro az egyik a jelenlegi összeállításunkból, aki egy nyugodtabb szezonra elcserélte volna képzeletbeli bronzérmét. A La Ligából érkező csatár korábban még élete döntéseként emlegette az NB I-be igazolást, ám a mögöttünk hagyott idény után már koránt sem biztos, hogy így gondolja.
Játékát télen még mi is elismerően elemezgettük, a tavasz viszont sem csapatának, sem neki nem sikerült jól, de még csak egy kicsivel jobban sem, mint az ősz. Ezzel együtt, ha a maga posztján mindenki beletett volna egy kodrónyi teljesítményt a közösbe a fehérváriaknál, aligha lesz ilyen karcos a szezon vége.
Kodro szinte túlzás nélkül végigjátszotta a bajnokságot, a Vidi góljainak 37%-ában voltak közvetlen érdemei. Bár a későbbi önéletrajzában valószínűleg ő maga is kisebb betűméret segítségével próbálja majd elrejteni ezt a szezont, annyi minimum jár neki, hogy nemigen volt nála méltóbb alternatíva a helyére a kezdőcsapatban.
Nenad Lukics (2247 játékperc, 58 lövés, 13 gól, 6 gólpassz)
Amit Kodro szezonjáról írtunk, az nagyjából Lukicséra is igaz – egyetlen különbséggel. A szerb csatár a számok és a szabad szem által látottak alapján is folyamatosan, elvitathatatlanul volt egyszemélyes hadserege a Budapest Honvédnak.
Harcolt, birkózott, lőtt, fejelt, előkészített: a kispestiek kevéske 34 góljának több mint a felében, 56%-ában volt befejező vagy kiszolgáló. Ez már önmagában is tetemes, de – ahogy a Teleshopban mondják – ez még mindig semmi.
A Kövesd elleni utolsó előtti körös zakó alkalmával a Honvéd első gólja előtt az ő kapufára fejelt labdáját passzolta be Kerezsi, Kocsis góljánál pedig az ő kimozgása és oldalpassza készítette elő Jonsson beadását. Egyik sem került a statisztikába, de egyik gól sem lett volna nélküle. Ez utóbbi pedig nagyjából az egész idényben jellemző volt a Honvéd játékára, amelyből nagyon nehéz olyan momentumokat felidézni, amelyek egy NB I-es csapat látszatát keltették és Lukicsnak ne lett volna szerepe bennük.
Közös „bronzérem”, ellentétes sorsok
A dobogó két alsó, de részben még felső foka is ékes bizonyítéka, hogy egy termékeny gólfelelős önmagában még semmire nem garancia. Alanyaink közül maradéktalanul boldog csak Babunszki lehet, Drazsicsnak az ünneplés utáni józan pillanatokban inkább „csak” elégedettségre van oka, míg Kodro és Lukics idén talán el is felejtette már ezt az érzetet.
