A Kisvárda ellen keretben sem volt, vasárnap viszont már a BKV Előre ellen kezdett a védő.
A rutinos középpályást a hajrában állították ki, Komáromban több más hiányzó is lesz.
Öt forduló alatt két pont vezetett Lázok János távozásához. A Budafok sportigazgatója az első ötbe várja a csapatot az edzőváltás után.
A korábbi újpesti közönségkedvenc nehéz helyzetben lévő fővárosi együttesnél kaphat új feladatot.
Lázok János tizennégy tétmeccs után távozik a Budafoktól, Jeney Gyula nagykanizsai megbízatása pedig négy hónapig tartott.
c
Az MLSZ több klubot pénzbírsággal sújtott, számos futballista sem léphet pályára.
A megszűnés széléről kapaszkodott vissza a Haladás. Schäfer András segítségéről és a svájci befektető terveiről is beszéltek a vezetők.
Tarcsi Róbertet szemüreg környéki sérülése miatt kellett megoperálni. Két hónappal később maszkban tért vissza, és rögtön duplázott.
A Tatabánya 3–0-ra nyert, lefújás után a két szakvezető értékelt.
A harmadosztály 11. fordulójának vasárnapi játéknapján tizenkét mérkőzést rendeztek. A Pécs és az Ózd-Sajóvölgye is folytatta jó sorozatát.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Pápa fiatal támadója: Ölbei Barnabás először volt eredményes az NB III-ban.
Tóth Barna duplázott a Paks II. kiütéses, 8–1-es győzelmén a Szekszárd ellen.
Öt mérkőzéssel zárult az NB III 10. fordulója a vasárnapi játéknapon.
A pécsiek a múlt heti döntetlen után a Budafok ellen tértek vissza a győztes útra.
Molnár Tamás súlyos sérülése miatt 18 percre félbeszakadt az NB III-as mérkőzés.
A DEAC három gólt szerezve, magabiztos győzelmet aratott a Füzesabony ellen.
Gólokban ezúttal sem volt hiány a labdarúgó NB III 10. fordulójának szombati játéknapján.