nb1.hu

Fradi–Plzeň: Meglepő döntést hozott a csehek edzője, konfliktus állhat a háttérben

Radoslav Kováč vezetőedző jól ismeri a magyar bajnokot, és bár még nem alakult ki a fejében a végleges kezdőcsapat képe, a céljait egyértelművé tette.

Kováč győzelemmel feledtetné a korábbi kudarcot

A cseh együttes vezetőedzője tréfásan megjegyezte, hogy a két klub az utóbbi időben szinte elválaszthatatlan egymástól, ugyanakkor a csütörtöki találkozót már komoly célokkal várja.

„Kölcsönösen szeretjük egymást” – tette hozzá a tréner, aki elismerően beszélt a zöld-fehérekről.

„Veljko Birmancevicet jól ismerjük még a Sparta Prahában töltött időszakából, legnagyobb erőssége a gyorsasága. Cadu pedig éveken át nálunk futballozott, rendkívül jól érzi a szabad területeket és szintén gyors, rendre jó döntéseket hoz a pályán.”

Kováč szerint a Celtic glasgow-i legyőzésével a Fradi bizonyította, hogy nemzetközi szinten is komoly játékerőt képvisel. A Ferencváros keretében számos minőségi futballistát lát, de ez nem változtat a vendégek szándékain.

A tréner egyértelművé tette, hogy ezúttal három ponttal szeretnének távozni Budapestről, különösen annak fényében, hogy tavaly nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt remélték.

A cseh szakvezető augusztus vége óta irányítja az együttest, és elmondása szerint még mindig keresi az ideális összeállítást.

A kezdőcsapatról nem árult el részleteket, azt viszont megerősítette, hogy a csapatkapitány Matěj Vydra már bevethető. A támadó a térdműtétjét követően tér vissza, és várhatóan rövidebb időre kaphat lehetőséget.

Mi a helyzet Prince Kwabena Aduval?

A cseh együttes ghánai támadója nem került be a budapesti utazó keretbe, a háttérben pedig a sajtóértesülések szerint nem egészségügyi probléma, hanem a játékos hozzáállása állhat.

A cseh Sport beszámolója szerint Adu hiánya váratlanul érte a csapat környezetét. Kováč a játékos mellőzésével kapcsolatban röviden annyit közölt, hogy edzői döntésről van szó, a részleteket azonban nem kívánta nyilvánosságra hozni.

A lap információi alapján a Plzeňnél már egy ideje elégedetlenek a ghánai futballista hozzáállásával. Adu képességeit elismerik, ugyanakkor az edzéseken tanúsított magatartása állítólag problémákat okozott.

A beszámoló szerint a támadó a Mladá Boleslav elleni hétvégi bajnokin a kispadon ült, majd a mérkőzés után ahelyett, hogy a többi cserejátékossal együtt levezetett volna, korábban az öltözőbe ment.

A cseh lap úgy véli, ez lehetett az a pont, amikor a klub vezetésénél betelt a pohár.

Fontos ugyanakkor, hogy a fegyelmi jellegű háttérről szóló információkat a klub hivatalosan nem erősítette meg.

A válogatott szünetből merítene erőt a Plzeň

A játékosok képviseletében Alexandr Sojka szólalt meg a mérkőzés előtt. A 23 éves középpályás úgy látja, a háromhetes válogatott szünet jókor jött a csapatnak, hiszen az idény eleji nehézségek után lehetőségük nyílt az újrakezdésre.

„Az új edző új impulzust és stílust is hozott, a sok változás miatt pedig szintén jól jött a szokottnál hosszabb pihenő. Igyekeztünk jól felkészülni az ellenfélből, de többször találkoztunk már, így nagy meglepetés nem lesz” – vélekedett Sojka.

A Plzeň a hétvégén már biztató eredményt ért el: a Mladá Boleslav ellen 3–0-ra nyert, ami önbizalmat adhatott a Ferencváros elleni rangadó előtt.

Sojka ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a két csapat többször találkozott már egymással, ezért egyik fél sem számíthat komoly meglepetésre a másiktól.

A Ferencváros és a Viktoria Plzen csütörtökön 21 órakor lép pályára a Groupama Arénában az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

A magyar együttes a Celtic elleni idegenbeli siker után hazai közönség előtt folytatná a pontgyűjtést, míg a csehek az első fordulós vereségük után javítanának.

Korábban

A Ferencváros edzője nem árulta el, kikre számíthat a Plzen ellen, de egy dologban biztos: a Fradinak fel kell vennie a fizikai harcot.

Fradi-Plzeň: „Ne fedjük fel a lapjainkat!” – Borbély Balázs meglepetésre készül

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC