A Debrecent négy nyeretlen, míg a Fehérvárt három veretlen bajnoki után érte a válogatott szünet. Ez látszólag két ellentétes forma, ugyanakkor nem eszik olyan forrón a kását, mindkét együttes közelmúltbeli teljesítményét érdemes árnyalni.
Bizakodni van miért, nagyot álmodni korai lenne Fehérváron
Néhány fordulóval korábbi elemző műsorunkban az MLSZ videóelemzője, Varga Samu mindkét gárdáról pozitív vetületben beszélt. A Debrecen – a Blagojevics-érában korábban nem látott – vereségsorozata kapcsán azt mondta, nincs ok a vészharangok kongatására, hiszen a Loki játéka közel sem mutatott olyan szintű visszaesést, mint az eredményeik.
Az elismerő szavakból – hosszú idő után – jutott a Fehérvárnak is. Bartosz Grzelak csapata ugyanis játékrendszert váltott, és direktebb stílusban futballozik. Az átalakításnak egyelőre 7 fontos pont a jutalma, ugyanakkor a Kisvárda és az MTK elleni győzelem között akad különbség.
A fővárosi kék-fehérek ellen a Vidi 24 alkalommal passzolt sikeresen a tizenhatoson belülre. Ez kiemelkedő mutató, ugyanakkor 70 perc sima- és főleg egy félidőnyi kettős emberelőnyben markáns kontextust ad neki. A fentebbi 24-ből ugyanis 17 átadás a második játékrészben történt. A 3-0-s siker magyarázatot persze így sem követel, ám a tény, hogy az MTK-nak tíz emberrel is akadtak momentumai, óva intheti a lelkesedő fehérvári szurkolókat. Viszonyításképpen: a Kisvárda elleni – szemre szintén megérdemelt – győzelme során a Fehérvár FC összesen hat jó passzt produkált a büntetőterületen belülre.
A Fehérvár két egymás utáni sikere tehát javuló tendencia, ugyanakkor azonnal vérmes álmokat fűzni hozzá még bőven korai lenne. Ezt mondjuk kevés helyen érzik át jobban, mint Székesfehérváron, ahol a csapat utolsó idegenbeli sikere (2022. 10. 29.) lassan tortát és gyertyát kap.
Négy meccsen egyetlen pont, mégsem ég a ház Debrecenben
Szrdjan Blagojevics és a Debrecen helyzete az elmúlt négy meccsen gyűjtött 1 pont ellenére rózsásabb. Ha már fentebb a sikeres boxon belülre irányuló passzok jelentették a mércét, itt is ezt vesszük elő. Az első öt mérkőzésen a Loki 51 ilyet tudott felmutatni, ami meccsenként 10,2-es átlagot jelent.
Ez az átlag az elmúlt négy meccsen minimális visszaesést mutat, a szummában 39 átadás 9,75-ös átlagban oszlik el. Ez összességében sem mondható érdemi romlásnak, ha pedig egyesével nézzük a mérkőzéseket, néhány enyhítő körülmény is felsorakoztatható.
Legutóbb, a Fradi ellenében 8-szor passzolt pontosan a tizenhatoson belülre a Debrecen, azaz durván kettővel kevesebbszer, mint első öt meccsén. Az ellenfél erejére tekintettel ez bőven a beleférős kategória, arról nem is beszélve, hogy jó védekezésével ezt a deficitet visszanyerte a DVSC. (Erről a Sztankovics-Máté összehasonlításról szóló cikkünkben is írtunk.)
A DVTK és a Paks ellenében 14, illetve 15 sikeres passzt küldött a Loki a büntetőterületen belülre, utóbbi találkozón ráadásul a Blagojevics-időszak egyik, hanem a legenerváltabb Lokiját láttuk. Mindkét összecsapás kétgólos vereséggel zárult, ugyanakkor látható, hogy itt sem a kapu közelébe jutás volt hiánycikk a Debrecennél.
A sorból csúnyán kilóg az Újpest elleni hazai zakó, amelynek során mindössze kétszer sikerült társhoz juttatni a labdát a boxon belülre. Ezen a meccsen viszont már az első negyedórában emberhátrányba került a Loki, s ha nincs Mörschel fantasztikus beszállása, akár még ez is elég lehetett volna.
Csalóka formák, háromesélyes mérkőzés?
A Vidinél látszólag kötekedtünk, míg a Lokinál látszólag magyarázkodtunk a közelmúltbeli eredményeket illetően. Célunk persze egyik esetben sem ez volt, hanem az, hogy bemutassuk, nagyjából milyen játék áll az előző három, illetve négy bajnoki mögött.
Az elmúlt néhány bajnoki forduló eredménysorát mindkét csapat esetében érdemes ebben a keretben értelmezni. Gyaníthatóan a találkozó nem lesz olyan egyértelmű, mint azt a két csapat formája sugallja, sőt. Tekintve, hogy pálfordulás egyik csapatnál sem történt, hazai pályán az eddig összességében meggyőzőbb Debrecen tűnik esélyesnek.
Egy válogatott szünet – amelyben a Vidi például elvesztette Fiolát – viszont mindig újrakeveri a paklit, így Grzelaknak és Blagojevicsnek is óvatosan kell bánni a zsetonjaival, hiszen ki tudja, milyen lapok vannak jelenleg a rivális kezében.
Négy, a csapat támadásbeli minőségét illetően kulcsfontosságú mutatóban hasonlítottuk össze a két szakember Fradiját a bajnoki mérkőzések adatai alapján.
Máté Csaba félreállításának és Dejan Sztankovics kinevezésének híre jóval túlért a Fradi holdudvarán. A váltás kapcsán ismét felmerült a „magyar vagy külföldi edző” kérdés, amelyben szinte az egész magyar futball elmondta véleményét. Most, hogy a két trénernek egyaránt négy bajnoki áll a neve mellett, az ezekről a meccsekről szóló adatok által megteszik ezt a számok is.
Máté Csaba Sztanyiszlav Csercseszov menesztése után a három selejtezőpárharc és a bajnoki idény eleje során irányította a Fradit. Az NB I-ben a Fehérvár, a Puskás Akadémia, a Paks és a ZTE ellen mérkőzött. Dejan Sztankovics a nagyecsedi debütálása után a Kisvárda, a Kecskemét, az MTK és a Debrecen ellen dirigált a bajnokságban. Ennek a nyolc meccsnek az adataiban merültünk el, kiemelve néhány olyan mutatót, amely a csapat támadó gépezetének működéséről árulkodik.
Támadóharmadba adott passzok
A gólszerzési lehetőségek többnyire a támadóharmadban alakulnak ki, így fontos jellemzője egy csapatnak, hogy hányszor és milyen hatékonysággal jut el oda. A Máté-féle meccseken a Fradi 231-szer passzolt az ellenfél védekezőharmadába, ebből 173 alkalommal sikerrel. Ez 74,8%-os pontosságot jelent. Sztankovics mérkőzésein 239 hasonló kísérlet történt, amelyekből 186 talált társat. Közel azonos mennyiségű próbálkozás mellett tehát a szerb tréner kerek 3 százalékponttal fejelte meg (77,8%) elődje teljesítményét.
Érdekesség, hogy Sztankovics első három bajnokiján ez valamennyiszer 79 és 80 százalék között volt, csak a Debrecen tudta visszaszorítani 69%-ra. Máté esetében a 79, 78 és 74 százalék mellett a 64% volt a mélypont. Abban tehát, hogy a Fradi milyen sikerességgel tud támadóállást felvenni a kapu közelében, Sztankovics piros pontot kap a számoktól.
Máté Csaba három győzelmet és egy vereséget ért el az NB I-ben (Fotó: fradi.hu)
Tizenhatoson belülre juttatott labdák
A támadásépítési fázis következő fontos pontja, hogy a csapat a támadóharmadon belül hogyan tud még előrébb nyomulni. A gól lövésből lesz, lőni meg (általában) minél közelebbről érdemes, így beszédes, hogy egy együttes hányszor tud az ellenfél büntetőterületén belülre passzolni.
Nos, a két tréner egyszer sem állt meg egyjegyű számnál e téren. Máté Csabával egyszer 10, egyszer 15, kétszer pedig 13 sikeres átadást produkált a Fradi a tizenhatoson belülre. Ez összesen 51, amelyet Sztankovics 12 passzal tudott felülmúlni. Az ő érájában bajnokikon 63-szor passzolt a boxon belülre az FTC, legtöbbször a Kisvárda elleni, szűk 1-0-val megnyert bajnokin (19).
A beadások hatékonysága
Az, hogy egy csapat hány beadással próbálkozik, sok tényező függvénye. A teljesség igénye nélkül a saját és az ellenfél játékstílusa, a pillanatnyi eredmény és a hátralévő idő mind-mind befolyásolja, hogy egy együttes milyen mértékben építhet a szélről betett labdákra. Abban viszont nincs kegyelem az összehasonlításban, hogy milyen sikerrátával teszi ezt. Ebben a kontextusban ugyanis mindegy, hányszor célja, vagy B-terve egy csapatnak beadni, az viszont már korántsem, hogy ha odakerül, akkor mennyire bízhat ezekben a próbálkozásaiban.
Ebben a Máté-Sztankovics mérkőzés egy jókora döntetlennel zárul: mindkét edző keze alatt 41%-os hatékonysággal adtak be a Fradi játékosai. Mennyiségileg egyébként a szerb tréner irányításával áll jobban az FTC. Vele 77 beadásból 32 volt jó, míg Mátéval 63-ból 26. Utóbbi azért említendő, mert a Fradi tradicionális stílusának fontos elemei az ilyen labdák.
Dejan Sztankoviccsal eddig négy bajnokin 10 pontot gyűjtött az FTC (Fotó: Szirtesi László/Getty Images)
Lövések
És végül, de nem utolsósorban minden gól bölcsője, a futball legfontosabb célja, majd eszköze: a lövés. Talán nem nagyon kell magyarázni ennek fontosságát, de abban is összemérjük a két edzőt, hogy hány lövést adott le csapatuk. Ebben az összesítésben viszont nem teszünk különbséget lövés és lövés között, pusztán nomináljuk, melyik időszak mérkőzésein hány kísérlet történt.
Az összesítést ismét Sztankovics nyeri 85-75-re, ám övé a leggyengébb meccsteljesítmény: a Loki ellen mindössze 12 kísérlete volt a Fradinak. Cserébe ebben a nyolc mérkőzéses etapban a rekord is az ő nevéhez fűződik, a Kisvárda ellen 29-szer tüzelt az FTC. Máté Csaba ennél kiegyensúlyozottabb volt: vele mind a négy bajnokin 17 és 21 közötti számot ért el a csapat.
„Not bad”
Négy fontos, de nem mindent eláruló adatot emeltünk ki, így óva intenénk mindenkit attól, hogy kizárólag ezek alapján alkosson véleményt. Megszámlálhatatlan tényező volt befolyásolója annak, hogy egyes meccshelyzetekben melyik tréner hogyan döntött, kit játszatott. Mindkét edző komoly meccsdömpingben volt az említett időszakban, eltérő célokkal: Máté feladata a gyors konszolidáció és a csoportkörbe jutás volt, míg Sztankovics tudottan egy hosszú távú építkezésbe kezdhetett.
A sérülések, a rotáció és az egyes meccsek alakulása számtalan apró, egyszeri és egyedi feladat elé állította Mátét és Sztankovicsot, abban meg aztán végleg el lehet veszni, hogy az adott pillanatban melyik ellenfél mekkora kihívást jelentett. Éppen ezért a markáns következtetések levonását ebben az esetben az olvasóra bízzuk. A szikár számok alapján viszont úgy tűnik, rosszabb nem lett a Fradi Sztankoviccsal. Vagy, ahogy Sztanyiszlav Csercseszov mondta a Slovan elleni siker után: „not bad”.
A rangadóhangulat garantált, a valódi derbi egyelőre csak ígéret, amellyel a két edző harcmodora kecsegtet.
Az Újpest és a Diósgyőr találkozóit mindig nagy várakozások övezik, a két csapat történelme és szurkolótábora a pillanatnyi helyezésektől függetlenül rangadóra méltó. Idei első találkozásuk viszont nemcsak izgalmas és hangulatos, de szakmailag is színvonalas mérkőzésnek ígérkezik. Az Újpest azzal a lendülettel és eredményességgel kezdte az idényt, amilyet az elmúlt években csak tavasszal láthattunk tőle. A Diósgyőrről pedig simán mondhatnánk, hogy újonc évek óta nem rúgta be így az NB I ajtaját, ha nem lett volna a tavalyi kecskeméti csoda.
Ez a szépséghiba viszont aligha zavarja a diósgyőrieket, akik nemcsak eredménysoruk, de a mélyebb statisztikai mutatók láttán is elégedettek lehetnek. Nyolc eddigi bajnokijukon 13,52-es xG-t hoztak össze, és ezt 17 góljukkal még túl is rúgták. Ezalatt az ellenfeleknek 11,2 gólra elegendő helyzetet engedtek, amiből viszont csak 9 találatot kaptak.
A dominanciára törő játék hátulütői
Ez mindkét mutatóban felülteljesítés, ami egyrészt minden csapat örökös célja, másrészt mértékletességre int a dicséretek terén. Hosszú távon ugyanis – mint minden valószínűségszámítás – az xG is a kiegyenlítettség felé tendál, vagyis idővel nem lenne meglepő némi visszaesés. Van persze ellenpélda is: tavaly ősszel a Kecskemét még nagyobb felülteljesítést mutatott, majd folyamatos taktikai fejlődésével visszaesés helyett „felnőtt” mutatóihoz. Mindez nem von le abból az elismerésből, amely a DVTK-t megilleti, ugyanakkor jelzi: Kuznyecov jócskán vállal kockázatot, ami – egyelőre – bejön.
De miben is rejlik ez a bizonyos rizikó a pályán látható játékban? A DVTK pozíciós előnyökre építő futballjával az egész pályát bejátssza, használja és kihasználja. Nem egy kiemelkedő játékos, egy szélen lévő páros kapcsolat, vagy az ellenfelek hibáira való várakozás a recept, hanem éppen az, hogy bárhonnan képesek veszélyt kialakítani.
A Diósgyőr veszélyt teremtő megmozdulásinak hőtérképe
Mindkét szélt használják, a szárnyaknak pedig kiválóan dolgozik alá a csapat hosszanti közepe. A mélyebben helyezkedő sor a játék forgatásában, míg a fentebb játszók a szélsőkkel való kombinációban töltenek be fontos szerepet. Ennek árnyoldala, hogy a forgatás során a hosszú passz, a kis területes játékok közben pedig a helycserék teszik kitetté a csapatot a kontráknak labdavesztés esetén.
Kuznyecov eddigi produkciója alapján megérdemli, hogy megelőlegezzük neki: ezt a kockázatot vélhetően inkább vállalja, sem mint elszenvedi. A rizikó ettől viszont fennáll: a futballistenek munkáját ismerve bőven becsúszhat majd olyan, két-három meccses sorozat, amikor a Diósgyőr – ha fölényben is játszik – fegyelmezett, jól kontrázó ellenfelek ellen hullajt majd pontokat. Akár már Újpesten is.
Mije van az Újpestnek a DVTK játéka ellen?
Nebojsa Vignjevics Kuznyecovhoz hasonlóan élvezi a szurkolók bizalmát. A szerb edzővel az Újpest évek óta először kezdte úgy a bajnokságot, hogy a velük kapcsolatos őszi hírek nem az esetleges kiesésükről szólnak.
A lilák xG-mutatója nyolc bajnoki után 12,08-on áll, az erre lőtt 13 gólra a legjobb jelző valahol a megfelelő és a jó között van. A védekezésükről ez már nem mondható el: 10,24 várható találat helyett 14-et szedtek be. Előbbi kontrasztba, utóbbi pedig párhuzamba állítható az xG-mutatók fehér bársonykesztyűvel történő felpofozásáról (is) emlékezetes Kruscsics-korszakkal. Akkor az Újpest elöl és hátul egyaránt rosszabb számokat hozott, mint amelyeket a várható mutatók alapján kellett volna.
Esetükben szintén érdemes röviden összegezni a nagy képet: a biztos középmezőnyhöz eddigi teljesítményük elegendő, ugyanakkor egyelőre kevesebb okuk van a tabellán előre tekintgetni, mint a Diósgyőrnek.
Az Újpest védekezésben igyekszik kompakt maradni, ami egy kontrajátékosokkal tűzdelt csapattól valid húzás. A visszahúzódás viszont variáns lehetőségeket ad az ellenfél kezébe arra, hogy a réseket keresgélje a falon.
Az Újpest bajnoki ellenfeleinek gólveszélyhez vezetői akcióinak hőtérképe
Az Újpest ellenfeleinek veszélyteremtési hőtérképe megmutatja: a liláknak nincs ordító gyenge pontja, ugyanakkor sehol sem zár tökéletesen a retesz. Ha ezt az ábrát párba állítjuk a fentebbivel, akkor világosan látszik: valamennyi zónában, ahol a DVTK képes áttörést véghez vinni, ott ennek az Újpest sebezhetősége által táptalaj is lesz.
Laboratóriumi körülmények között (ami futballpályán sosincs) tehát a Diósgyőrnek áll a zászló, ám itt jön képbe a mérleg másik serpenyője. Az Újpest ugyanis erős abban, ami a miskolciak játékának Achilles-sarka tud lenni. Támadósoruk – még Ljujics hiányában is – rendelkezik olyan futballistákkal, akik a támadásba való átmenetek során jól használhatók. Ambrose egy kifejezetten párharcerős csatár, a széleken Csoboth és Kiss pedig gyors és jól egy az egyező játékosok. Ezekkel a karakterekkel egy hátul történő labdaszerzés után direkt labdákkal jól támadható a DVTK felhúzódó szélsővédőinek hűlt helye.
Ez akár óvatosságra is okot adhat Kuznyecovnak, ami a miskolci tréner fentebb taglalt jellemrajzát ismerve nem biztos, hogy markáns módosításokhoz vezet. Egy biztos: mindkét csapatnak van fegyvere a másik ellen. Ránézésre a DVTK-é az élesebb kard, míg az Újpest tőre hegyesebb. Előbbi egyetlen komótos vágással kettészelheti az ellenfelet, míg utóbbival elég egy-két jól irányzott és időzített szúrás a rivális kivérzéséhez.
Az új edzővel makulátlan Fradi látogat a négyes győzelmi szériában lévő MTK-hoz. A 222. örökrangadón a kék-fehérek ferencvárosi nevelésű trénere az eddigi legnagyobb fejtörést okozhatja Dejan Sztankovics számára.
Dejan Sztankovics az ötödik mérkőzésére készül a Ferencváros kispadján, s bár mérlege eddig hibátlan, a csapat gólhengere nem feltétlen meggyőző. Bár eddig kizárólag győzött a szerb trénerrel az FTC, az elmúlt három mérkőzés góljaira érdemes bővebben kitérni. A nagyecsedi 8-0-s kupameccset el nem ítélhető módon kihagyjuk az analízisből.
A Csukaricski, a Kisvárda és a Kecskemét ellen a Fradi 9 pontot és 5 gólt szerzett. A szerbek ellen fordítani kellett, a bajnokikat pedig 1-0-ra húzta be a zöld-fehér együttes, azaz könnyű meccsük nem volt. Az öt találatból ráadásul csak egyetlen egy nevezhető klasszikus akciógólnak. A Várda és a KTE ellen egyaránt egy szögletgól hozta a sikert, az Ekl-ben Varga tizenegyesből, Owusu pedig 13 másodperccel egy kis szöglet elvégzése után volt eredményes.
Az egyetlen igazi akciógólt Pesics szerezte,aki már 2-1-es vezetésnél talált be. Vagyis a Ferencváros (Nagyecseden kívül) Sztankoviccsal még nem tudott akcióból feltörni olyan ellenfelet, amely az aktuális eredményt őrizni kívánta. Hab a tortán, hogy a két győzelmet érő fejes előtt saját elmondása szerint Lisztes és Sigér is ösztönösen eltért eredeti feladatától, és úgy mozgott üresbe.
Ha szigorúan vesszük, az FTC komoly meccsen eddig egy olyan találatot ért el Sztankovics keze alatt, amihez nem tartozhat valamilyen kekeckedő lábjegyzet. Persze, a szögletet és a tizenegyest (a Csukaricski ellen eggyel több járt volna a Fradinak) is ki kell harcolni, és be kell lőni. Emellett a csapat a domináns labdabirtoklásra is képes, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ebbe az ellenfél nem egyszer tudatosan törődik bele.
Nehéz volna és nem is célunk kikezdeni egy százszázalékos edzőt, a fentiek azonban azt sugallják, amit meccsfelvezető interjúnkban az MTK vezetőedzője, Horváth Dávid sportszerűen meg is fogalmazott kollégája kapcsán. Minden új edzőnek szüksége van néhány mérkőzésre, „amíg akklimatizálódik és teljes egészében át tudja adni az elképzeléseit a csapatnak” – mondta a leendő rivális.
Néha a kevesebb több, a több pedig kevesebb
A magyar edző hozzátette: „attól, hogy a korábbi mérkőzésein kis különbséggel nyert a Fradi, még sok gólhelyzetük és támadásuk volt, folyamatosan őrölték fel az ellenfeleket”. A felőrlés kifejezéssel alighanem rátapintott a lényegre. A Máté-időszakban a Fradi jól szituált kobra módjára, sorozatos marásokkal ölte meg ellenfeleit, a Sztankovics-féle játék viszont eddig inkább olyan, mint egy piton szorítása: körülöleli, elfojtja, majd összeroppantja ellenfelét.
A bajnokik adatait nézve Sztankovics előtt 18,75 lövést átlagolt a Ferencváros, ezt a szerbbel mindkétszer túlteljesítette. A Kisvárda ellen 29, a Kecskeméttel szemben 19 alkalommal kísérleteztek.
Az FTC lövései a Kisvárda elleni bajnokin. Szemre jól néz ki, de a nagyobb lehetőségekből több blokkba vagy kapu mellé ment
A két 1-0-s siker ugyanakkor így is csak szerénykedik az első négy NB I-es találkozón lőtt 18 találat mellett. A lábjegyzet ide is dukál: a Vidi-ZTE-Paks triónak jobban állt a prédaszerep, mint a Kecskemétnek és a Kisvárdának.
A Kecskemét ellen még kevesebb minőségi gólhelyzetet tudott kialakítani a Fradi
A tár tehát nem lett kisebb a Fradi fegyverén, a kaliber és a pontosság viszont hagy kívánnivalót maga után. Az MTK pedig alkalmas lehet arra, hogy az első olyan csapat legyen, amely pontokban kifejezhető módon okoz nagy fejtörést a Ferencvárosnak.
Újoncként az élmezőnyben
Horváth Dávid és együttese úgy vágott neki a szezonnak, hogy egy rövid passzos, kombinatív játékot tervezett megvalósítani. Korábbi interjúnkban erről kapusa, Demjén Patrik is beszélt. Hazugság volna azt mondani, hogy ezek az elemek hiányoznak a játékukból, ugyanakkor látni kell: az MTK-t nem ez emelte a pillanatnyi élmezőnybe.
A gárda tíz góljából 2 szögletből, 2 átlövésből, 3 pedig középpályás labdaszerzés utáni gyors támadásokból született. A maradék 3 találat valóban kisebb területen kialakított kombinációk után született. Talán egy MTK-szurkoló sem hányná vasvillára az edzőt, amiért egyelőre nem pont, vagy nem csak azt látja, amire „befizetett”, hiszen a csapat második a tabellán. A fentiekből inkább az világlik ki, hogy a Hungária körútiak eredményesek olyan elemekben, amely jellemzően a papíron esélytelenebb csapat kenyere.
Veszélyes pontrúgásaiknak és gyors, direkt támadásaiknak jó védekezéssel ágyaznak meg. Eddig meccsenként 0,95 xG-nyi helyzetet engedtek ellenfeleiknek, amit csak Debrecen múl felül, azaz alul. Összességében az MTK ellen vannak a második legalacsonyabb minőségű helyzetei a mindenkori riválisnak, az 5 ténylegesen bekapott gól pedig csak erősíti a dicséretet.
Hova tovább, a csapat xG-különbsége vagyis a támadás, illetve védekezés során várható gólok közötti eltérés is pozitív, ami feljutó csapatként szintén elismerést érdemel. A meccsenként 1,28 gólnyi kidolgozott helyzethez meg is van a szerszámkészlet Horváth Dávid garázsában. Antonov, Bobál és Kádár révén hátul, míg Kata és Bognár személyében a középső sorban is vannak hosszú indításokra képes játékosok. A sokadvirágzását élő Németh Krisztián pedig nem egy és nem két évet töltött kontracsatárként állomáshelyein.
Az MTK-ban csapatszinten megvan a masszivitás, egyéni szinteken pedig megvan a képességkészlet ahhoz, hogy egy nehéz meccsre kényszerítse a Fradit.
Jókor, jó helyen?
Ahogyan a többi, úgy ez a mérkőzés sem a múlt és a matematika szerelemgyermeke lesz, vagyis nem az eddigi számok döntenek. A Ferencváros hét közben is játszott, csütörtökön Firenzében fog, miközben a sérültlista sem üres. Sztankovics aligha beszélt a levegőbe, amikor a rotálás fontosságáról beszélt. Ennek ékes példája Henry Wingó belső védőben való feltűnése, akinek – kvalitásai elismerése mellett – eredeti posztján, szárnyvédőben sem a sallangmentes védekezés a fő ismérve.
Az MTK számára tehát nemcsak saját formája, de az időpont is adott ahhoz, hogy meglepetést okozzon. A jó teljesítmény és a Fradi érkezése pedig elhozza a Hidegkutiba azt, aminek kapcsán élcelődni szokás: a rogyásig telt lelátókat.
Tökéletes helyzetfelismerés a másodperc tört része alatt, majd egy tűpontos lövés, amelyről napok óta beszél a nemzetközi sajtó.
A világfutball trendjeit tekintve Szoboszlai Dominik egy kihalóban lévő műfajt képvisel a rugótechnikájával. A labdarúgás abba az irányba megy el, hogy minél minőségibb helyzeteket dolgozz ki, ezáltal nagyobb esélyed lesz gólokat lőni. Ergo próbálj meg minél közelebb eljutni az ellenfél kapujáig, hogy minél közelebbről próbálkozhassál lövésekkel. Ennek köszönhetően egyre kevésbé vállalkoznak átlövéssel a labdarúgók, vagy ha vállalkoznak, akkor minimális hatékonysággal teszik.
A Driblab kimutatása alapján az előző nyolc idényt vizsgálva a topligákban, átlag majdnem két méterrel csökkent a lövések távolsága. A Premeir League-ben például a 2015-16-os idényben még 18.22 méterről jöttek átlagosan a lövések, ez az előző szezonban már csak 15.9 méter volt – azaz a mágikus boxon belüli határt átlépték. Leegyszerűsítve képzeljük el azt, hogy 7-8 éve körülbelül a büntetőterület körívének távolságából adták le a lövéseket átlagban, míg tavaly már a büntetőterületen belülről.
Minőséget tekintve természetes, hogy a közelebbről érkező lövéseknek van nagyobb esélye kaput találni, mint a messzebbről eleresztetteknek. Arról már nem is beszélve, hogy a Serie A-ban, a Ligue 1-ben, illetve a Premier League-ben egy idény alatt több, mint egy métert csökkent a lövések átlagos távolsága.
Mielőtt még Szoboszlaira kanyarodnánk rá, vegyük példának az előző szezonban 43 gólig jutó Erling Haalandot. A norvég csatár összes kapuralövését (152) figyelembe véve, alig több mint a 10%-a jött a boxon kívülről, s mindössze egy gólt szerzett ezekből. Ugyan teljesen más szerepkör, teljesen más adottságok, teljesen más rendszer, mégis igazolja, hogy honnan érdemes próbálkozni igazán egy játékosnak az ellenfél kapuja előtt.
Amikor nyáron leigazolta a Liverpool Szoboszlai Dominiket, valamint az argentin világbajnok Alexis Mac Allistert, Jürgen Klopp együttese az egyik legkevésbé hatékony csapat volt a PL-ben a távoli lövéseket tekintve. Ugyanakkor a két középpályás az előző idény topligás teljesítményeit nézve benne volt a 10 legjobb boxon kívüli lövésmutatóval rendelkező játékos között. Egyértelművé vált, hogy a két játékost – minden egyéb más skilljük mellett – az átlövések hatékonyságán való javítás miatt szerződtették.
Szoboszlai már az Aston Villának lőtt gólja során is megmutatta, hogy képes a boxon kívülről gólt szerezni – egy viszonylag kis gólszerzési lehetőséggel rendelkező szituációban. A Leicester elleni hatalmas gólja azonban nem csak a tökéletes technikán múlott, hanem az előtte történő helyzetfelismerésen, majd apró korrigáláson, amivel kiválóan készítette elő a lövést.
A három Leicester-játékos közel egymáshoz, Szoboszlai teljesen üresen. Mozgásával a lehetséges passzfolyosóba akar belépni. Fotó: Liverpool FC/Youtube
Eleve bajos az ellenfél szemszögéből, ha a magyar középpályást ennyire üresen hagyják a büntetőterülethez közel, hiszen pontosan tudják mennyire jó átlövésekben. Endo remekül kínálja fel az oldalpassz lehetőségét, melyre azonnal reagálnak a Leicester játékosai, ezáltal megnyílik a passzfolyosó, melybe kiválóan lép be Szoboszlai a másodperc tört része alatt.
Az átvétel nem tökéletes, de azonnal korrigál Dominik, amivel előkészíti a lövést. Fotó: Liverpool FC/Youtube
Noha a passz kiváló ütemben jön, kicsit beragad Szoboszlai Dominik lába alá. Ugyanakkor a reakció megint tökéletes, külsővel azonnal előkészíti a lövést. A védők még mindig rendkívül messze tőle, ekkor már mindenki pontosan tudta, hogy mi következik.
A hátsó kameraállás visszaadja, hogy mennyire adta magát a lövés, amely elemi erővel, tűpontosan érkezett a jobb felső sarokba. Fotó: Liverpool FC/Youtube
Átlövés, gól. Azt már a nemzetközi sajtó is elemezte, hogy a magyar középpályás titka a 41-es lábméret, illetve a tökéletes technika, viszont ez a gól sokkal összetettebb annál, mint „biztosan orrvérzésig gyakorolta a távoli lövéseket„. Maga a passzfolyosóba való belépés, a nem teljesen jó átvétel után a korrigálás, amellyel előkészíti a lövést – ez játékintelligencia kérdése. Márpedig Dominik kiemelkedő ezen a téren is, aligha az utolsó ilyen kaliberű villanása volt a Liverpool színeiben.
Két máshogyan sikeres edző és csapat, Kuznyecov Szergej DVTK-ja és Szrdjan Blagojevics DVSC-je csap össze szombaton, Miskolcon.
A Kelet-Magyarország által az egyik legjobban várt mérkőzést hozza el az NB I 7. fordulója: a Debrecen Diósgyőrbe látogat. Aggódni a meccs hangulata miatt sem kell, a két szurkolótábor (hang)ereje ismert, jelen találkozónak pedig pikáns fűszerezést ad, hogy a két fél történelmileg jó kapcsolatot ápol egymással. A csata viszont azok számára is csemegének ígérkezik, akiknek nincs helyi kötődése, hiszen mindkét edző üde színfoltja a ligának.
„DJ Kuznyecov” slágergyanús szerzeménye
Kuznyecov Szergej az NB II-ből érkezve a magyar pályákon ritkán látható pozíciós játékkal rukkolt elő, amelynek kulcsposztjaira nagyszerűen illesztette be a nyáron érkező légiósokat is. A DVTK hat meccsen 11 gólt lőtt, mindezt 8,76-os xG-re – mindkét mutató jó teljesítmény egy újonctól. A diósgyőrieknél ráadásul a csapat összjátékában is fellelhető a minőség, így komplex módon tudnak veszélyt teremteni az ellenfél kapuja előtt.
Kuznyecovnak mindkét oldalon megvannak a direkt vagy közvetetten veszélyes emberei, a széleket pedig remekül köti össze a Vallejo vezette gerinc. A jobbon Lukács szervezőkészsége, a balon Vancas virgonc játéka és Stephen lendületes felfutásai adják a csapat fogsorának hegyét és élét.
A DVTK jellemző beadásai az eddigi bajnoki mérkőzéseken
A balansz a borsodiaknál jobbra dől: több mint másfélszer annyi beadás érkezik onnan, mint a bal oldalról. Ez egyrészt köszönhető annak is, hogy az itt futballozó Lukács már a helyzeteteket előkészítő játékban is aktívan részt vesz, így sokszor itt „alakul ki a játék”. Másrészt, a jobb oldal túltöltésével az ellenfél által szelősebben megszállt területeken potens játékosok maradnak üresen. Középen Edomwonyi köti le a védőket, míg a túltöltés után a bal oldalon keletkező űrben nagyobb terület jut a remekül egy az egyező Vancasnak és Stephennek is.
Ahhoz, hogy ezt egy csapat ki tudja aknázni, rendszeresen meg kell kísérelnie rövid idő alatt, egy hosszú passzal átforgatni a játékát egyik oldalról a másikra. Ha ez lassan történik, a védőfalnak van ideje áttolódni, ha pontatlanul, az pedig azonnali kontralehetőséget ad az ellenfél kezébe. Egyik rosszabb, mint a másik, így az ezt levezénylő játékosnak nemcsak a megfelelő technikával, de kitűnő helyzetfelismeréssel is kell rendelkeznie. Ezt Kuznyecov a spanyol Alex Vallejóra bízza.
Vallejo összes átadása a leginkább jellemző útvonalak szerint összesítve
A védekező középpályás a labdát az egyik legtöbbet birtokló játékos az NB I-ben. Látványos módon szervezi, irányítja és diktálja a Diósgyőr játékának tempóját, legyen az az építkezés bármelyik fázisa. A labdakihozataloknál ő indítja el a labdát valamelyik szél felé, míg az ellenfél térfelén is elsődlegesen ő végzi a forgatásokat. A csapat egyik legfontosabb tagja, modern zenei hasonlattal: ő az alap, a beat, amelyre „DJ Kuznyecov” rászerkeszti a zenei effekteket. A basszust Stephen és Edomwonyi fizikális játéka adja, a fülbemászó dallam Vancas kreatív játéka, amire még ráénekelnek páran, élükön Lukáccsal.
Hasonlóan szép nóta más hangszereléssel
Ezekbe a tratkusokba rondítana majd bele csapatával Szrdjan Blagojevics, akinek ugyanúgy megvan a saját műve Debrecenben. A tavaly érkező szerb edző az egyik legelismertebb NB I-es szakember, akinek játéka különbözik jelenlegi riválisáétól. A Loki futballjában ugyanis a progresszív játék során jóval nagyobb a hangsúly a középső területeken.
A DVSC jellemző progresszív passzai
A nyári, Alaskert elleni hazai mérkőzés remek példája volt annak, hogy hogyan lehet a pálya középső hosszanti harmadában felfejlődve beadásokra játszani. A hátrányban lévő DVSC folyamatosan készítette elő a beívelési lehetőségeket Bódi és Dzsudzsák számára, akiktől számolatlanul érkeztek is a kiflik az örmény kapu elé. Mindennek viszont középen történő felpasszokkal és sok csatárvisszalépésekkel ágyaztak meg.
A debreceniek xG-mutatója szinte azonos a DVTK-éval (meccsenként 1,4), védekező munkájuk viszont jóval hatékonyabb. Átlagosan mindössze 0,74 gólnyi helyzetet engednek ellenfeleiknek, szemben a borsodiak 1,18-os mutatójával. Öt meccsen lőtt 11 góljuk mellé 5-öt kaptak, ami elég is a listavezető pozícióhoz.
A DVSC szintén jó a magas letámadásban, ami egy a labdát bátran kihozni igyekvő csapat ellen a semleges szurkolók számára mindig szórakoztató meccset ígér. A középső területeket támadó, szorongató presszingre képes Loki-gépezet ugyanis éppen a DVTK játékát vezénylő védekező középpályással fog találkozni felségterületén. Már a meccs előtt is izgalmas kérdés, hogy a két edző személyileg hogyan állítja össze csapatát: tehermentesíteni próbálja sajátjait, vagy ellenkezőleg, rálicitál ellenfelére az említett területen.
Az biztos, hogy a szombati találkozóra rásüthető az, ami a legtöbb háromesélyes meccsre gond nélkül: a középpályán fog eldőlni. Reményeink szerint a fentiekkel megvillantottunk valamit abból is, hogy miért. A két edző esetében pedig már a felrakott kezdőcsapat is beszédes lesz az adott tréner szándékait illetően. Ha változtat az eddig bevált rendszeren, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért.
„Bíztunk abban, hogy Joan Carrillo vezetésével rátalál a győztes útra a csapat, korábbi munkája alapján megérdemelte az újabb lehetőséget a Vidiben, de sajnos a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után olyan folyamatok indultak el a csapatban és a játékosokban, ami miatt a váltás mellett kellett döntenünk.”
Ezt Kovács Zoltán akkori sportigazgató nyilatkozta 2020. július 6-án, miután a(z akkor még) MOL Fehérvár FC menesztette Joan Carrillót. Talán nem sokan gondolták akkor, hogy a székesfehérváriak ezüstéremmel záruló NB I-es szezonja évekig a legjobb lesz, és három évvel később visszasírják a szurkolók azokat az időket.
Két nappal a fenti szavak után a Vidi bejelentette Márton Gábor vezetőedző érkezését, akit hét hónap után menesztettek. A többi már ismert: az ideiglenesen kinevezett Szalai Tamás után jött Szabics Imre a kispadon (tíz hónap), majd Michael Boris (nyolc hónap), Huszti Szabolcs (öt hónap) és Bartosz Grzelak (ki tudja, még hány nap, hét vagy hónap), miközben a sportigazgatói poszton Kovács Zoltánt előbb Sallói István, majd Juhász Roland váltotta. Az időközben érkező és távozó különböző stábtagokat jóformán összeszámolni sem lehet.
A szakmai okokat, miérteket sokan és sokszor próbálták elemezni, de a tény adott: amikor azt hinné az ember, hogy a fehérvári hajó mélyebbre már nem süllyedhet, még mindig jöhet egy gyenge bajnoki rajt – hat meccs, négy pont – mellé egy kupakiesés a harmadosztályú ESMTK otthonában.
Miközben érezhetően egyik edző sem találta meg azt a taktikai és mentális formulát, amivel legalább picit kirángathatná a gödörből a csapatot, a játékoskeret változásán érezhető leginkább az elmúlt három év változása.
A mostani elemzés apropóját az adta, hogy a már említett hétvégi kupakudarcon mindössze két olyan játékos lépett pályára a Vidiben, aki anno Márton kinevezésekor is a keret tagja volt. Ez a két játékos összesen bő 55 percnyi játékidőt kapott az ESMTK pesterzsébeti stadionjában: Szabó Leventét a szünetben cserélte le Grzelak, míg Fiola Attila csereként lépett pályára a 81. percben. A meccset a kispadról néző Vidi-játékosok között is csak két olyat találni, akik 2020 júliusának elején a Fehérvár alkalmazásában álltak: a két kapust, a 16 éves, saját nevelésű Fodor-Papp Tamást, valamint a székelyudvarhelyi születésű, 18 éves Gergely Rolandot.
A többiek mind újnak számítanak, és ebből a szempontból vannak, akik kifejezetten újnak, hiszen az ESMTK elleni kezdőcsapatból hatan (Tóth Balázs, Spandler Csaba, Franck Bambock, Csongvai Áron, Gergényi Bence, Mamoudou Karamoko) is friss, 2023-as igazolások, akárcsak a csereként beszálló Deybi Flores, Kalmár Zsolt és Katona Mátyás.
Talán ebben találni az egyik legfőbb problémát: miközben a főszponzor, a MOL kiszállása ellenére láthatóan van forrás igazolásokra és máshol jól szereplő, ígéretesnek tűnő játékosok megszerzésére, a csapatépítés olyannyira nem működik, hogy ezek a játékosok zömében jócskán a tudásuk alatt teljesítenek szinte az első pillanatuktól kezdve.
Ugyanakkor a „csapatépítés” szó is erősnek tűnhet az egyes posztok részletes változásainak vizsgálata után. A kapuban viszonylag megfigyelhető az állandóság (avagy végy egy jó kapust?), hiszen a stabilan védő kapusok közül Emil Rockov és Kovács Dániel is tagja volt a három évvel ezelőtti keretnek, noha a sérüléssel is bajlódó Rockov közben fél évre visszatért Újvidékre. Kovácsik Ádám távozott, míg Tóth Balázs érkezett, utóbbi akár hosszú távon is megoldást jelenthet, amennyiben a klub él az opciós lehetőségével jövő nyáron.
A többi posztot tekintve összesen négy, azaz négy olyan játékos van, aki megmaradt „hírmondónak” 2020 nyaráról. Közülük csak Fiola Attila nevezhető kulcsembernek, Hangya Szilveszter többnyire a sérüléseivel bajlódott, Rúben Pintónak szintén volt hosszú kihagyása, míg Szabó Levente közben Budafokon és Kecskeméten is játszott kölcsönben, idén négy bajnokin mindig csereként lépett pályára.
Ha 2021 nyarára szűkítjük a kört, legjobb esetben is csak a fiatalok miatt éri el a tízet az akkor és most is a Vidinél játszók száma – a 18 éves Pető Milán egyre több lehetőséget kap, a 19 éves Kovács Bence többnyire a másodosztályban szerepel, hasonlóan a kölcsönadott Babos Bencéhez, Dala Martinhoz, Menyhárt Zsomborhoz vagy épp Tóth Tamás Vidhez. A Fiola-féle négyeshez egyedül Kenan Kodro csatlakozik, és ha nem lenne az ő 77 tétmeccsen jegyzett 36 gólja plusz 8 gólpassza, valószínűleg most NB II-es csapatként beszélnénk a Vidiről. Tegyük hozzá, kisebb csoda, hogy a 30 éves bosnyák csatár még nem távozott, hiszen minden átigazolási piacban fő téma, hogy Európa több klubja is kinézte őt.
A statisztika adatok kedvéért: a saját nevelésű, vagy többnyire az NB III-as fiókcsapatban lehetőséget kapó, esetleg kölcsönadott fiatal tehetségeket nem számítva összesen négy kapust (Kovács, Kovácsik, Rockov, Tóth), tizenhat védőt (Musliu, Rus, Stopira, Hangya, Zeke, Nego, Fiola, Bolla, Shabanov, Lüftner, Heister, Bese, Serafimov, Larsen, Spandler, Gergényi), huszonegy középpályást (Pinto, Alef, Houri, Kovács I., Bourard, Makarenko, Zulj, Lednev, Szendrei N., Christensen, Pokorny, Flores, Csongvai, Katona, Bumba, Bambock, Kalmár, a fiókcsapathoz száműzött Elek, valamint a Márton kinevezése után rövid ideig a klubnál lévő Pátkai, Nikolov és Milanov) és tizennyolc támadót (Petryak, Evandro, Géresi, Funsho, Dárdai, Nikolics, Zivzivadze, Szabó, Hodzic, Futács, Csoboth, Kodro, Jallow, Schön, Kastrati, Szendrei Á., Karamoko, Berki) szerepeltetett a Vidi három év alatt.
Ez a Márton Gábor kinevezése óta eltelt időszakban ötvenkilenc játékos, a szám pedig a fiatalokkal együtt hetven fölé nő.
A korábban említett Fiola, Hangya, Pinto, Szabó négyest ebből az ötvenkilencből leht kivonni, és ha hozzájuk „csatoljuk” Kodrót, akkor megállapíthatjuk: az ötvenkilencből mindössze öt olyan játékos van a keretben, aki két éve is a Vidi igazoltja volt, és most is a Vidi igazoltja. Ebből az ötből ketten számítottak és számítanak alapembernek.
Mintha ez a szám fordítottan arányos lenne az utóbbi évek sportigazgatóinak, edzőinek és stábtagjainak számával, de egyenesen arányos a teljesítménnyel…
Az ezüstszezonban a Vidi 63 pontot gyűjtött, majd 56-ot, 48-at és 35-öt. Most 6 meccs alatt 4-et. Jöhet az új vezetőedző?
A 33-szoros válogatott Kalmár Zsolt az átigazolás horderejéhez képest sebtiben került Fehérvárra, ahol jó játékkal jelentkezett első meccsein, a csapat pálfordulása azonban még várat magára.
Bár ezt a hivatalos bejelentés előtt pár nappal még nem láttuk jönni, augusztusban Kalmár Zsolt a felvidéki DAC-tól Fehérvárra szerződött. A győri nevelésű középpályás az öltözői hangulat terén cseberből vederbe esett: Dunaszerdahelyről egy rövid és csalódást keltő Ekl-szereplés után távozott, a fehérvári viszonyokat ismerjük.
Bár ez több posztról is elmondható, a Fehérvár játéka hosszú ideje kiált egy minőségi teljesítményt nyújtó irányító középpályásért. A válogatott labdarúgó így azonnal a pályán találta magát: elsőre, Kecskeméten 36, azóta három bajnokin kezdőként további 253 percet futballozott.
A korábban súlyos térdsérüléssel bajlódó középpályás tagja volt a válogatott keretnek Szerbia és Csehország ellen, utóbbi mérkőzésen egy félidőt játszott. Bár képességei továbbra sem vitásak, a meghívó önmagában nem feltétlen szól a pillanatnyi formájának, mint inkább hosszú távú szerepének. Erre példa a félig még lábadozó Gulácsi Péter, és az a Fiola Attila is, aki úgy kap folyamatosan meghívót, hogy szegény talán már maga sem tudja, mikor jött le utoljára boldogan a pályáról klubmérkőzésen.
Kalmár jellemző progresszív átadásai az eddigi fehérvári meccsei alatt
A Vidinél egyből magára vállalta a karmester szerepét
Kalmár egyből meg-, és azon nyomban felkapta a Vidi csapatában a karmesteri pálcát, a középpálya középső területiről vezényli a támadásokat. A teljes NB I-ben eddig ő a 13. legaktívabb játékos a labdabirtokás során. Ahhoz, hogy kontextusba helyezzük teljesítményét, összehasonlítottuk azt néhány „kollégájáéval”.
Egy annyi változóval bíró sport esetében, mint a futball, az ilyen összehasonlítások sosem tökéletesen pontosak, ugyanakkor a megfelelő kontextusban értelmezve őket, néhány következtetést le lehet vonni. Sok múlik az adott játékos csapatának játékstílusán és erején, valamint a labdarúgók szerepkörén is. Kalmár a középpálya közepén játszik, míg például Jonathan Levi (Puskás Akadémia) általában egy sorral feljebb, a kapuhoz közelebb kap szerepet. Az ő, mármint Levi – és az MTK-s Bognár – esetében ezért melléjük tettük azon társaikat, akik „eggyel visszább” szervezik a játékot. Az igazságosság jegyében a legtöbb helyen (az eltérő játékpercek miatt) a 90 percre vetített adatokat vettük alapul.
Kalmár, Abu Fani (FTC), Dzsudzsák (DVSC), Plsek, Levi (mindketten PAFC), Kata és Bognár (mindketten MTK) előrepasszai 90 percre átlagolva
Az első kör pofon egyszerű: az összehasonlításban szereplők közül Kalmár passzol a legtöbbet előre. Ez önmagában nem bűn és nem érdem, inkább egy értelmezési keret a következőkre. A listán mögötte szereplők közül többen feljebb játszanak nála, illetve a legtöbbeknek van társa előrébb vagy hátrébb, Kalmár esetében ez a mellette játszó Tobias Christensen. Utóbbi feladata a labda közvetlen veszélyzónába juttatása, míg Kalmár játéka jellemzően ezt készíti elő.
A játékosok összes sikeres progresszív passza az eddigi mérkőzéseiken
A sikeres progresszív passzok terén csak a bajnokságban eddig kiválóan működő Fradi játékosa, Abu Fani előzi meg Kalmárt. A támadóharmadba adott átadások terén viszont megelőzi az izraelit, aki csapata dominanciájából adódóan gyakran maga is az ellenfél védekezőharmadában sertepertél.
Támadóharmadba szánt átadások szintén 90 percre vetítve
Ezek, ha nem is perdöntő, de közvetett bizonyítékai annak, hogy Kalmár házát nem sok szó érheti az egyéni teljesítményét illetően, hiszen hatékonyságban sem okoz csalódást. Van viszont egy mutató, amely sokat elárul arról, hogy az egy fecske hogy nem csinált egyelőre(?) nyarat.
Egy fecske ritkán csinál nyarat
A fentebbi összehasonlítás alanyai közül ugyanis messze Kalmáré a legkevesebb tizenhatoson belülre irányuló átadás, négyből ráadásul csak egy volt sikeres. A probléma gyökere azonban nem ez, hiszen a csapattársak sem dísznek vannak, egy jó szervező bőven elő tudja készíteni azt, hogy a mellette lévők hajtsák végre azt az átadást, amely a közvetlen veszélyhez vezet.
A Fehérvár játékosai által az ellenfél tizenhatosán belülre küldött passzok az első hat fordulóban
Az ábrán Vidi eddigi összes, tizenhatoson belülre küldött passza látható személyenkénti bontásban. Kilóra mondhatni megvan a csapat, hiszen érkeznek a labdák az ellenfél büntetőterületén belülre, de nem mindegy, hogy kiktől. A rangsorban előkelő helyen állnak a szélsővédők, Csongvai és az azóta távozó Zeke, akik nagyrészt beadásokkal érték ezt el. Ez ebből a szempontból nehéz műfaj, hiszen még ha emberhez is megy, ki tudja, milyen testhelyzetben, hány védővel birkózik éppen a társ.
Emellett egyedül Tobias Christensen tűnik valódi veszélyforrásnak, ám a Vidi eddigi játékának összképe továbbra sem fest biztatóan. Az biztos, hogy Kalmár Zsolt megszerzésével erősödött a csapat, de látható az is, hogy hiába teljesít jól az új szerzemény, a gondokra egy személyben ő sem lesz megoldás.
A fehérváriak szerencséjére azonban Kalmár távoli lövésekben és közvetlen illetve közvetett szabadrúgásokban is kiemelkedő. Ezek olyan játékelemek, amelyek bevetéséhez még kiforrottabb csapatjáték sem kell, erős képzavarral: Kalmár jóvoltából várható néhány nem várható gól is. Ha viszont ez lesz a döntő, akkor a Vidi arra lesz ítélve, amelyet tavaly végigszenvedett a csapat szurkolótábora. Meccsről meccsre, azokon belül pedig percről percre fognak futballozni, bízva abban, hogy játékosaik minősége és némi szerencse felmenti őket az alól, hogy olajozott, fantáziadús előrejátékot kelljen megszervezniük.
Szerbia ellen roppant fontos 3 pontot szerezett a magyar labdarúgó-válogatott a belgrádi Eb-selejtezőn.
A 2-1-es győzelemből góllal vette ki részét Varga Barnabás, aki parádés formában van az elmúlt hetekben. Szalai Ádám visszavonulása óta kardinális kérdés, hogy ki lesz az utódja. Eleinte a Paksból Dél-Koreába szerződő Ádám Martinban látták a következő „kilencesét” Marco Rossinak, illetve szóba került Németh András, de időközben a paksi futball kinevelt egy sokkal komplexebb gólkirályt, akit Varga Barnabásnak hívnak.
A Marco Rossi-féle magyar válogatottban a csatár elsődleges feladata nem merül ki annyiban, hogy gólt szerezzen. A labda nélküli fázisokban kulcsfontosságú szerep hárul a centerre, akinek a letámadásoknál a védekezés első vonalában kell tökéletes döntéseket hozni. Párharcokban roppant erősnek kell lenni, hiszen a hosszú labdák sokáig – manapság egyre kevésbé – határozták meg a nemzeti tizenegy játékát. Ha lehet ilyet mondani, Ádám Martinnak, illetve Varga Barnabásnak egyaránt a gólszerzés a legnagyobb skillje, ugyanakkor utóbbi a litvánok, valamint a szerbek ellen megmutatta, hogy hosszabb távon lehet megoldás ebben a pozícióban – nem feltétlenül a góljai miatt.
Letámadások, avagy Varga tökéletes trigger volt Belgrádban
Szalai Ádám egyik legnagyobb erénye a labda nélküli játéka volt a válogatottban. A letámadásokat tökéletes ütemben, tempóban tudta elindítani, melynek köszönhetően az ellenfelek védelmei rengeteg alkalommal szorultak nehéz helyzetbe. Varga úgy néz ki, hogy meg tudja oldani ezt a szerepkört – ráadásul az egyre proaktívabb válogatottnak köszönhetően labdaszerzés esetén hamarabb érhet a kapu elé. A találkozó elején kristályosodott ki, hogy a ferencvárosi csatárnak Szergej Milinkovics-Szavics zavarása lesz az egyik fő feladata Belgrádban.
Varga támadja le Sz. Milinkovics-Szavicsot, ezzel egy időben lezárja a hátrapassz lehetőségét. A szerb kénytelen előre indulni a labdával, ahol a magyarok létszámban megvannak. Szabálytalanság az akció vége, de potenciális labdaszerzés volt benne. Fotó: M4Sport
A következő képen ismét Milinkovics-Szavicsot zavarja Varga Barnabás. A középpálya megint jól osztja el a területeket, így csak a hosszú labda marad opció a szerb számára. Amit érdemes kiemelni a magyaroknál, hogy Szoboszlai Dominik akkor igazán veszélyes, amikor a kapuhoz közel tud labdához jutni, ez igaz a szerbeknél Milinkovics-Szavicsra is. Varga folyamatos nyomás alatt tudta tartani a Szaúd-Arábiában légióskodó középpályást, így a szerb akciók nem minden esetben tudtak flottul haladni.
Sz. Milinkovics-Szavics kénytelen indítani a jobb oldalt, ezt követően a magyarok jöhettek kirúgással. Fotó: M4Sport
Mobilitás
Szalai – és Ádám Martin – esetében egy statikusabb centerről beszélünk, aki egyszerre több védő figyelmét lekötve igyekszik teret, valamint időt nyerni a társaknak, majd a saját csatáját megvívva próbál helyzetbe kerülni. Varga mobilisabb kilences, a hőtérképére rápillantva előszeretettel mozog ki szélső területekbe, hogy védőitől messze kerüljön. Ezt részben az bizonyítja, hogy 19 párharcából mindössze 6-ot nyert meg (32%). Ezzel nem Varga gyengébb mutatóját szeretnénk kiemelni, mindössze jelezni, hogy talán tudatosan próbált messze kerülni a szerb védőktől, ezzel területet adva a társainak, illetve saját magának.
Magyar túltöltés a jobb oldalon, Varga pár méterre az emberétől. Fotó: M4Sport
A forgatást követően Kerkez emberét dupláznák le, Varga sokkal messzebb került a védőjétől. (Kerkez lesen volt.) Fotó: M4Sport
Azzal csak profitálni tud a magyar válogatott, ha egy kevésbé statikus mozgású center játszik, hiszen Szoboszlai vagy Sallai is feltűnhet centrális területeken egymáshoz közel, ami a egymás közötti szinergiák miatt roppant fontos Marco Rossi csapatának. Az már csak hab a tortán, hogy ezzel Nego, illetve Kerkez is fel tud tűnni a büntetőterület környékén – mindketten előszeretettel indulnak el a pálya közepe felé.
Pontrúgások
Szalai Ádám egyik legkiemelkedőbb képessége a fejjátéka volt, melyet a válogatott ellen érkező pontrúgásoknál rendszeresen kihasznált Marco Rossi. A szögleteknél, oldalról érkező szabadrúgásoknál Szalai rövid kifejelő pozícióban rengetegszer tudta hatástalanítani az ellenfelek veszélyes labdáit. Varga Barnabás jelenleg a legjobb fejjátékkal rendelkező játékos – nem csak a Ferencvárosban vagy az NB I-ben – a válogatottban. Rossi ennek megfelelően fontos láncszemként tekint Vargára az ellenfelek pontrúgásainál.
Szerb szöglet. Mindenkinek van embere, a boxon belül 5v5 szituáció plusz Varga üresen a rövid oldalon. Fotó: M4Sport
Labdás interakciók
A fentebb említett statikusság miatt nem annyira tudott sem Szalai Ádám, sem Ádám Martin hatékony lenni az üres területek megjátszásakor. Varga az első félidőben sokszor képes volt elszakadni emberétől, majd ezt követően üres területbe indulni.
Varga megtartja a labdát, amit a vonal mellett helyezkedő Sallainak tesz le. Fotó: M4Sport
Néhány másodperccel később egy indítást követően már az alapvonalnál igyekszik centerezni Szoboszlai felé. Fotó: M4Sport
Varga az üres területekbe való indulás mellett a kombinatív játékban is hasznosnak bizonyult. Ugyan a passzhatékonysága (42%) hagy némi kívánnivalót maga után, illetve volt pár labdavesztése (13), Varga Barnabás abszolút helyt állt Belgrádban.
Összefoglalva: Varga Barnabásban minden megvan ahhoz, hogy a válogatottnál jó ideig ő legyen az első számú választása Marco Rossinak a kilences posztra. A csapat jelenlegi játékához passzolna, remekül kiegészíti Szoboszlait, illetve Sallait, ráadásul a kapu elé is hatékonyan tud érkezni. Védekezésben fontos szerepe van a nemzeti tizenegyben, labda nélkül is maradéktalanul hasznos tud lenni a Fradi támadója. Az kérdés, hogy évekig fenn tudja-e tartani ezt a teljesítményt és hosszú ideig ő lehet a válogatott első számú centere. Viszont az Eb-selejtezők feléhez érve – és a németországi torna felé egy hatalmas lépést téve – megnyugtató, hogy megoldódni látszik az évek óta húzódó rejtély, miszerint lehet Szalai Ádámnak méltó utóda a magyar válogatottban.
Mit mondanak a számok az életük első felnőtt válogatott meghívóját megkapó Horváth Krisztoferről, Szuhodovszki Somáról és Kata Mihályról?
A 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatának minden bizonnyal legnehezebb mérkőzését vívja csütörtökön, Szerbiában a magyar válogatott. A meccsre – és a csehek elleni felkészülési találkozóra – Marco Rossi három újoncot válogatott be Horváth, Szuhodovszki és Kata személyében. A három fiatal játékos klubjában régóta húzóember, a válogatottban viszont új kihívások várják őket. Hogy melyikük, mikor és mennyi lehetőséget kap, azt most még talán a szövetségi kapitány sem tudja. Mi a statisztikák segítségével próbáltunk esélyt latolgatni.
Szuhodovszki Soma (5 meccs, 450 játékperc, 1 gól az NB I-ben)
Szuhodovszki Soma fontos láncszeme a KTE csapatának
A 23 éves középpályás alapembere a tavaly az egész magyar futball figyelmét magára vonó, és eddig idén is jól teljesítő Kecskemétnek. Szuhodovszkiról mostanság a legtöbbeknek valószínűleg a Kisvárda ellen lőtt óriási gólja jut eszébe, ám játéka ennél jóval több értéket hordoz magában.
Három védő után ő szerzi a negyedik legtöbb labdát a kecskeméti játékosok közül, és ugyanezen a helyen van a rangsorban a megvívott földi párharcok számát tekintve is. Ebben a műfajban ráadásul javult idénre: tavaly 73% körüli volt a sikeressége, idei öt meccsén megnyert 25 párharca viszont már 80%-os mutató.
Igazi box-to-box középpályás, azaz nemcsak hátul, de az ellenfél védekezőharmadához felérve is hasznos tud lenni. Hova tovább, a felérés folyamatában is jelentős elem a játéka: 31 labdavezetésével ő a ház ura a KTE-nél, 7 sikeres csele pedig a szárnyvédő, Májer Milán mögötti képzeletbeli ezüstre jó.
A progresszív passzokban harmadik, csak védők előzik meg, tehát ő a középpálya „osztogatója”. 30 átadásából 23 volt jó, ami kielégítő pontossági arány. Érdekesség, és egyben némi cáfolat is az előzőeknek, hogy a 29/26-os mutatót produkáló védekező középpályás, Vágó Levente ebben jobb nála. Szuhodovszkinak viszont nagy erénye, hogy a belső középpálya bármely részén otthonosan mozog.
Szuhodovszkinak ezen felül sokat segíthet a beilleszkedésen az is, hogy testközelből élte át a Kecskemét tavalyi, magyar újonctól eddig példátlan evolúcióját. Ennek során megtanult mélyen védekező, valamivel bátrabb és letámadó csapat középpályáján is futballozni. Ha a két csapat játéka nem is ugyanolyan, hasonló fejlődési ív, de legalábbis szándék ugyanúgy kirajzolódik a Rossi-korszak válogatottjának esetében is.
Horváth Krisztofer (5 meccs, 270 játékperc, 2 gól, 2 gólpassz az NB I-ben)
Debrecen, 2023. március 18. A gólszerzõ Horváth Krisztofer (j) és a fentebb emlegetett Szuhodovszki Soma a debreceni találat ünneplése közben MTI/Czeglédi Zsolt
A középpályás postafordultával tért vissza Torinóból Kecskemétre, ezúttal már olyan kölcsönszerződéssel, amely vételi opciót is tartalmaz. Első néhány meccsén ott folytatta, ahol abbahagyta, így a lilák vezetőségének egyre kevesebb oka van gondolkodni az év végi utaláson.
Kanadai pontokban kilőtt a rajtnál, bár hozzá kell tenni, hogy valamennyit a Puskás elleni, 4-1-es siker alkalmával szerezte, amely során minden gólban benne volt. Magyarázkodnia viszont akkor sem kell, ha a haladó statisztikáira vetünk egy pillantást.
Góljait 10 lövésből hozta össze, ami a legtöbb a Kecskemétben. A két center, Tóth Barna és Pálinkás Gergő együttvéve próbálkozott 9-szer, ami inkább Horváthot dicséri, sem mint a két komoly támogató munkát végző erőcsatárt minősíti.
A támadórészleg legjobb labdacipelője, 28 labdavezetésénél csak a másik újonc, Szuhodovszki Soma (31) produkált többet a KTE-ben. Cselezőkészsége szintén remek, képességeivel jól tud egy toronycsatár körül futballozni, ami nem utolsó szempont a válogatott és a minden valószínűség szerint kezdőként szereplő Varga Barnabás játékát elnézve.
Ugyanebben lehet tényező az is, hogy otthonosan mozog a félterületben, azaz a szélek és a pálya közepe közötti zónában. Ez szintén előny lehet számára a címeres csapatnál, ahol a Kecskeméthez hasonlóan támadásban a csapat szélességét a szárnyvédő biztosítja, így az előtte játszó támadóközéppályásnak a szélről inkább befelé kell törnie.
Kata Mihály (6 mérkőzés, 540 játékperc, 1 gól az NB I-ben)
Kata Mihály ünnepli a DVTK elleni fejesgólját
A 21 éves futballista az idősebb csapattársak egyetértésével kapta meg kapitányi karszalagot, amelynek jogosságát azóta is igazolja. A szezon eddigi hat bajnokijának minden egyes játékpercét a pályán töltötte az MTK-ban, ahol a középpálya tengelyének jobb oldaláért felel.
Ebben a csapatrészben övé a legnagyobb szerep a balansz megteremtésében: a feljebb játszó Bognár István elsődleges feladata a helyzetek kialakítása, míg Kata mellett Thiamé a középpályás védekezés. Mellettük, köztük Kata a híd, ő az akinek mind a támadáshoz, mint a védekezéshez hozzá kell tennie, jó érzékkel, egyikhez sem túl sokat, vagy keveset.
A defenzív játékban maradéktalanul el is végzi a feladatát: 23 szerelése az ötödik, míg 21 szerelése a negyedik legtöbb csapatában. Ez magával vont 12 szabálytalanságot is (második legtöbb az MTK-ban), ami viszont posztját és feladatkörét tekintve valahol kalkulálható. Ezekért összesen két sárga lapot kapott az NB I-ben, ami ebben a pozícióban nem kirívóan sok. A párharcokból is bőven kiveszi a részét, a csatárként a védőkkel birkózó Németh Krisztián mellett csak ő jutott 50 fölé ebben a mutatóban.
Az előrejátékban szintén fontos a szerepe van. Bár a közvetlen veszélyzónában már nem nála van a stafétabot, passzjátéka megalapozza azt, hogy az MTK hogyan ér oda az ellenfél kapuja elé. Az, ami az előkészítésben a Bognár vezette támadóközéppályások feladata, azt a munkát eggyel hátrébb Kata végzi el. Leegyszerűsítve: ha az MTK középpályája egy étterem lenne, ahová a csatárok enni járnak, akkor Kata lenne a szakács és Bognár a pincér. Amit a fiatal játékos vezetésével egy sorral hátrébb megfő, azt tálalja rutinosabb csapattársa a támadók elé.
Kata 52 eddigi progresszív passzából 34 volt jó, az előre passzokban is hasonló arányt mutat. Előbbi részhalmaza az utóbbinak, progresszív passznak azokat az előrepasszokat hívjuk, amellyel a labda érdemben (saját térfélen legalább 30 méter, egyik térfélről a másikra 20 méter, támadó térfélen 10 méter) közelebb kerül a kapuhoz.
Dacára annak, amit szerepkörét illetően Bognárról és róla írtunk fentebb, a veszélyzónában is aktív tud lenni, elsősorban pontossága kiemelendő. 11-ből 6, a tizenhatoson belülre szánt passza volt pontos, ugyanannyi, mint Bognárnak, aki viszont 17-szer kísérletezett.
Aligha ülik végig mindhárman a padon a két mérkőzést
Arra, hogy a szerbek ellen bármelyik újonc is lehetőséget kapjon, jóval kisebb az esély, ugyanakkor előre történő frissítésként ott sem lenne elképzelhetetlen Horváth becserélése. Szuhodovszki Somát fentebb boncolgatott előéletére tekintettel mindenképp érdemes lehet legalább a csehek elleni felkészülési meccsen élesben megnézni.
Kata Mihály meghívója jelen pillanatban inkább jelzés értékűnek tűnik, „Igen, figyelünk, látjuk, hogy jó vagy, és beleillesz az elképzelésünkbe” jeligével. Utóbbi két játékos esélyeit némileg rontja, hogy a válogatott két fős belső középpályája jóval kevesebb kockázatvállalást enged meg annak a Rossinak, aki egyébként barátságos mérkőzéseken sem szokott óriási rizikópartikat rendezni.
A csütörtöki, szerbiai és a vasárnapi, hazai mérkőzésen nemcsak az derül ki, hogy hol tart a válogatott játékának fejlődése, azaz mennyit mer a kezdeményezőbb játékelemekből bevetni Rossit, de az is, hogy az újonnan behívottak közül kire kíváncsi leginkább meccsszituációkban is.
Szemtől szemben: Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC
Bár tavaly jól ment a Zetének a Fradi ellen, idei első mérkőzésük előtt jóval aggasztóbbak a vidéki csapat kilátásai. A két csapat pillanatnyi formáját és állapotát tekintve a ZTE rosszabbkor nem is találkozhatna az FTC-vel.
Zalaegerszegen sötét felhők, míg Ferencvárosban a nyár eleji orkános jégeső után szivárvány van az égen. A Zete egy rapid keretfrissítésen és egy szurkolói ankéton van túl, a Fradi viszont a Klaksvík elleni világdráma után egyenesbe jött, és impozáns játékkal masírozott az Ekl csoportkörébe.
A hazaiaknál az öt meccsen szerzett 3 pont és az egyszerre távozó kulcsemberek nem festenek jó képet, míg az FTC-nél lassan már a szertáros és a kabalafigura is csúcsformába jött. A két csapat vasárnapi ütközete előtt három-három egyéni teljesítményt emeltünk ki: a ZTE távozóit és a Fradi aktuális húzóembereit, akik reményeink szerint jól lefestik a két, egymással szögesen ellentétes flowt, formát és élethelyzetet, amelyben a két gárda van.
Két alappillér távozott a Zetétől
A Zalaegerszeg három tavalyi alapemberét engedte, adta vagy veszítette el néhány nap leforgása alatt. Eduvie Ikoba szinte már nem is ment, hanem elzavarták, Tajti Mátyás az Újpesthez igazolt, míg Mocsi Attiláért visszautasíthatatlan ajánlat futott be. Utóbbi két játékos a ZTE játékában is meghatározó szerepet töltött be, így a bevétel ellenére távozásuk érzékeny veszteség. Két ilyen fontos láncszem lecserélése ugyanis akkor is kockázatos (és rövid távon ritkán sikeres), ha a pótlás azonos minőséget képvisel.
Eduvie Ikoba
(Fotó: ztefc.hu)
Kezdjük azzal, akin valószínűleg a Zete-szurkolók is a leggyorsabban túl akarnak esni: Edvuie Ikobával.A nigériai-amerikai erőcsatár tavaly eredményes őszt futott, ám már a góllövőlista akkori élmezőnyéből is messze neki volt a legrosszabb hatékonysága. Teljesítménye tavaszra jócskán visszaesett, s ez folytatódott az új szezonban is.
Az idei bajnokságban 10 lövésének egyikéből sem lett gól, középcsatárként bizony felelőse annak, hogy az öt bajnokin 1,32 várható gólt átlagoló csapat meccsenként csak 0,8-szer talált be. Első számú erősségében, a párharcokban sem alkotott már kiemelkedőt az első meccseken. A földön 36-ból 23-at megnyert, ami jó teljesítmény, levegőben viszont a 10/26-os sikerráta kevés egy olyan csatártól, akinek éppen fizikai felépítése okán nézik el egyéb hiányosságait.
Az alapján, amit az elmúlt hónapokban nyújtott, nem csoda, hogy a szurkolók finoman szólva sem marasztalták Ikobát. Amennyiben a DVSC-től érkező Mance beválik, alighanem ő lesz a legkönnyebben feledhető a mostani távozók közül.
Mocsi Attila
(Fotó: ZTE/Facebook)
Ahogyan arra Sallói István sportigazgató is utalt, a ZTE elsősorban gazdasági alapon döntött, amikor elfogadta a török Rizespor ajánlatát Mocsiért. Paunoch Péter játékosügynök a Hétközi Fordulóban 1 millió eurót közelítő összeget emlegetett, a Transfermarkt szerint 785 ezer eurót kapott a Zalaegerszeg. Egy biztos: ha a klub, és még inkább Boér Gábor jókedve dönt, aligha most engedik el a védőt.
A válogatott kerettag Mocsi a csapat szélsővédői után a harmadik legtöbb megelőző szerelést mutatta be: 19-et, megfűszerezve 3 blokkolt lövéssel. Mindeközben négy bajnokin csupán kétszer szabálytalankodott. Amiért viszont aggodalmat keltő a távozása, az nem a védekező mutatói, hanem a csapat vertikális játékában betöltött szerepe.
A Zetében ugyanis neki volt (holtversenyben következő főhősünkkel) a legtöbb labdavezetése, 35, amelyek mindegyike sikeres volt. 30 progresszív passzából 22 társhoz ment, és övé a harmadik legtöbb (16) támadóharmadba adott passz is. Utóbbit 30 kísérletből hozta össze, azaz nem vádolható tévedhetetlen pontossággal, ugyanakkor a többi mutatóval karöltve ez is aláhúzza, milyen fontos szerepe volt Mocsinak abban, hogy a Zete felkerekedjen a labdával az ellenfél kapuja felé.
Tajti Mátyás
(Fotó: MTI/Katona Tibor)
Amit Mocsi hátul elkezdett, azt egy sorral feljebb, a középpályán Tajti Mátytás folytatta, ebben a csapatrészben ő felelt a csapat előrehaladásáért. Fentebb már említett labdavezetéseibe csak egyszer csúszott hiba, a csapatban eközben ő vívta a legtöbb földi párharcot, 39-ből 29-et sikerrel.
Az Újpestre költöző középpályás 35 zalaegerszegi progresszív passzából 25 sikeres volt, ő juttatta a harmadik legtöbb labdát a támadóharmadba (16) és a tizenhatoson belülre (10) is. Utóbbi műfajban csak Mim Gergely, és Gergényi Bence előzi meg, akik átlagon felüli beadásmutatókat hoztak eddig, azaz földön Tajti volt az első számú, és egyben egyetlen érdemi kiszolgálója a támadósornak.
11-szer kellett nyomás alatt passzolnia, 8-szor sikerrel tette ezt, amely egyik irányba sem szélsőséges mutató. Hathatós támadómunkája során 24-szer vesztett labdát, aminél csak Ikoba és Sajbán szórtak el többet, akik a csatársorban játszanak, ám ebben tényező az is, hogy általában Tajtira hárult a rizikós, áttörést eredményező passzok kiosztása.
A Fradi felvette az utazósebességet a szezonra
A ZTE-vel ellentétben a Fradinál momentán minden a legnagyobb rendben. A BL-kudarc után Máté Csaba ráncba szedte az együttest, amely a hat Konferencialiga-selejtezőjét 21-2-es gólkülönbséggel abszolválta. A kivétel nélkül meggyőző papírformasikerek során a csapatban szinte mindenki megszerezhette önbizalmát – akadtak egészen szemrevaló teljesítmények is.
Varga Barnabás
(Fotó: Getty Images/Szirtesi László
Aki féltette a Fraditól, az szép lassan úgy hátrál ki ebből, ahogyan Homer Simpson az ismert mémen eltűnik a sövényben. A támadó 11 meccsen 11 gólt és 5 asszisztot termelt, átlagosan 47 percenként vállalt közvetlen szerepet egy találatban.
Való igaz, hogy a Shamrock, a Hamrun, a Zalgiris, no meg Máté Csaba mindent biztosított egy középcsatárnak ahhoz, hogy optikailag jól nézzen ki a Fradiban, Vargának a bajnoki meccseket illető mutatói is impozánsak.
24 légi párharcából 12-t megnyert, 4 bajnoki találatát összesen 12 lövésből szerezte, elmozgásaival pedig jól vesz részt az összjátékban is. A Zalgiris elleni visszavágó első Fradi-gólja előtti kombinációja Traoréval iskolapéldája volt a kimozgó középcsatár és a területbe induló szélső játékkapcsolatának.
Adama Traoré
(Fotó: Getty Images/Szirtesi László)
A bal lábas mali szélsőt Máté Csaba azonnal visszahúzta a jobb szélre, ahol Traoré tavaly őszi szárnyalását idézi. 11 meccsen 8 gólt és 5 gólpasszt hozott, átlagosan 56 percenként szerzője vagy előkészítője egy gólnak. Ahogy Vargánál, az ő esetében is jót tesz a számainak az Ekl-selejtező ellenfélsora, teljesítménye ugyanakkor nem igényel különösebb magyarázatot.
Bajnokikon 6 lövésből szerzett 2 gólt, a támadóharmadban pedig nemcsak közvetlen, de közvetett veszélyforrásként is számolni kell vele. A Fradi játékosai közül a három NB I-es meccsen ő jutatta a legtöbbször (8) a labdát az ellenfél tizenhatosán belülre, mindezt ráadásul tíz kísérletből. Kapuhoz közel helyezkedő támadó lévén progresszív passzai többnyire kockázatosabbak az átlagosnál, ehhez képest 12/8-as sikerrátája rossznak szintén nem nevezhető.
A bal szélről befelé cselezve ismét előtérbe tudja helyezni kiváló egy az egy elleni képességeit is. Húsz labdavezetése kétszer annyi, mint a csapatban utána következő támadóé, eddigi 5 sikeres cselét pedig csak Cristian Ramírez (6) übereli. Beszédes, hogy nyolcszor faultolták, ennek a törődésnek Samy Mmaeen kívül mindenki maximum a felét kapta a csapattársak közül.
Cebrail Makreckis
(Fotó: Getty Images/Szirtesi László)
A jelenlegi Fradiból nem nagyon lehet hibázni, ha egyéni teljesítményeket kell kiemelni, mi most mégis megpróbálunk váratlant húzni. A szintén remeklő Ramírez vagy Abu Fani helyett egy olyan játékost emelünk ki harmadsorban, akinek eddig kevesebb rivaldafény jutott. Cebrail Makreckis úgy oldotta meg a Botka és Wingo kidőlésével keletkező jobbhátvédhiányt, hogy a problémáról felmerülése óta szó sem esik.
Társaihoz hasonlóan őt is meg kell csillagozni: a Fradi domináns, labdabirtoklós játékában viszonylag könnyen tehermentesíthető, „elrejthető” az egyik szélsővédő. A relatíve kevés feladat és a labdabiztos csapat könnyebben megugorhatóvá teszi a feladatkört egy gyors és párharcerős játékos számára, még ha nem is ez a természetes posztja.
Az eredendően középpályás Makreckisben mindez megvan: talajon nehezen verhető (15/13 sikeres párharc a bajnokságban), s bár levegőben eddig „nyeretlen” (0/4), szélsővédőként előbbi a fontosabb. A labdakihozatalokban és az ellenfél térfelén való labdabirtoklásba is jól lép be: 56 előrepasszából 43, 28 progresszív átadásából pedig 26 volt sikeres az NB I-es fellépésein. Felállt védelem elleni játék esetén a forgatás után megnyíló területek támadására is alkalmas, a Fradi játékosai közül a negyedik legtöbb (22) labdavezetést mutatta be.
Viharvert Dávid fogadja az ereje teljében lévő Góliátot
Makreckis remek formája jól szimbolizálja a két különböző élethelyzetet, amiben a csapatok várják a meccset. Amíg a ZTE-ből eligazolt a csapat szíve és tüdeje, addig a Fradiban annak is jól megy, aki új beilleszkedőként, posztján kívül futballozik.
Elájulni így is korai az egyenesbe jövő FTC-től, hiszen idén tétmeccsen még nem találkozott olyan ellenféllel, aki dominanciára törekedett volna ellene. A Zete azonban még akkor is nagyon nehéz hetek előtt áll, ha az újonnan igazolt játékosok beválnak. A vasárnapi találkozón így minden a Fradi mellett szól: a meglepetéshez nemcsak a ZTE-től, de a futballistenektől is kemény munka kell.
Kisebb bajok Újpesten, nagyobbak Zalaegerszegen. Mindkét csapat a másik kárára gyűjtené be idei második győzelmét.
Mind az Újpest, mint a Zalaegerszeg egy-egy győzelemmel a tarsolyában várja a két csapat szombati mérkőzést. A fővárosiak e mellé két döntetlent tudnak felmutatni, míg a zalaiak mindhárom további találkozójukat elvesztették. Előbbi a középmezőnyre, utóbbi az utolsó, még bent maradó helyre jó.
Mindkét edzőnek van tehát bőven mit javítania csapatán, a helyzet a zalaegerszegi Boér Gábor számára égetőbb, ám mivel még nagyon az elején járunk, egy hétvégi sikerrel akár helyet is cserélhet a két gárda.
Hogy melyik együttesnél nagyobb a baj, azt az xG- és xGA mutatók is láttatják. Az Újpest eddig mérkőzésenként 1,36-os xG-t termelt, míg ellenfelei átlagosan 1,39-ot, ez lényegében „nullszaldós” teljesítmény. A Zeténél viszont nyílik az olló a két érték között, és nem a teremtett, hanem az elszenvedett veszély javára. A ZTE meccsenként 1,12 gólnyi helyzetére a riválisok 1,51-dal válaszoltak.
Ez persze nem válasz mindenre, négy lejátszott mérkőzésen egy-egy kirívó esemény is torzítani tud egy átlagon, arra ugyanakkor rávilágít, hogy az Újpest valamivel jobban rászolgált a pontokra. Ezt maga Mocsi Attila is alátámasztotta. „Az NB I-ben viszont eddig sovány teljesítményt nyújtottunk, az MTK ellen is nagyon rossz játékkal nyertünk, ezt ki kell mondani” – mondta interjúnkban a csapat egyetlen idei győzelméről a zalai védelem – állítólag távozófélben lévő – vezére.
A csapat 3 lőtt gólja éppen fele a szombati riválisénak, ám relatív eredményessége ellenére az Újpestnek is van mit fejlesztenie az előrejátékán. Az ugyanis erősen féloldalas: még ha oldalra is, de mondhatni fölborul a pálya.
ÚJPEST VESZÉLYTEREMTÉSEK
Noha a teljes, sőt, a körülbelüli szimmetria sem elvárás, és önmagában nem is vezet jó játékhoz, a balszárny ilyen mértékű hangsúlyossága kiszámíthatóbbá teszi a csapatot. Ez még akkor is így van, ha egy olyan, váratlan húzásokra képes, progresszív és egy az egyben is kitűnő játékos felel a területért, mint például Csoboth Kevin. Sőt, a tojás volt előbb mint a tyúk: az Újpest bizonyára szándékoltan, Csoboth előbb felsorolt erényeire is építve erőlteti a balszélt. Kérdés, hogy valóban ennyire „féloldalas” támadójátékról álmodott-e Nebojsa Vignjevics.
Tenyérdörzsölésre azonban nincs sok okuk a vendégeknek. A Csobothot fogadó jobbhátvéd posztját ugyanis eddig az a Huszti András töltötte be, aki bár képes jól belépni a támadásokba, hátul hajlamos hibákra, fegyelmezetlenségekre. A bajnokságban eddig neki van a legtöbb faultja (6) a ZTE-ből,ami a fentebb emlegetett ellenféllel szemben komoly kitettséget jelenthet. Már persze ha egyáltalán ez a két játékos kezd majd az adott posztokon.
ZTE VÉDEKEZŐ MEZŐNYMUNKÁK
Az érme másik oldalán viszont előnyt is szerezhet sokat foglalkoztatott szélsővédői révén a zalai klub, amely aktívan használja a játéktér széleit, hogy beadásokkal tudja keresni hórihorgas centerét, Eduvie Ikobát. Ő most nem lesz, hiszen ahogy az NB1.hu megírta, fegyelmi okokból kikerült az első csapatból. Ugyanakkor látva idei, a tavaly őszitől igen messzi formáját, el lehet vitatkozni azon, hogy ez mekkora érvágás klubjának, amely egyébként nélküle sem biztos, hogy sutba dobja eddigi harcmodorát.
ZTE BEADÁSOK
A kiszolgáló személyzet ugyanis aránylag jól muzsikál: a balbekk Gergényi eddig kiemelkedő pontossággal ad középre, Husztinak is 50% feletti arányt mutat, de a műfajban eddig hibátlan Mim révén a félterületekből is érkezhet labda.
A két csapat erősségei és bejátszott területei között tehát van egybevágás, ami részben fel is oldoz minket a következő közhelyért: fontos lesz, hogy melyik csapat jut vezetéshez. Mivel a két együttes támadásai során automatikusan céltáblát mutat majd a rivális egyik fegyverének, így nagyon nem lesz mindegy, kié lesz az első találat, ki kerül először lépéskényszerbe, és kinek kell majd hamarabb kockázatot vállalnia.
Hozzá kell tenni, hogy a közel végtelen változóval és tényezővel bíró futball egy-egy elemét villantottuk fel, koncentrálva a négy meccs alapján jellemzőnek mondható elemekre. A foci továbbra sem autóskártya, így eredményt sem az alapján hirdetnek majd, hogy Huszti András üti-e Csoboth Kevint, vagy ha mások játszanak helyükön, akkor közülük ki a jobb játékos. Sőt, a két csapat fentebb említett erősségei ellenére az is lehet, hogy a pályának egy totálisan másik pontján dől el az összecsapás, ha eldől. Az árnyékra vetődés jogát tehát fenntartjuk, ugyanakkor abból sem engedünk, hogy az általunk emlegetett párharcok és játékelemek, illetve az azokban mutatott hatékonyság kulcsfontosságú lesz majd a találkozón.
Komoly fejtörést okozhat Horváth Dávidnak, hogy a Kecskemét eddig épp ott volt a legveszélyesebb, ahol az MTK támadáskor rést nyit a pajzsán.
A tavalyi NB II második helyezettje fogadja a három szezonnal ezelőtt a harmad-, utána a másod-, majd legutóbb az elsőosztályban ezüstérmet szerző csapatot. Egyszerűbben: a Kecskemét lesz az MTK vendége az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A fővárosiak első győzelmükre hajtanak, mivel eddig három forduló alatt csak két döntetlenre futotta az erejükből. A KTE ezzel szemben hibátlan, hiszen mindkét meccsét meg tudta nyerni.
Balra aszimetrikus MTK
Mint azt felvezető interjúnkban a csapat kapusa, Demjén Patrik is említette, az MTK bevallása szerint egy rövid passzos, kombinatív játékban gondolkozik. Az építkezéshez többségében a pálya bal oldalát használják, az NB I egyik leginkább támadó szellemű szárnyvédője, Nemanja Antonov képességeire (is) alapozva.
Az MTK várható gólveszélyt eredményező megmozdulásainak (xT) hőtérképe
Mint látható, a csapat a jobb oldali félterületben is aktív jelenlétet mutat, ugyanakkor ha megvizsgáljuk kulcspasszaikat, kijön, hogy ott már kevesebb helyzetet tudnak kialakítani.
Az MTK jellemző kulcspasszai
Labdabirtoklás esetén a tempót az MTK védői és belső középpályásai diktálják, ugyanakkor az ellenfél megbontása többségében a szerb játékos vezette balszárny feladata. Függetlenül attól, hogy eddig ez egyszer sem ért győzelmet, a koncepció koránt sem logikátlan Horváth Dávidtól, hiszen Antonov előrejátékban hasznos képességei – posztjához mérten – kiugróak.
Az MTK játékosainak támadó szerepvállalása az xT-modell alapján
Az ára viszont ennek is megvan, védekezésben már jóval kevésbé szemrevaló a játéka, ez pedig gyakori felfutásaival kiegészülve sokszor ad feladatot a mögötte, bal oldali belső védőben játszó társnak. Nem meglepő módon az ellenfelek gólveszélyhez vezető megmozdulásainak nagy része éppen az MTK védelmének bal oldalán született.
Az MTK eddigi ellenfeleinek összesített várható gólveszély hőtérképe
Ez a fegyver márpedig nagyon könnyen sülhet el visszafelé a Kecskemét ellen.
Egybeeshet az MTK gyenge pontja a KTE erősségével
Ha ugyanis megnézzük a KTE veszélyteremtéseit ábrázoló hőtérképet, akkor éppen az MTK-éval ellentétes látvány tárul elénk. A liláknak első két meccsükön rendre a jobbszárny hozta az áttörést az akciókban, köszönhetően főként a remekül játszó Nagy Krisztián-Májer Milán duónak.
A Kecskemét xT-hőtérképe
Ha pedig ezt összefésülnénk az eggyel fentebbi, az MTK sebezhetőségét bemutató ábrával, akkor bizony egy az MTK számára nagyon csúnyán vöröslő foltot kapnánk a balbekk helyén. Ez egy rettentő kellemetlen dilemma lesz Horváth Dávid számára: ha lejjebb csavar Antonov támadásának intenzitásából, akkor a csapat támadópotenciáljának kárára teszi ezt, ha viszont nem, akkor – a hőtérképek világában szó szerint – vörös szőnyeget terít a kecskeméti kontrák elé.
A KTE ráadásul bizonyította már azt is, hogy nem feltétlen kell koppig végigszaladni a pályán egy ellentámadással. Új centerük, Pálinkás Gergő a Kisvárda ellen épp egy jobbról jövő mélységi beadásból szerezte első élvonalbeli gólját, és a többi beívelés nagy része is innen érkezett.
A KTE jellemző beadásai az eddigi bajnoki meccseken
Most, hogy már minden olvasónak olyan érzése van a hőtérképektől, mintha egy körhintán ülve nézne egy olcsóbb kaleidoszkópba, jöjjön a végére még egy. Ez azt hivatott ábrázolni, hogy az MTK vezetőedzőjének miért kell kétszer is meggondolnia, hogy mennyivel veszi védekezőbbre a csapat bal oldalát.
A Kecskemét ellenfeleinek összesített xT-hőtérképe
Pechjére ugyanis a Kecskemét eddig nem ott volt sebezhető(bb), ahol az MTK komolyabb támadóerőt tudott felmutatni. A fővárosiak jobb oldala ugyanis a félterületekben erős (ábra fentebb), ahonnan persze ugyanúgy lehetséges a bal oldali bekk mögé kerülni, de kevésbé „egyenes” úton.
Ahogy a klasszikus mondja: „azért csak módjával…”
Fontos leszögezni, hogy három, illetve két lejátszott meccs fényében minden adat, a fentebbiek különösképpen fenntartásokkal kezelendő. Ezek az összesítések ugyanis a kevés játékidő miatt mind kis elemszámú vizsgálatok eredményei: egyetlen konkrét esemény jóval nagyobb hányadát (azaz egy hőtérképen például jóval vörösebb foltot) képezi az összes eseménynek, mint fogja majd mondjuk tíz meccs után.
Például Pálinkás Gergő említett gólja, és az ahhoz vezető előzmények jelenleg 1-1 lövés, beadás, stb. abból a tizenegynéhányból, amelyet két meccsen összehozott a KTE. Több forduló után jobban lehet majd látni, hogy egy-egy kitűnően végigvitt támadás egyszeri eset, vagy jellemzője a csapatok játékának.
Éppen ezért mi sem könyveljük el előre a KTE győzelmét, pusztán szerettük volna felhívni a figyelmet egy szembetűnő dilemmára, amellyel a szezont nyeretlenül kezdő MTK trénere szembesülni fog a jó formában lévő Kecskemét ellen. Hogy hogyan dönt, és hogy az bejön-e, az csak szombaton derül ki.
Szemtől szemben: Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC
A magyar edző egyenesbe hozta a csapatot, a soron következő ellenfél viszont pont abban jó, ami még az olajozottan működő Fradira is veszélyes lehet.
A szezont jól kezdő, két meccsen majdnem 6, ám végül néhány milliméternek köszönhetően csak 4 pontot gyűjtő Puskás Akadémia látogat az egyenesbe jönni látszó Ferencvároshoz. Az FTC – Forma-1-es hasonlattal élve – csúnyán lecsúszott az ideális ívről a BL-selejetezőben, ám Máté Csaba remekül ellenkormányzott, így a gumifalat elkerülte a csapat.
A Fradi a magyar trénerrel négy mérkőzésén 17 gólt lőtt: a bajnokságot győzelemmel kezdte, a Hamrun elleni Ekl-visszavágó pedig formalitás lesz. A 3 gólt is szerző Fehérvár azért meg tudta zavarni a zöld-fehéreket, a PAFC-tól előzetesen nem várunk ennyi gólt, mégis úgy tűnik, hogy utóbbi lehet az eddigi legveszélyesebb ellenfél a fővárosiakra nézve.
A felcsútiaknál remekül kezdte a szezont a gambiai támadó, Lamin Colley, aki három kanadai pontot termelt az első két meccsén, és nem sok jel utal arra, hogy vasárnap nem ő kezd majd. A játékos a napokban az NB1.hu-nak adott interjújában már maga is beszélt a csapatban betöltött szerepéről, most a statisztikák teszik meg ugyanezt.
Colley szerepkörét tekintve támogató erőcsatár: a társak sokszor keresik hosszú labdákkal, amelyeket ereje és 195 centis magassága révén próbál megtartani, és leosztani a mögüle érkezőknek. Ez nagyon jól párosul olyan robbanékony, üresbe jól mozgó szélsőkkel, mint Slagveer vagy Komáromi. Ha ugyanis sikeres a felpassz-lekészítés kombináció, akkor a labda és vele a csapat rövid idő alatt nagy távolságot tehet meg vertikális irányba, azaz gyorsan a kapu közelébe kerülhet.
Colley előrepasszai az első két mérkőzésen, valamennyivel a szélsőket kereste. A számos oldal- és visszapassz nem szerepel az ábrán
Ami versenyelőnybe hozza Colleyt a többi, hasonlóan kapunak háttal való játékban erős csatárral szemben, az a gyorsasága és a ruganyossága. Ennek köszönhetően miután visszalépett, sebességének hála fel tud érni a kapu elé is, ha a csapat nem tudná első szándékból végigvinni a támadást.
Tempójának hála nem csak úgy tud veszélyes lenni, ha a területbe futó szélsőnek, vagy a középpályásoknak készít le labdákat, szükség esetén maga is meg tud indulni vele. Bár nyomás alatt hajlamos a technikai hibára, és a döntéshozatalban sem mindig elég gyors, fizikai attribútumai révén még rosszabb napjain is egy személyben jelent több veszélyforrást az ellenfél számára. Az első két fordulóban a PAFC-ban időarányosan neki volt a harmadik legtöbb labdavezetése.
Labdavezetésen száma a Puskás Akadémia játékosainál 90 percre átlagolva. (Két mérkőzés alapján ez az adat egyénenként torz képet adhat, de a 168 percet játszó Colley esetében beszédes)
Colley a támadások során ráadásul éppen a jobb félterületbe szokott mozogni, ami a Fradi eddigi nyári meccsein jobbára Samy Mmaee vagy Knoester felségterülete volt. Ha előbbit szkanderban talán nem is biztos, hogy legyőzné, versenyfutásban mindkettejükkel szemben bőven a gambiai mellett szól a papírforma. Ha a Puskás vele kezd, könnyedén tudja majd azokat a területeket támadni, amelyeken a Fradi felhúzódó szélsőbekkjei mögött keresnivaló lehet.
Colley gólveszélyhez vezető megmozdulásainak hőtérképe az első két meccs alapján
Máté Csaba ugyanis jól nyúlt a Fradihoz, de a szélsővédők aktív részvétele a támadójátékban – helyesen – nála is jelen van. Eddig egyszer sem biztosította sem túl, sem pedig alul a csapatot, ugyanakkor e téren még nem nézett szembe olyan nehéz feladattal, mint amit a Puskás csapata jelenthet majd.
Ramírez feltolása a visszatérése óta látottak alapján helyénvaló, sőt, pazarlás lenne nem megtenni, az eredendően középső középpályás Makreckist pedig nem csak betette, de aktívan használja is jobbhátvédben.
A Fradi passzhálója a Vidi ellen. A jobbhétvédben (RB) kényszerhelyettesként szereplő Makreckist aktívan használta Máté Csaba az építkező fázisban.
Bár odáig el is kell jutnia a Puskásnak, hogy a két futó hűlt helyét támadhassa, a fentebb részletezett módon azonban ezt egy saját térfélen való labdaszerzés után is gyorsan tudja megtenni. Ez okból nem elképzelhetetlen, hogy Máté Csaba eggyel óvatosabbra vált a középpályán, és annak tengelyébe két védekező szellemű játékost tesz be, hogy mindkét oldalon lehessen biztosítani a Ramírezék mögötti területeket.
Attól függően, hogy erőben vagy sebességben szeretne hozzátenni a csapathoz, dönthet Esiti csapatba állítása mellett vagy felrakhat egy Sigér-Baráth tengelyt is. Ha a Máltán visszatérő Wingo egészsége megengedi, akkor pedig akár az ő kezdetésével is csökkentheti a rizikót – még úgy is, hogy a kényszerhelyettes Makreckisre nemigen lehet panasz.
Egy ilyen belső középpálya elé még mindig nyugodtan választhat hármat a csatár mögé a Traoré-Zachariassen-Abu Fani-Lisztes-Marquinhos-Owusu hatosból, feltéve, hogy valamelyikőjüket nem kezdeti Varga helyett csatárként.
Bár a Ferencváros a BL-blama óta egyértelműen kiegyenesedett, előrejátéka nem csak kombinatívabb és eredményesebb, de jóval labdabiztosabb is lett, így a közeljövőben aligha lesz még egyszer olyan jó préda a kontrázni vágyó csapatoknak, mint a Csercseszov-éra végén. Ezzel együtt, a Vidi három gólos fellángolása ide vagy oda, e téren nem jött még szembe ilyen veszélyes ellenfél, amelynek egyszerre van meg a minősége és a céltudatossága a sebezhető pontok támadásához.
Ha három gólt nem is feltétlen várunk a Puskás Akadémiától, azt mindenképpen, hogy egy jó Fradi dolgát is meg tudja nehezíteni és hogy eseménydús, szórakoztató meccset játsszon a zöld-fehérekkel. Adok-kapok nem kizárt.
Sem a Mezőkövesd, sem a Diósgyőr nem szakított tavalyi játékával, így két eltérő harcmodor csatája várható a szombati borsodi rangadón.
Már a második forduló elhozza az első borsodi rangadót: az OTP Bank Liga szombati játéknapján a tavaly egy fordulóval a vége előtt bennmaradó Mezőkövesd a másodosztály bajnokát, a Diósgyőrt fogadja. A hazaiak Debrecenben 3-1-re, míg a vendégek otthon, 1-0-ra a Puskás Akadémiától kaptak ki, így legalább az egyik csapat biztosan elkezdi a pontgyűjtést.
A szűk egy éve, menet közben kinevezett Kuznyecov Szergej elérte a Diósgyőrrel azt, amit elődeitől, Kondás Elemértől és Dragan Vukmirtól is vártak volna: a papírformának megfelelően feljutott. Tette mindezt bajnokként, a végére kényelmes pontelőnnyel, és az ehhez elvárható domináns játékkal.
Bár a DVTK a legtöbb lőtt és a legkevesebb kapott gól műfajban is „csak” második lett, 43-as gólkülönbségével a legjobb lett, s megalapozta a végére megfáradó MTK-val szembeni 13 pontos előnyt. A miskolciak labdabirtoklási mutatókban és széljátékban is egyértelműen uralták az NB II-t.
A Diósgyőr jellemző beadásai az NB II 2022/23-as szezonjában
Az NB I viszont egészen más kávéház, ahová megérkezve a másodosztály királya is jóval erősebb ellenfelekkel, ezáltal sokkal nagyobb kihívásokkal szembesül. Ami tehát kifogástalan eredményt hozott tavaly, az idén, egy osztállyal feljebb koránt sem biztos, hogy sikerre vezet.
A Diósgyőr antréja ezzel együtt – az egygólos vereség dacára – nem sikerült rosszul. Kuznyecov csapata mezőnyben felnőtt a Puskás mellé, a szakvezető pedig nem dobta egy az egyben sutba a tavalyi elképzeléseit.
A DVTK jellemző előrepasszai az 1. fordulóban, a Puskás Akadémia ellen
A felcsútiak ellen döntően a széleken próbált meg előrehaladni a Diósgyőr, a belső védőik amikor nem egymáshoz passzoltak, akkor többségében a széleken lévő társakat keresték, hogy a csapat ezekben a zónákban tudjon vertikális irányban métereket nyerni.
A DVTK első meccsén pontot nem tudott szerezni, sőt, nagy mennyiségben helyzetetket kialakítani sem, mezőnyjátékban viszont felnőtt a PAFC mellé. A vendégek edzője, Hornyák Zsolt nem véletlen beszélt arról a találkozó után, hogy az ellenfelek nem a három pont kényelmes leszüretelésére utaznak majd Miskolcra.
Ha már a játékelképzelés, illetve az azzal való esetleges szakítás merült föl fentebb, meg kell állapítani, hogy e két dolog a leendő ellenfél, a Mezőkövesd esetében sem látszott párosulni. Bizonyára Kuttor Attila és stábja sem a falat nézte a szakmai munka helyett a nyáron, ezzel együtt a debreceni vendégjáték során ugyanazzal a tervvel küldte fel csapatát, amivel májusban Kispesten befűzte a „Kontrajáték” című oktatókazettát Kispesten, s ami összességében bennmaradást ért a Zsórynak.
Más kérdés, hogy ha Kuttornak vannak is ambíciói a kezdeményezőbb játék kialakítására, érthető, ha ezt nem a talán legjobb formában lévő magyar csapat otthonában akarta elkezdeni. Így hát maradt a tavaly bevált rendszernél: masszív védekezés olyan, fizikálisan kiemelkedő játékosokkal, mint Brtan vagy Lukics, valamint rajtaütés szerű támadások Drazsics komplexitására építve.
A szerb támadó tavaly vezére volt az együttesnek, egy szem klasszikus csatárként példás munkát végzett. Sok labdát tartott meg, ezeket a mellé felérő támadóközéppályásoknak, olykor a támadásba belépő szélsővédőknek osztotta ki. A neki címzett hosszú felpasszokat oldalirányba továbbította, ezekkel így a Mezőkövesd két húzásból tudott relatíve sokat előre haladni hosszanti irányban.
Stefan Drazsics jellemző passzútvonalai a legutóbbi öt bajnokiján
Amikor egy támadó húsz, harminc méteres mélységből kap egy felpasszt, és meg tudja tartani a labdát addig a két-három-négy másodpercig, amíg az első, többnyire lendületből jövő társ megérkezik mellé, akkor csapata rövid idő alatt anélkül jut számottevően közelebb az ellenfél kapujához, hogy ehhez aprólékos tili-tolira lett volna szüksége. Ebben a játékelemben Drazsics az egyik legjobb csatára a magyar élvonalnak.
Az viszont döntő lesz, hogy idén kik lesznek majd az őt segítő társak. Az ebben talán legkiemelkedőbb Dino Besirovics Svédországba távozott, a Drazsiccsal különösen jó játékkapcsolatot ápoló Molnár Gábor pedig az első mérkőzésen nem került a keretbe.
Dino Besirovics labdavezetései a tavalyi idény utolsó öt bajnokiján
A nyáron eligazoló horvát játékos a vizualizáción is jól látható módon labdavezetései előtt többnyire a pálya középső harmadában veszi fel a labdát, majd innen cselezőkészségét és tempóját bevetve igyekszik azt a veszélyzónába vinni, vagy passzolni. Ezt Besirovics magas szinten űzte, így ha Kuttor meg akarja tartani ezt a fegyvert a repertoárban, akkor valakinek a helyébe kell lépnie. A fentebb említett Molnár Gábor mellett a legesélyesebb pályázó erre az a David Babunszki, aki az egész tavalyi idényt nézve kevésbé termékeny, ezt a játékelemet tekintve viszont a szezon végén aktívabb volt, mint Besirovics.
David Babunszki labdavezetései a legutóbbi öt Mezőkövesd-meccsen
Egy mozgalmas nyári transzferidőszak után közben nem érdemes betonkemény következtetéseket levonni egy csapatra nézve, annak múlt szezonbeli játéka alapján, ahogyan az idény első bajnokija után sem. Az viszont döntő lehet az első néhány fordulóban, hogy egy együttes mekkora utat akar vagy kénytelen bejárni a felkészülés első és utolsó napja között, és hogy az edző hogyan áll neki a szükséges átalakításoknak.
Úgy tűnik, fenekestől sem Kuttor, sem Kuznyecov nem forgatta fel csapata játékát, így két összeszokott, játékstílusát huzamos ideje gyakorló csapat feszül majd egymásnak a borsodi derbin.
Télen még kéz a kézben menekült a kiesés elől az Újpest és az (akkor még MOL) Fehérvár, az idény végére azonban előbbi magára hagyta utóbbit a Honvéddal. A két együttes szombaton megkezdi bajnoki szereplését a 2023/24-es idényben, méghozzá egymás ellen, a Megyeri úton.
Az Újpest tavaly azt csinálta, amit újabban szokott: egy jóval jobb tavasszal feledtette pocsék őszét, és végül simán vívta ki azt a bennmaradást, ami féltávnál minimum neccesnek tűnt. A Vidi ezzel szemben az ősszel mutatott sivárságát is bőven alulkínálta tavaszi játékával: az utolsó fordulóban a már másfél lábbal az NB II-ben lévő Vasassal ikszelt, így a Honvédot legyőző Puskás Akadémia mentette meg.
A nagyobb és tartósabb problémák tehát Fehérváron adódtak, a kérdések mindegyikére azóta sincs válasz, egy részükre pedig soha nem is lesz. Év végén ebben a rovatban is bőven esett szó a vesszőfutásukról: a matiné alatt elemeztük visszafogott támadóteljesítményüket, a tavalyi hajrában támadásépítési problémáikat boncolgattuk, de szóba került a hamar alapemberré vált mindenes középpályás, Deybi Flores is, akire lehet, hogy túl nagy szerep hárult az előrejátékban.
A büntetőterületen belülre irányuló pontos és pontatlan átadások személyenként, a Bartosz Grzelak irányítása alatt játszott tíz bajnokin
Nagy költekezés márpedig nem lehetett a nyáron, sőt, szokatlan módon a Vidi nyári exportja hang- és fajsúlyosabb volt az importjánál. Eddig tizenketten mentek el, köztük a tavalyi csapat kulcsemberei: Nego, Dárdai, Heister, Stopira, Pokorny, Makarenko – csak hogy a fontosabbakat említsük.
Az új szerzemények között ezzel szemben csak Spandler Csaba, a kecskeméti kölcsönből visszatérő Zeke Márió és a francia másodosztályból érkező Franck Bambock rendelkezik releváns NB I-es, vagy ahhoz mérhető rutinnal. Papíron tehát jelentős minőség távozott, még akkor is, ha ez a kifejezés a mögöttünk hagyott idény fényében joggal sérti némelyek szemét. Ami pedig a maradókat illeti, lássuk, mit lehet főzni belőlük.
A felkészülési meccsek tanulsága alapján balhátvédben Zekére, míg középen a Spandler-Larsen duó lehet befutó. Csongvai jobbhátvédben való szerepeltetésével szinte végig kísérletezett Grzelak a felkészülés során, így vagy ő teszi teljessé a védősort, vagy sokoldalúsága révén más poszton kap szerepet, és Bese Barnabás foglalhatja el a helyét. A kapuban – hacsak Rockov nem ment óriási júliust – valószínűleg Kovács Dániel kezd majd. Természetesen az esetleges sérülések és egyéb háttérinformációk nem ismeretének okán, na meg úgy amúgy is, a tévedés jogát nagyvonalúan fenntartjuk.
Grzelak az uborkaszezon során változatlanul a 4-2-3-1-es felállást favorizálta, a nagyobb kockázatvállalást pedig Újpesten sem fogja indokolni semmi – legalábbis az elején biztos nem. A középpálya tengelyében így – az Arany-kupa utáni fittségétől függően – alighanem Flores kap majd szerepet, társa pedig Ruben Pinto vagy Tobias Christensen lehet, mellettük az új szerzemény, Bambock játéka inkább csereként valószínű.
Progresszív passzok hőtérképe, szintén Bartosz Grzelak meccsein
A támadó középpályán a nyáriak alapján a Schön-Houri-Kastrati trió helye szinte biztos, bár az is igaz, hogy itt nem tolong a tömeges választék. Alternatívájuk az a Katona Mátyás lehet, aki többször a csatárposzton is osztozott azzal a Kenan Kodróval, aki „szobahőmérsékleten” valószínűleg első számú opció lesz elöl.
Egy újjáépülő csapat mindig fekete ló, a fentebb felsorolt bő kezdő mögött sorakozó nevek láttán viszont inkább a csikó a megfelelő kifejezés. Nem megbántva a keretben sorakozó fiatal tehetségeket, de a jelentős felnőtt tapasztalattal bíró játékosok számát nézve igencsak szűk a Vidi kerete. Tavaly megvolt a keretmélység, csak nem volt játék, idén játék még lehet, jelentős erősítések viszont anyagi okokból szinte biztos nem. A leányzó fekvése tehát jóval rosszabb, mint tavaly ilyenkor, Grzelak dolga lehet, hogy nehezebb lesz idén, mint a tavalyi utolsó fordulókban volt. Pedig az sem volt könnyű.
A magyar tréner jó érzékkel nyúlt a csapathoz, így sikeréből nem von le, hogy egy szerencsés gól alapozta meg a sima győzelmet.
A feröeri KÍ elleni BL-fiaskó után a kirúgott Sztanyiszlav Csercseszov helyét addigi segítője, a klubnál 12 éve dolgozó Máté Csaba vette át. A változás – ahogy az ilyenkor legtöbbször – pozitív hatással volt a csapatra, a Shamrock elleni Ekl-találkozón egy motiváltabb, élesebb, fegyelmezettebb FTC futott ki, amely végül simán nyert.
Sallói István egyszer azt találta mondani, hogy egy edzőváltás után akkor is javul egy csapat eredménye, ha egy teasüteményt ültetnek a kispadra, s bár ez Márton Gáborral való jó viszonyába került, nagy igazságot fogalmazott meg – még ha kissé túlzóan is. Ily módon most sem hirdetünk eredményt abban, hogy Máté Csaba jobb edző-e, mint Csercseszov, pusztán összehasonlítjuk, hogyan állt hozzá a két szakember az aktuális, saját csapatánál markánsan gyengébb csapat feltöréséhez.
A két Klaksvíkkal szembeni párharc és a Sahmrock elleni győzelem ugyanis nemcsak annak bizonyítéka, hogy 4-2-3-1 és 4-2-3-1 között is bőven van különbség, de annak is, hogy aki sokat markol, az néha keveset fog, aki pedig lassan jár, az néha tovább ér. Papíron ugyanis mindkét edző ebben a felállásban küldte pályára a csapatát. Feröeren ebből egy halott, a visszavágón pedig egy öngyilkos játék lett, a Shamrock elleni hazai meccset viszont úgy abszolválta az FTC, ahogyan azt kell, és ahogyan kellett volna legalább az egyik BL-meccset is.
Csercseszov Fradija az odavágón az általa mindig favorizált 4-2-3-1-ből támadásban egy 2-3-2-3-as alakzattal rendezkedett be a pozíciós játékra, míg a visszavágón a mozgásokat alapvetően egy gyémánt középpályás 3-4-3-ból indították. Előbbi egy totálisan meddő mezőnyfölényre, míg utóbbi arra volt jó, hogy távol tartsa egymástól azokat, akiknek középen szerveznie kellett volna a játékot (Abu Fani és Gojak), valamint hogy rendkívül kitett legyen az ellentámadásoknak.
Máté Csaba Fradija ezzel szemben jóval merevebben tartotta a játék folyamán a 4-2-3-1-es felállást, amellyel egyszerre vonta hátrébb a csercseszovi állásokat és adott labdabiztosságot a csapatának. Ez a „hátrálás” disszonáns módon éppen ahhoz vezetett, hogy a Fradi hatékonyabban és eredményesebben szorította be a Klaksvíknál papíron erősebb, de minimum nem gyengébb Shamrockot, mint előző riválisát.
A támadásépítés kezdetén a szélsővédők jobban tartják saját négyes láncukat, ezzel a belső védők passzlehetőségei bővülnek a Klaksvík elleni meccshez képest (Kép: M4 Sport)
A jelentős javulás egyik kulcsa a középpálya hátsó sora volt, ahol ezúttal két ember mozgott, Abu Fani mellé most Sigér került a kezdőbe. A karmesteri pálca maradt az izraelinél, ő mozgott szabadabban és kóborolt többször feljebb, míg a magyar válogatott játékos feladata elsődlegesen a biztosítás és partnere támogatása volt. Kettőjük közül Sigér lett a jobb oldali belső középpályás, amivel Máté célja valószínűleg az is volt, hogy a védekezőbb szellemű összekötőjét tegye a posztján kívül játszó alkalmi jobbhátvédhez, Makreckishez közelebb.
A támadóközéppályába is belenyúlt, közte két olyan változtatással, ami az előző két meccsen is üvöltött azért, hogy a mindenkori edző meglépje. Traorét áthúzta a jobb szélre, ami nagyon jól állt a bal lábára, befelé törő mali támadónak, aki ezekkel a manőverekkel folyosót nyitott a mögötte felrohangáló Macreckisnek is. A magyar bajnokság egyik legjobban üresbe mozgó játékosát, Zahchariassent betolta a csatár, Varga mögé, aki így a tizenhatos előterében, a jól működő passzjáték szívében keresgélte a légüres tereket. A bal oldalra a kis területen kiemelkedően kombinatív Marquinhost nevezte, aki végig nagyszerűen játszott össze Ramírezzel.
A szélsővédők a támadásépítések elején többször helyezkedtek hátrébb, a Klaksvík ellen látottakkal ellentétben alapvetően közelebb voltak a védő-, mint a támadósorhoz (főleg Makreckis), amivel egy sokkal átjárhatóbb passzhálót alakított ki a Fradi. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy Makreckis fürgébb és előrejátékban ügyesebb, mint Botka, valamint hogy a múlt heti Csivics és a visszatérő Ramírez közötti különbséget nemhogy zongorán, de templomi orgonán lehetne játszani.
Máté a Csercseszovénál visszafogottabb hadrenddel azt érte el, hogy a labdajáratásban kulcsszerepet betöltő játékosai közelebb voltak egymáshoz, ami lényegében az eredője volt a többi pozitív változásnak is. A Fradi labdabiztosabb lett, nem négy-öt ember tunkolta labdát annak az öt-hatnak, akik a támadóláncban tülekedtek, ez pedig a labdavesztések utáni visszatámadásokra is stabil alapot adott. Ez volt a kulcsa annak, hogy az FTC nemcsak többet birtokolta a labdát, mint ellenfele, hanem valóban dominálta is a mérkőzést.
Abu Fani passzopciói a Klaksvík ellen: bár hat csapattárs is közelebb a kapuhoz, közülük csak Csivics nincs takarásban. A bekarikázott feröeri védőjátékos egymaga három támadót fed le, így kockázat nélkül léphet ki egy az egyben Abu Fanira, végül egy oldalpassz következik Knoesterhez (Kép: M4 Sport)Abu Fani passzopciói a Shamrock ellen: a balbekk Ramírezzel együtt is csak öten a támadósorban, mégis két tiszta út nyílik a függőleges előrehaladást eredményező passzra, a biztonsági opció jobb kéz felől Sigér (Kép: M4 Sport)
Bár a Sofascore adatai szerint a Klaksvík elleni hazai meccsen többet (550) passzolt a Fradi, mint a Shamrock ellen (520), és 1 százalékponttal pontosabban (84) is tette mindezt, ugyanakkor 20-szal kevesebb alkalommal veszített labdát. És ami még fontosabb, ezek közül talán egy volt olyan, amiből az ellenfél rá is tudta vinni a labdát a védelemre.
Az orosz edző célja mintha csupán csak az lett volna, hogy az utolsó mezőnyjátékosa is az ellenfél térfelén legyen. Agyig feltolta csapatát, olykor öt-hat ember taposta egymás sarkát az első vonalban, játékosai minőségében bízott, ő maga erőből próbálta megoldani az előtte álló edzői feladatot. Máté Csaba a hadrendet illetően kisebb mellénnyel állt bele a Klaksvíknál enerváltabban és fantáziátlanabbul játszó, de kaliberben hasonló Shamrock elleni csatába. Rá viszont a végén nem húztak zakót, sőt, ő lett a szabó: gárdája jó játékkal, simán megnyerte az egyébként szintúgy kötelezőnek számító meccset.
Ahogyan azonban ő is értékelt, hátradőlésnek most nincs helye. Egyrészt a BL-selejtezőkön látott Fradinál nem volt nagy kunszt optikailag jobban kinézni, másrészt amúgy is hátra van öt meccs a Konferencialiga főtáblájáig, amiről néhány hete sokan még a legrosszabb eshetőségként beszéltek. Máté Csaba viszont hozta, amire szükség volt. Ha el nem is oltotta a tüzet, de megfékezte, és megteremtette azt a nyugalmat csapata körül, amilyet ebben a helyzetben meg lehetett.
A magyar válogatott a 2016-os Eb-menetelés után egy évvel kapott ki egy vele nem egy súlycsoportban lévő, nem profi labdarúgókból álló csapattól, Andorrától. A 2022/23-as szezonban El-nyolcaddöntős Ferencváros négy hónappal a Leverkusen elleni párharc után a félprofi KÍ Klaksvíkkal szemben esett ki a BL első selejtezőjén. Ha másban nem is, a magyar futballközvélemény reakciójában, no meg az érintett edzők távozásában erősen kirajzolódik a párhuzam.
A hazai pályán elszenvedett 3-0-ás vereség és a nagy célok kitűzését követő csúfos kudarc ugyanis Sztanyiszlav Csercseszov állásába került. A Fradi edzője hiába próbált meg újítani, ahogyan egész tavasszal, úgy az odavágóról a visszavágóra sem sikerült javulást hoznia a csapat játékába.
Csercseszov tanult az odavágóból, de mellényúlt
A Fradi trénere a klaksvíki odavágóhoz képest három helyen módosított kezdőcsapatán: a védelemben Cissé helyett Knoester, a középpályán Esiti helyett Abu Fani, Marquinhos helyett pedig Gojak került be. A legfontosabb változás az volt, hogy Baráth-tal kiegészülve így három olyan játékos került a középpálya tengelyébe, akik a játék építésében is jók, míg Esiti személyében Csercseszov kivette a csapatából a rombolóját, a védelem „előörsét”. Ezzel több kockázatot vállalt, ami a két keret közti minőségkülönbséget, illetve gárdája feröeri meddőségét látva önmagában racionális és indokolt döntés volt. Csapata labdabiztosságát és koncentráltságát látva viszont hiba.
A három játszós futballistából egyet labdabirtoklás közben hátra is húzott belső védői mellé: Baráth ilyenkor legtöbbször a jobb oldali belső védő helyén volt. Mivel a másik oldalra Knoester személyében bal lábas védő került, így Mmaee mindkét oldalán „külső”, azaz oldalnak megfelelő lábas bekk játszott, ami jobb passzsávokat biztosít a szárnyvédők felé. Csercseszov ezzel a Klaksvíkban használt 2-3-2-3-as támadóformulát egy három védősre cserélte, amivel vélhetően azt akarta elérni, hogy már a kaputól távol, a legelső sorukban legyen lehetőségük súlypontáthelyezésekre, hamarabb elkezdődhessen a játék szervezése.
Ezzel hosszában, míg a szárnyvédők oldalvonal mellett tartásával pedig széltében próbálta széthúzni az ellenfelet a Fradi. Csercseszov szándéka valószínűleg az volt, hogy az FTC támadásai minél hosszabb és szélesebb, vagyis minél nagyobb területen épülhessenek, távol csalva ezzel egymástól a gyengébb erőnlétű és képességű, de a kis területeket jól záró feröerieket. Nem beszélve arról, hogy ezzel egyúttal az otthon jóval szűkebb pályán játszó együttest végig a komfortzónáján kívül tarthatták volna.
A Baráth-Mmaee-Knoester lánc elé Abu Fanit tette be mélységi irányítónak, míg Gojak legtöbbször a csatár árnyékában helyezkedett, a támadósorban pedig Varga két oldalán Zachariassen és Traoré a félterületeket próbálta bejátszani, időnként visszamozgásokkal keresve a kombinációs lehetőségeket. A korábbi orosz szövetségi kapitány ezzel támadásban lényegében egy gyémánt középpályás 3-4-3-as alakzatban osztotta fel a pálya területeit a játékosai között. A Fradi futballistái ebből a felállásból kiindulva végezték a mozgásaikat.
Hármas védő- és támadósor, köztük a gyémánt alakban helyezkedő középpálya (Kép: M4 Sport)
Változtatni tehát megpróbált Csercseszov, javulást viszont nem tudott elérni, mi több, csúnyán lebőgött csapata. Ebben a formációban ugyanis kulcsszerep hárult a pálya középső hosszanti harmadában Abu Fanira és Gojakra, a félterületekben Traoréval és Zachariassennel kiegészítve. Márpedig négyük közül minimum hárman kifejezetten rossz meccset hoztak.
Pofonra pofon
Mi lehet nagyobb baj a fociban a kapott gólnál, ha a Klaksvík Knoester és Csivics ügyetlenkedése révén nem kap nagyon hamar tizenegyest, valószínűleg a Fradi válsága sem ütközik ki ilyen szinten. A gól megfogta az FTC-t, Magne Hoseth vezetőedző nem véletlenül mutogatta többször, látványosan csapatának, hogy a magyar kirúgásoknál maradjanak fönt. A tréner is érezte, amit a nézőtérről és a képernyő elől is látni lehetett: a Fradi labdajáratásaiba hibák csúsznak.
A KÍ remekül (és agresszíven) tömörített a második gól előtt, ami szintén egy bedobás utáni szituáció (Kép: M4 Sport)
Az egyéni teljesítmények párharcról párharcra és passzról passzra romlottak, amivel a magyar csapat a maradék maga- és a labdabiztosságát is elveszítette. A középpálya közepén Gojak már-már outsiderként mozgott a csapatban, Abu Fani pedig fizikailag, fejben és cselekvésben is lassabb volt annál, mint ami egy jól tömörülő csapat ellen szükséges. Csercseszov márpedig éppen őt szánta a csapat forgatójának, neki kellett volna megszabnia, hogy mikor melyik zónában indítson támadást az FTC.
A Fradi támadásai így hamar az odavágóra kezdtek emlékeztetni: a középen történő eredménytelen tuszkolás mellett félszeg beadásokkal próbálkoztak a zöld-fehérek. Azzal a különbséggel, hogy a visszavágón eközben kapták a gólokat.
Cseberből vederbe, majd vissza
A 0-3-as félidő után már veszett fejsze nyele volt a mérkőzés, de legalábbis nagyon mágnestábláznia nem volt értelme Csercseszovnak. A szünetben leszedte Baráthot és Gojakot, a helyükre Makreckis és Ben Romdhane álltak be, amivel tulajdonképpen posztra cserélt. Elmondása szerint azt szerette volna elérni, hogy két hatos helyett két nyolcasa lehessen a középpályán, amivel létszámfölényes helyzeteket alakíthat ki a csapat támadásban.
Az 57. percben az addigi két szélsője helyett ugyanúgy a Lisztes-Owusu duóval próbált frissíteni, ahogyan Klaksvíkban. A csapat eközben felvette a kinti meccsen egyszer már leszerepelt alakzatát: leghátul két védővel, előttük pedig három középpályással építkeztek, akik közül Ben Romdhane is sokszor nyomult be a feltolt szárnyvédőkkel együtt már amúgy is öt fős támadóvonalba. Konyhanyelven: leghátul volt két ember, előttük még kettő, a többi hat pedig ekkor már kis híján szabad foglalkozás jelleggel, kínlódva kereste a réseket a támadóharmadban.
Tanácstalanság – Knoester (labdával) nem tud mélységi vagy oldal passzt adni. A szűk 5-4-1-es védekezésre építő KÍ láncai között rosszul pozícionálják magukat a Fradi játékosok, egy 5v5 szituációban nem tudnak fölényt kialakítani. Ilyen esetben fontos lenne a türelem, valamint a láncok megbomlásának kiprovokálása, amit szélességgel lehet legkönnyebben létrehozni. (Kép: M4 Sport)
Az eredmény ugyanaz a szinte teljesen veszélytelen játék lett, mint a Feröer-szigeteken. Csercseszov gyakorlatilag visszalépett abba a folyóba, amiben Klaksvíkban már – jóval szerényebb következményekkel – összevizezte a cipőjét. Persze 0-3-nál már nem volt hova filozofálni, de a fentebbiek így sem egy olyan edzőről árulkodnak, akinek lett volna még bármilyen kártya a kezében.
Ha a párharcot tekintjük, a Fradi – most már csak egykori – trénere reagált az odavágón történtekre és belenyúlt csapatába, amit a feröeri meccsen hiányoltunk tőle. Ez viszont nem mentesíti az őt terhelő felelősség alól: egy félprofi csapat ellen két meccsen át maradt gólképtelen a csapata, amivel gyorsan, ha nem is földig, de térdig rombolta az EL-tavasz elérésével felépített nimbuszát.
