Egy év után nyertek ismét otthon a szegediek, miközben megszakadt a zuglóiak veretlenségi sorozata.
A szerdai találkozót eredetileg augusztus elején, az NB II második fordulójában rendezték volna meg, ám az energiamegtakarítás érdekében elhalasztották. A pótláson a hazaiak 3–0-ra nyertek, ezzel megszakították egy éve tartó hazai nyeretlenségüket, és három helyet javítottak a tabellán. A BVSC négy mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata viszont véget ért.
Tóth Balázs vezetőedző a lefújás után elismerte, hogy a nagykanizsai vereséget követően mindenkinek magába kellett néznie, mert csapata vérszegény teljesítményt nyújtott. A szakember szerint ezúttal sikerült előrelépniük, bár továbbra is nehéz időszakot élnek át.
Ma tudtunk lépni előre egyet, ennek a csapatnak nem itt van a helye, de ez egy olyan időszak, amikor tüzet kell oltani. Úgy érzem, megadható volt az első félidőben elvett gólunk.”
A szegedi tréner szerint a szünet után koncentráltabban futballoztak játékosai, és a labdaszerzéseket is eredményesen fejezték be. A sérülések miatt a cseréknél korlátozottak voltak a lehetőségei, de örült annak, hogy ezúttal nem veszítettek újabb játékost. Abban bízik, hogy a siker a közösséget is megerősíti, miközben továbbra is a pontszerzés a legfontosabb.
A BVSC vezetőedzője, Kincses Ádám csalódottan értékelt. Elismerte, hogy együttese gyengén játszott, pontatlanabb volt a korábbi mérkőzéseknél, és olyan hibákat követett el, amelyek addig nem voltak jellemzőek rá.
Nem játszottunk jól, bosszantó gólokat kaptunk. Szomorúak vagyunk, hogy nem sikerült egy pontot sem szereznünk.”
A szakember szerint kizárólag saját magukat okolhatják a vereségért. Különösen bosszantónak tartotta, hogy a négy mérkőzés óta veretlen csapat ezúttal egyetlen pontot sem tudott szerezni.
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia 12 mérkőzés után 13 ponttal a 12. helyen áll, és november 7-én, szombaton 15 órától a Szentlőrincet fogadja. A BVSC-Zugló ugyanennyi találkozón 14 pontot gyűjtött, amivel a 10. helyet foglalja el. A zuglóiak legközelebb szintén szombaton, 17 órától a Videoton FC Fehérvár vendégeként lépnek pályára.
Tabella a linkre kattintva érhető el.
NB II, 2. FORDULÓ
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–BVSC-ZUGLÓ 3–0 (0–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 300 néző. Vezette: Takács Tamás (Buzás, László)
SZEGED: Illés – Sándor (Szabó Á., 81.), Vékony, Széles, Tóth B. – Rabatin, Zvekanov (Posztobányi, 57.) – Haragos (Márkvárt, 71.), Bodnár (Miskolczi, 71.), Zimonyi – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Tóth Balázs
BVSC: Petroff – Babós (Kovács N., 62.), Vinícius, Benkő-Bíró, Papp Cs. (Király Á., 76.) – Csernik, Lehoczky – Igricz (Ivády, a szünetben), Törőcsik (Duló, 76.), Dénes – Bacsa (Farkas B., a szünetben). Vezetőedző: Kincses Ádám
Gólszerző: Zimonyi (46., 87.), Haragos (63.)














