A Ferencváros és a ZTE korábbi vezetőedzőjének kilenc forduló után kellett távoznia.
Már nem Ricardo Moniz irányítja a szlovák élvonalban szereplő Trencsént (Trenčín). A holland szakember távozását a klub a hivatalos honlapján jelentette be.
A Trencsén szombaton hazai pályán 1–0-ra kikapott a Besztercebányától, és kilenc forduló után a 12 csapatos bajnokság utolsó helyén áll.
Sok sikert kívánunk neki az edzői pályán. A további lépésekről és az új szakvezetőről a klub tájékoztat a közösségi médiában és a honlapon”
– írta a trencséniek közleménye.
A korábban a Ferencvárosnál és a ZTE-nél is dolgozó Ricardo Moniz együttese gyengén kezdte az idényt. A Trencsén az első kilenc fordulóban hat vereséget szenvedett, két döntetlent játszott, és mindössze egyszer tudott győzni.
A holland szakembernek nem ez volt az első időszaka a szlovák klubnál, hiszen 2018-ban már dolgozott a Trencsénnél. Moniz 2025 nyarán tért vissza a csapat élére, második megbízatása azonban a vártnál hamarabb véget ért.
Korábban
Ricardo Monizt elvileg egyik játékosának édesapja vette célba az esernyővel.














