Bolyki Andor a közösségi oldalán fedte fel, mi vezetett a piros lapjához, és egy váratlan részletről is beszámolt.
Indulatokból nem volt hiány a Csákvár és a Kecskemét vasárnapi összecsapásán, amelyen a játékvezető négy piros lapot is kiosztott.
A 72. percben Lorentz Márton hátulról becsúszott Bolyki Andornak, a kecskeméti támadó pedig indulatosan reagált, így mindkét futballistának idő előtt kellett elhagynia a pályát.
Bolyki az eset után Instagram-oldalán, 24 óráig elérhető történetben osztotta meg saját verzióját a történtekről – szúrta ki a Csakfoci.
Elmondása szerint a veszélyes belépőt egy szándékosnak tűnő utánrúgás is követte, ezért jelezni akarta ellenfelének, hogy szerinte ez elfogadhatatlan megmozdulás volt.
„Indulatosan reagáltam, ezt elismerem, de nem értem hozzá, és nem is akartam bántani” – fogalmazott a játékos.
Csákvár-Kecskemét: őrült hajrá, első diagnózis a súlyosnak tűnő sérülésről
Újabb részletek derültek ki:
A kecskeméti futballista állítása alapján Lorentz később, az oldalvonal mellett személyesen kért tőle bocsánatot a színészkedéséért.
Számomra a fair play azt is jelenti, hogy az ilyen helyzetekben őszinték vagyunk, és vállaljuk a felelősséget a saját tetteinkért.
Természetesen sajnálom, hogy a csapatomnak emiatt emberhátrányban kellett folytatnia a mérkőzést. Ugyanakkor nem szeretnék olyasmiért bocsánatot kérni, amit nem tettem meg.” – üzente bejegyzésében.
Bolyki csapattársait is méltatta a bejegyzésben, akik emberelőnyben három perc alatt képesek voltak fordítani, majd – Merényi kiállítása után létszámazonosságnál – megszerezni a győzelmet.
Kiemelte a csapat küzdőszellemét és összetartását, amely szerinte döntő szerepet játszott a sikerben.
„Hatalmas tisztelet jár a csapattársaimnak! A srácok óriási tartásról és küzdeni akarásról tettek tanúbizonyságot, elfogadták a helyzetet…”
A csákvári találkozó így nemcsak a négy kiállítás miatt maradhat emlékezetes. Bolyki beszámolója újabb részleteket adott a feszült jelenetekhez, ám a történtekről egyelőre az ő álláspontja ismert.














