Nikolics Nemanja is jellemezte a játékost.
A Vidiben folytatja a pályafutását Derekas Zoltán – ezt a fehérvári klub jelentette be a hivatalos oldalán szombaton.
A közlemény kiemeli, hogy a középpálya több posztján is bevethető labdarúgó korábban az FTC utánpótlásában nevelkedett, legutóbbi klubja pedig a Kecskemét volt. Derekas karrierje során eddig 12 NB I-es, valamint 172 NB II-es bajnokin bizonyíthatott. A másodosztályban 17 gólt szerzett a 27 éves futballista, továbbá 20 gólpasszt is kiosztott.
REAKCIÓK
Derekas Zoltán: „Nem kellett sokat gondolkoznom, hogy a kínálkozó lehetőségek közül hol folytassam a karrieremet. A Videoton múltja és jövőképe meggyőző volt számomra, ahogy Nikolics Nemanja sportigazgató személye is. A klub víziója beleillik abba a jövőképbe, amit a karrieremről gondolok. Szeretném magamból kihozni a maximumot, ezzel segítve a klubot és a csapattársaimat a vezetőség által kitűzött célok elérésében. Hogy milyen játékosnak tartom magam? A tettek embere vagyok, így azt szeretném, hogy a szurkolók ítéljék majd meg, milyen játékos vagyok a pályán.” (vidi.hu)
Nikolics Nemanja, a Vidi sportigazgatója: „Derekas Zoltán nagy munkabírású játékos, aki jól ismeri az NB II-es bajnokságot, e mellett az NB I-ben is szerepelt. Több poszton is bevethető, örülök neki, hogy minket választott. Profi gondolkodású futballista, bízom benne, hogy gyorsan sikerül a beilleszkedése és komoly erősítést jelent majd számunkra.” (vidi.hu)












