nb1.hu

2018 után válthat csapatot.

Az NB II ötödik helyén álló Gyirmót bejelentette, hogy a csapattól távozik Kontár Zoltán. A 26 esztendős középpályás a hlsz.hu statisztikái szerint az előző idényben 1791 percet töltött a pályán, a fellépéseit egy góllal zárta, a Győr kapuját vette be. Íme a gyirmótiak rövid közleménye a döntésről:
 
"A mai napon a Gyirmót FC Győr klubvezetése közös megegyezéssel felbontotta a szlovák – magyar kettős állampolgár középpályásunk, Kontár Zoltán szerződését. A játékos 2018 nyarán érkezett Dunaszerdhelyről és ez idő alatt 28 alkalommal lépett pályára, melyeken 2 gólt szerzett a védekező középpályás.
 

Gyirmót: a tűz közelében

Az NB II-ben hosszú évek óta van egy csapat, amelyik mindig ott van a tűz közelében, de a feljutás nem akar sehogy sem összejönni. Ez a csapat nem más, mint a Gyirmót. Gyirmót Árpád-kori település, először 1267-ben említette a nevét egy oklevél.

A labdarúgó további pályáfutásához sok sikert kívánunk!"
 
Kontár szerződése a Transfermarkt információi szerint a szezon végén járt volna le. Az oldal egyébként 100 ezer euróra becsüli a játékos értékét. 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy Jürgen Klinsmann távozott a Hertha csapatától. Többen arra számítottak, hogy Dárdai Pál váltja a szakembert a berlini csapat kispadján. A Herthánál csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak, ahol Michael Preetz bejelentette, hogy a következő hetekben Alex Nouri fogja vezetni a gárdát, munkáját pedig Markus Feldhoff segíti. Preetz hozzátette, hogy megérdemlik a bizalmat, és bíznak benne, hogy velük a Hertha begyűjti a fontos pontokat.

A 40 éves Nouri korábban a Werder Bremen és az Ingolstadt csapatát is irányította már. 

Hertha: Dárdai mellett "kampányol" a klublegenda – NB1.hu

Dárdai Pál újbóli kinevezését javasolja a klubvezetésnek Erich Beer, a Hertha BSC legendás labdarúgója. "Pál ismeri a csapatot, beszéli a futballisták nyelvét, és ismét stabilitást adhat az együttesnek. És még mindig van szerződése a Herthánál" – nyilatkozott a Kickernek a 73 éves Beer, aki 253 mérkőzést játszott a Herthában, a német válogatottal pedig Eb-döntőben szerepelt.

A Hertha jelenleg a 14. helyen áll a táblázaton. A hétvégén a Paderborn otthonában vendégeskednek a fővárosiak.

Az MTI híre:

A Hertha BSC futballklub tanácsadói testületéből is kikerült Jürgen Klinsmann, aki kedden tíz hét után távozott vezetőedzői posztjáról.

"Sajnos a lemondásának a körülményei annyira elfogadhatatlanok, hogy nem látjuk esélyét a célravezető közös munkának. Klinsmann sokat veszített a szavahihetőségéből" – jelentette ki csütörtökön Lars Windhorst, az egyesület legbefolyásosabb befektetője.

Petry már visszatért a klubhoz, Dárdai lehet a következő? – NB1.hu

2019. november 27 és 2020. február 11 közti időszak, azaz 11 hét. Jürgen Klinsmann-nak ennyi idő jutott a Hertha BSC-nél, illetve ennyi idő után állt fel önként a játékosként német világbajnok címet nyert edző a kék-fehérek kispadjáról.


    
Az üzletember ugyanakkor közölte, nem kizárt, hogy néhány hónap múlva más formában igényt tartanak majd a tréner tanácsaira.
    
"Sosem csapom be az ajtót, akármennyire sajnálom, hogy ilyen hirtelen elhagyott bennünket" – tette hozzá.
    
Az 55 éves Klinsmann november elején került a Hertha kilenctagú tanácsadói testületébe, majd három héttel később ült le a kispadra. Kedden aztán váratlanul bejelentette, hogy lemond. A vezetőedzői feladatokat másodedzője, Alexander Nouri veszi át a Bundesliga 14. helyén álló csapatnál, melyhez szerdán visszatért kapusedzőként Petry Zsolt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magabiztos győzelmet arattak a kecskemétiek.

A Kecskemét újabb edzőmeccset játszott, a lila-fehér alakulat a Cegléddel csapott össze. A kecskeméti együttesben a kezdőcsapatban kapott lehetőséget Károly Bálint, aki nemrég állapodott meg a vezetőkkel. 
 

Kecskemét: megvan a negyedik igazolás

ÍME A KECSKEMÉT NB1.HU-HOZ ELJUTATOTT KÖZLEMÉNYE: ,,Megvan a KTE HUFBAU negyedik téli gazolása is, Károly Bálint személyében támadószellemű játékossal bővültek a szakmai stáb variációs lehetőségei. A 27 esztendős, szélsőként és támadó középpályásként is bevethető játékos Keszthelyről indulva a ZTE és a Puskás Akadémia utánpótlásában pallérozódott, a felnőttek közt a 2012/2013-as szezonban mutatkozott be a Videoton NBIII-as csapatában.

A találkozó első gólja a 37. percben született: ekkor Károly harcolt ki büntetőt, a labda mögé pedig Vágó állt. A KTE játékosának a lába nem remegett meg. Károly duplázta meg a kecskeméti előnyt, egy szabadrúgást lőtt a kapuba kb. 18 méterről. A Kecskemét végül 3-0-ra nyerte meg a meccset, a végeredményt a duplázó Vágó állította be egy átlövéssel. A Kecskemét a következő felkészülési mérkőzésén a Pilist látja vendégül szombaton 12 órától. 
 
Gombos Zsolt elégedetten összegzett a lefújás után. Szerinte a végeredmény magáért beszél. Külön kiemelte, hogy csapata nem kapott gólt. Emellett a fiatalok jó teljesítményére is rávilágított.
 
"Az eredmény most önmagáért beszél, a Cegléd egy jó csapat, ilyen benyomást is keltettek. A legnagyobb érték ebben a 3-0-os sikerben, hogy most sem kaptunk gólt, ez nálam különösen fontos. Sokkal jobban néztünk ki, mint legutóbb Makón, most azt kell valahogy belőni, hogy ne legyen ekkora ingadozás a meccsek közt. Szombaton csak a fiatalok játékát lehetett pozitívan értékelni, de most jól néztünk ki, támadásban és védekezésben is szervezettek voltunk, főleg a védekezés megszervezése tetszett nagyon. A kezdőben két fiatal is helyet kapott Szalai Gabi és Szalai Józsi személyében, mindketten remekül megoldották a feladatukat. Szép góljaink mellett több kidolgozott akciónk is volt, úgyhogy összességében elégedett vagyok. A cél persze az, hogy a következő meccseken is ilyen teljesítményt nyújtsunk, akkor a bajnokság kezdetére jól fogunk kinézni" – fogalmazott a Kecskemét vezetőedzője.
 
Ceglédi VSE – KTE HUFBAU 0-3 (0-1)
KTE: Kunsági – Polyák, Asztalos, Urbán, Grünvald, Szalai G., Vágó, Károly, Peres, Babolek, Szalai J. Csere: Mészáros, Tamaskó, Fehér, Daróczi, Faragó, Hirman, Edmilson, Hegedűs.
Gól: Vágó 2, Károly
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újításokat vezet be az MLSZ

A fiatalokat támogatná a szövetség.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szemléletváltást szeretne elérni a hazai futballban, ennek részét képezik azok az elnökségi döntések, amelyek a hazai és a fiatal játékosok szerepeltetésének elismerésére, valamint a klubok bértömeg szabályozására vonatkoznak.

Az MLSZ sajtóbeszélgetésén Vági Márton főtitkár és Barczi Róbert versenyigazgató ismertette és mutatta be az elnökség január végén meghozott határozatainak hátterét, valamint részleteit.
    
Elhangzott, hogy átalakítják az utánpótlás korosztályok bajnoki rendszerét, amire azért van szükség, mert Magyarországon az U19-es és a felnőtt bajnokság között nagy a szakadék. Az új rendszer teljesen egyedi, mivel lehetetlen bármilyen külföldi szisztémát egy az egyben átültetni a magyar közegbe.
    
Az új rendszerben a 24 csapatot az idény őszi részében – az erőviszonyok alapján – két 12 csapatos csoportra osztják, majd tavasszal ebből a 2×12-es mezőnyből három nyolccsapatos csoportot alakítanak ki az ősszel elért eredmények alapján, így az első nyolcasba a legjobb együttesek kerülnek.

Kiderült, mikor lehet videóbíró az NB I-ben – NB1.hu

A tervek szerint az ősszel induló 2020/2021-es szezon kezdetén vezetnék be a labdarúgó OTP Bank Ligában a videobírós rendszert (VAR), de elképzelhető, hogy először csak az idény tavaszi felében mutatkozik majd be a magyar első osztályú bajnokságban.


    
"Szeretnénk támogatni a klubokat, amelyek számára az élvonalbeli bajnokság a legfontosabb, azonban ahhoz, hogy a felnőtt csapatba minél jobb utánpótlás érkezzen, alulról kell elkezdenünk építkezni" – mondta Barczi Róbert.
    
A kidolgozásra kerülő koncepció alapján az MLSZ a jövőben az U17-U22-es korosztály játékosainak alkalmazását tekintve játékperc és eredményesség alapján nyújt támogatást a kluboknak, amelyeknél az NB I-es keret létszáma legfeljebb 25 fő lehet, ez a szám pedig csak U19-es, vagy fiatalabb futballistákkal növelhető. A 25 fős keretbe kerülő U21-es játékosok kooperációval futballozhatnak majd kölcsönben NB II-es együttesnél. Ezzel az intézkedéssel az MLSZ azt kívánja elérni, hogy az utánpótláskorú játékosok fejlődése ne törjön meg azért, mert esetleg nem tudnak elég játéklehetőséghez jutni az NB I-es csapatban.
    
"Alapvetően nem kötelezni vagy kényszeresen ösztönözni akarjuk az egyesületeket a fiatal labdarúgók alkalmazására, hanem el akarjuk ismerni, ha egy tehetséges utánpótláskorú futballistát úgy játszatnak, hogy az hozzájárul a csapat eredményességéhez" – jelentette ki Vági Márton. A főtitkár hozzátette, ez azt jelenti, hogy nem akarnak támogatást fizetni pusztán azért, mert egy élvonalbeli csapat pályára küld fiatal játékosokat.
    
"Azonban, ha az utánpótláskorú labdarúgó pontszerző mérkőzésen pályára lép, és így tevékenyen hozzájárul az együttes eredményéhez, azt el akarjuk ismerni" – mondta, és jelezte, ezzel a módosítással és a fiatalok több helyen való játékának lehetőségével "meg lesz az esély a minőségi fejlődésre". Kiemelte, a koncepció egyik legfontosabb eleme a másodosztályú bajnokság, amelynek elsődleges szakmai feladata, hogy a fiatalok fejlődését és ezáltal az NB I minőségi javulását szolgálja. Az NB II-ben a jövőben a csapatoknak minden mérkőzésen legalább egy U20-as játékost kell szerepeltetniük.
    
"Ebben a rendszerben 17-18 éves kortól kezdődően az NB II-ben és NB I-ben három-öt éven át támogatható egy játékos szerepeltetése, így ezekben a korosztályokban versenyhelyzet alakul ki a futballisták között, ez szintén elősegíti a minőségi utánpótlásképzést" – tette hozzá a főtitkár.
    
Vági Márton a klubok bértömeg szabályozásáról is beszélt, és elmondta, ez nem a más sportágakban alkalmazott egyéni fizetési plafonnal azonos, hanem arról szól, hogy a klubok a sportágon kívülről érkező bevételeiknek legfeljebb 70 százalékát költhetik személyi jellegű kiadásokra, azaz az egyesület teljes bérköltségére. A külső bevételek közé például a televíziós közvetítésből, a szponzorációból, a jegyeladásból, vagy a kereskedelmi tevékenységből származó összegek tartoznak. A főtitkár hozzátette, hogy ez a 70 százalékos szabály az európai szövetség (UEFA) által alkalmazott mérték, és véleménye szerint az a klub, amely ezt betartja, nagy valószínűséggel nem tud csődbe menni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kiderült, mikor lehet videóbíró az NB I-ben

60 embert képezhetnek ki.

A tervek szerint az ősszel induló 2020/2021-es szezon kezdetén vezetnék be a labdarúgó OTP Bank Ligában a videobírós rendszert (VAR), de elképzelhető, hogy először csak az idény tavaszi felében mutatkozik majd be a magyar első osztályú bajnokságban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sajtóbeszélgetésén Vági Márton főtitkár azt mondta, változatlanul az a céljuk, hogy a lehető leghamarabb bevezessék a VAR-t az NB I-ben.

Nagy változás lesz a Magyar Kupa lebonyolításában – NB1.hu

Az MLSZ egy közleményt adott ki, amelyben érdekes információkat lehet találni. A következő szezon augusztus elsején kezdődik meg az NB I-ben, az őszi idény december 12.-én zárul. A létszám nem változik, vagyis ismét 12 gárda állhat rajthoz a legmagasabb osztályban.


    
"Tavaly május óta dolgozunk rajta, de a rendszer felállítása meglehetősen bonyolult, például három, különböző képzést kell elvégezniük azoknak, akik majd közreműködnek a rendszer működtetésében, a játékvezetőktől az asszisztenseken át a műszaki csapat tagjaiig" – részletezte a főtitkár.
    
Vági Márton azt is elárulta, hogy a VAR bevezetése előtt 50-60 tesztmérkőzést kell rendeznie az MLSZ-nek, amelyek nem lehetnek tétmeccsek, ezért ezekre valószínűleg Telkiben kerítenek sort.

Újításokat vezet be az MLSZ – NB1.hu

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szemléletváltást szeretne elérni a hazai futballban, ennek részét képezik azok az elnökségi döntések, amelyek a hazai és a fiatal játékosok szerepeltetésének elismerésére, valamint a klubok bértömeg szabályozására vonatkoznak. Az MLSZ sajtóbeszélgetésén Vági Márton főtitkár és Barczi Róbert versenyigazgató ismertette és mutatta be az elnökség január végén meghozott határozatainak hátterét, valamint részleteit.


    
Hozzátette, Ausztriában már korábban döntöttek a VAR bevezetéséről, de ott is kisebb halasztásra kényszerültek.
    
A főtitkár elmondta, Magyarországon egyelőre csak Vad II István, Kulcsár Katalin, valamint a december végén visszavonult Kassai Viktor rendelkezik videobírós vizsgával, a rendszer elindításához ezért legalább 60 ember kiképzésére lesz szükség.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar edző lehet a megoldás.

Dárdai Pál újbóli kinevezését javasolja a klubvezetésnek Erich Beer, a Hertha BSC legendás labdarúgója.

"Pál ismeri a csapatot, beszéli a futballisták nyelvét, és ismét stabilitást adhat az együttesnek. És még mindig van szerződése a Herthánál" – nyilatkozott a Kickernek a 73 éves Beer, aki 253 mérkőzést játszott a Herthában, a német válogatottal pedig Eb-döntőben szerepelt.

Petry már visszatért a klubhoz, Dárdai lehet a következő? – NB1.hu

2019. november 27 és 2020. február 11 közti időszak, azaz 11 hét. Jürgen Klinsmann-nak ennyi idő jutott a Hertha BSC-nél, illetve ennyi idő után állt fel önként a játékosként német világbajnok címet nyert edző a kék-fehérek kispadjáról.


   
Hozzátette: más esetben eltarthat egy ideig új edzőt találni, akinek ezután meg kell ismernie a csapatot, és lehet, hogy az már túl késő lesz.
    
Dárdai 2015-től az elmúlt idény végéig irányította a berlini gárdát, majd Ante Covic váltotta. Őt Jürgen Klinsmann követte a poszton, aki kedden váratlanul lemondott a Bundesliga 14. helyén álló Herthánál.

FRISSÍTÉS:

12.21: Bejelentést tett a Hertha

Hertha: megvannak az új vezetőedzők – részletek – NB1.hu

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy Jürgen Klinsmann távozott a Hertha csapatától. Többen arra számítottak, hogy Dárdai Pál váltja a szakembert a berlini csapat kispadján. A Herthánál csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak, ahol Michael Preetz bejelentette, hogy a következő hetekben Alex Nouri és Markus Feldhoff fogja vezetni a gárdát.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem sikerült jól Márton Gábor bemutatkozása.

Eseménydúsan teltek az utóbbi napok a Zalaegerszegnél. A kék-fehér klub a hét elején jelentette be, hogy Dobos Barna helyett a folytatásban Márton Gábor irányítja az együttest. A döntés abból a szempontból nem meglepő, hogy az újonc a tavaszi idényben 4 összecsapáson csupán 1 pontot szerzett. Az egerszegiek jelenleg a 11. helyen állnak a táblázaton, a 10. Paks előnye 5 pont.

Új edző és másodedző Zalaegerszegen – részletek – NB1.hu

Igaznak bizonyultak a hírek, a Honvéd elleni vereséget követően edzőváltást jelentett be az NB I 11. helyén álló ZTE FC – Dobos Barna helyét Márton Gábor veszi át a kispadon. Íme, a klub közleménye: "Az elmúlt hetek eredménytelensége miatt klubunk mai vezetőségi ülésén dr. Dobos Barna vezetőedző felajánlotta lemondását, amit Végh Gábor tulajdonos elfogadott.

Márton szerdán a Lipót Pékség elleni mérkőzésen debütált az egerszegi kispadon. A bemutatkozása 3-1-es vereséggel végződött. A harmadosztályban szereplő lipótiak már a hetedik percben megszerezték a vezetést, ekkor Harsányi lépett ki, majd a lövése megtréfálta Szemerédi kapust:

Kapusbaki a ZTE kupamérkőzésén

 

Márton egyébként a Honvéddal vívott bajnokihoz képest 5 helyen módosította a kezdőcsapatot, Szemerédinek is bizalmat szavazott. A 26 esztendős hálóőr ebben az idényben a bajnokságban még nem kapott lehetőséget a bizonyításra, az NB I-ben Demjén Patrik számít stabil pontnak. 

A korai gólt követően az első játékrészben már nem láthattak újabb találatot a szurkolók. A második játékrészben Csete duplázta meg a hazaiak előnyét. Négy minutummal később szépített a ZTE, Babati bal oldalról érkező beadása után Ostrek köszönt be. A 3-1-es végeredményt Zimonyi állította be a 74. minutumban. Az összecsapás krónikájához hozzátartozik, hogy Barczi a második félidő elején megkapta a második sárgáját, így a ZTE 10 emberrel fejezte be a mérkőzést. 

700 fős községben jött az újabb pofon a ZTE-nek – reakciók – NB1.hu

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Magyar Kupa szerda kora délutáni nyolcaddöntőinek egyik legnagyobb szenzációját a harmadosztály Nyugati csoportjának 3. helyén álló Lipót Pékség SE szolgáltatta: a mindössze 700 fős község csapata jó játékkal 3-1-re verte az NB I-ben 11. ZTE-t. Hamar meg tudta szerezni a vezetést a vendéglátó, a zalaegerszegiek kapusa, Szemerédi hibázott a találatnál.

A visszavágón még javíthat a Zalaegerszeg, de az biztos, hogy nem lesz könnyű dolga Márton Gábor tanítványainak jövő szerdán. 

EMLÉKEZTETŐ:

Lipót Pékség SE (NB III)–ZTE FC 3-1

Lipót, 400 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kovács Gábor)
LIPÓT: Dénes – Simita, Bieder, Zámbó, Kapa Márkó – Nagy O. (Varga T., 64.), Tóth L. Kovalovszki, Csete – Harsányi (Vörös Torma, 83.), Zimonyi (Farkas Z., 87.). Vezetőedző: Varga Péter
ZTE: Szemerédi – Szépe, Kocsis G., Bobál D. Gergényi – Bedi – Ostrek (Ikoba, 74.), Barczi – McWoods, Bobál G. (Katelarisz, 63.), Babati (Radó, 63.). Vezetőedző: Márton Gábor
Kiállítva: Barczi az 52. percben
G.: Szemerédi (7., öngól), Csete (57.), Zimonyi (76.),ill. Ostrek (61.)

FRISSÍTÉS:

Csütörtök 14.39: A lipóti csapat bemutatása

Magyar Kupa: a lipóti csoda nyomában – elemzés – NB1.hu

A Magyar Kupa szerdai játéknapjának legnagyobb meglepetését a harmadosztályban érdekelt Lipót Pékség együttese szolgáltatta. A gárda a Zalaegerszeget fogadta, és 3-1-es győzelmet aratott Varga Péter legénysége. A hazaiak már a hetedik percben megszerezték a vezetést, bár ehhez Szemerédi nagy hibája is kellett. A második félidőben Csete duplázta meg az előnyt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Hali csapatkapitánya is elmondta a véleményét.

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy feszült jelenetekkel záródott a Honvéd-Haladás mérkőzés a Magyar Kupában. A dulakodás azzal kezdődött, hogy Davide Lanzafame a lefújás után pofozgatta a Haladás fiatal játékosának, Szekér Ádámnak a nyakát. Ezt követően a szombathelyiek Szekér védelmére siettek, de a kispestiek sem maradtak ki a "buliból". Káprály Mihály játékvezető végül Kálnoki Kis Dávidnak és Jagodics Márknak is felmutatta a piros lapot. 

Lanzafame-bunyó: az MLSZ büntetése – NB1.hu

Forrás: honvedfc.hu ÍME A HONVÉD KÖZLEMÉNYE: ,,Döntött a fegyelmi bizottság a Haladás elleni meccsen történtek kapcsán Kora délután tette közzé honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy fegyelmi eljárást indít a Budapest Honvéd FC-Szombathelyi Haladás Magyar Kupa-nyolcaddöntőt követően, mondván „a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki."

Balhé a Honvéd-Haladás kupameccs végén

 

Az összecsapást közvetítő M4 Sportnak Mátyus János elmondta, hogy a "szájkarate" olykor belefér a labdarúgásba, de az ehhez hasonló momentumokat túlzásnak érez. 

"Hogy a magyar labdarúgás befogadott egy máshonnan kivetett játékost, és megüti a játékosomat, ez nem elfogadható. Majd ezt nyilván a megfelelő plénum meg fogja ítélni, ez nem fér bele szerintem" – fogalmazott a Haladás vezetőedzője. 

Lanzafame megpofozta a Haladás 17 éves játékosát – videó – NB1.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata. A kispestiek egyértelműen uralták a találkozót, több nagy helyzetük is akadt, ám a szombathelyiek kapusa, Gyurján Márton kiválóan védett, mindössze Tonci Kukoc lövésénél volt tehetetlen az 57.

Jagodics is osztotta mestere véleményét. A Hali futballistája szerint Lanzafame az egész meccs alatt nem túl szépen viselkedett Szekérrel. 

"Egy rutinos, nagyon jó játékos hozzáteszem, de az, hogy ezt itt megcsinálja egy tizenéves fiatallal, akitől mi azt akarjuk, hogy a magyar futballt előre vigye, az nem normális dolog" – hangoztatta Jagodics.

A meccsen egyébként a Honvéd egygólos előnyt szerzett a visszavágóra. A találkozó egyetlen találatát Kukoc szerezte az 57. percben. A fővárosiak horvát légiósa egészen különösön módon ünnepelte a találatát:

Kukoc-gól a pályán és -gólöröm a lelátón

 

A visszavágót jövő szerdán rendezik meg Szombathelyen. 

Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (NB II) 1-0 (0-0)

Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Kálnoki-Kis, Kamber, Niba, Kukoc – Gazdag (Aliji, 66.), Nagy G. (Hidi, 66.), Banó-Szabó – Lanzafame, George (Moutari, 73.). Vezetőedző: Giseppe Sannino
Haladás: Gyurján – Tóth, Jagodics, Németh Mi., Bosnjak – Szekér, Holdampf, Jancsó (Farkas B., 66.) – Rácz, Szalay (Tóth-Gábor, 46.), Schuszter (Illés, 81.). Vezetőedző: Mátyus János
Kiállítva: Kálnoki-Kis (Bp. Honvéd), ill. Jagodics (Haladás)
G.: Kukoc (57.)

FRISSÍTÉS:

15.08: Lanzafame megszólalt

Lanzafame szerint Mátyus fenyegette, és a családját is a szájára vette – NB1.hu

A honvedfc.hu közleményét változtatás nélkül közöljük: "Davide Lanzafame számára elfogadhatatlan, hogy a családját is végig szidták a Haladás elleni meccsen Lökdösődéssel és két piros lappal ért véget a Budapest Honvéd FC és a Szombathelyi Haladás szerdai Magyar Kupa-nyolcaddöntője, amely zárásaként Kálnoki-Kis Dávid és Jagodits Márk kapott piros lapot, míg előtte Davide Lanzafame és Szekér Ádám csatája került a középpontba.

Csütörtök 15.42: Kiálltak mellette a csapattársai

Lanzafame-bunyó: megszólalt a fiatal szombathelyi – NB1.hu

A haladas.hu közleményét változtatás nélkül közöljük: ,,Csapatunk fiatal középpályása, Szekér Ádám mesélte el honlapunknak a Honvéd-Haladás (1-0) Magyar Kupa-mérkőzés után történteket. Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata.

Csütörtök 16.00: Hivatalos közlemény

Lanzafame-bunyó: vizsgálatot indít az MLSZ – NB1.hu

ÍME AZ MLSZ KÖZLEMÉNYE: ,,A napokban lezajlott a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első fordulója. Az M4 Sport által is közvetített zárómérkőzés végén a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki, amellyel kapcsolatban a szövetség fegyelmi eljárást indított." ELŐZMÉNYEK: Szerda, 22.21: Majd jött a kettős kiállítás Kispesten – nem nekik Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata.

Csütörtök, 18.36: Hivatalos bejelentés

Lanzafame-bunyó: az MLSZ büntetése – NB1.hu

ÍME A HONVÉD KÖZLEMÉNYE: ,,Döntött a fegyelmi bizottság a Haladás elleni meccsen történtek kapcsán Kora délután tette közzé honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy fegyelmi eljárást indít a Budapest Honvéd FC-Szombathelyi Haladás Magyar Kupa-nyolcaddöntőt követően, mondván „a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki."

Szombat, 11.37: Újabb szereplő szólalt meg az összezördülésről.

Lanzafame-bunyó: odarohant az olaszhoz – megszólalt – NB1.hu

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kuttor Attila a Mezőkövesd erejét emlegette.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a nyolcaddöntők odavágói közül előzetesen kiemelkedett a Mezőkövesd-Kaposvár párharc, hisz az Újpest-MOL Fehérvár mellett ez az egyedüli olyan összecsapás, amelyen két NB I-es gárda néz farkasszemet. 

Magyar Kupa: őrült fordítás Mezőkövesden – beszámoló – NB1.hu

 

Ehhez mérten valóban érdekesen alakult a meccs, egészen a hajráig kellett várni az izgalmakra. Az első osztályban sereghajtó somogyiak Ádám Martin találatával a 66. percben megszerezték a vezetést, és már-már úgy tűnt, meglepetést okozva nyerni tudnak és előnnyel várhatják a visszavágót, ám a hajrában előbb Pillár egyenlített, majd a lefújást megelőzően Cseri már a győztes gólt helyezte a kaposváriak kapujába.

Az idegenben szerzett találat még nagyon sokat érhet Waltner Róbertéknek, más kérdés, hogy bánhatják az utolsó tíz percet – a kövesdiek erejét pedig megmutatta, hogy vert helyzetből is képesek felállni.

Lanzafame megpofozta a Haladás 17 éves játékosát – videó – NB1.hu

 

 

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:

Kuttor Attila (Mezőkövesd): "Fontos és értékes győzelmet arattunk. Nehéz kilencven perc áll mögöttünk, amelyen jól játszottunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, de mivel ezeket kihagytuk, érvényesült a labdarúgás törvényszerűsége, és hátrányba kerültünk. Erőnket mutatja azonban, hogy meg tudtuk fordítani vesztes állásból a mérkőzést, így saját kezünkben van a sorsunk. Remélem, lépünk egyet, és a visszavágó után lesz okunk az örömre, amelyet a továbbjutás kiharcolása jelent."

Disztl László (Kaposvár): "Nyolcvankét percig nekünk állt a zászló, borzasztó, hogy a hajrában két gólt is kaptunk. Sok új és friss játékos került a kezdőcsapatba, hozzáállásukat és játékukat egyaránt elismerés illeti. Megszereztük a vezetést, és uraltuk a mérkőzést. Aztán kaptunk egy elkerülhető gólt szögletből, összességében nem érdemeltünk vereséget. Természetesen csalódottak vagyunk, de nem adjuk fel, a visszavágón egy gólt kell rúgni a bravúrhoz."

 

EMLÉKEZTETŐ

Mezőkövesd–Kaposvári Rákóczi 2-1 (0-0)

Mezőkövesd, 500 néző. Vezette: Lovas László (Csatári Tibor, ifj. Varga Gábor)
MEZŐKÖVESD: Ryabenko – Eperjesi, Pillár, Katanec, Silye – Pekár, Nagy D. (Berecz Zs., 58.), Vajda S. (Cseri, 71.), Meszhi – Takács T. (Zivzivadze, 58.), Jurina. Vezetőedző: Kuttor Attila
KAPOSVÁR: Slakta – Ur, Nagy T., Szabó A., Hadaró – Farkas A. (Szakály A., 64.), Nagy K. – Palic (Balázs Zs., 76.), Trebotic, Borbély Á. (Nagy R., 72.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László

G.: Pillár (82.), Cseri (90+2.), ill. Ádám (66.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Majd jött a kettős kiállítás Kispesten - nem nekik.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata.

A kispestiek egyértelműen uralták a találkozót, több nagy helyzetük is akadt, ám a szombathelyiek kapusa, Gyurján Márton kiválóan védett, mindössze Tonci Kukoc lövésénél volt tehetetlen az 57. percben – az 1-0-s végeredményt úgy állította be a horvát, hogy utána egy egészen egyedi gólörömmel ünnepelt.

A lefújás után dulakodás alakult ki a pályán, Davide Lanzafame elkezdte pofozgatni a 17 éves Szekér Ádám nyakát, amely után a "rendet tenni akaró" kispesti Kálnoki Kis Dávidot, valamint a szombathelyi Jagodics Márkot kiállította Káprály Mihály játékvezető.

Más kérdés, hogy az MLSZ milyen szankciókkal bünteti a pályán történteket – úgy érezzük, az ügynek lesz még folytatása…

MK: kegyetlen Honvéd-gólörömmel zárultak az odavágók – videó – NB1.hu

 

FRISSÍTÉS: 

Csütörtök 8.47: Megszólalt a Haladás edzője

Botrányos jelenetetek: Mátyus Lanzafamét kritizálta – videó – NB1.hu

Forrás: Honvéd/Facebook Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy feszült jelenetekkel záródott a Honvéd-Haladás mérkőzés a Magyar Kupában. A dulakodás azzal kezdődött, hogy Davide Lanzafame a lefújás után pofozgatta a Haladás fiatal játékosának, Szekér Ádámnak a nyakát. Ezt követően a szombathelyiek Szekér védelmére siettek, de a kispestiek sem maradtak ki a "buliból".

Csütörtök 15.08: Lanzafame is megszólalt

Lanzafame szerint Mátyus fenyegette, és a családját is a szájára vette – NB1.hu

A honvedfc.hu közleményét változtatás nélkül közöljük: "Davide Lanzafame számára elfogadhatatlan, hogy a családját is végig szidták a Haladás elleni meccsen Lökdösődéssel és két piros lappal ért véget a Budapest Honvéd FC és a Szombathelyi Haladás szerdai Magyar Kupa-nyolcaddöntője, amely zárásaként Kálnoki-Kis Dávid és Jagodits Márk kapott piros lapot, míg előtte Davide Lanzafame és Szekér Ádám csatája került a középpontba.

Csütörtök 15.42: Kiálltak mellette a csapattársai

Lanzafame-bunyó: megszólalt a fiatal szombathelyi – NB1.hu

A haladas.hu közleményét változtatás nélkül közöljük: ,,Csapatunk fiatal középpályása, Szekér Ádám mesélte el honlapunknak a Honvéd-Haladás (1-0) Magyar Kupa-mérkőzés után történteket. Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata.

Csütörtök 16.00: Hivatalos közlemény

Lanzafame-bunyó: vizsgálatot indít az MLSZ – NB1.hu

ÍME AZ MLSZ KÖZLEMÉNYE: ,,A napokban lezajlott a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első fordulója. Az M4 Sport által is közvetített zárómérkőzés végén a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki, amellyel kapcsolatban a szövetség fegyelmi eljárást indított." ELŐZMÉNYEK: Szerda, 22.21: Majd jött a kettős kiállítás Kispesten – nem nekik Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata.

Csütörtök, 18.36: Hivatalos bejelentés

Lanzafame-bunyó: az MLSZ büntetése – NB1.hu

ÍME A HONVÉD KÖZLEMÉNYE: ,,Döntött a fegyelmi bizottság a Haladás elleni meccsen történtek kapcsán Kora délután tette közzé honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy fegyelmi eljárást indít a Budapest Honvéd FC-Szombathelyi Haladás Magyar Kupa-nyolcaddöntőt követően, mondván „a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki."

Szombat, 11.37: Újabb szereplő szólalt meg az összezördülésről.

Lanzafame-bunyó: odarohant az olaszhoz – megszólalt – NB1.hu

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A spanyoloknál is fontos meccs jön.

FRANCIA KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
21.00:
 Épinal (IV.)–Saint-Étienne

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
20.45: 
Milan–Juventus (Tv: Sport1) 

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
 Real Sociedad–Mirandés (II.) (Tv: Sport2)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Közben "lazán" szétoltotta a magyar focit a románok elnöke.

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy Nikolics Nemanja leigazolását követően még egy játékos szerződését tervezte/tervezi a MOL Fehérvár csapata: a román válogatott Dragos Nedelcuról korábban a FCSB (korábban Steaua) elnöke, Gigi Becali elárulta, elengedi őt a székesfehérváriakhoz, hisz nem épp elégedett a játékával.

Már orvosin lehet a Vidi következő igazolása – NB1.hu

 

Nedelcu meg is érkezett tárgyalni Magyarországra, és minden sínen volt, egészen addig, ameddig a román sport.ro beszámolt arról, könnyen lehet, hogy mégsem történik meg az átigazolás. Több román sportportál is úgy értesült, Nedelcu egyáltalán nem igazol az NB I-be, majd frissítésekben elárulták, a 22 éves középpályás egyelőre saját igényei miatt nem tudott megegyezni a vezetőséggel, ennek érdekében péntekig biztos Magyarországon marad, hátha összejön a kontraktus.

ADIO, DAR MAI STAU PUTIN! Anuntul MOMENTULUI in legatura cu Dragos Nedelcu! Transferul mijlocasului in Ungaria e in impas | Sport.ro

 

Majd jött a román labdarúgás ikonikus alakja, az egyszerű személyiségéről egyáltalán nem ismert Becali, aki a DIGI Sportnak szerda este azt nyilatkozta, Nedelcu egyelőre visszautazik Bukarestbe, igaz, valóban van még két napja, hogy aláírjon Fehérváron. Mindeközben pont Becali mondta Nedelcu ügyével kapcsolatban, hogy bőven elég lenne egy lábbal játszania a magyar bajnokságban, olyan gyenge a színvonal.

Hogy mi az igazság, és Nedelcu hol folytatja karrierjét, legkésőbb péntekig kiderül tehát…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

22 gól 7 meccsen, több párharc is nyitott jövő szerdára.

Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (NB II) 1-0 (0-0)

Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Kálnoki-Kis, Kamber, Niba, Kukoc – Gazdag (Aliji, 66.), Nagy G. (Hidi, 66.), Banó-Szabó – Lanzafame, George (Moutari, 73.). Vezetőedző: Giseppe Sannino
Haladás: Gyurján – Tóth, Jagodics, Németh Mi., Bosnjak – Szekér, Holdampf, Jancsó (Farkas B., 66.) – Rácz, Szalay (Tóth-Gábor, 46.), Schuszter (Illés, 81.). Vezetőedző: Mátyus János
Kiállítva: Kálnoki-Kis (Bp. Honvéd), ill. Jagodics (Haladás)
G.: Kukoc (57.)

Lanzafame megpofozta a Haladás 17 éves játékosát – videó – NB1.hu

 

A Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata. A kispestiek egyértelműen uralták a találkozót, több nagy helyzetük is akadt, ám a szombathelyiek kapusa, Gyurján Márton kiválóan védett, mindössze Tonci Kukoc lövésénél volt tehetetlen az 57. percben – az 1-0-s végeredményt úgy állította be a horvát, hogy utána egy egészen egyedi gólörömmel ünnepelt. A lefújás után dulakodás alakult ki a pályán, Davide Lanzafame elkezdte pofozgatni a 17 éves Szekér Ádám nyakát, amely után a "rendet tenni akaró" kispesti Kálnoki Kis Dávidot, valamint a szombathelyi Jagodics Márkot kiállította Káprály Mihály játékvezető. Más kérdés, hogy az előny nem túl nagy, a Haladás hazai pályán meg is fordíthatja a küzdelmet…

Összesen 5 hazai gárda diadalmaskodott szerdán, a Honvéd mellett a Mezőkövesd is csekély előnyt harcolt ki, míg az MTK, a Dorog és a nap meglepetéscsapata, a Lipót Pékség is esélyesként utazhat a visszavágóra. A vendégek mundérbecsületét a Pécset verő Paks, és a Békéscsabát magabiztosan felülmúló Puskás Akadémia mentette meg, így egyedül a kedd esti, szegedi Újpest-MOL Fehérvár találkozó zárult döntetlennel. Folytatás február 19-én, szerdán – várhatóan alapos izgalmakkal…

Magyar Kupa: őrült fordítás Mezőkövesden – beszámoló – NB1.hu

 

Lipót Pékség SE (NB III)–ZTE FC 3-1

Lipót, 400 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kovács Gábor)
LIPÓT: Dénes – Simita, Bieder, Zámbó, Kapa Márkó – Nagy O. (Varga T., 64.), Tóth L. Kovalovszki, Csete – Harsányi (Vörös Torma, 83.), Zimonyi (Farkas Z., 87.). Vezetőedző: Varga Péter
ZTE: Szemerédi – Szépe, Kocsis G., Bobál D. Gergényi – Bedi – Ostrek (Ikoba, 74.), Barczi – McWoods, Bobál G. (Katelarisz, 63.), Babati (Radó, 63.). Vezetőedző: Márton Gábor
Kiállítva: Barczi az 52. percben
G.: Szemerédi (7., öngól), Csete (57.), Zimonyi (76.),ill. Ostrek (61.)

Magyar Kupa: vereséggel kezdett a ZTE új edzője – beszámoló a délutáni meccsekről – NB1.hu

 

Pécsi MFC (NB III)–Paksi FC 1-2

Pécs, 1800 néző. Vezette: Antal Péter (Garai Péter, Bornemissza Norbert)
PÉCS: Kovács B. – Sági, Gajág, Rácz L., Németh M. (Katona L., 79.) – Nikics, Grabant (Kónya D., 60.), Futó, Hegedűs M. – Geiger (Szabó D., 71.), Tihanyi. Vezetőedző: Vas László
PAKS: Holczer – Osváth (Bor, 67.), Poór, Gévay, Kulcsár D. – Kecskés T. (Szakály D., 81.), Windecker, Báló, Könyves – Sajbán Máté (Haraszti, 60.), Böde. Vezetőedző: Osztermájer Gábor
G.: Rácz (37.), ill. Kecskés (54.), Sajbán (57.)

 

Dorogi FC (NB II)–III. Kerületi TVE (NB III) 4-1

Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 350 néző. Vezette: Radványi Ádám (Vígh-Tarsonyi Gergő, Mayer Gábor)
DOROG: Borsos V. – Berkó, Rjasko, Nagyházi – Beke, Barna G. (Sitku I., 67.), Lénárth, Kitl M., Forró – Vígh Á. (Délczeg, 75.), Földi B. (Girsik, 62.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
III. KERÜLET: Megyeri – Bori, Huszty, Tóth D., Szalai V. – Tamási Zs. (Petneházi, 76.), Rabatin (Daróczi, a szünetben), Sorecz – Borvető, Sóron – Rajczi (Sili, 58.). Edző: Czvitkovics Péter
Kiállítva: Németh Szabolcs (a kispadról) a 86. percben
G.: Vígh (24.), Beke (34.), Akos (40.), Délczeg (90+1.),ill. Bori (4., büntetőből)

Dorog-Kerület: a legfinomabb, meleg Ice Tea meséje – helyszíni riport – NB1.hu

 

Mezőkövesd–Kaposvári Rákóczi 2-1 (0-0)

Mezőkövesd, 500 néző. Vezette: Lovas László (Csatári Tibor, ifj. Varga Gábor)
MEZŐKÖVESD: Ryabenko – Eperjesi, Pillár, Katanec, Silye – Pekár, Nagy D. (Berecz Zs., 58.), Vajda S. (Cseri, 71.), Meszhi – Takács T. (Zivzivadze, 58.), Jurina. Vezetőedző: Kuttor Attila
KAPOSVÁR: Slakta – Ur, Nagy T., Szabó A., Hadaró – Farkas A. (Szakály A., 64.), Nagy K. – Palic (Balázs Zs., 76.), Trebotic, Borbély Á. (Nagy R., 72.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László

G.: Pillár (82.), Cseri (90+2.), ill. Ádám (66.)

 

Békéscsaba (NB II)–Puskás Akadémia FC 0-3 (0-2)

Békéscsaba, 825 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert)
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Pilán, Nagy S., Polényi, Zahorán – Babinyecz, Lustyik – Faragó, Gránicz (Oláh L., a szünetben), Máris (Gréczi, 60.) – Tóth D. (Pantovics, 69.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Huszti A., Meissner, Hadziev, Deutsch L. – Urblík, Plsek – Slagveer, Knezevic (Varga J., a szünetben), Gyurcsó (Sós B., 60.) – Vanecek (Mebrahtu, 84.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

G.: Vanecek (22., 78.), Slagveer (34.)

 

MTK Budapest (NB II)–Dunaújváros (NB III) 3-0 (2-0)

Hidegkuti Nándor Stadion, 1568 néző. Vezette: Rúsz Márton (Márkus Tamás, Punyi Gyula)
MTK: Varga B. – Fülöp N., Baki, Varju, Nagy Zs. – Cseke (Kata, a szünetben), Mezei (Kovács M., 82.) – Prosser (Schön, 66.), Bognár I., Katona M. – Bíró B. Vezetőedző: Michael Boris
DUNAÚJVÁROS: Pokorni – Hompót, Puskás G., Kis B., Horváth K. – Dorogi, Barna Zs. – Busa (Reicheld, 83.), Kovács B., Áman (Al-Sheraji, 83.) – Szepessy R. (Beszterczei, 69.). Vezetőedző: Lőrincz Emil

G.: Bognár (18.), Bíró (28., 76.)

MTK-Dunaújváros: 1976 és a hazai ultrák álmai – helyszíni riport – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos közlemény.

A Mezőkövesd bejelentése:

"Visszatért csapatunkhoz Dragóner Filip, akinek az átigazolása a mai napon történt meg. Dragóner ősszel az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesében szerepelt kölcsönben.

Sok sikert kívánunk újra a csapatban!"

Magyar Kupa: őrült fordítás Mezőkövesden – beszámoló – NB1.hu

 

A 21 éves U-válogatott csatár 2019 januárjában érkezett a matyóföldiekhez, két NB I-es mérkőzésen egy gólt szerzett, majd nyártól Szegeden játszott, sérüléssel is küzdött, szintén egy rúgott góllal távozik. A Mezőkövesd Kaposvár elleni, szerdai kupameccsén már a kispadon kapott helyet Kuttor Attilától.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A kora esti meccseken potyogtak a gólok.

Mezőkövesd–Kaposvári Rákóczi 2-1 (0-0)

Mezőkövesd, 500 néző. Vezette: Lovas László (Csatári Tibor, ifj. Varga Gábor)
MEZŐKÖVESD: Ryabenko – Eperjesi, Pillár, Katanec, Silye – Pekár, Nagy D. (Berecz Zs., 58.), Vajda S. (Cseri, 71.), Meszhi – Takács T. (Zivzivadze, 58.), Jurina. Vezetőedző: Kuttor Attila
KAPOSVÁR: Slakta – Ur, Nagy T., Szabó A., Hadaró – Farkas A. (Szakály A., 64.), Nagy K. – Palic (Balázs Zs., 76.), Trebotic, Borbély Á. (Nagy R., 72.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László

G.: Pillár (82.), Cseri (90+2.), ill. Ádám (66.)

Három mérkőzést rendeztek szerdán kora este a Magyar Kupában. A nyolcaddöntők odavágói közül előzetesen kiemelkedett a Mezőkövesd-Kaposvár párharc, hisz az Újpest-MOL Fehérvár mellett ez az egyedüli olyan összecsapás, amelyen két NB I-es gárda néz farkasszemet. 

Ehhez mérten valóban érdekesen alakult a meccs, egészen a hajráig kellett várni az izgalmakra. Az első osztályban sereghajtó somogyiak Ádám Martin találatával a 66. percben megszerezték a vezetést, és már-már úgy tűnt, meglepetést okozva nyerni tudnak és előnnyel várhatják a visszavágót, ám a hajrában előbb Pillár egyenlített, majd a lefújást megelőzően Cseri már a győztes gólt helyezte a kaposváriak kapujába. Az idegenben szerzett találat még nagyon sokat érhet Waltner Róbertéknek…

Magyar Kupa: vereséggel kezdett a ZTE új edzője – beszámoló a délutáni meccsekről – NB1.hu

 

Békéscsaba (NB II)–Puskás Akadémia FC 0-3 (0-2)

Békéscsaba, 825 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert)
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Pilán, Nagy S., Polényi, Zahorán – Babinyecz, Lustyik – Faragó, Gránicz (Oláh L., a szünetben), Máris (Gréczi, 60.) – Tóth D. (Pantovics, 69.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Huszti A., Meissner, Hadziev, Deutsch L. – Urblík, Plsek – Slagveer, Knezevic (Varga J., a szünetben), Gyurcsó (Sós B., 60.) – Vanecek (Mebrahtu, 84.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

G.: Vanecek (22., 78.), Slagveer (34.)

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a legutóbb a Ferencvárost búcsúztató Békéscsaba megerőltetésre kényszerítheti a Kórház utcában a Puskás Akadémiát, ám nagyon nem így történt.

A felcsútiak esélyeshez méltóan erős felállásban és jól játszottak, gyakorlatilag egy pillanatig sem volt esélye a hazaiaknak: Vanecek, majd Slagveer góljainak hála bő félóra után eldőltek az érdemi dolgok, a hajrában előbbi biztosította be a győzelmet, és könnyen előfordulhat, hogy a továbbjutást is a Puskásnak. A visszavágón a Pancho Arénában csodára lenne szüksége a liláknak…

Magyar Kupa: tét a 8 közé jutás – Élő eredménykövetés – NB1.hu

 

MTK Budapest (NB II)–Dunaújváros (NB III) 3-0 (2-0)

Hidegkuti Nándor Stadion, 1568 néző. Vezette: Rúsz Márton (Márkus Tamás, Punyi Gyula)
MTK: Varga B. – Fülöp N., Baki, Varju, Nagy Zs. – Cseke (Kata, a szünetben), Mezei (Kovács M., 82.) – Prosser (Schön, 66.), Bognár I., Katona M. – Bíró B. Vezetőedző: Michael Boris
DUNAÚJVÁROS: Pokorni – Hompót, Puskás G., Kis B., Horváth K. – Dorogi, Barna Zs. – Busa (Reicheld, 83.), Kovács B., Áman (Al-Sheraji, 83.) – Szepessy R. (Beszterczei, 69.). Vezetőedző: Lőrincz Emil

G.: Bognár (18.), Bíró (28., 76.)

Eldöntötte az érdemi dolgokat az MTK is, bár a Dunaújváros apró szerencséje, hogy a visszavágót hazai pályán játsszák majd.

Bognár és Bíró góljaival 28 perc után kettővel ment a fővárosi gárda, a télen hazaigazoló fiatal támadó az utolsó negyedórára fordulva saját maga második, csapata harmadik találatát jegyezte. Mondjuk nehezen elképzelhető, hogy a másodosztály NB I-be vágyó listavezetője leadja ezt az előnyt a felkészülés közepén tartó dunaújvárosiakkal szemben…

MTK-Dunaújváros: 1976 és a hazai ultrák álmai – helyszíni riport – NB1.hu

 

FRISSÍTÉS:

MK: kegyetlen Honvéd-gólörömmel zárultak az odavágók – videó – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Komár László megénekelte a végső diadalt?

1976-ban még teljesen más volt a világ, és ez volt a helyzet Magyarországon is.

Az aktív keresők száma 5,1 millió volt akkoriban hazánkban. A munkások és az alkalmazottak átlagbére 3100 Ft volt. 2,3 millió tévé- és 2,5 millió rádió-előfizetőt tartottak nyilván. Ekkor nyitották meg Budapesten a Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruházat, Óbudán meg a Flórián Üzletközpontot. De augusztus 15-én is sokan voltak nagyon boldogok, mert örökké emlékezetes marad a számukra (is), hogy a Magyar Televízió ekkor közvetített először élőben Formula-1-es futamot. 

Tovább szigorították az alkoholrendeletet, a továbbiakban a munkahelyeken munkaidő előtt és után sem lehetett árulni a tintát, fogyasztani meg pláne. Cserébe megnyílt a Budai Várban a Hilton Szálloda, ráadásként az év végén Budapesten átadták a forgalomnak az észak-déli metró első, Deák Ferenc tér és Nagyvárad tér közötti szakaszát.

És ez volt az az év, amikor Lőrincz Emil úgy döntött, hogy futballista lesz. Vagy legalábbis próbál mindent elkövetni annak érdekében, hogy az legyen. Éppen ezért 11 évesen, már majdnem teljesen felnőtt férfiként elhatározta, hogy mostantól az Építők SC edzéseit látogatja, a meccseken meg próbál minél jobban teljesíteni. A  közeli céljait olyan jól abszolválta, hogy 1978-ban már az MTK játékosa lett, és 1990-ig az is maradt. 

1984-től lett a felnőtt csapat tagja, a belga Molenbeekbe történő távozásáig 111 bajnokin 8 góllal segítve a kék-fehéreket. Utóbbi azért is nagy szó, mert középső védő volt. Belgiumban 5 évig futballozott, majd vissza, pontosabban hazatért kedvenc csapatához, ahol lehúzott még 4 évet, 83 meccsen 9 gólt szerezve.

Az Építők pályán maga előtt látott álmai olyannyira valóssággá váltak, hogy még a magyar válogatottban is pályára léphetett 37 alkalommal, 3 gólt vágva.

Edzői karrierjét is a kék-fehéreknél kezdte el, de főnökként dolgozott a Pécs és a ZTE mestereként is. Supka Attila munkáját is segítette Kispesten, egy ideje viszont a szebb és eredményesebb napokat megélt (magyar bajnok is volt) Dunaújváros szakvezetője.

Csapatával jelenleg az 5. helyen áll, pontosabban telel az NB III Közép-csoportjában, biztos távolságra a kieséstől és a feljutástól is. Csapatával nem volt könnyű helyzetben, mert az NB II toronymagasan legjobb csapatával, az MTK-val kellett megküzdenie azért, hogy bejusson valamelyik egylet a legjobb 8 közé. És azért is hátrányban volt a Dunaújváros, mert a másodosztályban már lement 2 forduló a tavaszinak mondott szezonból, míg az NB III-ban hetek múlva folytatódnak csak a küzdelmek.

A kezdőrúgást egy beteg kisgyerek végezte el az édesapja segítségével, róla a következőket írta a Dunaújváros Facebook-oldala (az MTK felületein hetek óta lehet olvasni arról, hogyan, miként lehet segíteni a gyógyulásban):

„Nemes gesztus mellé álltunk be!

Az MTK Budapest elleni Magyar Kupa mérkőzés több célt is szolgál majd. A kék-fehérek felajánlották, hogy a jegyárbevétel teljes összegével támogatják Batonai Patrik Tamást. Patrik másfél éves gyermek, akinek szívtranszplantációja lesz. A műtét után komolyan megváltozik a család élete, hiszen Patrik teljes felépülését csak egy steril lakás és környezet szolgálhatja.

Azt mtkbudapest.hu-n ezt olvashatjuk: „A család célja az, hogy a kisfiút a műtét után természetesen mielőbb hazavihessék, hogy ismerős környezetben gyógyulhasson. Ehhez sok mindenre lesz szükség: gyógyszerekre, számos egyéb eszközre (steril felszerelésekre, gumikesztyűkre, ágyra, ágyvédőkre, stb.). A gyógyulás költségei nagyon magasak, ezért Patrik számára gyűjtés indult, amelyhez az MTK Budapest is szeretne kiemelten hozzájárulni. Természetesen a játékosok és a stáb is segít, de az ügy érdekében a teljes MTK családra számítunk!”

Csapatunk szakmai stábja és játékosai is gyűjtést indítottak csapaton belül, így támogatjuk az akciót! Természetesen aki jótékonykodni szeretne azoknak pár adat, amivel megkönnyíthetik Patrik gyógyulását.

Batonai Patrik Tamás
11773195-00420501
IBAN: HU60 1177 3195 0042 0501 0000 0000
BIC (SWIFT KÓD) OTPVHUHB”

Az MTK köszönte a nemes gesztust, majd gyakorlatilag felborította a pályát az első félidőben. A mérkőzésen alig néhány százan voltak jelen, cserébe az MTK ultrái végigdalolták az első 45 percet (is). Sokan szidják, szapulják, alázzák őket, de nem ők tehetnek arról, hogy ennyien vannak, hanem azok, akik nem csatlakoznak hozzájuk.

A kék-fehérek első gólját a 18. percben Bognár György szerezte, de kellett hozzá az egyik remek téli szerzemény, Prosser Dániel gólpassza, aki a kék-fehérekhez igazolása óta újra ihletett formában futballozik. 1-0! Aztán Prosser, újabb 18 perc elteltével, szétrúgta a bal kapufát szabadrúgásból vagy 28 méterről. Előtte 10 perccel viszont a másik fontos téli igazolás, Bíró Bence, Cseke beívelése után közelről fejelt a kapufa segítségével a kapuba. 2-0!

Lőrincz csak egyszer pattant föl a kispadról a pihenőig, a felvétel is bizonyítja, mennyire egyenlőtlen volt a játék a szünetig, mert az üres térfél az MTK-é…

Fordulás után felpaprikázottabb Dunaújváros jött ki a folytatásra, vagy a hazaiak maradtak inkább a meleg öltözőben – ezt megítélés kérdése eldönteni, az viszont tény, hogy „fél pillanat” alatt két gólt is szerezhetett volna a Dunaújváros.

Előbb átlövése után, védőn megpattanva kerülte el a labda centikkel a bal alsó sarkot, majd Áman Áron jobb oldali szöglete után Vargának kellett a léc alól újabb szögletre tenyerelnie a labdát. Ez a jelenetsor volt a mérkőzés legszebbike. A válasz hamar jött ám, Bognár 16-ról nem sokkal lőtt a bal alsó mellé.

A 76. percben, formás akció végén, Bíró Bence lőtt a bal alsóba 8 méterről, ezzel eldöntötte a meccs és a párharc sorsát. 3-0!

Mindeközben az MTK ultrái, mit sem törődve semmivel, tovább énekeltek, és olyan nosztalgikus időkről, amikor bajnokságokat és kupákat nyertek. Persze, ez nem csak a múltba való révedés volt a részükről, hanem álmodozás is.

Dorog-Kerület: a legfinomabb, meleg Ice Tea meséje – helyszíni riport – NB1.hu

Azt adom, hogy a létesítményeket, mindegyiket a világon, fel kell újítani, mert egy idő után eljár felettük az idő, így köz- és balesetveszélyesek lesznek. Ám én még olyan stadionokban nőttem fel, és gondolok rájuk a mai napig igaz szerelemből, melyek ütöttek és kopottak voltak minden szegletükben és ízükben, magukon viselve az évtizedek nyomait.

Véleményem szerint az NB II-t behúzzák majd a kék-fehérek (szintén megítélés kérdése, hogy az bajnoki cím-e, vagy bajnoki címet csak a legmagasabb osztályban lehet-e nyerni, a többi osztályban „meg csak” első helyen lehet végezni), viszont az újabb kupagyőzelemről tovább álmodozhatnak. Ezt a sorozatot egyébként 20 éve nyerték meg utoljára (az NB I-es bajnokságot meg 12 éve).

Tehát a számukra is emlékezetes maradhatott Komár László örökbecsűje:

„Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen,
Hosszú még az út, és közben valamit tenni kell.
Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk,
Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk.”

MTK Budapest (NB II)–Dunaújváros (NB III) 3-0 (2-0)

Hidegkuti Nándor Stadion, 1568 néző. Vezette: Rúsz Márton (Márkus Tamás, Punyi Gyula)
MTK: Varga B. – Fülöp N., Baki, Varju, Nagy Zs. – Cseke (Kata, a szünetben), Mezei (Kovács M., 82.) – Prosser (Schön, 66.), Bognár I., Katona M. – Bíró B. Vezetőedző: Michael Boris
DUNAÚJVÁROS: Pokorni – Hompót, Puskás G., Kis B., Horváth K. – Dorogi, Barna Zs. – Busa (Reicheld, 83.), Kovács B., Áman (Al-Sheraji, 83.) – Szepessy R. (Beszterczei, 69.). Vezetőedző: Lőrincz Emil

G.: Bognár (18.), Bíró (28., 76.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fiatal támadó segíthet.

Számos csapat megérdemelné, hogy a legmagasabb osztályban játszon. Ilyen például a Békéscsaba, a Nyíregyháza és a Győr, vagy a fővárosból a Vasas és az MTK, bár az utóbbi csapat minden bizonnyal vissza fog kerülni a legmagasabb szintre. Van még egy csapat, mely Magyarország harmadik legnépesebb városában székel, nem más mint a Szeged.
 
A Szeged nem áll közel a feljutáshoz, ám jelenleg nem ez a legnagyobb gondja a csapatnak. Annak ellenére, hogy szép számmal látogatnak ki a szegediek az új stadionba, a játékosok nem igazán tudják kiszolgálni a közönséget gólokkal és győzelmekkel. Annyira nem, hogy a legutóbbi 3 meccsen nyeretlenek és ami még aggasztóbb lehet, még gólt sem tudtak rúgni. Idén kettő gól nélküli döntetlent játszottak, először a Haladással, majd a Gyirmóttal. A gólképtelenség azért is furcsa, mert a Szeged a kapu előtti kidolgozott lehetőségekben élen jár a bajnokságban, de rendre nem sikerül befejezni a helyzeteket. Erre kéne minél előbb megoldást találni a csapatnál és akkor nem kell majd aggódniuk a szezon végén.
 
Erre a problémára jelenthet megoldás Dobronky Viktor, aki a Gyirmót ellen mutatkozott be a felnőtteknél. A 17 éves támadó 2014 ótta tartozik a Szeged utánpótlásához, ahol ontotta magából a gólokat. A játékos így nyilatkozott a meccs után:
 
,,Jól éreztem magam a pályán, és az különösen jó volt, hogy hazai közönség előtt, a Szent Gellért Fórumban mutatkozhattam be az NB II-ben. Nagy erőt adott, hogy sok ismerős és a családom is megnézte a mérkőzést. Nyilván az eredmény egy kicsit elkeserített, hiszen ahogy a csapat, úgy én is győzni szeretek, de elsőre ez az egy pont sem rossz elsőre. Kicsit többet is hozzátehettem volna a játékhoz, és köszönöm az edzőmnek, Joao Janeirónak, hogy lehetőséget adott. Az egy pont is fontos a szereplésünkben, és a sok kidolgozott helyzetünk ellenére, amelyeket gólra válthattunk volna, nem tudtunk betalálni. A következő ellenfél a Siófok lesz, amely hasonló képességű csapat, mint a Gyirmót FC Győr volt, de mi mindig győzni szeretnénk."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Őrült 10 perc Pécsett! Fontos pillanatot is említett a paksi edző.

Mint ismeretes, a Paks csapata nem akármilyen mérkőzésen verte idegenben a Pécset a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján. 

Magyar Kupa: vereséggel kezdett a ZTE új edzője – beszámoló a délutáni meccsekről – NB1.hu

 

Az első félidő végéig úgy tűnt, hogy az NB III Közép csoportját vezető pécsiek újabb NB I-es csapatot tudnak legyőzni, ám a tolnaiak fel tudtak állni a padlóról. Az első gólra a 37. percig kellett várni, ekkor Rácz volt eredményes, a fordulás után pedig büntetőhöz jutott a vendéglátó, ám Tihanyi kapu fölé bombázott. Ekkor a semmiből kapták össze magukat a paksiak, sőt, 3 perc alatt megfordították az állást: az 54. percben Kecskés, majd nem sokkal később Sajbán tudott gólt szerezni. Az 59. percben újabb tizenegyest kapott a Pécs, és ez is kimaradt, Rácz a kapufát találta telibe.

Az eredmény a meccs végéig nem változott, így a Paks várhatja kedvezőbb helyzetből a következő találkozót, amelyet egy hét múlva, szerdán 18 órakor rendeznek Pakson. Nem lesz unalmas összecsapás az sem…

Magyar Kupa: tét a 8 közé jutás – Élő eredménykövetés – NB1.hu

 

 

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:

Vas László (Pécs): "Nem keresünk kifogást, hogy a felkészülés melyik szakaszában vagyunk. Akárcsak a Kisvárda ellen, most is büszke vagyok a fiúkra, jól játszottak, betartották a megbeszélteket, az NB I-es rutin azonban kihasználta két megingásunkat."

Osztermájer Gábor (Paks): "Igazi kupameccset játszottunk, brusztolós futball volt, vendéglátónk pedig igazolta jó hírét! Előnyt szerettünk volna szerezni, ezt megtettük. Tudtuk, hogy a Pécs egy jó csapat, hiszen az előző körben a Kisvárdát búcsúztatta, valamint az NBIII éllovasáról beszélünk. Ellenfelünk most is összeszedetten játszott, két büntetőt is kiharcoltak, ám ezek egyikét sem tudták értékesíteni, így mondhatjuk, szerencsénk is volt. 0-0-nál Könyvesnek, 1-2-nél Poórnak volt lehetősége gólt szerezni, úgyhogy gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez, a minimális célunkat abszolváltuk. Sikerünkön felül Haraszti visszatérése is fontos momentum számunkra."

 

EMLÉKEZTETŐ:

Pécsi MFC (NB III)–Paksi FC 1-2

Pécs, 1800 néző. Vezette: Antal Péter (Garai Péter, Bornemissza Norbert)
PÉCS: Kovács B. – Sági, Gajág, Rácz L., Németh M. (Katona L., 79.) – Nikics, Grabant (Kónya D., 60.), Futó, Hegedűs M. – Geiger (Szabó D., 71.), Tihanyi. Vezetőedző: Vas László
PAKS: Holczer – Osváth (Bor, 67.), Poór, Gévay, Kulcsár D. – Kecskés T. (Szakály D., 81.), Windecker, Báló, Könyves – Sajbán Máté (Haraszti, 60.), Böde. Vezetőedző: Osztermájer Gábor
G.: Rácz (37.), ill. Kecskés (54.), Sajbán (57.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC