nb1.hu

Két teljesen más meccset láttak Kecskeméten – megszólalt a KTE és a Vidi is

A Kecskemét a hosszabbításban szerzett góllal győzte le 2–1-re a Videotont, a találkozó után a két szakmai stáb eltérően látta a mérkőzés képét.

Drámai hajrában dőlt el a három pont sorsa Kecskeméten: a KTE a hosszabbításban szerzett góllal 2–1-re legyőzte a Videoton FC Fehérvárt az NB II negyedik fordulójában.

A találkozó egészen a végjátékig kiélezett volt, a két csapat vezetői azonban merőben eltérően értékelték a mérkőzés képét.

A Videoton asszisztensedzője, Vajda Gusztáv szerint az első félidő elsősorban taktikai csatát hozott, amelyben egyik együttes sem tudott igazán veszélyes helyzeteket kialakítani.

„Az első félidőben nagy taktikai csata folyt a pályán, ami rányomta a bélyegét mindkét csapat játékára, nem nagyon alakultak ki helyzetek egyik oldalon sem” – értékelt.

KTE–Vidi: drámai hajrá Kecskeméten, továbbra is hibátlan a Soroksár és a Gyirmót

A szünet után mindkét csapat nagyobb kockázatot vállalt

A Kecskemét egy jól eltalált szabadrúgással megszerezte a vezetést, a Vidi azonban egy szögletvariáció végén egyenlíteni tudott. Vajda úgy véli, összességében a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna.

„Egy jól eltalált szabadrúgásból vezetést szerzett a Kecskemét, de mi egy szerintem még szebb góllal egyenlítettünk egy szögletvariáció után.

A döntetlen reálisabb eredmény lett volna.”

A hajrában azonban ismét a KTE örülhetett: egy nagy bedobást követően megszületett a hazaiak győztes találata, így a Videoton ezúttal is a mérkőzés utolsó perceiben veszített idegenben.

„Rossz érzés a második idegenbeli mérkőzésünket is az utolsó percekben elveszíteni. Ki fogjuk elemezni a történteket, és azon fogunk dolgozni, hogy ez többet ne forduljon elő” – tette hozzá Vajda.

A kecskemétiek vezetőedzője, Tímár Krisztián ezzel szemben úgy látta, csapata a kezdő sípszótól kezdeményezőbb futballt játszott, és végig a győzelemért futballozott.

„A meccs elejétől fogva kezdeményezőbben léptünk fel és próbáltuk magunkhoz venni a játék irányítását. Az egész mérkőzésen irányítottuk a játékot és támadni akartunk, olyan érzésem volt, hogy az ellenfél az egy pontért jött.”

Tímár szerint már a mérkőzés korábbi szakaszában eldőlhetett volna a találkozó, ha Beke Péter kihasználja a lehetőségeit. A Vidi egyenlítése után azonban a KTE továbbra sem mondott le a győzelemről, és végül az utolsó utáni percben megszerezte a három pontot.

„Ha Beke Peti 1–0-nál belövi a helyzeteit, ott eldőlhetett volna a meccs, így végig kiélezett volt, de gratulálok a játékosaimnak, mert az utolsó utáni percig mentek előre a győzelemért.”

A kecskeméti szakvezető szerint a KTE sikere megérdemelt volt.

„Jó ellenfelet győztünk le, véleményem szerint megérdemelten.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC