700 fős községben jött az újabb pofon a ZTE-nek - reakciók

Lipóti csoda, Márton Gábor szerint a kiállítás után esélyük sem volt.

Forrás: ztefc.hu

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Magyar Kupa szerda kora délutáni nyolcaddöntőinek egyik legnagyobb szenzációját a harmadosztály Nyugati csoportjának 3. helyén álló Lipót Pékség SE szolgáltatta: a mindössze 700 fős község csapata jó játékkal 3-1-re verte az NB I-ben 11. ZTE-t. 

Magyar Kupa: vereséggel kezdett a ZTE új edzője - beszámoló a délutáni meccsekről - NB1.hu

 

Hamar meg tudta szerezni a vezetést a vendéglátó, a zalaegerszegiek kapusa, Szemerédi hibázott a találatnál. A fordulás után sem találta a ritmust az első osztályú gárda, az 52. percben ráadásul piros lapot mutatott fel Barczinak Gaál Ákos játékvezető. 5 perccel ezután megduplázta az előnyét a Lipót Csete révén, amire 4 perccel később Ostrek tudott ugyan válaszolni, de a kegyelemdöfés csak ezt követően jött: a 76. percben Zimonyi állította be a 3-1-es végeredményt.

Más kérdés, hogy ez volt Márton Gábor debütálás a ZTE kispadján: mindenképpen örülhet, hogy a kupában ettől a körtől kezdve már nem egy mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa... a lipótiak ellenben tovább írják csodájukat!

Magyar Kupa: tét a 8 közé jutás - Élő eredménykövetés - NB1.hu

 

 

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:

Varga Péter (Lipót): "Újból megmutattuk magunkat, a lipóti álom tovább folytatódik. Játékosaim maximálisan kitettek magukért, büszkék lehetünk rájuk."

Márton Gábor (ZTE): "Igazi kupameccsen az alacsonyabb osztályú csapat vicces góllal kezdett, ezt követően sikerült rendezni a sorainkat, de a kiállítás után már nem volt lehetséges a fordítás. Lesz még egy visszavágó."
 

EMLÉKEZTETŐ:

Lipót Pékség SE (NB III)–ZTE FC 3-1

Lipót, 400 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kovács Gábor)
LIPÓT: Dénes – Simita, Bieder, Zámbó, Kapa Márkó – Nagy O. (Varga T., 64.), Tóth L. Kovalovszki, Csete – Harsányi (Vörös Torma, 83.), Zimonyi (Farkas Z., 87.). Vezetőedző: Varga Péter
ZTE: Szemerédi – Szépe, Kocsis G., Bobál D. Gergényi – Bedi – Ostrek (Ikoba, 74.), Barczi – McWoods, Bobál G. (Katelarisz, 63.), Babati (Radó, 63.). Vezetőedző: Márton Gábor
Kiállítva: Barczi az 52. percben
G.: Szemerédi (7., öngól), Csete (57.), Zimonyi (76.),ill. Ostrek (61.)

FRISSÍTÉS:

Csütörtök 9.33: Potyagólt kapott a ZTE kapusa

Magyar Kupa: óriási potyagólt kapott a ZTE kapusa - videó - NB1.hu

Eseménydúsan teltek az utóbbi napok a Zalaegerszegnél. A kék-fehér klub a hét elején jelentette be, hogy Dobos Barna helyett a folytatásban Márton Gábor irányítja az együttest. A döntés abból a szempontból nem meglepő, hogy az újonc a tavaszi idényben 4 összecsapáson csupán 1 pontot szerzett. Az egerszegiek jelenleg a 11.

Csütörtök 14.39: A lipóti csapat bemutatása

Magyar Kupa: a lipóti csoda nyomában - elemzés - NB1.hu

A Magyar Kupa szerdai játéknapjának legnagyobb meglepetését a harmadosztályban érdekelt Lipót Pékség együttese szolgáltatta. A gárda a Zalaegerszeget fogadta, és 3-1-es győzelmet aratott Varga Péter legénysége. A hazaiak már a hetedik percben megszerezték a vezetést, bár ehhez Szemerédi nagy hibája is kellett. A második félidőben Csete duplázta meg az előnyt.

Legfrissebb híreink