Petry már visszatért a klubhoz, Dárdai lehet a következő?

Klinsmann bosszút állhatott az edző fián.

Forrás: Hertha BSC

2019. november 27 és 2020. február 11 közti időszak, azaz 11 hét.

Jürgen Klinsmann-nak ennyi idő jutott a Hertha BSC-nél, illetve ennyi idő után állt fel önként a játékosként német világbajnok címet nyert edző a kék-fehérek kispadjáról.

A fővárosi klub, és elsősorban Michael Preetz vezérigazgató, teljes meglepetéssel fogadták Klinsmann bejelentését, amit a szövetségi kapitányként világbajnoki bronzérmes szakember saját Facebook-oldalán jelentett be. 

11 hét után távozott tehát a Herthától "Klinsi". A német oldalak szerint az állhat a háttérben, hogy az 55 éves tréner hosszabb távra tervezett az "Öreg Hölgynél" és szeretett volna szerződést hosszabbítani, de a klubvezetés először a pályán várt sikereket.

Ami nem igazán jött össze a német szakembernek, hiszen a Hertha csak a tizennegyedik helyen áll a Bundesliga I-ben, úgy, hogy a nagy erősítések ellenére, (pár napja a Milántól érkezett a lengyel csatár, Piatek is a gárdához), a legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg az egyesület, és egyre lejjebb csúszik a tabellán.

Klinsmann ugyanakkor úgy véli, volt csapata jó úton halad, és biztos abban, hogy a Hertha nem fog kiesni (a berlinieknek hat pont az előnye a 16., osztályozós helyet jelentő pozícióhoz képest) de mivel nem érezte a teljes támogatást, emiatt nem tudott maximálisan a munkájára koncentrálni.

Dárdai Pál, a Hertha korábbi játékosa és edzője a lehető legnagyobb mértékben összpontosított a Berlinre, mikor a gárda vezetőedzője volt, és a teljes idényeiben a 7., a 6., a 10. és 11. helyen végzett csapatával, miközben lényegesen kevesebb pénzt költhetett az erősítésekre, mint Klinsmann vagy éppen a Dárdait váltó Ante Covic.

Dárdai 2015. február 5. és 2019. június 30. között irányította a Herthát, és győzelmi mutatója (37) jobb, mint a pécsi származású tréner utódjának, Covicnak (28), vagy a most távozó Klinsmann értéke (30).

Mindez annak fényében még nagyobb teljesítmény a magyar válogatottat is irányító edzőtől, hogy a Hertha történetének öt legdrágább vétele Dárdai távozása óta került a fővárosba. A BSC a téli átigazolási szezonban az összes európai bajnokságot figyelembe véve a legtöbb pénzt költötte új játékosokra. A játékosokért kifizetett 78 millió euró közel a duplája annak az összegnek, amit Dárdai négyéves ténykedése alatt új futballisták igazolására fordíthatott...

Klinsmann távozása után, persze több német portál is megemlíti a klubbal sikeres Dárdai nevét, illetve visszatérését, aki egyszer, 2015-ben már beugróként megmentette a kieséstől a Herthát, ráadásul tavalyi menesztése óta is a klub alkalmazottja, de egyelőre az eddigi másodedző, Alexander Nouri vette át csapatot, bár aligha hosszú időre.

Aki viszont már biztos, hogy visszatér a Hertha kispadjára az Petry Zsolt, akinek épp a világbajnok német miatt kellett távoznia a felnőtt kerettől. De nem csak a kapusedzőre, Dárdai fiára, a Hertha keretéhez tartozó Dárdai Palkóra sem számított Klinsmann munkássága alatt. 

Egyes vélemények szerint ez egyfajta bosszú volt Klinsmann részéről, amiért annak idején Dárdai és Petry nem adott bizalmat a klubnál korábban próbálkozó fiának, a kapus Jonathan Klinsmann-nak.

Petry anno így vélekedett az ifjú kapusról a Berliner Kurier-nek adott nyilatkozatában: 

"Még mindig nagyon naiv. Azt hiszi, hogy mindent meg lehet oldani pusztán a képességekkel. De a képességeknek elhivatottsággal kell párosulniuk, különben semmire sem mész".

Sokak szerint ez a nyilatkozat is közre játszhatott, hogy Klinsmann nem Petryre bízta a felnőtt csapat kapusainak felkészítését.

A korábban az Egyesült Államok szövetségi kapitányaként is dolgozó edző leköszönésével, merőben új helyzet állt elő a német fővárosban, és sokak szerint a szurkolók közt rendkívül népszerű Dárdai lenne a tökéletes megoldás a berlinieknek.

A HBSC hétvégén a Bundesliga utolsó helyezettjét fogadja, a Paderborn lesz a fővárosiak ellenfele, és kötelező (lenne) otthon tartania mind a három pontot.

FRISSÍTÉS:

Csütörtök 9.31: Dárdai mellett kampányol a klublegenda

Hertha: Dárdai mellett "kampányol" a klublegenda - NB1.hu

Dárdai Pál újbóli kinevezését javasolja a klubvezetésnek Erich Beer, a Hertha BSC legendás labdarúgója. "Pál ismeri a csapatot, beszéli a futballisták nyelvét, és ismét stabilitást adhat az együttesnek. És még mindig van szerződése a Herthánál" - nyilatkozott a Kickernek a 73 éves Beer, aki 253 mérkőzést játszott a Herthában, a német válogatottal pedig Eb-döntőben szerepelt.

Csütörtök 12.51: Megtalálták Klinsmann utódját

Hertha: megvan az új vezetőedző - részletek - NB1.hu

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy Jürgen Klinsmann távozott a Hertha csapatától. Többen arra számítottak, hogy Dárdai Pál váltja a szakembert a berlini csapat kispadján. A Herthánál csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak, ahol Michael Preetz bejelentette, hogy a következő hetekben Alex Nouri fogja vezetni a gárdát, munkáját pedig Markus Feldhoff segíti.

Legfrissebb híreink