Lanzafame-bunyó: odarohant az olaszhoz - megszólalt

Újabb szereplő szólalt meg az összezördülésről.

Forrás: honvedfc.hu

„Csak azt láttam, hogy Davidét hárman körbeveszik, és odarohantam, hogy a nyakamat, torkomat megfogják, az váltott ki indulatot.”  – így emlékezett vissza a kispesti Kálnoki-Kis Dávid a Honvéd-Haladás Magyar Kupa-találkozó lefújása után kialakult dulakodásra. A 28 éves játékos a Zalaegerszeg ellen megszerzett első bajnoki Honvéd-góljáról és a piros-feketék céljairól is beszélt a DIGI Sport napindító műsorában.

„A mérkőzés folyamán többször is volt kakaskodás, amikor próbáltam a feleket szétválasztani.” – mondta a Haladás elleni Magyar Kupa-mérkőzésről Kálnoki-Kis Dávid a Reggeli Starban. A találkozón Davide Lanzafame és Szekér Ádám összetűzése után Kálnoki-Kis Dávid és a szombathelyi Jagodics Márk is piros lapot kapott. A mérkőzés végén kialakult tömegjelenettel kapcsolatban a piros-feketék hátvédje arról beszélt, hogy „bármelyik csapattársam került volna ilyen helyzetbe, ott lettem volna, hogy megvédjem”.

A kiállítás miatt Kálnoki-Kis Dávidot azóta két kupamérkőzésre eltiltották. Ezt most sajnálja, hiszen számára „a Magyar Kupa meccsek a kevesebb bajnoki játéklehetőség miatt előtérbe kerültek”. A Honvédon belül kialakult helyzetet úgy látja: „ez egy nehéz szituáció, mindenki játszani akar. Próbálom emberesen, normálisan viselni.”

Az NB II-ben 18. helyen álló Haladásról Kálnoki-Kis Dávid azt mondta, hogy „a szombathelyi gárda pozíciója jelen pillanatban a tabellán nem reális, ahhoz képest, hogy a csapatnak mennyi tavalyi NB I-es játékosa van”.

A ZTE ellen 2-0-ra megnyert meccsen a sérült Batik Bence helyére beálló védőt első bajnoki góljáról is kérdezte Szedmák Zita műsorvezető: „az, hogy az ember gólt lő védőként, mindig extra teljesítmény”.

A bajnokság ötödik helyén álló kispesti csapat célja, hogy az európai kupaporondon is bizonyíthasson, ehhez azonban az első három hely valamelyikén kell végezniük vagy „a Magyar Kupán keresztül is megszerezhetjük azt a pozíciót, hogy az Európa-ligában játszunk jövőre”. Kálnoki-Kis Dávid egyéni ambíciójáról is beszélt a DIGI Sport reggeli műsorában, ami az, hogy „megmutassam a stábnak és a vezetőségnek, hogy nekem a pályán van a helyem.”

ELŐZMÉNYEK:

Lanzafame-bunyó: szombathelyi büntetések - NB1.hu

Íme a szombathelyi klub közleménye: "Egyik játékosunk sem játszhat a Budapest Honvéd elleni szerdai (18.00) Magyar Kupa-visszavágón. Ma ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága és késő délután klubunk megkapta a grémium határozatát. E szerint a szerda esti Honvéd-Haladás Magyar Kupa-meccsen történtek miatt Szekér Ádám 1, Jagodics Márk pedig 2 Magyar Kupa-találkozón nem játszhat.

Lanzafame-bunyó: az MLSZ büntetése - NB1.hu

Forrás: honvedfc.hu ÍME A HONVÉD KÖZLEMÉNYE: ,,Döntött a fegyelmi bizottság a Haladás elleni meccsen történtek kapcsán Kora délután tette közzé honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy fegyelmi eljárást indít a Budapest Honvéd FC-Szombathelyi Haladás Magyar Kupa-nyolcaddöntőt követően, mondván „a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki."

 

Lanzafame-bunyó: vizsgálatot indít az MLSZ - NB1.hu

Forrás: ÍME AZ MLSZ KÖZLEMÉNYE: ,,A napokban lezajlott a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első fordulója. Az M4 Sport által is közvetített zárómérkőzés végén a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki, amellyel kapcsolatban a szövetség fegyelmi eljárást indított." ELŐZMÉNYEK: Szerda, 22.21: Majd jött a kettős kiállítás Kispesten - nem nekik Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata.

Lanzafame megpofozta a Haladás 17 éves játékosát - videó - NB1.hu

Forrás: Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata. A kispestiek egyértelműen uralták a találkozót, több nagy helyzetük is akadt, ám a szombathelyiek kapusa, Gyurján Márton kiválóan védett, mindössze Tonci Kukoc lövésénél volt tehetetlen az 57.

Botrányos jelenetetek: Mátyus Lanzafamét kritizálta - videó - NB1.hu

Forrás: Honvéd/Facebook Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy feszült jelenetekkel záródott a Honvéd-Haladás mérkőzés a Magyar Kupában. A dulakodás azzal kezdődött, hogy Davide Lanzafame a lefújás után pofozgatta a Haladás fiatal játékosának, Szekér Ádámnak a nyakát. Ezt követően a szombathelyiek Szekér védelmére siettek, de a kispestiek sem maradtak ki a "buliból".

Lanzafame szerint Mátyus fenyegette, és a családját is a szájára vette - NB1.hu

Forrás: Honvéd/Facebook A honvedfc.hu közleményét változtatás nélkül közöljük: "Davide Lanzafame számára elfogadhatatlan, hogy a családját is végig szidták a Haladás elleni meccsen Lökdösődéssel és két piros lappal ért véget a Budapest Honvéd FC és a Szombathelyi Haladás szerdai Magyar Kupa-nyolcaddöntője, amely zárásaként Kálnoki-Kis Dávid és Jagodits Márk kapott piros lapot, míg előtte Davide Lanzafame és Szekér Ádám csatája került a középpontba.

Lanzafame-bunyó: megszólalt a fiatal szombathelyi - NB1.hu

Forrás: honvedfc.hu A haladas.hu közleményét változtatás nélkül közöljük: ,,Csapatunk fiatal középpályása, Szekér Ádám mesélte el honlapunknak a Honvéd-Haladás (1-0) Magyar Kupa-mérkőzés után történteket. Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata.

Legfrissebb híreink