nb1.hu

PMFC: hazatért a kapus

Kovács Benedek visszatért a PMFC-hez, ahol korábban nevelkedett.

A PMFC hivatalosan is bejelentette, hogy visszatér korábbi saját nevelésű kapusa, Kovács Benedek.

A 25 éves hálóőr a pécsi klub utánpótlásában nevelkedett, majd már fiatalon a felnőttcsapat keretéhez került, és a 2017/2018-as idényben mutatkozott be az NB III-ban. Első pécsi időszaka alatt összesen harminc bajnoki mérkőzésen védett, mielőtt 2020-ban távozott a klubtól.

Ezt követően a Rákosmente, majd a BVSC játékosa lett, Zuglóban pedig NB III-as bajnoki címet ünnepelhetett, és részese volt a másodosztályba jutást érő osztályozós sikernek is. Később a Mosonmagyaróvárhoz igazolt, amellyel szintén harmadosztályú aranyérmet szerzett. Pályafutása során eddig 187 NB III-as és 7 NB II-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára, így jelentős tapasztalattal tér vissza Pécsre.

Kovács Benedek elmondta, az elmúlt években többször is foglalkoztatta a hazatérés gondolata, és várta a pécsi hívást.

Éppen ezért is nagyon örültem a PMFC megkeresésének, hiszen érzelmileg sokat jelent számomra a város és a klub is. Igyekezni fogok mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsem a csapatot, de addig is rengeteg munka vár ránk a nyár során”

– nyilatkozta a régi-új kapus.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC