Közös megegyezéssel szerződést bontott az MTK-val Jakub Plšek, jelentette a klub hivatalos közleményben.
A 32 éves cseh középpályás 20 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken egy gólt szerzett, valamint négy találatot készített elő a kék-fehéreknél.
Plšek az új idényben még nem lépett pályára, így a felek végül a szerződés felbontása mellett döntöttek. A klub közleményében megköszönte a légiós szolgálatait, és sok sikert kívánt neki pályafutása további részéhez.
Az NB1.hu értesülései szerint a játékos nem marad Magyarországon, hanem hazatérhet Csehországba. Információink alapján Plšek karrierje a közeljövőben ismét hazájában folytatódhat.
Korábban a Sigma Olomouc első és B csapatának színeiben több mint 190 találkozón kapott lehetőséget. A magyar élvonalban összesen 155 mérkőzésen szerepelt.












