Az egyik labdarúgó korábban a DVTK-ban nevelkedett.
A Putnok az első helyen áll az NB III Északkeleti csoportjában. A listavezető a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Gulyás Márk és Horváth Sándor személyében két fiatal játékossal bővült a csapat kerete. A közleményből kiderül, hogy a futballisták a Sajóvölgye Focisulitól érkeztek a putnokiakhoz. A 18 éves Gulyás korábban a DVTK-ban nevelkedett.
„Hat évesen kezdtem futballozni a Borsod Volán együttesében, ahonnan két hónap múlva a DVTK-hoz kerültem. Tizenkét évet játszottam Diósgyőrben, majd egy rövid fehérvári kitérőt követően kerültem Putnokra. Kiváló lehetőségnek tartom azt, hogy a Putnok FC-nél folytathatom a pályafutásom, hiszen az Északkeleti csoport listavezetőjeként esélyünk van a magasabb osztályba jutásra is. Egy nagyszerű, fiatal, összetartó közegbe kerültem, ahol nagyon jól fogadtak. Leginkább a szélső középpályás pozícióban érzem jól magam, de játszottam már center poszton is. Játékommal szeretnék hozzájárulni a csapat magasabb ligába jutásához. Mindent megteszek azért, hogy gólokkal, gólpasszokkal segítsem a Putnok FC-t a tavasszal és reményeim szerint később a második vonalban is” – nyilatkozta Gulyás.
A 21 esztendős Horváth Sándor főleg a középpályán érzi magát otthonosan a pályán.
„Ózdon kezdtem a futballt, majd amikor lehetőségem adódott a Sajóvölgye Focisulihoz igazoltam. Itt mutatkozhattam be a felnőtt futball világában is, az Ózd-Sajóvölgye csapatában. Örülök neki, hogy Putnokra kerülhettem és a harmadosztályban folytathatom a pályafutásom. Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni és játékommal szeretnék bizonyítani, hosszú távon pedig minél magasabb osztályban futballozni” – mondta Horváth.
Az egyik futballista kölcsönben szerepel majd a csapatban.
Rácz Balázs és Miknyóczki Ádám az NB II-es Pécsben folytatja a karrierjét. A 20 éves Rácz a DVSC-től érkezett a Baranya vármegyei csapathoz. Rácz nem ismeretlen közegbe kerül, hiszen korábban a PMFC-ben nevelkedett.
„Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy hazaigazolhattam Pécsre, ami minden tekintetben az otthonom. Itt születtem, itt él a családom és már kisgyermekként a PMFC-ben kezdtem el focizni. Régóta dédelgetett álmom valósul meg azzal, hogy magamra ölthetem a felnőtt csapat mezét. Szeretnék minél előbb bemutatkozni a bajnokságban és a csapat segítségére lenni annak érdekében, hogy eredményesek legyünk a tavaszi szezonban. Igyekszem magamból kihozni a maximumot, mert szívügyem a PMFC!” – nyilatkozta Rácz, aki az NB I-ben négy meccsen szerepelhetett.
Miknyóczki Ádámot az MTK adta kölcsön a pécsieknek, a megállapodás vételi opciót is tartalmaz. A 21 éves szélső az élvonalban 6, a másodosztályban 7, míg a harmadosztályban 37 bajnokin bizonyíthatott.
„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a PMFC-hez. A csapattársak az első pillanattól szívélyesen fogadtak, így a beilleszkedéssel nem lesz gond. Minden adott ahhoz, hogy csak a futballra koncentráljak, szóval nagyon várom már a bajnoki rajtot. Szeretném minél rövidebb időn belül beverekedni magam a kezdőbe, és igyekszem segíteni a csapatot, hogy megtartsuk a mostani helyezésünket, vagy akár még feljebb lépjünk tavasszal a tabellán” – idézi a pmfc.hu Miknyóczkit.
A Pécs a hatodik helyen áll az NB II-ben. A gárda vasárnap 14 órától a Siófokot látja vendégül a bajnokságban.
A másodosztályú bajnokságban is elkezdődik a küzdelem szombaton, miután az NB I-ben már pénteken megkezdődött a tavaszi szezon. Az őszi utolsó fordulóban nem tudtak minden mérkőzést lejátszani, de a tabella így is hűen tükrözi az akkori erőviszonyokat. Úgy gondoljuk, hogy a tavasz, egy-két kivételtől eltekintve, hasonlóan alakul majd, mint az első fél év.
Az első fordulóban már egy kiemelt rangadó is lesz, hiszen a harmadik helyezett Vasas a negyedik Szegedet látja vendégül. Az éllovas Nyíregyháza hazai pályán, a második ETO pedig idegenben kezdi a tavaszt. Ez a két csapat a legesélyesebb a feljutásra. A kiesés elkerüléséért viszont sok csapat harcol majd.
19. FORDULÓ
KOZÁRMISLENY-HONVÉD Szombat, 14.00
Aczél Zoltán vezetőedző visszatérése után a Kozármisleny nagyszerű eredményeket ért el az ősszel, amiért csak elismerés illeti. A kérdés az, hogy meddig tarthatják meg a lendületüket a mislenyiek. Aczél fanatizmusa és szaktudása azonban garancia arra, hogy nem kell aggódni a csapatáért.
Kispesten sok probléma volt az ősszel szakmai és anyagi téren is. Kocsis Dominik eladásával a DVSC-nek viszont egyelőre rendeződött az anyagi helyzete. A Honvédnak azonban még szüksége lesz további bevételekre. Csertői Aurél kinevezése jó döntés volt. Csertői eddig minden csapatánál fegyelmet és szervezettséget alakított ki. Ennek a jeleit Kispesten is láthattuk már. A Honvédnak nem lesznek kiesési gondjai. Igaz, feljutási esélyei sem nagyon…
AJKA-BUDAFOK Vasárnap 14.00
Az Ajka az előző bajnokságban bronzérmet szerzett. A megérdemelt harmadik hely után azonban jelentős visszaesés jött, ezért Schindler Szabolcsnak vissza kellett térnie régi állomáshelyére. A vezetőedző higgadtságára és tapasztalatára nagy szükség lesz a bennmaradásért folytatott küzdelemben.
A Budafok stabil középcsapatnak számít, de Zsóri Dániel visszatérésével erősebbé válhat a támadójátéka. Ez fontos lenne, mert a 17 meccsen kapott 20 gól dicséretes, a 18 lőtt viszont kevés. Néha csak kihagyott, nagy gólhelyzetek miatt maradtak el a piros-feketék további győzelmei az ősszel.
KAZINCBARCIKA-MOSONMAGYARÓVÁR Vasárnap 14.00
Csábi József, a korábbi szövetségi kapitány tavaly tavasszal is csodát művelt a Kazincbarcikával, amikor is bennmaradt az újonc. Az ősszel pedig még jobban teljesített, hiszen az egyik legkisebb költségvetésű csapatként stabil középcsapatnak bizonyult. Úgy tűnik, a téli erősítések is sikeresek voltak.
A Mosonmagyaróvárnak azonban már az első tavaszi meccsét meg kell nyernie, ha akar még esélyt a bennmaradásra. És utána sorra a többi meccset is. Nagyon nehéz feladat vár az óváriakra, akiknek sportemberi tartásukat is bizonyítaniuk kell majd…
GYIRMÓT-SOROKSÁR Vasárnap 14.00
A Gyirmót messze van a feljutástól és a kieséstől is. A klub alkalmazottai akkor járnak a legjobban, ha nem előre, hanem hátrafelé néznek a tabellán. Főleg azért, mert az első négy fordulóban nehéz ellenfelek várnak rájuk. Az ősz második fele viszont jobban sikerült, arra kell építeniük. És persze a csapatot a gyenge rajt után átvevő Tamási Zsolt vezetőedző szakértelmére.
A Soroksár is hasonló helyzetben van, mint az ellenfele. A Sori bárhol, bármikor veszélyes lehet bárkire. De az is igaz, hogy bárhol, bárkitől kikaphat. A csapatjáték stabilitása lesz a kulcskérdés a folytatásban.
BVSC-ETO Vasárnap 14.00
Szekeres Tamás eddig egy meccsen irányította a BVSC-t az ősszel, akkor 1-1-et értek el a vasutasok Kispesten. Az edzőmeccseken nem az eredmény a lényeg, de figyelmeztető jel lehet az, hogy egy héttel ezelőtt hatot kaptak a piros-feketéktől egy edzőmeccsen. Szekeres legfontosabb feladata az lesz, hogy megakadályozza, hogy a bennmaradásért küzdő játékosai bármelyik meccsükön is görcsösen játsszanak.
Az ETO anyagi lehetőségeivel egyetlen csapat sem veheti fel a versenyt a másodosztályban az éllovas Nyíregyházán kívül. A télen is tovább erősödött a játékoskeret. De a Vasas elleni, idegenbeli 6-0-s vereség figyelmeztető lehet a kisalföldieknek. A feljutás nem jön össze csak játékkal.
NYÍREGYHÁZA-TISZAKÉCSKE Vasárnap 14.00
A Nyíregyháza nem titkolózik: a cél a feljutás. A Paks két játékosát, Beke Pétert és Temesvári Attilát megvette, és Tímár Krisztián vezetőedző is ezt a célt erősítette meg a minapi nyilatkozatában. A Szpari az ősszel a surranópályáról került a Vasas és az ETO elé, akiket a feljutás legnagyobb esélyeseinek tartottak a rajt előtt. A kérdés az, hogy a vezetők, az edzők és a játékosok hogyan viselik majd a feljutás legnagyobb esélyessé válásának édes terhét.
A Tiszakécske élére jól képzett, rutinos, dörzsölt szakvezetőt, Kis Károlyt nevezték ki. Ráadásul vagány is, mert nehéz feladatot vállalt. Papíron a téli erősítések jónak tűnnek. 2024 első játéknapján rögtön kiderül, hol tartanak a kécskeiek a bennmaradásért folytatott harcban.
PMFC-SIÓFOK Vasárnap 14.00
A PMFC 18 meccsen 7 gólt lőtt és 10-et kapott az ősszel, ami egyedülálló lehet a magyar labdarúgás történelmében. Kulcsár Árpád vezetőedző agyvérzésen is átesett a felkészülés során, és keveset tudott a csapattal foglalkozni. Ez sajnos rányomhatja a bélyegét a tavaszi szereplésre, de ennél sokkal fontosabb, hogy a szakember tovább tudja folytatni a pályafutását.
Siófokon a tulajdonosok kiálltak Dragan Vukmir vezetőedző mellett, aki tavaly tavasszal csodát tett a csapattal a kinevezése után. Most viszont lehet, hogy még nehezebb dolga lesz a szakvezetőnek. Az ősszel balszerencséje is volt, elképesztő sérüléshullám sújtotta a Siófokot. Ennek elkerülése lehet az egyik legfontosabb a bennmaradásért vívott harcban.
HALADÁS-CSÁKVÁR Vasárnap 17.00
Nehéz helyzetbe került a Haladás az ősszel. Az akkori anyagi nehézségek miatt három alapjátékos is távozott. Helyettük olyanok érkeztek, akik képesek lehetnek pótolni őket. Ami viszont a legfontosabb, hogy a magyar labdarúgás egyik tradicionális fellegvára a pénzügyi téren már megmenekült a kieséstől. Tavasszal viszont a pályán is lesz mit bizonyítani.
A Csákvár az ősz egyik kellemes meglepetése volt az előző bajnokságban nyújtott szereplése után. A tavasszal nyugodtan futballozhatnak a játékosai. És ami a legjobb, továbbra is magyar fiatalokra támaszkodva.
VASAS-SZEGED Hétfő 20.00
A bajnokság előtt a piros-kékeket sokan a feljutás legnagyobb esélyesének tartották. Desits Szilárd vezetőedző viszont többször is elmondta, hogy nyerhető meccseket engedtek el a játékosai. Az angyalföldiek dolgát nehezíti, hogy Kispestre, Győrbe és a Szparihoz is el kell majd menniük. Nem beszélve az első meccsről… A Vasas hívei ugyanis a múlt miatt úgy érzik, hogy a Szeged (és a Kispest) ellen mindig, mindenhol nyerniük kell a kedvenceiknek.
Viszont a Szeged híveinek is kiemelten fontosak az angyalföldiek elleni találkozók. Az ősszel ők hajtották bele a kedvenceiket a piros-kékek elleni győzelembe. Az meccs simán élvonalbeli színvonalú volt a pályán és a lelátón is. A Szeged jól erősített a télen. És ha továbbra is „kéz a kézben jár” a csapat és a szurkolótábora…
NB I, OTP Bank Liga, 18. forduló: 12:30: Zalaegerszegi TE – Fehérvár FC (TV: M4 Sport) 15:00: Kisvárda FC – Ferencvárosi TC (TV: M4 Sport) 17:30: Debreceni VSC – Diósgyőri VTK (TV: M4 Sport)
NB II, Merkantil Bank Liga, 19. forduló: 14:00: Kozármisleny FC – Budapest Honvéd FC
Ahogy arról beszámoltunk, az Újpest 3-0-s vereséggel nyitotta a tavaszi szezont az MTK ellen. Mondhatni, ott folytatták a lila-fehérek, ahol decemberben, a Kisvárda elleni 4-0-s vereség alkalmával abbahagyták. A lila-fehérek október 21. óta nem nyertek bajnokit. Pontot is csak egyet szereztek az azóta lejátszott nyolc meccsen.
A Hidegkuti Stadionban Hej Viktor 20. percben szerzett gólja után zúgott fel először a „Vignjevics takarodj!” rigmus a szünetig szinültig tele lévő vendégszektorból. Félidőben, 2-0-s MTK-vezetésnél végképp elszakadt a cérna az újpesti tábor tagjainál. Ekkor az ultrák az összes zászlót levették a kerítésről, és mintegy 500 drukker elhagyta a stadiont. A Viola Fidelity nevű szurkolói csoport Facebook-oldalán rövid bejegyzést tett közzé, ami így szólt: „Székház, most!”
Összesen 100-150 szurkoló várta a rendőri kísérettel begördülő csapatbuszt a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadion székházánál. A feldühödött fanatikusok felváltva követelték a szerb vezetőedző és a belga tulajdonos távozását. A Violainfo – 1885 oldal közlése szerint Vignjevics enged a nyomásnak, és ígéretet tett a szurkolóknak, hogy benyújtja felmondását a klub felé.
A hazaiak vezetőedzője az M4Sportnak adott interjújában kimérten értékelte a látottakat.
Horváth Dávid: „Nagyszerű teljesítményt nyújtottak a játékosok, minden dicséretet megérdemelnek. Nagyon összeszedett volt a játékunk és az volt a kulcs, hogy az ellenőrzésünk alatt tartottuk a mérkőzést, talán a kezdeti öt-tíz perc sikerült gyengébben. A vezető gólunk nagy változást hozott, ez érezhető volt. Nyilván ezután az ellenfél nehéz helyzetbe került, amit ki tudtunk használni.”
Az MTK 39 éves szakvezetője több egyéni teljesítményre is kitért és Marín Jurina játékát is dicsérte, aki sokakhoz hasonlóan remekül teljesített az első mérkőzésén. Az Újpest szerb vezetőedzője csalódottan értékelt.
Nebojsa Vignjevics: „Mit is mondhatnék egy 3–0-s vereség után? Nem voltunk valami élesek ma. A semmiből szerzett vezetést az ellenfél, ez megváltoztatta a játék képét. A mezőnyben egészen jól játszottunk, de az utolsó 20-25 méteren nem hoztunk jó döntéseket és elég hamar kaptunk egy elkerülhető gólt. Nem vagyok boldog, gratulálok az MTK-nak a három ponthoz.
Az én felelősségem, hogy miként választom ki a kezdőcsapatot, de szerintem jelenleg nem az a fő problémánk, hogy nem érkezett új játékos a csapathoz, hanem hogy túl sok kulcsemberünk sérült. Tajti, Onovo, Ljujics és Kiss hiányát nem bírja el a csapat.
Vignjevics reagált a szurkolók egyre hangosabb követelésére, miszerint távoznia kéne a klubtól.
„Folytatnunk kell a munkát, hiszen szinte ugyanezzel a kerettel álltunk a tabella harmadik helyén. Sajnálom a jelenlegi helyzetet. Elnézést kérek a szurkolóktól, bár tudom, hogy ez nem elég, de jelen helyzetben nem tudunk más tenni.”
Zsinórban a harmadik bajnokiján nem kapott gólt Hegyi Krisztián, a Den Bosch magyar U21-es válogatott kapusa.
A holland második vonal 24. fordulójában a tabella 18. helyén szerénykedő Den Bosch a 14. Helmond ellen gól nélküli döntetlent játszott. A hazaiak kezdőcsapatában ismét ott volt Hegyi Krisztián. A 21 éves utánpótlás-válogatott hálóőr ezúttal is több remek védést bemutatva kapott gól nélkül lehozta a mérkőzést.
Amióta Hegyi áll a kapuban, a PSV második csapata elleni 2-2 után egymást követő három bajnokin játszott 0-0-t a Den Bosch. Az észak-holland együttes sokat köszönhet a fiatal magyar kapusnak.
Antonov három gólpasszt osztott ki volt csapatának.
Az NB I tavaszi szezonjának nyitómérkőzésén a tabella 9. helyén álló Újpest FC a 6. MTK Budapest otthonába látogatott.
A fővárosi rangadót a vendégek kezdték lendületesebben, de egy Pauljevics lövést leszámítva kapura nem voltak veszélyesek. A 20. percben Antonov pontrúgása után a 28. születésnapját ünneplő Hej fejelt a hálóba, 1-0. A 33. percben Tamás bal oldali beadása után Jevtoski gyenge fejesét Demjén fogta könnyedén. Három perccel később Németh ugratta ki Antonovot a bal szélen, a beívelését követően a Diósgyőrtől szerződtetett Jurina is fejjel volt eredményes, 2-0. NB I-es pályafutása során ez volt az 5. gólja a bosnyák támadónak az Újpest ellen.
(A félidőben az elégedetlen újpesti szurkolók nagyjából fele elhagyta a stadiont. Fotó: Nagy-Pál Tamás)
A második játékrész 13. percében Antonov kiosztotta a harmadik gólpasszát is, egy újabb szabadrúgást követően Kocsis fejelt közelről a kapuba, 3-0. Simon lövésén és Ambrose fejesén kívül sokáig nem alakult ki veszélyes helyzet egyik kapunál sem. A 90. percben Sasere bombázott a hálóba, de előtte szabálytalankodott. Az MTK magabiztosan és megérdemelten nyert.
OTP Bank Liga, 18. forduló: MTK Budapest — Újpest FC 3–0 (2–0) Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3525 néző, v.: Erdős gólszerzők: Hej (20.), Jurina (36.), Kocsis G. (58.) sárga lap: Hall (15.) Németh (55.), Mörschel (55.), Radosevics (86.) MTK: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis G. – Antonov (Kovács P., 84.), Horváth A. (Végh, 87.), Kata, Varju (Stieber, 79.) – Bognár, Jurina (Thiam, 87.), Németh K. (Kovács M., 84.) Vezetőedző: Horváth Dávid ÚFC: Molnár Zs. – Antzoulas, Hall, Pauljevics (Radosevics, 66.), Tamás – Jevtoski (Fehér, 66.), Mack, Mörschel – Csoboth (Ambrose, 66.), Ganea (Simon, a szünetben), Sasere. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
A DAC új szerzeménye a 23 éves jobbhátvéd, Romaric Yapi. A PSG neveltje 2026. június 30-ig szóló szerződést írt alá – közölték a klub honlapján. A fiatal védő a Ligue 2 tizenhatodik helyén szerénykedő Bastia csapatától igazolt Dunaszerdahelyre.
Az elefántcsontparti felmenőkkel rendelkező Romaric Yapi 2000-ben született Párizs elővárosában. Tizenkét éves korában a Paris Saint-Germain akadémiájához került, ahol hét évet töltött el. A PSG U19-es csapatában Thiago Motta irányítása alatt futballozott, és egyszer a felnőttek mezét is magára húzhatta, a Dynamo Dresden elleni felkészülési meccsen.
Yapi 2019 augusztusában az angol élvonalbeli Brightonhoz igazolt, ahol a tartalékcsapat tagja volt. Az első csapat színeiben csak egyszer, az Aston Villa elleni Ligakupa-mérkőzésen lépett pályára. Két idényt követően a holland első osztályú Vitesse Arnhem együtteséhez szerződött. Yapi 30 mérkőzésen lépett pályára az Eredivisie-ben, és három alkalommal az Európa Konferencia Ligában is lehetőséget kapott. A jelenlegi idény elején visszakerült Franciaországba, a második ligás Bastia futballistája lett, ahol ősszel 12 mérkőzésen kapott lehetőséget a bajnokságban, egyszer pedig a kupában.
A DAC jelenleg az 5. helyen áll a szlovák élvonalban és legközelebb február 10-én a Szakolca ellen játszik bajnoki mérkőzést.
A válogatott csapatkapitánya harmadszor lett az év legjobbja.
A Liverpool és a magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik lett a 2023-as év legjobb magyar labdarúgója az NB1.hu által felkért szakírók szavazatai alapján.
Mindig erősebbnek lenni
A 2023-tól válogatott csapatkapitány Szoboszlai 2020 és 2022 után harmadszor nyerte meg az alapító Imre Mátyás által létrehozott Magyar Aranylabda-díjat. Az édesapja, Szoboszlai Zsolt által alapított, székesfehérvári Főnix Goldból elinduló játékos „egyhangú pontozással” végzett az első helyen, megelőzve Varga Barnabást és Sallai Rolandot.
„Sok dolog történt az elmúlt évben, amik közül a Liverpoolba igazolás kiemelkedik, de ilyen az Eb-kijutás kiharcolása is, vagy hogy Dominik Német-kupát tudott nyerni másodszor is, ráadásul gólt is szerzett a döntőben. Nagyon büszke vagyok, hogy ezt mind közösen élhettük át” – foglalta össze a 2023-as évet Szoboszlai menedzsere, a díjat átvevő Esterházy Mátyás.
Esterházy Mátyás vett át Szoboszlai Dominik Magyar Aranylabda-díját
Abban érzem különlegesnek az útját, hogy mindig történtek vele olyan dolgok, amik egy nagy karakter teszt elé állították Dominikot, és ezekből a helyzetekből jellemzően erősebben tudott kijönni. Ilyen volt a 2023-as év első fele is, amikor számíthattunk arra, hogy teljesítménye okán komoly érdeklődés lesz iránta.
„Kérdés volt, hogy ezt hogy fogja feldolgozni, és utána hogy tud azzal a helyzettel megbirkózni, főleg emberileg, hogy a világ egyik legnagyobb klubjának a játékosa lett. Ezekre a kérdésekre mind olyan választ adott, amik miatt most itt ülünk, és a jövőbe is bizakodóan nézhetünk.”
Klopp útravalója
Esterházy a Liverpoolt nyáron elhagyó Jürgen Kloppról is beszélt: „Jürgen komoly szerepet játszott abban, hogy Dominik most a Liverpool játékosa. Olyan dolgokat tanult tőle, amik később nagyon komoly útravalóként szolgálnak majd az életében. De a futball ilyen, és ezzel együtt kell élni. Az edzőnek ez a döntése olyan helyzetet teremtett a klub körül, amivel először nagyon nehéz lesz együtt élni, de hosszú távon nagyon könnyű lesz, mert világos minden. Az egyetlen kérdés, hogy ki fogja átvenni a helyét. Olyan érzelmeket válthat ki a távozása a játékosokban, amik miatt én nagyon várom ezt a második félévet a szezonban.”
Vargától senki nem kért elnézést
További öt kategóriában szavaztak a szakíró kollégák az NB1.hu szavazásán. A legjobb NB I-es játékosnak járó díjat Varga Barnabás vehette át, aki amellett, hogy Paksról az FTC-be igazolva is bizonyította rátermettségét, a válogatottban is helyt állt: hét meccsen négy gólt szerzett a nemzeti együttesben.
„Sok dolog történt velem tavaly, de ezek közül is kiemelkedik a válogatott bemutatkozás és az ott szerzett gólok. Ez az érzés mindent felülmúl.”
Alacsonyabb osztályokban fociztam korábban, akkor nagyon messzinek tűnt ez a szint, de már itt vagyok.
– nyilatkozta az előző NB I-es szezon gólkirálya.
Varga Barnabás a legjobb NB I-es játékosnak járó díjjal
Varga Barnabás mesebeli története, amely korábban inkább szólt az elutasításról, mintsem a sikerekről, mára már mindenki számára ismert. „Voltak többen is, akik utólag felhívtak, hogy gratulálnak. Ilyenkor már mindenki bánkódik, hogy nem korábban volt ez, de elnézést azért nem kért senki. Lehet, hogy nekik volt igazuk. Akkoriban nem ment úgy a játék, később sikerült csak kiteljesednem, ez benne van” – mondta a Ferencváros és a válogatott támadója.
Ebben a versengésben Dibusz Dénes és Horváth Krisztofer végzett a második és harmadik helyen.
A Fradi kapusa pályán kívül élte meg az év eseményét
A kapusok sorában nem volt vetélytársa Dibusz Dénesnek. A Ferencváros és 2023-ban a válogatott elsőszámú kapusa Demjén Patrikot és Szappanos Pétert szorította maga mögé a dobogón, Gulácsi Péter negyedik lett a sorban.
Dibusz Dénes minden szempontból az élen van a kapusok között
„Mindenkinek köszönöm, aki rám szavazott ebben a versenyben. Sok sikerben volt részem, sok felemelő és felejthetetlen pillanat volt, ami örökké emlékezetes marad. De ha egyet ki kell emelni, az pályán kívül történt, hiszen a kislányom születése volt a legnagyobb esemény” – emlékezett vissza a 2023-as évre Dibusz Dénes.
Olyan teljesítményt kell nyújtanom minden héten a Fradinál, hogy továbbra is számoljanak velem a válogatottnál, ott pedig olyan formát kell mutatnom, hogy a harmadik Európa-bajnokságomon végre velem kezdődjön az összeállítás.
Dzsudzsákot minél tovább pályán tartani
A szavazatok alapján a legjobb magyar futballért dolgozó külföldi edzők versenyében a DVSC mestere, Szrdjan Blagojevics végzett az élen, megelőzve szerb honfitársait, az Újpestet vezető Nebojsa Vignjevicset és a Ferencváros mesterét, Dejan Sztankovicsot. Érdemes megemlíteni, hogy Sztanyiszlav Csercseszov követi őket a sorban, és az is kiemelendő, hogy a női válogatott szövetségi kapitányának, Margret Kratznak is jutott a szavazatokból.
Szrdjan Blagojevics az NB1.hu stúdiójában
Blagojevics, aki nagyon büszke a díjra, Dzsudzsák Balázs közeli jövőjéről is beszélt az NB1.hu díjátadó műsorában: „Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen játékos és ember áll a rendelkezésünkre. Sokat segített nekem az alkalmazkodásban is. Elfogadta az edzői hitvallásomat és a stábomat is. Jól reagált arra, hogy hogyan szeretném játszatni a csapatot, hogyan szeretnék dolgozni. De a munkamódszereinkkel, a kommunikációs stílusunkkal, azzal, hogy mit várunk el a csapattól, mi is segítettünk neki abban, hogy jobban meg tudja mutatni az erősségeit a pályán. Nagyok az elvárások vele szemben, amik néha nagy terhet jelentenek. De sokat tesz a csapaton belüli egység megteremtéséért a pályán kívül is. Próbáljuk minél jobban kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, és dolgozunk azon is, hogy miként tudjuk minél tovább meghosszabbítani a pályafutását.”
Rossinál is Dibusz az első
Joggal hiányolhatták a sorból Marco Rossi szövetségi kapitányt, aki miattunk volt kénytelen átadni tavalyi címét a Loki edzőjének, mivel ezúttal – lévén, hogy magyar állampolgár lett – a honi edzők versenyében indítottuk őt el. A válogatottat az Eb-re veretlenül, csoportelsőként kijuttató Rossi a tavalyi győztes kecskeméti sikeredzőt, Szabó Istvánt és a Pakssal őszi első Bognár Györgyöt utasította maga mögé.
„Hatalmas büszkeség számomra, hogy magyar is vagyok, hogy félig magyar vagyok az olasz mellett” – mondta a díj kapcsán Marco Rossi. „Ezt egy kivételes lehetőségként sikerült megkapnom, nem azért, mert jól beszélek magyarul. Sokkal inkább a sikereknek köszönhetem, amiket elértünk a magyar futballal az utóbbi időszakban. Elindultunk egy úton, egyre jobbá váltunk. De ha összességében nézzük az eredményeket, és erről a múltban sokszor beszéltem már, egyes magyar edzők világszinten voltak sikeresek. Magyarország kis ország, mégis egészen kiválónak számít a sportokban, megannyi olimpiai sportágban. Ezért nagyon büszke vagyok, hogy a leginkább elismert és legsikeresebb edzők között emlegetnek Magyarországon.”
Marco Rossi Szoboszlai Dominik kvalitásairól elmélkedve elmondta, hogy a válogatott csapatkapitánya toplabdarúgóvá válhat a közeli jövőben, de a szint, ahova majd eljut, nagyban függ attól, hogy hány címet gyűjt be a Liverpoollal és miként teljesít közben a válogatottal. A kapitány a négy válogatott kerettag kapusról, Dibusz Dénesről, Gulácsi Péterről, Demjén Patrikról és Szappanos Péterről is mondott érdekeset. Közülük csak hárman utazhatnak majd az Európa-bajnokságra:
Az Eb-ig még sok idő van, de jelen pillanatban Dibusz az első számú kapusunk, aki kiválóan védett a válogatottban és a Fradiban is. Abszolút kijelenthető, hogy bombaformában van.
A magyar futballvezetők között Hajnal Tamás lett az első, megelőzve Csányi Sándor MLSZ-elnököt és a kecskeméti sportigazgatót, Tóth Ákost.
A 2023-as Magyar Aranylabda-díjazottjai
Magyar Aranylabda
1. Szoboszlai Dominik (Liverpool FC)
2. Varga Barnabás (Paksi FC, Ferencvárosi TC)
3. Sallai Roland (SC Freiburg)
Legjobb NB I-es játékos
1. Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
2. Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
3. Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)
Legjobb magyar kapus
1. Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
2. Demjén Patrik (MTK Budapest)
3. Szappanos Péter (Budapest Honvéd FC, Paksi FC)
Legjobb magyar edző
1. Marco Rossi (magyar labdarúgó-válogatott)
2. Szabó István (Kecskeméti TE)
3. Bognár György (Paksi FC)
Legjobb magyar fociért dolgozó külföldi edző
1. Szrdjan Blagojevics (Debreceni VSC)
2. Nebojsa Vignjevics (Újpest FC)
3. Dejan Sztankovics (Ferencvárosi TC)
Legjobb futballvezető
1. Hajnal Tamás (Ferencvárosi TC)
2. Csányi Sándor (Magyar Labdarúgó Szövetség)
3. Tóth Ákos (Kecskeméti TE)
MAGYAR ARANYLABDA, AZ EDDIGI GYŐZTESEK NÉVSORA
1998, 1999, 2000, 2001: Király Gábor (Hertha BSC)
2002: Lisztes Krisztián (Werder Bremen)
2003: Szabics Imre (VfB Stuttgart)
2004, 2005: Gera Zoltán (West Bromwich Albion)
2006: Dárdai Pál (Hertha BSC)
2007, 2008: Hajnal Tamás (Karlsruhe, Borussia Dortmund)
2009: Juhász Roland (RSC Anderlecht)
2010: Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven)
2011: Juhász Roland (RSC Anderlecht)
2012: Szalai Ádám (1. FSV Mainz)
2013: Huszti Szabolcs (Hannover 96)
2014: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
2015: Király Gábor (Szombathelyi Haladás)
2016: Nagy Ádám (Bologna)
2017: Nikolics Nemanja (Chicago Fire)
2018: Gulácsi Péter (RB Leipzig)
2019: Gulácsi Péter (RB Leipzig)
2020: Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
2021: Schäfer András (DAC 1904)
2022: Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
2023: Szoboszlai Dominik (Liverpool FC)
Mint azt korábban közöltük, a február 15-én esedékes Olympiakosz—Ferencváros Konferencia Liga mérkőzésre szurkolói különrepülőgépek indulnak Budapestről Athénba.
Már két hét sincs a kezdőrúgásig, és azoknak üzentek a zöld-fehér ultrák, akik a helyszínen szeretnék megtekinteni a találkozót.
Felhívjuk az Athénba utazók figyelmét, hogy ez a túra nem egy családi vakáció! Az elmúlt időszak görögországi történései miatt felhívjuk mindenki figyelmét, hogy FOKOZOTTAN FIGYELJEN a társaira, zászlóira, sáljaira, minden egyéb szurkolói tárgyára és saját magára. Ajánljuk ezért a közös, különgéppel való utazást!
Az Olympiakosz elleni idegenbeli meccsre szervezett különjáratra még vannak helyek, amelyekre ITT, regisztráció és bejelentkezés után az Események menüpont alatt lehet jelentkezni. Az athéni reptérről transzfer buszok viszik a szurkolókat a stadion vendégszektoráig, amelyet szintén tartalmaz a részvételi díj.
A repülők február 15-én, meccsnapon 13:30-kor indulnak Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről és péntek hajnali órákban érkeznek vissza Budapestre. Gyülekező aznap 11:30-kor.
Az elmúlt 14 bajnokin nem szerzett pontot a DVTK Debrecenben.
Az NB I tavaszi rajtjának nyitófordulójában a tabella 7. helyén álló Diósgyőri VTK az 5. Debreceni VSC otthonába látogat. Mindkét csapat legutóbbi bajnokija pontosztozkodással zárult: a Loki az őszi szezon utolsó találkozóján a Kecskemét pályáján szerzett pontot, a miskolciak pedig az MTK ellen játszottak gólgazdag döntetlent.
Ez lesz a két együttes 60. első osztályú bajnoki összecsapása, 39 debreceni siker mellett 10 Diósgyőr győzelem született és 10-szer játszottak döntetlent egymással.
A két kelet-magyarországi klub először 1943-ban csapott össze a magyar élvonalban, akkor a Debreceni VSC 6-2-re legyőzte a Diósgyőri MÁVAG-ot. A Loki kétszer is nagyarányú győzelmet aratott a DVTK ellen, az 1999-es 5-0 után 2011 októberében is tükörsimán nyert a DVSC hazai környezetben.
Közel tíz éve nem játszott döntetlent egymással a két csapat, az egyik legemlékezetesebbet 2013 májusában rendezték.
Utoljára 2008-ban tudott nyerni a DVTK a DVSC stadionjában, és azóta pontot sem sikerült szereznie a miskolciaknak Debrecenben. Az utolsó összecsapás a Nagyerdei Stadionban kiütéses Loki-sikerrel zárult.
A két együttes legutóbbi összecsapásán viszont a Diósgyőri VTK remek játékkal legyőzte a Debrecent.
Február 2-án hivatalossá vált, hogy milyen kerettel készül a Ferencvárosi TC az Olympiakosz ellen az Ekl-rájátszásra. Dejan Sztankovics az őszi, csoportkörös csapathoz képest három helyen változtatott – közölték a klub honlapján.
Az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás a változásokról számolt be.
„Az UEFA szabályainak megfelelően három helyen tudunk változtatni a kereten az Európa Konferencia-ligában. Henry Wingo be fog kerülni mindenféleképpen, illetve Habib Maiga és Kenan Kodro is. Kikerült a keretből Anderson Esiti, Owusu Kwabena és Adama Traoré, utóbbi a sérülése miatt hosszabb távon nem áll rendelkezésünkre, illetve a távozása után Sigér Dávid is lekerült a listáról.”
Íme a Ferencváros 22 fős kerete:
Kapusok:
Dibusz Dénes
Varga Ádám Védők:
Ismail Aaneba
Myenty Abena
Botka Endre
Ibrahim Cissé
Eldar Civic
Samy Mmaee
Pászka Lóránd
Cristian Ramírez
Henry Wingo Középpályások: Muhammad Abu Fani
Mohamed Ali Ben Romdhane
Muhamed Besic
Habib Maiga
Cebrail Makreckis
Kristoffer Zachariassen Támadók:
Marquinhos
Kenan Kodro
Lisztes Krisztián
Alekszandar Pesics
Varga Barnabás
A nyolcaddöntőbe kerülésért, az FTC Olympiakosz elleni Ekl-rájátszásának első mérkőzése február 15-én 18:45-kor kezdődik.
2022 októbere után ismét Gulácsi Péter védi majd az RB Leipzig kapuját bajnoki találkozón. Marco Rose, a lipcseiek vezetőedzője a hétvégi, Union Berlin elleni Bundesliga-mérkőzésről szóló sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a magyar válogatott hálóőre lesz a kezdőkapus.
Gulácsi a sérüléséből visszatérvén egy Bajnokok Ligája, és két Német Kupa-meccsen kapott játéklehetőséget, de Marco Rose elmondása szerint vasárnap újra bizonyíthat a 33 éves magyar kapus. A lipcsei klubbal foglalkozó hírportál szavazást indított, hogy a következő találkozón melyik kapust látnák szívesebben a szurkolók. A szavazók 64 százaléka szeretné, ha Gulácsi visszatérne a kapuba az elmúlt meccseken kevésbé jól teljesítő Janis Blaswich helyett. A Lipcse az előző bajnokiján 5-2-es vereséget szenvedett a Stuttgarttól.
Hányadik helyen van Magyarországon a rangadó hangulata?
A DVSC és a Diósgyőr csatája, helyezésektől és adott esetben osztályoktól függetlenül is a magyar labdarúgás kiemelt rangadójának számít. Izgalmas, jó hangulatú mérkőzések szoktak lenni az egymás elleni találkozóikon. És ez megmaradt azután is, hogy a két szurkolótábor újra kiemelt barátságot ápol egymással. A szombati rangadó előtt azzal a Szatmári Csabával beszélgettünk, aki Debrecenből került Diósgyőrbe, édesapja pedig a Loki egyik legnagyobb legendája. Fontos, hogy az interjú felvétele még az edzőváltás előtt történt!
A VÁLTÁSRÓL
Megérte 2021 nyarán elhagynod a Lokit a Diósgyőr kedvéért?
Meg! Amikor átigazoltam, a DVSC éppen visszajutott az élvonalba. Lelkileg viszont nehéz volt meghoznom a döntést. Amikor először megkerestek a diósgyőri vezetők, akkor még nem volt biztos, hogy a DVSC feljut. Utána viszont ez megtörtént, ezért el kellett döntenem, hogy szeretnék-e továbbra is a másodosztályban futballozni. Viszont az illetékesek jelezték, hogy mindenképpen számítanak rám. Utána megtudtam, hogy Kondás Elemér lesz a vezetőedző, egyeztettem a családommal, a menedzseremmel, majd meghoztam a döntést. Mert azt gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb út a számomra. Az első év viszont nem úgy sikerült a DVTK-nak, ahogyan szerettük volna. Elmaradt a várt feljutás. Én viszont már az első tétmeccsemen is kezdő voltam, végig a pályán is maradtam. Azóta sem fordult velem elő, hogy ha pályára tudtam lépni, akkor kispados legyek. Az első évben jól ment a játék, de elszomorított, hogy nem lettünk NB I-esek. A következő évben ott folytattam, ahol abbahagytam. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy meglett a feljutás!
Az osztályváltás tökéletesre sikeredett, mert pontrekorddal nyertétek meg a másodosztályt.
Nagyon jó, összetartó csapatunk volt. A mai napig folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással. A célkitűzéseink a bajnokságon belül jól lettek felépítve. Az első a biztos feljutás volt, ami a második hellyel is elérhető lett volna. Utána jött az, hogy legyünk bajnokok. Ezt követte az a végül megvalósított terv, hogy ez pontrekorddal sikerüljön.
VÁLTOZÁSOK
Tavaly nyáron viszont jelentős változások következtek be a játékoskeretetekben. Sokan távoztak, sok légiós érkezett. Voltak olyan pillanatok, amikor azt érezted, hogy számodra is rezeghet a léc?
Még el sem kezdtük a felkészülést, már jöttek a sajtóhírek a változásokról. Nyaraltam, de arra gondoltam, hogy egy évvel korábban meghosszabbították a szerződésemet, aminek nagyon örültem. Arra összpontosítottam, hogy ez nem lehet a véletlen műve. Valóban kicserélődött a játékoskeret, de szerencsére nagyon jól kezdtük a bajnokságot.
Könnyen ment az újak beépülése?
Nekik ez ment így, nekünk meg a befogadásuk. Szerencsénk is volt néhány meccsen, de olyan mérkőzések is voltak, amikor nem minket pártfogolt a Fortuna. A hangulat azonban mindig jó volt az öltözőben az ősszel.
HULLÁMVÖLGY UTÁN
Volt azért hullámvölgyetek is…
A szezon végére viszont ismét kiegyenesedtünk. Stabilizálni kellett a csapatvédekezésünket. Ugyanezt kell folytatnunk a tavasszal. A helyzeteink kihasználásán viszont fontos lenne javítanunk.
Az MTK elleni, utolsó őszi, 3-3-as mérkőzésen gólt szereztél.
Gera Dani nagyon jó szögletet rúgott. Szó szerint kibirkóztam a lehetőségemet, végül sikerült a kapuba fejelnem. Szeretnék még gólokat szerezni, de az a legfontosabb feladatom, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy minél több mérkőzésünket hozzuk le kapott gól nélkül. Mert, ha ez megvan, akkor már minimum egy pontot szerzünk.
CSALÁDI VERSENY
Édesapádnak, aki szintén védő volt, bár kicsit más poszton játszott, mint te, 295 NB I-es meccsen 10 gólja volt. Neked jelenleg 106/7 a mutatód. Melyik szegmensben előznéd meg inkább?
Nyilván mindkettőben!
Akkor játsszuk azt, hogy csak az egyiket választhatod…
Mindig azt mondta nekem, ha csak fele annyi élvonalbeli meccsem lesz, mint neki, akkor már büszke lesz rám. Szeretnék majdnem annyi élvonalbeli találkozón pályára lépni, mint amennyit neki sikerült. Erre törekszem. A gólszerzésben közelebb állok hozzá, mint a mérkőzések számában. Nem adom fel, jó lenne beérni őt, először a pályára lépésekben, mert ugye nem a gólszerzés a legfontosabb feladatom.
A ZTE ellen játszotok majd a Magyar Kupa következő körében. A felkészülés kezdetekor azt nyilatkoztad a DVTK honlapjának, hogy nagy álom lenne megnyerni a sorozatot.
Valóban nem lenne rossz. Ennek a kiírásnak is úgy vág neki mindenki, hogy szeretne minél tovább jutni. Ha az egerszegiek ellen is továbbjutunk, akkor már lehet vagányabb célunk. Mert innentől kezdve, egyre közelebb kerülve a célhoz, már nagyon sajnálnánk, ha kiesnénk a kupából.
A HANGULAT
Debrecenbe is vagány céllal utaztok?
Mindegyik meccsünket meg akarjuk nyerni. Aki nem azért lép pályára, hogy győzzön a DVTK-val, annak nincs helye a csapatunkban. Két olyan csapat találkozik majd egymással, amelyek hasonló stílusban játszanak. Bármilyen eredmény születhet, de ha mi leszünk a győztesek, akkor nyugodtabban folytathatjuk a szereplésünket. Onnantól a lendület megőrzésére kellene törekednünk.
Hányadik helyen van Magyarországon a DVSC-DVTK vagy a DVTK-DVSC rangadók hangulata?
A legjobb kettőben simán benne van!
Szánthó Regő személyében korábbi U21-es válogatott támadó szélsőt igazolt az NB II negyedik helyén telelő Vasas FC. A 23 éves játékos eddig 34 élvonalbeli találkozón lépett pályára, amiken 10-szer volt eredményes.
A győri nevelésű Szánthó 2020 januárjában szerződött a Ferencvároshoz, és egy alkalommal pályára lépve bajnoki címet ünnepelhetett a zöld-fehérekkel. Utána Soroksáron és Zalaegerszegen focizott kölcsönben, majd visszatért a Fradihoz, ahol bemutatkozott a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is.
Ezt követően másfél évet töltött Dunaszerdahelyen, ahol 37 találkozón kapott lehetőséget és 6 gólt szerzett. Szánthó 2023 nyarán tért vissza a Ferencvároshoz, sérülés miatt azonban nem lépett pályára, sérvvel műtötték.
„Nagyon örülök, hogy a Vasashoz kerültem, azon leszek, hogy a góljaimmal és a gólpasszaimmal megháláljam mindezt. Nagyon tetszett az a jövőkép, amit felvázolt, szeretnék hozzájárulni a jövőbeli sikerekhez és a csapat rövid és hosszútávú céljaihoz egyaránt.”
A DVTK korábbi vezetőedzője és sportigazgatója, Benczés Miklós a csakfoci.hu-nak adott interjújában Kuznyecov menesztéséről beszélt.
„Tudomásom szerint Kuznyecov minden idők legnagyobb diósgyőri költségvetésével dolgozott. Már az NB II-ben is egy NB I-es büdzsével rendelkezett, amit aztán az élvonalban még jelentősen megemelt a tulajdonos. Véleményem szerint a légiósok igazolása mellett belefért volna a fiatal tehetségek szerepeltetése is. Ezt azért fontos rögzíteni, mert ő egy karrierista edző, a saját pályafutása és az eredmények fontosabbak voltak számára, mint a klub víziója, vagy az akadémia hatékony működése. Messze állt attól a szemlélettől, amit a Bajusz Endre sportigazgató vagy Simon Miklós képviseltek.”
Az 54 éves szakember szerint időszerű volt Kuznyecov távozása.
Jó döntés született az elküldésével, ami nyilván tulajdonosi döntés volt, de azt már sokkal korábban meg lehetett volna lépni.
„Az NB I-et jól kezdte Kuznyecovval a csapat, de a lendület elfogyott, játékban és eredményességben is visszaestek, a játékosok egyéni teljesítménye is gyengült. Remélhetőleg Simon Miklós érkezésével változni fog a helyzet, és újra a fiatalokra, a régió legjobbjaira támaszkodik majd a klub.”
A Diósgyőri VTK szombat 17:30-kor a Debreceni VSC otthonában kezdi a tavaszi szezont, a miskolciak kispadján Simon Miklós ül majd.
Gruber Zsombor a 2022-23-as szezonban mutatkozott be az NB I-ben. A Puskás Akadémia játékosa tavaly, 18 évesen megszerezte élete első NB I-es gólját, aminek köszönhetően csapata akkor 2-1-re legyőzte a Ferencvárost. Az U21-es válogatott támadóról az a hír járja, hogy szintet lépne, és szó lehet arról is, hogy épp az FTC-hez igazol.
– Igaz, hogy elviszi a Ferencváros? – szólt a kérdés a sportnapilap részéről.
– Erről tárgyalunk, igen. Zsombi szeretné magát egy erősebb csapatban vagy bajnokságban kipróbálni, és ebben segítjük, természetesen megfelelő lehetőség esetén – válaszolta a Puskás Akadémia vezetője.
Arról nem esett szó az interjúban, hogy mikor kerülhet sor az esetleges tranzakcióra a Ferencvárossal vagy más csapattal. A győri születésű Gruber Zsombor tizenöt meccsen játszott az NB I most futó szezonjában, ezeken három gólt szerzett.
Az NB1.hu tavaly élete első NB I-es gólja után készített interjút a támadóval.
A cikkből kiderül, hogy a Puskás válogatott játékosa, Nagy Zsolt iránt is volt érdeklődés, erről a következőt nyilatkozta Mészáros Lőrinc: „Nagy „Joe” idevalósi, tizenhárom éves kora óta itt van az akadémián. Jól érzi magát a klubban, és nagyon boldogok voltunk, amikor a Ferencváros erőteljes csábítása ellenére sikerült őt megtartanunk. Szerződést hosszabbítottunk vele, ahogy nemrégen Szolnoki Roland csapatkapitánnyal is. Mindkét saját nevelésű rutinos játékosunk igazi húzóembere az NB I-es együttesünknek.”