nb1.hu

Saját szektorukból üzent bojkottjuk miatt az ultráknak a tulajdonos

Világi Oszkár előbb tettel, majd szóval üzent az ultráknak.

Egyedül Világi Oszkár foglalt helyet a DAC Dunaszerdahely vasárnapi bajnokiján az ultrák szektorában. A csallóközi klub tulajdonosa jelenlétével kívánt üzenni a távol maradó szurkolóknak, majd a meccs másnapján ezt a sajtóban is megtette.

Ezek előzménye az volt, hogy az Ultras Dunaszerdahely a Kassa elleni csúfos kupafiaskó után közölte, úgy döntöttek, hogy „a csapattól elvárt szinttől messze elmaradó teljesítményt követően a vasárnapi mérkőzésen nem lesz szervezett szurkolás”.

Tulajdonosi üzenet tettben, majd szóban

Ezek után Világi Oszkár egyedül foglalt helyet az ultrák szektorában, és nézte végig a DAC vasárnapi bajnokiját, amelyet egyébként a csapat – többek között magyar légiósa góljának köszönhetően – 2–1-re megnyert

„Ez jelzés volt. Azt szerettük volna megmutatni, hogy szurkolóból csak egyféle van: az, aki jóban-rosszban a csapat mellett áll. Nincs kétféle szurkoló. Aki szereti a DAC-ot, az a nehéz időkben is kitart. Vannak rossz napok és jó napok is” mondta Világi egy nappal később a nemzetisport.hu-nak.

„Nehéz időszakot élünk. Folyamatosan sérülések tizedelnek minket, és nincs olyan csapat, amely kilenc játékost – köztük hat kezdőt – úgy tudna pótolni, hogy az ne látszódjon a teljesítményén. Különösen egy olyan tétmérkőzésen, mint a kassai volt. Kaptunk két gyors gólt, és amikor vissza akartunk jönni a meccsbe, már nem sikerült. Szomorú mérkőzés volt, s talán én voltam a legszomorúbb miatta” tért ki külön a Kassa elleni, 40-s vereségre. 

Világi ezután beszélt azokról a nehézségekről, amelyekkel a DAC-nak szembe kell néznie. Megemlítette a Zólyombrézó kiemelkedő 2026-os formáját (öt sorozatban megnyert mérkőzés, 222-es gólkülönbséggel), illetve elárulta, hogy saját csapatában többen is betegen vállalták a játékot. „Ez a DAC. És ezt soha nem szabad elfelejteni” – fűzte hozzá. 

Végezetül pedig üzent a távol maradó szurkolóknak, akiknek döntését szerinte nehéz megérteni.

„Ha valaki a legnehezebb pillanatban bojkottálja a csapatot, azt nehéz elfogadni. Az edzőnk is elmondta: nem kifogás az, hogy kilenc játékos sérült, hanem tény. Ha egy csapatból ennyi futballista hiányzik, azt mindenki megérzi – még a világ legjobb csapata is. Ez egyszerűen a helyzet, és éppen ilyenkor kell a csapat mellett kitartani” fogalmazott.

Az ultrák válasza

A délután fél 3-kor megjelenő interjú után három és fél órával újabb állásfoglalást közölt az Ultras Dunaszerdahely. Bár ezt deklaráltan nem címzik Világi Oszkárnak, részben az ő általa elmondottakra is reagálnak, majd a posztban már a következő bajnokira is készülnek.

„A szezon legfontosabb meccsét elbuktuk. Hirtelen a liga legjobb védelme elfelejtett focizni – és ebbe sajnos mindenki beletartozott. Lehetne úgy is mesélni a történtekről, hogy rúgtunk hat kapufát, az ellenfél kapusa élete meccsét védte, és a szerencse sem állt mellénk. De az igazság az, hogy nem így történt. Nem akarásnak nyögés a vége.

Tegnap mi is azt csináltuk, amit a srácok szerdán. Pályán voltak, de nem végezték el a „munkájukat”. Mi is ott voltunk a lelátón, mégsem tettük azt, ami a mi dolgunk lett volna. Ami pedig a lelátón történt, mindenki döntse el maga, hova teszi.

Tegnap viszont véget ért a Zólyombrézó menetelése. Sokszor akadozott a gépezet, sokszor nyögvenyelős volt a játék, de legalább láttunk harcot és akaratot – azt, ami szerdán eltűnt. Szurkolóként ez a minimum. Legalább ezt akarjuk mindig látni a játékosoktól” – írták. 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC