nb1.hu

DVTK: jönnek a gólok, de a támadó mégsem elégedett

Babinszky Bence ismét betalált, mégsem lehetett elégedett. A diósgyőriek támadója a sűrű folytatásról is beszélt a klubhonlapnak.

Ahogyan lapunk is beszámolt róla, a DVTK 1–1-es döntetlent játszott a Szentlőrinc ellen az augusztus 1-jéről elhalasztott bajnoki mérkőzésen kedden.

A miskolciak gólját Babinszky Bence szerezte, aki a Kozármisleny elleni találata után ismét eredményes volt, ezúttal azonban csak egy pontot ért a találata.

A támadó a lefújást követően csalódottan értékelt, ugyanis úgy érezte, csapata a mutatott játék alapján jóval nagyobb különbséggel is nyerhetett volna.

„Ez egy frusztráló helyzet, mert 3-4 gól is volt a két csapat között – és ezzel lehet, még keveset is mondtam –, valamint az ellenfélnek a 11-esen kívül nem is nagyon volt kaput eltaláló lövése.

Szóval frusztráló, de vannak ilyen meccsek a fociban, menni kell tovább, úgysem tudunk mást csinálni.

– fogalmazott Babinszky.

A DVTK játékosa a két legutóbbi találatát is összehasonlította. Míg Kozármislenyben egy jó labdaátvétel után pontos lövéssel volt eredményes, addig a Szentlőrinc ellen egy szögletet követően került elé a labda.

„Hál’ Istennek megint odapattant elém a labda. Úgy gondolom, az ilyen gólokért is megdolgozom hétközben. Igyekszem még több ilyen gólt lőni, de remélem, szerzek majd szebb gólokat is” – idézte fel a keddi gólját.

A miskolciakra sűrű időszak vár, hiszen négy hét alatt hat mérkőzés szerepel a programjukban a bajnokságban és a kupában. A következő ellenfelük a Kazincbarcika lesz, amely ellen a legutóbbi két találkozóhoz képest több idejük jut a felkészülésre.

„Szombat, kedd ritmusban játszottunk a Kozármisleny és a Szentlőrinc ellen. Szerdán pihenőt kaptunk, és utána csak hétfőn lépünk pályára, így jó lesz néhány nappal többet készülni a Kazincbarcika ellen” – tekintett előre a támadó.

A támadó számára a következő hetekben is fontos feladat lesz, hogy a hétközi munkát újabb gólokra váltsa.

A miskolci alakulat három meccse veretlen a Merkantil Bank Ligában, azonban így is „csak” a 10. helyről várja a folytatást, míg Kuttor Attila együttese kilenc mérkőzés után 5. a másodosztály tabelláján.

Korábban

Nem sikerült győzelemmel ünnepelnie Feczkó Tamás visszatérését a Diósgyőrnek.

„Eric, az angolna jutott eszembe” – Feczkó Tamás kiakadt a Diósgyőr meccse után

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC