nb1.hu

A Tatabányára, a Dorogra és a Kerületre is lesújtott a Fegyelmi Bizottság

Rasszista bekiabálások, pirotechnika és nézőkkel történt verekedés is szerepel az MLSZ legfrissebb fegyelmi ügyei között.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának november 4-i ülésén több osztályt és klubot érintő határozatokat hoztak, a legsúlyosabb büntetések ezúttal az NB III-as és a futsalbajnokságban születtek.

A Tatabánya és a Dorog egyaránt pénzbírságot kapott szurkolói rasszista, illetve megbotránkoztató megnyilvánulásai, valamint pirotechnikai eszközök használata miatt – olvasható a kommünikében.

Előbbi esetében a fedetlen lelátó bal szélső részének lezárását is elrendelték, ám ennek végrehajtását hat hónapra felfüggesztették, miközben egy korábbi szektorbezárást is életbe léptettek. A dorogiaknak a következő hazai találkozójukon az állóhelyi szektorokat kell lezárniuk.

A játékosok között is akadtak, akik hosszabb kényszerpihenőre számíthatnak: az NB III-ban Krán Attila (Haladás), Hirman Kristóf, Erdey Balázs (mindketten Bicske), Deutsch László (Békéscsaba) és Kárász Krisztián (Érd) négy-négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A futsal NB II-ben Verhoczki László esete különösen súlyos következményekkel járt: a Mad Dogs játékosát 2027. június 30-ig tiltották el, miután a nézőkkel verekedett.

Az NB II-ben Rjaskó Mihály (Szeged) két, Geiger Bálint (Kozármisleny) és Lányi Bence (Gyirmót) egy-egy bajnokin nem léphet pályára, míg a harmadosztályban további labdarúgók kaptak egy- vagy kétmeccses eltiltást.

A két sárga lap után automatikusan járó eltiltások miatt számos csapatnak kell módosítania a következő fordulóra tervezett összeállításán. Az alábbi futballistáknak kell 1-1 soron következő bajnoki összecsapást kihagynia.

Ormonde Ottewill Brandon (Puskás Akadémia), Csorba Noel (Ajka), Kicsun Jevhenyij (Gyirmót), Kucman Máté (Nagykanizsa), László Dávid (Karcag), Tóth Balázs (Hajdúnánás), Pongrácz Viktor (Mosonmagyaróvár), Mészáros Viktor (SZAC), Farkas Tamás (Siófok).

Az MLSZ emellett a legutóbbi bajnoki és Magyar Kupa-forduló kapcsán 15 klub ellen indított fegyelmi eljárást.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC