nb1.hu

Dán Superliga: Markgráfék lehúzták a rolót, de edzőjük így is talált kifogásolnivalót

Markgráf Ákos végigjátszotta a Köbenhavn idegenbeli sikerét. Bo Svensson az első félidőt dicsérte, a folytatással kevésbé volt elégedett.

Kapott gól nélkül nyert a Köbenhavn Markgráf Ákossal a védelmében: a dán bajnokság 13. fordulójában 2–0-ra győzött a Sønderjyske vendégeként.

A magyar hátvéd kezdőként végig a pályán maradt, míg Németh Hunor ezúttal a kispadról figyelte a találkozót, nem állt be.

A koppenhágaiak már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. Felix Beijmo a 20. percben távoli lövéssel szerzett vezetést, Andreas Cornelius pedig a 40. percben Mads Emil Madsen beadása után növelte az előnyt.

A házigazdák a szünet után veszélyesebben futballoztak, egy alkalommal a felső lécet is eltalálták, szépíteni azonban nem tudtak.

Markgráf értékelése: a számok alapján is rendben volt a védelem

A dán Fanball oldalán Markgráf 7,1-es osztályzatot kapott. 8/5 párharcot megnyert (63%), a légi párbajainak mindegyikét (2/2) sikerrel abszolválta, valamint a passzpontossága is rendben volt, ugyanis 99 átadási kísérletéből 86 ment emberhez (87%).

Továbbá 113 labdaérintéséből 11 pontos passz volt a támadóharmadba, valamint progresszív passzok tekintetében is 15/5 volt a mutatója (33%).

A csapat védekezéséről kedvező képet adnak a statisztikák: a Sønderjyske négy lövéséből mindössze egy találta el a kaput, várható góljainak mutatója pedig 0,31 volt.

A Köbenhavn 66 százalékban birtokolta a labdát, és tizenháromszor próbálkozott kapura lövéssel.

Svensson: „Teljesen irányítottuk a mérkőzést”

Bo Svensson vezetőedző a klub honlapján elsősorban az első félidő teljesítményét méltatta. Markgráfot külön nem emelte ki, a csapat védekezéséről azonban elismerően beszélt.

„Teljesen irányítottuk a mérkőzést, és nem engedtük helyzetekhez jutni őket.”

A szakember örült a hatékony befejezéseknek és annak, hogy a második találatot megelőző labdaszerzésnél visszaköszönt az edzéseken gyakorolt magas letámadás.

A folytatásban ugyanakkor hiányolta a kellő összpontosítást. Úgy látta, együttese visszavett a tempóból, időnként túlságosan könnyedén futballozott, és ezzel szükségtelenül átengedte az irányítást. A győzelmet ettől függetlenül megérdemeltnek tartotta.

A Köbenhavn a második helyen maradt, két ponttal az éllovas Midtjylland mögött.

Markgráfékra csütörtökön az Iberia 1999 elleni Konferencia-liga-találkozó, vasárnap pedig a Brøndby elleni hazai derbi vár.

Korábban

A magyar hátvéd játéka és hozzáállása egyaránt meggyőzte koppenhágai csapattársait.

Markgráf Ákos berobbant Dániában – csapattársa az edzőjét is kritizálta miatta

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC