nb1.hu

A Vasas ismét nyert, a gólok után a vezetőedzők értékelték a mérkőzést.

A Vasas győzelemmel távozott Soroksárról, ezzel folytatta jó sorozatát a bajnokságban. A mérkőzés után Lipcsei Péter a cserék döntő hatását hangsúlyozta, Erős Gábor pedig a nehéz első félidőt és a magabiztos folytatást emelte ki.

Az NB II nyolcadik fordulójában a Vasas 2–0-ra nyert Soroksáron. Az első félidőben egyik fél sem veszélyeztette a kaput, a fordulás után azonban az angyalföldiek hamar két gólt lőttek, és biztosan megszerezték a három pontot. Erős Gábor együttese így sorozatban negyedik bajnokiját húzta be, ráadásul a Magyar Kupa harmadik körében a Puskás Akadémiát is 4–1-re verte hazai pályán.

A találkozót megelőzően a Soroksár két, a Vasas három bajnoki győzelem után érkezett a XXIII. kerületbe. A piros-kékek az előző hét soroksári tétmeccsükből csak kettőt tudtak megnyerni, és legutóbb 2021 decemberében diadalmaskodtak a Haraszti úton. A hazaiak legeredményesebb támadója, Lovrencsics Balázs sérülés miatt nem léphetett pályára, a lelátóról figyelte az eseményeket.

A második játékrészre teljesen megváltozott a vendégek játéka. Erős Gábor kettőt is cserélt a szünetben, és az egyik változtatás rögtön döntőnek bizonyult. Radó András helyére beállva Pethő Bence a 48. percben Cseke Benjámin bal oldali beadását értékesítve megszerezte a vezetést.

A Vasas a gól után is fölényben maradt, és hamarosan újabb találattal biztosította előnyét. Az 56. percben Urblík jobb oldalról elvégzett szöglete után a rövid saroknál pattogó labda Otigba Kenneth testéről került a hálóba.

Minőségi cserék

Lipcsei Péternek, a Soroksár vezetőedzőjének a nyilatkozata meccs után:

A Vasasnak sokáig nem is volt helyzete, aztán jöttek a minőségi cseréi és tíz perc alatt eldöntötték a találkozót.”

Erős Gábor, a Vasas vezetőedzője így értékelt a mérkőzés után:

Nagyon küzdelmes volt az első félidő, megnehezítették a dolgunkat a soroksáriak, látszott, hogy jól felkészültek belőlünk. Érezhetően nem is esett jól a játékosainknak az a stílus, amit a hazaiak képviseltek, de a szünetben éppen arról beszéltünk, hogy igenis fel kell venni velük a kesztyűt, mert senki nem fogja könnyen adni magát ellenünk.

Szerencsére a második játékrészt nagyszerűen kezdtük, a korai gól megnyugtatta a csapatot, onnantól pedig már érződött az a fajta önbizalom a játékunkon, amit az első pillanattól látni szeretnék. Gratulálok a fiúknak, úgy gondolom, összességében megérdemelt győzelmet arattunk, de a Sorit is dicséret illeti, ellenfelünknek is sok sikert kívánok a folytatásra.”

A Soroksár a következő fordulóban a BVSC vendégeként lép pályára, a Vasas pedig a Szeged elleni rangadóra készül, amely a szurkolók számára osztálytól és helyezéstől függetlenül mindig az idény egyik legfontosabb mérkőzése.

NB II, 8. forduló
Soroksár SC–Vasas FC 0–2 (0–0)

Budapest, Haraszti út, Szamosi Mihály Sporttelep, 700 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Máyer Gábor, Halmai Kristóf)

Soroksár: Radnóti – Nagy O., Lakatos Cs., Króner, Horváth K. (Csemer, 81.) – Köböl (Bagi Á., 81.), Németh E. – Gálfi (Gágyor, 81.), Korozmán (Vass Á., 69.), Kundrák (Varga Z., 69.) – Tóth G. Vezetőedző: Lipcsei Péter

VASAS: Uram – Girsik, Hej, Otigba, Doktorics – Cseke B. (Sztojka, 84.), Urblík J., Rab B. (Hidi M. S., 62.) – Radó (Pethő, a szünetben), Tóth M. (Horváth R., 73.), Molnár Cs. (Barkóczi B., a szünetben). Vezetőedző: Erős Gábor

Gólszerző: Pethő (48.), Otigba (56.)

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.27 18 4 5 33 58
2.HONVÉD FC KFT.27 17 4 6 24 55
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.27 15 3 9 13 48
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.27 12 7 8 4 43
5.FC CSÁKVÁR KFT.27 10 10 7 5 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.27 10 9 8 8 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.27 10 9 8 -5 39
8.KARCAGI SC KFT.27 9 8 10 -9 35
9.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.27 10 4 13 2 34
10.F.C. AJKA KFT.27 10 3 14 -11 33
11.TISZAKÉCSKEI LC KFT.27 8 9 10 -9 33
12.SZEGED 2011 KFT.27 8 8 11 -7 32
13.SOROKSÁR SC KFT.27 6 9 12 -8 27
14.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.27 6 7 14 -17 25
15.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.27 5 10 12 -13 25
16.ST. LŐRINC KFT.27 4 12 11 -10 24
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dárdaiék simán nyertek.

Törökországban a Rizespor-Kasimpasa meccsen a hazaiaknál és a vendégeknél is végig a pályán volt egy-egy magyar játékos. Bolla Bendegúz az osztrák bajnokságban jutott szóhoz, ez pedig a válogatott szempontjából is fontos hír.

TÖRÖKORSZÁG

A Rizespor-Kasimpasa meccsen a vendégek szerezték meg a három pontot a 2-1-es sikerükkel. Ezen a meccsen a Rizesporban Mocsi Attila, a Kasimpasában pedig Szalai Attila volt végig a pályán. Mocsiék a 13., míg Szalaiék a 11. helyen állnak a tabellán.

Süper Lig
Rizespor–Kasimpasa 1-2
Kayserispor–Genclerbirligi 1-1
Genclerbirligi: Csoboth Kevin nem állt be.

AUSZTRIA

Pár napja Bolla Bendegúz sérüléséről jelentek meg hírek. Eleinte még arról is pletykáltak, hogy Bolla lemaradhat az októberi vb-selejtezőkről. Aztán olyan információk érkeztek, amelyek arról szóltak, hogy mégsem nagy a baj.

Vasárnap a Rapid Wien az Austria Wient fogadta. A rangadót végigjátszotta Bolla, ennek pedig minden bizonnyal Marco Rossi is örült. Bolla a lefújás után csalódottan hagyhatta el a pályát, mivel a Rapid 3-1-re kikapott.

Bundesliga
Rapid Wien–Austria Wien 1-3

NÉMETORSZÁG

A német élvonalban az Union Berlin nem bírt a Hamburggal, a meccs 0-0-s remivel zárult. A fővárosiaknál Schäfer András az 59. percben állt be. A másodosztályban a Hertha a Nürnberg otthonában 3-0-ra győzött. A három pontot bezsebelő gárdában Dárdai Márton kezdett, majd a 89. percben lecserélték.

Bundesliga
Union Berlin–Hamburg 0-0
Union Berlin: Schäfer András
2. Bundesliga (II. osztály)
Nürnberg–Hertha BSC 0-3
Preussen Münster–Eintracht Braunschweig 3-1
Braunschweig: Szabó Levente a 80. percben állt be.

További eredmények:

BELGIUM
Challenger Pro League (II. osztály)
Lommel SK–RFC Liege
Lommel: Vancsa Zalán kezdett, majd a 65. percben lecserélték.

CIPRUS
Cyprus League
Anorthoszisz–Omonia 0-5
Anorthoszisz: Kiss Tamás nem állt be.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Metz–Le Havre 0–0
Le Havre: Loic Nego végigjátszotta a mérkőzést.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Widzew Lódz–Raków 0-1
Raków: Baráth Péter végigjátszotta a meccset.
Legia Warszawa–Pogon Szczecin 1-0
Pogon: Molnár Rajmund végig a pályán volt.

SVÉDORSZÁG
Allsvenskan
AIK–GAIS 1-1
AIK: Csongvai Áron végig a pályán volt.

SZERBIA
Szuperliga
Topolya–Novi Pazar 1-0
Topolya: Mezei Szabolcs kezdett, majd a 76. percben lecserélték.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Kisvárda edzője kiadta az ukázt.

Vasárnap két meccset rendeztek az NB I-ben: az MTK simán verte a Kisvárdát, a Fradi pedig az ETO elleni rangadót húzta be. 

Robbie Keane az M4 Sportnak adott értékelésben újra szóba hozta a magyarszabályt. Borbély Balázs bevallotta, hogy a Fradinak erősebb kerete van. A Várda edzője, Gerliczki Máté a súlyos vereség után kiadta az ukázt. Horváth Dávid pedig arról beszélt, hogy miért lehet nehéz a Kazincbarcika elleni összecsapás.

MTK-Kisvárda 4-0

Horváth Dávid: „Nem volt könnyű meccs, sok mindenre kellett figyelni, hogy hatástalanítsuk a Kisvárdát. Az első félidőben például 70-30-ban náluk volt a labda, tehát ők kezdeményeztek. Nagyon fontos meccs volt, mert a tabellán ugyanannyi pontja volt a két csapatnak, és szerettük volna magunk mögött tudni az ellenfelünket. Hatékonyabbnak kellett lenni, nem azon volt a fő hangsúly, hogy mennyire szemet gyönyörködtető a labdakihozatal, hanem hogy milyen jól megyünk át védekezésből támadásba, amit maradéktalanul jól teljesítettünk. Az ellenfél térfelén a visszatámadások agresszívak voltak. A szünetben a saját térfélen való védekezést kellett átbeszélni, azért is mert, visszább is estek a soraink és így csak a kontra lehetőségét hagytuk meg magunknak, emiatt nem volt meg a labdabirtoklásban a fölényünk. Két verzióra készültünk meccs előtt. Az egyik az volt, hogy a Kisvárda mély blokkban áll fel ellenünk, és így nehezen tudjuk megbontani őket. A másik az volt, hogy bátran kijönnek, így pedig területek nyílnak. Molnár Ádin és Kerezsi is jó napot fogott ki, jó labdákat kaptak a középpályosoktól meg a hátvédektől. A válogatott szünet előtt még játszunk a Kazincbarcikával, ami nehéz lesz, hiszen egyértelműen győzelmi kényszerben játszunk majd. A papírforma alapján az a meccs nekünk áll, de nehéz a barcikaiak ellen játszani. Fókuszált és olyan futball kell, hogy a formát és az eredményességet át tudjuk menteni.” (M4 Sport)

Gerliczki Máté: „Minden működött 15 percig, majd a szabadrúgással, a 3–2-es szituációval megetetett minket az MTK, onnantól kezdve más mérkőzés volt. Az MTK-nak jó volt, hogy nálunk van a labda és folyamatosan tudott kontrázni. A mezőnyben ügyeskedtünk, de egyetlen gólt sem lőttük, ez így sima vereség. Aki látott már focimeccset, tudja, hogy így szokott történni, ha elindul egy negatív folyamat, abból már sok pozitív nem szokott jönni, akkor már semmi sem jön össze az ellenfél kapujánál, és ha meg eljön az MTK, abból már gólt lő. A negyedik gól is egy kaotikus jelenetsor volt, nekünk kellett volna támadni, abból tudta üres kapura vinni a labdát az ellenfél játékosa, ilyen a futball. A Paks elleni vereség után sikerült összefogni, mindenki egy irányba húzott, senkivel és semmivel sem törődtünk, csak azzal, hogy kikeveredjünk a slamasztikából. Most ugyanez a feladatunk.” (M4 Sport)

ETO FC-FTC 0-2

Borbély Balázs: „Szeretném azt, hogy nagyon intenzíven futballozzunk, de van egy ellenfél, amelynek magas szintű játékosai vannak. Próbáltunk menni de erősebb kerete van a Fradinak. Volt egy meccstervünk, de ez átíródott a szabadrúgásból született gól után. A második félidőben behoztunk még egy támadót, ezzel javult is a támadójátékunk, de pont a legrosszabbkor kaptuk a második gólt. Ez lélektanilag picit megtörte a csapatot. Mentünk előre, de ez már futás volt az eredmény után. Taktikailag rendben voltunk, amit elterveztünk, az rendben volt. Az első 30 percben úgy éreztem, hogy kicsit féltünk az ellenféltől.” (M4 Sport)

Robbie Keane: „Mondtam a fiúknak, hogy mennyire fontos lehozni egy-egy meccset kapott gól nélkül, hiszen elöl olyan játékosaink vannak, akik képesek betalálni. Ez egy őszinte és jó teljesítmény volt a pályán, ez pedig önbizalmat ad. Mindig látom az edzéseken, ahogy Levi gyakorolja a szabadrúgásokat, ennek meglett az eredménye. Nem csak a gólja volt pazar, láthatjuk, megvan a technikai adottsága. Sokkal többet játszatnám, de a magyarszabály miatt sokat kell rotálnunk. Mindig azt mondom, hogy mindenki álljon készen. Örülök, hogy így szálltak be a cserék.” (M4 Sport)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ismét betalált a Mezőkövesd gólkirályjelöltje.

Az NB II-ben a nyolcadik fordulóból hét összecsapást rendeztek meg vasárnap. A Mezőkövesd javított a Vasas elleni vereség után, míg a Vidi egy pontot szerzett Kozármislenyben.

A Mezőkövesd Szalai József góljával verte a BVSC-t 1-0-ra. A 22 éves labdarúgó már 6 gólnál jár a másodosztály idei kiírásában. A Kozármisleny-Vidi összecsapás végeredménye 1-1 lett.

A Vasas zsinórban negyedik sikerét könyvelhette el: az angyalföldiek ezúttal a Soroksárt verték 2-0-ra. Jelenleg a Vasas áll a tabella élén. A Budafok a Tiszakécske otthonából vitte el a három pontot. Ezzel a 2-1-es sikerrel Mészöly Gézáék elmozdultak a kiesőzónából.

A játéknap hétfőn a Honvéd-Karcag meccsel zárul.

Eredmények:

SOROKSÁR SC−VASAS FC 0–2 (0–0)
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 700 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Máyer Gábor, Halmai Kristóf)
SOROKSÁR: Radnóti – Nagy O., Lakatos Cs., Króner, Horváth K. (Csemer, 81.) – Köböl (Bagi Á., 81.), Németh E. – Gálfi (Gágyor, 81.), Korozmán (Vass Á., 69.), Kundrák (Varga Z., 69.) – Tóth G. Vezetőedző: Lipcsei Péter
VASAS: Uram – Girsik A., Hej, Otigba, Doktorics – Cseke B. (Sztojka, 84.), Urblík J., Rab B. (Hidi M. S., 62.) – Radó (Pethő, a szünetben), Tóth M. (Horváth R., 73.), Molnár Cs. (Barkóczi B., a szünetben). Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Pethő (0–1) a 48., Otigba (0–2) az 56. percben

TISZAKÉCSKEI LC−BUDAFOKI MTE 1–2 (0–1)
Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 350 néző. Vezette: Szigetvári Márk (Punyi Gyula, Balla Levente)
TISZAKÉCSKE: Prokop – Balázs B., Varga J., Valencsik, Visinka (Zámbó, 53.) – Szekér (Takács T., 87.) – Bódi, Lucas, Vukk, Pataki B. (Grünvald, 53.) – M. Ramos. Vezetőedző: Pintér Csaba
BUDAFOK: Hársfalvi – Selyem B. (Rehó, 22.), Fekete M., Jagodics M., Lapu, Kun B. (Vasvári, 69.) – Bukta, Posztobányi, Stumpf (Herczeg B., 69.) – Varga B. (Németh M., 69.), Hajdú R. (Nándori, 80.). Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerző: Hajdú R. (11-esből, 0–1) a 21., Hajdú R. (0–2) a 46., M. Ramos (1–2) 61. percben

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE−FC AJKA 0–2 (0–0)
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion, 850 néző. Vezette: Jakab Árpád (Sinkovicz Dániel, Dobos Dávid)
BÉKÉSCSABA: Takács J. – Kuzma, Viczián, Hodonicki, Mikló – Harsányi I. (Sármány, 75.), Szabó B. (Pelles, 75.), Zsolnai (Pusztai, 85.), Nagy G. (Kóródi, 62.) – Borsos, Ésik (Balla, a szünetben). Vezetőedző: Csató Sándor
AJKA: Szabados – Kovács N., Bacsa B., Tar, Garai (Katona I., 75.) – Tóth G., Csizmadia Z., Mohos (Sejben, 60.), Szabó M. (Doncsecz, 55.) – Cipf (Kenderes, 75.), Herjeczki (Kirchner, 55.). Vezetőedző: Horváth András
Gólszerző: Mohos (0–1) az 54., Katona I. (0–2) a 80. percben

KECSKEMÉTI TE−AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–2 (1–1)
Kecskemét, Széktói Stadion, 1549 néző. Vezette: Hanyecz Bence (László István Sándor, Vrbovszki Pál)
KTE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szojma – Győrfi, Derekas, Haris (Bocskay, 87.), Eördögh – Merényi (Czékus, 60.), Banó-Szabó (Farkas B., 87.) – Beke P. Vezetőedző: Tímár Krisztián
CSÁKVÁR: Lehoczki – Lorentz, Pál B., Umathum, Tifán-Péter (Helembai, 68.) – Dencinger (Simon A., 74.), Farkas A. – Szabó B. (Fejős, 68.), Magyar Zs., Mondovics – Bányai. Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Mondovics (0–1) a 38., Derekas (1–1) a 40., Bányai (1–2) az 56., Derekas (2–2) a 62. percben

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC−BVSC-ZUGLÓ 1–0 (0–0)
Mezőkövesd, 500 néző. Vezette: Katona Balázs (Aradi József, Szabó Dániel)
MEZŐKÖVESD: Deczki – Csirmaz, Keresztes B., Csörgő V., Ternován (Vajda S., 59.) – Csatári – Pintér Á. (Bartusz, 77.), Vidnyánszky, Bertus (Varjas Z., 90.) – Szalai J., Saja (Vörös, 59.). Vezetőedző: Csertői Aurél
BVSC: Megyeri G. – Bliznyuk (Sarkadi, 77.), Hesz, Vinícius, Kaczvinszki, Király Á. – Székely K. (Dénes A., 66.), Palincsár, Tóth K. (Kelemen P., 87.), Csernik – Bacsa P. (Farkas B., 77.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Szalai J. (1–0) a 63. percben

HR-RENT KOZÁRMISLENY–VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 1–1 (0–0)
Kozármisleny, 1000 néző. Vezette: Farkas Tibor (Vad Anita, Mohos Milán)
KOZÁRMISLENY: Lékai – Bíró M., Vajda R., Horváth D., Turi – Kozics, Máté Cs. – Babinszky (Pesti, 86.), Bakó, Kocsis D. – Jelena (Zamostny, 77.). Vezetőedző: Pinezits Máté
VIDEOTON: Nagy G. – Kovács K. (Kojnok, 88.), Murka, Spandler, Virágh – Kovács B. (Kálnoki-Kis Zs., 64.) Kocsis G. (Bedi, 88.) Varga R., Nagy D. – Menyhárt (Simut, 57.) Zsótér (Dékei, 57.). Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Kocsis D. (1–0) az 58., Nagy D. (1–1) a 73. percben

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA– SZENTLŐRINC 2–0 (0–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 892 néző. Vezette: Iványi Gábor (Ring Kevin, Topálszi Szabin)
SZEGED: Veszelinov – Szilágyi Z., Vágó L., Tóth B. – Sándor M. (Sztankó, 90.), Rabatin (Holman, 73.), Márkvárt, Miskolczi, Kurdics (Pejovics, 87.) – Borvető (Kalmár O., 87.), Novák Cs. Vezetőedző: Aczél Zoltán
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szivacski, Dinnyés, Milovanovics, Márta (Herczeg M., 80.) – Szolgai, Nyári (Kesztyűs M., 69.) – Décsy (Sámson, a szünetben), Nagy R., Bőle (Kiss-Szemán, 62.) – Tóth-Gábor (Adamcsek, a szünetben). Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Borvető (1–0) az 58., Novák Cs. (2–0) a 78. percben

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.27 18 4 5 33 58
2.HONVÉD FC KFT.27 17 4 6 24 55
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.27 15 3 9 13 48
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.27 12 7 8 4 43
5.FC CSÁKVÁR KFT.27 10 10 7 5 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.27 10 9 8 8 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.27 10 9 8 -5 39
8.KARCAGI SC KFT.27 9 8 10 -9 35
9.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.27 10 4 13 2 34
10.F.C. AJKA KFT.27 10 3 14 -11 33
11.TISZAKÉCSKEI LC KFT.27 8 9 10 -9 33
12.SZEGED 2011 KFT.27 8 8 11 -7 32
13.SOROKSÁR SC KFT.27 6 9 12 -8 27
14.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.27 6 7 14 -17 25
15.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.27 5 10 12 -13 25
16.ST. LŐRINC KFT.27 4 12 11 -10 24
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Fradi légiósa lett a nyerőember.

Zöld-fehér csapatok rangadójával zárult az NB I-ben a nyolcadik forduló: az ETO FC a Ferencvárost fogadta. Az összecsapás előtt a hazaiaknak 12, a vendégeknek pedig 11 pontjuk volt.

A meccset felvezető cikkünkben arra is kitértünk, hogy az ETO Parkban megújult a gyepszőnyeg. Arra is rávilágítottunk, hogy a győriek az élvonalban 2013 májusa óta nem tudtak nyerni az FTC ellen.

Az első félidő ugyan csak egy gólt hozott, de az legalább szépségdíjas volt. Abrahamsson szabálytalansága miatt a Fradi ígéretes helyzetből végezhetett el egy szabadrúgást a 18. percben. A labda mögé Levi állt, a légiós lövése pedig a győri kapu bal felső sarkában pihent meg. A pihenő előtt Vitálisnak akadt egy veszélyes próbálkozása, de Dibuszt nem tudta meglepni ezzel.

A szünetben mindkét oldalon volt egy-egy csere: az ETO-ban Tóth Rajmund helyére Gavrics érkezett, a Fradiban pedig Ötvöst Tóth Alex váltotta. A 64. percben másik beszálló játékos lett a főszereplő: Levi beadását Cadu bólintotta középre Varga Barnabáshoz, aki fejjel köszönt be.

A hátralévő időben már nem módosult az állás, vagyis a vendégek 2-0-ra nyertek. Az ETO ebben az idényben először kapott ki a bajnokságban. Az FTC pedig a sikerével fellépett a tabella második helyére.

Jövő szombaton az ETO a DVSC otthonában vizitál, míg másnap a Fradi a Paksot fogadja. A Ferencváros csütörtökön még az El-ben is bizonyíthat, méghozzá a belga Genk stadionjában.

Fizz Liga (NB I), 8. forduló:
ETO FC-Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)
Győr, ETO Stadion, 8280 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Levi (18.), Varga B. (64.)
sárga lap: Gavric (58.), Vingler (88.), illetve Ötvös (29.), Tóth A. (60.)
ETO FC Győr: Petrás – Vladoiu (Stefulj, 69.), Abrahamsson, Csinger, Vitális – Anton (Vingler, 87.), Bánáti (Bíró, 69.)- Schön, Tóth R. (Gavric, a szünetben), Bumba (Njie, 87.) – Benbuali
Ferencváros: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Cadu, Levi (Zachariassen, 69.), Kanichowsky (O’Dowda, 84.), Ötvös (Tóth A., a szünetben), Nagy B. – Pesic (Varga B., 58.), Gruber (Joseph, 58.)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr32 19 9 4 34 66
2.Ferencvárosi TC32 20 5 7 33 65
3.Paksi FC32 14 8 10 15 50
4.DVSC32 13 11 8 9 50
5.ZTE FC32 13 9 10 9 48
6.Puskás Akadémia FC32 13 6 13 0 45
7.Újpest FC32 11 7 14 -8 40
8.Kisvárda Master Good32 11 7 14 -12 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC32 10 9 13 -10 39
10.MTK Budapest32 9 10 13 -7 37
11.DVTK32 6 10 16 -24 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC32 6 3 23 -39 21
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Holland-szurinámi légióst szerződtettek a zalaiak.

Egy 21 éves szélsővel, Divaio Bobsonnal erősítette a Zalaegerszegi TE, erről a labdarúgó játékosügynöksége számolt be közösségi oldalán. 

Bobson a tavalyi szezonban a Feyenoord U21-es csapatánál szerepelt,  ahol 27 alkalommal lépett pályára, három gólt és egy gólpasszt jegyezve. A 2025 nyarán lejáró szerződését azonban nem hosszabbították meg, így szabadúszóként, átigazolási díj nélkül került a ZTE-hez. A zalaegerszegiek egyelőre nem jelentették be az érkezését.

Ugyanakkor nem a patinás holland klub volt az egyetlen elitcsapatnak számító állomáshelye az elmúlt években: a Zwolle felnőtt csapatában három holland első osztályú bajnoki találkozó is jutott neki, ráadásul korábban az Eintracht Frankfurt II. együttesénél és az Ajax utánpótlásában fejlődött.

Annyi bizonyos, hogy a támadó már nem a nyeretlen Zalaegerszegben fog bemutatkozni, hiszen a gárda első sikerét aratta a hétvégén az idei NB I-ben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Football Mix B.V. (@footballmixbv) által megosztott bejegyzés

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az edző élesen kritizálta a bírót.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei másodosztály Közép csoportjában szombaton Bogács-Borsodivánka meccs is szerepelt a programban.

Az első félidőt a triplázó Pozsomai vezérletével 4-1-re nyerték meg a hazaiak. Aztán a második játékrészt már le sem játszották a csapatok, mivel a vendégek nem mentek ki a pályára. A borsodivánkaiakat a bíró produkciója akasztotta ki.

A Borsodivánka edzője élesen bírálta a játékvezetést a boon.hu-nak:

Felháborító, minősíthetetlen játékvezetés. Csoda, hogy már az első félidőben nem fogytunk el. Kemény mérkőzés volt, de sportszerű, viszont ha a játék nincs kézben tartva és szemmel látható dolgokat csak 3 ember nem látja a száz közül, akkor az így is nehéz helyzetben levő csapatunk, nem bírja el ezt. Sem fizikálisan, sem mentálisan. Sok sikert a bogácsi sportbarátainknak” – mondta a vármegyei portálnak Fodor László.

A Borsodivánka ebben a szezonban még nyeretlen: négy vereség mellett egy döntetlent tud felmutatni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hiába birtokolta többet a labdát az újonc, a támadóharmadba ritkán tudott eljutni.

Az NB I tabelláján egymás mellett álló MTK fogadta a Kisvárdát a nyolcadik fordulóban.

Bár az első 15 perc meglepő módon kisvárdai mezőnyfölényt és próbálkozásokat hozott, az MTK már az első lehetőségét gólra váltotta. Pontosabban a vendégek védője, Bernardo Matic, aki a fővárosiak szép szabadrúgás-kombinációja után olyan szerencsétlenül ért bele a beadásába, hogy az a saját kapujában kötött ki. 1-0.

A folytatásban is hagyta adogatni ellenfelét az MTK, igaz, a Kisvárda többnyire csak veszélytelen távoli lövésekig jutott.

A 31. percben egy sikeres visszatámadást követően Bognár Istvántól kapott kiugratást az üresen maradó Molnár Ádin, aki ziccerben nem hibázott. A támadó végig aktív volt az első félidőben, nem csoda, hogy az MTK a jobb oldalán vezette támadásainak nagy részét. 2-0.

Igyekezett reagálni a kétgólos hátrányra Gerliczki Máté vezetőedző, aki kettős cserére szánta el magát a szünetben, Lippai Tibor és Molnár Gábor váltotta a Szabó Szilárdot, illetve Nagy Krisztiánt. Ennek megfelelően a fordulás utáni első percben máris eljutott egy újabb tizenhatoson kívüli próbálkozásig, azonban Jasmin Mesanovic lövése mellé szállt.

Az 55. percben kis híján tartotta remek hatékonyságát az MTK, miután Kerezsi Zalán mutatott be egy ígéretes szólót, ám végül a kapufát találta el. Nem úgy, mint az 58. percben, amikor egy tizenhatoson belüli kavarodásból jött ki szerencsésen, és bepofozta a labdát a hálóba. 3-0.

Végül a 61. percig kellett várni arra, hogy az újonc valódi helyzetet tudjon kialakítani a mezőnyfölényéből. A szünetben beálló Molnár centerezését már csak kisodródva érte el Tonislav Yordanov, így az oldalhálót találta el.

Már az utolsó 20 percen belül jártak a felek, amikor Polievka Róbert kapott egy hosszú labdát, amit eltolt a térfél közepéig kirontó Popovics Illya hálóőr mellett, ennélfogva már csak az üres kapuba kellett gurítania. 4-0.

Több találat már egyik oldalon se született, így Polievka góljával kialakult a végeredmény. Horváth Dávid fiai zsinórban harmadik sikerükkel felléptek a dobogó harmadik fokára.

Fizz Liga, 8. forduló:

MTK Budapest-Kisvárda Master Good 4-0 (2-0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2571 néző.
v.: Zierkelbach

gólszerzők: Matic (15., öngól), Molnár Á. (31.), Kerezsi (58.), Polievka (71.) sárga lap: Kata (23.), Horváth A. (70.), Varju (76.), illetve Lippai (49.), Popoola (56.), Molnár G. (77.)

MTK Budapest: Demjén – Varju, Szépe, Kádár (Vitályos, 83.), Kovács P. – Plsek, Kata (Horváth A., 64.) – Molnár Á., Bognár I. (Németh H., 72.), Kerezsi (Jurina, 83.) – Polievka (Németh K., 72.)

Kisvárda: Popovic – Cipetic, Matic, Chlumecky – Popoola – Szabó Sz. (Lippai, a szünetben), Nagy K. (Molnár G., a szünetben), Bíró B. (Körmendi, 57.), Soltész D. – Jordanov (Matanovic, 72.), Mesanovic (Novothny, 65.)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr32 19 9 4 34 66
2.Ferencvárosi TC32 20 5 7 33 65
3.Paksi FC32 14 8 10 15 50
4.DVSC32 13 11 8 9 50
5.ZTE FC32 13 9 10 9 48
6.Puskás Akadémia FC32 13 6 13 0 45
7.Újpest FC32 11 7 14 -8 40
8.Kisvárda Master Good32 11 7 14 -12 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC32 10 9 13 -10 39
10.MTK Budapest32 9 10 13 -7 37
11.DVTK32 6 10 16 -24 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC32 6 3 23 -39 21
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A hazai edző a játékvezetőt bírálta.

A Hajdú-Bihar vármegyei másodosztályban a Józsa-Nyírmártonfalva meccs végeredménye 2-3 lett. A vendégek győztes gólját Tóth Tamás a 92. percben szerezte.

A Nyírmártonfalva edzője, Konyári Sándor a haon.hu-nak adott értékelésében arról beszélt, hogy a hazai vezetők nekimentek a pályán a meccset eldöntő labdarúgónak.

„A hazai játékosok végtelenül korrektek voltak, sajnos a fejétől bűzlik a hal! Ilyen példát nem mutathat sem egy edző, sem egy sportegyesületi vezető. Nem a pályára való, amit a hazaiak vezetői tanúsítottak a győztes gólunk után. A gólt szerző, hozzám kifutó játékosnak nekimenni bent a pályán, nem sportszerű. És emiatt mi kaptunk jogtalanul piros lapot. Ettől függetlenül nagyot küzdöttünk, majd egy félidőt emberhátrányban játszva is sikerült begyűjteni mindhárom pontot. Lassan összeáll a csapat!” – mondta Konyári.

A Nyírmártonfalvában Szemán Balázs az 53., Tóth Tamás pedig a 92. percben kapott pirosat.

A józsai gárda szakvezetője, Szabó Mátyás a játékvezetőknek szúrt oda a nyilatkozatában.

„Két meccs óta emberelőnyben nem tudjuk megnyerni a mérkőzéseinket, pedig megvannak a helyzeteink. Remélem, minél hamarabb rendezni tudjuk sorainkat. Sajnos a következetesség nem a játékvezetők erénye. De a kompenzálás az igen!” – idézi Szabó gondolatait a haon.hu.

A Józsa a harmadik, míg a Nyírmártonfalva a negyedik helyen áll a tabellán.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Botlott az egyik éllovas.

Az NB III-ban a 9. fordulóhoz érkezett a mezőny. Az Újpestnek a Puskás Akadémia otthonában folytatódott a nyeretlenségi szériája. Ezzel szemben a Ferencváros begyűjtötte a három pontot.

Az Északnyugati csoportban az Újpest a Puskás Akadémia otthonában 3-0-ra maradt alul. A sereghajtó lila-fehérek immáron nyolc meccs óta nem nyertek a harmadosztályban.

Délnyugaton a Ferencváros 3-1-es győzelemmel zárta a Balatonlelle elleni meccset. A zöld-fehérek első gólját az a Gólik Benjámin János szerezte, aki a Szarvaskend elleni kupamérkőzésen csereként beszállva triplázott.

Az Északkeleti csoportot vezető Kisvárda a Tarpát fogadta: meglepetésre a vendégek nyertek 2-0-ra. A Várdának ez volt ebben az idényben az első veresége az NB III-ban.

Eredmények:

NB III
9. FORDULÓ
ÉSZAKKELETI CSOPORT
Kisvárda Master Good II–Tarpa SC 0-2

ÉSZAKNYUGATI CSOPORT
ETO Akadémia–Dorogi FC 2-0
Puskás Akadémia FC II–Újpest FC II 3-0

DÉLNYUGATI CSOPORT
Ferencvárosi TC II–Greenplan Balatonlelle SE 3-1
Paksi FC II–Iváncsa KSE 0-3
PMFC-Kaposvár 1-0

A délutáni eredmények: 

DÉLKELETI CSOPORT
Békéscsaba 1912 Előre II–Meton-FC Dabas SE 0-1
III. kerületi TVE–Martfűi LSE 4-0
Hódmezővásárhelyi FC–Szegedi VSE 1-2
ESMTK–Gyulai Termál FC 2-1
BKV Előre–Budapest Honvéd FC II 1-1
Csepel SC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II 1-0
Monor SE–Vasas FC II 0-0
Tiszaföldvár SE–Dunaharaszti MTK 2-3

DÉLNYUGATI CSOPORT
Szekszárdi UFC–Majosi SE 1-0
Érdi VSE–PTE-PEAC 2-0
Pénzügyőr SE–FC Nagykanizsa 1-2
Dunaújváros FC–BFC Siófok 5-0
MTK Budapest II–Dombóvári FC 4-0

ÉSZAKKELETI CSOPORT
Nyíregyháza Spartacus FC II–FC Hatvan 2-0
Ózd-Sajóvölgye–Diósgyőri VTK II F4R 3-6
Tiszafüredi VSE–Termálfürdő FC Tiszaújváros 6-0
Sényő FC-ZMB Building–Bacsó Beton-Cigánd SE 0-3
Debreceni EAC–Gödöllői SK 2-0
Füzesabony SC–Putnok FC 2-0
Eger SE–Debreceni VSC II 0-5

ÉSZAKNYUGATI CSOPORT
Gyirmót FC Győr–Bicskei TC 3-2
Balatonfüredi FC–Frutti Drink-Perutz FC Pápa 1-3
Opus Tigáz Tatabánya–VSC 2015 Veszprém 1-0
FC Sopron–Szombathelyi Haladás 1-0
Komárom VSE–Ikoba Beton Zsámbék 2-1
Credobus Mosonmagyaróvár–Budaörs 3-0

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Öt kapott gól után is a tanulságokra és a folytatásra figyelnek.

A ZTE kiütéses győzelmet aratott hazai pályán, ezzel megszerezte első sikerét a bajnokságban. A vereséget szenvedő Kazincbarcika vezetőedzője, Kuttor Attila őszintén beszélt a találkozó után.

A ZTE a bajnokság nyolcadik fordulójában aratta első sikerét a Fizz Ligában, amikor saját pályáján öt gólt szerezve simán legyőzte a Kazincbarcikát. A hazaiak teljesen megérdemelten diadalmaskodtak a támadásban erőtlen, védekezésben pedig ingatag vendégekkel szemben. A találkozó után a Kazincbarcika vezetőedzője, Kuttor Attila mondta el a véleményét.

A meccs után arról kérdezték Kuttor Attilát, mennyire rázta meg a vereség. A tréner elmondta, hogy egy ilyen találkozó és ekkora különbségű kudarc után nem marad más, mint gratulálni az ellenfélnek. Úgy látta, a mezőnyjátékban nem volt nagy eltérés a két fél között, ám a kapu előtti megoldások, a helyzetkihasználás és a befejezések terén már igen. Hozzátette, az Újpest elleni győzelem után most gyorsan visszarántották őket a földre.

Arra is rákérdeztek, miért nem tudtak mit kezdeni a ZTE játékával. Kuttor szerint az egyéni hibák okozták a vesztüket, és nem arról volt szó, hogy rossz felfogásban vagy hibás felállásban léptek volna pályára.

Azt is firtatták, miként lehet talpra állni egy ekkora pofon után.

„Ahogy a győzelemből sem kell eufóriát csinálni, a vereség sem tragédia. Tesszük tovább a dolgunkat, természetesen mentálisan ilyenkor kicsit nehezebb, de most jön majd elő a sportemberi tartás és karakter.

A múltkori győzelem után gyorsan visszazuhantunk a földre. Le kell vonni a tanulságokat, de ahogy a legutóbbi győzelemből, úgy most ebből a vereségből sem akarunk messzemenő következtetéseket levonni.”

A Kazincbarcika a következő fordulóban az MTK-t fogadja.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr32 19 9 4 34 66
2.Ferencvárosi TC32 20 5 7 33 65
3.Paksi FC32 14 8 10 15 50
4.DVSC32 13 11 8 9 50
5.ZTE FC32 13 9 10 9 48
6.Puskás Akadémia FC32 13 6 13 0 45
7.Újpest FC32 11 7 14 -8 40
8.Kisvárda Master Good32 11 7 14 -12 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC32 10 9 13 -10 39
10.MTK Budapest32 9 10 13 -7 37
11.DVTK32 6 10 16 -24 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC32 6 3 23 -39 21
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nuno Campos első bajnoki győzelemét értékelte, önbizalmat adott a siker.

A ZTE végre megtörte a rossz sorozatát és megszerezte első győzelmét az idényben. A siker után Nuno Campos vezetőedző részletesen beszélt a csapat helyzetéről és céljairól.

A ZTE az idény nyolcadik fordulójában megszerezte első győzelmét a Fizz Ligában, amikor hazai környezetben öt gólt lőve kiütötte a Kazincbarcikát.

A Zalaegerszeg addig az egyetlen olyan együttes volt a mezőnyben, amely még nem aratott bajnoki sikert, így sereghajtóként várta a találkozót. A mostani diadalnak köszönhetően azonban megelőzte ellenfelét, és biztosan nem zárja a fordulót kieső helyen.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Nuno Campos vezetőedző elégedetten értékelt. Elmondta, hogy rendkívül fontos győzelmet arattak, amelyet a korábbi teljesítményük alapján már korábban is megérdemeltek volna, most viszont végre hazai pályán, ráadásul sok góllal sikerült megszerezniük az első sikert. Hangsúlyozta, a csapat teljes mértékben megérdemelte ezt az eredményt.

Hozzátette, nem arról van szó, hogy most esett le egy nagy kő a szívéről, hiszen eddig is hitt a játékosaiban, a stábban és abban a munkában, amit végeznek. Tudták, hogy előbb-utóbb meglesz a gyümölcse a befektetett munkának. Bár eddig is keményen dolgoztak, a tabella és a pontszám sokakban kétségeket ébresztett. Ez a győzelem viszont erősítette az önbizalmat és megerősítette a hitet a folytatásban.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mindhárom brazil támadó gólt szerzett, miként értékeli az ő teljesítményüket.

„Soha nem a játékosok nemzetisége alapján választom ki azokat, akik kifutnak a pályára, hanem a teljesítményük, a heti munka alapján. Azokat a karaktereket keressük, akik az adott ellenfél karaktere ellen eredményesen vehetik fel a harcot. Minden játékosomban egyformán hiszek.

Kiss Bencéről nem tudhatták, de az elmúlt két hétben influenzával küzdött, és ez döntő volt abban, hogy mennyi szerepet kaphat a pályán.”

A vezetőedző hangsúlyozta, hogy egy győzelem mindig önbizalmat ad, és ez most sincs másként. Kiemelte, hogy támadó futballt szeretnének játszani, nem pedig védekező stílust. Emlékeztetett arra is, hogy tudomása szerint a mezőnyben eddig az ő együttesük szerezte a második legtöbb gólt, ugyanannyit, mint az ETO, amely vasárnap kora este a Ferencvárost fogadja. Hozzátette, céljuk, hogy jó futballt mutassanak be, minőségi játékosokat küldjenek pályára, ami a klub megítélésére is kedvezően hat.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr32 19 9 4 34 66
2.Ferencvárosi TC32 20 5 7 33 65
3.Paksi FC32 14 8 10 15 50
4.DVSC32 13 11 8 9 50
5.ZTE FC32 13 9 10 9 48
6.Puskás Akadémia FC32 13 6 13 0 45
7.Újpest FC32 11 7 14 -8 40
8.Kisvárda Master Good32 11 7 14 -12 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC32 10 9 13 -10 39
10.MTK Budapest32 9 10 13 -7 37
11.DVTK32 6 10 16 -24 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC32 6 3 23 -39 21
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pedig már templomban is volt.

Szombaton a DVTK és a DVSC megosztozott egymással a pontokon, a bajnoki végeredménye 0-0 lett. A Loki jelenleg a második helyen áll az NB I tabelláján.

A remivel végződő összecsapáson Kocsis Dominik kezdett, majd a 77. percben Komáromi György állt be a helyére. Kocsis az M4 Sportnak arról beszélt, hogy a vendégek álltak közelebb a győzelemhez.

„Csalódottak vagyunk, ki kell még elemezni, nem igazán fogtam fel, hogy mi a helyzet. Reálisan nézve nyernünk kellett volna, ezt szerintem mindenki látta. Folytatni kell tovább, jó helyen állunk, nyilván ez sokkal jobb érzés, mint tavaly. Felszabadultabban tudunk játszani, nincs görcs a csapatban, jó minden” – mondta a 23 éves labdarúgó.

A 45. minutumban Kocsist néhány centi választotta el a góltól, de a kapufa kibabrált vele. Ebben az idényben egyébként már többször eltalálta a kapufát a támadó.

„Tényleg nem tudom, mi kell még a gólhoz. Cipőt váltottam, templomban voltam. Most valami boszorkányhoz kell elmennem. Érzem, hogy valami van. Olyan szituációkban pattan ki a labda… Kicsit azt érzem, mintha távirányítóval menne a labda. Mindegy vuduzunk egyet” – jelentette ki viccesen Kocsis Dominik.

Arról is megkérdezték, hogy a spanyol edzővel mi változott a csapatnál.

„Nincsenek a labdával azok a görcsök, amelyek tavaly voltak. Merünk játszani, akkor rúgjuk csak el a labdát, amikor tényleg muszáj, területekbe indulunk. Felszabadult a csapat, így öröm játszani” – zárta mondandóját a labdarúgó.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr32 19 9 4 34 66
2.Ferencvárosi TC32 20 5 7 33 65
3.Paksi FC32 14 8 10 15 50
4.DVSC32 13 11 8 9 50
5.ZTE FC32 13 9 10 9 48
6.Puskás Akadémia FC32 13 6 13 0 45
7.Újpest FC32 11 7 14 -8 40
8.Kisvárda Master Good32 11 7 14 -12 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC32 10 9 13 -10 39
10.MTK Budapest32 9 10 13 -7 37
11.DVTK32 6 10 16 -24 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC32 6 3 23 -39 21
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Öten is gólt szereztek a meccsen.

A magyar női U15-ös válogatott az Észak-Macedónia elleni 4-1-es siker után Bulgáriát 5-0-ra verte a szlovéniai UEFA Development-tornán.

A bolgárok ellen Lakatos Panna szerezte az első gólt a 40. percben. Két perccel később egy kipattanót lőtt be Soós Kira. A második félidőben Haklik Zsófia egy kapu előtti kavarodást használt ki, ezzel már 3-0-ra vezetett a magyar válogatott. A 79. minutumban egy gyönyörű támadás végén Magyar Luca volt eredményes, a végeredményt pedig Karancsi Emma 11-esből állította be.

„Rendkívül motiváltan, nagyon jó mentalitással lépett pályára a csapat, ahogy ez a címeres mezben elvárható. Egy egységes, szervezett csapat benyomását keltettük. Láttuk a bolgárokat két napja, így nem volt meglepetés, hogy mennyire agresszívan álltak bele a mérkőzésbe. Külön öröm, hogy előre begyakorolt, tudatos játékelemekből öt különböző játékosunk talált a kapuba. Most két napot tudunk pihenni, hogy aztán kedden a házigazdákkal mérkőzzünk meg” – idézi az mlsz.hu a szövetségi edzőt, Szanyi Máriát.

A magyar válogatott kedden a házigazda Szlovéniával csap össze.

Bulgária-Magyarország 0-5 (0-2)
Magyarország: Csiky Dóra (Feurer Mira, 46.) – Verasztó Hanna (Sipos Kata, 46.), Horváth Zora, Derényi Alíz (Juhász Eszter, 60.), Adács Kata – Molnár Léna (Magyar Luca, 46.), Karancsi Emma, Demeter Regina (Mogyorósy Zora, 60.) – Lakatos Panna (Baranyi, 60.), Kurucz Vivien (Szabó Renáta, 60.), Soós Kira (Haklik Zsófia, 69.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az sem vigasztalja, hogy több védést is bemutatott.

A Puskás Akadémia a 86. percben még 2-1-re vezetett szombaton a Paks otthonában, a felcsútiak így sem tudtak pontot szerezni. Hornyák Zsolt legénysége 3-2-re kapott ki, ezzel pedig már négy meccse nyeretlen az NB I-ben.

A meccs lefújása után Szappanos Péter bosszúsan nyilatkozott az M4 Sportnak. A rutinos kapus szerint ez az összecsapás is mutatja, hogy milyen mély gödörben vannak jelenleg.

„Nagyon nehéz ezt megemészteni. Ez mutatja, hogy milyen mély gödörben vagyunk. A meccsen a fordulópontokból jól jöttünk ki, kétszer is vezetést szereztünk, mégsem tudtuk megtartani, sőt, egy pontot sem tudtunk elvinni.

Bár a mi helyzetünkben a pontnak sem tudtunk volna örülni, akármennyire nehéz is Pakson nyerni. Van tapasztalatom abban, hogy milyen itt hazai pályán játszani.

Az, hogy 2-2-nél úgy kinyílunk, mint a tavirózsa, az nekem elképesztő. Hogy egy klasszikust idézzek: gólra gól, ezt sikerült nekünk bekapni, így pont nélkül távozunk. Belülről azt éreztem, hogy az ellenfélnek is bőven volt lehetősége, míg mi próbáltuk tartani az eredményt, de ez nem sikerült” – mondta Szappanos, aki korábban a paksi csapatot is erősítette.

A cerberust az sem vigasztalta hogy több védést is bemutatott a találkozón.

„Játszottam már több csapat színeiben a Paks ellen. Tudtam, hogy mire számíthatok. Teljesen mindegy, hogy hány védésem volt, a végeredmény számít. Nyugodt szívvel bementem volna az öltözőbe, ha nincs egy védésem sem, de nyerünk 2-1-re” – hangsúlyozta a 34 éves játékos.

Az M4 Sport riportere azt is megkérdezte a kapustól, hogy mennyire lepte meg az, hogy Gyurkits Gergő lőtte a 11-est.

„Jó lövői vannak a Paksnak. Volt tapasztalatom ellene is, edzésen találkoztunk többször is. Döntöttem egyet, ami nagyobb százalékban jól szokott elsülni, de most nem ez történt” – világított rá Szappanos Péter.

A Puskás Akadémia a következő fordulóban az Újpestet fogadja.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr32 19 9 4 34 66
2.Ferencvárosi TC32 20 5 7 33 65
3.Paksi FC32 14 8 10 15 50
4.DVSC32 13 11 8 9 50
5.ZTE FC32 13 9 10 9 48
6.Puskás Akadémia FC32 13 6 13 0 45
7.Újpest FC32 11 7 14 -8 40
8.Kisvárda Master Good32 11 7 14 -12 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC32 10 9 13 -10 39
10.MTK Budapest32 9 10 13 -7 37
11.DVTK32 6 10 16 -24 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC32 6 3 23 -39 21
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Orvosi vészhelyzet szakította félbe a rangadót, hét percig állt a játék.

A Liverpool elvesztette veretlenségét a Premier League-ben, miután a Crystal Palace otthonában 2-1-es vereséget szenvedett. Szoboszlai Dominik nemcsak a pályán volt az egyik legjobb, hanem sportszerű helytállásával is kiemelkedett.

A címvédő Liverpool, amelyben Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is szerepelt, 2-1-re kikapott a Crystal Palace otthonában az angol bajnokság hatodik fordulójának szombati játéknapján.

A két addig veretlen gárda találkozóján Ismaila Sarr már a 9. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Bár a Liverpool az első félidőben nagy fölényben játszott, a Palace több komoly helyzetet is kialakított, és akár négyszer is betalálhatott volna a szünetig. A címvédő a 87. percben Federico Chiesa révén csereként tudott egyenlíteni, de a hosszabbításban Eddie Nketiah góljával a hazaiak megszerezték a győzelmet, így Arne Slot együttese elvesztette veretlenségét a Premier League-ben.

Kerkez és Szoboszlai végig a pályán volt, utóbbi a Pool egyik legjobbja volt a mérkőzésen. A vereség ellenére a Liverpool megőrizte első helyét a tabellán. A Palace így 2014 novembere után ismét legyőzte saját közönsége előtt a Poolt, amely nem tudott visszavágni a szezon előtti Szuperkupa-kudarcért sem, amikor 2-2 után büntetőkkel maradt alul 3-2-re.

A Mirror beszámolója szerint Szoboszlai Dominik és Daniel Munoz figyelt fel elsőként a Selhurst Park lelátóján történt rosszullétre, így azonnal jelezni tudtak. A Crystal Palace megerősítette az orvosi vészhelyzetet, de részleteket nem közölt a szurkoló állapotáról, akinek mindkét csapat orvosi stábja a helyszínen segített. A nézők tapssal hálálták meg a gyors reakciót, majd mintegy hétperces szünet után folytatódott a mérkőzés. A brit sajtó kiemelte, hogy a két játékos ébersége kulcsszerepet játszott a gyors segítségben.

Nem először bizonyította rátermettségét a magyar válogatott csapatkapitánya ilyen helyzetben: a 2024-es Európa-bajnokságon, a Skócia elleni csoporttalálkozón Varga Barnabás súlyos fejsérülésénél is ő reagált elsőként, és azonnal jelezte a problémát.

Slot meglátásai

Arne Slot, a Liverpool menedzsere a meccs után csalódást keltő első félidőről és befejezésről beszélt, ugyanakkor dicsérte a Palace-t, amely ellen érkezése óta is nehéz játszani: négyszer találkoztak, mindkét fél egyszer nyert, kétszer döntetlen lett, és a büntetőpárbajt a rivális vitte el. A mostani meccsen a hazaiak az első játékrészben akár két-három góllal is vezethettek volna, több nagy helyzetük volt, de Alisson tartotta életben a Liverpoolt. A fordulás után a vendégek már bátrabban futballoztak és helyzeteket is kidolgoztak, ám későn jött az egyenlítés, majd a hosszabbításban ismét pontrúgásból kaptak gólt. Slot szerint az egyik játékos rossz döntése, egy felesleges kontrakísérlet vezetett a végzetes hibához.

A holland tréner kiemelte, a pontrúgásokból kapott gólok önmagukban nem aggasztják, hiszen a Newcastle ellen is hasonló történt, és akkor az volt a rivális egyetlen lehetősége. Ezúttal viszont a Palace nyílt játékból és átmenetekből is több veszélyt teremtett, ami szerinte komoly problémát jelentett. A mérkőzés összképét nézve úgy vélte, a hazaiak érdemelték meg jobban a győzelmet, csapatát pedig Alisson teljesítménye tartotta versenyben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A győriek veretlenül várják az összecsapást, a Ferencvárosnál több gond is nehezíti a felkészülést.

Az ETO FC és a Ferencváros rangadója előtt mindkét oldalon van miről beszélni. A győriek veretlen sorozattal és megújult pályával készülnek, míg a címvédőnél Robbie Keane vezetőedző újabb nehézségekkel szembesül.

Az ETO FC eddig hat bajnokit vívott meg, és mindegyiket veretlenül zárta. Ha az előző huszonkét fordulót nézzük, mindössze egy vereséget szenvedett el, még májusban, az előző idény utolsó játéknapján, amikor hazai pályán a Ferencváros győzte le őket. Az a siker egyben a fővárosiak 36. bajnoki címét is jelentette. A győrieknek külön ösztönzést adhat, hogy az élvonalban 2013 májusa óta nem tudtak nyerni az FTC ellen.

Felújítás

A házigazdák megújult pályával fogadják a címvédőt. A gyep cseréje eleve tervben volt, ám a nyári gombás fertőzés miatt az ütemezést előre kellett hozni. Az előkészítés a Rapid Wien elleni Konferencia Liga-mérkőzések után indult, majd a Nyíregyháza elleni sikeres bajnoki másnapján már munkagépek lepték el a pálya zöldjét.

A közleményben a győriek hangsúlyozták, hogy „a régi borítás két nap alatt eltűnt, az öntözőrendszer cseréje elkezdődött és ezzel egy időben lassan kigördültek az új korszakot is szimbolizáló fűtekercsek. Rendkívül strapabíró természetes fűről beszélünk, melyet közel két évet neveltek a Richter Rasen nevű cég bázisán Ausztriában. A több mint százéves tapasztalattal bíró cég nagyon sok európai topklub borításáért felel, mint a Shakhtar Donetsk, a Hertha Berlin és Freiburg SC. Valamint több kiemelt eseményre biztosította már a füves borítást, úgy, mint a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság. Elmondható tehát, hogy magas minőségű gyepen játszhatnak az ETO FC játékosai.”

És, hogy a szerzett góljaink is más köntösbe kerüljenek: a kapuk és a hálók is megújultak, így a gólszerzés öröme is egészen más élvezetet fog mostantól nyújtani mind a szurkolóknak, mind a játékosoknak.” Az új borításról készült videó a linkre kattintva érhető el.

Borbály Balázs vezetőedző sokatmondó üzenetet fogalmazott meg a mérkőzés előtt a klub Facebook-oldalán:

Megmutattuk már az idei szezonban, hogy nálunk papíron erősebb ellenfeleket is képesek vagyunk legyőzni.”

Ideális kezdőcsapat

Robbie Keane együttese az ETO-hoz hasonlóan egy találkozóval kevesebbet játszott eddig, ennek ellenére csak a negyedik helyről várja a vasárnap esti rangadót. Az előző fordulóban a Diósgyőr ellen kétgólos hátrányból kapaszkodott vissza, és a hosszabbításban egyenlített, így inkább egy pontot szerzett meg, mintsem kettőt veszített el. A zöld-fehérek legjobb formában lévő futballistája Gruber Zsombor, aki hat mérkőzésen hatszor talált a kapuba, ezzel vezeti a góllövőlistát. A 21 éves támadó három alkalommal csereként kapott lehetőséget, legutóbb is a DVTK ellen, ahol két gólt szerzett.

Kérdés, milyen kezdőt küld pályára az FTC. Robbie Keane a Viktoria Plzen elleni, 1–1-es döntetlennel zárult Európa-liga-találkozó után tartott sajtótájékoztatón ismét hangsúlyozta, hogy továbbra sem tudja a számára legideálisabb összeállításban szerepeltetni csapatát a 18 órakor kezdődő rangadón.

„Egyrészt vannak olyan légiósok, akik megdolgoztak a lehetőségért és megérdemelnék, hogy a hétvégén pályára lépjenek, nekem viszont kötelességem betartani az előírást. Szerintem túl messzire mentek ezzel. Biztos vagyok abban, hogy Magyarország válogatottja ott szeretne lenni a világbajnokságon, ahogyan az ír csapat is.

Tudom, hogy a miniszterelnök úr és a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is azt akarja, hogy a magyar csapat ott legyen a vb-n. De ha Tóth Alex, Varga Barnabás és a többi válogatott játékos 60-80 mérkőzéssel a lábában utazik el a vb-re, mindegyikőjük használhatatlan lesz ott”

– jelentette ki Robbie Keane.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr32 19 9 4 34 66
2.Ferencvárosi TC32 20 5 7 33 65
3.Paksi FC32 14 8 10 15 50
4.DVSC32 13 11 8 9 50
5.ZTE FC32 13 9 10 9 48
6.Puskás Akadémia FC32 13 6 13 0 45
7.Újpest FC32 11 7 14 -8 40
8.Kisvárda Master Good32 11 7 14 -12 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC32 10 9 13 -10 39
10.MTK Budapest32 9 10 13 -7 37
11.DVTK32 6 10 16 -24 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC32 6 3 23 -39 21
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kuttor letörten értékelt, míg Sergio Navarro elégedett volt a DVSC döntetlenje után.

Két remek és egy jóval kevésbé szórakoztató mérkőzést láthattunk szombaton az NB I-ben. A kiesési rangadón a Zalaegerszeg tönkre verte a Kazincbarcikát, a keleti rangadón gól nélküli döntetlent játszott a Diósgyőr és a Debrecen, majd este a Paks az idény eddigi egyik legjobb mérkőzésén, a hajrában fordítva győzte le a Puskás Akadémiát.

Értelemszerűen az edzői reakciók is széles érzelmi skálán mozogtak. Nuno Campos boldog volt, míg Kuttor Attila letörten értékelt. A játéknap rangadóján pedig sem a vesztes, sem a győztes fél nem ment el szó nélkül a videózások mellett.

 

Zalaegerszegi TE FCKolorcity Kazincbarcika SC 5–0

Nuno Campos (Zalaegerszeg): Nagyon fontos győzelmet szereztünk, hiszen egészen idáig nem volt részünk ilyen sikerben, de megérdemeltük már. Úgy gondolom, korábban is volt rá alkalom, hogy a teljesítmény alapján három pontot érdemeltünk volna, most végre ez a pillanat is eljött, ráadásul hazai környezetben. (ztefc.hu)

Kuttor Attila (Kazincbarcika): A mezőnyjáték alapján nem volt ekkora a különbség a, viszont a kapu előtti megoldásokban, a helyzetek kialakításában és befejezésében ma kivégeztek minket. Próbáltunk futballozni, kicsit kinyíltunk, ezt alaposan kihasználta az ellenfél. Hamar visszarántottak minket a földre, de ez is csak egy meccs volt. De megyünk tovább, ugyanúgy mintha 1-0-ra kaptunk volna ki vagy nyertünk volna. (m4sport.hu)

 

Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 0–0

Vladimir Radenkovics (DVTK): Nagyon nehéz meccs volt ez számunkra, tudtuk, a Debrecen milyen jó játékerőt képvisel. Jó munkát végeztünk összességében, de több veszélyes akciót kellett volna vezetnünk. Büszke vagyok a játékosokra, öt mérkőzés óta veretlenek vagyunk, jó az irány. (dvsc.hu)

Sergio Navarro (DVSC): Nagyon elégedett vagyok a csapattal. Jó mérkőzés volt, volt egy tervünk, ami működött is, akár nyerhettünk volna. Végül egy pontot szereztünk, de ez is tovább erősíti az önbizalmunkat a folytatásra. (dvsc.hu)

 

Paksi FC–Puskás Akadémia 3–2

Bognár György (Paks): Ez maximálisan kijárt, mindenki jól szórakozhatott a meccsen, jó iramú volt, ráadásul még nyertünk is. Megérdemelten. Totya nem tud annyi gólt rúgni, hogy egyet megadjanak. A múlt héten minden VAR-ítélet a Puskás ellen, most minden mellettük szólt. Lehet, hogy ezek reálisak is voltak most ezen a héten. A srácok mindent beleraktak, a második félidőben olyan nyomást tudtunk kifejteni, hogy azt azért nehéz kibírni. Az eleje most sem indult jól, az első húsz percben kényelmesen játszottunk, nem volt meg az a fajta játék, amit mi időnként játszani szoktunk, de a második félidő mindenért kárpótolt. Olyan nyomás és olyan szintű kavarodások és helyzetek voltak, amit szerintem a nézők is élvezhettek. (m4sport.hu)

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): Jobban oda kellett volna figyelni a végére. Azt gondoltuk a VAR alapján, hogy a tizenegyes nem lesz az, de sajnos az volt, ott belehibáztunk. A harmadik gólnál a legtapasztaltabb játékosunk kilép olyan térbe, amit zárni kellett volna, akkor nem lett volna az a találat. Vezettünk és rövid idő alatt kaptunk kettőt, erősítettük a középpályát, ami úgy nézett ki, hogy sikeresnek is tűnik. A végére jobban oda kell figyelni. Ezek azok a kis alap dolgok, amik megint elúsztak ma, és ezek pontokba kerültek ismét. A második félidőben foci már nem is nagyon volt, csak magas labdák és küzdelem, erre is próbáltunk reagálni Favorovval és Stronatival a végén, működtek is az ellentámadások. Azt gondolom, az első félidőben többet kellett volna kihasználni a négy helyzetből, amit három a kettőre vittünk, de mindig hiányzott az utolsó passz. A meccs fényes pontja Németh volt, örülök neki, hogy betalált, ez is volt a tervünk, hogy beindítsuk. Sok labdát is tartott meg, ez nagyon fontos volt, de a végén a három pont nélkül kell távoznunk. (m4sport.hu)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC