Az FTC edzője elmondta, mit jelentene neki az idei bajnoki cím.
A Ferencváros kedden bepótolta a Puskás Akadémia elleni bajnokiját az NB I-ben. Az aranyéremért harcoló zöld-fehérek végül 2-1-es győzelmet arattak a Groupama Arénában.
A találkozó lefújása után Robbie Keane arról beszélt, hogy O’Dowdának több játéklehetőséget adna, de erre nincs lehetősége, hiszen a szabályokhoz igazodnia kell. Ezzel a mondatával valószínűleg újra a magyarszabályra utalt. Hornyák Zsolt pedig többek között azt mondta, hogy a felcsúti gárda fiatal játékosai egy ilyen összecsapáson sok tapasztalatot gyűjthetnek.
Robbie Keane: „Nyilván nem örülök annak, hogy újra mi kaptuk az első gólt, és nekünk kellett az eredmény után futnunk. Szerencsére az első félidőben sikerült a fordítás. A második félidőben nem volt benne a játékunkban egy újabb gól, hiányzott az intenzitás, de a bajnokság ezen szakaszában a legfontosabb három pont. Nem igazán gondolkozom azon, hogy nekünk van több győzelmünk. Csak a következő mérkőzésre összpontosítok, amelyen az ETO lesz az ellenfelünk. O’Dowda magas szinten játszott, de nem mindig tudom betenni a csapatba, mivel igazodnom kell bizonyos szabályokhoz… Nagyon fontos lenne egy hétvégi győzelem. Nekem az is mindegy lenne, ha csak az utolsó fordulóban nyernénk meg a bajnokságot. Ha sikerülne, a nehézségeket figyelembe véve ez lenne a legnagyobb siker az edzői karrieremben.” (M4 Sport)
Hornyák Zsolt: „Nagy különbség volt a mai és az ETO elleni meccsen nyújtott teljesítmény között. Így lehet meccset veszíteni. Egy ellentámadásból megszereztük a vezetést, de sajnos nagyon gyorsan kaptunk erre két gólt. A végéig próbálták a fiúk megváltoztatni az eredményt. Ugyan a pontszerzés nem jött össze, de jó meccset játszottunk. A pontrúgásaink egyébként mindig veszélyesek szoktak lenni. Próbáljuk ezt a szezont a fiatalokra építeni. Sokszor eredményekben és játékban sem vagyunk kiegyensúlyozottak, de ezt el kell fogadni, hiszen egy másik utat választottunk. Egy ilyen mérkőzés sok tapasztalatot ad a fiataloknak.” (M4 Sport)
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |












