nb1.hu

Három magyarral a keretében nyert a Pool, Baráthéknak nem jött össze a bravúr

Szoboszlai végig játszotta a meccset, Kerkez csere, Pécsi kispados volt.

Újabb három ponttal lépett közelebb a jövő évi Bajnokok Ligája-szerepléshez a Liverpool. A „Vörösök” ezúttal a Crystal Palacet győzték le hazai pályán, 3–1-re, megelőzve ezzel a kora délután a Fulham otthonában kikapó Aston Villát. 

A Pool mindhárom magyarját nevezte a meccskeretbe. Szoboszlai Dominiket ezúttal jobbhátvédként, a magyar válogatott csapatkapitánya végig a pályán is maradt. Kerkez Milost a hajrában dobták be, míg a sérülések miatt a keretbe kerülő Pécsi Ármin a kispadon ült.

A játéknap során pályára lép magyar légiós közül Baráth Péter kis híján nagy bravúrt él el csapatával a Slavia Praha ellen. A fővárosiak azonban fordítani tudtak a több mint egy félidőt emberhátrányban játszó Sigma Olomouc ellen.

Légiósaink szombati szereplése

Anglia, Premier League

Liverpool–Crystal Palace 3–1
Liverpool: Szoboszlai Dominik végig a pályán volt, a 90. percben sárga lapot kapott. Kerkez Milost a 87. percben cserélték be. Pécsi Ármin a kispadról nézte végig a találkozót.

Anglia, Championship

West Bromwich Albion–Ipswich 0–0
West Brom: Callum Styles végig a pályán volt.

Németország, 2. Bundesliga

Hertha BSC–Holstein Kiel 0–1
Hertha: Dárdai Márton végig játszotta a mérkőzést.

Olaszország, Serie B

Catanzaro–Spezia 4–2
Spezia: Nagy Ádám kezdett, a 67. percben lecserélték.

Portugália, Liga Portugal

Guimaraes–Rio Ave 2–0
Rio Ave: Nikitscher Tamás kezdőként 77 percet kapott, a 61. percben sárga lappal figyelmeztették.

Törökország, Süper Lig

Kayerispor-Rizespor 2–0
Rizespor: Mocsi Attila végig játszotta a találkozót.

Csehország, 1. Liga

Slavia Praha–Sigma Olomouc 2–1
Olomouc: Baráth Péter kezdő volt, a 86. percben cserélték le.

Izrael, Ligat Ha’al

Hapoel Petah Tikva–Hapoel Tel Aviv 0–1
Petah Tikva: Koszta Márk kezdő volt, a 65. percig volt a pályán.

Lengyelország, Ekstraklasa

Cracovia–Pogon Szczecin 1–1
Pogon: Szalai Attila végig játszotta az összecsapást. Csapata a 97. percben, emberhátrányban bukta el a győzelmet.

Szlovákia, Niké liga

Kosice-Ruzomberok 3–1
Kassa: Kovács Mátyás a 61. percig volt a pályán, a 13. percben ő lőtte csapata második gólját.

DAC–Zilina 3–1
DAC: Tuboly Máté nem volt keretben.
Zsolna: Szánthó Regő az 56. percig volt a pályán.

USA, MLS

Toronto FC–Atlanta United 1–2
Toronto: Sallói Dániel végig játszotta a mérkőzést.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC