Az elnök a vármegyei portálnak nyilatkozott a visszalépésről.
Az utóbbi időben több csapat lépett vissza az alacsonyabb osztályú bajnokságoktól. Ezúttal a megye II-es Kenézlő „dobta be a törölközőt”.
A kenézlői klub elnöke a boon.hu-nak elmondta, azért kellett meghozniuk ezt a döntést, mert a csapat gyakorlatilag elfogyott. Horváth Ferenc hozzátette, többször is előfordult az, hogy 300 néző volt a meccsükön.
„Egyszerűen elfogyott a csapat… Több emberünk elment, nagyjából nyolcan maradtak, márpedig ennyi játékossal nem lehet nekiindulni a bajnokságnak. Ilyen szinten az is befolyásolja azt, hogy valaki tud-e meccsre menni, hogy a munkahelyén hogyan dolgozik. Nálunk sokan a mezőgazdaságból élnek, emiatt nagyon labilis, hogy szombaton vagy vasárnap ráér-e valaki futballozni.
Nagyon sajnáljuk, nem akartuk ezt meglépni, de nem volt más választásunk, sportegyesületet vezető kollégák tudják, de szerintem a közvélemény is, hogy egy ilyen szintű csapat a fenntartása is minimum 8-10 millió forint évente.
Az elmúlt években, és az aktuális szezonban is megtettünk mindent annak érdekében, hogy a feltételek biztosítva legyenek, minden téren, sajnos, most eddig tartott az erőnk. Büszkék vagyunk arra, hogy a községben sokan jó vasárnapi programnak tartották a labdarúgó mérkőzést. Nem egyszer volt 300 nézőnk is a pályán, a legnagyobb botorság az lett volna, ha ebben a helyzetben folytatjuk, és teszem azt 2-3 hét múlva kell ugyanezt meglépnünk. Ez volt a legmegfelelőbb pillanat ehhez a döntéshez, a srácok így oda mentek, ahová szeretnének, mindenki szabadon igazolható lett, úgy érezzük, ez volt korrekt a részünkről. Az U11-es csapatunkat meghagytuk, alulról építkezünk, gyerekeket nevelünk, hosszú távon megpróbáljuk pótolni az űrt” – nyilatkozta a megyei portálnak Horváth.
Korábban ebben a cikkünkben a Boldva visszalépéséről írtunk, míg ebben a cikkünkben arról számoltunk be, hogy a Baranya megyei harmadosztályban két egyesület fejezte be idő előtt a szezont.












