nb1.hu

Pécsi debütálása Liverpoolban: Slot válaszolt a kérdésre

Pécsi Ármin ismét keretben lesz.

A Liverpool hétvégén a Crystal Palace ellen lép pályára az angol bajnokságban. A liverpooliak bajban vannak, hiszen Giorgi Mamardasvili nincsen bevethető állapotban sérülés miatt, Alisson játéka pedig kérdéses.

Pécsi Ármin már az előző bajnoki mérkőzésen is keretben volt, most ismét ott lehet a kispadon. A Nemzeti Sport is ott volt a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, a fiatal magyar kapusról kérdezték Arne Slotot.

„Az előző fordulóban is neveztem, mert kevés kapus állt rendelkezésre, és tekintve, hogy most is ez a helyzet, természetesen ott lesz a padon a Palace ellen. Ármin személyében egy roppant tehetséges kapust szerződtetünk, aki Magyarországon már a legmagasabb szinten játszott, nálunk egyelőre az U21-es csapatnál gyűjtögeti a játékperceit. Az is segíti a fejlődését, hogy a Liverpool csatáraival edzhet együtt, de még fiatal, és hosszú út áll előtte” – mondta a holland szakember.

Slot szerint nyugodt lenne, ha Alisson nem játszhatna, illetve történne valami Freddie Woodmannel. Ebben az esetben Pécsi debütálhatna a Liverpool felnőtt csapatában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC