nb1.hu

Betegen is helyt állt a ZTE hőse, a brazilok ragyogtak

Nuno Campos első bajnoki győzelemét értékelte, önbizalmat adott a siker.

A ZTE végre megtörte a rossz sorozatát és megszerezte első győzelmét az idényben. A siker után Nuno Campos vezetőedző részletesen beszélt a csapat helyzetéről és céljairól.

A ZTE az idény nyolcadik fordulójában megszerezte első győzelmét a Fizz Ligában, amikor hazai környezetben öt gólt lőve kiütötte a Kazincbarcikát.

A Zalaegerszeg addig az egyetlen olyan együttes volt a mezőnyben, amely még nem aratott bajnoki sikert, így sereghajtóként várta a találkozót. A mostani diadalnak köszönhetően azonban megelőzte ellenfelét, és biztosan nem zárja a fordulót kieső helyen.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Nuno Campos vezetőedző elégedetten értékelt. Elmondta, hogy rendkívül fontos győzelmet arattak, amelyet a korábbi teljesítményük alapján már korábban is megérdemeltek volna, most viszont végre hazai pályán, ráadásul sok góllal sikerült megszerezniük az első sikert. Hangsúlyozta, a csapat teljes mértékben megérdemelte ezt az eredményt.

Hozzátette, nem arról van szó, hogy most esett le egy nagy kő a szívéről, hiszen eddig is hitt a játékosaiban, a stábban és abban a munkában, amit végeznek. Tudták, hogy előbb-utóbb meglesz a gyümölcse a befektetett munkának. Bár eddig is keményen dolgoztak, a tabella és a pontszám sokakban kétségeket ébresztett. Ez a győzelem viszont erősítette az önbizalmat és megerősítette a hitet a folytatásban.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mindhárom brazil támadó gólt szerzett, miként értékeli az ő teljesítményüket.

„Soha nem a játékosok nemzetisége alapján választom ki azokat, akik kifutnak a pályára, hanem a teljesítményük, a heti munka alapján. Azokat a karaktereket keressük, akik az adott ellenfél karaktere ellen eredményesen vehetik fel a harcot. Minden játékosomban egyformán hiszek.

Kiss Bencéről nem tudhatták, de az elmúlt két hétben influenzával küzdött, és ez döntő volt abban, hogy mennyi szerepet kaphat a pályán.”

A vezetőedző hangsúlyozta, hogy egy győzelem mindig önbizalmat ad, és ez most sincs másként. Kiemelte, hogy támadó futballt szeretnének játszani, nem pedig védekező stílust. Emlékeztetett arra is, hogy tudomása szerint a mezőnyben eddig az ő együttesük szerezte a második legtöbb gólt, ugyanannyit, mint az ETO, amely vasárnap kora este a Ferencvárost fogadja. Hozzátette, céljuk, hogy jó futballt mutassanak be, minőségi játékosokat küldjenek pályára, ami a klub megítélésére is kedvezően hat.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC