nb1.hu

Német ajánlatok ellenére választotta az Újpestet a középpályás

Különleges mezben lépnek pályára a lila-fehérek a Ferencváros elleni derbin.

Arne Maier beszélt az Újpesthez való igazolásáról, az esetleges hosszabbításról és a Ferencváros elleni mérkőzésről is.

A 27 esztendős német középpályás a Nemzeti Sportnak adott interjújában elárulta, hogy annak ellenére választotta az Újpest csapatát, hogy volt Németországból is ajánlata. Elárulta, hogy valóban sokakat meglephetett az átigazolása, miután jelentős Bundesliga-rutinja van, ám ő mindenképpen olyan csapatban szerette volna folytatni, ahol számítanak rá.

„A múltam alapján meglepő lehet az átigazolásom, hiszen valóban jelentős Bundesliga-rutinom van, de egyértelmű döntést hoztam. Az utolsó augsburgi időszakomban keveset játszottam, márpedig huszonhét évesen a pályán képzeltem el magam, nem a kispadon vagy a lelátón. Hiányzott az érzés, hogy megbecsült tagja vagyok egy közösségnek, ezért olyan klubban akartam folytatni, ahol engem akarnak. Január elején vettem fel a kapcsolatot az Újpesttel, és az egyeztetések során végig azt éreztem, hogy tárt karokkal várnak – különösen Dárdai Pál sportigazgató.”

Az interjú során megkérdezték, hogy ismerte-e már korábbról a magyar bajnokságot.

„Dárdai Palkó jó barátom, fiatalon többször jártam a Balatonnál a családjánál. Néhány alkalommal magyar bajnokin is voltam, ha az emlékezetem nem csal, Videoton-meccsre mentünk ki. Néhány infóm volt a helyi futballról, a csapatok nemzetközi szereplésével képben voltam, Palkóval erről is beszélgettünk.

Az egyik legkedvesebb futballemlékem Magyarországhoz fűz: itt nyertük meg az U21-es Európa-bajnokságot, amelyen a házigazda ellen is játszottunk, csapatkapitányként vezettem azon a meccsen a válogatottat.”

Elárulta, hogy Németországból is volt ajánlata, ám az Újpest mellett döntött.

„Biztos vagyok abban, hogy sokan őrlődnének emiatt, de nekem nem esett nehezemre elhagyni a hazámat. Voltak ajánlataim Németországból, én azonban az Újpest mellett döntöttem, és ezt most is jó lépésnek gondolom.

A magyar bajnokság egyáltalán nem gyenge, sok csapat megállná a helyét Németországban, egyesek még az élvonalban is.

Nagyon kiélezett a mezőny: míg odahaza a Bayern München ellen csodaszámba megy a győzelem, itt az utolsónak is van esélye az élcsapatok ellen.

Nagyobb az esély arra, hogy az Újpesttel nemzetközi kupaszereplő legyek, mint az Augsburggal, ez is pozitívum.

Szenvedélyes szurkolók előtt játszhatok, egy csodálatos városban élek, és a csapatunk is fejlődő pályán van, úgyhogy egyelőre minden kerek.”

A német sajtóban korábban arról írtak, hogy a nyáron lejár a szerződése Maiernek.

„Ami az otthoni sajtóban megjelenik, nem mindig fedi a valóságot. Nagyon jól érzem magam a klubnál, látom a fejlődést a csapaton, jó irányba tartunk. Még két meccs van hátra az idényből, utána meglátjuk, mi lesz.”

Végül a Ferencváros elleni derbi is szóba került.

„Amit már alig várok! Nem szívesen gondolok vissza az első újpesti meccsemre, hiszen megsérültem és háromgólos vereséget szenvedtünk idegenben, úgyhogy szeretném felülírni azt az emléket most vasárnap. Tudom, óriási a rivalizálás a két csapat között, és mivel telt ház lesz a rangadón, nagyon fontos, hogy jó eredményt érjünk el.”

További újpesti hírek:

Az Újpest közzétette, hogy a vasárnapi derbin különleges mezben lépnek pályára. Édesanyjuk neveivel ellátott mezben lépnek pályára a Derbin az Újpest játékosai.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC