Az emúlt évek egyik legfontosabb derbije következik.
A bajnoki versenyfutás szempontjából is kulcsfontosságú derbit vív egymással vasárnap az Újpest és a Ferencváros. Amennyiben ugyanis a lilák bő tíz év után győzni tudnának a zöld-fehérek ellen, azzal bajnokká tehetik az ETO-t, feltéve hogy az megnyeri szombati mérkőzését a már kiesett DVTK-val szemben.
A találkozót közvetítő M4 Sport a meccs előnapján mindkét felet megszólaltatta. Hazai részről Bodnár Gergő, míg a vendégektől Osváth Attila nyilatkozott.
„Ez a meccs nagy súly a játékosoknak, a szurkolóknak, de úgy készülünk, hogy nincs mese, nyerni kell, hogy most meg fogunk lepni mindenkit, a szurkolók és a játékosok is megérdemlik, úgy készülünk, hogy egymásért meghalunk a pályán. A múlttal annyira nem foglalkozunk, hanem ahogy mondtam, most mindent megteszünk a három pontért. Magunkkal foglalkozunk és azzal, hogy vasárnap nyerjünk” – mondta Bodnár Gergő.
Az Újpest jobbhátvédje hozzátette: „Itthon nagyon jó formában vagyunk, idén csak egy meccset buktunk el, a Puskás ellen, de a hazai pálya és a telt ház extra motivációt fog mindenkinek adni. Nagyon jó mérkőzést várok. A csapat szokja már a taktikát, egymást, a télen páran érkeztünk, a beilleszkedés is fontos volt, meg az, mennyire érezzük egymást a pályán. Mostmár kialakultak a brigádok a csapatban, megvan a hangulat, érezzük egymással a pályán lévő helyzeteket, szerintem mostmár pozitív helyen vagyunk. Remélem, meg tudjuk fogni a Ferencvárost.”
A hasonló poszton szereplő Osváth Attila azt mondta: „Tudjuk, hogy a szurkolóknak és az egész klubnak is fontos az Újpest elleni derbi. Mindenképp nyerni szeretnénk, úgy készülünk a héten, hogy eredményesek tudjunk lenni”.
A télen Paksról a Fradihoz szerződő válogatott védő szerint az ősi rivális extra motivációval áll majd fel ellenük.
„Egy derbin mindig van feszültség, parázs, tűz. Biztos vagyok benne, hogy extrán motiváltak lesznek, nekünk is annak kell lennünk. Mindent meg kell tennünk a győzelemért, ez különösen fontos. Teljesen mindegy, milyen fázisában járunk a bajnokságnak, ki milyen címért és helyezésért küzd, a derbi mindig derbi lesz” – fogalmazott.












