Több drapériát láthattunk a Diósgyőr és a Debrecen mérkőzésén, mint ahány komoly gólhelyzetet
A DVTK és a DVSC közül előbbi kezdte jobban a keleti rangadót. A hazaiak előbb Gera révén akcióból, majd egy szögletből, végül pedig a 12. percben Acolatse révén egy középtávoli tekerés révén veszélyeztettek.
Az ez utáni ellentámadásból viszont már Bermejo lecsúszott beadását kellett kitolnia a diósgyőri kapusnak. Rá egy perccel pedig Kocsis beadásánál Bárány fejes után volt szüksége bravúrra.
Ezután nézőpont kérdése, hogy a csapatok vettek visszább, vagy a védelmek szedték össze magukat, de kevesebb esemény zajlott a kapuk előtt. Szűcs két távoli lövését jegyezhettük fel a vendégek részéről, amelyek azonban nem voltak veszélyesek. A szünet előtt kis híján megszületett az első találat. Egy kiugratás után Kocsis az ötös sarkáról gurított el Szentics mellett, a kísérlet azonban kifelé pattant a diósgyőri kapufáról.
A szurkolók azonban köszönték szépen, és megoldották a maguk szórakoztatását. Az első félidő során közöse fejezték ki nemtetszésüket az MLSZ tevékenységét illetően.
A fordulás után nagy elánnal jött ki a két csapat. Dzsudzsák éles távoli lövésére 26 másodpercet kellett várni, míg pár perc múlva Acolatse tekert a tizenhatoson belülről a túloldalon. Előbbit fogta Szentics, utóbbi mellé ment.
Az 56. percben a ferencvárosi meccs hőse újra lehetőséghez jutott. Ezúttal is csavartan célozta meg a felső sarkot, és már sokkal közelebb járt a gólhoz, de ez sem talált kaput.
A mérkőzés utolsó negyedórájába lépve Dzsudzsák kapura lőtt szabadrúgása találta el a tizenhatoson belül álló sorfal egyik tagjának karját. Csonka Bence azonban nem ítélt büntetőt, és a VAR-szoba sem avatkozott közbe.
A továbbra is álmosító mérkőzés öles léptekkel nyargalt a gól nélküli döntetlen felé, amikor a Debrecen kis híján maga felé billentette a mérleg nyelvét. A 90. percben Dzsudzsák átívelés után Vajda tett középre balról, a berobbanó Komáromi próbálkozása viszont rögvest elakadt a védőkben. A végkifejlet: szabadrúgás kifelé.
A játékvezető a végén öt percet hosszabbított, ám ahogy az azelőtti kilencven, úgy ez sem volt elég a csapatoknak a gólszerzésre. A keleti rangadó így 0–0-s végeredménnyel zárult.
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 0–0 (0–0)
Gólszerző: –
Sárga lap: Szaponjics 32′, Demeter 40′ illetve Bermejo 40′
DVTK: Szentics – Gera (Bokros 78′), Kecskés, Tamás, Demeter (Szakos 46′) – Vallejo, Roguljics (Sajbán 52′), Bényei – Babos, Szaponjics (Croizet-Kollár 52′), Acolatse (Holdampf 84′). Vezetőedző: Vladimir Radenkovics.
DVSC: Varga – Dacosta (Szécsi 89′), Lang, Mejías, Guerrero (Vajda 77′) – Youga, Szűcs – Kocsis (Komáromi 77′), Dzsudzsák, Bermejo (Szuhodovszki 46′) – Bárány. Vezetőedző: Sergio Navarro.
nb1 Tabella
M
GY
D
V
GK
P
1. ETO FC Győr 32
19
9
4
34
66
2. Ferencvárosi TC 31
19
5
7
28
62
3. Paksi FC 32
14
8
10
15
50
4. DVSC 32
13
11
8
9
50
5. ZTE FC 32
13
9
10
9
48
6. Puskás Akadémia FC 32
13
6
13
0
45
7. Újpest FC 31
11
7
13
-3
40
8. Kisvárda Master Good 32
11
7
14
-12
40
9. Nyíregyháza Spartacus FC 32
10
9
13
-10
39
10. MTK Budapest 32
9
10
13
-7
37
11. DVTK 32
6
10
16
-24
28
12. Kolorcity Kazincbarcika SC 32
6
3
23
-39
21













