nb1.hu

Nagy Gergely nem kapott gólt az első meccsén.

A Real Madrid 4-0-ra elintézte a Gironát a La Liga 24. fordulójában és a királyiak ötpontosra növelték az előnyüket közvetlen riválisukkal szemben. Yaakobishvili Antal a mérkőzés alatt a kispadon ült.

A svájci Szuperligában a Lausanne-Sport a városi derbin 1-1-es döntetlent játszott az Ouchy-val, Szalai Gábor végig ott volt a vendégek védelmében.

A ciprusi első osztályban az AEK Larnaca hazai pályán kapott ki 2-1-re, az Apollon Limasszoltól. Gyurcsó Ádám az első félidőben kapott játéklehetőséget.

A görög élvonalban Nagy Gergely kapott gól nélküli mérkőzésen debütált a Giannina csapatában. A tabella utolsó helyén szerénykedő együttes az 5. helyen álló Arisszal játszott 0-0-t és szerzett zsinórban négy elveszített találkozó után pontot.

A belga másodosztályban a Lommel 3-0-ra nyerte a Zulte Waregem otthonában játszott rangadót. A januári hónap legjobb játékosának választott Vancsa Zalán mindhárom találatnál csak közvetve jutott szerephez: az első gólnál az assziszt előtti átadás volt a fiatal támadóé, az utolsónál Vancsa a védelmi hiba kiharcolásában vett részt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az NB I 20. fordulójában a Fehérvár 2-0-ra legyőzte az MTK-t a Hungária körúton.

MTK-Vidi: ismét három ponttal távozott a Fehérvár a Hungária körútról

A hazaiak vezetőedzője az M4Sportnak adott interjújában elárulta, hogy már a meccs első negyedében kialakultak az erőviszonyok.

Horváth Dávid: „Nem csupán a kapott gólokat nézve, hanem a játék egészét: jobb volt a Fehérvár. Voltak nekünk is jó időszakaink, viszont akkor nem voltunk olyan hatékonyak, mint az ellenfelünk. A második félidőben a ritmusváltások nem voltak olyan nagyfokúak, amivel megbonthattuk volna a Fehérvár védelmét, valamint lassabb volt a labdajáratás is és kevesebbszer jutottunk el az ellenfél tizenhatosáig. Rányomta a bélyegét a játékunkra az első húsz-huszonöt perc.”

A 39 éves szakember tudja, miben volt gyengébb ma az MTK.

A mérkőzés elején sokkal határozottabban kell fellépni, eddig ez egyébként nem volt ránk jellemző, hogy így átadtuk volna a kezdeményezést, sőt! Az volt a fő ismérvünk, hogy nagyon koncentráltak voltunk a meccsek kezdetén. Van időnk ezt korrigálni, jó pozícióban is vagyunk a tabellát és a célokat nézve, úgyhogy higgadtan, nyugodtan, reálisan kell kezelnünk.

A Vidi mestere a játékosat méltatta, kiemelvén régi ismerősét, az ismét gólt szerző Nicolás Stefanellit.

Bartosz Grzelak: „Büszke vagyok mindenkire, a meccs előtt is volt már róla szó, milyen sűrű a menetrendünk. Egy héten belül három idegenbeli mérkőzést játszunk, ráadásul néhány játékos megbetegedett a héten, de mindenki fantasztikusan játszott ma! Stefanelli képes meghúzni a váratlant, amivel új színt vitt a játékunkba. A teljes csapat teljesítményével elégedett vagyok!”

A svéd tréner bízom benne, a jövőben már nem fog kérdéseket kapni a Vidi idegenbeli statisztikáival kapcsolatban.

„Fantasztikus volt a védekezésünk, kompaktak voltunk, jó volt a kommunikáció. Az volt a célunk, hogy ne hagyjunk helyeket a védelmünk mögött, ezt is teljesítettük, az pedig, hogy ismét kapott gól nélkül lehoztunk egy meccset, további pluszt adhat a játékosok önbizalmának.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem csak Tóth Tamás Vid számára lesz emlékezetes az MTK elleni győzelem.

Alapesetben nem gyakori, hogy egy sportoló alig 24 óra különbséggel kétszer szólaljon meg egyazon orgánumnál. Tóth Tamás Vid és az NB1.hu esetében viszont ez a helyzet állt elő. A Fehérvár FC fiatal csatára pénteki felvezető interjúnkban még arról beszélt, mennyire várja az első NB I-es gólját, szombaton pedig már annak megszerzése után nyilatkozott. A 19 éves labdarúgóval a 2-0-s vendég sikerrel záruló MTK-Fehérvár bajnoki után beszélgettünk újra.

„Nagyon boldog vagyok, rendkívül jó érzéssel tölt el, hogy a harmadik meccsemen sikerült megszereznem az első NB I-es gólomat. Fantasztikusan érzem magam, mivel nyertünk, és végig kontrollálni is tudtuk a meccset, ami szintén pozitív” – értékelt Tóth, akinek csapattársai és gratuláltak a vezetést érő találathoz.

A télen távozó Kenan Kodro helyén játszó tinédzser úgy érzi, nem lesz egyszerű állandósítania helyét a csapatban, a nehéz örökség ugyanakkor nem terhes számára. „Igazából nem érzem nyomásnak. Sok támadónk van, így nehéz lesz odakerülni, de azon leszek, hogy a csapat minél több gólt tudjon szerezni. Bízom benne, hogy a gólommal most léptem egy lépcsőfokot” – fogalmazott.

Tóth gólja után a télen érkező Nicolás Stefanelli alakította ki a végeredményt, akivel a saját nevelésű játékos jól működött együtt a támadások során. „Jól tudunk együtt játszani. Kicsit meg is lepődtem, hiszen nemrég van itt, és az edzéseken sem mindig voltunk együtt. Folyamatosan segített engem, mondta, hova mozogjak, hogy össze tudjunk játszani. Köszönöm neki, mert én is úgy érzem hogy ezáltal jól tudtunk összejátszani.” – mondta társáról.

Stefanelli: „Motivál, hogy az elődöm jól teljesített”

Ígéret szép szó

Tóth az NB1.hu kérdésére felidézte első NB I-es gólörömét is. „Sokszor elképzeltem már az első gólomat, de most, amikor bement a labda, nem tudtam, hogy mit csináljak, hova fussak. Aztán megláttam a szurkolókat és a többiek is arrafelé lökdöstek, úgyhogy oda futottam. Szerintem így jó volt, én nagyon élveztem, láttam a szemeken, hogy mindenki nagyon örül.” – emlékezett vissza.

Tóth Tamás Vid gólöröm
A tinédzser támadót a rutinos csapattárs, Bese Barnabás „rakta irányba” gólja ünneplése közben (Fotó: fehervarfc.hu)

A center azt is elárulta, hol kötött ki az emlékezetes pillanatban viselt meze. „Több barátom is van a szurkolók között, akikkel nagyon közeli a kapcsolatom. Az egyikőjüknek oda is adtam a mezemet, mert megígértem neki. Nagyon örülök hogy itt vannak velünk, elkísérnek mindenhová, ez minden játékos számára nagyon pozitív” – méltatta a Vidi-tábort Tóth Tamás Vid.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

És közben "odaszúrt" a táncművészetnek.

Schäfer András a Bundesliga 21. fordulójában kezdőként lépett pályára az Union Berlin színeiben a Wolfsburg ellen és a 10. percben összefejelt a horvát Lovro Majerrel.

Újra nyert az Union, Schäfer András fejsérülést szenvedett

A magyar válogatott középpályása (is) egy kötéssel a fején még egy órát a pályán töltött, pedig első ránézésre komolyabbnak tűnt mindkét játékos sérülése. Schäfer az 1-0-ra megnyert mérkőzés után a közösségi oldalain megosztott néhány képet az ünneplésről, és nem maradhatott ki egy közeli a felszakadt, és néhány öltéssel összevarrt fejbőrről sem.

Nem tudjuk, hogy a 24 éves játékos valaha balettozott-e korábban, mindenesetre úgy jellemezte a frissen szerzett harci fejdíszről alkotott képét, hogy „Ez futball, nem pedig balett.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Andras Schafer (@andras_schafer) által megosztott bejegyzés

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hornyák Zsolt szerint a másik két idei meccsen jobban játszott a csapata.

Az NB I 20. fordulójában a Puskás Akadémia 2-1-re nyert a Kisvárda otthonában.

Megszakadt a Puskás Akadémia rossz sorozata, sima felcsúti siker Kisvárdán

A hazaiak vezetőedzője az M4Sportnak adott interjújában csalódottan értékelt.

Feczkó Tamás: „Az akarattal nem volt baj, de a játék az dadogós volt. Megint mi kaptuk az első gólt, ráadásul egy olyan szituáció után, amikor olyan játékos próbált menteni, akinek nem is ott kellett volna állnia. Ez elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan: ha mindenki tudja, hogy mi a pozíciója, akkor miért van máshol?! Természetesen az ilyet mindig megbünteti az ellenfél.”

A 43 éves szakember Bízik benne, hogy a jövő héten lesz lehetőségük javítani.

Több helyzetet kell kialakítanunk és sokkal többet kell tennünk a pályán! Most sajnos a kapufáról befelé pattan a labda, ha nekünk rúgnak kapura. De abban biztos vagyok, ha ennél sokkal többet teszünk, és jobban akarjuk a a sikert, akkor ez előbb-utóbb meg kell forduljon.

Feczkó elárulta, hogy keresik azokat a játékosokat, akik képesek kulcspasszokat adni. A vendégek mestere

Hornyák Zsolt: „A feszültség leesett rólunk az első gólnál, jó helyen volt a (Nagy) Zsolt. Sokszor mondtam már, hogy nem száz méterről kell gólt lőni, hanem ezek az apró gólok fontosabbak – ezek által meg is fordult a szerencsénk. Lehet, ez volt a leggyengébb meccsünk az előző háromból, de azt csináltuk, amit elterveztünk: megszereztük a második labdákat, ezekből tudtuk támadásokat vezetni, amiket gólokkal tudtunk befejezni.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nehéz mérkőzést nyert meg a Fradi.

Az NB I 20. fordulójában két, 2024-ben még veretlen csapat csapott össze egymással: a 2. helyen álló Ferencváros látogatott az 5. Debrecen otthonába.

A 25. másodpercben egy ferencvárosi védelmi hiba után Manrique távoli lövése pattant meg Mmaeén, és gurult Dibusz mellett a hálóba, 1-0. Kilenc perccel később egy szinte már szokásosnak mondható FTC-támadás: Abu Fani ívelte a bal szélről középre a labdát, és Varga fejesgóljával kiegyenlített a Fradi, 1-1. A 33. percben Marquinhos ugratta ki Vargát, de Megyeri remek ütemben lépett ki a kapujából. Három perccel később Bárány lövését védte Dibusz.

A második félidő 2. percében a csereként beállt Wingo kapott remek labdát Marquinhostól, Megyeri védte a ferencvárosi jobbhátvéd lövését. A 70. percben Baranyai szólója után Manrique próbálkozását hárította Dibusz. Két perccel később Bárány két védő között alakított ki lehetőséget, a lövése az oldalhálót találta telibe. Szinte az ellentámadásból Marquinhos ívelte középre a labdát, ezúttal Zachariassen fejelt a kapuba, 1-2. Közelebb járt a gólszerzéshez a Loki, mégis a Fradi került előnybe. Újabb két perc telt el, Ferenczi bal lábas bombája pattant szögletre Cisséről. A hajrában mindent megtett az egyenlítésért a DVSC, ami végül nem jött össze.

OTP Bank Liga, 20. forduló:
DEBRECENI VSC — FERENCVÁROSI TC  1–2 (1–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 12114 néző, v.: Berke
gólszerzők: Manrique (1.) ill. Varga B. (10.), Zachariassen (74.)
sárga lap: Makreckis (35.), Domingues (57.), Dreskovic (95.)
DVSC: Megyeri – Baranyai, Dreskovic, Pellumbi, Ferenczi – Lagator, Manrique (Szuhodovszki, 85.), Dzsudzsák, Domingues (Úlfarsson, 78.), Szécsi (J. Oliveira, 66.) – Bárány (Batai, 85.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics.
FTC: Dibusz – Makreckis (Wingo, a szünetben), Cissé, Mmaee, Ramírez – Abu Fani (Botka, 81.), Loncsar (Kodro, 72.), Maiga, Marquinhos (Besics, 78.), Zachariassen – Varga B.  Vezetőedző: Dejan Sztankovics

Sztankovics az NB I iramát minősítette, Blagojevics büszke a játékosaira – reakciók

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az olasz Serie B-ben a listavezető Parma 2-1-re nyert a Cittadella otthonában. Balogh Botond ezúttal a kispadon ült.

A Levadiakosz egyszerűen megállíthatatlan, zsinórban a hatodik bajnoki mérkőzését nyerte meg a görög együttes. A Szuperliga 2 huszonegyedik fordulójában az Aiolikosz otthonában nyert 3-0-ra a görög másodosztályt magabiztosan vezető csapat, Gróf Dáviddal a kapuban.

Az izraeli élvonalban a Maccabi Bnei Raina 1-0-ra kikapott a Maccabi Petah Tikva otthonában. Koszta Márk az 55. percben lépett pályára a vendégeknél.

A szlovák első osztály 19. fordulójában a DAC 1904 Brunetti góljával 1-0-ra nyert a Szakolca ellen, Vitális Milán adta a gólpasszt. A 22 éves magyar középpályás végigjátszotta a mérkőzést és csapata egyik legjobbja volt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A 20. forduló következik az NB II-ben.

A 19. fordulóban a Nyíregyháza tovább növelte az előnyét a második ETO, a harmadik Szeged és a negyedik Vasas előtt. Utóbbi háromból a győriek pontot sem szereztek az előző körben. A tabella hátulsó részében tanyázó csapatok élete sem unalmas. Jön a 20. forduló, amely újabb izgalmakat hozhat.

HONVÉD-NYÍREGYHÁZA
Vasárnap 14.00

Anyagilag nehéz helyzetbe került a magyar labdarúgás egyik ékkövének számító Honvéd. Azóta viszont egyre biztatóbb hírek terjengenek a kispestiek mindennapjairól. A DVSC-hez igazolt Kocsis Dominikért kapott összegnek is meglett a helye. Kozármislenyben aratott fontos győzelmével a Kispest bizonyította, hogy jól sikerülhetett a felkészülése. A sikerhez viszont a Fortuna is kellett legutóbb!

A Nyíregyháza a Tiszakécske ellen hozta a kötelezőt. Ez a párosítás egyébként az NB I-ben is megállná a helyét. Nyíregyházán több játékos megfázással küszködött a héten. Azzal is tisztában vannak a Szparinál, hogy a Honvéd Csertői Aurél irányításával még nem kapott ki. Ráadásul jól kontrázik. Ezért a csapatvédekezés stabilitása sorsdöntő lehet.

ETO-CSÁKVÁR
Vasárnap 14.00

2024 első fordulójának a legnagyobb meglepetése az volt, hogy az ETO kikapott 1-0-ra a bennmaradásért harcoló BVSC otthonában. A vereség abból a szempontból jól jöhet a győrieknek, hogy még idejében jelezheti, hogy csak a felszerelést nem elég kiküldeni a pályára… Márpedig az ETO-nál egyértelműen a feljutás a cél. Antonio Munoz vezetőedző nemhiába mondta azt a vereség után, hogy

Levonjuk a tanulságokat, sok dolgot kell kijavítanunk, és a következő meccseket meg kell nyernünk hazai pályán.”

A Csákvár teljesen nyugodtan játszhat. Tóth Balázs csapata, a lehetőségekhez képest kissé felülmúlva magát, stabil, stílusos csapat. Az előző körben, a szombathelyi 2-2 alkalmával is győzhetett volna. A nyugalom akár még meglepetést is okozhat.

SOROKSÁR-BVSC
Vasárnap 14.00

A Soroksár 1-0-s vereséggel kezdett Gyirmóton. A döntő gól a 91. percben született. Lipcsei Péter vezetőedző joggal bosszankodott a lefújás után.

A nagyon rossz talajú pályán nem alakult ki folyamatos játék. Nyilván bosszantó számunkra a kilencvenegyedik percben, szabadrúgás után kapott góllal veszíteni egy abszolút ikszes mérkőzésen.”

A Soroksár a BVSC után az Ajka ellen játszik otthon. A négy pont a két meccsen nagyon fontos lenne a soroksáriaknak.

A BVSC legyőzte az előző fordulóban az ETO-t, így jelezve a mezőnynek, hogy Szekeres Tamás csapata komolyan gondolja a bennmaradásért folytatott csatát. A siker után Szekeres hangsúlyozta, hogy döntő volt, hogy berúgták a helyzetüket. Ez majd ismét fontos lehet…

BUDAFOK-GYIRMÓT
Vasárnap 14.00

A Budafok Ajka elleni vereségével indította az évet. A BMTE még nincsen veszélyes zónában, de már jobban oda kell figyelnie. Főleg azért, mert a 3-1 alkalmával Ajkán már az elején gólt kapott. Erős Gábor vezetőedző szerint ez rémálomszerű volt. A végén talán egyenlíthettek volna a vendégek, ám egyszer kinyílt a védelmük…

A Gyirmót Soroksár ellen aratott fontos 1-0-s győzelemmel indította 2024-et. Nincs is könnyű szériában, mert a BMTE elleni meccs után az ETO-hoz látogat, majd fogadja a Szegedet. Még egy pont kellene ahhoz, hogy a stabil helyezés tartós maradhasson.

MOSONMAGYARÓVÁR-VASAS
Vasárnap 14.00

A Mosonmagyaróvár Kazincbarcikán kapott ki 1-0-ra, így nem lett jobb a helyzete. A bennmaradást jelentő leggyengébb pozíció már 10 pontra van. Az ősszel a Vasas kiütötte az óváriakat. A hazaiaknak sorozatosan kellene szállítaniuk a győzelmeket. Ám a legtöbb gólt kapta eddig, így veszélyes lehet, ha kinyílik a védelme.

Vasas-Szeged: sokat segíthetett volna az orkán a bevehetetlennek tűnő erőd ellen is

A Vasas 0-0-t játszott a Szeged ellen kezdésként. Emiatt is kerültek győzelmi kényszerbe az angyalföldiek. Ha az utolsó ellen nem tudnak győzni, akkor nincs miről beszélni. Az ősszel a Vasas azokon a mérkőzéseken szenvedett, amelyeknek abszolút az esélyese volt. A piros-kékeknek sem ízlik, ha nem fociznak ellenük.

PMFC-KAZINCBARCIKA
Vasárnap 14.00

A Siófok elleni 2-2 nem az a végeredmény, amiben reménykedtek a pécsiek az előző körben. A semleges szurkolóknak viszont jó hír, hogy az eddig 7-10-es gólkülönbséget felmutató gárda meccsén végre potyogtak a gólok. Nyilván Kulcsár Árpád vezetőedző szeretné, hogy a Barcika ellen ismét eredményesen zárna a csapatvédekezés.

A Kazincbarcika ugyanolyan kellemes meglepetés, mint a Csákvár. Az utolsó MTE ellen 1-0-s győzelemmel is kezdte a tavaszt. Pécsett, éppen ez, és a remek őszi szereplés miatt, nyugodtan léphet pályára Csábi József csapata. A barcikai védelem is szervezett, így vagy nagy taktikai csata lesz, vagy ha a felek elengedik magukat, akkor újabb, nem feltétlenül várt gólzápor is bekövetkezhet.

HALADÁS-KOZÁRMISLENY
Vasárnap 17.00

A Haladás 2-2-es döntetlennel indított Szombathelyen a Csákvár ellen. A meccsen 80 percen át tíz emberrel játszottak a vasiak. A szombathelyieknek szükségük lenne a győzelemre, mert csak hat pontra van a kieső zóna. Egyelőre viszont lehet, hogy sokkal fontosabb még az, hogy stabilizálódott a klub anyagi helyzete.

Az ősz legnagyobb meglepetése a Kozármisleny stílusos menetelése volt. A nyáron Óbudáról visszatérő Aczél Zoltán az ősz egyik legjobb magyar vezetőedzői teljesítményét nyújtotta. A Honvéd elleni, hazai pályán elszenvedett 2-1-es vereségről az mond el a legtöbbet, hogy a publikum vastapssal jutalmazta a kedvenceket a lefújás után. Akik a legvégén még látványos kapufát is lőttek. A Kozármislennyel egész tavasszal számolni kell majd.

SZEGED-AJKA
Vasárnap 17.00

A Szeged már több mint három hónapja nem kapott gólt. Angyalföldön 0-0-val kezdett. A pontszerzésnek örülhettek a vendégek, de a mérkőzés látványvilága messze elmaradt a várttól. Papíron könnyebbnek ígérkező feladat vár a hazaiakra, ám Schindler Szabolcs csapata parádézott az első tavaszi fordulóban.

A bennmaradásért harcoló Ajka a Budafok 3-1-es legyőzésével indította az évet. A meccs után Schindler elismerte, hogy 10 percig nem volt rendben a játékuk, de joggal bizakodott is:

A két gyors gól meghatározta a mérkőzés képét, volt gyenge tíz percünk, amikor ráültünk az eredményre. Azt láttam, hogy a győzelemért mindent megtettek a játékosaim, és remélem, ez valami jónak a kezdete.”

TISZAKÉCSKE-SIÓFOK
Vasárnap 17.00

A Tiszakécske vezetőedzőjének a télen kinevezett Kis Károly nyugodtan készülhetett az első meccsére. Az éllovas Nyíregyháza vendégeként ugyanis nem lehetett reális elvárás a kécskeiektől a győzelem. A Siófok ellen viszont nagyon fontos lenne a siker, mert közvetlen rivális ellen zajlik majd a rangadó.

A Siófok meglepetésre pontot szerzett a PMFC otthonából. A 2-2 erőt adhat a folytatáshoz. Amire rögtön is szükség is van. Viszont fontos tudni, hogy a hazaiak a végén egyenlítettek, míg a vendégeknek volt még egy ziccerük. Dragan Vukmir vezetőedző joggal bosszankodott a lefújás után, hogy nem zárták le a meccset.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.12 8 2 2 11 26
2.SOROKSÁR SC KFT.12 7 3 2 13 24
3.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.12 7 2 3 12 23
4.KBSC LABDARÚGÓ KFT.12 6 5 1 9 23
5.TISZAKÉCSKEI LC KFT.12 6 5 1 8 23
6.GYIRMÓT FC KFT.12 6 3 3 1 21
7.F.C. AJKA KFT.12 5 4 3 2 19
8.FEHÉRVÁR FC KFT.12 5 0 7 2 15
9.DIÓSGYŐR FC KFT.12 4 3 5 -4 15
10.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.12 4 2 6 -3 14
11.ST. LŐRINC KFT.12 4 2 6 -6 14
12.SZEGED 2011 KFT.12 3 4 5 -2 13
13.FC NAGYKANIZSA KFT.12 4 0 8 -7 12
14.KARCAGI SC KFT.12 2 5 5 -8 11
15.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.12 3 1 8 -10 10
16.FC CSÁKVÁR KFT.12 1 1 10 -18 4
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Premier League 24. fordulójában a Manchester City kora délutáni győzelmének köszönhetően csak a tabella 2. helyéről várta a 19. Burnley elleni találkozót a Liverpool. A hazaiaknál nem volt a meccskeretben a sérüléssel bajlódó Szoboszlai Dominik.

A 31. percben Alexander-Arnold szögletét követően egy kisebb védelmi hibát kihasználva Jota fejelt a hálóba. Az első játékrész utolsó percében a Burnley szögletből egyenlített, Brownhill ívelése után O’Shea bólintásával. A második félidő elején a csereként beállt Elliott remek átadását Díaz fejelte közelről a kapuba. Tíz perccel a rendes játékidő letelte előtt Elliott kiosztotta második gólpasszát, Núnez döntötte el a mérkőzést – szintén fejjel.

Premier League, 24. forduló:
Liverpool — Burnley 3–1 (1–1)
Gólszerzők: Jota (31.), Díaz (52.), Núnez (79.), ill. O’Shea (45.)
Szoboszlai Dominik sérülés miatt hiányzott

A játéknap másik mérkőzésén a 12. helyen álló Bournemouth a 13. Fulham otthonába látogatott. A vendégek kispadján ott volt Kerkez Milos.

A Fulham az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, előbb Decordova-Reid, majd Rodrigo Muniz volt eredményes. Senesi a második játékrész elején szépített, de a fiatal brazil támadó ismét betalált és végül simán nyert a Fulham, megelőzvén a Bournemouth együttesét a tabellán.

Premier League, 24. forduló:
Fulham — Bournemouth  3–1 (2–0)
Gólszerzők: Decordova-Reid (5.), R. Muniz (36., 52.) ill. Senesi (50.)
Kerkez Milos a félidőben állt be.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Bundesliga 15. helyén álló Union Berlin hazai környezetben látta vendégül a 11. Wolfsburgot. Schäfer András a kezdőcsapatban kapott helyet, és a jobb oldali berlini szögletek javát a magyar válogatott játékosa végezte el a meccs folyamán.

A 10. percben Schäfer csúnyán összefejelt Majerrel, a magyar és a horvát középpályás is kötéssel a fején folytatta a játékot. A 26. percben megérkeztek a menetrendszerű teniszlabdák és néhány molinó is előkerült. Pár percnyi várakozás után a játékvezető félbeszakította a találkozót. Egy bő félórás szünet után folytatódott a mérkőzés.

(A berlini szurkolók a Német Labdarúgó Szövetség ellen tüntetnek. Fotó: Getty Images)

Az első félidő utolsó percében egy hazai szöglet után a holland Doekhi bombaerős fejesével megszerezte a vezetést az Union. A második játékrészben próbálta feltörni a hazaiak védelmét a Wolfsburg, de sikertelenül. Fontos három pontot szerzett Nenad Bjelica együttese.

Bundesliga, 21 forduló:
Union Berlin — VfL Wolfsburg  1–0 (1–0)
Gólszerzők: Doekhi (45.)
Schäfer András 60 percet játszott kezdőként.

Hamar megosztotta frissen szerzett harci fejdíszét Schäfer András

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az ellenfél kapusa büntetőt is hárított.

A Bundesliga 21. fordulójában a tabella 5. helyén álló RB Leipzig a 12. Augsburg otthonába látogatott. Ismét ott volt a kezdőben mindkét magyar válogatott légiós, Gulácsi Péter és Willi Orbán.

A 17. percben egy lipcsei pontrúgás után Orbán fejelte középre a labdát, Olmo fejesét hatalmas bravúrral védte Dahmen. A 35. percben Vargas távoli lövését még védte Gulácsi, de a kipattanó után Tietz egy remek kapáslövéssel megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Négy perccel később Raum pazar bal oldali beadása után Openda fejelt a hálóba.

A második játékrész hatodik percében ezúttal egy jobb oldali beadás után született fejesgól: Olmo ívelt Sesko fejére, aki pontosan bólintott. Csak 8 percig örülhettek a vezetésnek a vendégek, Demirovic egy remek szóló végén, Gulácsi szemei közé a kapuba bombázta a labdát. A 78. percben Dahmen ütötte ki (szó szerint) a kapu fölé fejelő Simakant, és büntetőt ítélt a játékvezető. Openda nem tudta gólra váltani a tizenegyest, Dahmen hárított.

Bundesliga, 21 forduló:
FC Augsburg — RB Leipzig  2–2 (1–1)
Gólszerzők: Tietz (35.), Demirovic (60.) ill. Openda (39.), Sesko (51.)
Gulácsi Péter védte végig a Lipcse hálóját, Willi Orbánt a 68. percben cserélték le.

Újra nyert az Union, Schäfer András fejsérülést szenvedett

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hibátlan kapusteljesítmény a vendég oldalon.

MTK BUDAPEST – FEHÉRVÁR FC  0–2 (0–2)

ELŐZETES:

A magyar élvonal 20. fordulójában az NB1.hu az MTK–Fehérvár összecsapással foglalkozott kiemelten a héten. A két klub örökmérlege igen kiegyensúlyozott, de az utóbbi időben a Vidi kellemes emlékekkel távozott a Hungária körútról. Az MTK az előző fordulóban 5-1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól, A Fehérvár a Kisvárda otthonában tudott nyerni 2-1-re. A fővárosi kék-fehérek rutinos középpályása, Kocsis Gergő az NB1.hu-nak adott interjúban elmondta, milyen céllal vágtak neki a bajnokságnak. A Vidi fiatal támadója másodszor kapott a kezdőben lehetőséget a bizonyításra, Tóth Tamás Vid a csapat jövőjéről és a példaképéről is beszélt lapunknak. Az elemzésünkben szó esett a két csapat előző találkozójáról és a kulcsemberekről is.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: A FEHÉRVÁRI VÉDELEM

A Vidi jól megszervezte a védekezését, és Tóth Balázs is remek napot fogott ki, fontos pillanatokban védett nagyokat a 26 éves fehérvári kapus.

A MECCS KULCSMOMENTUMAI: STEFANELLI KÉT VILLANÁSA

A Vidi új igazolása a 15. percben egy gyönyörű átadással, majd tíz perccel később egy fejesgóllal eldöntötte a mérkőzést.

I. FÉLIDŐ:

Már az első percben vezetést szerezhetett volna a Vidi, de Stefanelli nem tudta kihasználni Demjén bizonytalankodását. Az első negyedóra végén Stefanelli pazar átadása után Katona lövését még védte Demjén, a kapusról kipattanó labdát Tóth lőtte a hálóba, 0-1. Tíz perccel később Christensen szöglete után Stefanelli megelőzte védőjét és a hazai kapuba fejelt, 0-2. A félidő végén átadta a területet az MTK-nak a Fehérvár, ennek eredményeképpen a 38. perc végén Tóth bravúrjára volt szükség Kovács lövésénél. A 45. percben egy látványos hazai támadás végén Varju próbálkozását védte ismét Tóth.

II. FÉLIDŐ:

A második játékrész elején az MTK birtokolta többet a labdát és próbálta feltörni a Vidi szervezett védelmét. A hazaiak nyomása a 78. percben egy gólhelyzetet hozott: Kovács Patrik remek lövését hárította Tóth. A szöglet után Kovács Mátyás is tüzelt, az egyik védőn megpattant labda centikkel haladt el a kapu mellett. A 86. percben egy ártatlannak tűnő szituációban Karakó büntetőt ítélt a Fehérvárnak, Kocsis könyökét érte a labda a tizenhatoson belül. Egy rövid videóelemzés után azonban visszavonta saját ítéletét a játékvezető. Kastrati az utolsó percekben még lőhetett volna egy újabb gólt, de ziccerben mellébombázott.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 20. forduló:
MTK BUDAPEST – FEHÉRVÁR FC  0–2 (0–2)
Bp, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2839 néző, v.: Karakó
Gólszerzők: Tóth T. (15.), Stefanelli (25.)
Sárga lap: Kata (20.), Hej (73.)
MTK: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis G. – Horváth A. (Stieber, 61.), Kata, Kovács P. (Spalek, 80.), Varju (Kovács M, 61.), Bognár – Németh K. (Molnár R., 92.), Jurina. Vezetőedző: Horváth Dávid
Vidi: Tóth B. – Serafimov, Spandler, Gergényi – Bese, Christensen (Pető, 94.), Csongvai, Katona (Kastrati, 63.), Schön (Kovács P., 94.) – Stefanelli (Berki, 70.), Tóth T. (Szabó L., 70.) Vezetőedző: Bartosz Grzelak.

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A 21. fordulóban az MTK a Puskás Akadémia otthonába látogat, a Fehérvár a Debrecent látja vendégül.

Grzelak a teljes csapatát méltatta, Horváth szerint jobban játszott a Vidi – reakciók

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Először nyert idén a PAFC.

Az NB I huszadik fordulójának nyitómérkőzésén a tabella 6. helyén álló Puskás Akadémia a sereghajtó Kisvárda otthonába látogatott. 2024-ben még egyik csapat sem szerzett pontot a magyar élvonalban.

A 17. percben egy pontrúgást követően Stronati fejelt a teljesen tisztán álló Nagy elé, aki közelről a hálóba fejelt, 0-1. A 35. percben Corbu remek passza után Komáromi pontos bal lábas lövése kötött ki a hazaiak kapujában, 0-2. A Kisvárda egyre veszélyesebb támadásokat alakított ki, de a befejezésekbe hiba csúszott.

A második játékrész első felében mindkét fiatal kapus hárította a kósza próbálkozásokat, a 72. percben a csereként pályára lépett Camaj váratlan helyzetbe kerülése után nem talált kaput. Öt perccel később Corbu lövését védte Kovács. A 82. percben megvillant a Kisvárda brazil igazolása, Wellington Nem távoli bombáját fogta Pécsi.

Győzelmével a felcsútiak felugrottak a tabella a 4. helyére, a Kisvárda továbbra is nehéz helyzetben.

OTP Bank Liga, 20. forduló:
KISVÁRDA FC – PUSKÁS AKADÉMIA FC  0–2 (0–2)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1725 néző, v.: Vad II.
Gólszerzők: Nagy Zs. (17.) Komáromi (35.)
Sárga lap: Jovicic (40.), Soisalo (54.), Lippai (58.), Filipovic (74.)
KFC: Kovács M. – Alic, Lippai, Jovicic, Stefan (Cipetic, 59.) – Matic, Mesanovic, Lucas (Wellington Nem, 59.) – Filipovic (Ötvös, 81.), Spasic (Nikolov, a szünetben), Ilievski (Camaj, a szünetben). Vezetőedző: Feczkó Tamás
PAFC: Pécsi – Golla, Maceiras, Stronati, Nagy Zs. (Szolnoki, 91.) – Batik (Mondovics, 91.), Favorov, Corbu (Slagveer, 81.), Plsek (Nissila, 81.) – Komáromi, Soisalo (Brandon, 66.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

„Ez elfogadhatatlan!” – Feczkó Tamás szerint tenni kell a szerencséért – reakciók

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A fiatal magyar középpályás úgy érzi, jó döntést hozott.

Callum Styles január közepe óta nem lépett pályára Angliában, a téli átigazolási időszak végén egy váratlan sérülés miatt műtéti beavatkozásra volt szükség a fiatal játékosnál. A Barnsley 23 éves magyar légiósa az idény végéig a Championshipben szereplő Sunderland csapatához került kölcsönbe. A magyar válogatott középpályása az nso.hu-nak adott interjújában mesélt a januári vakbélműtétjéről, ami majdnem meghiúsította az angol másodosztályba igazolást.

„Az ügynököm intézett mindent, ami az átigazolásommal kapcsolatos. A rosszullétem napjáig szóban már megállapodtam a Sunderlanddel, úgyhogy a klubok térfelén pattogott a labda. Csütörtökön utaztam volna aláírni a papírokat, ám helyette a sürgősségin kötöttem ki. A klubok közötti tárgyalások szerencsére ezek után sem rekedtek meg, aminek nagyon örülök.”

Styles megkönnyebbült, hogy létrejött a transzfer.

„Szerintem a megfelelő egyesülethez szerződtem, a Sunderland keretét zömében fiatalok alkotják, én szinte már a tapasztaltabb játékosok közé tartozom. Sokat segített a döntésben, hogy Michael Beale menedzser már az előző állomáshelyén is szeretett volna a csapatában tudni, és jó volt értesülni róla, hogy ismét szerződtetne. Hatalmas klubhoz írtam alá, óriási múltja van a Sunderlandnek, nekem ez is sokat jelent.”

Az Angliában született játékos tisztában van vele, hogy ő a Sunderland második magyar játékosa.

Fülöp Márton volt az első! Kapus volt, fiatalon elhunyt, és a mai napig hatalmas tisztelet övezi a klubnál, szuperlatívuszokban beszélnek róla.

Styles a visszatéréséről és a magyar válogatott Európa-bajnoki esélyeiről beszélt.

„Március első vagy második hetében lehet rá esély, szerintem. A válogatott felkészülési mérkőzéseire már mindenképpen szeretnék olyan állapotban lenni, hogy meghívást kapjak. Ha tudásunk legjavát nyújtjuk, nagy san­szunk lesz. Kemény csoportba kerültünk, de szerintem felvehetjük az ellenfeleinkkel a versenyt. Szerintem jó, hogy az emberek úgy gondolják, a nyolcaddöntőben a helyünk, mert ez azt jelzi, milyen jól teljesítettünk és milyen jól játszottunk mostanában. Erős csapat vagyunk, kiváló szövetségi kapitányunk van, de az Eb egészen más, mint a többi sorozat: nüanszok döntenek, olykor a jó játék sem elegendő a pontszerzéshez – hány ilyen meccset láttunk már nagy tornákon?!”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Öt fiatal játékos debütált a nemzeti tizenegyben.

Férfi futsalosaink 2-1-re legyőzték a vb-selejtezőre készülő kuvaiti válogatottat a két csapat kuvaitvárosi felkészülési mérkőzésén. Az MLSZ közleményéből kiderül, hogy Sergio Mullor szövetségi kapitány megfiatalított kerettel utazott a barátságot találkozóra, öt újoncot jelölt az utazók közé.

A meccs 3. percében Rutai Balázs remek kapáslövésével szerezte meg a vezetést a magyar válogatott. Hiába volt ezt követően is veszélyesebb a magyar csapat, egyetlen védelmi megingás elég volt a kuvaitiaknak ahhoz, hogy a 8. percben kiegyenlítsenek. A hazaiak a második játékrész felétől már öt a négy ellen támadtak, de gólt a mieink szereztek: a 37. percben egy szabadrúgást követően a kapusról kipattanó labdát Büki Baltazár lőtte a hálóba.

Sergio Mullor szövetségi kapitány a mérkőzést követően értékelt: „A legfontosabb, hogy több játékos is remek teljesítményt nyújtott a mérkőzésen, jó dolgokat láttam a pályán. Normális, hogy a fiataloknak nyomás alatt nehéz dolguk volt, ezért első nekifutásra még nem mindenki tudta megmutatni a valós tudását. Összességében elégedett vagyok, mert mindenki tudott minőségi perceket eltölteni a pályán, ez mindenképpen biztató a jövőre nézve.”

A két csapat vasárnap ismét megmérkőzik egymással.

Kuvait—Magyarország 1–2 (1–1)
Magyarország: Alasztics Marcell – Nagy Imre, Rábl János, Rutai Balázs, Lux Gábor.
Cserék: Faragó Ádám, Gémesi Gergő, Fellembek Zétény, Haász Benjámin, Kajtár Mátyás, Kovács Ádám, Hadházi Sándor, Bartha Balázs, Büki Baltazár, Szentes-Bíró Tamás.
Magyar gólszerzők: Rutai Balázs, Büki Baltazár.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Loki mestere elmondta, mivel szokott kikapcsolódni.

A 2023-as Magyar Aranylabda szavazáson a szakíróktól a legtöbb voksot Szrdjan Blagojevics kapta, ezzel ő végzett az élen a legjobb magyar fociért dolgozó külföldi edző kategóriában. Az 50 éves szerb tréner az előző idényben a dobogó harmadik fokáig vezette a DVSC-t az NB I-ben, vagyis nem érdemtelenül vihette haza ezt a díjat.

„Nagy öröm és megtiszteltetés ez az elismerés. Ez egy megerősítés, hogy a közös munkánknak van értelme. Jól érzem magam Debrecenben, mindenki elfogadott engem. Nem volt nehéz a beilleszkedés, mivel sok információval rendelkeztem a magyar labdarúgásról” – mondta Blagojevics.

A Lokiban még mindig fontos szerepet tölt be Dzsudzsák Balázs, akit Blagojevics így dicsért:

„Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen játékos és ilyen ember áll a rendelkezésünkre. A munkamódszerünkkel szerintem mi is segítünk neki. Nagyok az elvárások vele szemben, ez olykor terhet jelent. Nem csupán a pályán, hanem az öltözőben is sokat segít nekünk.”

Blagojevics a magyar válogatott szövetségi kapitányáról, Marco Rossiról szintén elmondta a véleményét:

„Még nem találkoztam Rossival, de szívesen beszélgetnék vele. Elképesztő munkát végez a magyar válogatottnál. Csak csodálattal tudok róla beszélni” – hangsúlyozta a szakember, aki elárulta, szabadidejében zenehallgatással és filmnézéssel próbál feltöltődni, emellett ha van ideje, hazamegy a családjához.

Az interjúban a DVSC fiatal tehetségei és az NB I lebonyolítása is szóba került. Íme a teljes beszélgetés:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szombati foci: Debrecenben vizitál a Ferencváros

Három meccsel folytatódik az NB I.

NB I
20. FORDULÓ
12.30: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+)
15.00: MTK Budapest–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Debreceni VSC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

ANGLIA
Premier League
16.00: Liverpool–Burnley
Liverpool: Szoboszlai Dominik
16.00: Fulham–Bournemouth
Bournemouth: Kerkez Milos
Championship
16.00: Sunderland–Plymouth
Sunderland: Callum Styles

BELGIUM
Challenger Pro League (II. osztály)
20.00: Waregem–Lommel
Lommel: Vancsa Zalán

CIPRUS
Cyta Championship
18.00: AEK Larnaca–Apollon
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádám

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
18.00: Jannina–Arisz
Jannina: Nagy Gergely
Szuperliga 2.
14.00: Aiolikosz–Levadiakosz
Levadiakosz: Gróf Dávid

IZRAEL
Ligat ha’Al
17.00: Maccabi Petah Tikva–Maccabi Bnei Raina
Bnei Raina: Koszta Márk

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
15.30: Augsburg–RB Leipzig
RB Leipzig: Gulácsi Péter, Willi Orbán
15.30: Union Berlin–Wolfsburg
Union Berlin: Schäfer András

OLASZORSZÁG
Serie B
14.00: Cittadella–Parma
Parma: Balogh Botond

SPANYOLORSZÁG
La Liga
18.30: Real Madrid–Girona
Girona: Yaakobishvili Antal

SVÁJC
Super League
18.00: Lausanne Ouchy–Lausanne
Lausanne: Szalai Gábor

SZLOVÁKIA
Niké Liga
15.00: Dunaszerdahely–Skalica
DAC: Csinger Márk, Redzic Damir, Vitális Milán

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lang Ádám örülhetett.

NÉMETORSZÁG

A Bundesligában a Dortmund otthonában vizitált a Freiburg. Utóbbi gárdában kezdett Sallai Roland, míg Szalai Attila a 23. percben szállt be csereként. A dortmundiak egyébként az első játékrészben lerendezték a találkozót, mivel Malen kétszer is megvillant. A második játékrészben újabb gól sokáig nem született, aztán a 87. minutumban Füllkrug fejese kötött ki a freiburgi kapuban. Sallai a 79. minutumban hagyta el a játékteret, míg Szalai a becserélése után végig a pályán volt. Sallaiék a hetedik pozíciót foglalják el a tabellán.

Bundesliga 21.forduló
Dortmund–Freiburg 3-0

A német másodosztályban emlékezetes meccset játszott a Hamburg a Hannoverrel. Az első játékrész a Hannovernek sikerült jobban, ezt a periódust 3-1-re nyerték a vendégek. A térfélcserét követően egalizáltak a hazaiak, de a csattanó a 98. minutumban jött, ekkor Ernst állította be a 3-4-es végeredményt. A Hamburg Bénes és Hadzikadunic kiállítása miatt 9 emberrel fejezte be a meccset. A HSV-ben Németh András a 94. percben állt be csereként. A HSV a képzeletbeli dobogó második fokán.

2. Bundesliga 21. forduló
Hamburger SV–Hannover 3-4

CIPRUS

A ciprusi bajnokságban az Omonia 3-1-re verte az Anorthosziszt. A győztes együttesben Lang Ádám végig a pályán volt. Egyébként a szünetben még az Anorthoszisz vezetett, de a második játékrészben Stepinski duplázott, majd a végeredményt Bezus állította be. Lang Ádám csapata jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán.

Cyta Championship 24. forduló
Omonia–Anorthoszisz 3-1

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC