nb1.hu

Emlékezetes őszi meccsért vágna vissza az MTK a Fehérvárnak

Szemtől szemben: MTK Budapest–Fehérvár FC

A tavasszal eddig egy-egy győzelmet és vereséget számláló MTK a hasonló teljesítményt produkáló Fehérvárt fogadja. A két egyesület közös múltja 1968-ban kezdődött, azóta 106 bajnokin meglehetősen kiegyenlített az egymás elleni mérleg. Legutóbbi találkozásuk fényében viszont bőven van mit törlesztenie az MTK együttesének.

Kellemes ellenfél lehet az MTK a Vidinek

Forma

Az MTK az első tavaszi fordulóban, sebzett vadat ejtett: magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a gyengélkedő Újpestet. A hétközi játéknapon a Ferencváros már jóval nehezebb ellenfélnek bizonyult. Horváth Dávid csapata súlytalan volt a Groupama Arénában, s bár Bognár István lövésével egyenlíteni tudott, végül 5-1-re kikapott. A mérkőzés során a kék-fehéreknek mindössze egy pontos passza volt az ellenfél tizenhatosán belülre.

Egyetlen pontos MTK-passz jutott a Fradi tizenhatosán belülre a keddi mérkőzésen

A Fehérvár összességében ugyanígy, kronológiailag viszont fordítva kezdte 2024-et. Előbb 3-1-re kikapott Zalaegerszegen, majd az ország másik felében vendégeskedett, s győzött 2-1-re a Kisvárda ellen. Utóbbi mérkőzésen ráadásul mindkét frissiben vásárolt támadója beköszönt: Nejc Gradisar fejese után Nicolás Stefanelli remek tekerése növelte az előnyt a végül öngóllal szépítő várdaiakkal szemben.

A felek őszi találkozása egyébként emlékezetesre sikeredett. Az MTK már az első félidő derekán emberhátrányba került, s bár még tíz emberrel is jobban játszott ellenfelénél, a szünet előtti második kiállítás megpecsételte a sorsát. A Fehérvár végül 3-0-ra győzött.

Kulcsemberek

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az MTK csapatkapitánya, Kata Mihály 1453 játékpercével eddig alappillére a csapat középpályájának. A kapus Demjén Patrikon kívül csak Bognár István és Hej Viktor szerepelt többet kék-fehérben az eddigi bajnokikon. A Szerbiában a válogatottban is bemutatkozó Kata eddig meg is hálálja a bizalmat, játéka meghatározó az MTK sikerességében.

Párharcainak szinte kereken a felét nyeri, miközben az előrejátékban is aktivitást mutat. Meccsenként 3,98 csellel próbálkozik, amelyeknek 61%-a sikeres. A támadóharmadba juttatott labdái eközben 77,7%-ban találnak társat.

(Fotó: mtkbudapest.hu)

Hasonlóan fontos elem a középpályán a riválisnál Tobias Christensen. A Fehérvár légiósának kevesebb védekező feladata van, mint Katának, amit a támadó mutatókban meg is hálál. Összességében is kevesebb párharcot vív, mint a fiatal magyar, és hatékonysága is gyengébb. A mérleg másik serpenyőjén ugyanakkor ott van, hogy előrejátékban pontosabb. Valamivel több cselt is kezdeményez, ugyanakkor hatékonysága (56,5%) kicsivel elmarad Katáétól.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC