nb1.hu

11 gólt lőtt az Újpest, az edzője szerint eleinte „csukott szemmel” rúgtak a labdába

Fölényes győzelemmel rajtolt az Újpest a futsal Bajnokok Ligájában.

Az Újpest FC 11–2-re legyőzte a San Marinó-i S.S. Muratát a futsal Bajnokok Ligája előselejtezőjének D-csoportjában, Németh Péter vezetőedző azonban a fölényes siker után is talált javítanivalót csapata játékában.

Két kiütéses győzelemmel kezdődtek meg a D-csoport küzdelmei. Előbb a koszovói Drenica 6–0-ra verte a török Sakarya Karasu 1933 SK-t, majd az Újpest következett, amely kilencgólos különbséggel múlta felül a Muratát.

A magyar bajnoki címvédő már az első mérkőzésén jelezte, hogy komoly támadóerőt képvisel, hiszen 11 alkalommal talált be. Németh Péter ugyanakkor úgy látta, hogy csapata a találkozó elején túlságosan görcsösen futsalozott, és a kialakított lehetőségeket sem használta ki megfelelően.

Görcsösen kezdtünk, rengeteg helyzetünk volt, a kidolgozásig eljutottunk, de a befejezést elkapkodtuk és csukott szemmel rúgtunk labdába. A második félidő ilyen szempontból jobb volt.”

Az Újpest vezetőedzője a két kapott gólt is sajnálta, mert megítélése szerint azok nem következtek a mérkőzés képéből. Az első feladatot ugyanakkor teljesítette a csapat, amelyre szerdán már a következő mérkőzés vár.

Kár a kapott gólokért, nem azért, mert örök elégedetlenek vagyunk, hanem azért, mert a játék képében nem volt benne. Az első lépés megvan, következik a török csapat.”

A D-csoport programja augusztus 26-án, szerdán 16 órakor a Drenica–Murata mérkőzéssel folytatódik, majd 19 órától az Újpest a Sakarya Karasu 1933 SK ellen lép pályára.

UEFA Futsal Bajnokok Ligája
Előselejtező, D-csoport, 1. forduló

Drenica Futsal (koszovói)–Sakarya Karasu 1933 SK (török) 6–0 (3–0)
Gólszerzők: Quintero (5., 34., 36.), Gashi =11.), Dervishaj (20.), S. Sanchez (23.)

S.S. Murata (San Marinó-i)–Újpest FC 2–11 (0–4)
Sterbinszky Amália Sportcsarnok, 250 néző. V.: Parry (walesi), Marcinko (bosnyák)
ÚJPEST FC: Gémesi – Lucas, Thiago, Hadzsi, Suscsák
Cserék: Tarnóczi (kapus), Czerman, Szalmás, Rutai, Vas Á., Pál P., Bogdán, Mukai, Alexa
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Mattioli (29., 36.), ill. Hadzsi (1.), Czerman (5., 16.), Pál P. (20., 28.), Rutai (26., 37.), Lucas (28., 29.), Suscsák (32.), Para (38. – öngól)
Kiállítva: Muaki (40.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC