nb1.hu

Hamarosan indul az értékesítés.

Február 21-től lehet vouchert váltani a Bulgária-Magyarország találkozóra. A szófiai stadionban 2500 magyar szurkolónak lesz hely. A vásárlás mindenki számára egységesen 10 órakor kezdődik – jelezte az MLSZ.

A Nemzetek Ligája rájátszásában először Szófiában, március 26-án, csütörtökön lép pályára Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon való részvétel kiharcolásáért. Továbbjutás esetén pedig március 31-én a Románia-Izland párosítás győztesét fogadja a Puskás Arénában a magyar csapat.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székhelyén elkészítették a Nemzetek Ligája rájátszásának sorsolását, ami egyben a 2020-as Európa-bajnokság pótselejtezője is lesz. A magyar válogatott Bulgáriában kezd, és ha nyer, a Puskás Arénában harcolhatja ki az Eb-részvételt az izlandi vagy a román együttes ellen.

A szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban, helyi idő szerint 21.45-kor kezdődő mérkőzésre, 2500 magyar szurkoló válthat belépőt.

 

A csapattal tartó drukkerek ezúttal is névre szóló vouchereket vásárolhatnak (teljes név, valamint születési hely és idő megadásával), egységesen 2000 forintért darabját. A voucherek – személyazonosság ellenőrzése után – a helyszínen válthatók jegyekre, ennek pontos menetéről és helyszínéről később adunk tájékoztatást. Kérjük a kiutazó szurkolóinkat, hogy kiemelt figyelemmel kísérjék az MLSZ weboldalát és közösségi média felületeit. Az értékesítés február 21-én, pénteken, 10 órakor kezdődik a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, illetve az InterTicket Kft. viszonteladói hálózat irodáiban. Egy tranzakció alkalmával hat voucher vásárolható. Ez alkalommal a Szurkolói Klub tagjaira is ugyanazok a vásárlási feltételek vonatkoznak, mint a többi jegyvásárlóra.

 

A vouchereken szereplő adatok módosítására az ügyfélszolgálaton keresztül lesz lehetőség, legkésőbb 72 órával a mérkőzést megelőzően. Erről bővebben a mlsz@interticket.hu címen tájékozódhatnak. 

Marco Rossi szövetségi kapitány, a tervek szerint, március 16-án hirdeti ki a  válogatott keretét. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mégis marad a közönségkedvenc.

 
Négy játékos is elhagyja a NB III Nyugati- csoportjában szereplő BKV Előre gárdáját, hiszen Wágner Richárd, Kálmán Zsolt, Szedlacsek János Bence, Rosta Levente is máshol folytatják pályafutásukat.
 
A legtöbb időt, 6 évet a 26 éves Kálmán Zsolt töltött az Előre csapatánál. A Ferencvárosban nevelkedő, majd később az Újpestben is megforduló hátvéd 121 bajnokin viselte a sárga-kék mezt és ötször volt eredményes csapatában.
 
A fociakobon.cafeblog.hu információi szerint, könnyen lehet, hogy a védő a Pest megyei I. osztályú Dunavarsányban folytatja karrierjét.
 
A 25 esztendős Rosta Leventét tavaly nyáron igazolta a BKV a Nagykőrösi Kinizsitől, de a Dunaújvárosban, Balatonfüreden és Ajkán is megforduló középpályás mindössze öt NB III-as összecsapáson kapott játéklehetőséget, így nem meglepő a távozása.
 
A 22 éves Szedlacsek János Bence 2015 nyarán a Ferencvárostól tette át székhelyét egy kerülettel odébb, ám a sérüléssel bajlódó futballista az ősszel csak két meccsen kapott lehetőséget, és minden bizonnyal visszatér egykori klubjához Visegrádra, ahol már edzőként is szerepet vállalt.
 
A negyedik távozó a 26 esztendős Wágner Richárd, aki fél éve a szintén NB III-as Szabadkikötőtől került a BKV Előréhez, de a szezon közben megsérülő csatár mindössze öt bajnokin jutott szóhoz, gólt nem szerzett.
 
Jó hír viszont a csapat szurkolóinak, hogy bár a nyáron közel állt a távozáshoz Balogh Bence, a lassan 4 éve a BKV-t erősítő 28 esztendős támadó a télen szinte bizonyosan nem vált klubot, és a könzönségkedvenc marad az Előrében.
 
Érkezője is lesz a közlekedésieknek, hiszen a legutóbb Gyöngyösön futballozó, 25 éves Bartha Roland csatlakozott Menczeles Iván csapatához.
 
A BKV Előre 5 győzelemmel, 5 döntetlennel és 7 vereséggel fejezte be az őszi szezont és 20 megszerzett pontjával a tabella 11. helyét foglalja el.
 
A tavaszi első fordulóban, a Lipót SK-hez látogatnak Tóth Kristófék.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Boli ideges volt a lecserélése után.

Az elefántcsontparti támadó nehezen viselte, hogy nagyjából egy óra után lecserélte a vezetőedzője. Rebrov megvédte a játékosát, hiszen érthető, hogy mindenki a pályán akar lenni.

Az NB I 19. fordulójában gól nélküli döntetlent játszott egymással a Ferencváros és a Honvéd. A listavezetőnek több lehetősége is akadt a gólszerzésre, de nem tudták begyötörni a labdát a hálóba.

A gólszerzés reményében Rebrov a cserékhez nyúlt, a 67. percben hozta le a pályáról Franck Bolit, akit Varga Roland váltott. A lecserélt játékos nem viselte jól, hogy el kellett hagynia a játékteret, dühében a földhöz vágta a kabátját, amikor a kispadhoz ért.

Rebrov a lefújás után ezt mondta el a játékosról az M4Sportnak:

 

,,Lehet, hogy amiatt volt feldúlt, hogy nem lőtte be a helyzeteit, de nem az én döntésem miatt. Az utóbbi meccseken végig szinte 90 percet játszott és úgy gondolom, ez teljesen normális."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megszólalt a magyar válogatott csapatkapitánya.

Mint korábban jeleztük, meg van Dzsudzsák Balázs új csapata, most maga a játékos is megerősítette a hírt.

Itt folytatja Dzsudzsák Balázs – NB1.hu

Az UAESoccer szerint az Al-Ain csapatában folytatja Dzsudzsék Balázs. Az Al-Ain hivatalos bejelentést még nem tett, de a legtöbb arab lap már kész tényként kezeli a transzfert. A magyar válogatott játékos hétfő este jelentette be, hogy elhagyja a klubját. „Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt.

Az értesülések, mi szerint az al-Ainnál folytatja a pályafutását a magyar válogatott játékos, igaznak bizonyultak. A megállapodás létrejöttét maga a játékos erősítette meg az nso.hu-nak, az új csapatában a 10-es mezben játszik majd, és délután kerül majd sor a bemutatására.

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Bódog és Nikolics is visszatért – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Még az is előfordulhat, hogy este pályára lép az új csapatában a Sardzsa ellen. Egy hét múlva, február 14-én a volt csapatával találkozik a jelenlegi klubja, az al-Ittihad Kalba ellen játszik majd az al-Ain.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mikor térhetnek újra haza a lila-fehérek?

Mint ismeretes, az MLSZ nem engedélyezi az Újpestnek, hogy a gyepszőnyeg állapota miatt a Szusza Ferenc Stadionban játsszon. Ennek köszönhetően, és mivel új helyszínt sem sikerült találni, elmarad a szombati Derbi.

A kérdés, mindamellett, hogy mikor lesz meg az Újpest-Fradi helyszíne és időpontja, az, hogy mikor térhet vissza a lila-fehér csapat ismét a stadionjába. Berta Csaba ügyvezető a kialakult helyzettel kapcsolatban azt is elmondta a Nemzeti Sportnak, hogy a kivitelező már a MOL Fehérvár FC elleni meccs előtt jelezte, hogy gondok lesznek:

„A műfüvet januárban tervezték beszőni a megnőtt normál gyep mellé, de az alvállalkozó jelezte, hogy nem tudja tartani a határidőt – mondta a Nemzeti Sportnak Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója a problémáról. – Szakemberek megvizsgálták, hogy a műfű nélkül alkalmas-e a gyep a játékra, akkor igenlő választ kaptunk, de az élet ezt felülírta. A mérkőzésen kiderült, hogy a pálya szerkezete sokkal jobban bomlik, a játékosok többször megcsúsztak rajta, ezért az MLSZ még egyszer megvizsgálta, és balesetveszélyesnek minősítette a talajt. Nem felelősöket keresünk, hanem megoldást a problémára.”

Az újságban az is olvasható, hogy az Újpest vezetői mindent megtettek azért, hogy ne maradjon el a Derbi. Tárgyaltak a Vasassal is, de a piros-kékek egyelőre nem tudják fogadni a „testvércsapatukat”, mert a Honvédnak is lesz két mérkőzése az angyalföldi létesítményben. A zuhanyhíradó szerint Debrecen, Szolnok és Szombathely is képbe került, mint lehetséges helyszíne az Újpest hazai meccseinek, ám hivatalos megerősítés nem történt az ügyben.

Az NS így zárta helyzetjelentését:

„A gyep megfelelő állapotba hozásához szükséges munkálatokkal várhatóan a válogatott meccsek miatti márciusi szünet után, azaz április legelejére, a 33 fordulós NB I 27. körére készülnek el Újpesten, de ezzel kapcsolatban – ígérete szerint – hamarosan közleményben tájékoztatja a szurkolókat a klub. Addig a Magyar Kupában a Mol Fehérvárt, a bajnokságban a Kaposvári Rákóczit, a Puskás Akadémia FC-t és a Paksi FC-t fogadja az Újpest, ezeket a hazai meccseket minden bizonnyal albérletben kell lejátszania a csapatnak.

Fradi-Honvéd: az újpestiek és az angyalföldiek is megkapták a magukét – helyszíni beszámoló – NB1.hu

 

Ha újabb csúszás nem lesz, április 4-én a Honvédot, 11-én a Debrecent, 25-én a Mezőkövesdet, majd május 9-én a Zalaegerszeget fogadhatja ténylegesen hazai pályán, a Szusza Ferenc Stadionban a 20-szoros magyar bajnok (valamint az is kérdés, hogy az FTC ellen elhalasztott mérkőzést mikor pótolják, s azt hol rendezheti meg az Újpest).”

Mint ismeretes, a lila-fehérek hívei a klub körül kialakult helyzetek miatt demonstrációt hirdettek és szerveztek meg a Derbi idejére, ám mivel az Újpest-Fradi elmarad, így egyelőre ez a megmozdulás sem lesz megtartva.

Közleményükben viszont leszögezték, hogy az esemény lefújása nem végleges, megfelelő időpontban megtartják.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egybehangzanak a sajtóhírek.

Az UAESoccer szerint az Al-Ain csapatában folytatja Dzsudzsék Balázs.

Az Al-Ain hivatalos bejelentést még nem tett, de a legtöbb arab lap már kész tényként kezeli a transzfert. A magyar válogatott játékos hétfő este jelentette be, hogy elhagyja a klubját.

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Bódog és Nikolics is visszatért – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Az Al-Ain jelenleg a negyedik helyet foglalja el a bajnokságban, 7 hellyel előzik meg Dzsudzsák előző csapatát.

. . ‫علي الهاجري ||‬ ‫.‬ ‫* جوجاك عيناوي .. رسمياً !‬

1,513 Likes, 93 Comments – حدث الرياضة (@uae.soccer) on Instagram: ". . ‫علي الهاجري ||‬ ‫.‬ ‫* جوجاك عيناوي .. رسمياً !‬"

FRISSÍTÉS, 11.09:

Dzsudzsák átigazolása: megerősítés – NB1.hu

Forrás: mlsz.hu Mint korábban jeleztük, meg van Dzsudzsák Balázs új csapata, most maga a játékos is megerősítette a hírt. Az UAESoccer szerint az Al-Ain csapatában folytatja Dzsudzsék Balázs. Az Al-Ain hivatalos bejelentést még nem tett, de a legtöbb arab lap már kész tényként kezeli a transzfert.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Reakciók a szélviharról is.

Hatalmas szélben lépett pályára a Hatvan az Iváncsa ellen egy felkészülési meccsen, az időjárás volt a legnagyobb ellenfél mind a két csapat számára. A Hatvanban egy új arc is feltűnt, Zöllei Tibort, a kizárt Ózd játékosát tesztelik.
 
Gulyás Gábor így értékelt a meccs után:
 
„Szakmailag nehéz értékelni a találkozót, mivel hatalmas szélben kellett játszanunk. A félpályán alig tudtunk átmenni és természetesen az ellenfél is ugyanígy járt. Példának okáért egy kapuskirúgást teljesen visszafújt a szél. Kétszer egyenlítettünk, ez persze örömteli és a fiúk csapatként működtek együtt. Simon Mátyás ismét gólt lőtt, ez már a negyedik találata volt a felkészülési időszakban. Egy újabb próbázónk volt, Zöllei Tibor, aki az NB III-ból kizárt Ózdtól érkezett próbajátékra.”
 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Bódog és Nikolics is visszatért – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Szabó Roland a következőket mondta el:
 
“Ma a legnagyobb ellenfél az időjárás volt mindkét csapat számára. A viharos szélben nem tudott folyamatos játék kialakulni egyik oldalon sem, főként a küzdelem dominált az egész mérkőzésen. Pozitívum, hogy sérült és beteg játékosaink újra egészségesek és a csapat rendelkezésére tudtak állni!”
 
Iváncsa KSE–FC Hatvan 2–2 (2–1)
 
FC Hatvan: Tajti Bence,– Purzsa Máté, Labát Krisztofer, Fék Zsolt, Gál Márk – Zöllei Tibor, Bárkányi Arnold, Simó Csongor, Lukács Zsombor – Bartók István, Simon Mátyás
 
Csereként pályára lépett: Inczédy Gergely, Karácsony Dávid, Fellner Krisztofer, Katona Roland, Kitl Krisztián, Zagiev Vitálij, Dolhai Gergő
 
A Hatvan gólszerzői: Simon Mátyás, illetve öngól
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fokozatosan kapcsolódik be a munkába.

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Bódog Tamás lett a Kisvárda vezetőedzője. A szakember legutóbb a Diósgyőrt irányította 2018 áprilisáig, azóta nem volt csapata. Révész Attila sportigazgató most elárulta a klub honlapjának, hogy miért döntöttek miért volt szükséges az új vezetőedző kinevezése:

„Az eddigi szakmai stáb megbízatása 2019. december 31-ig volt érvényes, majd mégis mindenki vitte tovább a feladatát. Dajka László vezetőedző két területen végzett munkát, kiemelt feladata volt az akadémiánkon is a tehetséges gyerekek szemmel tartása, ennek köszönhetően több fiatal is velünk edzett az őszi szezonban, majd az egyiptomi edzőtáborban is. Menetközben szélesebb körűvé vált a munkánk az akadémiánkon, így az ő teendői is megsokasodtak. Amikor a vezetőedzői poszt betöltéséhez megfelelő végzettséggel rendelkező Dajka Lászlót októberben újra kineveztük, akkor is hangsúlyoztuk, hogy Kocsis János felel elsősorban a szakmai munkáért, az utóbbi időben pedig Erős Gáborral együtt alkottak egy triumvirátust. Már a tél folyamán megfogalmazódott bennünk, hogy célszerű egy személy kezébe adni a vezetőedzői feladatot, a stáb tagjai tisztában voltak vele, hogy keresem a megfelelő személyt erre a posztra, aki a kombinatív játékra alapuló támadójátékra törekszik. Azzal együtt is, hogy közösen is nagyon jól dolgoztak, remekül felkészültek az utóbbi mérkőzéseinkre.”

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Bódog Tamás újra NB I-es csapatot irányíthat – NB1.hu

Bódog Tamás a Kisvárda vezetőedzője lett. A várdai együttes ebben az évben 3 meccsen csupán 1 pontot szerzett: a Fraditól és a Mezőkövesdtől vereséget szenvedett, a ZTE-vel 1-1-es döntetlent játszott. A csapat jelenleg a 10. helyen áll a táblázaton, a 11. pozíciót birtokló egerszegiek hátránya 3 pont a Kisvárdával szemben.

A sportigazgató arról is beszélt, hogy nem csak Bódog Tamás volt kiszemelt és miért döntöttek végül mellette:

„Igen, nem titok, hogy három edző került a képbe, Bódog Tamás mellett Preisinger Sándor és Pintér Attila. Mindhárman igen felkészült szakember benyomását keltették, örülök neki, hogy a magyar edzői karban ilyen kvalitású edzőket is találni. Hangsúlyozni szeretném, hogy a mostani váltás, nem az idei három meccsünk eredményének következménye, mindenképpen léptünk volna, csak a jelöltekkel folytatott alaposabb egyeztetések ennyi időt vettek igénybe. Mindhármukat alkalmasnak találtuk a feladatra, nagyon nehéz volt meghozni a döntést, végül minden szempontot figyelembe véve Bódog Tamás mellett tettük le a garast. A kiválasztásnál fontos volt a nyelvismeret, hogy a csapaton belüli kommunikációban ne legyen semmiféle hiányosság. Tamás egyenesen a lakhelyéről, Németországból érkezett a zalaegerszegi mérkőzésünkre, amit a helyszínen tekintett meg, majd csütörtökön minden kérdésben megegyeztünk. Bódog Tamás számára nem teljesen ismeretlen az NB I mezőnye, hiszen korábban dolgozott már élvonalbeli csapatnál, annak az időszaknak a tapasztalatait is fel tudja majd használni, illetve a mentalitása is tetsző volt a számunkra.”

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Bódog és Nikolics is visszatért – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Bódog és Révész mind a ketten erős személyiségek, arról is mesélt, hogy fognak megférni egymás mellett:

„Nagyon egyszerű kérdés ez, hiszen világosak a szabályaink, amit mindkét fél tiszteletben fog tartani. Diósgyőrben több volt ő, mint vezetőedző, hiszen szakmai igazgatóként az utánpótlást is felügyelte, itt viszont egyértelműen a felnőtt csapat irányítása lesz a feladata, ezt ő külön is kérte, hogy így legyen. Ez az igény találkozott a miénkkel. Az utóbbi meccsek sikertelenségébe az is belejátszott, hogy az első három helyezett ellen is játszottunk, most következik egy olyan szakasz, ahol joggal várjuk el a pontok gyűjtögetését a csapattól. A Kaposvár elleni mérkőzésen érthetően nem lesz Bódog Tamás számára teljesen ismerős a csapat, így nagyobb szerep hárul majd az eddigi stábra. A kispad előtt viszont már Bódog Tamás áll, aki a Puskás Akadémia elleni következő összecsapásunkra már egy meccs tapasztalatával fog felkészülni. Szeretnénk egy nyugodtabb tavaszt, hogy utána folytatódhasson a klub folyamatos előrelépése és Tamással a közös munka.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Olyan, mintha 10 éve ismerné Feczesinéket.

A Békéscsaba elleni 0-0 alkalmával játszotta a Vasasban az első NB II-es meccsét Hidi M Sándor. A fiatal tehetség a mezőny legjobbja volt. Hatalmas munkával hívta fel magára a figyelmet, a pálya minden szegletében hasznos, célra mutató játékkal segítette a csapatát. Sok labdát szerzett, jól is játszotta meg őket, a nagyobb csatákat már többször megélt társai egyből bevonták a csapatjátékba, szemmel láthatóan megbíztak benne. 
 
-Első NB II-es meccseden vagy túl a Vasasban. Nem tűntél megilletődöttnek.
-Először kicsit fura volt, de a közönség nagyon jól fogadott, éreztem a szeretet. Ilyen csapattal könnyű játszani és nagyon élveztem velük a focit. Várom, hogy mikor léphetek újra pályára. Az edzéseket is nagyon várom, akkor is boldog vagyok, amikor edzésre mehetek.
 
-Mit kért a vezetőedző, Bene Ferenc tőled a meccs előtt és hogy érzed, sikerült-e teljesíteni?
-Azt kérte, hogy adjak stabilitást a középpályán, valamint, hogy játsszak úgy, mint eddig, higgadtan és nagy önbizalommal. Szerintem ez nagyrészt sikerült, nyilván voltak hibák és mindig van hova fejlődni, Minden nap azon dolgozunk és azért edzek, hogy minél jobb legyek és minél nagyobb célokat el tudjak érni.
 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Bódog és Nikolics is visszatért – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

-Mennyi van a Vasasban? Harcban lehet a feljutásért?
-A csapat egyéni kvalitásokban nagyon jó és ha a csapategység is egy ilyen magas szintre emelkedik, akkor versenyben leszünk. Nem rúgtuk be a helyzeteinket, vannak ilyen napok. Láttam már több csapatot, játszottam több NB II-es mérkőzést is, ezért nyugodtan állíthatom, megfelelő erőt és tudást képviselünk.
 
-Az MTK nagyon ellépet most már, biztos a bajnoki címük?
-Őszintén szólva nem nézem a tabellát, mindig a következő meccsre koncentrálok és hogy minél jobban teljesítsünk és megnyerjük azt.
 
-A csapategységet milyennek érzed az edzéseken? Sokan érkeztetek a télen Angyalföldre.
-Nekem nagyon kellemes csalódás volt, hogy ilyen könnyen befogadtak és tényleg úgy beszélgetek idősebb, rutinosabb játékosokkal, például Balajti Ádámmal, Torghelle Sándorral, Jova Leventével, Vernes Richárddal vagy a Feczesin Róberttel, mintha 10 éve ismerném őket. Úgy kezelnek engem, mint egyenjogú partnert és biztatnak mindenben.
 
A Vasas tehát nem nyerte meg az első meccsét, de szinte végig mezőnyfölényben futballozott, több helyzetet is dolgozott ki, ám ezek kimaradtak. A piros-kékek vasárnap korábbi edzőjük, Kis Károly csapata ellen bizonyíthatnak, hiszen az Ajka vendégei lesznek.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Valóban hazatért!

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy Nikolics Nemanja hazatért és aláírt a MOL Fehérvár csapatához. A magyar támadó döntése abból a szempontból nem meglepő, hogy az nb1.hu-nak már május 5-én arról beszélt, hogy nem zárja ki a fehérvári visszatérést – négy és fél év rendkívül sikeres légiós-időszak után játszik majd újra korábbi sikerei színhelyén, hisz legelőször még 2010-ben igazolt Kaposvárról a Vidibe, és öt és fél éven keresztül volt a csapat meghatározó tagja. 2015 nyaráig két bajnoki aranyat, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert, háromszor pedig a gólkirályi címet is elhódította. 

Nikolics Nemanja hazatért: Leonardo DiCapriónak sikerült – NB1.hu

 

Most szívhez szóló üzenetet közölt közösségi oldalain – ezt idézzük.

"Eljön a pillanat, amikor a homlokodra csapsz, mert ràjössz: végig ott volt a legjobb megoldás az orrod előtt! 

Az elmúlt hàrom hónapban valamifèle érzelmi hullàmvasúton ültem. Eljöttem Amerikàból – megnyugodtam. Aztàn remènykedtem. Majd izgultam. Feszült lettem. Türelmetlen. Aggódtam, hiszen nem csak rólam volt szó, szàmomra a család boldogsàga az elsődleges szempont. Nem bírsz aludni. Éjjel a plafont bàmulod és jàr az agyad. A szerződés feltèteleit nézzem? Vagy a bajnokság színvonalàt? A várost? A csapatot? Az iskolàt, ahova be tudom íratni a gyerekeket? Az edző személyét? Nem titkolom: voltak lehetőségek. Ezért is kértem a sajtót és a szurkolókat is, hogy adjanak nekem időt, hadd ne a nyilvànossàg előtt kelljen mérlegelnem az ajánlatokat. Nem akartam, hogy csapatneveket dobjanak be, hogy màsok adjanak tanàcsot. Ezt a döntést nekem kellett meghozni, 32 èvesen, 3 gyerekes családapaként.

MOL Fehérvár: Nikolics visszatért! – NB1.hu

 

Mindig is az őszinte beszéd híve voltam. Én màr a nyàron kijelentettem, ha egyszer hazaigazolok, csak a Vidibe jövök. Ez egy különleges kapcsolat köztünk. Fehérváron lettem felnőtt férfi, itt alapoztam meg a későbbi lègiósèletemet. Nem volt kérdés, hogy a családdal Székesfehérvárra költözzünk haza, ez a mi otthonunk, itt akartunk letelepedni. És ez az èn klubom. Ez az èn csapatom. Ez minden, amire én vàgyom. Aki ismer, tudja, hogy egy önfejű, makacs ember vagyok, akinek vannak becsípődései. Engem speciel vonzanak a címek, a rekordok. 3 orszàgban voltam 5-ször gólkiràly. Engem az motivàl, hogy a Vidivel bajnok legyek, nemzetközi kupàban szerepeljek, és èn legyek a klub történetének legjobb góllövője. Tartozom a fehérvári szurkolóknak. Elképesztő erőt és inspiràciót adott, hogy a tàvozàsom utàn is követtek, drukkoltak – és visszavártak. De itt az összes magyar futball-szurkolót említhetném, mert azt a figyelmet, szeretetet, amit én kaptam a magyaroktól a Legiàban és Chicagóban, nos, azt csak irígykedve néztèk a lengyelek és az amerikaiak. Ezért nagyon hàlás vagyok. Rajtam a sor, hogy megmutassam, nem volt hiàbavaló a bizalmuk. Hazajöttem, motivàlt vagyok, túrni fogok a pàlyàn, zakatolok, amíg bírok ès örömet fogok okozni a szurkolóknak. A Vidihez tartozni egy rang, a múlt kötelez, a jelen pedig példaértékű. Én büszkèn és boldogan térek ide vissza.
Itt volt az orrom előtt, amire vàgytam.

Megkaptam. Bebizonyítom, hogy jól döntöttem! #71"

Nikolics hazatért: hatalmasat trollkodott a Honvéd légiósa – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Testvére gólt rúgott a legutóbbi meccsen.

 

A Sényő csapata kedden megnyerte ötödik felkészülési mérkőzését is – a nyíregyházi esőben az előző bajnoki évadban még az NB III-ban szereplő Sajóbábony ellen nyertek 2-1-re.

 

Az Imrő László, Fiumei Viktor sényői edzőpáros ismét kezdőként vetette be a tizenhét esztendős támadót, Bartha Gábort a szakadó esőben játszott – éjszakába nyúlt – mérkőzésen, amelyen egy másik tini reménység, Páll Zsombor gólt szerzett.

 

A találkozó másik sényői találata Kapacina Valér nevéhez fűződik. Hozzá fűződő információ, hogy a szabolcsifociinfo.hu értesülései szerint testvére, Kapacina Kevin átesett a korábban beharangozott térdműtéten, várhatóan nyolc hét kihagyásra kényszerül.

 

Edzőmeccs

Sényő-Carnifex–Sajóbábony 2–1 (1–0)

Sényő: Gagyi S. (Gazsi, Krizsanovszki) – Szokol (Boros), Klepács, Bodó, Hadházi (Kelecsényi), Fabu, Kapacina V. (Lakatos L.), Fenyőfalvi, Farkas M. (Tőkés T.), Barta (Páll Zs.), Lizák.

Gól: Kapacina V. (11-esből), Páll Zs.1

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

52 évig szolgálta az Előrét.

 

A Békéscsaba szomorú közleménye:

 

"Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után 2020. február 6-án (csütörtök), hetvenkilencedik életévében elhunyt Baukó András (Tusi bácsi), a Békéscsaba 1912 Előre nyugalmazott masszőrje.

 

A Lilák gyúrója 52 éven keresztül szolgálta az Előrét és számtalan feledhetetlen siker részese, közreműködője volt. A 2015/2016-os szezon után nyugdíjba vonult, de amíg egészségi állapota engedte, továbbra is rendszeresen látogatta szeretett klubját. A 2017-es évben életműdíjjal is kitüntetett legenda legalább 1.500 alkalommal ült a kispadon és csak elvétve akadt olyan esemény, ahol ne tűnt volna fel jellegzetes alakja. Munkája elismeréseként egy időben a magyar ifjúsági válogatott mellett tevékenykedett, és több esetben más csabai klub sportolóinak is a segítségére volt, sporteseményeken vállalt segítő szerepet. Baukó András a lila-fehér egyesülettel átélte az aranykort, a ’80-as és ’90-es évek kiemelkedő eredményeit, de akkor is ott volt, amikor a sikerek elkerülték a viharsarki csapatot. Legalább 50 edzővel dolgozott együtt és több száz labdarúgó izmait dolgozta meg, segítette őket a mielőbbi felgyógyulásban. Klubhűsége, munkabírása és élete mindenki előtt példaértékű lehet.

 

Tusi bácsit a Békéscsaba 1912 Előre saját halottjának tekinti. Osztozunk a család gyászában, emlékét tisztelettel megőrizzük."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

25 éven át szolgált a csapat mellett.

A DVSC szomorú közleménye:

"Február 5-én, szerdán 73 éves korában, hosszú betegeskedés után elhunyt dr. Kraszits István, a DVSC egykori legendás csapatorvosa.

A hűség mintaképe – így jellemezhetjük röviden összefoglalva szakmai és magánéletét. Mint traumatológus és ortopéd szakorvos, majd főorvos 1970-től 2007-ig dolgozott első és mindvégig egyetlen munkahelyén, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban, ahol műtétek százait végezte el csaknem négy évtizedes pályafutása során.

Nagyon szerette a különböző sportágakat, különösen a labdarúgást és a kézilabdát, amelyhez szorosan kötődött évtizedeken át.

A DVSC labdarúgócsapatának sportorvosa volt a ’80-as évek közepétől 2008-ig, 25 éven át, és munkájába közvetlen kollégáit is szívesen bevonta, akik a sportpályákon is utódai lettek. Szinte mindenféle sportág képviselői megfordultak nála, a futballistákon kívül a DVSC női kézilabdázói is bármikor számíthattak segítségére.

A megye és Debrecen sporttársadalma érdekében kifejtett lelkiismeretes gyógyító tevékenységét Hajós Alfréd-díjjal is elismerték.   

Családjának drámája, hogy szeretett feleségét, Zsókát – akit lelkiismeretesen ápolt éveken át – mindössze két hónappal korábban veszítette el.

Dr. Kraszits István személyében az ország egyik legkiválóbb traumatológus és ortopéd szakorvosától, egyben nagyszerű sportorvosától köszönünk el, akinek végső búcsúztatása február 25-én, kedden 13 órakor lesz a Debreceni Köztemetőben.

Nyugodjék békében!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy Ádám volt csapatával játszik az AS Roma.

FRANCIA LIGUE 1
24. FORDULÓ
20.45: 
Angers–Lille (Tv: Digi Sport2)

NÉMET BUNDESLIGA
21. FORDULÓ
20.30: 
Frankfurt–Augsburg (Tv: Sport1)

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
20.45:
 Roma–Bologna (Tv: Digi Sport1)

SPANYOL LA LIGA
23. FORDULÓ
21.00: 
Alavés–Eibar (Tv: Spíler2)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

DVTK: légiós távozott

Hivatalos bejelentés.

A DVTK rövid közleménye:

„Közös megegyezéssel szerződést bontott a DVTK és Branko Mihajlović.

Puskás Akadémia-DVTK: szabálytalan volt a kapusgól? – videó – NB1.hu

 

Branko Mihajlović 2018 nyarán érkezett Diósgyőrbe, az előző pontvadászatban 26 mérkőzésen 3 gólt szerzett, az idei bajnokságban egyetlen alkalommal sem lépett pályára.

További pályafutásához sok sikert kívánunk!”

A diósgyőriek ma ünneplik fennállásuk 110. évfordulóját, ennek apropójából köszöntötték a napot:

Ünnepel a Diósgyőr – videó – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egyből törölte, de az internet nem felejt!

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy Nikolics Nemanja hazatért és aláírt a MOL Fehérvár csapatához. A magyar támadó döntése abból a szempontból nem meglepő, hogy az nb1.hu-nak már május 5-én arról beszélt, hogy nem zárja ki a fehérvári visszatérést – négy és fél év rendkívül sikeres légiós-időszak után játszik majd újra korábbi sikerei színhelyén, hisz legelőször még 2010-ben igazolt Kaposvárról a Vidibe, és öt és fél éven keresztül volt a csapat meghatározó tagja. 2015 nyaráig két bajnoki aranyat, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert, háromszor pedig a gólkirályi címet is elhódította. 

MOL Fehérvár: Nikolics visszatért! – NB1.hu

 

"Végre hazajöttem! Hatalmas öröm számomra, hogy újra Fehérváron futballozhatok és lehetőségem lesz befejezni azt, amit 2015 nyarán félbehagytam" – fogalmazott motiváltan Nikolics, aki a Legia Varsónál és a Chicago Fire-nél is szép sikereket ért el, gólkirályi címeket szerzett. 

Mint ismert, a fehérváriak a bejelentés előtt egy sejtelmes Facebook-posztot osztottak meg, amelyen a 71-es mez volt látható és fölötte egy írás: aláírt. Ekkor még nem lehetett tudni, kiről van szó, és ezt használta ki egy poén erejéig Tonci Kukoc. Társoldalunk, a sport365.hu szúrta ki, hogy a Honvéd horvát védője kapva kapott az alkalmon, és trollkodott egy kicsit: mindenkivel tudatta, hogy nem róla van szó. Más kérdés, hogy másodpercekkel utána törölte is a kommentet…

Sport365.hu – Hatalmasat trollkodott a Honvéd játékosa a Fehérvárral

 

Nikolicsot kitörő örömmel és nagyon lelkesen fogadták Székesfehérváron – jelenleg 6 pont a hátrányuk a bajnokságban a listavezető Ferencváros mögött, és nyilván szeretnék, hogy ez a hátrány előnnyé váljon a pontvadászat végére…

Nikolics Nemanja hazatért: Leonardo DiCapriónak sikerült – NB1.hu

 

FRISSÍTVE: PÉNTEK, 14.54

Élő közvetítés Nikolics Nemanja bemutatásáról – NB1.hu

Forrás: A tervek szerint 13.30-tól mutatja be a Mol Fehérvár FC Nikolics Nemanját, a gárda régi-új játékosát. Az eseményről élő közvetítéssel jelentkezünk, amint elkezdődik a bemutatás, ez a cikkünk percenként, magától frissül! 13.24: Bejelentésre került, hogy az edzés elhúzódása miatt 10 perccel később kezdődik a sajtótájékoztató. 13.42: Kezdődik.

FRISSÍTVE: PÉNTEK, 15.07

 

Vidi: megvan, mikor mutatkozhat be Nikolics, a visszavonulásáról is beszélt – NB1.hu

Bemutatta a Mol Fehérvár FC Nikolics Nemanját, a visszatérő támadót. Nikolics 22 évesen érkezett Fehérvárra a Kaposvártól, a csatár köszönetet is mondott a Rákóczinak azért, mert anno megadta a számára a lehetőséget a bizonyításra. Nikolics elmondta, a Vidinek is rengeteget köszönhet, és megerősítette azt, amit korábban többször is, számára csak a Vidi volt az opció a hazatérését illetően.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Miért nem cserélte be magát a Fradi ellen Giuseppe Sannino?

A Ferencváros elleni 0-0 alkalmával ülhetett le eltiltása lejárta után először 2020-ban a kispadra Giuseppe Sannino, a Honvéd mestere, aki igyekezett taktikailag meglepni Szerhij Rebrovot, az FTC mesterét. Az eddig megszokott 5-3-2-es alapfelállás helyett, ami támadásban 3-5-2-t jelentett, inkább a 4-3-3-at kérte a játékosaitól a támadásokban, védekezésben ez azonnal átalakult 4-5-1-re. 

A játékosai hozzáállására semmilyen panasz nem lehet.
Bárki, aki a Fradi ellen játszik, annak nagy alázattal kell megközelítenie a meccset. Ez látszott a játékunkon. A fiúk nagyot teljesítettek, megérdemeltük az egy pontot. Olyan is volt, hogy zavarba tudtuk hozni a Fradit. Keserű még a szám íze a Kövesd elleni vereség miatt, de most örülnünk kell az egy pontnak. Még egy fontos dolog: szerda este olyan csapattal álltunk fel, melyből még mindig sokan hiányoznak. Nem is csak csapatként kell a Honvédra tekinteni, hanem CSAPATKÉNT.

Ivan Lovric benne volt a Mezőkövesd elleni 2-1-es vereség alkalmával a kapott gólokban. Emiatt nem volt kezdő?
A játékosaim és a stábtagok is tudják, hogy összetettebbek a döntéseim, nem csak egy mérkőzésből indulok ki. Februárban nyolc találkozón lépünk pályára a Magyar Kupa fellépéseinknek is köszönhetően. Megszokott dolog a részemről, hogy néha változtatok a kezdőcsapaton a sorozatterhelés miatt. Ivan Lovricot továbbra is a csapat egyik támaszának tekintem.

Ikenne-Kinget évek óta a legtöbb esetben jobb oldali védőként láttam játszani, az FTC otthonában viszont azt gondoltam róla, hogy jobb oldali támadó.
Többen is arra számítottak, hogy ezúttal is a megszokott, 5-3-2-es felállásban játszunk majd. A Fradinak viszont klasszis játékosai vannak, ezért kicsit más jellegű hadrendben kellett pályára lépnünk. Azért is játszott előrébb, mert a támadásainknál szükségünk volt a sebességére. A számításaim beváltak a szerepével kapcsolatban.

A Vidi és a Fradi otthonában 0-0-t játszottak, a második Mezőkövesdtől kikaptak 2-1-re. Rajtnak letudták a három dobogós elleni meccset. Könnyebb lesz ezután?
Nincsenek könnyebb ellenfelek a magyar bajnokságban. A Kövesd elleni találkozónk előtt azt hittem, nekünk áll a zászló, mégis vereséget szenvedtünk. A Ferencváros ellen mindenki arra tette a garast, hogy a Honvéd kikap, ez sem következett be. A fociban nem lehet előre inni a medve bőrére, kezdés előtt nem lehet megmondani a tutit. Azt szeretném, ha a következő mérkőzéseken is olyan hozzáállást mutatnának a játékosaim, mintha mindig az FTC és a Fehérvár ellen játszanánk.

Hat mérkőzés óta nem nyertek, viszont az első két helyezett otthonában még gólt sem kaptak. Hová kell elhelyezni a Honvédot?
A két adat ellentmondásos, bár nem az. Visszakérdezek: mikor tudott a Honvéd a legjobb felállásában játszani? Elmondom: igazából ez soha nem adatott meg nekünk. Arra is fel kell figyelni, hogy az FTC ellen a fiatal Buna Gábor, aki 17 éves, az első élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára a hajrában. Sok tényező határozza meg a Honvéd játékát, összetételét. Egyébként kemény sorozaton vagyunk túl, nagyon fura kimondani, hogy hat találkozó óta nem nyertünk. Az őszi idényben is nehezen kezdtünk, majd hoztuk a mérkőzéseket. Hiszek a csapatomban, mindegyik találkozó előtt tiszta lappal indulunk neki a küzdelemnek.

Volt, hogy a pályáról kirepülő labdát sarokkal továbbította vissza. Nem gondolt arra, hogy becserélje magát?
Így edzek (válaszolta mosolyogva a mosolyogva feltett kérdésre – a szerk) A játékosaim mindent kiadtak magukból az FTC ellen, nem tudtam volna semmit sem hozzátenni a játékukhoz, az áldozatukhoz. Inkább arra kellett figyelnem, hogy a technikai zónában maradjak, nehogy újra a lelátóra kerüljek. Mert azt nagyon nem szeretném többet és nagyon nem lenne jó…
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megható videó a csatár fogadtatásáról.

Mint írtuk: Nikolics Nemanja visszatért a Mol Fehérvár FC-hez, és azt is jeleztük, hogy betartotta amit korábban nagyon sokszor elmondott (az nb1.hu-nak például május 5-én Los Angelesben, a helyi FC elleni mérkőzés után, amikor még a Chicago Fire játékosa volt), mégpedig azt, hogyha Magyarországon folytatja, akkor számára csak a fehérvári csapat létezik.

Az NBA-ikon csapata ellen lestük meg Nikolicsot Los Angelesben – helyszíni riport – NB1.hu

A Los Angeles FC otthonában játszott magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradó hajnal a Chicago Fire, a magyar válogatott Nikolics Nemanja csapata. A találkozón nem volt gól, Nikolics kezdett, a 69. percben cserélte le az edzője. A pontszerzés remek eredménynek számít a Chicago számára, hiszen a Los Angeles FC a Nyugati-főcsoport listavezetője, míg Nikolicsék Keleten a 9.

Nikolcs a családjával egyébként Fehérváron telepedett le már hosszú hetekkel ezelőtt, és bár voltak más lehetőségei is (Crystal Palace például), végül mégis a szeretett klubjánál kötött ki.

„Végre hazajöttem!” – kezdte a támadó a klubhonlapnak tett hivatalos nyilatkozatában. Elnézve azt a videót, mely a csatár megérkezését mutatja a MOL Aréna Sóstóba, kijelenthetjük, nem beszélt félre, nem az ilyenkor szokásos frázisokat pufogtatta. Amikor kiérkezik a pályára, akkora levegőt vesz, hogy lehet, az egész arénából kifogyott átmenetileg az oxigén.

MOL Fehérvár: Nikolics visszatért! – NB1.hu

Nikolics Nemanja a MOL Fehérvárban folytatja a pályafutását. A magyar válogatott futballista döntése abból a szempontból nem meglepő, hogy az nb1.hu-nak már május 5-én arról beszélt, hogy nem zárja ki a fehérvári visszatérést. A Los Angeles FC otthonában játszott magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradó hajnal a Chicago Fire, a magyar válogatott Nikolics Nemanja csapata.

Az sem piskóta, ahogy a társak fogadták a magyar válogatott támadót, nem volt olyan arc az öltözőben és a környékén, aki ne örült volna tiszta szívvel a visszatérőnek.
Arról, hogy visszatérő a Leonardo DiCapiro főszereplésével készült film, A visszatérő jut az eszünkbe. DiCaprio Oscar-díjat kapott az alakításáért a legjobb férfi főszereplő kategóriában 2016-ban, míg Alejandro G. Iñárritu a legjobb rendezőnek járó elismerést söpörte be.

Utóbbi azért is fontos, mert Nikolics külön köszönetet mondott Garancsi Istvánnak, a Vidi tulajdonosának azért, hogy végül megegyeztek. És ez azért fontos, mert szintén hosszú hetek óta tudott volt, hogy a felek tárgyalásban állnak egymással.

Az nb1.hu úgy tudja, hogy a Vidi szurkolói ankétja a tavaszi szezon előtt eléggé vehemensre sikeredett, a jelenlévők közül többen is számon kérték Kovács Zoltán sportigazgatótól az igazolásokat. Kovács akkor azt mondta, nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekednek a csapat mindenkori megerősítésekor. Nikolics érkezésével a szavai gyakorlati, ténnyel alátámasztható igazsággá nemesültek.

A Vidi jelenleg 6 pontos hátárnyban van az éllovas Ferencváros mögött a bajnokságban, viszont a Magyar Kupában áll még a zöld-fehérekkel ellentétben, a következő körben az eléggé sok sebből vérző Újpest lesz az ellenfele.

Nikolics hazatérése azt bizonyítja, hogy a Vidi illetékesei nem mondtak le egyik sorozat megnyeréséről sem, de azt is jelezték, hogy a nemzetközi kupában is (még kérdéses melyikben) szeretnének jobban szerepelni, mint legutóbb!

Nikolics visszatérésével több esély van díjak besöprésére, mint nélküle!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC