nb1.hu

Dráma Felcsúton: a Puskás Akadémia vezetőedzője véleményt mondott Naby Keita mozdulatáról

Babó Levente méltatlannak nevezte a hajrában kialakult helyzetet.

A vendég Ferencváros 2-1-re győzött a listavezető Puskás Akadémia otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának zárómérkőzésén.

A kupagyőztes és az Európa-ligában főtáblás Ferencváros úgy nyert sorozatban második idegenbeli bajnokiján, hogy büntetőt is hibázott a meccsen. Sikerével fellépett a középmezőnybe, míg a felcsútiak a vereség ellenére továbbra is első helyen állnak.

A mérkőzés hajrájában a Puskás Akadémia harcolt becsülettel az egyenlítésért, Lamin Colley ugyan betalált, de a videobíró segítségével les miatt érvénytelenítették a találatát, így a Ferencváros megszerezte a három bajnoki pontot.

Az M4 Sport honlapja így magyarázta el a VAR segítségével meghozott ítéletet:

A kulcsjelenet nem maga Colley fejese, hanem a beadást megelőző szituáció, amikor Golla fejjel játssza előre a labdát, s a passz pillanatában Mikael Soisalo lesen áll, mielőtt hozzá kerül a labda.

Igaz, előtte még Naby Keita reflexszerűen beleér az átadásba, így akár ellenfélként kapott labdaként is értelmezhetnénk a helyzetet, ami megszüntetné a leshelyzetet, de a szabály kimondja, hogy amennyiben az ellenféltől kapott labda nem »szándékos megjátszás« útján történik, azaz az ellenfél nem kontrollálja a mozdulatot (pl.: csak belekap a labdába), akkor ugyanúgy fennáll a leshelyzet.

A VAR-szobában ezt vették észre, ezért szóltak Antal Péter játékvezető fülére, aki kiment megnézni a szituációt, és végül úgy döntött, Keita labdaérintése nem értékelhető a labda tudatos megjátszásaként, így lest kell ítélni.”

Babó Levente: Méltatlan ez a helyzet

A Nemzeti Sport jelentése szerint a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Babó Levente, a Puskás Akadémia vezetőedzője a következő kérdést is megkapta: „Hogy élte meg a kilencvenedik perc drámáját?”

Babó így válaszolt:

Rosszul. De nem tudok ezekkel a dolgokkal mit kezdeni, méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz is. Mit kellene ilyenkor tenni, megkérdezni Naby Keitát, hogy mit szeretett volna csinálni, letenni a labdát a társának, vagy csak rúgott egy kacskát? Szerintem van olyan jó játékos, hogy ha labdához ér, kontrollálja is.”

A Puskás Akadémia a következő körben az utolsó Zalaegerszeg vendége lesz, míg a Ferencváros az Újpestet fogadja.

Korábban

Babó Levente a második félidővel az eredmény ellenére elégedett volt, míg Borbély Balázs a győztes Fradi egyik kulcsemberét, Bamidele Yusufot méltatta.

Babó a második félidőre büszke, Borbély a nyerőemberét dicsérte

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC