nb1.hu

Dárdai Bence a jövőjéről döntött a súlyos sérülése után

A felépülő középpályás a Wolfsburg ausztriai edzőtáborában már a csapattal edz.

Karrierje legsúlyosabb sérülése után Dárdai Bence végre újra a csapattal edz a Wolfsburg ausztriai edzőtáborában. A magyar középpályás egyre közelebb kerül a visszatéréshez, és továbbra is a VfL Wolfsburgban képzeli el a jövőjét.

A VfL Wolfsburg hivatalos honlapjának beszámolója szerint a 20 éves játékos a Weimarer Land-i edzőtáborban fokozatosan kapcsolódik be a közös munkába. Egyelőre még egyéni program szerint készül, de már a kerettel dolgozik, és optimistán tekint a folytatásra. A Herthától 2024 nyarán érkező középpályás gyorsan alapemberré vált, történelmi klubrekordot jelentő gólt szerzett Heidenheimben, és 21 mérkőzésen négy gólban vállalt szerepet. Tavaly novemberben azonban egy Hoffenheim elleni bajnoki utáni, ártalmatlannak tűnő edzéshelyzetben súlyos térdsérülést szenvedett.

Fejben nem volt könnyű, de mostanra már nagyon jó úton járok afelé, hogy minden olyan legyen, mint régen – vagy akár még jobb. Az ember egyáltalán nem számít az ilyesmire, soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem”

– tekintett vissza a sérülésre a labdarúgó.

A diagnózis utáni időszakot Berlinben, szülei és testvérei körében vészelte át, akik mindenben támogatták, miközben a mérkőzéseken a lelátóról szurkolt társainak.

Amikor az ember egy ilyen diagnózist kap, az a legfontosabb, hogy valahogy a legjobbat hozza ki belőle. A családom sokat biztatott és támogatott, amikor nehezebb időszakaim voltak”

– mondta a családja szerepéről.

A rehabilitáció során a kezdeti apró célokat egyre nagyobbak követték, ugyanakkor lelkileg komoly mélypontokat is megélt. Elárulta, olykor legszívesebben feladta volna az egészet, mert a tehetetlenség érzése különösen nehéz volt számára.

A március végén, Michele Putaro irányításával elkezdett pályás edzések után a munka a nyári szabadság alatt sem állt le. A középpályás Siófokon, édesapja, Dárdai Pál szakmai felügyelete mellett dolgozott a klub által előírt program szerint. Elmondása szerint a klubváltás egyszer sem merült fel benne, mert továbbra is a VfL Wolfsburg színeiben szeretne bizonyítani az élvonalban.

A klubbal pontosan átbeszéltük, mit csinálhatok és mit nem, ez persze mindig különleges, amikor az ember az édesapjával focizhat egy kicsit. Igazán jól érzem magam itt Wolfsburgban, a hangulat a csapatban – az új srácokkal is – szuper, újra lendületet akarok venni, és egyszerűen egy jó évet akarok megélni a csapattársakkal”

– zárta szavait a visszatérés előtt álló futballista.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC