nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

 

A Szeged közleménye:

 

"Ódor Máté 18 éves és a Mol Fehérvár utánpótlásában nevelkedett.

 

A téli átigazolási időszak utolsó napján sikerült leigazolni a 18 éves Ódor Mátét. A fiatal tehetség a Fehérvár utánpótlás csapataiban szerezte meg a labdarúgás alapjait. Az NB II-ben érvényes "Fiatal szabály" értelmében mindig a pályán kell lennie legalább két fiatal magyar játékosnak, így csapatunk lehetőségei Máté érkezésével tovább nőttek. Mátét a jobb oldalon, a védelemben is be lehet vetni. Sok sikert kívánunk Neki új csapatában!

 

Hajrá Máté, hajrá Szeged!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A Honvéd közleménye:

"Távozik a Budapest Honvéd FC együttesétől a francia David N’Gog, miután klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott a 30 esztendős támadóval.

A PSG-ben nevelkedő, majd három éven keresztül a Liverpoolban futballozó N’Gog 2018 augusztusában érkezett Kispestre, első meccsén csereként beállva gólt szerzett a Debrecen ellen, végül 23 mérkőzésen 6 alkalommal volt eredményes, míg a Magyar Kupában – ahol a döntőig menetelt a Honvéd – nyolc találkozón hat gól volt a mérlege, s holtversenyben a sorozat gólkirálya lett.

David N’Gog a mostani szezonban öt bajnokin kétszer talált kapuba, az NB III-as csapatunkban két meccsen négy gól a mérlege, míg az Európa-ligában négy mérkőzésen egy találatig jutott – a Zalgiris Vilnius ellen talált kapuba, mostantól pedig litván együttes labdarúgója lesz.

David N’Gognak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME, AZ MTK KÖZLEMÉNYE:
 
"Futballistáink a több játéklehetőség és további fejlődésük érdekében kölcsönben más kluboknál folytatják pályafutásukat.
 
Babinszky Bence, Szerencsi Miklós, Tóth Zoltán és Molnár Bence személyében négy futballistánkat is kölcsönadja klubunk a több játéklehetőség reményében.
 
Babinszky és Szerencsi a szezon elején többször is lehetőséget kapott a szakmai stábtól, előbbi négyszer lépett pályára az NB II-ben és a Budaörs ellen pontot érő gólt szerzett, míg utóbbi kétszer kezdő volt a Merkantil Bank Ligában, majd szintén kétszer becserélték a bajnokságban és a kupában, ám az őszi idény második felében már nem jutottak játéklehetőséghez.
 
A 19 éves szélső az NB III-as HR-Rent Kozármisleny, míg a 22 éves balhátvéd a szintén harmadosztályú BSS Monor csapatánál folytatja: ő ismerős közegbe kerül, hiszen ennél a klubnál remekül teljesített tavaly a másodosztályban.
 
Tóth Zoltán mostantól Iváncsán, míg Molnár Bence a Rákosmente KSK-nál szerepel tavasszal az NB III Közép-csoportjában."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

 
ÍME, AZ ETO BEJELENTÉSE:
 
"Dobos Áron a holland első osztályú Fortuna Sittard csapatától érkezik fél évre kölcsönbe az ETO-hoz. Áron, köszöntünk az ETO-nál és sok sikert kívánunk!
 
Dobos Áron Dunaújvárosban született. Utánpótlás játékosként több csapatnál is megfordult, de a felnőttek között már a Dunaújváros PASE csapatában mutatkozott be 2016-ban. Két szezont töltött az akkor a magyar harmadosztályban szereplő csapatban, majd 2018 júliusában a holland élvonalba akkor feljutó Fortuna Sittard szerződtette.
 
A tehetséges, 19 éves középpályás fél évig erősíti csapatunkat. Sok sikert kívánunk Áronnak az ETO színeiben."
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Remili tovább repíthet, nyer-e otthon a Vasas?

 
Nyíregyházi Spartacus-FC Ajka
 
Lengyel Rolandék eddig másolják az őszi szezonjukat, a Nyíregyháza újfent beragadt a szezon elején. Két mérkőzésből csupán egy pont a mérlegük Hornyák Marcelléknek, és tovább nehezíti piros-kékek helyzetét, hogy habár 4 meccsről, 2-re csökkentették Hornyák eltiltását, az Ajka ellen még biztosan nem szerepelhet a támadó, akit a Soroksár meccsen történtek miatt tiltott el az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Az újonc Ajka szintén egy pontot zsebelt be két meccsből, és ahhoz, hogy ne kelljen túlzottan hátrafelé tekintgetnie, bravúrok is kellenek Kis Károly együttesétől.
 
Vác FC-Soroksár SC
 
Érdekes meccsnek ígérkezik a csupán 8 pontot összekaparó Vác, és a két tavaszi meccsen 8 gólt szerző Soroksár összecsapása. A biztos kiesőnek elkönyvelt egykori magyar bajnok egyesület nagyon szimpatikus módon, mindent megtesz a csodával felérő bennmaradásért, masszívan, jól védekezve már megnehezítette a Budaörs és Dorog dolgát is. Előbbi csapat csak szabadrúgás után tudott eredményes lenni, és nehezen hozta a meccset (1-0), míg a Dorog hazai környezetben nem talált fogást a váci védekezésen (0-0).
 
Lipcsei Péter együttese teljesen más felfogásban játszik, mint hétvégi ellenfele, tavasszal már nyolc gólt szerzett, viszont hátul is igen "gólképesek" a sárga-feketék. Érdekes összecsapásnak ígérkezik tehát a jól védekező Vác, és a kitűnően támadó Soroksár összecsapása.
 
Budafoki MTE-Dorog FC
 
Kötelező győzelem vár Csizmadia Csaba együttesére, de néha ezek a találkozók a legnehezebbek. A Dorog nem szerepel jól tavasszal, két bajnokin egy pontot szerzett, de a hétközi Magyar Kupa meccsen magabiztosan nyert az III. Kerületi TVE ellen. Apró szépséghiba, hogy a Dorog vezetőedzőjét, Németh Szabolcsot 3 soron következő Magyar Kupa-mérkőzésről is eltiltotta az MLSZ, mert az edző súlyos sportszerűtlenséget követett el a találkozón: a mérkőzés vége felé az egyik pályára éppen visszaigyekvő óbudai játékost "levállalta" a szakvezető, amikor az éppen a szakember mellett haladt el.
A bajnokin mindenesetre nem vonatkozik az eltiltás, így Németh a csapatával lehet a tabella másodikja ellen.
 
Gyirmót FC Győr-Szolnoki MÁV FC
 
Csertői Aurél együttese a "szabadnappal" kezdő Szolnok ellen találkozik szombat délután. A Gyirmót a tavaszi pontvesztések miatt már csak az ötödik a tabellán, egyre inkább távolodni látszik az idény előtti célkitűzés, a feljutás.
 
Az újonc Szolnoknak más "gondjai" vannak, nagy harc vár az együttesre a kiesés elleni küzdelemben. A Tisza-partiak a Tiszakécskével és a Szombathellyel lehetnek nagy versenyfutásban a bennmaradást érő helyekért.
 
Szombathelyi Haladás-Aqvital FC Csákvár
 
Többször is beszámoltunk róla, a Haladás hétközi kupameccse a Honvéd ellen az indulatoktól sem volt mentes a lefújás után. Az MLSZ el is tiltott két Haladás játékost, de Mátyus vezetőedző szerencséjére a bajnoki meccsen mindenki a szakvezető rendelkezésére áll. A Haladás öt pontra van a már bennmaradást érő pozícióktól.
 
BFC Siófok-Szeged Grosics Akadémia
 
A Siófok remekül szerepel tavasszal, Remili vezérletével két közvetlen riválisát is legyőzte már, és otthon nem is lehet más a célja, mint az idegenben gyengén teljesítő Szeged elleni újabb három pont.
 
Kazincbarcikai SC-ETO FC Győr
 
A Siófok egyik nagy riválisa, Kazincbarcikára látogat. Az ETO-nak nem lesz egyszerű dolga a Dzurják vezette Barcika ellen, aki tavasszal már az Ajka és a Tiszakécske ellen is pontokat rabolt.
 
Vasas-Tiszakécske
 
Bene Ferenc együttese egyre jobban kezd összeérni, egyértelműen a piros-kékek a találkozó esélyesei. A Kécskétől nem kis bravúr lenne, ha ponttal távozna a Fáy utcából.
 
MTK Budapest-Békéscsaba 1912 Előre
 
A forduló záró találkozóját, két olyan csapat játssza, amelyek pár évvel ezelőtt még az NB I-ben viaskodtak idényről-idényre. Nem sok hiányzik hozzá, hogy a hazai gárda pár forduló múlva akár már újra NB I-esnek vallhassa magát, hiszen az MTK magabiztosan vezeti a másodosztály mezőnyét, 13 pont az előnyük a kék-fehéreknek a harmadik pozíciót birtokló Siófok előtt. Mindkét csapat érdekelt volt a héten a kupaküzdelmekben is, de míg az MTK otthon 3-0-ra verte az NB III-as Dunaújvárost, a Békéscsaba ilyen különbséggel kapott ki otthon a Puskás Akadémiától.
 
Merkantil Bank Liga, 24. forduló:
Vasárnap:
 
14:00: BFC Siófok-Szeged
14:00: Budafok-Dorog
14:00: Gyirmót-Szolnok
14:00: Haladás-Csákvár
14:00: Kazincbarcika-Győri ETO
14:00: Nyíregyháza Spartacus FC-Ajka
14:00: Vác-Soroksár
17:00: Vasas-Tiszakécske
18:00: MTK Budapest-Békéscsaba
 
Szabadnapos: Budaörs

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Végső visszaszámlálás Kaposvárott és lehet, Zalaegerszegen is.

NB I, 21. forduló:

Debreceni VSC-Mezőkövesd-Zsóry
Vitelki Zoltán alakulata a keleti rangadón verte 2-1-re a Diósgyőr csapatát, ráadásul idegenben. A Loki idén még veretlen, két győzelem, mellet két döntetlen a csapat tavaszi mérlege.
Kuttor Attila együttese egy szoros, és sok vitára okot adó meccsen szenvedett vereséget Székesfehérvárott. A Mezőkövesd szerezte meg a vezetést, de a Vidi még az első játékrészben fordított, és be is húzta a meccset, igaz, hogy a matyóföldi csapattól két gólt is elvettek, les címszóval.

Zalaegerszegi TE-Újpest FC
Két olyan gárda találkozik egymással, amelyekre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nyugalom uralkodik a csapatuk háza táján.
A Zalaegerszeg edzőváltáson esett át, és Márton Gábor rémálomszerűen debütált a kék-fehérek kispadján. A Magyar Kupában 3-1-es vereséget szenvedett a ZTE az NB III-as Lipót Pékség vendégeként, de most otthoni környezetben javíthat. Sőt, javítania is kell az élvonalban maradásért, hiszen öt pont a hátránya a ZTE-nek a még bennmaradó Paks mögött.

A IV. kerületben egyelőre nem láthatnak futballt a lila-fehér drukkerek, hiszen a pálya alkalmatlansága miatt, korábban nem kisebb meccset kellett elhalasztani, mint a Derbit.
Kilométer hiányban nem fognak szenvedni Vignjevicsék, hiszen szerdán még Szegeden játszottak "hazai" meccset az Újpest ellen (gól nélküli döntetlen a Vidivel), szombaton pedig jöhet majd a zalai túra.

Az Újpest tavasszal egyetlen pontot szerzett, nem csoda, hogy lecsúszott a tabella 8. helyére.

Kaposvári Rákóczi-Budapest Honvéd
A másik újonc, a Rákóczi hasonló helyzetben van, mint a Zalaegerszeg, vagyis sürgősen el kell kezdenie pontokat gyűjtenie, illetve annyival rosszabb a helyzete Waltner Róbert alakulatának, hogy eddig csak 10 pontot szorgoskodtak össze, és 13 pont távolságra vannak a bennmaradó, 10. helytől.

Ha a Honvéd ellen újabb vereséget szenved a Kaposvár, szinte borítékolható az idény végén a másodosztályba való visszaesés.

Mindkét csapat érdekelt volt a Magyar Kupában, a Honvéd Budapesten paprikás hangulatú meccsen nyert 1-0-ra a Szombathely ellen, a Kaposvár Mezőkövesden vendégszerepelt, és kapott ki 2-1-re, úgy, hogy a 82. percben még a zöld-fehéreknél volt az előny.

Döntő tényező lehet, melyik csapatból vett ki többet a hétközi kupatalálkozó.

Diósgyőr-Paks
Három pont választja el csupán egymástól a két alakulatot a tabellán, Feczkó Tamás pazar szezonkezdet után kapott ki otthon a DVTK 110. születésnapján a Lokitól, és a Paks ellen köszörülheti ki a csorbát a rangadó elvesztése után.

A tolnaiaknál úgy tűnik több játékosnak is kedvenc színe a piros, az előző fordulóban a Puskás Akadémia ellen ketten is begyűjtöttek ilyen színű lapot, így sem Böde Dániel, sem Könyves Norbert nem állhat Osztermájer Gábor rendelkezésére.

Nélkülük nem lesz egyszerű feltörni a diósgyőri reteszt, illetve a pécsi kupameccs miatt (2-1-es győzelem), kevesebb idő jutott a regenerálódásra a paksi csapatnak, mint a sorozatból korábban kihulló Diósgyőrnek.

Puskás Akadémia-Kisvárda
A Puskás Akadémiának döcögősen indult az éve, viszont az említett Paks elleni győzelmet egyből egy újabb követte, Hornyák Zsolték a Magyar Kupában tettek nagy lépést a 8 közé jutásért, a Békéscsaba elleni sima sikernek köszönhetően (3-0).

A vezetőedző örül, hogy az eltiltott Hadzhiev visszatérhet csapatába, és folytatnák a jó szereplésüket, az ellen a Kisvárda ellen, amely nemrég edzőváltáson esett át.

Bódog Tamás tanítványai igazán izgalmas és fordulatos meccsen múlták felül a Kaposvárt, a meccs hőse vitathatatlanul a három fejesgólt szerző Tischler Patrik volt, akinek jó esélye van, hogy már a mérkőzés elejétől a pályán lehessen.

Ferencváros TC-MOL Fehérvár FC
A forduló rangadóját egyértelműen a Groupama Arénában rendezik, a címvédő és listavezető Ferencváros fogadja a második helyezett Vidit.

A vendégek kapusa, Kovácsik Ádám szerint könnyen lehet, hogy egy gól fog dönteni a meccsen, hiszen minkét gárda igen jól védekezik, szervezett és kevés gólt kap, ugyanakkor a Fradinál és a MOL Fehérvárnál is vannak olyan kreatív játékosok, akiknek egy-egy villanás is elég, hogy lehetőséget teremtsenek a kapuk előtt.

Felettébb izgalmas 90 percre van kilátás a bajnoki címet is komolyan befolyásoló találkozón, érzik ezt a piros-kék drukkerek is, akik különvonattal érkeznek a fővárosba, jó hangulatot teremtve ezzel a vendégszektorban, a hazai oldalról ez biztosan garantált, érződik mindkét szurkolótábor nagyon készül a szombat estére.

A Ferencváros három ponttal előzi meg Juhász Rolandékat, de a zöld-fehéreknek van még két elmaradt meccse is.

OTP Bank Liga, 21. forduló:
szombat:

Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Zalaegerszeg-Újpest FC 17.00
Kaposvári Rákóczi FC-Budapest Honvéd 17.00
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good FC 17.00
Diósgyőri VTK-Paksi FC 17.00
Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 19.30

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME A ZTE BEJELENTÉSE:

,,Matija Katanec fél év kölcsönbe érkezett csapatunkba.

Az átigazolási szezon utolsó napján Bőle Lukács kölcsönvétele után újabb labdarúgóval állapodtunk meg: a Mezőkövesd-Zsóry FC 29 éves védője, Matija Katanec Bőléhez hasonlóan fél év kölcsönbe érkezik Zalaegerszegre.

Bőle Lukács: megerősítve! – NB1.hu

Délután egyedüliként jelezte az nb1.hu, hogy a Fradi játékosa Zalaegerszegre kerül. Íme, a két klub bejelentése: ZTE "Bőle Lukács fél év kölcsönbe érkezik Zalaegerszegre. A 2020-as téli átigazolási időszak utolsó napján minőségi erősítést jelentő középpályást igazolt klubunk: nyárig kölcsönvettük a Ferenváros 29 éves játékosát, Bőle Lukácsot.

A középső védőként és balhátvédként is bevethető horvát játékos korábban szerepelt hazája U20-as és U19-es válogatottjában. Pályafutása során Horvátországon kívül futballozott Szlovéniában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Olaszországban, majd 2018 februárjában a boszniai Zrinjski Mostartól igazolt az NB I-be. Mezőkövesden az elmúlt két évben alapembere volt az élvonalbeli csapatnak, 50 bajnokin és 6 Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, többek között idén csapata mindkét ZTE elleni találkozóját is kezdőként játszotta végig.

– Megtisztelő volt a ZTE megkeresése, és bár idén kétszer már játszottam új csapatom ellen, mostantól teljes gőzzel a kék-fehér színekért küzdök – mondta honlapunknak Matija Katanec. – A két egymás elleni, szoros meccsünkön is tapasztaltam, hogy képzett játékosok alkotják a ZTE keretét, ezt azonban a pályán is bizonyítanunk kell, eredményesnek kell lennünk, és el kell érnünk a kitűzött célt, a bennmaradást.

Sok sikert kívánunk mindkét új igazolásunknak ZTE-mezben!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kapus és egy középpályás.

Honlapunk, mely előre jelezte, hogy a Vasas ma is Győrből igazol, megbízható, angyalföldi forrásokból úgy értesült, hogy két játékos távozhat a piros-kékektől.
 
Az egyikük Bősz Levente kapus, aki 2018 nyarán igazolt Angyalföldre. Stabil kezdőnek számított szeptembertől, de Jova Levente téli érkezése miatt nem teremne sok babér a számára a tavasz és a további időszak mérkőzésein sem, ráadásul jelenleg Ivan Rados is előtte van a sorban.
 
 

Ismét Győrből igazol a Vasas?

És újabb utánpótlás-válogatottat? A télen már megszerezte a rengeteget igazoló Vasas az ETO utánpótlás-válogatott tehetségét, Hidi M Sándort, aki a komplett magyar labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége ám. És honlapunk hírei szerint újabb fiatal igazolhat Győrből Angyalföldre. Olyan, mintha 10 éve ismerné Feczesinéket. A Békéscsaba elleni 0-0 alkalmával játszotta a Vasasban az első NB II-es meccsét Hidi M Sándor.

 
Szintén távozhat Király Botond is, aki összesen 43 NB I-es meccsen is pályára lépett már. A Vasasba 2018 nyarán tért vissza, az utóbbi időben sokat volt sérült, legutóbb október 20-án lépett pályára a Haladás elleni győzelem alkalmával.
 
Az egyeztetések zajlanak, hivatalos bejelentés még nincs az ügyekben!
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újabb szereplő szólalt meg az összezördülésről.

„Csak azt láttam, hogy Davidét hárman körbeveszik, és odarohantam, hogy a nyakamat, torkomat megfogják, az váltott ki indulatot.”  – így emlékezett vissza a kispesti Kálnoki-Kis Dávid a Honvéd-Haladás Magyar Kupa-találkozó lefújása után kialakult dulakodásra. A 28 éves játékos a Zalaegerszeg ellen megszerzett első bajnoki Honvéd-góljáról és a piros-feketék céljairól is beszélt a DIGI Sport napindító műsorában.

„A mérkőzés folyamán többször is volt kakaskodás, amikor próbáltam a feleket szétválasztani.” – mondta a Haladás elleni Magyar Kupa-mérkőzésről Kálnoki-Kis Dávid a Reggeli Starban. A találkozón Davide Lanzafame és Szekér Ádám összetűzése után Kálnoki-Kis Dávid és a szombathelyi Jagodics Márk is piros lapot kapott. A mérkőzés végén kialakult tömegjelenettel kapcsolatban a piros-feketék hátvédje arról beszélt, hogy „bármelyik csapattársam került volna ilyen helyzetbe, ott lettem volna, hogy megvédjem”.

A kiállítás miatt Kálnoki-Kis Dávidot azóta két kupamérkőzésre eltiltották. Ezt most sajnálja, hiszen számára „a Magyar Kupa meccsek a kevesebb bajnoki játéklehetőség miatt előtérbe kerültek”. A Honvédon belül kialakult helyzetet úgy látja: „ez egy nehéz szituáció, mindenki játszani akar. Próbálom emberesen, normálisan viselni.”

Az NB II-ben 18. helyen álló Haladásról Kálnoki-Kis Dávid azt mondta, hogy „a szombathelyi gárda pozíciója jelen pillanatban a tabellán nem reális, ahhoz képest, hogy a csapatnak mennyi tavalyi NB I-es játékosa van”.

A ZTE ellen 2-0-ra megnyert meccsen a sérült Batik Bence helyére beálló védőt első bajnoki góljáról is kérdezte Szedmák Zita műsorvezető: „az, hogy az ember gólt lő védőként, mindig extra teljesítmény”.

A bajnokság ötödik helyén álló kispesti csapat célja, hogy az európai kupaporondon is bizonyíthasson, ehhez azonban az első három hely valamelyikén kell végezniük vagy „a Magyar Kupán keresztül is megszerezhetjük azt a pozíciót, hogy az Európa-ligában játszunk jövőre”. Kálnoki-Kis Dávid egyéni ambíciójáról is beszélt a DIGI Sport reggeli műsorában, ami az, hogy „megmutassam a stábnak és a vezetőségnek, hogy nekem a pályán van a helyem.”

ELŐZMÉNYEK:

Lanzafame-bunyó: szombathelyi büntetések – NB1.hu

Íme a szombathelyi klub közleménye: "Egyik játékosunk sem játszhat a Budapest Honvéd elleni szerdai (18.00) Magyar Kupa-visszavágón. Ma ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága és késő délután klubunk megkapta a grémium határozatát. E szerint a szerda esti Honvéd-Haladás Magyar Kupa-meccsen történtek miatt Szekér Ádám 1, Jagodics Márk pedig 2 Magyar Kupa-találkozón nem játszhat.

Lanzafame-bunyó: az MLSZ büntetése – NB1.hu

Forrás: honvedfc.hu ÍME A HONVÉD KÖZLEMÉNYE: ,,Döntött a fegyelmi bizottság a Haladás elleni meccsen történtek kapcsán Kora délután tette közzé honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy fegyelmi eljárást indít a Budapest Honvéd FC-Szombathelyi Haladás Magyar Kupa-nyolcaddöntőt követően, mondván „a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki."

 

Lanzafame-bunyó: vizsgálatot indít az MLSZ – NB1.hu

Forrás: ÍME AZ MLSZ KÖZLEMÉNYE: ,,A napokban lezajlott a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első fordulója. Az M4 Sport által is közvetített zárómérkőzés végén a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki, amellyel kapcsolatban a szövetség fegyelmi eljárást indított." ELŐZMÉNYEK: Szerda, 22.21: Majd jött a kettős kiállítás Kispesten – nem nekik Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata.

Lanzafame megpofozta a Haladás 17 éves játékosát – videó – NB1.hu

Forrás: Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata. A kispestiek egyértelműen uralták a találkozót, több nagy helyzetük is akadt, ám a szombathelyiek kapusa, Gyurján Márton kiválóan védett, mindössze Tonci Kukoc lövésénél volt tehetetlen az 57.

Botrányos jelenetetek: Mátyus Lanzafamét kritizálta – videó – NB1.hu

Forrás: Honvéd/Facebook Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy feszült jelenetekkel záródott a Honvéd-Haladás mérkőzés a Magyar Kupában. A dulakodás azzal kezdődött, hogy Davide Lanzafame a lefújás után pofozgatta a Haladás fiatal játékosának, Szekér Ádámnak a nyakát. Ezt követően a szombathelyiek Szekér védelmére siettek, de a kispestiek sem maradtak ki a "buliból".

Lanzafame szerint Mátyus fenyegette, és a családját is a szájára vette – NB1.hu

Forrás: Honvéd/Facebook A honvedfc.hu közleményét változtatás nélkül közöljük: "Davide Lanzafame számára elfogadhatatlan, hogy a családját is végig szidták a Haladás elleni meccsen Lökdösődéssel és két piros lappal ért véget a Budapest Honvéd FC és a Szombathelyi Haladás szerdai Magyar Kupa-nyolcaddöntője, amely zárásaként Kálnoki-Kis Dávid és Jagodits Márk kapott piros lapot, míg előtte Davide Lanzafame és Szekér Ádám csatája került a középpontba.

Lanzafame-bunyó: megszólalt a fiatal szombathelyi – NB1.hu

Forrás: honvedfc.hu A haladas.hu közleményét változtatás nélkül közöljük: ,,Csapatunk fiatal középpályása, Szekér Ádám mesélte el honlapunknak a Honvéd-Haladás (1-0) Magyar Kupa-mérkőzés után történteket. Mint arról korábban beszámoltunk, a Honvéd-Haladás mérkőzéssel zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágós párharc-sorozata.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME A PÉCS BEJELENTÉSE:
 
,,Az ősszel a rivális Monor színeiben 10 gólt jegyző támadóval véglegessé vált tavaszi keretünk.
 
Klubunk az átigazolási időszak utolsó napján mindenben megegyezett Adamcsek Mátéval és a Monorral, így a 22 éves gólerős támadó érkezésével véglegessé vált NB III-as csapatunk tavaszi játékoskerete. Az 1997-es, budapesti születésű futballista a fővárosban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. A rendszeres játéklehetőség mellett igencsak szép számban termelte a gólokat nevelőegyesületeiben, így a Goldball, a Budapest Honvéd, a Vasas és az Airnergy színeiben, amire aztán a Ferencvárosnál is felfigyeltek.
 
Adamcsek Máté a zöld-fehérek utánpótlását kinőve az NB III-as gárda meghatározó játékosa lett. Első szezonját 5 góllal zárta a Nyugati-csoportban, majd a következő idényben ennek háromszorosát rúgta be. 2017-től a Paksi FC II. együttesében játszott a harmadosztályban, ahol összesen 7 találatot jegyzett, majd kölcsönben szerepelt az NB II-es Budaörsben is. A támadó a 2019/2020-as őszi idény során a bajnoki rivális Monorral remekelt, 17 bajnokin 7 gólt szerzett, köztük betalált ellenünk is, míg a Magyar Kupában 3-szor volt eredményes.
 
– Hétfőn kaptam egy telefonhívást Vas László vezetőedzőtől, azóta vártam, hogy Pécsre jöhessek. Bármennyire is jól éreztem magam Monoron, a pályafutásom szempontjából óriási lehetőségnek tartom, hogy a PMFC-ben játszhatok. Ahogyan a klubnak, úgy nekem is az a célom, hogy mielőbb az NB II-ben futballozzak. Támadóként a kapu előtt szeretnék bizonyítani. Tavasszal sok gólt, illetve gólpasszokat várok magamtól – nyilatkozta új támadónk, Adamcsek Máté, akit a szombat délelőtti NK Belisce elleni hazai edzőmeccsen akár már láthatnak is a szurkolók a pályán."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Visszatérhet előző állomáshelyére.

2019 januárjában lett a Ferencváros játékosa, a 13-szoros grúz válogatott játékos, Lasa Dvali. Dvali 15 NB I-es mérkőzésen játszott, középső védő létére 2 gólt is szerzett.

Egyet tavaly februárban a Loki ellen, azon a mérkőzésen ollózta Zsóri Dániel a Puskás-díjas találatát. A másikat a Kövesd ellen szerezte április  13-án.

Bőle Lukács: megerősítve! – NB1.hu

Délután egyedüliként jelezte az nb1.hu, hogy a Fradi játékosa Zalaegerszegre kerül. Íme, a két klub bejelentése: ZTE "Bőle Lukács fél év kölcsönbe érkezik Zalaegerszegre. A 2020-as téli átigazolási időszak utolsó napján minőségi erősítést jelentő középpályást igazolt klubunk: nyárig kölcsönvettük a Ferenváros 29 éves játékosát, Bőle Lukácsot.

Dvali 2019 első felében stabil kezdőnek számított, azóta viszont csak 3 bajnokin volt kezdő az ősszel, és mivel Otigba Kenneth is felépült, még kevesebb esélye van a kezdőcsapatba vagy a kispadra kerülni.

Az nb1.hu lengyel forrásokból úgy értesült, hogy a Pogon ismét szívesen látná a soraiban a védőt, sőt, egyes, hivatalosan meg nem erősített híreink szerint igen közel áll a visszatéréshez.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A ZTE és az FTC is bejelentette.

Délután egyedüliként jelezte az nb1.hu, hogy a Fradi játékosa Zalaegerszegre kerül. Íme, a két klub bejelentése:

ZTE
"Bőle Lukács fél év kölcsönbe érkezik Zalaegerszegre.

A 2020-as téli átigazolási időszak utolsó napján minőségi erősítést jelentő középpályást igazolt klubunk: nyárig kölcsönvettük a Ferenváros 29 éves játékosát, Bőle Lukácsot.

A középpálya közepén, valamint a két szélen is bevethető Bőle felnőtt pályafutása során eddig a Kaposvár, a román Iasi és a Ferencváros színeiben futballozott. 89 NB I-es bajnokin pályára lépve 6 gólt szerzett, a román élvonalban pedig három idény alatt 83 bajnokin 14 gólig és 13 gólpasszig jutott. A 2018/19-es idényben 25 bajnokin pályára lépve 3 góllal és 7 gólpasszal járult hozzá az FTC 30. bajnoki címéhez.

Az idei szezonban három NB I-es bajnokin kezdőként, hármon csereként lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott, ezen kívül betalált az FTC Magyar Kupa-meccsén és a zöld-fehérek Európa Liga-selejtezőjében is játszott.

– A mai napon jött a zalaegerszegi lehetőség, gyorsan kellett döntenem, de boldog vagyok, hogy sikerült megegyeznünk, és a ZTE-be igazolhatok – nyilatkozta honlapunknak a kölcsönszerződés aláírása után Bőle Lukács, aki 11-es mezben futballozik majd együttesünkben. – A Zalaegerszeg nagy múltú és jelentős szurkolótáborral rendelkező klub, amely támadófocit játszik, így támadó szellemű játékosként kifejezetten örülök, hogy ide igazolhattam. Sok potenciál van a csapatban, sokkal többre hivatott a ZTE, mint ahol jelenleg áll a tabellán, én pedig azon leszek, hogy a tudásom legjavát adva segítsem a csapatot a céljai elérésében.

Sok sikert kívánunk neki kék-fehérben!"

A Fradiból igazolt a ZTE az Újpest elleni meccse előtt – NB1.hu

Eddig 89 élvonalbeli mérkőzésen 6 gólt szerzett Bőle Lukács, az FTC támadója, aki 2016 nyarán lett az FTC játékosa. Az ősszel csak 6 bajnoki mérkőzésen kapott bizonyítási lehetőséget Szerhij Rebrov vezetőedzőtől, 3-szor volt kezdő, összesen 292 percet töltött a pályán. Tavasszal viszont egyet sem.


 
FTC:
"Bőle Lukács 2017 nyarán érkezett a Ferencvároshoz, az elmúlt három szezonban pedig összesen 37 bajnokin kapott lehetőséget, amelyeken öt gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott. Középpályásunk 2019-ben tagja volt a 30. bajnoki címet szerző csapatunknak. A 2019-2020-as idényben hatszor lépett pályára az NB I-ben, egyetlen gólját a Debrecen ellen szerezte. Játékosunk a nemzetközi porondon egy-egy Bajnokok Ligája- és UEFA Europa League-selejtezőn játszott.

Bőle Lukács a tavaszi szezonban az NB I újoncánál, a jelenleg a 11. helyen álló Zalaegerszegnél futballozik majd."

FRISSÍTVE: 19.01:

Távozik a Fradi grúz válogatott védője? – NB1.hu

Ferencváros 2019 januárjában lett a Ferencváros játékosa, a 13-szoros grúz válogatott játékos, Lasa Dvali. Dvali 15 NB I-es mérkőzésen játszott, középső védő létére 2 gólt is szerzett. Egyet tavaly februárban a Loki ellen, azon a mérkőzésen ollózta Zsóri Dániel a Puskás-díjas találatát. A másikat a Kövesd ellen szerezte április 13-án.

 

20.35: Ismét igazolt a ZTE

ZTE: ismét dobogóstól igazoltak – NB1.hu

ÍME A ZTE BEJELENTÉSE: ,,Matija Katanec fél év kölcsönbe érkezett csapatunkba. Az átigazolási szezon utolsó napján Bőle Lukács kölcsönvétele után újabb labdarúgóval állapodtunk meg: a Mezőkövesd-Zsóry FC 29 éves védője, Matija Katanec Bőléhez hasonlóan fél év kölcsönbe érkezik Zalaegerszegre. Délután egyedüliként jelezte az nb1.hu, hogy a Fradi játékosa Zalaegerszegre kerül.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME A HATVAN BEJELENTÉSE:
 
,,Mint Facebook-oldalunkon már beszámoltunk róla, Bánszki Bence a Debreceni Labdarúgó Akadémián folytatja pályafutását erőnléti edzőként. Bence több mint két évet töltött az FC Hatvannál, de most a komoly szakmai kihívás miatt a váltás mellett döntött.
 
„Két év és egy hónapnyi hatvani munka után döntöttem a váltás mellett – mondta honlapunknak Bánszki Bence. – Hosszú távon régóta akadémiában gondolkodtam és most jött egy lehetőség, amellyel éltem is. Nemrégiben elvégeztem az MLSZ erőnléti edzői képzését, majd októberben felvettem a kapcsolatot a Debreceni Labdarúgó Akadémiával, akik novemberben visszajeleztek, hogy csatlakozhatok hozzájuk erőnléti edzőnek. Nagy szakmai kihívás ez nekem és mindenképpen szerettem volna fejlődni, előrelépni. Nagyobb edzésszám és több edzésdiagnosztikai mérési munka (is) vár rám az DVSC akadémiáján, Pallagon, a váltás oka tehát kizárólag ez volt, nem az, hogy a Hatvan felnőtt csapata kieső helyen áll. Debrecenben az U16-os, vagy az U17-es együttesnél fogok dolgozni, de szükség esetén máshová is besegítek majd.”
 
Bánszki Bence nagyon pozitívan tekint vissza az FC Hatvannál eltöltött időszakra.
 
„Nagyon szerettem Hatvanban dolgozni, a klubhoz pedig úgy kerültem, hogy jelentkeztem Ofella Zoltán elnök úrnál, aki lehetőséget biztosított nekem – folytatta. – A DISZI testnevelő-tanári állása mellett szükségem volt egy másodállásra, ez pedig nagyon jól jött. Először az U14-es és az U15-ös együttesnél tevékenykedtem Nagy Gábor mellett erőnléti edzőként – őt egyébként a legfelkészültebb hatvani trénernek tartom –, majd Simon Antal, a felnőtt csapat vezetőedzője jelezte, hogy szüksége van egy erőnléti edzőre, aki emellett a pályaedzői tevékenységet is ellátja. Január elején vált biztossá, hogy elhagyom a Hatvant, de annak nagyon örültem, hogy egy hónapot még tudtam dolgozni az új trénerrel, Gulyás Gáborral, akit szerény, alázatos, felkészült és rendszerben dolgozó edzőnek tartok. Mindennel meg voltam elégedve, semmilyen rossz élmény nem ért az eltelt idő során a klubnál és ezúton szeretném megköszönni a bizalmat az FC Hatvannak, a játékosoknak, a vezetőségének, a dolgozóknak, a szurkolóknak és az edzőkollégáknak! Remélem, hogy élni tudtam vele és további sok sikert kívánok az egyesületnek!” "
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Első meccsén már kezdő és eredményes volt.

Az arab emírségek első osztályában szereplő al-Ain csapatában góllal debütált Dzsudzsák Balázs, ráadásul a korábbi csapata, az al-Ittihad Kalba ellen szerezte.

A magyar válogatott a kezdőcsapatban kapott helyet és a 71. percben szerezte az első találatát. Csapata már a 17. percben megszerezte a vezetés, ám erre még válaszolni tudott a Kalba, de a félidő végéig ismét előnyre tettek szert Dzsudzsákék. A 71 percben villant meg a magyar légiós, egy középre gurított passz után tíz méterről lőtt a bal alsóba. A mérkőzés 4-1-el ért végett, a magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a mérkőzést.

Az al-Ain a második helyen áll a tabellán, míg Dzsudzsák előző csapata a 11. pozíciót foglalja el. 

Dzsudzsák Balázs gólja volt csapata ellen ● 2020.02.14.

Ittihad Kalba-Al Ain 1-3

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kijelölte az MLSZ a 21. forduló játékvezetőit.

FEBRUÁR 15., SZOMBAT                                                                   HELYSZÍN                 JÁTÉKVEZETŐ

17.00: DVSC–Mezőkövesd Zsóry FC                                   Debrecen, Nagyerdei Stadion    Bognár Tamás

17.00: ZTE FC–Újpest FC                                                    Zalaegerszeg, ZTE Aréna           Iványi Zoltán

17.00: Kaposvári Rákóczi FC–Budapest Honvéd                Kaposvár, Rákóczi Stadion          Andó-Szabó Sándor

17.00: Puskás Akadémia FC–Kisvárda Master Good          Felcsút, Pancho Aréna                Bogár Gergő

17.00: DVTK–Paksi FC (Tv: M4 Sport)                                Miskolc, DVTK Stadion                Vad II István

19.30: Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)   Budapest, Groupama Aréna        Berke Balázs

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Carillo-t nem érdekli a Fradi sorozata.

A Ferencváros ellen 46 bajnoki meccs óta egyetlen csapat sem tudott nyerni a Groupama Arénában, tavaly azonban a Fehérvár Magyar Kupa-mérkőzésen 2-1-re nyert a bevehetetlennek tartott várban. Ha ez most szombaton is összejön a piros-kékeknek, akkor még nyílt marad a bajnoki elsőség kérdése, ha viszont a Fradi nyer, akkor, akár oda is lehet adni előre az aranyat a Rebrov-csapatnak.

Rebrov kiállt a magyar játékosokért és a kisebb csapatokért – INTERJÚ – NB1.hu

A Derbi a Derbi, az Örökrangadó az Örökrangadó, a szakmai csúcsrangadó viszont az FTC és a Vidi csatája. Utóbbi nem volt mindig így, de évek óta már így van. Ez az a párosítás, amikor Magyarország jelenlegi két legjobb csapata összeméri az erejét.

"A statisztikái nagyon jók a Fradinak, de itt az idő, hogy megtörjön a sorozata. És egyet ne feledjük, a statisztika sohasem játszik. Van 22 játékos, egy bíró és két asszisztens a gyepen, rajtuk múlik  minden" – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Joan Carrillo, a MOL Fehérvár FC vezetőedzője. "Minden megtörténhet a fociban. Mi felkészültünk a Ferencváros ellen, és eljött a pillanat, hogy ezt meg is mutassuk egy nagyon jó meccsen. Ahogy látom, a játékosok is várják a találkozót, ahol nyerni szeretnénk. Hiszünk a kemény munkában, és ez adja meg a magabiztosságunkat. Játszani és nyerni megyünk a Groupamába, aztán persze majd meglátjuk, mi lesz az eredmény."

Otigba: kisgyerekként még más volt – INTERJÚ – NB1.hu

2018-ban, az utolsó őszi fordulóban, a MOL Fehérvár FC vendégeként játszott a Ferencváros. Otigba Kenneth a kezdőcsapat tagja volt, próbált mindent megtenni annak érdekében, hogy ne a Vidi nyerje meg 2-1-re a mérkőzést. Biztos, hogy nem gondolta azt, hogy utána jó hosszú szünet következik a karrierjében.

Szerhij Rebrov szerint mit sem számít, hogy a Ferencvárosnak jó a hazai sorozata. "Minden győzelem, minden meccs, amelyen jól teljesítünk, önbizalmat ad a csapatnak, megerősít minket abban, hogy jól futballozunk a pályán. De a statisztika nem segít ebben, szóval nem lehet arra alapozni, hogy ha jók a mutatóink, akkor biztosan meg is nyerjünk a találkozót. Néha persze gondolunk a mögöttünk álló statisztikára, de ez azért annyira nem lényeges.”

Nem tetszik a Vidi edzőjének, hogy most kell játszaniuk a Fradi ellen – NB1.hu

Szakmai csúcsrangadóra kerül sor szombat este, hiszen a címvédő, és jelenleg is első Ferencváros a második helyezett MOL Fehérvár FC-t fogadja a Groupama Arénában. A Fehérvár beragadt a tavaszi rajton, hazai pályán a Honvéd ellen játszott gól nélküli döntetlent, majd az Újpest vendégeként a mérkőzés végén csikarta ki a győzelmet (1-0), hogy aztán ismét pontokat veszítsen Debrecenben (1-1).

Az FTC-MOL Fehérvár FC bajnokit szombaton fél nyolckor rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME A DUNAÚJVÁROS BEJELENTÉSE:
 
,,Csapatunk egyik új igazolása egy régi-új csapattárs, Novák Zsombor visszatért.
 
Novák Zsombor 2017-ben igazolt el tőlünk, akkor a fejlődése érdekében a Ferencvárosi TC ajánlatát fogadta el. A Fradiban rövid időn belül profi szerződést kötöttek vele, még akkreditálták is az első osztályban is egy mérkőzésre. Ezután kölcsön adták Soroksárra, a fiókcsapathoz, ahol tizenegy másodosztályú mérkőzésen szerepelt a sárga feketéknél. A vele készült interjút ide kattintva olvashatják.
 
Zsombi, sok sikert nálunk!
 
Hajrá Dunaújváros!"
 
A játékos így nyilatkozott a visszatérése után:
 
 “Három évvel ezelőtt nehezen hagytam el újvarost, mert második otthonomnak tekintettem már, így izgatott voltam mikor ismét végig haladtam a vasmű úton. Belépve az öltözőbe olyan érzésem volt mintha tegnap lettem volna itt utoljára. Ehhez lehet az is hozzátartozik, hogy pont az a hely volt üres ami évekkel ezelőtt, pont az én helyem volt. Mintha semmi sem történt volna, csak a körülöttem ülök cserélődtek ki nagyrészt. Habár most is több olyan játékos van akikkel régen is együtt fociztam már az utánpótlástól kezdve. Példának okáért Tóth Ákos, Horváth Kevin, Hompót Dániel vagy éppen a Kovács Barnabás. Nekik köszönhetően, illetve annak hogy a többiek is az első perctől kezdve nagyon barátságosak, így könnyen ment az újbóli beilleszkedés. A célokról most még nehéz beszélni, egyértelműen a csapat húzójátékosa szeretnék lenni. Góllal, gólpasszokkal szeretnék hozzájárulni a sikerekhez. Motivált és elszánt vagyok, hajrá Dunaújváros!”
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Először játszhatott az „új” csapatában.

Honlapunk a téli felkészülési időszakban egyedül foglalkozott azzal, hogy Mervó Bence újra tudott játszani. És ez bizony nagy szó, hiszen Budafokra történő igazolása után egyszer sem tudta magára ölteni a BMTE mezét.
 
Január 13-án Csizmadia Csaba vezetőedző szavait osztottunk meg olvasóinkkal, aki arról nyilatkozott, hogy a támadó a többiekkel edz:
 
„Örömteli Bencét a többiek között látni, jó a lába, ami rendkívül pozitív. Maximálisan elszánt most is, csakúgy, mint az elmúlt hónapokban. Sokan feladták volna ezt a küzdelmet a sérülésekkel… Fokozatosan kell őt visszavezetni a játékba, ebben a félévben még valószínűleg epizódszerepet kap majd, hogy nyártól komolyabban is számíthassunk rá. Aztán lehetséges, hogy előbb beverekszi magát a csapatba. Tudjuk, mire képes, a legfontosabb, hogy legyen egészséges.”
 
 

Cél az NB I: Mervó Bence visszatér

Nostradamus tudhatja csak, amit Csizmadiáék szeretnének. A 2015-ös új-zélandi U20-as világbajnokságon új magyar szupertehetség teljesítményén ámuldozott a világ. Mervó Bence 5 gólt vágott a tornán, meg is szerezte az Ezüstcipőt. Nem is csoda, hogy lecsapott rá az MTK, a kék-fehérek az ETO-tól szerezték meg a támadót. A fővárosiaknál nem rúgott labdába Mervó.

 
Aztán az edzéseken mutatott teljesítménye, illetve fizikai állapota odáig javult, hogy Mervó elkezdett játszani az edzőmeccseken. Nem kezdőként, de legalább már újra pályára léphetett.
 
Január 23-án a következőket jelentettük a Budafok, edzőtáborban eltöltött, adott napjáról:
 
„A gárda a szerb élvonalban szereplő FK Indija csapatával is összecsapott, a találkozó egyetlen gólt hozott, ezt Króner Martin szerezte a 84. percben. Króner az őszi szezon végén sérvműtéten esett át. A találkozón csereként kapott lehetőséget Mervó Bence.”
 
Most hétvégén, a tavaszinak mondott szezon 2. fordulójában a Budaörs vendége volt a Budafok (1-0-ra győzött), a mérkőzés legvégén meg elérkezett a várva várt pillanat, Mervót tétmeccsen is becserélhette Csizmadia, méghozzá a 88, percben.
 
 

Mervó Bence tényleg visszatért

Méghozzá az egyik legjobb horvát csapat ellen. Pont egy héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy Csizmadia Csaba, a második helyezett Budafok vezetőedzője arról nyilatkozott, hogy Mervó Bence hamarosan visszatérhet. Mervót 2019. február 21-én igazolta le a BMTE a Győrtől, de a támadó nem sokkal később súlyos sérülést szenvedett, így azóta sem tudott pályára lépni új csapatában.

 
A csatárt meg nem más, mint a Nemzeti Sport szólaltatta meg:
 
„Már annak örültem, hogy a keretben lehettem, az már csak hab a tortán, hogy be is cseréltek" – mondta Mervó Bence, aki 419 nap elteltével játszhatott ismét tétmérkőzésen. "Végigcsináltam mindent a gyógytornászommal és az erőnléti edzőmmel, hétről hétre fejlődöm, minden napra jut valami pozitívum. Szükségem van némi időre, hogy formába lendüljek, de előrébb tartok annál, amit vártam. Nem vagyok türelmetlen, és a klub is mindenben mellettem áll. Nagyon támogató a közeg, igyekszem meghálálni a bizalmat.”
 
A Budafokra elméletileg könnyebb meccs vár a hétvégén, mert a Dorogot fogadja.
 
MERVŐ BENCE – ELŐZMÉNY, JANUÁR 13-ÁN MEGJELENT CIKKÜNKBŐL
 
„A 2018/19-es őszi szezonban 17 meccsen 2 gólt vágott, majd szerződtette a merész álmokat dédelgető Budafok, méghozzá tavaly február 21-én.
 
Ám a Budafokban azóta sem tudott pályára lépni sérülése miatt, sokan már attól tartottak, hogy véget is ér a Mervó pályafutása. Ám a műtét és a jó rehabilitáció jót tett a fizikumának és a lelkének is.
 
Ennek első, a közvélemény számára is kézzelfogható jele az volt, hogy szeptember 25-én azt jelentette az nso.hu, hogy jól halad Mervó felépülése, mert már gyógytornára jár, októberben elkezdheti a kocogást, majd utána kapcsolódhat be a közös munkavégzésbe.
 
A Budafok honlapján ma Csizmadia Csaba vezetőedző adott tájékoztatást a csapatnál eddig elvégzett téli munkáról. Mervóról a következő, örömteli gondolatokat osztotta meg a szakvezető:
 
„Örömteli Bencét a többiek között látni, jó a lába, ami rendkívül pozitív. Maximálisan elszánt most is, csakúgy, mint az elmúlt hónapokban. Sokan feladták volna ezt a küzdelmet a sérülésekkel… Fokozatosan kell őt visszavezetni a játékba, ebben a félévben még valószínűleg epizódszerepet kap majd, hogy nyártól komolyabban is számíthassunk rá. Aztán lehetséges, hogy előbb beverekszi magát a csapatba. Tudjuk, mire képes, a legfontosabb, hogy legyen egészséges.”
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC