nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

ÍME A DVTK BEJELENTÉSE:

,,Kooperációs szerződést kötött a DVTK és a KBSC FC, aminek keretében öt diósgyőri korosztályos válogatott labdarúgó (Korbély Kristóf, Szűcs Kornél, Farkas Marcell, Orosz Donát és Tóth Borisz) is pályára léphet az NB II.-ben, ha az adott hétvégén nem, vagy csak kevés játéklehetőséghez jut az élvonalban.

A gyakorlatban a kooperációs szerződés azt jelenti, hogy Feczkó Tamás és Dzurják József stábjának megállapodása alapján Korbély Kristóf, Szűcs Kornél, Farkas Marcell, Orosz Donát és Tóth Borisz akár már most hétvégén is a számukra legelőnyösebb megoldás szerint pályára léphet az NB I.-ben, az NB II.-ben, vagy akár a DVTK tartalékban is.

– Mindkét klub előnyére válik ez a megállapodás, hiszen a Kazincbarcika tehetséges fiatalokkal erősít, akik remek lehetőséghez jutnak, hogy – az egyéni karriertervvel egybevágóan – egy profi osztályban szerezzenek rutint – mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Korbély Kristóf, Orosz Donát és Tóth Borisz már bemutatkozott az élvonalban, és hozzájuk hasonlóan Szűcs Kornél és Farkas Marcell is rendszeresen meghívót kap a korosztályos válogatottakba. Számukra ebben a korban az a legfontosabb, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjanak. Eddig a képzés során az NB I. és az NB III. között kimaradt egy lépcsőfok, amit ezzel a szerződéssel sikerült megteremteni. Bízunk benne, hogy ezzel is segíteni tudjuk a legígéretesebb fiataljainkat abban, hogy stabil élvonalbeli labdarúgókká váljanak a közeljövőben.

– Örülök sikerült tető alá hozni a két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei klub együttműködését, amiben még sok lehetőség rejlik. Biztos vagyok benne, hogy mindkét klub számára előnyös szerződést kötöttünk – nyilatkozta Koszta Péter, a KBSC FC sportigazgatója. – Az NB II.-ben kötelező két 1999 után született fiatalt pályára küldeni, a most érkezők mindegyike megfelel ennek a kritériumnak, így nő a szakmai stáb választási lehetősége és a csapaton belüli versenyhelyzet is.
Külön öröm, hogy két kazincbarcikai kötődésű fiatal is szerepet kaphat az első csapatunkban. Korbély Kristóf Edelényből került hozzánk, majd innen igazolt Diósgyőrbe, míg Orosz Donát Barcikán tanulta a labdarúgás alapjait.
Igyekszünk a megyén belül minél több klubbal gyümölcsöző partneri viszonyt kialakítani. A DVTK-val kötött kooperációs szerződés egy hosszú távú kapcsolat alapja lehet annak érdekében, hogy az itteni gyerekek közül minél többen jussanak el a lehető legmagasabb szintre, akár Diósgyőrben az élvonalba is."

Kazincbarcika: Dzurják József céljai

Nehéz lesz megszerezni az első győzelmet. A Merkantil Bank Ligában szereplő Kazincbarcika együttese Gálhidi György vezetésével kezdte meg a 2019-2020-as idényt, de a barcikai vezetőség úgy döntött, hogy december elején megválnak a szakembertől, és az őszi utolsó két fordulóban már megbízott edzőként Dzurják József irányította a csapatot. Dzurják 2019.

 

ÍME A KAZINCBARCIKA NB1.HU-HOZ ELJUTATOTT BEJELENTÉSE:

,,A Magyar Labdarúgó Szövetség a fiatal labdarúgók több játéklehetőségének biztosítása érdekében az NB1-es klubok részére un. kooperációs szerződések létrejöttével lehetőséget biztosít a 21 év alatti fiatalok NB2-ben való szerepeltetésére. Az erősödő regionális együttműködés jegyében a legendás múltú, idén 110 éves DVTK és csapatunk kooperációs szerződést kötött, melynek értelmében öt diósgyőri korosztályos válogatott játékos ad majd a vezetőedző számára szélesebb lehetőséget a keret összeállítására.  Tóth Borisz, Farkas Marcell és Szűcs Kornél érkezése mellett külön öröm számunkra, hogy két barcikai kötődésű labdarúgó is bemutatkozhat csapatunkban. A kazincbarcikai Orosz Donát és az edelényi származású Korbély Kristóf is a KBSC-től kerültek Diósgyőrbe. A fiatal játékosok a tavaszi szezonban a vezetőedzők szakmai döntése alapján játszhatnak a DVTK első-, vagy harmadosztályú csapataiban, illetve a KBSC másodosztályú mérkőzésein. A DVTK-val megkötött együttműködési megállapodás további sportszakmai fejlődési lehetőséget kínál mindkét félnek.

Koszta Péter a KBSC FC sportigazgatója kiemelte, hogy mindkét klub számára előnyös megállapodást kötöttünk. Mivel az NB2-ben kötelező két 1999 után született fiatal szerepeltetése, melynek a most érkezők mindegyike megfelel, így bővül a szakmai stáb választási lehetősége és erősödik a csapaton belüli versenyhelyzet is. Külön öröm, hogy az együttműködés révén két kazincbarcikai kötődésű fiatal is szerepet kaphat az első csapatunkban. Korbély Kristóf Edelényből került hozzánk, majd innen igazolt Diósgyőrbe, míg Orosz Donát Barcikán tanulta a labdarúgás alapjait. Igyekszünk a megyén belül minél több klubbal gyümölcsöző partneri viszonyt kialakítani. A DVTK-val kötött kooperációs szerződés egy hosszú távú kapcsolat alapja lehet annak érdekében, hogy az itteni gyerekek közül minél többen jussanak el a lehető legmagasabb szintre, akár Diósgyőrben az élvonalba is.

Az együttműködésről Benczés Miklós a DVTK sportigazgatója elmondta, hogy mindkét klub előnyére válik ez a megállapodás, hiszen a KBSC tehetséges fiatalokkal erősít, akik remek lehetőséghez jutnak, hogy – az egyéni karriertervvel egybevágóan – egy profi osztályban szerezzenek rutint. Korbély Kristóf, Orosz Donát és Tóth Borisz már bemutatkozott az élvonalban, és hozzájuk hasonlóan Szűcs Kornél és Farkas Marcell is rendszeresen meghívót kap a korosztályos válogatottakba. Számukra ebben a korban az a legfontosabb, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjanak. Eddig a képzés során az NB I. és az NB III. között kimaradt egy lépcsőfok, amit ezzel a szerződéssel sikerült megteremteni. Bízunk benne, hogy ezzel is segíteni tudjuk a legígéretesebb fiataljainkat abban, hogy stabil élvonalbeli labdarúgókká váljanak a közeljövőben.

Bemutatjuk az együttműködési megállapodás révén a kettős igazolással játszó játékosokat.

KORBÉLY KRISTÓF

A 2000-es születésű Korbély Kristóf Kazincbarcikán kezdett futballozni, ahol a 2008/2009-es szezontól a KBSC U13-as csapatának volt tagja három bajnoki éven keresztül. A barcikai évek után 2012-től a Diósgyőr kötelékében játszik, itt első szezonjában a 30 megrendezett bajnoki minden mérkőzésén kezdő volt, valamint 30 góllal is segítette a korosztályos csapat sikerét. A 2013/14-es évben az U14-es csapat 27 mérkőzésén 25 találatot szerzett, az ezt követő években az U15-ös, U16-os, U17-es és U19-es csapatokban töltött be meghatározó szerepet. Korbély Kristóf a 2017/2018-as szezonban mutatkozott be a DVTK NB3 Keleti csoportjában szereplő csapatában, ekkor tizenkét mérkőzésen lépett pályára. A 2018/19-es bajnokságban az U19-es csapatban hatszor kapott szerepet, itt három gólt szerzett, emellett az NB3-ban 22 meccsen lépett pályára és hat találattal segített a DVTK II. –t, valamint ebben a szezonban jutott először szerephez a DVTK első osztályban szereplő együttesében. A támadó Korbély Kristóf a tavalyi bajnokság utolsó fordulójában, az Újpest elleni mérkőzésen a 82. percben szerzett góljával biztosította a Diósgyőr további NB1-ben való szereplését. Idén hatszor lépett pályára a harmadosztályban, valamint az OTP Bank Liga tizenhárom mérkőzésén is bizonyíthatott, valamint az MTK elleni Magyar Kupa meccsen is játéklehetőséget kapott Feczkó Tamástól.

OROSZ DONÁT

Orosz Donát szintén a KBSC-nél indította karrierjét, a 2012/13-as évben az U13-as csapatunkban játszott és a 2014/15-ös bajnokságtól szerepel a DVTK-nál, itt első évében az U14-ben 22 mérkőzésen szerzett 9 gólt, majd utána 17 meccsen játszhatott, míg a tavaszi szezont pedig ismét barcikán kezdte, nálunk 12 mérkőzésen lépett pályára. 2016-tól újra Diósgyőrben bizonyíthatott, ahol az U15-ös, U16-os, U17-es és U19-es együtteseknél kapott játéklehetőséget. A szélső hátvédként játszó Orosz Donát a 2018/2019-es szezonban lépett először pályára a Diósgyőr harmadosztályú tartalékcsapatában, ahol tíz alkalommal játszott az NB3 Keleti csoportjának mérkőzésein, valamint háromszor került keretbe és egyszer pályára is lépett az NB1-ben. Az idei bajnokságban a DVTK színeiben játszott az NB3-ban, az NB1-ben és a Magyar Kupában is.

SZŰCS KORNÉL

A 2001-es születésű Szűcs Kornél a DVTK saját nevelésű játékosa, aki a klub szinte minden korosztályában játszott. 2012/13-ban az U13-ban kapott lehetőséget, 2014/15-ben az U14-es csapatban töltött be meghatározó szerepet, de már az U15-ben is bemutatkozhatott. 2015/16-ban az U15 és az U16-os csapatokban, majd következő évben pedig az U16-os és U17-es együttesekben játszott. A 2017/18-as bajnokság egészét a tizenhetes korosztálynál töltötte, majd 2018/19-es bajnoki szezonban az U19 és a DVTK II csapatainál kapott szerepet, valamint egyszer az NB1-es keretbe is nevezték. A középső védőként, védekező középpályásként szereplő Szűcs Kornél 2019/2020-as bajnoki évben tízszer szerepelt a harmadosztályban és a Dabas elleni kupameccsen lépett pályára a DVTK első csapatában.

FARKAS MARCELL

Farkas Marcell Szűcs Kornélhoz hasonlóan 2001-ben született és gyermekkora óta a DVTK kötelében futballozik. 2007-ben került a miskolci csapathoz és U9-es korosztálytól kezdve egészen az első osztályban szereplő felnőtt csapatig mindenhol bemutatkozhatott. Szerepelt az U14, U15, U16, U17 és U19-es csapatokban. A 2016/17-es és a 2017/18-as bajnokságban egy-egy alkalommal bekerült a harmadosztályú keretbe, de a 2018/19-es szezonban már alapembernek számított a DVTK II-nél, ahol ekkor 26 meccsen lépett pályára. A középső védőként játszó Farkas Marcell az idei bajnokságban szintén a tartalék csapatban jutott szerephez, a keleti csoport 13 mérkőzésén szerepelt.

TÓTH BORISZ

A 2002-es születésű Tóth Borisz szintén diósgyőri nevelésű játékos, meghatározó szerepet töltött be a klub korosztályos együtteseinél. 2014/15-ben és 2015/16-ban az U14-es csapatoknál számítottak a játékára, 2016/17-ben az U15-ben és U16-ban bizonyíthatott, 2017/18-ban pedig a másodosztályú U17-es bajnokságot megnyerő csapat tagjaként 28 mérkőzésen lépett pályára. 2018/19-ben az U17 első osztályában 15 meccsen szerepelt, az U19-ben ötször lépett pályára, tizenhétszer játszott az NB-ban, valamint tízszer került az első osztályú keret tagjai közé, ahol egyszer csereként pályára is léphetett. A középső középpályásként játszó Tóth Borisz 2019/2020-as bajnokságban 13 NB3-as meccsen játszott és egyszer került az OTP Bank ligában szereplő DVTK keretébe."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tavasszal még nem játszott a támadó.

Eddig 89 élvonalbeli mérkőzésen 6 gólt szerzett Bőle Lukács, az FTC támadója, aki 2016 nyarán lett az FTC játékosa.

Az ősszel csak 6 bajnoki mérkőzésen kapott bizonyítási lehetőséget Szerhij Rebrov vezetőedzőtől, 3-szor volt kezdő, összesen 292 percet töltött a pályán. Tavasszal viszont egyet sem.

Bőlével kapcsolatban az nb1.hu zalai forrásokból úgy értesült, hogy a támadó tavasszal mindenképpen a bennmaradásért küzdő ZTE csapatát erősíti majd.

Cikkünk megjelenésekor hivatalos bejelentés még nem történt az ügyben.

FRISSÍTVE: 18.43

Bőle Lukács: megerősítve! – NB1.hu

Délután egyedüliként jelezte az nb1.hu, hogy a Fradi játékosa Zalaegerszegre kerül. Íme, a két klub bejelentése: ZTE "Bőle Lukács fél év kölcsönbe érkezik Zalaegerszegre. A 2020-as téli átigazolási időszak utolsó napján minőségi erősítést jelentő középpályást igazolt klubunk: nyárig kölcsönvettük a Ferenváros 29 éves játékosát, Bőle Lukácsot.

 

FRISSÍTVE: 19.03

Távozik a Fradi grúz válogatott védője? – NB1.hu

Ferencváros 2019 januárjában lett a Ferencváros játékosa, a 13-szoros grúz válogatott játékos, Lasa Dvali. Dvali 15 NB I-es mérkőzésen játszott, középső védő létére 2 gólt is szerzett. Egyet tavaly februárban a Loki ellen, azon a mérkőzésen ollózta Zsóri Dániel a Puskás-díjas találatát. A másikat a Kövesd ellen szerezte április 13-án.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

3 utánpótláskorú játékossal erősítenek.

Fél év után távozik Vácról Pölöskei Péter, míg Tóth Dominik a Fradi U19-es csapatától érkezik kölcsönbe – írta meg az nso.hu.
 
Tavaly nyáron tért vissza Vácra Pölöskei, a Füzesgyarmatról került vissza egykori egyesületébe. 12 NB II-es bajnokin jutott lehetőséghez a visszatérése óta, egy gólt szerzett ezeken a találkozókon. A 28 éves támadó közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal.
 
A Ferencvárostól fél évre kölcsönbe érkezik Tóth Domnik, a 19 éves játékos szélső támadóként szerepelt a csapatában. Az utánpótlásból felkerült a 17 éves Kakuk Erik, valamint a 18 éves Márkus Martin.
 
A Vác a következő fordulóban a Soroksárt fogadja pályaválasztóként, a meccset Balmazújvárosban rendezik meg. A váciak helyzete egyre reménytelenebb, 8 pontot szereztek eddig a bajnokságban, 14 pontra van tőlük a bennmaradást jelentő 17. hely.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

És újabb utánpótlás-válogatottat?

A télen már megszerezte a rengeteget igazoló Vasas az ETO utánpótlás-válogatott tehetségét, Hidi M Sándort, aki a komplett magyar labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége ám.
 
És honlapunk hírei szerint újabb fiatal igazolhat Győrből Angyalföldre. 
 
 
 

Őstehetség volt a Vasas legjobbja – INTERJÚ

Olyan, mintha 10 éve ismerné Feczesinéket. A Békéscsaba elleni 0-0 alkalmával játszotta a Vasasban az első NB II-es meccsét Hidi M Sándor. A fiatal tehetség a mezőny legjobbja volt. Hatalmas munkával hívta fel magára a figyelmet, a pálya minden szegletében hasznos, célra mutató játékkal segítette a csapatát.

 
 
Méghozzá annak a Kalmár Olivérnek a személyében, aki 10, utánpótlásban eltöltött év után tavaly februárban kapott profi szerződést a zöld-fehérektől. Kalmár összesen eddig 23 NB II-es mérkőzésen lépett pályára.
 
A megállapodást még ma bejelenthetik az érdekeltek.
 
FRISSÍTÉS, 18.05: Megtörtént a hivatalos bejelentés

20.23: Újabb távozók lehetnek

 

Vasas ketten távozhatnak

Kapus és egy középpályás. Honlapunk, mely előre jelezte, hogy a Vasas ma is Győrből igazol, megbízható, angyalföldi forrásokból úgy értesült, hogy két játékos távozhat a piros-kékektől. Az egyikük Bősz Levente kapus, aki 2018 nyarán igazolt Angyalföldre.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME A KECSKEMÉT BEJELENTÉSE:
 
,,A KTE HUFBAU az átigazolási időszak utolsó napján is igazolt, Puskás Zoltán súlyos sérülése miatt ugyanis feltétlen szükség volt a támadósor további megerősítésére. Tóth Dániel személyében az NBII-ből igazoltunk csatárt, a 25 esztendős játékos Békéscsabáról érkezik hozzánk másfél évre kölcsönbe.
 
Tóth Dániel Orosházán ismerkedett meg a játék alapjaival, majd nagyon gyorsan Békéscsabára igazolt, ahol aztán gólerős teljesítménnyel járta végig az utánpótlás korosztályokat. 2011 nyarán visszatért Orosházára, ahol az NBII-ben is bemutatkozhatott, második szezonjában 12 gólt jegyzett. A 2013/2014-es kiírásban Balmazújvárosban és Kozármislenyben játszott, ezalatt újabb 6 gólig jutott. Egy szolnoki, majd egy újabb kozármislenyi kitérő után, 2016 februárjában tért vissza Békéscsabára. Az Előrénél főleg a padról szállt be, de így is fontos gólokat szerzett, a legfontosabbat talán ebben a szezonban, hiszen a Magyar Kupából az ő góljával ejtette ki a Ferencvárost a Békéscsaba.
 

Kecskemét: két távozó

Íme a kecskeméti klub hivatalos közleménye: "A KTE HUFBAU az átigazolási időszak hajrájában két játékosát is elengedte, azonban nem végleg. Balog Marcell hosszú kihagyás után lendülhet újra játékba Kiskunfélegyházán, míg Szabó Gergő NBIII-as rutint szerezhet Cegléden. Balog Marcell utoljára tavaly májusban, egy makói bajnokin léphetett pályára, majd visszatérő térdproblémái miatt elkerülhetetlen volt esetében a műtét.

 
Tóth Dániel szerdán még kezdő volt a Puskás Akadémia elleni kupameccsen, csütörtökön azonban már mindenben megállapodtunk vele, illetve klubjával a folytatásról. Új támadónknak nem sok ideje volt gondolkodni a váltáson, hiszen szorított a határidő is, de örül a kecskeméti lehetőségnek:
 
„Őszintén szólva nagyon örültem a KTE megkeresésének. Békéscsabán nagyon nehéz helyzetben voltam, vélhetően kevés lehetőséghez jutottam volna tavasszal. Az elején egy kicsit gondolkodtam a váltáson, de utána nem volt kérdés, mert szerettem volna minél többet játszani, reményeim szerint erre itt lesz lehetőségem. Károly Bálintnál is érdeklődtem, mielőtt aláírtam volna, nagyon jó kapcsolatban voltunk Békéscsabán, ez is segítette a döntésemet, mert pozitívan beszélt a klubról. A célom az elsősorban, hogy segítsem a csapatot játékommal" – mondta utolsó téli érkezőnk. 
 
A KTE HUFBAU kerete ezzel véglegessé vált tavaszra."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Még nem hivatalos bejelentés.

Eddig 72 NB I-es mérkőzésen 7 gólt rúgott Beliczky Gergő, aki az elmúlt fél évben a Kaposvár játékosa volt.

A Rákócziban az ősszel 13 mérkőzésen lépett pályára, 9-szer volt kezdő, összesen 881 percen át bizonyíthatta képességeit.

Utóbbi kitétel azért is fontos, mert váratlanul, közös megegyezéssel szerződést bontott a támadóval a klubvezetés. Az nb1.hu úgy tudja azért, mert fiatalítani szeretnének az elöljárók. Cikkünk megjelenésekor még nem tett hivatalos bejelentést a Kaposvár.

A hivatalos átigazolási szezonnak ma éjfélkor vége lesz, de ha Beliczky szabadon igazolható marad utána, akkor bármelyik csapat leigazolhatja. Mert csapat nélküli futballistákra nem vonatkozik az időkorlát.

FRISSÍTÉS:

Február 17.: Valóban távozott Beliczky

Kaposvár: két játékos érkezett a Lokitól – NB1.hu

Egyre nehezebb helyzetben van a Kaposvár. Az újonc az utolsó helyen áll az NB I táblázatán, a Rákóczi az előző fordulóban a Honvédtól szenvedett 1-0-s vereséget hazai környezetben. A kaposváriakat jelenleg 13 pont választja el a 10. pozícióban lévő Pakstól, a különbség eltüntetésére 12 meccsük maradt a Somogy megyeieknek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nehéz lesz megszerezni az első győzelmet.

 
A Merkantil Bank Ligában szereplő Kazincbarcika együttese Gálhidi György vezetésével kezdte meg a 2019-2020-as idényt, de a barcikai vezetőség úgy döntött, hogy december elején megválnak a szakembertől, és az őszi utolsó két fordulóban már megbízott edzőként Dzurják József irányította a csapatot.
 
Dzurják 2019. februárjában érkezett a borsodi csapathoz, és mint asszisztensedző dolgozott Gálhidi György mellett, a tavalyi utolsó bajnokijainkon azonban már mint vezetőedző foglalt helyet a barcikai kispadon.
 
Az 57 éves Fradi-legenda a Soroksár ellen egy 0-1-es vereséggel debütált, amit az évzáró békéscsabai győzelem követett (1-0).
 
Azóta a vezetőedzőt véglegesítették a posztján és idén két döntetlennel nyitott a Kazincbarcika. A nyitófordulóban otthon az Ajka ellen játszottak 1-1-et a sárga-kékek, majd a 2. fordulóban már 2-0-ra égtek a Tiszakécske vendégeként, de ezt a meccset is sikerült döntetlenre menteniük.
 
Az utolsó negyed órában, még 2-0-s hazai vezetésnél a Tiszakécske találta el a kapufát, de mindezek után feltámadt a Dzurják-alakulat és előbb a 77. percben Kovac szépített, majd az utolsó pillanatokban, egészen pontosan a 93. percben Krausz egalizált, pontot mentve ezzel csapatának.
 
Dzurják így nyilatkozott a meccs után:
 
"Az első 60 percünk gyalázatos volt. Az agresszív hazai csapat ellen enerváltan futballoztunk. Óriási szerencsénk volt, hogy meccsben tudtunk maradni. Egy nagy egyéni hiba kellett ahhoz, hogy a mi csapatunk elinduljon felfelé és játssza azt a játékot, amit már az első perctől kellett volna. Ha szerencsével is, de szereztünk egy pontot."
Szerencsére hétvégén is szüksége lehet a kazincbarcikai egyletnek, hiszen a jól erősített ETO látogat a Pete András Stadionba.
 
Az NB II 14. helyén álló csapat 9 pontra van a veszélyes, kiesést jelentő zónától, viszont nem vár könnyű sorsolás Berki Istvánékra, hiszen a Győr után a Vasast fogadják, majd a Nyíregyháza vendégei lesznek.
 
Dzurják szeretné tartani magát a véglegesítésekor elmondottakhoz, miszerint:
 
"Megpróbálok eleget tenni az elvárásoknak és remélem tavasszal el tudjuk érni azt a célt, amit a szezon elején kitűztünk. Hiszek ebben a keretben, kiegyenlített most a mezőny az NB II-ben, de ha tavasszal rendben leszünk tudjuk teljesíteni a kitűzött célokat."
 
Ami a biztos bennmaradást jelent Kazincbarcikán.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A toppligákon kívül portugál és német másodosztályú meccsek.

 

NB I
21. FORDULÓ

17.00: Debreceni VSC–Mezőkövesd Zsóry FC
17.00: ZTE FC–Újpest FC 
17.00: Kaposvári Rákóczi FC–Budapest Honvéd 
17.00: Puskás Akadémia FC–Kisvárda Master 
17.00: Diósgyőri VTK–Paksi FC (Tv: M4 Sport) 
19.30: Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) 

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ

13.30: Southampton–Burnley (Tv: Digi Sport1)
18.30: Norwich City–Liverpool (Tv: Spíler1)

FRANCIA LIGUE 1
25. FORDULÓ

17.30: Amiens–PSG (Tv: Digi Sport2)
20.00: Bordeaux–Dijon (Tv: Digi Sport2)
20.00: Nantes–Metz
20.00: Nimes–Angers
20.00: Toulouse–Nice (Tv: Digi Sport3)

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

15.30: Augsburg–Freiburg
15.30: Hoffenheim–Wolfsburg
15.30: Paderborn–Hertha BSC
15.30: RB Leipzig–Werder Bremen (Tv: Sport2)
15.30: Union Berlin–Bayer Leverkusen
18.30: Fortuna Düsseldorf–Borussia Mönchengladbach (Tv: Sport2)

NÉMET BUNDESLIGA 2
22. FORDULÓ

13.00: Hannover–Hamburg (Tv: Sport2)

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ

15.00: Lecce–SPAL (Tv: Digi Sport3)
18.00: Bologna–Genoa (Tv: Digi Sport1)
20.45: Atalanta–Roma (Tv: Digi Sport1)

SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ

13.00: Mallorca–Deportivo Alavés (Tv: Spíler2)
16.00: FC Barcelona–Getafe (Tv: Spíler2)
18.00: Villarreal–Levante (Tv: Spíler2)
21.00: Granada–Valladolid (Tv: Spíler2)

PORTUGÁL PRIMEIRA LIGA
21. FORDULÓ

19.00: Benfica–Sporting Braga (Tv: Sport1)
21.00: Rio Ave–Sporting CP (Tv: Sport1) 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Soha ennyien nem igényeltek még belépőket.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) akár 710 ezer jegyet is el tudna adni a nyári Európa-bajnokság Németország-Franciaország csoportrangadójára, ennyi igénylés érkezett ugyanis a meccsre, amelyet a mintegy tizedennyi néző befogadására alkalmas müncheni stadionban rendeznek.

Az UEFA pénteki közlése szerint csak a július 12-i, londoni döntő iránt érdeklődtek ennél többen, 714 ezren.
    
A német-francia csatát június 16-án rendezik a bajor fővárosban, München mellett Budapesten, a Puskás Arénában bonyolítják le az F csoport mérkőzéseit. A négyesnek még a címvédő portugálok a tagjai, s ide kerül a magyar válogatott is, amennyiben sikerrel veszi a pótselejtezőt.

A Puskás Aréna lehet az Év Stadionja – NB1.hu

A stadionokkal már 2010 óta rendszeresen foglalkozó Stadium Database nevű oldal minden évben szavazást indít a legpompásabb létesítményekkel kapcsolatban. Ezúttal a 2019-ben átadott legszebb arénát keresi a portál, a majd 20 országot felvonultatott 21 stadion közé bekerült a Puskás Aréna, valamint a dunaszerdahelyi DAC létesítménye, a Mol Aréna is.


    
Az egész Eb-re – amelyre 12 ország arénáiban kerül sor – összesen több mint 28 millió jegyigénylés érkezett, ez rekord a torna történetében. A kontinensbajnokságra 2,5 millió belépő áll rendelkezésre.
    
A magyarországi mérkőzésekre 420 ezren szerettek volna jegyet vásárolni – írja az mlsz.hu. Az elkelt belépők 64 százalékát a rendező országokban vették meg, így Magyarországon is sok szurkoló jutott jegyhez. A Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak majd a csapatok, a világbajnok francia és az Európa-bajnok portugál csapat biztosan itt csap össze – erre a találkozóra az elkelt jegyek 40 százalékát vásárolták meg Magyarországról; 20,5 százalékát francia, míg csaknem 10 százalékát portugál drukkerek vették meg.
    
A legtöbb magyar szurkoló a pótselejtezőből továbbjutó csapat és a portugálok meccsén lesz: az erre a mérkőzésre elkelt jegyek 57,1 százaléka magyar szurkolókhoz került. A csoport még nem ismert csapata és Franciaország közti találkozóra a belépők 46,3 százaléka, a nyolcaddöntőre pedig 50,5 százaléka jutott hazai szurkolókhoz. Ez utóbbira Angliából érkezett még igény: a belépők 7,3 százaléka került angolokhoz.
    
A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján olvasható összegzésből kiderül, hogy azon szurkolók, akiknek csapata csak a most következő rájátszásból jut ki – két márciusi győzelem esetén tehát a magyar drukkerek is -, áprilisban igényelhetnek majd még a fennmaradt jegyekből. Ezeket "érkezési sorrendben" adja majd el az UEFA, nem pedig sorsolás alapján, ahogy az előző szakaszokban történt.
    
A felszabaduló jegyek cseréjére, eladására, vásárlására február végétől, kizárólag az UEFA felületén lesz lehetőség.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A DAC pályája is díjazott lehet.

A stadionokkal már 2010 óta rendszeresen foglalkozó Stadium Database nevű oldal minden évben szavazást indít a legpompásabb létesítményekkel kapcsolatban.

Ezúttal a 2019-ben átadott legszebb arénát keresi a portál, a majd 20 országot felvonultatott 21 stadion közé bekerült a Puskás Aréna, valamint a dunaszerdahelyi DAC létesítménye, a Mol Aréna is.

 

Kétféle díj is kiosztásra kerül: egyet az építészek ítélnek oda, de a szavazásba a szurkolók is bekapcsolódhatnak – adta hírül a sportolunk.sk. 

A versenyt a stadiumdb.com portál hirdette meg, amely a világ élvonalába tartozik a futballstadionokkal foglalkozó weboldalak között. 

A listára kizárólag a 2019-ben átadott, legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerültek fel. Szavazni március 15-ig lehet, a weboldalról kötelezően öt stadiont kiválasztva.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Deutsch Tamás és Orosz Pál is felszólalt.

A Ferencváros-MTK labdarúgó örökrangadók 119 éves történetéről nyílt pénteken MetróArt kiállítás, amelynek 36 tablója egy hónapon keresztül látható az M2-es, az M3-as és az M4-es vonal szerelvényein.

A tárlatot bemutató pénteki sajtótájékoztatón Kirschner Péter, a kiállítást szervező Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke elmondta: 2014-ben, a holokauszt 70. évfordulója kapcsán számtalan ötlet merült fel arról, milyen sokféle módon lehet bemutatni azt, hogy a zsidóság hosszú évtizedeken keresztül járult hozzá a gazdasághoz, a kultúrához vagy a sporthoz.

Szegedi Péter sporttörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy az FTC és az MTK vetélkedése az egész magyar futballkultúráról is szól, és messze túlmutat a labdarúgáson.     
    

"Az 1910-es években a magyar labdarúgás a világ futballjának centruma is lett, klubszinten az FTC és az MTK gyorsan kiemelkedett a többi közül, velük nagyobb tömegek tudtak azonosulni" – fogalmazott Szegedi, aki hozzátette: bár az MTK ugyan sosem volt deklaráltan zsidó klub, a zsidóság számára jó azonosulási lehetőséget jelentett, míg Ferencváros munkáskerületnek számított, ezért a kisemberek csapatának tartották.  
    

A sporttörténész – aki a tablók szövegeit Dénes Tamás sportújságíróval együtt írta – emlékeztetett rá, hogy az örökrangadó kifejezés 1933-ban született meg, amikor az Újpest felemelkedésével megszűnt a két klub egyeduralma, de a későbbiekben is meghatározó szerepet játszottak a magyar labdarúgásban. Szegedi Péter ismertette, hogy a Fradi Múzeumtól és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumtól kapott fotókat különféle tematika köré rendezték, a kiállítás keretében bemutatják az örökrangadó helyszíneit, a legemlékezetesebb párharcokat, a két csapat által játszott kupadöntőket, valamint azokat a játékosokat és edzőket, akik mindkét klubban megfordultak.
    

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy 1903 és 1921 között minden magyar bajnokságot a két csapat valamelyike nyerte meg, illetve azt is elárulta, hogy az angolszász derbi kifejezés magyarosítására 1931-ben pályázatot írtak ki, és egy salgótarjáni fodrászsegéd ötletére választották a rangadót. Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hangsúlyozta, hogy a Fradi és az MTK a magyar labdarúgás két legeredményesebb, és legmeghatározóbb klubja, hiszen együtt 53 bajnoki címet szereztek, az FTC 30-at, az MTK 23-at.
    

"Azért időzítettük mostanra a kiállítást, mert 2020 az európai labdarúgás ünnepe, és egyben a magyaré is, mert először leszünk házigazdái az eseménynek. A kiállítással erre is szeretnénk készülni" – jelentette ki Deutsch, aki reményét fejezte ki, hogy a kék-fehér klub tavasszal sikerrel veszi az NB II megpróbáltatásait, így a 2020/21-es idényben újra lesz majd örökrangadó.
    
Amint elhangzott, a Fradi-MTK örökrangadók tárlat megnyitását azért időzítették február 14-re, mert 18 éve ezen a napon hunyt el az MTK Budapest stadionjának névadója, Hidegkuti Nándor.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Élete szezonjára készül Vida Kristopher

Vida Kristopher 2016 nyarán igazolt a szlovák élvonalban szereplő DAC 1904 együtteséhez, ahol a kezdeti nehézségek után, László Csaba érkezését követően teljesítménye sokat javult, és lett egyre meghatározóbb tagja a kék-sárga csapatnak.

Azóta több edzőváltáson is átesett a dunaszerdahelyi klub, de Vida élvezte az eddigi összes szakvezető bizalmát, hamarosan kiderül, hogy a január elején kinevezett Hélder Cristovao milyen szerepet szán a magyar válogatott játékosnak. A csapat ideális körülmények között, Máltán és Törökországban edzőtáborozott, de a 24 éves futballista már nagyon várja a bajnoki meccseket.

A 2021 nyaráig a klub kötelékéhez tartozó támadó a DAC honlapjának nyilatkozott:

„Személy szerint sokkal jobban szeretek olyan összecsapásra készülődni, aminek rendes tétje is van, de gondolom, ez minden futballistára igaz. A felkészülés alatt mindenki azért küzd, hogy szerepet kapjon a tétmérkőzéseken. Nagyon vártuk már ezt a hetet, hogy felkészülhessünk a Szenice elleni összecsapásra.”

A fiatal támadó személyes céljait is részletezte a hétvégén induló tavaszi szezon előtt:

„Mindenképpen szeretnék a góllövőlista élén végezni. Nagy segítség, hogy Šporar távozott Szlovákiából, mert ő durván szórta a gólokat (a góllövőlistán Vida előtt álló hármasból ketten is távoztak, így már csak egyetlen játékos, egyetlen góllal előzi meg a csatárt). De rajtam kívül még Kalmár Zsoltinak is jó esélye van erre, hiszen az ő statisztikái is kiválóak. Megpróbálunk belehúzni a tavaszi szezonban és az élbolyban végezi. Az lenne a legszebb, ha mi végeznénk az első két helyen. Ez nagy valószínűség szerint azt is jelentené egyúttal, hogy a csapat is az első kettőben végez.”

A DAC élvonalbeli történelmében korábban egyetlen alkalommal adott gólkirályt a klub, az 1993/94-es szezonban Pavol Diňa volt a szlovák élvonal legeredményesebb játékosa.
„A célom több gólt lőni, mint tavaly. Ha ez megvan, akkor Šporart be is érném. De mivel ő már nincs itt, nem tudja gyarapítani a találatai számát. Nekem és a klubnak is nagyon jó érzés lenne, ha gólkirályként zárhatnám a szezont.”

A tavaszi első fordulóban a Szenice csapatát fogadja a négy magyart is foglalkoztató DAC, (az említett Kalmár és Vida Kristopher mellett Schäfer András és Vida Máté is a klubbot erősíti) amely csapat nagy változáson ment keresztül a téli szünetben:

„Szerintem a mérkőzés két véglet szerint alakulhat. Nyilván nagyon motiváltak lesznek amiatt, hogy az átigazolási piac még nem zárult le, így esetleg ellenünk felhívhatják magukra a figyelmet. A másik véglet viszont az, hogy nem volt idejük összeszokni, ezért egy jó mérkőzést játszva megszórhatjuk őket. Mi inkább erre készülünk, ebben bízunk. Megpróbáljuk őket a lehető legalaposabban kielemezni, de nehéz lesz, mert nincs róluk sok felvétel, nem igazán játszottak még együtt. A saját dolgunkra fogunk összpontosítani és ha az úgy fog működni, ahogy kell, akkor szerintem nem lesz gond itthon.”

A játékos élete szezonjára készül tavasszal:

„Azt szeretném, ha ez lenne pályafutásom legjobb tavasza. Arra számítok, hogy megnyerjük a kupát a bajnokságot pedig úgy zárjuk, ahogy illik és a lehető legtöbb pontot gyűjtjük be.”

A Dunaszerdahely a tabella harmadik helyén áll, pontazonossággal a második MSK Zilina után, és tíz pontos hátrányban a listavezető Slovan Bratislava mögött.
A nyitó forduló után a DAC a Ruzomberok otthonába látogat, majd következik a rangadó a fő vetélytárs Zilina ellen, szintén idegenben.

A PROGRAM:

Február 15., szombat:
14:00: Nitra – Pohronie
14:00 Sered – Ruzomberok
14:00 Trencín – Zemplín M.

Február 16., vasárnap:
14:00: Zilina – Zlate Moravce
15:00: Dunaszerdahely – FK Senica
15:00 Trnava – Slovan Bratislava

A bajnokság állása:

1. Slovan Bratislava 18 14 3 1 42-11 45
2. Zilina 18 10 5 3 29-15 35
3. Dunaszerdahely 18 11 2 5 29-22 35
4. Ruzomberok 18 6 7 5 22-23 25
5. Zemplín Michalovce 18 6 5 7 24-23 23
6. Trnava 18 7 2 9 22-23 23
7. Zlate Moravce 18 5 8 5 18-20 23
8. Trencín 18 5 6 7 29-29 21
9. FK Senica 18 5 4 9 22-30 19
10. Sered 18 4 6 8 17-26 18
11. Nitra 18 4 3 11 14-29 15
12. Pohronie 18 3 5 10 19-36 14

A góllövőlista állása:

1. Sporar A. (Slovan Bratislava) 12 gól
2. Castaneda F. (Senica) 8 gól
3. Ristovski M. (Nitra) 8 gól
4. Bernat J. (Zilina) 7 gól
4. Vida K. (DAC) 7 gól

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szalai volt csapata ellen bizonyíthat.

A Gulácsi Pétert és a sérült Willi Orbánt foglalkoztató Lipcse a kiesés ellen menekülő Werder Brement fogadja, a magyar válogatott játékosok csapatának kötelező lenne a győzelem, de Julian Nagelsmann az RB vezetőedzője óva int, hogy játékosai már arról beszéljenek, hogy győzelem esetén, visszaelőzik a Bayern Münchent (vasárnapig biztosan), hiszen a: "Werder attraktív focit játszik, és eddig minden top-csapat ellen igen jó teljesítményt nyújtott a ligában. Elég jó játékost tudhat a soraiban, és Florian Kohfeldt (a vendégek vezetőedzője – a szerk.) az egyik legjobb edző a Bundesligában.

Olyan focit játszat csapatával, amit a semleges szurkolók is szívesen néznek, de a Brement az egész idényben hatalmas sérülés-hullám súlytja." – osztotta meg klubja honlapján gondolatait a meccs előtt Nagelsmann.

A "Bikáknak" az előző heti, bravúros müncheni pontszerzés akkor ér igazán valamit, ha az ilyen meccseket stabilan hozzák.

A Sallai Rolandot foglalkoztató SC Freiburg Augsburgba látogat, és harcol tovább az Európa-ligás helyekért, amihez pontot, pontokat kell szereznie idegenben, a tavasszal csak 22 percet játszó magyar szélső csapatának.

A Hoffenheim a Wolfsburgot, a Padeborn a Herthát fogadja, míg a kisebbik berlini klub, az Union a Leverkusen együttesét várja a fővárosba.
A Willi Orbánékat üldöző Mönchenglabdachra könnyebb meccs vár, a kiesőjelölt Düsseldorf otthonába látogatnak Marcus Thuramék, és harcolnak tovább a bajnoki címért.

Szalai Ádám a Hertha elleni meccset megelőzően, karácsony előtt volt legutóbb kezdő a Mainzban, de ha már az előző fordulóban újra az elejétől kapott bizalmat a támadó a fővárosiak ellen, jó teljesítménnyel, és hasznos játékkal segítette csapatát a 3-0-s sikerhez. Szalai reméli, hogy tovább folytatódik a mainzi jó szereplés, hiszen csak négy pont választja el a piros mezeseket az osztályozós helytől.

A Bundesligában 52 gólt, és 26 gólpasszt jegyző Szalaira, korábbi csapata a Schalke, és egy nehéz meccs vár vasárnap. A válogatott csatár egy idényt húzott le korábban Gelsenkirschenben, 28 meccsen 7 gólt szerezve a 2013-2014-es bajnokságban a kék-fehéreknek.

A címvédő München a Köln ellen folytatná bravúros tavaszát, és tartaná szűkös előnyét üldözői előtt.

Bundesliga, 22. forduló:

szombat: 
15:30 Augsburg-Freiburg
15:30 Hoffenheim-Wolfsburg
15:30 Paderborn-Hertha BSC
15:30 RB Leipzig-Werder Bremen
15:30 Union Berlin-Leverkusen
18:30 Düsseldorf-Mönchengladbach
Vasárnap:
15:30 Köln-Bayern München
18:00 Mainz-Schalke 04

A Bundesliga állása, 21 forduló után:

1. Bayern München 21 13 4 4 58:23 +35 43 
2. Leipzig 21 12 6 3 53:25 +28 42
3. Dortmund 21 11 6 4 59:32 +27 39
4. Mönchengladbach 20 12 3 5 38:23 +15 39
5. Leverkusen 21 11 4 6 35:27 +8 37
6. Schalke 04 21 9 8 4 32:27 +5 35
7. Hoffenheim 21 10 3 8 31:32 -1 33
8. Freiburg 21 9 5 7 30:30 0 32
9. Eintracht Franfkurt 21 8 4 9 37:31 +6 28
10. Wolfsburg 21 7 7 7 25:26 -1 28
11. Berlin Union 21 8 2 11 25:32 -7 26
12. Augsburg FC 21 7 5 9 33:44 -11 26
13. Köln 20 7 2 11 27:38 -11 23
14. Hertha Berlin 21 6 5 10 25:37 -12 23
15. Mainz 21 7 0 14 31:48 -17 21
16. Düsseldorf 21 4 5 12 20:42 -22 17
17. Werder Bremen 21 4 5 12 25:48 -23 17
18. Paderborn 21 4 4 13 26:45 -19 16

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mindenben igazuk van a szurkolóknak!

Miután Jürgen Klinsmann lemondott a Hertha BSC vezetőedzői posztjáról jeleztük, hogy a berlini drukkerek azt szeretnék, hogy a gárda korábbi, kiváló munkát végző szakvezetője, Dárdai Pál legyen újra a csapat szakmai vezetője.

A klub vezetői azonban másképpen döntöttek, így Dárdai tovább tölti fizetett szabadságát, a nyáron kell majd ismét munkába állnia Berlinben, az U17-es gárdánál.

Hertha: megvan az új vezetőedző – részletek – NB1.hu

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy Jürgen Klinsmann távozott a Hertha csapatától. Többen arra számítottak, hogy Dárdai Pál váltja a szakembert a berlini csapat kispadján. A Herthánál csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak, ahol Michael Preetz bejelentette, hogy a következő hetekben Alex Nouri fogja vezetni a gárdát, munkáját pedig Markus Feldhoff segíti.

A nagyszerű szakemberrel a Nemzeti Sport készített interjút, melyben Dárdai elmondta, a klub vezetői közül senki nem kereste azzal a szándékkal, hogy vegye át újra vezetőedzői posztot az első csapatnál. Azt viszont elmondta, akármerre jár Berlinben, az emberek megállítják, azt kérdezik tőle, mi lesz a csapattal.

Dárdai a szurkolóknak és az NS-nek is azt mondta, nem fél attól, hogy kiesne a Hertha, mert 6 pontos előnye van az osztályozós helyen álló Düsseldorf előtt, ráadásul négy olyan mérkőzése jön, amiken bőven gyűjtögetheti a pontjai számát, mivel riválisok ellen játszik majd a csapat.

A vezetők döntésébe azonban nem nyugszanak bele a Hertha hívei, akik továbbra is – tegyük hozzá, hogy teljes joggal – istenként tekintenek a magyar szakvezetőre. Éppen emiatt petíciót indítottak azért, hogy újra a magyar legyen a vezetőedző.

Pal Dardai als Trainer bis Saisonende bei Hertha BSC zurück holen!

Sehr geehrte Geschäftsführung von Hertha BSC,sehr geehrte sportliche Leitung,sehr geehrter Herr Preetz,nach den letzten, teilweise chaotisch verlaufenen Wochen bei Hertha BSC sollten wir uns alle einig sein, dass es aktuell einzig und allein darum geht, dass die Mannschaft den Klassenerhalt schafft. Sämtliche Nebenkriegsschauplätze müssen ab sofort konsequent unterlassen werden, der Fokus ist komplett auf die sportliche Situation zu richten.

Mint írták, Dárdai olyan időkben is kiváló eredményeket ért el a Hertba BSC élén edzőként, amikor sokkal, de sokkal szűkösebb anyagi lehetőségek álltak rendelkezésre.

Azt is jelezték, hogy senki más nem tud annyira azonosulni a Herthával, mint Dárdai Pál.

A drukkerek kijelentéseit Magyarországról is alátámaszthatjuk!

Óriási pillanat: először kezdett együtt a két Dárdai – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy gól dönthet, állítja az alapember.

Szakmai csúcsrangadóra kerül sor szombat este, hiszen a címvédő, és jelenleg is első Ferencváros a második helyezett MOL Fehérvár FC-t fogadja a Groupama Arénában.

A Fehérvár beragadt a tavaszi rajton, hazai pályán a Honvéd ellen játszott gól nélküli döntetlent, majd az Újpest vendégeként a mérkőzés végén csikarta ki a győzelmet (1-0), hogy aztán ismét pontokat veszítsen Debrecenben (1-1).

Az előző fordulóban tovább folytatódott a "sorminta", és a döntetlen után, győzelem következett a székesfehérvári klubnál, de a Mezőkövesd elleni 2-1-es siker korántsem sem volt magabiztosnak nevezhető, Kuttor Attila együttesétől két gólt is elvett a játékvezető, és bizony közelebb is volt a matyóföldi alakulat az egyenlítéshez, mint a Vidi a harmadik gól megszerzéséhez.

Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója próbálja is tovább erősíteni együttesét, a nagy visszatérő Nikolics Nemanján kívül a román válogatott Dragos Nedelcu-t, az FCSB (korábban Steaua Bukarest) játékosát is Székesfehérvárra csábítaná a sportigazgató a román sajtóhírek szerint.

A középpályás Magyarországra is utazott, de korántsem biztos, hogy végül meg tudnak egyezni a felek. Több román sportportál is arról számolt be, Nedelcu mégsem igazol az NB I-be, a 22 éves középpályás ugyanis személyes igényei miatt nem tudott egyelőre megegyezni a fehérvári vezetőséggel.

Román szappanopera a köbön: mi lesz a Vidi kiszemeltjével? – NB1.hu

Forrás: Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy Nikolics Nemanja leigazolását követően még egy játékos szerződését tervezte/tervezi a MOL Fehérvár csapata: a román válogatott Dragos Nedelcuról korábban a FCSB (korábban Steaua) elnöke, Gigi Becali elárulta, elengedi őt a székesfehérváriakhoz, hisz nem épp elégedett a játékával.

 

Nehezítheti Joan Carrillo vezetőedző munkáját, hogy hétközben Magyar Kupa találkozón lépett pályára a csapata Szegeden az Újpest ellen (0-0), míg a Ferencváros már nem érdekelt a kupasorozatban illetve a Derbi, a lilák elleni rangadója is elmaradt a zöld-fehér egyletnek, így jóval pihentebben várhatja a címvédő a bajnokság szempontjából kulcsfontosságú meccset.

Érintetlenek maradtak a kapuk az Újpest és a Fehérvár szegedi kupameccsén

 

Kérdés, nem zökkentek-e ki a 3 idei bajnokiból kettőt megnyerő (Paks 4-0 otthon, Kisvárda 2-1 idegenben) és egyszer ikszelő (Honvéd 0-0 otthon) ferencvárosiak a játék ritmusából?

Az FTC három ponttal előzi meg közvetlen riválisát, de az említett Újpest, és a korábban elmaradt, a Debrecen elleni mérkőzéseket is később pótolják Lovrencsicsék.

Carrillo kiemelte, hogy nem épp a legideálisabb időpontban játsszák a rangadót, és véleménye szerint a versenykiírásnál figyelembe kellene venni, hogy egy ilyen fontos összecsapás előtt csapata sorban játssza a tétmeccseket:

"Számunkra elég komplikált most a helyzet, ahogy a mérkőzés előtt is beszéltem róla. Friss csapatok ellen játszunk sorozatban, közben mi múlt héten Debrecenben léptünk pályára, szombaton a Mezőkövesd ellen játszottunk, majd Szegeden az Újpest ellen léptünk pályára a Magyar Kupában, majd jön a Ferencváros elleni rangadó és a kupameccs visszavágója. Igyekszünk kontrollálni a labdarúgók játékperceit, hiszen ilyenkor magasabb a kockázata a sérüléseknek. Azt hiszem, azoknak, akik a döntéseket hozzák a versenykiírásokról, ezeket a dolgokat figyelembe kéne venniük.  Az biztos, hogy személy szerint én mindkét sorozatban harcolok majd a végsőkig. A meccsen Szegeden is győzelemre készültünk, voltak is helyzeteink, talán lőttünk gólt is, a lefújás után legalábbis nekem azt mondták, hogy a felvételek alapján valószínűleg bent volt a labda… Ahogy a tv-ben is mondtam a lefújás után, a hibák benne vannak a labdarúgásban minden fél részéről. A döntetlennek egyáltalán nem örülök, de most először a Ferencváros elleni bajnokira koncentrálunk, utána visszahelyezzük a fókuszt az Újpest elleni párharcra.”

A Fradi elleni jó szerepléshez nagyban járulhat hozzá, a Fehérvár kapusa, Kovácsik Ádám szereplése, aki nem számít sok gólra szombat este:

"Csalódottak vagyunk a keddi kupameccs végeredménye miatt, győzni szerettünk volna az Újpest vendégeként, ez sajnos nem sikerült, de hazai pályán mindenképp ki kell harcolnunk a továbbjutást jövő héten. Előtte azonban egy fontos bajnoki rangadó vár ránk a Ferencváros ellen. Tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a Groupama Arénában, hiszen közel 3 éve nem szenvedett hazai pályán vereséget a bajnokságban a Ferencváros. Ugyanakkor tavaly tavasszal mi nyerni tudtunk ott a Magyar Kupában, ebből mindenképp erőt meríthetünk. Azt most még nem tudom megmondani, hogy számunkra előny vagy inkább hátrány lesz az, hogy ellenfelünk a múlt héten nem játszott tétmeccset, míg nekünk bajnoki- és kupameccsünk is volt az elmúlt napokban. Nem is szeretnénk ezzel különösebben foglalkozni, mindegy, ki hogyan megy bele a meccsbe, a fontos az, hogy mi szerezzük meg a 3 pontot. Ellenfelünk keretében remek labdarúgók vannak, ha mindenképp ki kéne emelni valakit, aki szerintem a legveszélyesebb lehet, akkor Isaelt vagy Bolit emelném ki. Nem számítok sok gólra szombaton, véleményem szerint egy találat fog dönteni a 3 pont sorsáról, hiszen mindkét együttes híres arról, hogy a védelmét jól szervezi meg. Bízom benne, hogy azt az egy gólt, mi szerezzük majd" – mondta a hálóőr klubja honlapjának.

Az idei bajnokságban, októberben már találkoztak a felek, akkor a Fradi Sigér duplájával 2-1-re nyert a Vidi otthonában, amely Milanov révén szépített a találkozó végén.
 

 

 

A Ferencvárost hazai pályán megverni nem könnyű feladat, a zöldek 2017. április 15. óta nem találtak legyőzőre a bajnokságban (akkor a Vasas győzött a zöldek otthonában).

A Fehérvárnak viszont mindenképp a három pont megszerzése a cél, hiszen, ha nem sikerül bevenni a Groupamát Elekéknek, egy pontosztozkodás esetén, és a Fradi elmaradt meccsei behúzásával, akár 9 pont is lehet a címvédő előnye 12 fordulóval a bajnokság vége előtt. Hazai siker esetén, talán a legvérmesebb piros-kék drukkerek sem bíznának már a bajnoki címben, akik egyébként, szép számmal és különvonattal érkeznek majd a fővárosba.

A vendégszektor szépen meg lesz töltve, és ez minden bizonnyal, a hazai oldalon sem lesz másképp, igazán jó hangulat és reményeink szerint élvezetes rangadó vár a szurkolókra.

A VIDI KÖZLEMÉNYE A SZURKOLÓINAK:

Február 15-én lépünk pályára a Ferencváros vendégeként a Groupama Arénában, a rangadó 19:30-kor kezdődik.

JEGYVÁSÁRLÁS

A mérkőzésre a jegyek elővételben és meccsnapon is egységesen 2850 forintba kerülnek. Online vásárlás esetén klubkártya és személyes adatok megadása kötelező, a VidiShopban és a Groupama Aréna jegypénztárában csak személyes adatok megadása szükséges.

MEGKÖZELÍTÉS, BELÉPÉS

A stadion közvetlen közelében a parkolási lehetőség erősen korlátozott, így személygépjárművel érkező szurkolóink számára azt javasoljuk, hogy a Lurdy-ház parkolójában álljanak meg.

A stadion kapui és a vendégpénztár egyaránt 17:30-kor nyit, büfé a vendégszektorban lesz.

BÜFÉ

Fontos információ, hogy a Groupama Aréna büféiben csak repohárban lesz lehetőség italt vásárolni. A pohár betétdíjas, azaz visszaváltható, melynek összege 350 Ft. Ezt a szurkolók a vásárlás idején italukkal – akár üdítő, vagy sör – együtt fizethetik ki. A repoharakat a büfé zárásáig tudják visszaváltani a vendégszektor büféjében.

SZURKOLÓI VONAT

A mérkőzésre klubunk szurkolói vonatot indít, melyre február 6-tól február 14-én 17 óráig lehet jelentkezni a VidiShopban (nyitvatartás: munkanapokon 10:00-17:30, ebédszünet 13:00-13:30). Az utazásra jogosító szelvény ára 2000 forint.

A különvonatra február 15-én, szombaton 17:00-tól lehet felszállni és 17:27-kor indul Székesfehérvárról, majd a mérkőzést követően 22:20-kor hagyja el a Ferencvárosi pályaudvart. A szurkolói vonat első két kocsijában az RBD tagjai utaznak majd, többi drukkerünknek a mögöttük lévő vagonok igénybevételét javasoljuk.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Íme a kecskeméti klub hivatalos közleménye:

"A KTE HUFBAU az átigazolási időszak hajrájában két játékosát is elengedte, azonban nem végleg. Balog Marcell hosszú kihagyás után lendülhet újra játékba Kiskunfélegyházán, míg Szabó Gergő NBIII-as rutint szerezhet Cegléden.

Balog Marcell utoljára tavaly májusban, egy makói bajnokin léphetett pályára, majd visszatérő térdproblémái miatt elkerülhetetlen volt esetében a műtét. Támadónk több beavatkozáson is átesett nyáron, majd a teljes őszi szezont is kénytelen volt kihagyni, a téli felkészülést sem tudta elkezdeni a csapattal. A rehabilitáció január elején kezdődött számára, teljes felépülésére azonban még várni kell.

Kecskemét: végleges a keret az új csatárral

ÍME A KECSKEMÉT BEJELENTÉSE: ,,A KTE HUFBAU az átigazolási időszak utolsó napján is igazolt, Puskás Zoltán súlyos sérülése miatt ugyanis feltétlen szükség volt a támadósor további megerősítésére. Tóth Dániel személyében az NBII-ből igazoltunk csatárt, a 25 esztendős játékos Békéscsabáról érkezik hozzánk másfél évre kölcsönbe.

 

A játékba lendülés érdekében a stáb úgy döntött, hogy olyan megoldást próbál találni a helyzetre, ami megfelelő mennyiségű játéklehetőséget is biztosít számára, így jött képbe a megye I-ben bajnoki címért küzdő KHTK. A megállapodás értelmében Marci teljesítményét folyamatosan figyeli majd a stáb, illetve nálunk is részt vesz az edzéseken felépülése után, amikor az nem ütközik a KHTK programjával.

 

A 18 esztendős Szabó Gergő a védelem közepén és jobb oldalán is bevethető, a korosztályos csapatokban rendre alapember volt. U19-es játékosunk az előző szezonban már bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, négy mérkőzésen léphetett pályára csereként az NBIII-ban. A 2019/2020-as kiírásban az andráshidai kupameccsen kapott lehetőséget a felkészülési találkozók mellett.

Szabó Gergő fejlődésének szempontjából egyértelműen előrelépés lenne stabilan az NBIII-ban futballozni, s mivel próbajáték során is meggyőzte a ceglédieket, erre lehetősége is nyílhat. A két klub egyezsége értelmében Szabó Gergőt nyáron visszahívhatjuk.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nemcsak csalódott, hanem mérges is volt az új edző.

A 16. helyen áll a másodosztályban a Tiszakécske, 5 ponttal megelőzve a kieső helyen szerénykedő Haladást. A Duna Aszfalt a Vasas vendége lesz vasárnap a következő fordulóban.
 
A kécskeiek nem kezdték túl jól a tavaszt, mert az első játéknapon 2-0-ra kaptak ki otthon az ETO-tól, majd 2-2-es döntetlent játszottak a Kazincbarcikával, szintén hazai környezetben.
 
Azaz, a vezetőedzői posztra télen kinevezett Virágh Ferenc még nem érezhette meg a győzelem ízét a tanítványaival.
 
A barcikaiak elleni döntetlen azért is fájó a kécskeiek számára, mert a 76. percben még 2-0-ra vezettek, majd Simon Márk átlövésből szétforgácsolta a lécet. Majd jött egy védelmi hiba, szépített a vendégcsapat, utána meg a 93. percben kiegyenlített.
 
 
 
Az új szakvezető nemcsak csalódott, hanem mérges is volt a lefújás után, és ezt saját maga vallotta be a klubhonlapnak adott értékelésében:
 
„70 percig nagyjából az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. A szünetben direkt felhívtam a játékosok figyelmét arra, hogy ne hibázzunk hátul, egyszerűen játsszunk, mert a Barcika van olyan jó csapat, hogy ha megérzi a vér szagát, akkor kihasználja majd a lehetőségeit. Nem tudtuk megrúgni a harmadik gólt, pedig benne volt a meccsben. Volt két-három olyan lehetőségünk, amiből eldönthettük volna a találkozót. Ez nem történt meg. Érthetetlen számomra, ahogy a belső védőink hátul elkezdtek passzolgatni, amikor csak arra vártak a vendég játékosok, hogy letámadhassák őket. Nem csak csalódott vagyok, hanem mérges is. Odaadtunk egy pontot a Barcikának.”
 
A Tiszakécske tehát a Vasas vendége lesz. Annak a Vasasnak, mely gárda 0-0-t játszott az első idei meccsen az Illovszky Rudolf Stadionban a Békéscsaba ellen, majd Ajkán nyert 3-2-re. A piros-kékek korábban 6-szor voltak magyar bajnokok, 4-szer nyerték meg a Magyar Kupát, és régebben klasszisok sorát adták a magyar és az egyetemes labdarúgásnak.
 
Éppen emiatt tisztelik is leendő ellenfelüket a Tiszakécskénél.
 
Íme, a bizonyíték:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Súlyos büntetést kapott a PMFC.

Amint azt jeleztük, hatalmas tömegverekedés volt szombaton a PMFC-Vinkovci felkészülési mérkőzésen. A sajtótermékek csak arról írtak, hogy a magyar és a horvát szurkolók összeverekedtek a meccsen, de az igazi előzményeket egyedül az nb3.hu jelezte.
 
Mint írtuk, a horvátok ultrái már a meccs előtt a városban vagánykodtak, de olyan szinten, hogy hangoskodtak, helyieknek szóltak be. Majd kimentek a mérkőzésre és ott tovább feszítettek. Egyébként kisbuszokkal érkeztek a találkozóra, a kezdés előtti rátevésükről a Facebookra is posztoltak másnap.
 
 

 
Honlapunk úgy tudja, a pécsi fanatikusok nem tudtak az érkezésükről előre, akkor értesültek a jelenlétükről, amikor már ott voltak a Vinkovci huligánjai. A meccset sikerült egyébként a kovácstelepi Dárdai Pál Labdarúgó Akadémián megrendezni, ami azért volt baj, mert építési területnek számít. Éppen ezért a már ott lévő horvátok segédeszközöket szereztek maguknak a balhéhoz (vascsöveket, rudakat), így estek neki a pécsieknek, akiknél jóval többen voltak.
 
A zsaruk 41 horvát és 3 magyar drukkert fogtak el, majd állítottak elő, a mentők 2 sérültet láttak el. A PMFC egyébként elhatárolódott a rendbontástól, de csak egy nappal később. További érdekesség, hogy a klub a találkozóról készült, aznapi tudósításában meg sem említette az eseményeket…
 
Az üggyel kapcsolatban az MLSZ Fegyelmi Bizottsága is meghozta határozatát, íme:
 
„A FEB a Pécs–HNK Ciobalia Vinkovci (horvát) mérkőzésen történt súlyos szurkolói rendzavarások miatt (a hazai és a vendég szurkolók a játéktéren összeverekedtek, ezért a játékvezető a mérkőzést félbeszakította, a mérkőzés a rend helyreállítása után, amely a rendőrségi közreműködésével történt, kb. 25 perc elteltével folytatódott) a Pécset 1.000.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.”
 
A meccset 3-1-re a pécsiek nyerték meg.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC