Az első és a második csapott össze az NB III Északnyugati csoportjában és miután a Dorog kikapott, így eldőlt a […]
Kállai Zalán és Forgó Milán is egy másik harmadosztályú klubhoz került. Komárom VSE A kemma.hu számolt be arról, hogy a […]
Szombaton a Dorog az ESMTK csapatával játszott edzőmeccset. Az összecsapás sajnos vérfagyasztó jelenetet is tartogatott. A mérkőzés végén a dorogiak […]
A tavaszi idényben már nem a dorogi csapatban szerepel Barczi Dávid – ezt az NB III Északnyugati csoportjában 2. helyen […]
Nemrég az NB1.hu-n is olvashattak arról, hogy Vadnai Dániel úgy döntött, befejezi a pályafutását. A rutinos középpályás ügyéről fordulatról számolt […]
Az NB III Északnyugati csoportjában a második helyről várhatja a folytatást a Dorog. Csizmadia Csaba vezetőedző a dorogi klub hivatalos […]
Már a folytatásról szóló információk is megjelentek. Vadnai Dániel visszavonult a labdarúgástól – jelentette be a Dorogi Futball Kft.. A […]
Korábbi értesüléseinknek megfelelően edzőt vált az NB III-as Dorog csapata. A harmadosztály Észak-nyugati csoportjában érdekelt együttes 4-0-s, Sopron elleni veresége […]
Az NB III Északnyugati csoportjában a Dorog vasárnap 4-0-ra kapott ki a Sopron ellen. A súlyos vereség komoly következményekkel járhat. […]
Alig két hónapja igazolt Kazincbarcikára, máris távozik az NB I újoncától Szalai Bence. A 18 esztendős védőt az NB III […]
A Magyar Kupa 1. fordulójában vasárnap 13 mérkőzést rendeztek. Az eredménysorból kiemelkedik a DEAC 14-0-s sikere, melyet a Patak FC […]
Az NB III Északnyugati csoportjában érdekelt Dorog az új szezonnak már Nikházi Márk irányításával vág neki. A dorogi klub Facebookon […]
Bicske Az előző idényben NB III-as ezüstérmes Bicskei TC komoly változásokat jelentett be. A klub beszámolója szerint 16 játékostól, illetve […]
A nyáron több rutinos játékossal erősítő, NB III-as Dorogi FC felkészülési meccsen 2–1-re győzött a szintén harmadosztályú Újpest II ellen. […]
Épül az új idényre az NB III-as Dorog kerete. Sajtóhírek szerint a csapat vezetősége több rutinos játékossal is megállapodott az […]
Az NB III Északnyugati csoportjában a Dorog idén a 12. helyen zárt. A jelek szerint a dorogiak kerete Koman Vladimir […]
Eseménydús nap ez a mai a harmadosztályban. Előbb a Dorog jelentette be Bekő Balázs búcsúját, majd a Sopron számolt be […]
Nincs könnyű helyzetben a Dorog, hiszen az NB III Északnyugati csoportjában csupán a 13. helyen áll. A bennmaradásért küzdő csapat […]