nb1.hu

A Ferencváros szép summát kapott, ugyanakkor egyik legjobbját engedte el, ami feladat elé állítja Keane-t és stábját.

A minap lezárult a magyar NB I történetének második legdrágább, és egyben az utóbbi évek egyik legdokumentáltabb játékoseladása. A Ferencváros és a magyar válogatott támadója, Varga Barnabás az AEK Athénhoz igazolt.

Bár érdeklődésüket kezdetben a görögök tagadták, végül 31 éves kora ellenére 4 és fél millió eurónál is többet fizettek a kiváló őszt futó támadóért. Ami a magyar bajnok szempontjait illeti, az üzlet már önmagában siker, ugyanakkor azonnal gyorsan és jól megoldandó feladat elé is állítja az edzői stábot.

Varga a nagyon és a kevésbé látványos játékelemekben is remekelt

Azt, hogy Varga mennyire volt fontos az FTC számára, aligha kell bárkinek is magyarázni, aki egy kicsit is követi a magyar futballt. Az elemzések és túlelemzések világában azon szűk táborba tartozik, akiről már a legalapabb statisztikái is sok mindent elmondanak.

113 Fradi-meccsén 70 gólt és 22 gólpasszt termelt. Ha csak a nemzetközi tétmérkőzéseket vesszük (BL, EL, KL), akkor ez a mutató 35 meccsen 26 találat és 7 assziszt. A nemzeti csapatban 2023 márciusi bemutatkozása óta 13+3 a mérlege.

Ha csupán annyi a kérdés, hogy Varga minőségi támadó-e egy a Ferencvárossal olykor azonos, olykor eggyel feljebbi nemzetközi polcon szereplő klub számára, azt már meg is válaszoltuk. Ha viszont azt szeretnénk megérteni, hogy hiányában mi mindenre kell új megoldást kitalálnia Robbie Keane-nek, akkor van itt még pár dolog.

Varga Barnabás pizzachartja az NB I 2025/26 őszi szezonja alapján

Döntő pillanatok

Varga ősszel tizenhét NB I-es meccséből csak haton nem vállalt közvetlen szerepet gólban, összesen tizennégy kanadai pontot jegyez. Szeptember vége és november eleje között zsinórban hat bajnokin volt eredményes.

Kiegyensúlyozott góltermelése mellett ráadásul egy személyben volt „game changer”, vagyis a mérkőzés kimenetelére döntő hatást kifejteni tudó játékos. Az Európa-liga alapszakaszának eddigi hat mérkőzésén négy találata összesen hét pontot hozott a zöld-fehérek konyhájára. Ebbe még az is belefért, hogy a genki és a salzburgi siker során egy-egy büntetőt is elhibázzon.

Hogy ez karakter, mentalitás, vagy mentális felkészítés eredménye, abban el lehet veszni. A jelenséget számokkal – mint fentebb tettük – csak leírni lehet, megfejteni nem. Ami viszont biztos, hogy ez egy adott szint fölött, például a nemzetközi kupaporondon az egyik legfontosabb erény.

Labda nélküli játék

Mint tudjuk, a modern labdarúgásban a csatár már nem csak a gólok szállításáért felelős, de egyben a csapatvédekezés első vonala is, ami nagy energiaigényű, sokszor viszont kevésbé szemrevaló munka. Éppen Varga vonatkozásában szenteltünk szűk másfél éve, a válogatott szerbiai Eb-selejtezője után külön elemzést ennek a jelenségnek.

Ezt újra nem írjuk le, helyette itt ajánljuk elolvasásra. Varga labda nélküli játékát illetően pedig még annyival fejelnénk meg az abban a cikkben támasztott állításokat, hogy emlékeztetjük az olvasót arra, milyen égető kérdéskör volt anno az ebben a játékelemben kiemelkedő Szalai Ádám pótlása a válogatottnál, és hogy Varga megjelenésével ez az akkori néppánikhoz képest milyen gyorsan oldódott meg.

Varga Barnabás a tökéletes Szalai Ádám-utód? – Vagy még több is!

Szerep a támadásépítésben

A védekezés mellett a támadó fázisban is vannak olyan feladatok, amik még ha észrevehetők is, jóval kevésbé emlékezetesek a góloknál. A mai nem a bójacsatárok kora, így komoly szinten már kevés a kiszolgálást „csípőre tett kézzel” váró centert találunk. A csatárok túlnyomó többségével szemben elvárás, hogy a támadásépítéseket is segítse, akár már a támadó átmeneti játékfázisban.

Mivel ez ma széles körben elterjedt ez a követelés a posztján, így Varga esetében sem az jelenti a hozzáadott értéket, hogy mindezt megteszi, hanem az, ahogyan. A 31 éves támadó esetében e téren a válogatott és a Fradi EL-mérkőzései a leginkább érdekesek. Ott találkozott ugyanis rendszeresen olyan ellenfelekkel, amelyek minimum periodikusan, ha nem végig dominanciára törekedtek aktuális csapata ellen.

Varga az ilyen mérkőzéseken jó visszamozgásaival és levegőben megvívott párharcaival segíti a gyors és direkt, olykor csak egy előrevágott felszabadításnak tűnő akciót, sokszor megkímélve ezzel csapatát a földön, rövidebb passzokkal való labdakihozatalok kockázata és időtartama alól.

Ha ezt a feladatkört nem sikerül mással, vagy másokkal és máshogyan, de hasonló minőségben elvégeztetnie Keane-nek, azzal a nemzetközi porondon (is) fontos fegyverétől eshet el a Ferencváros.

Hogyan tovább?

A Vargáért kapott 4 és fél millió euró sok pénz, ügyes scoutinggal akár két olyan játékos is kijöhet belőle, aki azonnali segítséget jelenthet a Fradinak, de egy mindenképpen. Az első keretben továbbá jelenleg is van négy csatár, akik a támadósor két posztját megtölthetik.

Közülük Gruber és Joseph játékstílusa köszönőviszonyban sincs Vargáéval, ami persze nem jelenti, hogy ne vehetné át a 31 éves csatár helyét valamelyikük. Abban az esetben ugyanakkor az FTC-nek változtatnia kellene jelenlegi játékán.

Marad Yusuf és Pesics akik közül inkább utóbbi esik a klasszikus erőcsatár kategóriájába. Érte sajtóhírek szerint éppen érdeklődnek, ráadásul termelékenységben csak tavaly tavasszal tudta felvenni Varga tempóját. Akkor a bajnoki címben fontos szerepe volt, a többi periódusban viszont egyértelműen a magyar csatár mögé szorult posztjukon.

Ha esetleg a szerb is távozik, és a szakmai stáb nem kíván változtatni a csapat jelenlegi játékán, akkor mindenképpen igazolnia kell egy Varga profiljával minél inkább egybevágó csatárt, aki kezdőcsapat szintű teljesítményre képes, és gyorsan be is kell építeni. Ez már csak azért is lenne rendkívül nehéz, mert a már az AEK-kel készülő csatár légi mutatói nemzetközi összehasonlításokban is az élmezőnybe tartoztak, továbbá mert az ő eladási árának is az életkora húzta ilyen alacsonyra a plafont, vagyis egy ugyanilyen csatár nagyon drága lenne.

A másik út, amire önszántából vagy megfelelő pótlék hiányában is léphet Keane stábja, hogy Varga pótlása helyett más játékosok másféle erényeiből próbál meg olyan veszélyes fegyvert kovácsolni, mint amilyen a válogatott csatár fejjátéka volt. Egy ilyen akár szerkezetváltással is járhat, ami azért is érdekes, mert ugyan Keane tavasszal tervként említette a négy védős rendszerre való átállást, azóta viszont erre éles helyzetekben nem sok érdemi kísérletet láttunk.

Végezetül még egy támpont a gondolatmenet margójára. A Fradival frissen hírbe hozott Lukács Dániel egyszer már volt Varga helyettese. Az örmények elleni vb-selejtezőn utóbbi eltiltása miatt a PAFC csatárával végződött a magyar kezdő. Azon a meccsen Lukács gólja hozta meg az áttörést, eközben viszont a találkozó jól példázta, hogy mennyire más játékra van szüksége egy csapatnak, ha erőcsatár helyett egy fürge, elmozgó játékos van elöl. Tegyük hozzá, Rossi jellemzően egy csatárral áll fel, míg Keane a 3-5-2-t favorizálja, így a két esetet nehéz teljesen egy platformra hozni. Arra nézve viszont iránymutató lehet, hogy ha például egy ennyire más profilú utód érkezik (szó volt korábban Bárány Donátról is), az mekkora változ(tat)ásokat idézhet elő, illetve követelhet meg egy csapattól és a stábtól.

Akármelyik utat is választja végül az FTC , egy biztos: Keane burgerezőjében most egy olyan fontos alapanyag került ki a (főleg az EL kontextusában) sikerreceptből, mint mondjuk a titkos házi szósz. Ha egy az egyben történő pótlással, ha átalakításokkal akarják elérni, hogy burger jó ízű maradjon, az lehetetlen ugyan nem lesz, nehéz szakmai kihívás viszont igen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szoboszlai ismét a hátán vitte a csapatot, de az övén kívül is akadtak extra teljesítmények.

Noha kudarccal, és azon belül is a legfájóbbal zárult a világbajnoki selejtező a magyar válogatott számára, ez mit sem von le azoknak a játékosoknak az érdemeiből, akik ismét extra hozzáadott értéket képviseltek.

Ebben az összeállításban három olyan játékos fontosságát mutatjuk meg néhány főbb statisztikára támaszkodva, akik minden bizonnyal a 2028-as Európa-bajnokságra vezető úton is sarokpontjai lesznek a csapatnak.

Szoboszlai Dominik

(Fotó: Réti Zsolt)

Olyan állandósággal viszi a vállán a csapatot még akkor is, amikor az jól játszik, hogy lassan tényleg elfogynak rá a jelzők. Csak reméljük, hogy vigyázó orvosi csapat van körülötte, mert az a terhelés, amit a Liverpoolban és a válogatottban megállás nélkül kap, nem embernek való.

Mi sem természetesebb, mint hogy a selejtezősorozat összes játékpercét a pályán töltötte.
Adott négy gólpasszt, egyetlen, lisszaboni gólja pedig olyan pontot ért, ami csak az azóta történtek fényében nem tűnik rendkívül értékesnek.

Nemcsak minden szögletünk, közvetlen és közvetett szabadrúgásunk végrehajtója, az akcióból történő építkezésünk lelke is. Úgy hozott össze 86%-os passzpontosságot, hogy toronymagasan ő vállalja be a legtöbb kockázatos átadást. Kulcspasszok terén 3,3-et átlagolt.

Meccsenkénti 76,8 labdaérintése is mutatja, nem nagyon van magyar támadás ami ne folyna át rajta. A munkát ugyanakkor a labda ellen is beleteszi: meccsenként két szerelése vagy megelőző szerelése, négy labdaszerzése és két felszabadítása volt. Párharcait a földön 57%-ban, míg a levegőben 44%-ban nyerte.

Varga Barnabás

(Fotó: Réti Zsolt)

Öt mérkőzésen öt gól – szó csak azért érheti a ház elejét, mert egy buta sárgával magát vágta el a lehetőségtől, hogy ez ennél is több legyen. Akkor, az örmények ellen Lukács remekül pótolta, a többi mérkőzésen viszont nagy gondban lettünk volna nélküle. Győztes gól Örményországban, dupla itthon a portugálok ellen, és oda-vissza bevette az ír kaput is.

Fejpárbajait a Sofascore adatai szerint 60%-ban, ami egyrészt jó arány, másrészt szemre bőven még többnek tűnik. Utóbbi oka, hogy rengeteget keressük a levegőben, ebből nem egyszer fontos helyzetben fejel jó helyre, és hogy az eleve vesztes labdákra is felugrik.

A kapu előtt már nem csak fejjel veszélyes: meccsenkénti 2,6 lövéséből 1,2 kaput talált, ami közelíti az 50%-os arányt. Bár vasárnap a balosa a boxon kívülről sült el nagyon, ezen kívül nem volt távoli kísérlete. Tizenhárom próbálkozásából csak nyolc nem lett gól.

Bár kevesebbet beszélünk róla, de nem csak a klasszikus ék erényeit hozza. A földön történő építkezésből is kiveszi a részét, hol a passzjátékba lép be, hol területet mozog be vagy szabadít fel mozgásaival. Utóbbihoz kellő érzéke okán a letámadásban is hasznos fogaskerékké teszi.

Schäfer András

(Fotó: Réti Zsolt)

Az ő szerepköre kevésbé alkalmas a hollywoodi tündöklésre, viszont „csendben” az egyik legfontosabb láncszeme a csapat gerincének. A kudarc egyik legfőbb oka talán, hogy a hatból csak négy mérkőzésen, átlagosan 70 perc erejéig tudott a csapat segítségére lenni. Távollétében egy dublini iksz és egy portugálok elleni, hazai vereség volt a termés.

Meccsenkénti 49 labdaérintése Szoboszlaiéhoz viszonyítva jól kidomborítja a szerepkörük közötti különbséget, Schäfer játéka azonban így is kulcsfontosságú. A középpálya közepén, a védelem előtt játszva akárhová tolódik, tömörül, vagy mozog a csapat, ha akarna sem tudna kimaradni a labdakihozatalokból.

Innentől a feladata adott: pontos passzátékkal részt venni a magyar válogatott által egyre többet alkalmazott, kis területes, gyors passzkombinációkkal teli játékban. Az Union Berlin középpályása ezt ezúttal is hozta: a megannyi egyérintős megoldás mellett is 88%-kal passzolt. Saját térfelén 93%-kal, és az ellenfél térfelén való törvényszerű visszaesése is csekély, ott sem megy 84% alá.

Amikor azt halljuk, vagy épp mi magunk mondjuk, hogy a válogatott csúszott, mászott a sikerért, akkor ennek Schäfer lehetne a címerállata. Meccsenként csak egyszer verték meg cselből, átlagosan két szerelése, 0,8 megelőző szerelése, 3,5 labdaszerzése volt. Földi párharcait 54%-ban, a légieket 63%-ban nyerte.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Három játékost emeltünk ki vb-selejtezős ellenfelünk keretéből, akikre érdemes lehet odafigyelni.

Az örmény válogatott legkésőbb az írek legyőzésével mindenki számára bizonyította, hogy komolyan veendő társaság. Bár keretük a becslések szerint a negyedét sem éri a magyarnak (178, illetve 44 millió euró), hiba lenne emiatt habkönnyű magyar sikert várni. Amíg nálunk Szoboszlai (80 millió), addig az ellenfélnél a hasonló szerepkörben játszó Szpertszjan (25 millió) torzítja az átlagot.

Világsztárjaik nincsenek, veszélyes játékosaik azonban igen. Mi három olyat szedtünk össze közülük, akikre érdemes lehet különösen odafigyelni. A Puskás fiatal légiósa esetében picit elfogultak voltunk, a csapat „agya” és az argentin vérvonalat behozó szélső már alanyai jogon követelt magának helyet összeállításunkban.

Eduard Szpertszjan

(Fotó: Getty Images)

A Krasznodar középpályása magasan az örmény keret legértékesebb játékosa a maga 25 millió eurós becsült értékével. A Transfermarkt szerint többet ér, mint a keret összes többi tagja együttvéve (44,15 millió euró).

A 25 éves csapatkapitány Oroszországban született, és ott is kezdett futballozni, mindmáig nevelőklubjában keresi a kenyerét. Posztjához mérten kifejezetten támadó mentalitású játékos, aki a pálya baloldali félterületében érzi igazán jól magát.

Innen az erősebb lába, a jobb számára több passzsáv nyílik, befelé cselezve pedig a pálya hosszanti közepén tud bontani. Általában a csatár mögötti sorban kap helyet, így az akciók befejezésében is legtöbbször közvetlenül részt vesz. Az idei szezonja ráadásul kiválóan kezdődött.

11 orosz bajnokin négy gól és tíz(!) gólpassz fűződik a nevéhez. Teljesítményét a Sofascore a Szocsi (5–1) és a Krija Szovjetov (6–0) kitömése alkalmával is 10-esre értékelte, 7.62-es átlagosztályzata szintén pazar. Hiába csatlakozott le az európai klubfutball vérkeringéséről az UEFA-tiltások miatt az orosz liga, akkorát nem esett a színvonala, hogy ezeket a számokat ne kelljen komolyan venni.

A bajnokságban betalált már ballal, jobbal, akcióból és szabadrúgásból, valamint harcolt már ki tizenegyest is. Fegyverpalettája tehát széles, de nem teljes. Cselei csak 36%-ban ülnek, míg 178 centis magassága és rugói csak a fejpárbajok negyedének megnyerésére elegendők. Utóbbi ellenére a magyar csapatvédekezés talán legfontosabb feladata lesz az ő semlegesítése.

Lucas Zelarajan

(Fotó: Getty Images)

Szintén a másodvonalból segítheti majd az örmény rohamokat az argentin állampolgársággal is rendelkező, és a dél-amerikai országban is légióskodó Zelarajan, aki az írek elleni meccs egyik legjobbja volt.

A 33 éves támadó középpályásra 2021-ben csapott le Örményország, amelynek színeiben azóta 24 meccsen ötször volt eredményes. Az eddigi selejtezőkön a bal szélt bízták rá, klubjában, a Belgranóban azonban sokszínűbb a játéka. A Sofascore elemzései szerint mindkét szélen és középen is rendre felbukkan.

Ami a játék szervezését illeti, abban Szpertszjan mögött amolyan másodhegedűs, ám hozzá hasonlóan ő is képes odaérni a befejezésekre. Argentínában ez idén elég jól is megy neki: 0,81-os xG-mutatóra 3 gólt lőtt. A minta viszont csak kilenc meccsen alapul, tehát ebből nem kell és nem is szabad többet levonni, mint hogy mostanság jól sül a lába.

Amíg a kockázatos passzok nagy részét Szpertszjan osztja ki, addig Zelarajan a kevesebb kreatív munkáért cserébe jobb labdabiztosságot dob a közösbe. Passzai a portugálok és az írek ellen 85%-ban mentek jó helyre. Ez egy a támadóharmadban gyakran feltűnő játékos esetében remek arány.

Számunkra nem jó jel vele kapcsolatban, hogy remek formában érkezett az örmény válogatott edzőtáborába. Az argentin ligában utoljára augusztus végén kapott 7-es alatti osztályzatot. Azóta egy válogatott- és négy klubmérkőzésén csak kétszer nem érte el a 7.5-et.

Georgij Arutjunjan

(Fotó: Getty Images)

A harmadik kiszemeltünk esetében hazahúzott minket a szívünk az NB I-be. Nagyot azonban nem kellett „csalni” hiszen a Puskás Akadémia védője 1 millió eurós becsült értékével a hatodik legnagyobb értéke az örmény válogatottnak.

Arutjunjan élvezi is a bizalmat. 2024 novembere, vagyis zsinórban hét meccs óta egy percet sem mulasztott a válogatottban. A menet közben, augusztusban kinevezett, nem sokkal azelőtt még az ETO-val megütköző Egisz Melikjan is vele képzeli el az örmény védelmet.

Amíg a válogatottban rendre védőként számolnak vele, addig Felcsúton Hornyák Zsolt él multifunkcionalitásával Tavaly gyakran védekező középpályásként szerepeltette, míg idén már jobbára bekként játszatja.

A folyó szezonban azonban inkább kiegészítő-, mint alapember a Puskásnál. Bár nyolc bajnokin is játszott, abból ötször csak csereként.Ezalatt egyébként abszolút nem hozott rossz teljesítményt.

Georgij Arutjunjan pizzachartja az NB I 2025/26-os szezonja alapján (Forrás: Cube)

Támadó fejpárbajokban például idén eddig legjobb az NB I-es belső védők mezőnyében. De az ennél fontosabb mutatókban is nyújtja az elvárhatót. Szerelésekben és védekezési intenzitásban (védekező közbeavatkozásainak gyakorisága) is a felső harmadban van.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Volt miből válogatni a győriek konferencialigás menetelésében kiemelkedőt alkotók közül.

2-0-s bécsi vereség vetett véget az ETO FC nemzetközi kupás menetelésének a Konferencia playoffjában. A tavaly előtt még másodosztályú győriek szereplése azonban így is csak dicséretet érdemel, hiszen az utolsó két körben erősebb ellenfelet kapva is az utolsó másodpercig ringben voltak a főtábláért.

Az AIK meglepetésszerű kiejtése és a Rapid elleni hazai odavágón aratott győzelem aligha jöhetett volna össze anélkül, hogy a csapat nagy része extrát nyújt, így nem könnyű, és nem is teljesen fair néhány embert kiemelni. Mi most azokat a játékosokat mutatjuk be, akik ebben a hat meccset felölelő selejtezősorozatban a legtöbbet tették hozzá.

A nagyobb minta, s az ebből adódó pontosabb jellemzés érdekében a játékosok 2024/25-ös bajnoki szezonban mutatott teljesítményeiről szóló adatokat használtuk.

Nadhir Benbouali (6 mérkőzés, 518 játékperc, 2 gól)

Nadhir Benbouali pizzachartja az NB I 2024/25-ös szezonja alapján

Az ETO a magyar csapatoktól európai kupaselejtezőkben ritkán látható, modern futballt mutatott be a KL-ben. Ennek nulladik követelménye manapság az, hogy a csapat minden tagja kiveszi a maga részét a támadásokból és a védekezésből egyaránt.

Ennek egyik megalapozója Nadhir Benbouali, aki abszolút megfelel a „csatár a csapat első védője” című elvárásnak. Mint a pizzachartján látható, a tavalyi bajnoki szezonban több védekező mutatóban is az elitbe tartozott poszttársai körében.

Védekezési intenzitása kiemelkedő, ami ugyan önmagában inkább stílusjegy, mint önmagában a minőség garanciája. Szereléseinak és megelőző szereléseinek száma viszont egyértelműsíti: letámadásban extrát tud hozzátenni.

Ami góljait illeti, a Pjunik elleni duplája nélkül könnyen hamar lezárulhatott volna a Győr európai kalandja, azokat a találatokat leszámítva viszont néma maradt.

A letámadásban betöltött szerepe, amely sokszor nehezen észrevehető munka, azonban fontos alapot fektetett le. Enélkül az ETO aligha tudta volna több periódusban a nagyobb ellenfelek ellen is átvenni a kontrollt. Ha ugyanis nem jó módon, illetve időben zavarod meg a rivális építkezését, akkor a labda meg-, illetve visszaszerzése is sokkal nehezebb.

Vitális Milán (5 mérkőzés, 389 játékperc, 1 gól, 1 gólpassz)

Vitális Milán pizzachartja az NB I 2024/25-ös szezonja alapján

Bár a középpályások közül ki lehetne emelni a három gólt szerző Gavricsot és az embertelen munkát végző Ourót is, mi elfogultan Vitális Milánra irányítjuk tekintetünket, aki a szeptemberi vb-selejtezőkön ismét ott lesz a válogatott keretében.

A 23 éves játékos tavalyi pizzachartja jól szemlélteti, hogy a csapat középső szekciójában futballozva inkább a támadásokhoz, mint a védekezéshez való hozzájárulás az erőssége. Egyedüli gyengébb pontja a fejjáték, ebben támadó és védekező oldalon is a középső középpályások mezőnyének alsó felébe tartozik.

Legnagyobb erénye, hogy ezt leszámítva a többi karakterisztikája kiegyensúlyozott, vagyis a játék minden elemében használható, és egyikben sem képez rést a pajzson.

A klasszikus középpályáserények közül a a labdacipelésben a legjobb, amit a jó labdavezetés és a labdabiztosság alapoz meg. Emiatt vesz gyakran részt mélyen hátralépve a győri támadásépítések legelső fázisaiban.
Poszttársai közül nem tartozik a boxon belülre legtöbbet érkezők közé, ez viszont inkább az előbb tárgyalt szerepköre miatt van így. Távolabbról ugyanakkor előszeretettel próbálkozik. Ez részben vonja magával, hogy kísérletei mennyiségéhez mérten minőségben gyengébb. Ugyanakkor az MTK elleni szabadrúgásgólja után mostanság aliha akarják majd őt lebeszélni a hasonló próbálkozásokról.

Daniel Stefulj (5 mérkőzés, 450 játékperc, 1 gól, 1 gólpassz)

Daniel Stefulj pizzachartja az NB I 2024/25-ös szezonja alapján

A 25 éves horvát balhátvéd bő egy évvel ezelőtti érkezése óta kirobbanthatatlan alapembere az ETO csapatának. Tavalyi teljesítményével egyébként az NB1.hu olvasóinak tavaszi NB I-es álomcsapatába is bekerült.

Ennek egyik fő oka, hogy ahogy Benboualinál a csatár labda elleni játékának fontosságát emeltük ki, úgy nála ez fordítva érvényes. A védősorban játszva kivételes támadóerényeket csillogtat, amivel a szélsővédőkkel szemben támaszott kevésbé új keletű, de szintúgy a modern futball alapját jelentő követelményeket teljesíti.

Pizzachartjáról ordít, hogy a legkevésbé a védekező karakterisztikáin van a hangsúly. Cserébe az építkezésben és a labdabirtoklási fázisban kulcsszerepet játszik, és a támadóharmadban letett teljesítménye is posztjának egyik legjobbja a magyar élvonalban.

Technikai és kreatív készségei miatt az ETO támadásai többségükben a bal oldalra összpontosulnak. Az ebben vállalt szerepe során Stefuljnak nincs gyengéje, sőt. Poszttársaihoz mérten a támadóharmadban is kiemelkedőt nyújt.

Támadó erényei leginkább az általa kialakított helyzetekben és lövéseiben köszön vissza. Utóbbiból pár különösen emlékezetesre sikerült: hosszú fölsőbe vágódó bomba mellett elegáns, lapos külsőzéssel is bizonyított tavaly a magyar bajnokságban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Életveszélyes támadó, sokoldalú középpályás, kíméletlen center, és még sorolhatnánk.

Bár a nyári átigazolási szezon hivatalosan csak június közepén rajtolt, és még vagy két hónapig tart, már így is szép számmal jelentettek be érkezőket és távozókat a magyar klubok. Mi előbbiekből szedtünk össze néhány olyat, akinek klubváltásai izgalmas lehetőségeket kínálhatnak majd új vezetőedzőiknek.

Ötvös Bence (Paksi FC → Ferencvárosi TC)

Ötvös Bence pizzachartja az NB I 2024/25-ös szezonja alapján

A kupagyőztestől a bajnokhoz igazoló Ötvös Bencéről még azelőtt illik elmondani, hogy többfunkciós játékos, mielőtt rásütnénk valamelyik posztját. Az ilyen-olyan adatbázisok nagy része középpályásként tartja számon, és talán ez is az alapvető posztja, ugyanakkor a pálya hosszanti tengelyében karrierje során már mindenhol bevetették.

A Paksban töltött egy éve alatt legtöbbször a védelembe nevezték őt, ám Bognár György nem éppen hagyományos bekként alkalmazta. Mint a pizzachartján is látható, a klasszikus védekezőmutatókban finoman szólva sem jeleskedett.

Minden másban viszont extra volt, mondhatni egy védelembe visszavont játékszervezőként funkcionált. Labdabirtoklási és támadási fázisokban való részvétele egyaránt magasan kiemelte a hasonló szerepkörben játszók közül.

Legyen szó labdacipelésről vagy passzolásról, jelentősen tudta segíteni a Paks támadásépítéseit. Mindez ugyanakkor csak egy három belső védős felállásban működhetett, ahol van elég társ, aki tehermentesítse őt az ősi védői feladatok alól.

Amennyiben Robbie Keane kitart tavaszi elképzelése mellett, úgy a Fradi hármas védősorának is hasonló erőssége lehet majd. Az NB I-ben különösebb szívbaj nélkül osztogathat majd hátulról, ha pedig a Fradi ezt a kockázatot nemzetközi porondon nem akarja majd vállalni, akkor a középpályán lehet értékes opció a tengelyben.

Nagy Zoárd (Aqvital FC Csákvár → Puskás Akadémia FC)

Nagy Zoárd pizzachartja az NB II 2024/25-ös szezonjában nyújtott teljesítménye alapján

Akár még teljesen ki is cserélődhet a Puskás Akadémia támadósora a nyáron. Három érkezőt már be is jelentettek. Lukács Dániel a kieső Kecskeméttől jön, Németh András hosszas légióskörút után építené újra magát, és velük küzdhet majd a csapatba kerülésért az NB II-es gólkirály, Nagy Zoárd.

Nagy 18 találattal lett Csákvárról a másodosztály legjobb gólszerzője mindent összevetve, és a tizenegyeseket leszámítva (15) is. Nem csoda, hogy mielőtt Felcsútra szerződött, más NB I-es csapat és külföldi klubok is csábították.

Az NB II-ben legfőképp a kíméletlen erőcsatárok eszköztárát csillogtatta: támadóharmadbeli jelenlét, támadófejpárbajok illetve lövésmennyiség terén is kiemelkedőt alkotott. Ami pedig kísérleteinek minőségét illeti, szintén az elitet közelíti – és ne feledjük, ez az előbb említett kiemelkedő mennyiségből származó mintán lett lemérve.

Lamin Colley korábban pletykált távozására megnőtt az esély Nagy érkezésével, aki csak egy centivel alacsonyabb az 1,95 magas afrikai óriásnál. S noha a magyar játékos biztosan nem lesz olyan ruganyos mozgású, mint a gambiai, fizikai erő terén jó utódnak tűnik, gólérzékenysége pedig a jelek szerint javulást hozhat majd Colley után.

Jakub Plsek (Puskás Akadémia → MTK Budapest)

Jakub Plsek pizzachartja az NB I 2024/25-ös szezonjára vonatkozóan

Ha már a Puskás támadószekcióját pedzegettük, érdemes megemlékezni Jakub Plsekről, aki bő öt év után igazolt Felcsútról az MTK-ba. Noha a cseh játékos a középpályán szerepelt, nem hiába tolták fel olykor a támadók mögé, hiszen a másodvonalból érkezve különösen veszélyes volt.

Ezt rajzolja ki pizzachartja is, amely megmutatja, hogy poszttársaihoz mérten rengeteget ért oda a közvetlen veszélyzónába. Onnan pedig mennyiségi és minőségi értelemben is remekül tüzelt, mint az ábra mutatja: alkalom adtán fejjel is.

Noha volt olyan mérkőzés a tavasz folyamán, amelynek utolsó perceiben a két tizenhatoson belül egy-egy mozdulattal vereségből csinált győzelmet csapatának, legfőbb erényei alighanem új csapatában is inkább az ellenfél térfelén érvényesülnek majd.

Plsek labdabirtoklási fázisokban elért mutatói még részletesebben

A tavaly előtti újonc szezon után tavaly sokak örömére a klub hagyományos játékstílusához és értékeihez is visszanyúló MTK-ban ehhez viszont passzjátékban is hoznia kell magát.

Aligha kerülte ugyanis el a fővárosiak megfigyelőinek szemét az, hogy a labdabirtoklás során a támadóharmadba, illetve nyomás alatt is jól passzolt. A kis területeken sok átadásra épülő játékban mindkét képesség alapkövetelmény.

Aljosa Matko (NK Celje → Újpest FC)

Aljosa Matko pizzachartja a szlovén bajnokság elmúlt szezonja alapján

A nyár eddigi legizgalmasabb érkezője Újpesten a támadó, akiért akkor is biztosan zsebbe nyúlt új klubja, ha esetleg a Transfermarkt téved a félmillió eurós árcédulával. Matko karrierje ugyanis felfelé ívelőben van, EKL-negyeddöntőig ment a Celjével, bemutatkozott a szlovén válogatottban, szerződése pedig még egy évig élt volna.

Szlovéniában ráadásul a lilák trénerével is együtt dolgozhatott korábban, így Damir Krznar biztosan nem zsákbamacsakát vett, és Matko statisztikái is erre utalnak.

A jobb lábas, középen és a széleken egyaránt bevethető játékos tavaly a szlovén bajnokságban számos kulcsmutatóban a legszűkebb elitbe tartozott, míg néhányban egyenesen a legjobb volt. A helyzetkialakításban és a lövésekben is extra mennyiséget hozott, és a minőségre sem lehetett panasz.

Matko támadó mutatói még részletesebben

Több mennyiségi mutatóban zárt az élen, de a legfigyelemfelkeltőbb talán az, hogy egységnyi xG-ből ő csinálta a legtöbb PsxG-t. Előbbi ugyebár a lövés leadásának helye, míg utóbbi annak „becsapódási pontja” alapján rendel valószínűséget egy lövéshez. Azaz: Matko nem az a játékos volt tavaly, aki herdálná a helyzeteit, sőt – e mutató alapján kifejezetten megérte rábízni a lövéseket.

Ezek alapján nem meglepő, hogy jobb lábbal a jobb szélről indulva is hét bajnoki gólig vitte a Prva Ligában. 1858 bajnoki játékperce során tehát minden harmadik meccsén betalált. Ha Krznar melléilleszt egy számára kiszolgálható, és ezt részben viszonozni is képes centert, akkor alighanem ezt várhatjuk tőle a liláknál is.

Májer Milán (Kecskeméti TE → Nyíregyháza Spartacus FC)

Májer Milán pizzachartja az NB I2024/25-ös szezonja alapján

Kik megnyugvással, kik gyanakvással fogadják, amikor egy tréner a volt csapatától hoz magával játékost. Májer esetében ez történt, néhány hónap késéssel követte a Nyíregyházához menet közben kinevezett edzőjét.

A kispesti nevelésű futballista azonban nemcsak holmi exjátékosa Szabó Istvánnak. Nem túlzás, hogy a korábbi kecskeméti sikerkovács újra feltalálta Májert, aki a hírös városban elvétve tűnt fel „ősposztján”. A szakember ugyanis szárnyvédőt faragott belőle. Noha ősszel egy makacs bokasérülés miatt sokat töltött a partvonalon kívül, amikor hadra fogható volt, összesen 21 mérkőzésen 1075 játékpercnyi bizalmat kapott.

Májer a labdabirtoklási mutatók közül azokban volt a legjobb, amelyek új posztján nem többek munkaköri kötelességnél, támadóteljesítménye viszont már valódi kvalitásokat is bizonyítanak.

Az extra mennyiségű lövés alighanem még támadókorából maradt a vérében, s nem kizárt, hogy ez így van a cselezési, beadási és helyzetkialakítási mutatóival is. Utóbbi három azonban már sokkal fontosabb mérője egy szárnyvédő teljesítményének.

A Kecskemét kiesése aligha Májeren múlt, a Nyíregyháza bennmaradása viszont jövőre még múlhat. Ha csak rajta, és az őt használó edzőn múlik, ezen a poszton alighanem rendben lesz a csapat.

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kevesen vállalják be azt a másodosztályban, amit a borsodi kiscsapat.

A Kazincbarcika olyan futballal harcolta ki a feljutást, amit a másodosztályban a kezdettől az első két helyre hajtó favoritokon kívül nagyon ritkán szokott bárki is bevállalni. A bátorságot, és az ahhoz párosuló minőséget ezúttal jutalmazta is az élet. Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy ez aligha ment volna a jóval harmincon túli, tekintélyes élvonalbeli rutinnal bíró kulcsemberek nélkül.

A szezont megelőzően bizonyára kevesen gondoltak arra, hogy a Kolorcity Kazincbarcika SC a feljutásért küz majd az NB II-ben, és ráadásul el is éri azt. Akkor pedig még kevesebben, amikor Erős Gábor csapata három forduló után egy ponttal állt.

A sors fintora, hogy a Csákvár és a BVSC helyett azt a Vasat fogta meg egy ikszre a rajtnál, amelyet végül egy ponttal megelőzve hagyott a másodosztályban. A Barcika aztán belelendült, a következő négy meccsen egy 5-0-s és egy 7-0-s győzelmet is elkönyvelhetett. Az igazán nagy álom viszont menet közben szövődött, s miután tisztázódott, hogy a vezetőség feljutás esetén áll az NB I elébe, a pályán is beteljesült.

A bajnoki menetelésből összesen 30 játékos vette ki a részét. Ebben az írásban azokat emeljük ki, akik a legfőbb letéteményesei voltak annak, hogy a klub története során először az élvonalban indulhat.

Polgár Kristóf

A fiatalon a Liverpool utánpótlásában is megfordult belső védő egy gyirmóti kitérő után érkezett a lassan már csak korábbi anyaegyesület Diósgyőrtől. Ő egyébként kivétel a bevezetőben említettek alól a maga 28 évével.

A szezon során a védelem leginkább nélkülözhetetlen tagja volt. 2451 játékpercével a Kazincbarcika keretének második legfoglalkoztatottabb játékosa volt.

Polgár Kristóf védekező mutatói az NB II-ben (Forrás Cube)

Hangozzék bármilyen furcsán, extrája az volt, hogy nem volt igazi extrája. A Cube által vizsgált védekező mutatók egyikében sem alkotott kiemelkedőt ligaszinten, a legtöbb karakterisztikában posztját tekintve a középmezőnybe tartozott.

Néhány mutatóban első blikkre gyengén muzsikált, ennek azonban megvan az oka. A Kazincbarcika – szakítva az NB II-es „hagyományokkal” – a játszós foci mellett tette le a voksát. Ebben, ha jól működik, éppen arra van kevesebb szükség, amely mutatókban Polgár szerényebb számokat produkált.

A Kazincbarcika labdabirtoklási fázisokban mutatott teljesítménye a liga többi csapatához viszonyítva (Forrás: Cube)

Lucas

A 36 éves veterán a Kazincbarcika karmestere volt a pályán. Nem csoda, hogy kora ellenére a 30 mérkőzésből 28-on szerepet kapott, és csak egyszer nem kezdőként.

Nála volt a legtöbbet a labda az egyébként is annak birtoklására törekvő csapatból, továbbá övé volt a legtöbb progresszív passzkísérlet is. Ebben 90 percre vetítve sikerült 13 fölé csúsznia, ráadásul átlagban alig valamivel többet, mint kettőt rontott el.

Irányítóként öt találata mellett további hatot készített elő közvetlenül. „Passzgépként” utóbbi nem tűnik soknak, ám egyrészt a középpálya centrumában a csatár és az amögött játszók után csak a harmadik vonalban volt, másrészt a későbbiekben azt is bemutatjuk, hogy az első számú előkészítő szerepére is megvolt az ember.

Lucas esetében így bőven elég hozzáadott értéket képeztek a gólpassz előtti, illetve a támadóharmadba tartó átadások. A siker egyik kulcsa volt, hogy a csapatot úgy tudta a tengelyből mozgatni, hogy az a két szélről egyaránt érdemben tudott veszélyes lenni.

A Kazincbarcika jellemző passzútvonalai a támadóharmadba (Forrás: Cube)

A középpályás hátország

Ahhoz viszont, hogy Lucas vezényelhessen, kellett a csapatnak hátország. Nem csak a védelemben, a középpályán is. Ennek egy része, az úgynevezett rest-defence szinte láthatatlan, pontosabban eseményalapú mutatókkal nehezen leírható tevékenység.

Egy labdatartásból építkező csapatnak ugyanis, ha stabilan eredményes szeretne lenni, mindig felkészültnek kell lennie a játékszer elvesztésére. Ezt nagyrészt a megfelelő helyezkedés alapozza meg. A játékosok egy részének olyan pozícióban kell lennie, hogy ha az ellenfél lefordul, minél kevesebb és kisebb rés legyen a pajzson, illetve minél könnyebb legyen gyorsan megzavarni az induló kontrát.

Ez a feladat a középpályán a szintén 36 éves Varga Józsefre, illetve Kártik Bálintra (28) hárult. Előbbi 2590 percével a legtöbbet játszó tagja volt a Kazincbarcika csapatának, míg utóbbi is befért a top5-be (2281).

Varga József és Kártik Bálint defenzív közbelépéseinek együttes hőtérképe (Forrás: Cube)

Bódi Ádám

A már említett Varga József búcsúja sem volt szép a DVSC-től, az NB II-es szezon legtöbb kanadai pontját szerző játékosa pedig végképp méltatlanul távozott. Bódi Ádámnak úgy mutattak (hátsó) ajtót Debrecenben, ahogyan a leghitványabb, év közben bugázott légiósoknak sem illik.

„Megalázva kellett távoznom” – interjú Bódi Ádámmal

A rutinos középpályás ezután már a szezon felénél úgy fogalmazott, bebizonyította: kár volt őt leírni. A teljes idény és a történelmi feljutás pedig végképp igazolni látszik szavait.

Kilencszer maga talált a hálóba, tizenötször pedig társainak készített elő, vagyis remek híd volt a progresszióért felelős középpálya és a kialakított helyzeteket értékesíteni hivatott csatársor között.

Bódi Ádám pizzachartja a 2024/25-ös szezon alapján (Forrás: Cube)

Lubickolt abban, hogy a Kazincbarcika nagyban épített a széljátékra, beadások terén nem volt nála jobb az NB II-ben. Pizzachartja jól mutatja, hogy amíg több mutatóban kiemelkedőt alkotott, addig nem egy olyan volt, amiből kevésbé vette ki a részét.

Mindez azért lehetett így, mert társai úgy „futballozták őt körül”, hogy tehermentesítve legyen, és üveghangon csinálhassa azt, amiben igazán jó. Ez is kellett ahhoz, hogy helyzetkialakítás terén is az abszolút elitbe tartozott. A kettő együttes eredménye, hogy 29 meccsen 0,5 fölötti gólpasszátlagot produkált.

Bódi Ádám pontos beadásai a 2024/25-ös szezonban (Forrás: Cube)

Pontossága volt az alapja annak, hogy a ketten együtt 2100 játékperc fölé csúszó Pethő Bence és Myke Bouard Ramos 14 gólig jutottak csatárposzton, valamint hogy a védelem tagjai is gólerősek tudtak lenni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megpróbálunk helyes értelmezési keretet adni az Újpesten történt változásoknak.

Felpörögtek az események Újpesten. A klub a pocsék tavaszi széria láttán meglépte azt, ami már érett: leváltotta a vezetőedzőt. A nyáron igazolt Bartosz Grzelak helyét Damir Krznar vette át.

A magyar futball követői már megszokták, hogy kishazánkban sokszor igen nehéz tisztán látni, és józanul értelmezni a történéseket. Az ígéretek, az azokból formálódó elvárások és a klubok nem egyszer következetlen kommunikációja olyan hálót sző az ember fejében, hogy mire egy történet a végére, vagy fordulóponthoz ér, a szurkoló már azt sem tudja, mit is kér pontosan számon.

Az Újpest edzőváltása kapcsán most arra teszünk kísérletet, hogy az eseményeken történő objektív végigmenetellel, olykor néhány szubjektív meglátással helyes értelmezési keretet adjunk az olvasónak, aki reményeink szerint a cikk végére a megfelelő szempontok mentén alkothat saját véleményt a MOL-korszakról.

Kezdjük az elmúlt bő egy év kulcspillanatainak sorjázásával:

  1. 2024 tavaszán új főszponzor és új vezetés érkezik Újpestre. A megjelenő anyagi forrásokból a keret nyáron drasztikus változáson esik át, a vezetőedző Fehérvárról érkezik Bartosz Grzelak személyében.
  2. Ősszel az Újpest helyenként jól, többször az NB I színvonalához mérten közepesen, de összességében eredményesen futballozott.
  3. A csapat támadásban és védekezésben is romlott, tavaszi borzasztó játékát legtöbbször hasonló hozzáállás kísérte. Az eredmény: tizenhárom bajnokin egyetlen győzelem és kilenc pont, valamint a szurkolók egyre fojtogatóbbá váló haragjának kivívása.
  4. Napvilágot lát a sajtóhír, miszerint a klub külföldi menedzserirodával kerestet új edzőt. Bartosz Grzelakot néhány egyszerre letargikus és túlfűtött hangulatú hét után kirúgják. A helyére szinte azonnal kinevezik Damir Krznart.

Ratatics Péterék és ígéreteik

Az üzleti életből érkező klubelnök a tavaly tavaszi kezdettől fogva próbált egyensúlyozni az Újpest patinájához méltó és a reálisan elérhető célkitűzések között. Úgy tűnt, annyira azért korábban is követte a futballt, hogy utóbbi fontosságát a számtalan korábban e téren hibázó magyar klubvezetés kárán megtanulja.

Ratatics (és Benczédi Balázs ügyvezető) az elején arról beszélt, három-öt éven belül szeretnék bajnokesélyessé tenni a klubot. Ezen kívül két olyan dolog hangzott, el amely jelenleg támpont az ígéretek és a számonkérhetőség terén.

Egyrészt előre leszögezték, hogy a nagy célokhoz szükséges keret kialakítása legalább három-négy átigazolási ablakot vesz igénybe (erre később visszatérünk). Másrészt kitűzték az első szezon célját: az első hat hely valamelyikének elérését. És ez volt az első egyensúlyozási kísérlet.

A MOL megváltóként érkezett Újpestre, a sikerre hosszú ideje éhes szurkolók egy része pénzesőt várt és nagy álmok szövögetésébe kezdett. Átmeneti év ide vagy oda, a vezetés így vélhetően szükségesnek érezte, hogy a bennmaradásnál nagyobb, azonosulhatóbb célt fogalmazzon meg. Bemondta hát a felsőházat.

Holott az NB I sűrű középmezőnyben két meccsen két mozzanat is dönthet arról, hogy hatodik, vagy kilencedik lesz az adott csapat. Aminek ráadásul önmagában nincs sok jelentősége, ha valóban projekttávlatban gondolkodnak.

Részben ennek is issza a levét a vezetőség a szurkolói reakciók képében. Noha még van esély a felsőház megcsípésére, per pillanat viszont ezt a világosan számonkérhető célkitűzést alulmúlni készül az Újpest.

Ennek kapcsán viszont egy fontos dolgot látni kell: ez az egyik legkevésbé fontos számonkérési pont a folyamatban lévő „három-öt” év során.

Ha úgy tetszik: a nagy projekt szempontjából nem számít. Ha Rataticsék végül sikerrel járnak, az újpestiek készséggel felejtik majd el nekik, hogy az első évben nem sikerült a hatba kerülés. Ha viszont elbuknak, ugyanúgy senki nem fogja felhozni a mentségükre azt, ha esetleg a hátralévő három meccsen felkapaszkodnak a felsőházba.

Ami pedig az igazolásokat illeti, nyáron a nagy vérátömlesztés kockázatait minél több, az NB I-ben kipróbált játékos megszerzésével próbálták csökkenteni. És így választottak edzőt is.

Grzelak: váratlanul jó kezdés, majd dicstelen távozás

A nyár rengeteg mozgást hozott Újpesten, az újjáépítés félkész körüli állapotáról ebben a cikkben írtunk részletesebben. Akkor az összeszokatlan keret okán nagyon nehéz szezonkezdetet jósoltunk a liláknak.

A Grzelak-éra viszont egészen jól indult, majd folytatódott. Őszi hatodik hely, 17 meccsen hét győzelem, 27 pont, és 14 (bőven a legkevesebb) kapott gól. A derbiken ráadásul előbb majdnem, majd valóban sikerült elkapni egy 0-0 erejéig a Fradit.

A tavasz viszont pocsékul kezdődött, majd folytatódott, számokban ezt már a bevezetőben kifejeztük. Az Újpest egyszerűen nem tudott nyerni, amikor úgy tűnt, sikerül, a Fehérvár ellen a legutolsó pillanatokban szállt el két pont. Az első győzelem akkor jött, amikor már senki nem számított rá: az akkor felfelé törő Debrecen ellen, ahol egyébként a tábor a 2-0-nál leeresztő csapat láttán abbahagyta a szurkolást.

Még ezek előtt pedig Tóth Barna és a Paks olyan maflást kevert le Grzelak csapatának, amely azonnal és megkérdőjelezhetetlenül napirendre vette a témát, ami már a korábbi meccseken érni kezdett. Az edző távozását.

Hova tovább, megtette ezt ő maga, mármint Grzelak is. A mérkőzés után azt mondta: „a kapitány az, akinek utoljára kell elhagyni a süllyedő hajót, de amennyiben azt kérik tőlem, hogy hagyjam el, akkor megteszem.” Ne színezzük, ez a mondat konyhanyelven a következő, munkavállalói szempontból teljesen érthető hozzáállást jelzi: megyek én, ha kifizetnek.

Erre végül most, szűk két hónappal később került sor, a két esemény között félúton viszont már napvilágot látott a sajtóhír, miszerint a klub külföldi menedzserirodával kerestet edzőjelölteket.

Bár ez pusztán a szerző felvetése, az Újpest vezetőségében a Paks elleni meccs után valami ilyesmi fogalmazódhatott meg: a kiesőzóna még így is látóhatáron kívül, ha pedig már Grzelakot úgyis fizetni kell, maradjon villámhárítónak addig, amíg nem találnak egy tényleg megfelelő – takarjon ez bármit is – edzőt, akivel már nem csak egy átmeneti időszakban lehet számolni.

A szurkolók és az igazolások

Mielőtt rátérünk az utódra, teljesítjük ígéretünket, és fókuszba vesszük a nyári átigazolásokat. Az újpesti szurkolók jogos dühe ugyanis a vezetőség ezen felelősségi körét is rivaldafénybe helyezi.

Nem kérdés: papíron és optikailag is javult a keret. A két NB I-es góllal bíró Karamoko aligha idegesíti jobban a szurkolókat, mint elődje, Sasere, míg mondjuk Tom Lacoux egy-egy gyengébb meccse sem olyan kiábrándító látvány, mint amikor Luka Mack tört-zúzott, vagy éppen esett-kelt a csapat védekezőharmadában.

De sem a papír, sem az optika nem focizik. Adódik tehát két frusztráció, ami joggal születhetett meg ilyenkor a szurkolókban.

  • Hogy sikerült a keretfejlesztés, ha ugyan elvileg jobb játékosaink vannak, mégis ugyanaz lesz a vége, mint az elmúlt szezonoknak: felemás szezon, nem tükörsima, de viszonylag kényelmes bennmaradás? (Nem beszélve a kitűzött 6. helyről)
  • Ha erősödött a keret, akkor tűnjön a bús fenébe az edző, aki láthatóan sem játékban, sem mentálisan nem képes már hatni a csapatára!

Hogy a kettőből melyik jogos(abb), arra a Krznar-éra adhat majd válaszokat. Az a játékos, aki nála is felsül, aligha volt jó igazolás, aki viszont beválik a keze alatt, arra a vezetés joggal hivatkozhat majd sikertörténetként.

A Krznar-projekt

A horvát tréner személyében egy olyan szakember igazolt a IV. kerületbe, aki pedigréje alapján megfelel a manapság divatos „projektedző” kifejezésnek. Elmúlt három klubja a Dinamo Zagreb, a Maribor és a Celje voltak.

Ezekben közös, hogy kultúrájukban egyesületi és országszinten is nagy hangsúly fekszik az utánpótlásképzésen, és még nagyobb az onnan érkező játékosok értékesítésén.

Éppen ezért kérdeztük tőle azt a bemutatkozó sajtótájékoztatóján, hogy ahhoz a munkához, amiben ő ezeknél a csapatoknál részt vett, mennyire látja ideális terepnek az újpesti, és kitágítva: a magyar viszonyokat.

Válaszából kiderült, hogy valószínűleg tényleg alaposan felmérte, hova jön, egy mondata azonban azt sugallja, hogy fogja még kellemetlen meglepetés érni Magyarországon.

„Magyarország e téren nem sokban különbözik Horvátországtól vagy Szlovéniától. A sztori mindig arról szól, hogy pénzre van szükség, hogy túléljünk, és mindig az a cél, hogy lehetőleg a felnőtt csapatba tudjunk integrálni hazai nevelésű játékost” – fogalmazott.

Itt valószínűleg arról a természetes profitorientáltságról beszélt, amely arra sarkallja a klubokat, hogy fiataljaik folyamatos értékesítéséből tartsák fenn magukat. Mármint Szlovéniában és Horvátországban.

Eközben a magyar futball finanszírozási és versenyeztetési rendszerével kapcsolatban épp az az egyik legfőbb kritika, hogy ez a fajta organikus rákényszerülés teljesen hiányzik a klubok életéből.

E téren tehát, bár jó volna, kicsit sem hasonlítunk Szlovéniára, vagy Horvátországra. Sőt, az új, szintén „kvótalapú” MLSZ-féle szabálymódosítási javaslat arra utal, hogy nem is szeretnénk, vagy ha igen, nem tudjuk, hogyan kellene.

Fontos változást vezethet be az MLSZ: Orbán Viktor elmondta a véleményét erről

Ez nyilvánvalóan nem Krznar, és nem is az Újpest hibája. Az viszont borítékolható, hogy ha a tréner valóban azt gondolja, amit mondott, akkor fog csalódni. A projekt természetesen ettől még lehet sikeres, mehet jó irányba vele, hiszen előélete, és korábbi klubjainak sikeressége egy kompetens, modern edző képét festik le.

Ami pedig a MOL-korszakot illeti, valószínűleg a jövő idényben, Krznar regnálása alatt, az átmeneti év után jön majd el az első olyan pont, ahol a lilák szurkolói valami olyat tudnak számon kérni a vezetőségen, amely túlmutat a játékosok pályán mutatott hozzáállásán, és azon, hogy hatodikként vagy kilencedikként nem esik ki a csapat.

Ha Krznar első szezonjában biztató pályára áll a projekt, akkor alighanem megbocsátják majd Rataticséknak a Grzelak-korszak minden búját-baját. Ha viszont ez nem történik meg, akkor a vezetésnek szembe kell majd néznie annak következményeivel, hogy a lefektetett nagy projekt sorsára ható fajsúlyú hibát követett el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Csatár, középpályás és védő is van a három legjobb téli igazolás között.

Kilenc forduló ment le az OTP Bank Liga tavaszi félszezonjából, így idejét láttuk megnézni, hogy a téli átigazolások közül kik sültek el a legjobban. „Ahol a szükség, ott a segítség” alapon az őszi tabella két utolsójánál jelentek meg a legkiemelkedőbb egyéni teljesítmények. A Sofascore átlagosztályzatok szerinti, képzeletbeli dobogóra csak innen fért fel játékos.

A kuponnapon elszabadult családanyákat megszégyenítő hévvel nagybevásárló Debrecen két szerzeményt is delegál a top3-ba, amelyet a visszafogottabban, de nem kisebb szükséghelyzettől hajtva igazoló Kecskemét kölcsönjátékosa tesz teljessé.

Maurides – 7.49

(Fotó: dvsc.hu)

Teljes nevén Maurides Roque Junior a bundesligás St. Pauli együttesétől érkezett az NB I-be, ahol azonnal le is tette a névjegyét. A tavaszi nyitányon, a Nyíregyháza elleni rangadón egy öngóllal nyitott, amit még azon a mérkőzésen egy duplával igyekezett feledtetni.

Amennyire lehet, ez sikerült is, hiszen vezérletével fordított a Debrecen, és 3-1-re nyert. Maurides az első négy bajnokiján négy gólt és két gólpasszt termelt, az NB1.hu szerkesztősége februárban rögtön a hónap legjobb játékosának választotta.

Bár azóta a kanadai pontokkal adós, a kiegyensúlyozott teljesítménnyel viszont nem. 9 NB I-es mérkőzésén csak kétszer maradt 7-es értékelés alatt, egyszer legutóbb, a DVTK ellen (6.3), amikor egy már megnyert meccsbe szállt be 17 percre.

Maurides várható gólveszélyt (xT) eredményező megmozdulásainak hőtérképe

Eddig összesen 24 lövést jegyez, amelyek közül hét talált kaput. Bal lába mellett egyelőre a 189 centis támadó fejjátéka is veszélyesnek bizonyul. Szerzett góljain ugyanis ez a két testrész osztozik testvériesen.

Cselei remek, 80%-os arányban sikerülnek, ennek ellenére viszont keveset próbálkozik, így is csak négy jó csel fűződik a nevéhez. Azt, hogy se perc alatt illeszkedett be El Maestro csapatába, nyolc kulcspassza is bizonyítja.

Pászka Lóránd – 7.40

(Fotó: Kecskeméti TE/Facebook)

A Kecskemét volt az egyetlen csapat, amely féltávnál nagyobb szószban érezhette magát, mint a Debrecen. A lilák ugyan kisebb hévvel erősítettek a hajdúságiaknál, egyik új játékosuk így is beékelődik a listán a Loki-játékosok közé.

Pászka hosszas játékpercböjt után érkezett meg a Fraditól a transzferidőszak hajrájában, kisebb sérüléssel is bajlódott, azonban amint hadra fogható lett, a csapatban találta magát.

Kérdés volt, hogy a jó formának örvendő baloldali szárnyvédő, Zeke Márió mellé vagy helyett teszi be őt Gera Zoltán. A tréner úgy döntött, hogy jelenlegi egyik legjobbját és a rekordbajnoktól érkező erősítést egyszerre szeretné a pályán tudni.

Pászka így a jobb oldalra került, ahonnan a csapatból felfelé kilógó rúgótechnikájával, bal lábasként befelé indulva a játékszervezésből is aktívan ki tudja venni a részét. Ez éppen a Loki ellen volt a legszembetűnőbb, amikor posztját sokszor szabadon elhagyva próbálta segíteni a kecskeméti felfejlődést.

Pászka Lóránd passztérképe az eddigi legjobban sikerült kecskeméti mérkőzésén, a Debrecen ellen

Mindez négy meccsen már nyolc kulcspasszhoz vezetett. Az ebből látható kockázatvállalási kedv felértékeli az egyébként nem kiemelkedő, 76,3%-os passzpontosságát.

Az már hab a tortán, hogy a Debrecen ellen a szezon egyik legnagyobb gólját szerezte. Ahogy az a találat nem ért végül pontot, úgy Pászkától sem azt várják, hogy ilyenekkel növelje a Kecskemét bennmaradási esélyeit.

Amos Youga – 7.15

(Fotó: dvsc.hu)

A franciaországi születésű, de közép-afrikai állampolgárságú középpályás Maurides után egy nappal érkezett a Debrecen csapatához, és egy másik csapatrészben lett hasonlóan fontos játékos.

Youga érkezése után a Loki azonnal nyert két meccset, majd a középpályás megsérült. Nélküle a következő három fordulóban nem sikerült pontot szerezni, majd visszatért. Ezután a Fradi még megverte a DVSC-t, utána viszont egy Győr elleni iksz és két újabb siker következett.

A 32 éves középpályás már érkezésekor magára vonta a figyelmet. Bár sebessége gyorsvonatokéhoz még a MÁV országában sem hasonlítható, ennek hiányát támadásban és védekezésben egyaránt képes befoltozni játékintelligenciájával.

A játék felépítésében jól vesz részt, saját térfelén 86%-os pontossággal passzol. Törvényszerű módon az ellenfél térfelére lépve romlik a hatékonysága, az ottani 65% 74%-ra húzza le a teljes mutatóját, aminél posztján vannak veretesebb teljesítmények.

Amos Youga szerelései és megelőző szerelései az eddigi hat bajnokiján

Ezt ugyanakkor védekezőmunkájával kompenzálni tudja. Meccsenként egy megelőző szerelést és másfél szerelést átlagol. Minden párharcát figyelembe véve hatékonysága éppen billen a jó felé (53%), ha viszont csak a levegőt nézzük (68%), akkor már dicsérendőbb mérlege.

Ahogyan a fentebbiekből kitűnik, Yougának vannak gyengéi, de komplexitása így is húzóemberré emeli. Ameddig van mellette egy kimondottan védekező, és egy kimondottan támadó ember a középpályán, addig sokrétűségével el fogja tudni fedni hiányosságait, és mindkét téren hozzá fog tudni tenni a csapatjátékhoz.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Nemzetek Ligája playoffja előtt Vincenzo Montella török válogatottjának legveszélyesebb embereit vettük nagyító alá.

A majdani világbajnoki pótselejtezős helyek szempontjából is fontos lesz a magyar labdarúgó-válogatott 1000. és az 1001. mérkőzése.

Marco Rossi együttese azzal a török nemzeti csapattal találkozik, amelyet az elmúlt három alkalommal kapott gól nélkül vert meg. A „félholdasok” ereje azonban így sem lebecsülendő, hiszen keretük a hiányzók ellenére európai mércén is sztárjátékosokat vonultat föl.

Noha van, aki már a Közel-Keleten vezet le vagy egy honi középcsapatban futballozik, Vincenzo Montella csapatában képviselteti magát a Real Madrid és az olasz bajnoki címvédésre készülő Inter is. A három török nagycsapatból (Besiktas, Fenerbahce, Galatasaray) például be sem lehetett férni a három legnagyobb veszélyforrást felvonultató összeállításunkba.

Arda Güler (Real Madrid)

(Fotó: Real Madrid)

Húsz éves kora ellenére már most a török csapat egyik, ha nem a legnagyobb sztárja. A Nemzetek Ligája B-divíziójában az együttes legfoglalkoztatottabb játékosa volt: mind a hat meccsen kezdett, összesen 528 játékpercet kapott. Ez egy-egy gólra és asszisztra volt elég neki, miközben a Sofascore szerint 7.78-os értékeléssel csapata legjobbja volt.

Inkább klubja, a Real Madrid dicsérete, mint az ő kritikája, hogy az ottani középpályára elvétve fér be. Ugyan 18 bajnokin is pályán volt, ezeken csupán 660 perc jutott neki. Ez a fenti mutatóval összehasonlítva jelzi: nem alapember, sőt, kifejezetten kevés lehetőséget kap, még ha azt nem is akármilyen csapatban.

Törökország válogatottjában viszont nagyon is az. A legnagyobb extrát a kreatív passzjátékával tudja a csapatnak adni. Bal lábas játékosként legtöbbször a jobb oldali félterületben használta őt Montella. Szervezőként ez az a pozíció, ahonnan a legtöbb passzsávot látja be, ha az ügyesebbik lábán van a labda.

Arda Güler gólveszélyhez hozzájáruló megmozdulásainak (xT) hőtérképe a Nemzetek Ligája B-divíziójában

Passzjátéka egészen kiváló: 90%-os pontosságával több védőt is megelőz, pedig azok a hátul passzolgatással e téren előnyről indulnak. Meccsenként 42 pontos átadása és 3,2 kulcspasszkísérlete van, utóbbi magasan a legtöbb.

Előkészítő munkája mellett a kapura is igyekszik veszélyes lenni. 90 percenként átlagosan 4,2 lövéssel élen jár a törökök között, ezek közül viszont még minden ötödik sem talál kaput (0,8). Számait elnézve aligha bánjuk, hogy az isztambuli odavágón sárga lapos eltiltása miatt nem számíthat majd rá Montella.

Hakan Calhanoglu (Inter)

(Fotó: Getty Images)

A csapat támadásépítésének másik motorja az együttes kapitánya. Fiatalon még csatárok mögötti irányítóként, mondhatni klasszikus tízesként ismerte meg őt a futball világa, szerepköre azonban mára megváltozott. Hátrébb került a középpályán, így a direkt helyzetkidolgozásban kevesebb a szerepe, szervezőkészségét viszont a játék forgatásában legalább olyan jól tudja kamatoztatni.

Hatosként másodvirágzását éli – pár éve önmaga jellemzése során odáig ment, hogy ő a világ legjobb registája. És noha tényleg elit teljesítményt hoz új posztján, amiatt, hogy az elképzelhető legszűkebb elitbe helyezte magát, az a néhány szemöldök talán joggal szaladt fel Ancelotti-alakzatba a kijelentése nyomán.

Hasonlóan fontos állomása a török építkezésnek, mint Güler: eggyel van több érintése (69,2/meccs) fiatal társánál. Passzpontossága valamivel gyengébb (87%), ugyanakkor számszerűleg több sikeres átadása van (49,2/meccs).

Hakan Calhanoglu xT-hőtérképe a törökök NL-meccsein

A középpálya tengelyén ő a középső elem, ami hőtérképén is meglátszik. Annyival nem szabadabb a szerepköre Gülerénél, mint amit a két vizualizáció sugall. Calhanoglu leginkább azért tűnik fel mindenhol, mert Gülerrel ellentétben nincs meg az „ő oldala”, a tengelyben, összekötő szerepet betöltve a labda pozíciójától függően mindkét oldalra elmozog ki- vagy besegíteni.

A B-divízióban csak egy találkozót hagyott ki, a maradék ötön 296 percet játszott. Ez nem kimondottan sok, viszont ezalatt is a negyedik legjobb átlegértékelést (7.22) hozta össze.

Kerem Aktürkoglu (Benfica)

(Fotó: Getty Images)

A törökök B-divíziós házi gólkirályával jó üzletet kötött a Benfica, amely ősszel 12 millió euróért szerezte meg. Teljesítményének minőségét gond nélkül mentette át a portugálokhoz a Galatasaraytól, ahol pár nappal távozása után Sallai Roland örökölte meg tőle a 7-es mezszámot.

Az NL alapszakaszában hat meccsen négy gólt és egy gólpasszt termelt, ami Güler tündöklése miatt maradt „csak” a második legjobb összteljesítmény (7.60) a török válogatottban.

A Benficában rendre a bal szélen játszik, és eddig Montella sem élt sokkal többet azzal, hogy Aktürkoglu a támadórészleg bármely pontján használható lenne.

Kerem Aktürkoglu xT-hőtérképe a Nemzetek Ligájában

Meccsenként 3,2 lövést átlagol, amelyeknek csaknem fele (1,3) el is találja a kaput. Nem csoda, hogy a Nemzetek Ligája aktuális kiírásában 111 percenként köszön be. A törökök fegyverpalettáját ráadásul színesíteni is tudja távoli lövéseivel. A csoportkörben nyolcszor próbálkozott a boxon kívülről, ezeknek a negyede be is akadt.

56%-os cselmutatója ugyan nem rossz, meccsenkénti 1,43 cselkísérlete viszont nem számít soknak a posztján. Jobban szeret a társakkal kombinálni: a B-divízióban ő alakította ki a legtöbb nagy gólhelyzetet (3) a törökök közül.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy kapus, egy védő, egy középpályás és egy támadó nyújtotta a négy legjobb teljesítményt a Ferencváros El-menetelése során.

A plzeni 3-0-s vereséggel véget ért a Ferencváros Európa-ligás szereplése. Bár a csehországi visszavágó minden téren rosszul festett, a Plzen ugyanis utazósebességgel zakatolt el a megállóban ácsorgó FTC mellett, a nagy képet nézve nem mondható, hogy a magyar bajnok ne hozta volna a reálisan elvárhatót az alapszakaszból való továbbjutással.

A Fradi az összesen tíz főtáblás meccse során széles skálát mozgott be az eredmények terén. Jól eltángálta a Malmőt és a Dinamo Kijevet, miközben sistergős pofonba szaladt bele Szalonikiben és Plzenben is.

Ami pedig a legkomolyabb nemzetközi erőmérőket illeti, a legnagyobb sztárjait csak a második félidőben bedobó Tottenhamhez fel tudott nőni, Robbie Keane debütáló meccsén viszont gólhelyzet nélkül maradt alul a csúcsformában lévő Frankfurt ellen.

A Sofascore értékelései szerint az FTC játékosai 6.84-os értékelést átlagoltak, ami a 27. legmagasabb a 36 csapatból. Most azokat a játékosokat listázzuk, akik ezt az összteljesítményt a leginkább felfelé húzták.

Varga Barnabás (7.36)

Fotó: Farkas Zsolt

A legjobb teljesítményt az NB I elmúlt két idényének gólkirálya dobta be a közösbe. Talán nem is véletlen, hogy a Ferencváros azon a két meccsen nyújtotta a leggyengébb teljesítményét, amelyeken eltiltás miatt nem számíthatott rá.

Így 686 játékperc jutott neki, ezalatt 4,22-os xG-re 6 gólt szerzett. Négyet jobbal, egyet-egyet fejjel és ballal, 114 percenként talált be, egy-egy assziszt és kiharcolt büntető mellett. Mérkőzésenként átlagosan 2,4 lövést eresztett meg, amelyekből 1,3 talált kaput.

Nagyon kiütötték a Ferencvárost, amely nem bírta el Varga hiányát

Kilencven percekre lebontva 33,5 labdaérintése volt, az ellenfél térfelén produkált 53%-os passzpontossága pedig szintén hasznos munkáról árulkodik, ha figyelembe vesszük, hogy ezek közt számos olyan van, ami egy védő szorongatásában megnyert fejpárbajból ered.

A nyolc meccsen kapott öt sárga lap viszont aláhúzza az e téren vele szemben állandó kritikát. A posztján ez akkor is sok, ha játékának kalkulált része a fokozottan agresszív letámadás, és akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a Plzen elleni hazai meccsen egy szabályos szerelés után kapott lapot.

Mohammed Abu Fani (7.15)

Fotó: Farkas Zsolt

A Ferencváros irányító középpályása a második legtöbb időt töltötte a pályán a csapatból Ibrahim Cissé után. Leggyengébb formáját az Anderlecht ellen hozta (6.3), a tíz mérkőzés során viszont ötször is 7 fölé tudott menni, a Plzen elleni odavágón a meccs legjobbja volt (8.4).

A Sofascore adatai szerint négy komoly lehetőséget alakított ki, minden lövéselőkészítését tekintve pedig 1,69-os xG-vel szolgálta ki a társakat. Ezekből két gólpassz született.

Európa-liga: Sallai és egy ferencvárosi is bekerült az álomcsapatba

A saját térfelén 90%, az ellenfélén 68%, összességében pedig 79% volt a passzhatékonysága. Annak kontextusában, hogy szerepköréből adódóan ő a rizikós passzok kiosztásának első számú felelőse, ezek a mutatók jónak számítanak.

Ha van alapja az iránta való folyamatos érdeklődésről szóló sajtóhíreknek, akkor a pótlása kulcsfontosságú feladat lesz a Ferencváros számára.

Dibusz Dénes (7.07)

Fotó: Farkas Zsolt

Szalonikiben a csapatkapitány is mélypontot élt meg, 5.9-es értékelés mellett kapott öt gólt. A maradék hat találkozón viszont csak egyszer maradt 7 alatt, a Kijev ellen ráadásul bele is fért a 6.6-os teljesítmény, ami konyhanyelven szólva a kő átlagost jelenti.

A Nice elleni 1-0-ból egy 7.9-es remekléssel vette ki a részét, míg az Anderlecht elleni 7.4-es ratingje is kellett ahhoz, hogy a Ferencváros szorossá tegyen egy olyan mérkőzést, amelyen az emberelőnybe kerülésééig az ellenfél egyértelműen jobban futballozott.

Jansen és Dibusz is talált pozitívumot az 5-0-s vereségben

Dibusz az xG-mutató alapján 1,4 góltól óvta meg kapuját. Ezt felértékeli, hogy három gólt büntetőből kapott (a tizenegyesekhez általában 0,75 körüli xG társul, az ezekből kapott gólok tehát 3×0,25, vagyis összesen 0,75 mínusz a kapusnak. Dibusz tehát innen indulva tornázta fel mutatóját az akcióból jött lövések hárításából).

Hét, illetve frankfurti sérülése okán inkább hat és egyharmad meccsén 10 gólt kapott. Ezek közül nyolc a tizenhatoson kívülről, kettő pedig azon kívülről érkezett. Az Európa-liga főtábláján összesen 21 védése volt.

Stefan Gartenmann (7.04)

Fotó: Farkas Zsolt

A dán védő tulajdonképpen az idei év Ibrahim Cisséje. Ahogy tavaly a francia, úgy idén a dán védő tűnik a nyári átigazolási időszak sikersztorijának. Nem véletlenül lett 811 játékperccel a Fradi harmadik legbiztosabb pontja az El-ben.

Szalonikiben az ő teljesítménye sem festett jól (6.0), azon kívül viszont nem volt rossz meccse. A Tottenham elleni 6.6 melett csak a Malmö és az AZ ellen maradt 7 alatt. Legjobbját a Groupamában, a Plzen ellen hozta (7.9), de a csehországi visszavágón is azzal együtt tornázta vissza magát a csapat legjobbjává (7.2), hogy a harmadik gólnál ő maradt le Rafiu Durosinmiről.

Az FTC védője elmondta, hogy áll a csapat önbizalom terén

Jelentős érdemei vannak abban, hogy vele a fedélzeten a Ferencváros három meccset is megúszott kapott gól nélkül. Kilencven perces bontásban 1,9 labdaszerzést és 1,7 szerelést átlagolt. Meccsenént 0,8 alkalommal cselezték ki, és 5,4 felszabadítás fűződik a nevéhez.

A sorozatos lapjai miatt kritizált Varga Barnabás pedig vehetne tőle néhány leckét. Kiemelendő ugyanis, hogy védő létére egyetlen kártyás figyelmeztetés nélkül lett a csapat negyedik legjobb játékosa a sorozatban. Egészen döbbenetes, hogy alle zusammen három darab faultot követett el tíz mérkőzésen egy olyan csapatban, amely az erősorrendben a főtáblás mezőny alsó harmadába tartozott.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A továbbjutásra nagyobb az esély, mint a kiesésre, de még egy kifejezetten bosszantó forgatókönyv is megvalósulhat.

Bár a Ferencváros harmadik főtáblás győzelme után bőven 90% feletti eséllyel rendelkezett az El-továbbjutásra, azóta nem sikerült újabb pontot szerezniük a zöld-fehéreknek.

A Fradi továbbjutásának matematikai valószínűsége így azóta természetesen csökkent, a számítógépes kalkulációk szerint még így is esélyesebb, hogy megéri a tavaszt, mint az, hogy az Alkmaar elleni lesz az idei utolsó nemzetközi kupamérkőzése.

Az ehhez szükséges szimulációhoz az xfb Analytics elemzője, Forgács Barna segítségét kértük, aki korábban már szerepelt az NB1.hu Youtube-csatornáján. Akkor a szezon előtt készített egy hasonló algoritmust, amely az NB I küzdelmeinek várható alakulását szimulálta az idény előtti (!) állapotok alapján.

Ezúttal egy hasonló, az Európa-liga mezőnyének eddigi teljesítményét figyelembe vevő algoritmus segítségével 15 ezer szimulációt futtatott le az alapszakasz utolsó fordulójára (és a továbbiakra) vonatkozóan. Ennek köszönhetően kaptunk némi fogódzót ahhoz, hogy a korábban látottakon alapuló puszta matematika szerint mennyi a Ferencváros esélye az El-tavasz megérésére.

Valószínűbb a továbbjutás, mint a kiesés, az egyes helyezések közül viszont a 25. a legsanszosabb

Az FTC a 15 ezer szimuláció 64,6%-a során tudta megcsípni a továbbjutó helyek valamelyikét. Legtöbbször (2189) ez az utolsó ilyen, azaz a 24. helyezés volt a tabellán. Szintén 1000 fölötti alkalommal végzett a Fradi a 23. (1638), a 22. (1174), a 16. (1051) és a 15. (1060) helyen az alapszakaszban.

Adódik a kérdés, hogy miért van kevesebb esély az ezek közti helyezések megcsípésére, miközben alapvetően 15.-nek lenni nyilván nehezebb, mint mondjuk 18.nak. Nos, erre a válasz a további meccsek eredményeiben keresendő, ugyanis a jobb helyezések alapfeltétele a Fradi győzelme, az viszont szimulációnként eltérhet, hogy ehhez hány papírforma, illetve hány meglepetésnek számító eredmény társul.

Az is biztos, hogy a Ferencváros a 12-28. helyek valamelyikén fut be. Előbbi a csoda kategória lenne, hisz 15 ezerből csupán háromszor adta ki ezt a gép. Utóbbi felérne egy tőrdöféssel a szurkolóknak, hisz az a forgatókönyv is csak 19-szer jött ki.

A jobb matekosok már három bekezdéssel feljebb kiszámolták, hogy az FTC kiesésének valószínűsége 35,4%, ami összesen 5303 ezzel záruló szimulációt jelent. Ha viszont túltekintünk a továbbjutás/kiesés kérdésen, és az egyes helyezések valószínűségét vizsgáljuk, akkor a legbosszantóbb eshetőségtől is tartanunk kell.

A 15 ezer szimuláció során ugyanis a 17 elérhető helyezés közül a legtöbbször a 25. jutott a magyar együttesnek. A már éppen kieső pozíciót 3299 alkalommal „dobta ki a gép”, vagyis az algoritmus számításai alapján erre 21,993% esély van.

A végső győzelemre egyébként 0,1%-ot ad a Fradinak a „gép”, ami a legalacsonyabb érték azokén kívül, akik már biztosan búcsúznak. A legesélyesebb egyébként a listavezető Lazio (16,7%), utána viszont van némi átrendeződés a valós tabellához képest. Második helyen a Frankfurt helyett a Bilbao (12%) áll, majd a Tottenham és a Manchester United (egyaránt 10,3%) következik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

NB I 2024/25 – félévi teljesítményáttekintő III/III.

2024 a végéhez, a folyó magyar bajnoki labdarúgóidény pedig a feléhez ért, így hát érdemesnek láttuk tartani egy mezőnyszintű áttekintést az őszi teljesítményekről.

Mindezt egy háromrészes karácsonyi cikksorozatban tesszük meg, a tabellán hátulról előre haladva. Szenteste napján a kiesőzónával kezdtünk, karácsony első napján pedig a középmezőnnyel folytattuk. Most pedig az élbolyon, vagyis a már szokásosnak mondható Puskás, Ferencváros kettős mellett a DVTK-n és az MTK-n a sor.

4. MTK (9-2-6, gólkülönbség 30-23, 29 pont)

A teljes képet nézve cseppet sem túlzás azt mondani, hogy Horváth Dávid irányítása mellett töretlen az MTK fejlődése. A csapat tavaly újoncként a nehézkes első néhány forduló után szinte azonnal kicsekkolt a kiesés elleni harcból, majd a nyolcadik helyen végzett.

Idén sikerült megfejelni egy őszi 4. hellyel. Hab a tortán, hogy a tavaly nem egyszer túlzott kockázatkerüléssel vádolt együttes és edzője az idei félszezonban a bajnokság második legtöbb szerzett gólját hozta össze.

E mögött pedig ehhez méltó alapozó mutatókat is találunk. Bár a 17 meccses mintán az xG különösen nem szentírás, a 29,22-os érték igazolja a támadójáték minőségét. A 0,124-es xG/lövés mutató pedig ötödik a mezőnyben, elenyésző, egy ezredes lemaradással az e téren negyedik Fradi mögött.

A védekezésben hasonlóan jó teljesítményt nyújt az MTK, ellenük tüzelnek átlagosan a harmadik leggyengébb minőségű helyzetekből a riválisok (0,108 xG/lövés). És azt sem lehet mondani, hogy az ellenfelek agy nélkül durrogtatnának: az MTK úgy tartja alacsonyan ezt az átlagot, hogy a kapujukat érő lövések száma (186) is az ötödik legkevesebb.

3. DVTK (8-6-3, gólkülönbség: 25-21, 30 pont)

Ahogyan tavaly év végén, úgy idén féltávnál is egymás mögött áll a tabellán az előző szezon két újonca. A tavalyi hetedik Diósgyőr csípte meg az őszi bronzérmet az MTK előtt.

Ennek megtartása persze mindenhogy nehéz lesz, ha pedig nem sikerül egy picit finomhangolni a támadásokon, akkor szinte biztosan nem is fog sikerülni. A DVTK ugyanis az első ötösből a legkevesebb gólt szerezte, sázm szerint 25-öt.

Ráadásul mindezt némi felülteljesítéssel, hiszen az xG-mutatójuk alapján csak 22,73 gólra elegendő helyzetet alakítottak ki. Lehetőségeik viszont az átlagot tekintve a legminőségibbek az egész ligában: egy lövésükhöz 0,114-es xG tartozik.

Immár egy éves távlatban tehát elmondhatjuk, hogy nem sínylette meg a Diósgyőr Kuznyecov Szergej távozását. Még ha a játékstíluson változtatott is a szerb tréner, eredményességébe egyelőre nehéz belekötni.

2. FTC (10-4-2, gólkülönbség: 28-16, 34 pont)

Bár a Ferencváros számára az igazi értékmérő már évek óta inkább a nemzetközi kupás szereplés, sem mint az NB I, jelen áttekintésben kutya kötelességünk a bajnoki mutatóikhoz ragaszkodni. Bár az őszi bajnoki cím (egy meccsel kevesebbet játszva) idén sem lett meg az FTC-nek, aligha lesz tüntetés a Népligetben, ha a tavasz nem olyan lesz, mint akkor, amikor ez utoljára sikerült – Csercseszov utolsó szezonjában.

Bár a Fradi a legtöbb statisztikai mutatóban idén is dominálja a bajnokságot, őszi félszezonjukra ezzel együtt is ráhúzható a felemás jelző. Első kilenc hazai porondon vívott meccsükből hetet nyertek meg, a következő hétből viszont csak hármat.

A teljes NB I-es képet nézve persze az őszi ezüst ellenére sincs aggódni valója az FTC-nek. Bár xG-ben a mezőny többi tagjával együtt a Paks hátát nézik, 29,42-es mutatójuk azért elég a második helyre. Ebben ráadásul hagytak némi „tartalékot” is, hiszen csak 28-szor találtak tényleg a hálóba.

Kapujukat cserébe magasan a legnehezebb veszélyeztetni. Nem csak mennyiségileg termelték a legkevesebb xG-t (13,54) az ellenfeleik, de átlagosan is bőven a leggyengébb minőségű helyzetekkel szembesülnek (0,100 xG/lövés). Igaz, ahogy a támadójátékban, úgy itt is van helye az enyhe kritikának, hiszen mindebből 16 gólt kaptak.

1. Puskás Akadémia (11-2-4, gólkülönbség: 29-18, 35 pont)

Ami a Fradi „kasszájából” hiányzik, annak a Puskás Akadémia az első számú haszonélvezője. A tavalyi bronzérmes ugyanis felfelé tér el várható mutatóitól – mind támadásban, mind védekezésben.

A felcsútiak ellen alakítják ki a harmadik legkevevesebb gólra elég helyzetet (20,42 xG) az ellenfelek. Igaz azt viszont nem rossz, középmezőnybeli átlaggal (0,122xG/lövés). 18 ténylegesen bekapott góljukkal ellenben pluszban vannak.

Támadójátékukban hasonló felülteljesítés mutatkozik, sőt. 25,87-os xG-mutatójuk mellett 29-szer találtak be. Lövésenkénti xG-mutatójuk (0,136) dobogós, bő egy századdal előzve a Fradit, ami ebben a műfajban messze nem olyan jelentéktelen különbség, mint amilyennek a puszta számok alapján tűnhet.

A nagy képet nézve viszont így sem néz ki bajnoki arany a felcsútiaknak, hacsak nem fejlődnek nagyot, vagy produkálnak még inkább erőn felüli tavaszt. A tizenegyesek nélkül mért xG-differenciájuk ugyanis meccsenként 0,5, ami megegyezik az MTK-éval, de alig több mint fele a Fradiénak (0,9).

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

NB I 2024/25 – félévi teljesítményáttekintő II/III.

2024 a végéhez, a folyó magyar bajnoki labdarúgóidény pedig a feléhez ért, így hát érdemes tartani egy mezőnyszintű áttekintést az őszi teljesítményekről. Mindezt egy háromrészes karácsonyi cikksorozatban tesszük meg, hátulról előre haladva. Szenteste napján a kiesőzónával kezdtünk, most pedig – az élmezőny előtt – a középmezőnnyel folytatjuk. A rivaldafényben a Nyíregyháza, Fehérvár, Újpest, Paks négyes.

8. Nyíregyháza Spartacus FC (5-3-9, gólkülönbség: 21-29, 18 pont)

Ahogyan tavaly, úgy idén is kéz a kézben telel a tabella közepén az NB I két újonca. A Szpari pontazonosság mellett, rosszabb gólkülönbséggel ugyan, de több győzelemmel előzi az ETO-t.

A Nyíregyháza épp a Győr ellen kezdett győzelemmel az élvonalban, amit viszont öt meccsen csak egy pont követett. A félszezon végére viszont olyan helyre jött fel, amelynél előzetesen jobbat elvárni nem lehetett.

A nyírségiek hazai pályán kétszer is leptek meg felsőházi csapatot (Paks: 4-2; MTK: 2-0), pontjaik javát viszont a tabellán mögöttük álló csapatok ellen szerezték. Azaz a gyengébb riválisok ellen üzembiztosak, ami újoncként jó kiindulópont.

A fejlődési lehetőséget elöl és hátul is kereshetik. A második legalacsonyabb xG-mutató az övék, amit legalább az átlagosnál jobb hatékonysággal érvényesítenek: 21 gólt lőttek. Átlagos helyzetminőségük (0,114 xG/lövés) viszont középmezőnybeli mutató.

Védekezésükön szintén van „elmaradása” a Szparinak, ám a kiesőjelöltek még gyengébb teljesítménye egyelőre hátszél nekik a vonal fölötti zóna felé. 25,89 xGA-ra kapott 29 góljuk viszont ettől függetlenül hagy kívánnivalót maga után.

7. Fehérvár FC (6-3-8, gólkülönbség: 24-25, 21 pont)

Elnézve a nyári átigazolási időszakban történt jövést, és legfőképp a menést, a Fehérvár csapatának számára a bennmaradás lehetett a reális cél. Ehhez képest Pető Tamás munkáját egyelőre nem csak a tabella, de az alapozó mutatók fényében is egy teljes értékű középcsapat dicséri.

Maga a felsőházi első helyezés ugyanakkor nagyrészt annak köszönhető, hogy a Vidi utolsó két győzelmét „hatpontos” meccseken, a Nyíregyháza és a ZTE ellen aratta. Ez ugyanakkor nem von le a félszezonos léptékben nyújtott mutatóik értékéből.

A Vidi a nyolcadik legtöbb xG-t (22,08) termelte a ligában, és még túl is rúgta két góllal. Hátul hasonló a helyzet, xGA-mutatójuk a hetedik legmagasabb, vagyis a hatodik legjobb védekezőteljesítmény. S bár Tóth Balázs tavalyi eszméletlen teljesítménye már a múlté, a 25, várható gólra kapott 25 találattal a Dala, Nagy duó is „pénzénél van”.

Ha pedig a Nyíregyházánál megemlítettük az alsóháziak elleni jó teljesítményt, akkor ez a Vidinél még inkább igaz. Pető Tamás csapata pontjainak több mint felét (12) szerezte a Zalaegerszeg, a Kecskemét és a Nyíregyháza elleni hat mérkőzésen.

6. Újpest FC (7-6-4, gólkülönbség: 21-14, 27 pont)

Idén valóban érvényes alsó- és felsőházról beszélni. A tabellán a legnagyobb, hat pontnyi különbség ugyanis a 7. Fehérvár és a 6. Újpest között van. Utóbbi szintén aligha panaszkodik sorsára, hiszen a nyári átigazolási időszaka sokkal inkább emlékeztetett vérátömlesztésre, mint -frissítésre.

Nem meglepő módon a kulcsemberek jelenleg legfontosabbika is az új érkezők közül került ki. Itt pedig nem is álljuk meg egy kis önfényezés nélkül, hiszen mi már átigazolási pletyka korában remek üzletnek tartottuk Piscitelli Újpestre igazolását.

Win-win üzlet lenne Piscitelli Újpestre szerződése

A korábbi kövesdi kapus fialtatta is a rá tett tétünket. Csapata úgy kapta a legkevesebb gólt (14), hogy neki 22,67 várható góllal kellett szembe néznie. A +8-as felülteljesítés valahol félúton van Tóth Balázs és Szappanos Péter tavaly őszi produkciója közt, amelyért anno mindkettőjüket pajzson vittük.

A hátul mutatott remeklés egy visszafogott támadójátékkal párosulva szül középmezőnybeli helyezést. Az Újpest xG-termése (20,41) és szerzett góljainak a száma (21) egyaránt az alsó harmadba szorul és lövésenkénti xG-átlaguk (0,11) is csak alig lóg ki onnan.

5. Paksi FC (8-3-6, gólkülönbség: 34-30, 27 pont)

Noha a tavalyi őszi bajnoknak idén egy 5. hellyel kell beérnie, nagy vonalakban azt mondhatjuk: Pakson a helyzet változatlan. Bognár György idén sem hazudtolja meg magát: csapata a legtöbb gólt (34) lőtte a bajnokságban, viszont a második legtöbbet (30) kapta. És egyiket sem a szél hordta össze.

Az ellenfél kapuja előtti aktivitásban gyakorlatilag versenytársa sem akad a tolnaiaknak. 34,66-os xG-jük magasan a legtöbb. Ebben a rangsorban a Fradi (29,42) és az MTK (29,22) is tisztes távolból követi őket.

A leszegett fejjel való rohamozás viszont hátul benyújtja a számlát. Az ellenfelek 27,96-os összesített xG-jénél csak a két kiesőhelyen álló együttes engedett többet. Ráadásul ha lehetőséget kap a mindenkori rivális, akkor a második legjobb átlagminőségű helyzetekből (0,133 xG/lövés) próbálkozhat.

Ahogyan a Vidinél Tóth, úgy a Paksnál Szappanos extrájának hiánya ordít fel ezen a ponton. Az együttes ugyanis az xG-mutató alapján idén mínuszban van kapott gólok terén. Ami persze ha valakit, akkor Bognár Györgyöt biztosan nem érdekel, amíg van egy 94 percenként betaláló, 5,56 xG-re 8 gólt hozó szuperBödéje.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

NB I 2024/25 – félévi teljesítményáttekintő I/III.

2024 a végéhez, a folyó magyar bajnoki labdarúgóidény pedig a feléhez ért, így hát érdemes tartani egy mezőnyszintű áttekintést az őszi teljesítményekről.

Mindezt egy háromrészes karácsonyi cikksorozatban tesszük meg, hátulról előre haladva. Kezdésként jöjjön tehát a kieső zóna, vagyis az őszi 9-12. helyekre befutó Kecskemét, Debrecen, Zalaegerszeg, Győr kvartett.

12. Kecskeméti TE (2-5-10, gólkülönbség: 12-19, 11 pont)

Legutóbbi feljutása óta bőven a leggyötrelmesebb élvonalbeli szezonját tapossa a Kecskeméti TE, ami már a megingathatatlannak hitt sikeredző, Szabó István állásába is belekerült. A tréner a Hungária körútival bezárólag kilenc bajnokin irányíthatta idén a nyáron ismét kulcsembereket veszítő Kecskemétet, amelyeken valóban gyenge, 1-2-6-os mérleget produkált.

A Szabót váltó Gera Zoltán öt vereséggel kezdett, majd a szünetig négyes veretlenségi sorozatot hozott össze. Igaz, győzni csak Győrben tudtak a lilák.

A teljes félszezont nézve viszont nem véletlenül sereghajtó a KTE. 29 kapott gólja még hagyján, ennél a középmezőnyben is akad rosszabb, 12 lőtt találata viszont nagyon kevés. A második legkevesebbet szerző csapat, a ZTE egy meccsel kevesebb alatt jutott el 20-ig.

A liláknak hiába van a hetedik legtöbb passza a tizenhatoson belülre (16,51/90 perc), onnantól megáll a tudomány. A mezőny legszerényebb xG-jét (18,68) termelik, és azt is több mint hattal alulrúgják. 178 lövésük (harmadik legkevesebb) a második leggyengébb átlagminőségű helyzetekből (0,105 xG/lövés) érkezik.

11. Debreceni VSC (3-4-10, gólkülönbség: 25-37, 13 pont)

Szintén edzőt váltott, ráadásul nem is egyszer a másik kiesőjelölt. A Lokinál a korábbi években sikereket hozó Szrdjan Blagojevics kezdett, majd Máté Csaba és Nestor El Maestro következett.

Mivel az elsőnek négy, a másik kettőnek pedig öt-öt bajnoki jutott, és még a beugró Dombi Tibor is irányított másik négyen, így nagy képet egyik edző munkájáról sem kaptunk. Az ugyanakkor látszik, hogy mi az, amiben a Debrecen a félszezon egészében gyengén teljesített.

A Debrecen ugyanis utcahosszal nyeri a kapott gólok rangsorát a maga 37 gombócával. A második Paks is csak 30-at szedett be. Az már csak hab a tortán, hogy ők viszont többet rúgtak ennél, szemben a 25-ig jutó Lokival.

A DVSC védekezése a kecskemétiek támadására rímel. Eleve sok helyzetet engednek az ellenfélnek, xGA-mutatójuk (28,96) a második legmagasabb a sereghajtóé után. Helyzetüket pedig jelentősen rontja, hogy ebből még ennél is jóval több gólt kaptak.

A Loki tehát hiába termeli az NB I ötödik legmagasabb xG-jét (24,33), amit ráadásul szinte pontosan „árában” értékesít is. Hogy ezt hogy teszi szinte semmissé a gyenge védekezése, ahhoz talán nem is kell érzékletesebb adat, mint az, hogy a bajnokságban utoljára október 4-én úszta meg két kapott gól alatt. Egyébként egy vesztes meccsen.

10. Zalaegerszegi TE FC (4-4-8, gólkülönbség: 20-24, 16 pont)

Márton Gáborral nagyszerű tavaszt futott tavaly a ZTE, amely alapján idén a merészebbek akár egy felsőházi teljesítményt is várhattak a csapattól. Akik így tettek, csalódniuk kellett, hiszen a 10. hely sokkal inkább a papírformához (a ZTE kerete a 11. legértékesebb a Transfermarkt szerint az NB I-ben), mint az erőn felülihez közelít.

Az őszi mutatók fényében a Zete mutatta a leginkább reaktív játékot a magyar élvonalban. 41,8%-os labdabirtoklásuk és 15,55-os PPDA-mutatójuk is utolsó a mezőnyben, vagyis keveset van náluk a labda, és olyankor sem forszírozzák túlzottan a megszerzését.

Bár 20,26-os xG-mutatójuk és átlagos lövésminőségük (0,107 xG/lövés) is a harmadik a legalacsonyabb a maga rangsorában, előbbit legalább telibe lövik.

A mérleg másik serpenyőjén pedig a maga módján kamatozik a zárt védekezés. A ZTE ellen csupán a hetedik legnagyobb xG-t (24,93) termelték az ellenfelek, és maradéktalanul még azt sem használták ki. Szemléletes továbbá, hogy a zalaiak kapujára a negyedik legkevesebb (185) lövés zúdult, ám az a legjobb átlagos xG-mutató mellett (0,135 xG/lövés).

9. ETO FC Győr (4-6-7, gólkülönbség: 23-26, 18 pont)

Az újonc ramatyul indította a szezont, ám kitartott Borbély Balázs vezetőedző mellett, aki mindezt kilenc veretlen bajnokival hálálta meg. A csapat helyezése így akkor sem lehet éles kritika tárgya, ha utolsó négy NB I-es meccséből hármat elvesztett.

Feljutókra jellemző módon egyesével sem rest gyűjtögetni a pontokat az ETO. Hat döntetlenjük a legtöbb, holtversenyben az Újpesttel és a Diósgyőrrel. Mit ad isten, két őszi 0-0-ját, épp e két csapat ellen játszotta a Győr. Egy-egy döglesztően unalmas mérkőzés azonban egy újonc számára legalább annyira lehet szakmai részsiker, mint jogos szurkolói elmarasztalás.

Támadójátékuk első blikkre rendben van: 22,25-nyi várható góljukra 23-at szereztek. Van ugyanakkor egy-két éberségre ösztönző adat is ezzel kapcsolatban. Átlagosan a győriek tüzelnek a legkevésbé kedvező helyzetekből (0,103 xG/lövés), ráadásul 10 góljuk is rögzített helyzet után jött. Ez most még dicséret, tavasszal viszont könnyen deficitbe fordulhat, ha az ellenfelek megtalálják az ellenszert.

Ha így lesz, akkor még inkább fontos lesz a nem vészes, de kritizálható számokat hozó védelem ráncba szedése. Az ősz folyamán az ETO ugyanis csak 22,86 várható gólnyi lehetőséget engedett a riválisoknak, ám 26-ot kapott. Nem ok nélkül, az ellenfelek a harmadik legmagasabb átlagminőségű helyzetekből (0,133 xG/lövés) tüzelnek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyító alatt: Győrfi Milán.

Az NB I élesebb szemű nézői már az ősz folyamán is felfigyelhettek Győrfi Milánra, igazi rivaldafény azonban a hétvégén vetült rá először. A 2006-os születésű, azaz a Paks élvonalbeli karrierjével egyidős játékos két gólpasszal járult hozzá csapata MTK elleni győzelméhez, majd egy Böde Dániellel közös interjúban szállította a napi mémalapanyagot.

Megvan az év NB I-es interjúja? A Paks szupertinijének Böde adott tanácsot

A 18 éves Győrfi 2021-ben került Paksra a pécsi utánpótlásból. A tolnaiaknál az idei szezonban kezdték el felnőtt szinten is bevetni. Érdekesség, hogy szeptemberi debütáló mérkőzését végigjátszotta, ám azóta egyet sem.

A bajnokságban kilenc meccsen 392, a kupában pedig egy találkozón 74 játékpercet kapott. Előbbi három asszisztra, utóbbi pedig egy-egy gólra és gólpasszra volt elegendő neki.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy statisztikái kis mintán értelmezendők. A másik oldalról nézve viszont ugyanerre azt mondhatjuk: viszonylag kis idő alatt tudott érdemben hozzátenni a Paks játékához.

Egy old-school poszt klasszikus erényei

Győrfi az eddigiek során főképp a klasszikus vonalszélsői erényeket csillogtatta. Gyors, agilis, bátran és jól cselez, valamint sokat és jó pontossággal ad be.

Hogy ezek mennyire fontosak a Paks számára, azt jól jelzi, hogy a Wyscout adatai szerint Bognár György csapata toronymagasan a legtöbb beadással kísérlezető gárda az NB I-ben. 429 kísérletüktől messze elmarad az e téren második Ferencváros (287).

Ráadásul ahhoz képest, hogy milyen kiugróan vezetik ezt a rangsort, pontosságban is csak két helyet csúsznak vissza, 36,8%-os hatékonyságuk a harmadik legjobb.

Az ezzel kapcsolatos szemléletről pedig mindent elárul, hogy a Paks akkor igazolta le a 198 centis Tóth Barnát, amikor még Böde Dániel mellett a másik erőcsatár, Könyves Norbert is a keretben volt.

Győrfi ehhez a maga részéről 37 beadást tett hozzá, amelyek a ligaelitet ostromló 40,5%-os pontossággal találtak társra. Ebben nemcsak hozza, de még picit meg is fejeli rutinosabb társai mutatóit. A jobb szélről Osváth Attila 38,57%-kal, míg balról Silye Erik 37,68%-kal adott be.

A jobb és a bal szélen egyaránt bevethető és be is vetett Győrfi Milán beadásai az NB I 2024/25-ös szezonjában

Cselezési mutatói legalább ennyire bizalomgerjesztőek. 65 próbálkozása volt, amivel kevés játékperce dacára nemcsak időarányosan, hanem az abszolút versenyben is az élboly tagja az NB I-ben. 58,5%-os hatékonyságával pedig szintén a top10-et karcolja.

Komfortzónán (részben) kívül

Győrfi játékával, illetve az előtte álló nehézségek kapcsolatban egy szépséghiba van. Eredendően középpályás, legalábbis a Transfermarkt és a Wyscout is ekként hivatkozik rá. Az e téren jóval hitelesebb utóbbi viszont már jelzi, hogy – ennek ellenére – többnyire bal oldali szárnyvédőként szerepelt.

A támadó szélső poszt ugyanis ritkán van jelen a Paks játékában, ezt a feladatkört a bal- és a jobbfutó hivatott betölteni. Ennek oka, hogy a sok beadásnak táptalajt, pontosabban címzetteket kell teremteni.
A két csatár mögé így a jó fizikumú belső középpályások érnek oda. Ebben a szisztémában pedig arra használni az emberanyagot, hogy valakik szélső támadót játsszanak, pazarlás volna.

Győrfi így az utóbbi években egyre divatosabb szárnyvédői szerepkörben játszik, vagyis kapacitásának egy részét a védekezésnek kell szentelnie (talán még Bognár Györgynél is), ami sem testfelépítését, sem játékstílusát nézve nem kedvez neki.

Vélhetően ez az egyik fő oka annak, hogy csak egyszer szerepelt kezdőként. Többnyire olyan meccseken cserélték be, amelyeken vagy belefért ez a plusz rizikó, vagy az aktuálisan kedvezőtlen eredmény indokolttá tette a bevállalását.

A törekvés ugyanakkor láthatóan megvan Győrfi beépítésére, amit a játékos eddig nemcsak megalapoz, de táplál is teljesítményével.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szemtől szemben: Újpest–FTC

A második derbi következik a 2024/25-ös szezonban, amelyre ezúttal Újpesten kerül sor. Mind a hazai együttes, mind a Fradi új edzővel kezdte a szezont, így az augusztusi „odavágó” előtt még kevés dologban lehettünk biztosak munkájukat illetően.

Szűk öt hónap után azonban már Bartosz Grzelak és Pascal Jansen esetében is jóval több információnk van azt illetően, hogy mihez kezdtek csapataikkal. Most ennek áttekintése következik.

A kis híján meglepetéssel záruló, de végeredményében igazságos augusztusi derbi

Bartosz Grzelak két vereséggel kezdte, majd egy 4-1-es sikerrel folytatta az Újpest vezetőedzőjeként. A 4. fordulóban aztán kis híján olyat tett, amivel azonnal nagy népszerűségi tőkét kovácsolt volna magának a lilák táborában.

Csapata ugyanis a véghajráig őrizte a 0-0-s döntetlent a Groupama Arénában rendezett derbin, amelyet végül Kehinde hosszabbításban szerzett góljával bukott el.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár alig tudott nyerni, a Ferencváros jelentős fölényben futballozott. Tizenhét lövéséből hét kapura ment, összesen 2,32 xG-t termelt, szemben az Újpest összesen két próbálkozásával.

A Ferencváros lövései az augusztus 17-i derbi során

A labda 65%-ban volt a zöld-fehéreknél, ám a felsoroltak közül ez a legkevésbé fontos, hiszen ez nagy részben egy vállalt és kalkulált dolog volt az Újpest részéről.

Ezeket a mutatókat ugyanakkor a IV. kerületben egy árva lélek nem kérte volna számon Bartosz Grzelakon, ha negyedik meccsén és élete első derbijén megszakítja a hosszú évek óta tartó vereségsorozatot.

Újpesten kis túlzással a nulláról épült fel egy masszív középcsapat

Ezt a részsikert azonban komolyan felértékeli, hogy Bartosz Grzelak volt az az edző, akinek a legkomolyabb munkát kellett elvégeznie csapatépítés terén.

Az Újpest keretének csaknem kétharmadát cserélte le a nyáron, ami még akkor is brutális mértékű vérátömlesztésnek számít, ha négyen is vele együtt érkeztek Fehérvárról. Erről az építkezésről a folyamat közben értekeztünk az addig elvégzett és a még elvégzendő munka tekintetében.

A svéd-lengyel tréner azóta viszont teljes értékű középcsapatot faragott az Újpestből, amely az elmúlt években nem ünnepelhetett többet a záróforduló előtt bebiztosított bennmaradásoknál. Igaz, ebben a nyári transzferablakban látott erőbedobás terén kedvezőbb helyzetben volt elődeinél.

A lilák a forduló előtt a 6. helyen álltak a tabellán, és mérvadónak tekinthető mutatóik is körülbelül erre predesztinálják őket. Vagyis az Újpest jelenlegi helyezése összhangban van játéka minőségével.

Az Újpest veszélyteremtési hőtérképe az NB I-ben

Várható lőtt (17,53) és kapott (19,5) gólokban egyaránt az ötödik legjobbak. Az ellenfeleik helyzeteinek átlagminősége (0,113 xG/lövés) a negyedik legalacsonyabb a ligában. A védelem és Piscitelli kapus teljesítményét tovább magasztalja, hogy ebből a 19,5 várható gólból csak 12 született meg ténylegesen.

Ez a tetemes felülteljesítés – legalább átlagos egyéb mutatók mellett – akár önmagában is helyezéseket jelenthetne, ha a lilák meccsek közötti „góleloszlása” valamivel szerencsésebb lenne. Ám a helyzet az, hogy ehhez számos olyan mérkőzés járult hozzá, ahol ez a felülteljesítés a megszerzett pontok számát nem befolyásolta. Lásd a fentebbi példát, a Fradi elleni 1,32 megúszott gól komoly teljesítmény, ám végül nem ért semmit.

Van mutató, amiben vissza, de összképet tekintve előrelépett az FTC Sztankovics után

Az azóta eltelt időben viszont Pascal Jansen munkája sem tette kisebb teljesítménnyé az augusztusi majdnempontszerzést. Noha a Fradinak van egyfajta kétarcúsága az ősz folyamán, ott ahol a holland edző munkája méretik, nem érheti szó a ház elejét.

A magyar bajnokságot meccshátrányban vezeti, vagyis abszolválja a kötelezőt. Az Európa-ligában két vereség után pedig már három sikernél tart, amelyek közül kettő alkalmával is négyet rúgott csapata. 9 pontjukkal pedig az előzetes kalkulációk szerint továbbjutásuk közel biztosra vehető.

A kétarcúságnak éppen ez adja az egyik alapját. Jansen Fradijával kapcsolatban ugyanis ősszel az fogalmazódott meg, hogy amíg a játszani akaró csapatok ellen eredményes, addig a bekkelőkkel szemben olykor megáll a tudománya.

Az FTC leginkább jellemző passzvonalai az ellenfél támadóharmadába az NB I-ben

A különböző meccsszámok miatt e tekintetben a kialakított helyzetek átlagminőségét érdemes összehasonlítási alapnak használni. A Ferencváros e téren 0,122 xG/lövést tud felmutatni, ami csupán a negyedik legmagasabb. A DVTK (0,149), a Paks (0,148) és a Puskás (0,135) is megelőzi.

Abban nincs semmi sokkoló, hogy a Fradi ebben nem első, erre több szezonban volt példa az elmúlt években, mint ahányban nem. Az FTC erőfölénye ugyanis éppen abból ered, hogy jobb játékosai vannak, mint a többi csapatnak, akiknek kisebb helyzetek is elegendők a gólszerzéshez.

Az ugyanakkor tény, hogy Dejan Sztankovics tavalyi – egy meccs híján – teljes szezonos mutatójához képest itt másfél tizedes a visszalépés. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben aligha akad fradista, aki ráborítaná emiatt az asztalt Pascal Jansenre. Annál is inkább, mivel elnézve taktikai sokrétűségét, összességében előrelépésnek tűnik a szerbhez képest.

Saldanha új szerepkörben? Pascal Jansen válaszolt

Amitől elszoktunk a derbi kapcsán

A 2024/25-ös idényben nyújtott teljesítményt tekintve tehát egyik edzőnek sincs oka szégyenkezni. Minden versenysorozatot tekintve a két klub jelenleg ott tart, amit szurkolóik nagy része alighanem aláírt volna a szezon előtt.

Olyan pedig elég régen volt már, hogy ez egy derbi előtt a Ferencváros és az Újpest tréneréről egyaránt elmondható legyen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A csapatkapitányon kívül ketten a magyar válogatott védelméből is bekerültek az 50 legjobb átlagot hozó A-divíziós játékos közé a FotMob szerint.

A kiesés elkerüléséért vívott rájátszásra volt elég a magyar válogatott teljesítménye a Nemzetek Ligája csoportkörében. A németek és a hollandok mögött harmadik helyen befutó együttes tehát csapatszinten hozta az elvárhatót.

Ráadásul az egyéni teljesítményekben sem hiába keresünk örömöt, hiszen Marco Rossi csapatából hárman is bekerültek az A-divízió 50 legjobbja közé. A FotMob adatai és értékelései alapján Szoboszlai Cristiano Ronaldót és Bruno Fernandest szorongatta a top5-ben, míg egy védőnk és kapusunk szintén a top50-ben végzett.

A közös bennük, hogy legjobbjukat mindhárman Boszniában nyújtották, míg hármuk közül ketten Amszterdamban játszottak a leggyengébben.

Szoboszlai Dominik (6 mérkőzés, átlagosztályzat: 8.04)

Esélyünk sincs nem a magyar válogatott legmagasabban jegyzett játékosával kezdeni a sort, aki 8.04-os átlagértékelést kapott a FotMobtól a Nemzetek Ligája csoportkörében. Szoboszlai előtt csak négyen állnak az A-divízióban: Pedro Porro (8.28), Bruno Fernandes (8.24), Cristiano Ronaldo (8.14) és Lucas Digne (8.12).

A magyar csapatkapitány a legmagasabb osztályzatot (9.2) Boszniában kapta, ahol az ő duplájával győzött 2-0-ra a válogatott. Leggyengébb mérkőzése a hollandok elleni hazai döntetlen volt, ahol „csak” 7.3-et kapott. Előbbin, illetve a zárókörben, a németek ellen a meccs embere is lett.

Szintén a FotMob adatai alapján Szoboszlai az A-divízióban pályára lép középpályások 94%-ánál többet lőtt kapura és 97%-uknál több gólhelyzetet alakított ki.

Ehhez képest még kevésnek is tűnik, hogy „csupán” ugyanezen mezőny 76%-ánál volt több labdaérintése. Ennek oka vélhetően az, hogy hiába ő minden magyar építkezés lelke, a magyar válogatott a hatból négy mérkőzésen underdogként szerepelt. Vagyis Szoboszlai csapatánál kevesebbet volt a labda, így kevesebb alkalma nyílt gyűjtögetni az érintéseket, mint mondjuk Bruno Fernandesnek.

A fentebbi számok viszont így is üzennek kritikusainak. Szoboszlai támadómutatói nem azért foghíjasak klubjában, mert elfelejtett volna támadni, vagy mert Hollandia és Németország ellen olyan könnyű fickándozni a Brightonhoz és a Nottinghamhez képest. Hanem azért, mert a Liverpoolnak nem ő a méregfoga, a magyar válogatottnak meg igen.

Egy – nem is olyan jelentéktelen mutatót viszont megnyert a divízióban: 27 kulcspasszánál nem volt több a csoportkörben. Nem csoda, hogy A WhoScored a sorozat csoportkörére vonatkozó álomcsapatába is beválogatta.

Szoboszlai Dominik progresszív passzainak hőtérképe megmutatja: bár eredeti pozíciójában a legaktívabb, a pálya másik felén és a hátsóbb zónákban is feltűnik támadásépítés közben

Dibusz Dénes (5 mérkőzés, átlagosztályzat: 7.28)

Kiválóan védte végig a nyári Eb selejtezősorozatát. Ha Gulácsi Péter hosszú sérülése után nem produkál váratlanul gyors és minőségi visszatérést, alighanem a kontinensviadal is az övé lett volna.

Most viszont a sors – és poszttársa – némileg kárpótolta. Gulácsi Rossival egyeztetve távolmaradt a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó négy fordulójától, a másodikban pedig előre eldöntött volt, hogy Dibusz véd, akinek így öt meccs jutott.

Összesen hat gólt kapott, ennek kétharmadát az amszterdami vereség során. A leggyengébb osztályzatot is erre kapta (6.4), míg a hollandok elleni itthoni meccsen is 7 alatt maradt (6.7).

Pofon, szédülés, talpra állás – ilyen volt a hat magyar NL-meccs

A másik három mérkőzésén viszont átlagon felüli teljesítményt hozott. A legtöbbet a boszniai 2-0-s győzelemhez rakta hozzá. 8.4-es osztályzata talán a legjobb jelzője annak, hogy mennyivel másabb bosnyák csapat rohamozott otthon, mint ami Budapesten.

Hat gólját az ellenfelek 8.05-os összesített xG-mutatója mellett kapta, vagyis az öt mérkőzés folyamán a helyzetek minőségéhez mérten két góltól mentette meg a válogatottat. Átlagosztályzata egyébként a 44. helyre elég az A-divízió mezőnyében.

A Dibusz Dénes kapujára érkező összesen 65 lövés a beérkezés helyeik szerint

Nagy Zsolt (6 mérkőzés, átlagosztályzat: 7.26)

Bár a két nagy különbségű vereség során ő is gyengén játszott, a másik négy mérkőzésen rendre extrát hozott, így átlagosztályzatát az A-divízió 49. legjobbjává tornázta fel.
A düsseldorfi 0-5-ból 6.2-es értékeléssel vette ki a részét, Amszterdamban pedig – egy tizenegyest is összehozva – leggyengébb teljesítményét nyújtotta (5.9). A többi mérkőzésen viszont kiemelkedő volt, nem ment 7.5 alá.

A csúcsot számára is a boszniai győzelem jelentette, amikor a két gólunkat egy assziszttal és egy kiharcolt büntetővel készítette elő. Ez egy 8.9-es pontozást ért számára, míg Hollandia és Bosznia ellen itthon egyaránt 7.6-ot kapott.

A csoportkör során hét kísérlete volt, amelyek közül kettő talált kaput. Bár 64%-os passzmutatója nem verdesi az eget, beadási pontossága ebből bőven kompenzál valamennyit. Labdái a Wyscout adatai szerint 40,9%-os pontossággal érkeztek középre, összesen kilenc talált társat.

A kötelezőt védekező mutatóiban is hozta, 13 szerelésének 65%-a sikeres volt, míg 32 párharcának éppen több mint felét megnyerte.

Nagy Zsolt  beadásai a Nemzetek Ligája csoportkörében

Hármuk hasonlóan jó teljesítményére jelen állás szerint tavasszal lesz legközelebb szüksége a válogatottnak, akkor viszont nagyon is. Márciusban a törökök elleni oda-visszavágós párharc dönt majd arról, hogy a Nemzetek Ligája következő kiírásában a mieink az A- vagy a B-divízióban folytatják.

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Düsseldorftól Budapestig, a 0-5-től az 1-1-ig végigvettük a magyar válogatott összes őszi mérkőzését

Szeptemberben, októberben és novemberben, összesen bő két hónap alatt zavarták le a Nemzetek Ligája csoportkörét. Az A-divíziós kvartettjében harmadikként befutó magyar válogatott teljesítménye viszont ilyen rövid idő alatt is nagy skálát mozgott be.

A sorozat eddigi részében Marco Rossi csapatát érte kudarc és siker, mulasztott és abszolvált is kötelező meccset. Mindez összevetve éppen a papírformát adta ki helyezés szempontjából.

A csoportkör után, de még jóval a 2025-ös playoff, pontosabban playout előtt meccsről meccsre felelevenítjük a válogatott menetelését és tanulságait.

Németország 5-0 Magyarország – a pofon

Nehéz elfeledni azt a méretes pofont, amit a magyar válogatott a Nemzetek Ligája 2024/25-ös kiírásának nyitányán kapott. Marco Rossi együttese egy a közvélemény szemében rettentően vegyes megítélésű Eb után 5-0-ra veszített Düsseldorfban.

A mérkőzés minden szempontból különleges volt. A magyar válogatott – újkori története során eddig nem látott módon – megpróbált idegenben egész pályán letámadni egy minden téren az élvonalhoz tartozó riválist.

Meglepni sikerült is a másik padon ülő Julian Nagelsmannt, aki azonban könnyedén reagált a vendégek harcmodorára. Bár a mieinknek volt lehetősége a vezetés megszerzésére, először a németek találtak be, ami után a magyar csapat szétesett, és további négyet kapott.

Ahogyan az Eb-selejtezők megmutatták, hogy gyengébb ellenfelek ellen a magyar válogatottnak már koránt sem áll olyan rosszul a „nagy csapat” szerepe, addig ennek az eredménynek leginkább az volt az üzenete, hogy az igazán nagyok ellen viszont öngyilkosság megpróbálni belebújni abba.

Bátor magyar fellépés a németek térfelén, az eredmény ismert

Magyarország 0-0 Bosznia-Hercegovina – a szédülés

A düsseldorfi pofonba bele is szédült a csapat, amely néhány nappal ezután gól nélküli meccset játszott a Puskásban Boszniával. Taktikai téren egy könnyedén értelmezhető találkozót kaptunk: egy jobb, de csúcsformáját hozni képtelen csapat ostromolt egy gyengébb, de jól sündisznózó másikat – sikertelenül.

A pozitívumokat inkább sportpszichológiai oldalról lehetett keresni. A magyar csapat egységet mutatott egy lefelé ívelő időszak mélypontján, amikor sokan a széteséstől féltették.

Ez ugyanakkor nem oldotta meg azt a problémát, amit Marco Rossinak később sikerült: a magyar válogatott olyan volt magához képest, mint az ereje teljében cikázva repkedő augusztusi szúnyoghoz képest az, amelyik valahogy túlélte a lehűlést, és októberben, alultápláltan kóvályog elő a padlásról.

Düsseldorfi akarathiány, budapesti reakció – öt pontban a bosnyák meccsről

Magyarország 1-1 Hollandia – a talpra állás

A bosnyákok elleni iksz egyértelmű helyzetet szült: egy boszniai zakó szinte garantált kiesést ér, a biztos bennmaradáshoz pedig bravúr kell. Utóbbiból jött is egy rögtön.

Sallai Roland előbb kapufát lőtt, majd gólt szerzett, amivel egész addig vezetett a csapat, ameddig emberelőnybe nem került. A pohár így úgy lett félig üres, hogy a mérkőzés előtt 10-ből 8 szurkoló lazán aláírta volna ezt az eredményt. A találkozó viszont ezzel együtt pozitív kicsengéssel ülepedett le a magyar futballközvéleményben.

A Rossi-Koeman sakkjátszmát teljesen egyhangú „pontozással” a magyar válogatott szövetségi kapitánya nyerte. Dicséret pedig nemcsak a hazai közegből érkezett: a mérkőzés egyik legveszélyesebb hollandja, Tijjani Reijnders arról beszélt, hogy az ellenfél rendkívül jól felkészült erősségeikből.

Mindössze öt lövés a hollandok ellen, huszonkét-három méteren belülről csak Sallai veszélyeztetett, az eredmény itt is ismert

Bosznia-Hercegovina 0-2 Magyarország – a feltöltődés

Miután kijött a gödörből egyből vissza is eshetett volna oda Rossi csapata. A hollandok elleni pontszerzésnek ugyanis csak abban az esetben (lehetett) volna valós megtérülése, ha utána hozza a kötelezőt az együttes Boszniában.

Zenicán egy a budapestitől merőben eltérő felfogású bosnyák válogatottat, és ebből adódóan szintén az itthonitól különböző meccsképet kaptunk. Barbarez együttese eleget tett az ilyenkor általános, kis csapatokkal szembeni feltételezésnek, és hazai pályán valóban többet mutatott, mint idegenben.

Bosznia akár az első percben előnybe kerülhetett volna, és a mérkőzés további szakaszaiban is igyekezett a maga szerény fegyvertárával tűz alatt tartani a magyar kaput. A kinyílás árát viszont ha nem is úgy, mint a magyarok Düsseldorfban, de ők is megfizették.

A bátrabb játék nagyobb kockázattal járt, a nagyobb kockázat pedig lehetőséget adott a mieinknek, hogy abból a kontrajátékból éljenek, amit Rossi még kapitánykodása hajnalán az elsők között igyekezett rendbe rakni és fejleszteni.

A magyar válogatott Boszniában vezette a legtöbb (4) kontratámadást, a tizenhatoson belülre összesen 8 pontos passz ment

Hollandia 4-0 Németország – a visszajózanodás

Szalai Ádám sajnálatos rosszulléte a legritkább sportpszichológiai alaphelyzetet teremtette meg a mérkőzés első perceiben. A magyar játékosoknak olyan mentális feladatot adott az eset, amit az ember az ellenségének sem kíván, azon pedig el sem érdemes kezdeni a lamentálást, hogy ez „hány gólt ért” a hollandoknak. A hazai csapat játékát látva sem sport-, sem észszerű nem volna azt állítani, hogy ezen múlt a sikerük.

Az eredményjelző viszont (ismét) megleckéztette azokat, akik szélsőségesen, mindig az aktuális meccseredmény láttán értékelik a magyar válogatottnál zajló munkát. Akik temettek az első két kör, és akik megint elhitték a második két forduló után, azok most a nyári és szeptemberi németországi kijózanodás, majd a két meccsnyi újabb mámor után visszajózanodhattak.

A magyar válogatott ugyanis simán kikapott egy számottevően jobb erőkből álló csapattól, amelynek nem fért volna bele a botlás, és amelynek előtte itthon megcibálta a bajszát. Tehát egy az erőviszonyok alapján teljesen reális eredményt ért el.

Szalai Ádám fontos kéréssel fordult a szurkolókhoz

Magyarország 1-1 Németország – a kilégzés

Ingadozó teljesítmény és ingadozó eredmények után a magyar és a német válogatott egy mindkét fél számára tét nélküli találkozón fújhatta ki a fáradt levegőt. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint hogy mindkét edző úgy érezte, csapata rászolgált a győzelemre, és ennek ellenére nyilatkoztak mindketten elégedetten.

Magyarország méltó ellenfele volt annak a német válogatottnak, amelyben az edző peremembereket is kipróbált, és amelyen látszott, hogy téthelyzetben volna még egy-két sebességi fokozat talonban.

A Nemzetek Ligáját lezáró Szoboszlai-panenka a sorozatban elért eredményt tekintve mindegy volt, de dramaturgiailag nagyon nem. Ennél szembeötlőbben ugyanis nehéz lett volna magabiztosságot mutatni a mindig megosztott és szigorú nagyérdeműnek.

Itt hagyjuk is az ábrákat, helyette itt van, ahogy Szoboszlai bepanenkázza

A csoport harmadik helyének megszerzésével a mieink az A-divíziós tagság megőrzéséért vívnak majd párharcot az osztrák, az ukrán, a török és a görög válogatott valamelyikével. A sorsolást pénteken, a párharcok mérkőzéseit tavasszal rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC