nb1.hu

Hihetetlen izgalmak Dunaszerdahelyen.

Dárdai Pál vezetőedző együttese, a Hertha döntetlent játszott a szintén berlini Unionnal a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi játéknapján – jelentette az MTI.

A Herthában koronavírus-fertőzés miatt nem állt rendelkezésre az első számú kapusként számon tartott norvég Rune Jarstein, ugyanakkor visszatért vádlisérüléséből a világbajnok Sami Khedira. A 34. születésnapját ünneplő középpályás – aki több mint egy hónapja volt harcképtelen – a 79. percben lépett pályára.

A Hertha továbbra is a 14. a tabellán, két pontnyi távolságra a kiesőzónától.

A Varga Kevinnel felálló Kasimpasa 1-0-ás győzelmet aratott hazai pályán a listavezető Besiktas ellen, a török élvonal 32. fordulójában. A magyar válogatott futballista kezdőként lépett pályára és a gólpasszával nagyban hozzájárult csapata győzelmével. Még az is belefért a Kasimpasának, hogy az 55. percben Thelin büntetőt hibázott. Varga Kevin összesen 75 percet töltött a pályán.

Rangadót játszott a Zsolnával a Dunaszerdahely, a mérkőzésen az első félidőben történtek az izgalmak. Összesen hat gól esett a játékrészben, és így 3-3-al ért véget a szlovák élvonal ezüstrangadója.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem mindennapi találat.

Mint ismert, a Ferencváros 4-0-ás győzelmet aratott a Budafok vendégeként, ezzel egy újabb hatalmas lépést tett a 32. bajnoki címe felé.

 

 

A találkozó harmadik gólja kifejezetten látványosra sikerült, hiszen Sigér Dávid egy ollózó mozdulattal juttatta a hálóba a labdát. A Ferencváros színeiben utoljára a Celtic-nek lőtt gólt a játékos.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Öt gól esett a Tisza-parti rangadón.

Véget ért az NB III 27. fordulója, ami ezúttal is csonka volt, de az izgalmak így sem maradtak el.
 
KELETI CSOPORT
 
Magabiztos, 5-0-ás győzelmet aratott hazai pályán a Tiszaújváros, míg a Jászberény vereséget szenvedett az SBTC ellen. Mivel a BVSC is nyert, így feljött a második helyre. Ötöt rúgott és egyet kapott a DVTK II. Tiszafüreden, míg a Tállya 5-2-re nyert Putnokon.
 
Eger-Kisvárda II. 1-0
Cegléd-Sajóbábony 2-0
Tiszakécske-Tiszaújváros 5-0
Balassagyarmat, DVSC II. 3-0
Tiszafüred-DVTK II. 1-5
SBTC-Jászberény 2-0
Mezőkövesd II.-Gyöngyös 1-2
BVSC-Füzesgyarmat 3-0
Sényő-Hatvan 3-1
Putnok-Tállya 2-5
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
KÖZÉP CSOPORT
 
Megelőzte az Iváncsa a Taksonyban aratott győzelmével a második helyezett FC Dabast, amely vereséget szenvedett Újpesten. A Fradi 3-0-ra kiütötte a Szegedet, míg Csank János csapata, a Vác a Dabas-Gyón vendégeként aratott győzelmet.
 
FTC II.-Szegedi VSE 3-0
Paks II.-Dunaújváros 2-1
Újpest II.-FC Dabas 1-0
ESMTK-Hódmezővásárhely 1-2
Dabas-Gyón FC-Vác 1-2
Taksony-Iváncsa 1-2
Kozármisleny-Rákosmente 0-2
Majos-Monor 1-2
Kecskemét-Szekszárd 2-2
Körösladány-Honvéd II. 2021.04.21. 17.00
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
NYUGATI CSOPORT
 
A listavezető III. Kerület meccs nélkül szerzett három pontot, hiszen elmaradt a Nagyatád elleni meccse. A második helyezett Mosonmagyaróvár a Vidi II. ellen nyert hazai pályán, míg a Veszprém 1-1-es döntetlent játszott a Sopronnal. Gálázott a Balatonfüred, 4-1-es győzelemmel tartotta otthon a három pontot a Szabadkikötő ellenében.
 
Gárdony-Tatabánya 2-2
Puskás Akadémia II.-Lipót 1-0
ZTE II.-Nagykanizsa 0-0
Veszprém-Sopron 1-1
Nagyatád-III. Kerület 0-3 (megállapított végeredmény)
Balatonfüred-Szabadkikötő 4-1
BKV Előre-Pápa 1-1
Érd-Ménfőcsanak 2-0
Komárom-Bicske 2-0
Mosonmagyaróvár-Vidi II. 1-0
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Visinkáék nagyon fontos pontokat szereztek.

Véget ért a 27. forduló az NB II-ben, izgalmakból ezúttal sem volt hiány.
 
Rangadót játszott egymással a Haladás és a Szpari, mely szurkolók előtt lett volna az igazi és akkor talán a végeredmény sem lett volna 0-0. Ugyanilyen végeredménnyel ért véget az ETO Szentlőrinci vendégszereplése, valamint a Szolnok-Kaposvár meccs is.
 
A Békéscsaba magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott a DEAC ellen, így szinte már biztos, hogy jövőre az NB III-ban szerepel majd Sándor Tamás csapata. A Csákvár nagyon fontos három pontot szerzett otthoni környezetben a Kazincbarcika ellen, így felugrott Visinka Ede csapata a 16., már bennmaradás érő helyre.
 
Az élmezőnyben nem történt változás, hiszen a Pécs 4-1-es győzelmet aratott Siófokon, míg a Gyirmót megállította a Kis Károly vezette Ajkát, valamint Husztiék 2-0-ra legyőzték Lipcseiéket. Mint ismert, a Vasas még pénteken 1-0ás győzelmet aratott Szegeden.
 

 
EREDMÉNYEK:
 
Szombathelyi Haladás-Nyíregyháza Spartacus 0-0
Budaörsi SC–Dorogi FC 1–0 (Molnár T. 46.)
Gyirmót FC Győr–FC Ajka 1–0 (Kirják 56.) – Kiállítva: Szekér 88. (Ajka) 
Szentlőrinc–WKW ETO FC Győr  0–0
Békéscsaba 1912 Előre–DEAC 3–0 (Bora 60., Király P.  62., Paudits 69.) 
BFC Siófok–Pécsi MFC 1–4 (Katona 30. – öngól,  ill. Geiger 16., 53., Grabant 55., Hegedűs M. 69. – tizenegyesből) 
Aqvital FC Csákvár–Kolorcity Kazincbarcika SC 4–1 (Madarász 9., Baracskai 24., Mim 77., Ganbayar 88., ill. Tóth-Gábor 55.)
Debreceni VSC–Soroksár SC 2–0 (Szécsi M. 12., Ugrai 37.)
Szolnoki MÁV FC–Kaposvári Rákóczi FC 0–0
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
FRISSÍTÉS:
 
HÉTFŐ, 13.27:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az újonc bajban van, szakmai csúcsrangadó vár az FTC-re.

BUDAFOK-FERENCVÁROS 0-4

Az mindig öröm az illetékeseknek, ha egy klubcsapat játékosai közül nagyon sokan válogatottak vagy valamelyik korosztályos nemzeti csapat tagjai, de adott esetben ez akár kisebb vagy nagyobb nehézségeket is okozhat a következő tétmérkőzésre való felkészülés során.

Az eleve koronavírus-járvány sújtotta Budafoktól alapemberek voltak ott az U21-es Európa-bajnokságon, míg az FTC-ből kezdőcsapatra való játékos volt ott hazája válogatottjánál.

Mindezektől függetlenül a Ferencváros volt a találkozó esélyese, úgy meg pláne, hogy az újoncnak csak 5 cseréje volt, azaz tényleg alapemberekre nem számíthatott Csizmadia Csaba vezetőedző.

Közös szurkolóját gyászolja a Fradi és a Budafok – NB1.hu

 

Ennek ellenére, Kovács Dávid próbálkozása után Dibusz Dénesnek, az FTC kapusának kellett bemutatnia az első bravúrt, de utána Bese Balázs is bizonyíthatta azt, amit egyébként az U21-es Eb-n is, hogy a magyar labdarúgás talán legtehetségesebb kapusa.

Szünetig mindkét gárda megszerezhette volna a vezetést, ezért volt jogos, hogy remivel, de sajnos gól nélkül vonulhattak pihenőre.

Fordulás után viszont hamar eldőlt a mérkőzés, a Fradinak megadott, értékesített 11-essel, illetve Huszti András kiállításával, arról nem is beszélve, hogy Boli szinte azonnal kettőre növelte a Fradi előnyét. Innentől kezdve eldőlt a meccs, a végét már nem bírta erővel az újonc.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: OLÁH BÁLINT HIBÁJA
Az túl egyszerű lenne, ha az értékesített 11-es és/vagy az utána bekövetkező Huszti-kiállítás lenne a legfontosabb mozzanat. Ezeknél sokkal számottevőbb pillanat volt Dibusz első bravúrja is a meccsen a találkozó első ziccerénél, de a legbefolyásolóbb tényező a BMTE amúgy egyik legjobbjának, Oláh Bálintnak a hibája volt az első Fradi-gól előtt. Totál tiszta helyzetben lépett rá a labdára átvétel közben, majd rossz helyre passzolt, az eseménysor végén jött a berúgott 11-es!

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: DIBUSZ DÉNES
Az esélyeknek megfelelően az FTC szerezte meg a három pontot, de ehhez tényleg kellett az, hogy Dibusz bravúrt mutatott be az első ziccernél. Megnéztük volna úgy a találkozót, hogy az újonc vezetést szerez, mert az amúgy a helyszínen végig érdekesnek tűnő találkozó talán még izgalmasabb lett volna.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
55. p.:
Oláh nagy hibája miatt visszakerült a Fradihoz a labda, az akció végén Uzuni lövésébe ért be Huszti kézzel, a védő sárgát, a Fradi 11-est kapott, amit Uzuni a bal alsóba lőtt. 0-1

61. p.: Bese még tudta hárítani az egyik védőn megpattanó Lovrencsics-próbálkozást, de a labda a középen érkező Boli elé került, aki 3 lépésről a kapuba passzolt. 0-2!

88.p.: Haraisvili szöglete után Csonka rosszul ért bele a labdába, amit Sigér remek mozdulattal ollózott a kapuba. 0-3!

90. p.: Haraisvili most gólt szerzett, Haratin átadása után fejelt középről a kapuba. 0-4

KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Budafok az MTK vendége lesz, most már sorozatban kellene nyernie az újoncnak, hogy kiharcolja a bennmaradást, míg az FTC a második Puskás Akadémiát fogadja, a bajnokság szakmai csúcsrangadóján.

JEGYZŐKÖNYV:

Budafoki MTE-Ferencvárosi TC 0-4 (0-0)
Budafok, zárt kapus, v.: Farkas
Budafok: Bese – Huszti, Nikolics, Romic, Medgyes – Lőrinczy (Takács 65.), Oláh – Kulcsár (Iharos 60.), Csonka, Skribek – Kovács (Fekete 81.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics (Wingo 79.), Blazic, Botka, Civic – Haratin, Lajduni – Mak (Isael 64.), Tokmac (Sigér 63.), Uzuni (Haraisvili 71.) – Boli (Baturin 70.)
gólszerzők: Uzuni (55., büntetőből), Boli (61.), Sigér (88.), Haraisvili (90.)
sárga lap: Huszti (54., 57.), illetve Tokmac (57.), Isael (85.)
piros lap: Huszti (57.)

Tabella a linkre kattintva olvasható

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyugodjék békében!

ÍME, AZ ULTRAS PROMONTOR SZOMORÚ BEJELENTÉSE:

,,Ma reggel elhunyt egy kedves barátunk, csoporttagunk, Bleicher Laci, alias Melák

Csoportunk közös gyertyagyújtást, megemlékezést szervez a BMTE stadionhoz vasárnap, a Fradi elleni meccs előtt két órával, azaz 15 órától!

Részletek később… 

NYUGODJ BÉKÉBEN BARÁTUNK"

Fotók: Simon Zoltán

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fiolánál ismételte magát a történelem.

KISVÁRDA-MOL FEHÉRVÁR FC 0-0

Nagy várakozásokkal tekintett a magyar labdarúgás világa vasárnap délután Kisvárdára, hisz bemutatkozott a fehérváriak kispadján az április 1-jén kinevezett vezetőedző, Szabics Imre, méghozzá segítőivel, Juhász Rolanddal és Torghelle Sándorral karöltve. Az összeszokásra – mint ahogy azt ők is elárulták előzetesen – nem volt túl sok idő, pláne annak tükrében, hogy Szabics szerdán még az osztrák válogatott másodedzőjeként ül a kispadon a Dánia elleni vb-selejtezőn. A debütálás épp emiatt, vagy épp a válogatott szünet utáni kihagyás végett nem sikerült a legjobban, hisz 0-0-s döntetlent értek el az egyébként támadóbban futballozó szabolcsiak otthonában, igaz, a mérkőzés képének alakulásához kellett az is, hogy Fiola Attilát a 35. percben második sárga lappal (akárcsak a lengyelek elleni vb-selejtező alkalmával) kiállítsa Pintér Csaba. A második játékrészben akadtak helyzetei Supka Attila együttesének, Kovács azonban mindvégig állta a sarat.
 

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: KOVÁCS DÁNIEL

Az első félidő hajrájában Csirkovics fejesét, majd a 75. percben Kovácsréti veszélyes szögletét is hárította a fehérvári kapus, emellett többször is jókor lépett ki.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: FIOLA KIÁLLÍTÁSA

A 19. percben Vianának, majd a 35.-ben Melnyiknek lépett oda – mindkettő sárga lapot ért. A kiállítás egyértelműen megváltoztatta a meccs alakulását, de azt már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha…

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Kisvárda a Mezőkövesdhez látogat, a Vidi az Újpestet fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

Kisvárda–MOL Fehérvár FC 0-0

Kisvárda: Dombó – Melnyik, Csirkovics, Ene, Leoni – Hej, Karabeljov – Sassá (Ötvös, 87.), Bumba, Navrátil (Camaj, 34., Kovácsréti, 71.) – Viana (Horváth Z., 71.). Vezetőedző: Supka Attila
MOL Fehérvár FC: Kovács D. – Bolla, Musliu, Stopira, Hangya (Rus, a szünetben) – Fiola, Rúben Pinto – Nego, Nikolics (Szabó L., 73.), Petrjak – Zivzivadze (Bamgboye, 38.). Vezetőedző: Szabics Imre

kiállítva: Fiola (35. – 2. sárga lappal)
sárga lap: Leoni (13.), Ene (15.), Hej (49.), Bumba (49.), Melynik (71.), ill. Fiola (19.), Nikolics (37.), Bamgboye (88.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mikor lesz ihletett formában a volt gólkirály?

Soha nem jó, ha egy csapatkapitány nem játszhat, hiszen vagy ő a legjobb képességű játékos, vagy ő az ő az a személyiség, akinek a vezérszerepe megkérdőjelezhetetlen az öltözőben. A legjobb persze az, ha a kettő tulajdonság egy személyben ötvöződik.

És Hidi Patrik, a Kispest csapatkapitánya remek példa a vegyes kitételre, hiszen kihagyhatatlan a Honvéd kezdőjéből és igazi vezéregyéniség is. Kihagyhatatlan, de csak akkor, ha nem sérült vagy beteg, márpedig Horváth Ferenc vezetőedző még a keretbe sem tudta nevezni szombaton az Újpest elleni rangadón, aminek 2-2 lett a végeredménye.

Kispest-Újpest: ismét láthattuk, hogy Marco Rossi ért a focihoz – NB1.hu

 

Éppen ezért is kérdeztük meg a szakmai vezetőtől a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, hogy mikor térhet vissza, hiszen hatalmas szükség lenne a szolgálataira a bennmaradásért folytatott csatában. Horváth annyit válaszolt, hogy a jövő héten már a többiekkel készülhet, ami fölöttébb biztató hír a Kispest fanatikusainak.

Nagyon fontos lenne a kispestieknek, ha a volt NB I-es gólkirály, a Honvéd legutóbbi bajnokcsapatának az alapembere, Eppel Márton is ihletett formában és kicsappanó erőben futballozna a hátralévő mérkőzéseken.

Eppel visszatérését október 20-án jelentette be a Honvéd, de utána szinte azonnal koronavírusos lett, az elmúlt időszakban meg sérüléssel bajlódott.

Éppen emiatt van az, hogy az első meccse után (október 24-én volt Pakson, 0-0 lett a vége), heteket kihagyott, majd november 21-én játszott újra, az Újpest elleni visszatérése előtt meg december 12-én lépett utoljára pályára.

Az Újpest ellen 13 percet játszott, természetesen, hogy azt is megkérdeztük Horváthtól, hogy a volt gólkirály mikor lesz teljes értékű.

A tréner elmondta, hogy a centert fel kell építeni, mert visszatérőben van, de hozzátette, nagyjából egyelőre ennyi van benne, amennyit szombaton játszott, de lehet, hogy még több időt is a pályán töltött, mint kellett volna.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

"Telitalálat" volt.

Mint arról többször is beszámoltunk, a Honvéd és az Újpest szombat este 2-2-es döntetlent játszott egymással az NB I-ben.

Kispest-Újpest: ismét láthattuk, hogy Marco Rossi ért a focihoz – NB1.hu

 

A találkozó egyik furcsán érdekes pillanata a 75. percben történt, amikor is Szakály Péter, az újpesti csapatkapitány Kamber becsúszó lába melletti, ballal leadott lövése landolt az Új Hidegkuti Stadion eredményjelzőjén. A tábla hirtelen megállt, majd néhány másodperccel később ismét életre kelt.

Az M4 Sport meg is osztotta a nem mindennapi jelenetet, íme:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szalaiék edzője a bennmaradásról is beszélt.

Mint arról szombaton már beszámoltunk, négy magyar játékos is pályán volt a Bundesligában.

Az RB Leipzig a forduló rangadóján 1-0-ra kikapott odahaza a Bayern Münchentől. Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a találkozót, utóbbi nyilatkozott is a lefújást követően. 

"Nagyon jól játszottunk a második félidőben, csak a gól hiányzott – ez teszi igazán keserűvé a vereséget. Nagy dominanciával játszottunk, megtaláltuk a helyeket támadásban is, de ha nem találunk be, akkor nem nyerhetünk, ennyire egyszerű. Mostantól az a célunk, hogy megőrizzük a második helyet, emellett a kupára koncentrálunk."

Légiósaink: Holman remek visszatérése, Gulácsiék dupla fájdalma – NB1.hu

 

A Freiburgban Sallai Roland gólt szerzett, ám a Mönchengladbach fordítani tudott és 2-1-re győztek. Christian Streich, a freiburgiak vezetőedzője úgy fogalmazott, a parádés első félidőt követően egyszerűen nem szabadott volna veszíteniük, de az egyéni kihagyások és hibák eldöntötték a három pont sorsát. Matthias Ginter, a 'Gladbach világbajnok védője eközben Sallait és támadótársait dicsérte:

"Nagyon szépen csinálták. Valószínűleg több meccsünket is látták, és pontosan tudták, hogy mozog a védelmünk, egyszerűen kijátszottak minket. Szerencsések lehettünk, hogy csak egy góllal vezettek a szünetben, így vissza tudtunk jönni" – mondta.

Légiósaink: Sallai kiváló formában, de az öröme mégsem felhőtlen – NB1.hu

 

A Mainz kiesési rangadón 1-1-es döntetlent játszott a Bielefelddel, Szalai Ádám a 77. percben csereként lépett pályára. Martin Schmidt vezetőedző egyéni módon látja az egy pont erejét.

"A minimális célunkat elértük, azaz nem kaptunk ki. Az égvilágon semmi nem történt, egy ponttal beljebb vagyunk a bennmaradásért folyó harcban. Küzdünk tovább" – fogalmazott. 
 

A tabella:

 1. Bayern München       27  79-35  64 pont
 2. RB Leipzig           27  48-22  57
 3. VfL Wolfsburg        27  46-22  54
 4. Eintracht Frankfurt  27  55-37  50
 5. Borussia Dortmund    27  55-39  43
 6. Bayer Leverkusen     27  45-32  43
 7. Bor. Mönchengladbach 27  46-41  39
 8. Union Berlin         26  40-32  38
 9. SC Freiburg          27  40-41  37
10. VfB Stuttgart        26  47-41  36
11. FC Augsburg          27  29-41  32
12. TSG Hoffenheim       27  41-47  30
13. Werder Bremen        26  31-38  30  
14. FSV Mainz 05         27  27-46  25
15. Hertha Berlin        26  31-45  24  
16. 1. FC Köln           27  25-47  23
17. Arminia Bielefeld    27  21-46  23
18. Schalke 04           27  17-71  10

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elmondta a vezetőedző a lényeget.

Mér régen elmúltak azok az idők, amikor egy csatárt csak a rúgott góljai alapján kell megítélni. Nem most, pár hónapja vagy egy-két éve múltak el ezek a korszakok, hanem minimum két-három évtizede, azóta, hogy létezik a totális labdarúgás.

Már mindenkinek van támadó és védekező feladata, elég csak a kapusokra gondolni, akiknek már régen nemcsak az a dolguk, hogy védjenek, hanem indítaniuk, a társakat játékba hozniuk is kell ( ráadásul nemcsak kézzel, hanem lábbal is), azaz a támadások megszervezéséből is kiveszik a részüket, többen már gólt is szereztek, gólpasszokat is adtak már.

Kispest-Újpest: ismét láthattuk, hogy Marco Rossi ért a focihoz – NB1.hu

 

Hasonló a helyzet a támadóknál is, nekik sem csak az ötösön kell állniuk és onnan berúgni a helyzetet, aminek a kialakításáért semmit sem kell tenniük. Nekik is kell letámadniuk, területet szűkíteniük, vagy réseket nyitni a hátulról érkezőknek, vissza kell menniük pontrúgásoknál, lecsorgókat kell összeszedniük, vagy a szélsőket kell támadásokba hozniuk.

A legjobb magyar center éppen emiatt toronymagasan az a Szalai Ádám, aki a válogatottunk legutóbbi három vb-selejtezőjén is villogott, az NB I-ben meg Junior Tallo, az Újpest csatára a legjobb, aki tegnap a Kispest elleni (presztízs)rangadón is a mezőny egyik legjobbja volt.

Tallo az előbb felsorolt elemek mindegyikéből kivette a részét ismét és jól, arról nem beszélve, hogy a labdát is remekül tartotta meg. Ha valaki nem hiszi el az nb1.hu-nak, akkor az nyugodtan kérdezze meg Batik Bencétől vagy Ivan Lovrictól, a Kispest két középső védőjétől az eddig állítottakat, de biztosak vagyunk benne hogy Djordje Kamber, akinek néha vissza kellett zárnia a védelem tengelyébe a középpályáról, is ugyanezt gondolja.

Szóval az eddig 16 NB I-es mérkőzésen azért 4-szer eredményes Tallo ismét pályára léphetett bajnoki mérkőzésen, mert letöltötte az 5 mérkőzéses eltiltását.

Tallo remek góllal is észrevétette magát (2-2 lett a Kispest-Újpest vége), ezért a meccs utáni sajtótájékoztatón megkérdeztük Michael Oenning vezetőedzőtől, mit jelent(ett) a csapatának a visszatérése, de a kérdésünkben is jeleztük, hogy nem csak a rúgott gólja miatt kérdeztük.

Oenning válaszában elmondta a lényeget: 

„Nagyon jó, hogy visszajöhetett. Szükségünk is van rá, nagyon motivált a hosszú kihagyás után. Sokat tehet a csapatért.”

Sokat tehet a csapatért, mondta tehát Oenning, de nemcsak arra gondolt, hogy az ellenfél kapuja előtt, az ötösön állva, semmit nem csinálva, csak a labdára várva…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megszólalt a csapatorvos.

A DAC BEJELENTÉSE:

"Az előzetes félelmek sajnos beigazolódtak, a vizsgálatok külső oldalszalag szakadást állapítottak meg a bomba formában futballozó Kalmár Zsolt esetében, így @kalmar_13 hosszabb kihagyásra kényszerül” – adta tudomásul hivatalos Facebook-profilján a DAC csapatkapitányát képviselő EM Sports Consulting.

Kalmár sérülése: nagyon rossz hír érkezett – NB1.hu

 

Így tehát a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg, ami azt jelenti, többhónapos kihagyás vár a DAC és magyar válogatott 25 éves középpályására. Kalmár hiányozni fog a Fortuna Liga 2020/21-es rájátszásának hátralévő részében, és kihagyni kényszerül a nyári Európa-bajnokságot is.

„A gyógyulás további folyamatáról, tehát hogy műtétileg vagy konzervatív módon kezelik majd Zsolti térdét, a következő napokban esik döntés” – nyilatkozta honlapunknak Fegyveres Zsolt, a DAC csapatorvosa.

 

Kalmár Zsolt a szerdai, Andorra-Magyarország (1:4) vb-selejtezőn sérült meg.

Zsolti, mielőbbi felépülést, várunk vissza!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kleinheisler és Vida is csereként lépett pályára.

Sallai Roland ismét felhúzta a góllövő cipőjét, amit ezúttal a Mönchengladbach bánt. Ám a magyar válogatott játékos csapata üres kézzel távozott az ellenfele otthonából. Az MTI beszámolója:

"Sallai Roland góljával ugyan vezetést szerzett a Freiburg a Borussia Mönchengladbach vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombat esti mérkőzésén, de végül kikapott.

Streamable Video

 

A 76. percben lecserélt válogatott szélső a 10. percben Ermedin Demirovic bal oldali beadását kilenc méterről, középről rúgta a hazaiak kapujába. Sallai legutóbbi két világbajnoki selejtezőjén, Lengyelország és San Marino ellen is eredményes volt a magyar válogatottban.

A hazaiak Marcus Thuram duplájával fordítottak, így megelőzték a Freiburgot a tabellán.

Bundesliga, 27. forduló:
Borussia Mönchengladbach-SC Freiburg 2-1 (0-1)

További hírek:

Az Altach 2-0-s vereséget szenvedett az Austria Wien otthonában. A vendégeknél Bukta Csaba csereként lépett pályára a 89. percben. Buktáék jelenleg a 11. helyen állnak a tabellán. 

Görögországban a Nagy Gergelyt foglalkoztató Larissza 1-1-es döntetlent ért el a Panetolikosz ellen. A meccset végigjátszotta Nagy. 

Légiósaink: Holman remek visszatérése, Gulácsiék dupla fájdalma – NB1.hu

 

Horvátországban az NK Osijek az Istra stadionjában 2-0-ra diadalmaskodott. A győztes gárdában Kleinheisler László a 70. percben állt be, Gurcsó Ádám nem kapott lehetőséget. 

A Piast Gliwice 1-0-ra nyert a Wisla Plock ellen. A Piast edzője a 67. percben küldte a pályára Vida Kristophert. 

Eredmények:

HORVÁT 1. HNL
27. FORDULÓ

Istra–NK Osijek 0–2 (0–1)

LENGYELORSZÁG Ekstraklasa 
23. forduló

Wisla Plock-Piast Gliwice 0-1 (0-0)

GÖRÖGORSZÁG Szuperliga Osztályozó csoport 
28. forduló

AEL Larissza-Panetolikosz 1-1 (1-0)

AUSZTRIA Bundesliga Osztályozó csoport 
23. forduló

Austria Wien-Altach 2-0 (0-0)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Waltner három fontos dolgot említett, Zekic gratulált.

A válogatott szünet után három mérkőzéssel folytatódott az NB I. A ZTE kispadján nagyon fontos győzelemmel debütált Waltner Róbert, a DVTK elleni siker sokat érhet a végelszámolásnál. A Bognár Györgyöt nélkülöző Paks az MTK-t fektette két vállra. A Honvéd-Újpest mérkőzés fordulatokban bővelkedett, végül 2-2-es döntetlennel zárult. Cikkünkben összegyűjtöttük a vezetőedzői értékeléseket.

Paks-MTK 3-1

Kindl István: "Nagyon jó szellemben, kiváló felfogásban kezdtük a mérkőzést. Úgy érzem, ha az első félidőben kihasználtuk volna az összes adódó lehetőségünket, akkor talán már a szünetig eldönthettük volna a mérkőzést. Kérdeztem a szünetben, nem lehetne-e most egy olyan szabály, hogy nem tartunk pihenőt, tartottam tőle, hogy a jó játékunk visszább esik, és az MTK erőre kap. Ennek ellenére a második játékrész elején továbbra is nekünk voltak lehetőségeink. 2-0-nál kapussal szembeni ziccert hibáztunk, majd nemsokkal később szépített ellenfelünk. Ott egy kicsit bajban voltunk, voltak kritikus időszakaink, de ezt átvészeltük, és a harmadik góllal – véleményem szerint – már sikerült lezárnunk a mérkőzés végkimenetelét." (paksifc.hu)

Koronavírus: győzelemmel üzent a Paks Bognár Györgynek – NB1.hu

 

Michael Boris: "Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, mert a Paks remekül "operál" hosszú labdákkal, és nagyon erős a párharcokban. Ennek ellenére mi kezdtünk jobban, be is találhattunk volna Miovski helyzeténél, aki rossz döntést hozott. Utána feljavult a Paks, átvette az irányítást, megnyerték a párharcaikat, és két góllal elhúztak. Aztán a második félidőben újra mi irányítottunk, Schön ennek is köszönhetően szépített. Mentünk előre, voltak lehetőségeink, benne volt, hogy kiegyenlítünk, de aztán az újabb hazai találat mindent lezárt. Ezt a mérkőzést az döntötte el, hogy a paksiak nyerték meg a párharcokat, főleg a középpályán. Erre próbáltunk meccs közben is reagálni, rendszert is változtattunk, de általában nem jöttünk ki jól a szituációkból sem a saját, sem az ellenfél kapuja előtt. Gratulálok a Paksnak, és ezúton is kívánok jobbulást Bognár Györgynek és a fiának!" (mtkbudapest.hu)

ZTE-DVTK 2-0

Waltner Róbert: "Számomra három dolog miatt volt fontos a mai mérkőzés. Elsőként a csapat miatt, mert a kiesés elkerülése szempontjából nagyon fontos a ma szerzett három pont. Fegyelmezett játékkal kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést, végig tartottuk az előre eltervezett taktikát, és két nagyon szép gólt rúgtunk. Másodszor, szerettem volna győztes meccsen bemutatkozni a ZTE kispadján, harmadszor pedig a kislányom ma ünnepli 10. születésnapját, neki ajánlom ezt a győzelmet." (dvtk.eu)

Teljesült Waltner vágya, még nagyobb bajban van a DVTK – NB1.hu

 

Zoran Zekic: "Az első félidőben kiegyenlített erők küzdelmét láttuk, ugyan nekünk voltak nagyobb helyzeteink, de nem értékesítettünk egyet sem, így a ZTE mehetett a vezetés birtokában a szünetre. A második félidőt igyekeztük megnyomni, még többet támadni. Mi birtokoltuk a labdát, de az ellenfél kapujáig ritkán jutottunk el, míg a hazaiak kontrára játszottak. Amit ma mutatunk, az kevésnek bizonyult, ezek után nem marad más, csak gratulálni a hazaiaknak. Hetek óta hiába alakítunk ki sok helyzetet, ha rendre gólképtelenek maradunk, még a százszázalékos ziccereket sem értékesítjük, nagyobb önbizalom kell a kapu előterében." (dvtk.eu)

Honvéd-Újpest 2-2

Horváth Ferenc: "Nehéz bármit is mondani, mert rengeteg kérdés vetődik fel bennem is. Ahogy kezdtük a meccset, alig tudtunk egymáshoz passzolni, nem ez volt az előző hetekben jellemző ránk. Nagyon érdekes mérkőzés volt. Az is felvetődik bennem, hogy egy meccsen belül miért vagyunk ennyire hektikusak. Pozitívum, hogy kétgólos hátrányból egyenlítettünk, negatívum, hogy 2-0-ról kezdtük a mérkőzést. Nagyon felemás meccs volt. Nem a lengyel válogatottól tanultuk, hogy kell egy perc alatt két gólt rúgni, hiszen ha tőlük tanulunk, akkor a harmadik gólt is meglőttük volna."

A szünet után nagyobb taktikai csata volt, az nb1.hu ennek az okát kérdezte a Honvéd edzőjétől.

"A második félidő eleje a miénk volt, akkor eldönthettük volna a meccset, megvoltak a lehetőségeink. Ekkor erőben is sokkal jobbak voltunk. A második félidő második felében mint a Három testőrben kard ki kard szaladt egymásnak a két csapat, mindkettő el akarta dönteni a mérkőzést. A cseréket is úgy hoztuk meg, hogy nyerni akartunk" – reagált honlapunk felvetésére Horváth Ferenc. 

Hidi Patrik és Eppel Márton állapotáról is kérdezte az nb1.hu Horváth Ferencet:

"Hidi a jövő héten a csapattal készülhet, Eppel pedig visszatérőben van, de őt fel kell építeni, hogy használható legyen" – nyilatkozta a kispestiek vezetőedzője. 

Kispest-Újpest: ismét láthattuk, hogy Marco Rossi ért a focihoz – NB1.hu

 

Michael Oenning: "Aki otthon nézte a meccset, egy küzdős meccset láthatott. Mindkét csapat nagyon sokat tett hozzá ehhez a találkozóhoz. Kétgólos előnyben voltunk, ekkor úgy tűnt, hogy minden rendben van, és ellenőrzésünk alatt tartjuk a meccset. Baosic sérülése mindent felborított. Nem vagyok könnyű helyzetben, hiszen nagyon sokat kellett variálnom a hátsó sorban. Pár perccel később Mitrovicsnak is úgy tűnt, hogy sérülése van. Ekkor elveszítettük a kontrollt, amit a Honvéd kihasznált. Mindkét csapat sokat tett azért, hogy szebb eredményt érjen el. Az utolsó percekben is volt egy nagy lehetőségünk volt, de ezzel nem éltünk. Örülök, hogy a válogatott szünet után jó formában jött vissza a csapat. Sok játékosunk hiányzik különböző okok miatt. Most már a következő meccsre tekintünk. Az első kapott gól egy rossz mozdulat miatt született. A második pedig egy rövidzárlat miatt. A labdarúgás része, hogy egy csapat olykor elveszíti az összpontosítást. 

Az nb1.hu azt kérdezte az Újpest edzőjétől, hogy a meccs előtt elfogadta volna a döntetlent?

Minden meccshez úgy állunk hozzá, hogy meg akarjuk nyerni. A meccs után azt mondom, hogy elfogadható az eredmény. Az egész csapat helyzete most kompikált, de egyben maradt a csapat. A hiányzókat (Stieber Zoltán, Croizet, Koutroumpis) pótolni nem olyan egyszerű. Máté Zsolti például 6 hónapig nem tudott játszani az NB I-ben, de igyekezett helytállni, elégedett vagyok vele.  

Tallo jelenlétéről kérdezte az nb1.hu Oenninget:

"Nagyon jó, hogy visszajöhetett. Szükségünk is van rá, nagyon motivált a hosszú kihagyás után. Sokat tehet a csapatért" – mutatott rá az Újpest szakvezetője. 

A tabella a linkre kattintva érhető el
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sajnos úgy fest, hogy igaza lesz Marco Rossinak.

A magyar válogatott hiába nyert 4-1-re Andorra otthonában, a siker vezéráldozattal járt. Kalmár Zsolt sérült meg, és a meccs utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány azt mondta, hogy a középpályás akár az Eb-ről is lemaradhat.

Kalmár Zsolt sérülése: reménykedhetünk – NB1.hu

 

Az elmúlt napokban biztató hírek érkeztek Kalmár állapotáról, de most fájdalmas fordulatról számolt be a Kalmárt képviselő EM Sports Consulting:

"Az előzetes félelmek sajnos beigazolódtak, a vizsgálatok külső oldalszalag szakadást állapítottak meg a bomba formában futballozó Kalmár Zsolt esetében, így @kalmar_13 hosszabb kihagyásra kényszerül."

A bejelentés alapján valószínűsíthető, hogy Kalmár nem szerepelhet a kontinenstornán. Az nso.hu azt írta a cikkében, hogy ilyen sérülés esetén 4-6 hónapot vehet igénybe a felépülés. 

FRISSÍTÉS, VASÁRNAP, 11.20:

Lehet, hogy műteni kell Kalmár Zsoltot – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az első félidőt a legendás meccsek mellé lehet tenni.

Kispest-Újpest 2-2

Ízlés és pofon dolga, hogy ki, melyik korszak labdarúgását szereti jobban. Vannak, akik a régi idők játékára (tempójára és minden velejárójára) esküsznek, és vannak olyanok, akik a gyorsabb, modernebb fociért vannak oda.

Az viszont korszakoktól függetlenül igaz állítás, hogy a Kispest és az Újpest csatája az egyetemes magyar labdarúgás egyik legfontosabb párviadala, de elsősorban a dicső múltnak köszönhetően. A mai első félidőt viszont oda lehet tenni bármelyik régi nagy ütközet mellé abból a szempontból mert már az első félidő nagy fordulatokat, drámákat és katarzisokat villantott.

Junior Tallo, aki az NB I legjobb centere, letöltötte bajnoki mérkőzésekre szóló eltiltását és kapásból góllal ünnepelte ezt meg, majd picivel később Baoisic kényszerű kiválása sem zökkentette ki a lila-fehéreket, de olyannyira nem, hogy Beridze okos góljával már kettőre növelték az előnyüket a 24. percben.

A Kispest azonban nem roppant össze, köszönhetően elsősorban Gazdag Dánielnek, aki a magyar válogatottban is villogott (Andorra ellen megszerezte az első gólját címeres mezben), most meg kiharcolt egy 11-est, amit értékesített, majd egyenlített is, mindezt nagyjából másfél perc alatt. A második találata neki is nagyon hanyag eleganciájú volt.

A második játékrész inkább a taktikáról szólt, a Kispest akart dominálni, az Újpest meg kontrázni, mindkét gárda előtt voltak olyan lehetőségek, amik után megszerezhette volna azt a gól, mely feltehetően eldönti a három pont sorsát.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: GAZDAG DÁNIEL
Ismét jelezte, hogy teljes joggal bízik meg benne a kispesti közös munka után Marco Rossi szövetségi kapitány is. Rúgott két gólt (kiharcolva a 11-est is), lendületes, veszélyes volt, ráadásul a védekezésbe is besegített.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A MEG NEM ADOTT 11-ES
A 68. percben balról szállt a labda a Kispest tizenhatosán belülre, középen a tömegben az érkező Csongvai tűnt el. Michael Oenning, a lilák vezetőedzője hevesen reklamált 11-est Kamber ölelése miatt, de a spori nem fújt. Az ilyen esetekben teljesen mindegy, hogy az ismétlés mit mutat a tévében, mivel a stadionban/mérkőzésen nincsen videóbíró, mert a játékvezetőnek nincs (még) lehetősége visszanézni az eseteket, és bizony meg kell vallani, ilyenért már többször adtak 11-est, és a helyszínen is annak tűnt az eset.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
14. p.:
Bal oldali szabadrúgás után röviden fejelték ki a labdát a kispesti védők, ami Tallo elé került, aki lekezelte, majd dropból, 12 méterről kilőtte a bal felső sarkot. A csatár okos volt, nem tartott a beívelésnél a tömeggel a labdáért folytatott harcban, hanem a lecsorgóra helyezkedett… 0-1!

24. p.: Mitrovicot majdnem le kellett cserélni sérülés miatt, de tudta folytatni a játékot, aminek örülhettek az újpestiek, mert az ő átadása után nyesett Beridze kissé balról 18 méterről, nagyon okosan és ügyesen a bal alsó sarokba. 0-2!

36. p.: Zsótér passza után Gazdag ficánkolt a tizenhatoson belül, ahol Csongvai elütötte. A 11-esből Gazdag a jobb alsóba lőtt, Banai majdnem hárított. De csak majdnem… 2-1!

37. p.: Balogh Norbert okosan sarkazott lövés helyett Gazdag elé, aki kissé balról, 10 méterről, jobbal lőtt a bal alsó sarokba. Nagyon okos megoldás volt ez is. 2-2!

JEGYZŐKÖNYV:

Budapest Honvéd FC-Újpest FC 2-2 (2-2)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus, v.:
Bognár
gólszerzők: Gazdag (37., 37., előbbit 11-esből), illetve Tallo (14.), Beridze (25.)
sárga lap: Nagy G. (33.), Batik (73.), Kamber (80.), illetve Kastrati (83.)
Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Batik, Lovric, Tamás K. – Kamber – Nagy D. (Eppel, 77.), Nagy G. (Szendrei, 92.), Zsótér (Aliji, 73.), Balogh N. – Gazdag
Újpest: Banai – Kastrati, Baosic (Máté, 19.), Csongvai – Pauljevic, Onovo, Mitrovic, Antonov – Tallo, Szakály P. (Bacsa, 85.), Beridze (Simon, 81.)
 

KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Kispestre újabb, hatalmas feladat vár a bennmaradásért folytatott csatában, mert Zalaegerszegre látogat, míg az Újpest szintén emberes erőpróbán bizonyíthat, mert a Vidi vendége lesz.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

Edzői értékelések:

 

FRISSÍTÉS:

22.22:

Horváth Ferenc és a 3 testőr, Boris üzenete – szombati reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szalai csereként szállt be.

A hosszú válogatott szünetet követően ismét a bajnokik kerültek a fókuszba Európában. Németországban a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig csúcsrangadón látta vendégül a Bayern Münchent.

A két magyar válogatott futballista végig a pályán volt, de búslakodva hagyhatták el a játékteret, hiszen a listavezető 1-0-ra nyert. A meccs egyetlen gólját Goretzka szerezte a 38. percben: Müller visszagurítása után Goretzka kb 11 méterről kapásból vette be Gulácsi kapujának bal felső sarkát.

LB01

 

Ugyan nyomtak a lipcseiek, de az egyenlítés nem jött össze. A bajorok fórja a sikerüknek köszönhetően 7 pontra duzzadt a lipcseikkel szemben, így akár a bajnoki cím is eldőlhetett.

Az MTI összefoglalója a csúcsrangadóról:

A címvédő Bayern München 1-0-ra nyert a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati rangadóján.

A Bajnokok Ligájában is címvédő bajorok győztes gólját Leon Goretzka szerezte a 38. percben. A Bayern minden sorozatot figyelembe véve egymás után 62. mérkőzésén volt eredményes, korábban erre egyetlen német csapat sem volt képes.


    
A lipcseiek mostani vereségükkel sorozatban hetedszer maradtak nyeretlenek müncheni riválisukkal szemben: négy döntetlen mellett ez volt a harmadik vereségük.
    
A Bayern győzelmével hét pontra növelte előnyét a tabellán.
    
A Leipzigben továbbra sem mutatkozhatott be a sérülése után lábadozó Szoboszlai Dominik.

RB LEIPZIG–BAYERN MÜNCHEN 0–1
Lipcse, Red Bull Arena, zárt kapuk mögött. Vezette:
Daniel Siebert
LEIPZIG: Gulácsi – Mukiele, Orbán, Upamecano – T. Adams (Hvang Hi Csan 82.), A. Haidara (Poulsen 73.; Konaté 88.), Klostermann – Nkunku, Dani Olmo (Sörloth 73.), Sabitzer – Forsberg (J. Kluivert a szünetben). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
BAYERN: Neuer – Pavard, Süle, Alaba, L. Hernández – Kimmich, Goretzka (Musiala 72.) – L. Sané (J. Martínez 81.), T. Müller, Coman (Gnabry 72.) – Choupo-Moting. Vezetőedző: Hansi Flick
Gólszerző: Goretzka (38.) 

Korábban Szalai Ádám csapata, a Mainz 1-1-es döntetlent játszott. Az MTI beszámolója:

"A Szalai Ádámot foglalkoztató Mainz hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Arminia Bielefelddel a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.

A magyar válogatott csatár a 77. percben, a vendégek egyenlítő találata után állt be a kiesési rangadón. A döntetlennel egyik csapat helyzete sem változott, a Mainz bennmaradó, a Bielefeld kiesőhelyen áll."

Bundesliga, 27. forduló:
FC Augsburg-TSG 1899 Hoffenheim 2-1 (2-0)
Borussia Dortmund-Eintracht Frankfurt 1-2 (1-1)
Bayer Leverkusen-FC Schalke 04 2-1 (1-0)
FSV Mainz 05-Arminia Bielefeld 1-1 (0-0)
VfL Wolfsburg-1. FC Köln 1-0 (0-0)
RB Leipzig-Bayern München 0-1 (0-1)

Holman Dávid visszatért a sérülése után. A Slovan Bratislava magyar válogatott játékosa csereként jutott szóhoz a 74. percben. Ekkor a pozsonyiak 2-1-re vezettek. Holman nem tétlenkedett, hiszen a 80. percben gólpasszt adott Mohának. Az éllovas Slovan fórja 14 pont a második Dunaszerdahellyel szemben.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ
Slovan Bratislava (Pozsony)–Zlaté Moravce (Aranyosmarót) 4–1

A tabella élmezőnye: 1. Slovan 61 pont (25 mérkőzés), 2. DAC 47 (24), 3. Zilina 41 (24)

FRISSÍTÉS:

22.52:

Légiósaink: Sallai kiváló formában, de az öröme mégsem felhőtlen – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az egyik játékvezető három nap múlva ünnepelhet.

A 27. fordulóból három mérkőzés marad vasárnapra: a Kisvárda otthonában fog debütálni a Vidi kispadján Szabics Imre, a kiesés elől menekülő Budafok a Fradit fogadja, míg a Mezőkövesd a Puskás Akadémia stadionjában vizitál. 

Az MLSZ elkészítette a bíróküldést a három összecsapásra. Kisvárdán a 43 éves Pintér Csaba fogja fújni a sípot, a tapasztalt sporinak ez lesz a 97. NB I-es összecsapása – ez derül ki a focibiro.hu statisztikájából. A Budafok-Ferencváros meccset a szövetség Farkas Ádámra bízta. A 40 esztendős Farkasnak sem kell szomszédba mennie a rutinért, ő 179. alkalommal teheti le a névjegyét az élvonalban. 

A Puskás Akadémia-Mezőkövesd ütközeten Karakó Ferenc fogja fújni a sípot. Érdekesség, hogy Karakó 3 nap múlva 38. születésnapját fogja ünnepelni. 

A vasárnapi program:

14.30: Kisvárda Master Good–Mol Fehérvár FC 
17.00: Budafoki MTE–Ferencvárosi TC 
19.15: Puskás Akadémia–Mezőkövesd 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC