nb1.hu

Budafokon nyert a Fradi: a 11-es és a piros előtt volt a kulcsmomentum 

Az újonc bajban van, szakmai csúcsrangadó vár az FTC-re.

BUDAFOK-FERENCVÁROS 0-4

Az mindig öröm az illetékeseknek, ha egy klubcsapat játékosai közül nagyon sokan válogatottak vagy valamelyik korosztályos nemzeti csapat tagjai, de adott esetben ez akár kisebb vagy nagyobb nehézségeket is okozhat a következő tétmérkőzésre való felkészülés során.

Az eleve koronavírus-járvány sújtotta Budafoktól alapemberek voltak ott az U21-es Európa-bajnokságon, míg az FTC-ből kezdőcsapatra való játékos volt ott hazája válogatottjánál.

Mindezektől függetlenül a Ferencváros volt a találkozó esélyese, úgy meg pláne, hogy az újoncnak csak 5 cseréje volt, azaz tényleg alapemberekre nem számíthatott Csizmadia Csaba vezetőedző.

Közös szurkolóját gyászolja a Fradi és a Budafok – NB1.hu

 

Ennek ellenére, Kovács Dávid próbálkozása után Dibusz Dénesnek, az FTC kapusának kellett bemutatnia az első bravúrt, de utána Bese Balázs is bizonyíthatta azt, amit egyébként az U21-es Eb-n is, hogy a magyar labdarúgás talán legtehetségesebb kapusa.

Szünetig mindkét gárda megszerezhette volna a vezetést, ezért volt jogos, hogy remivel, de sajnos gól nélkül vonulhattak pihenőre.

Fordulás után viszont hamar eldőlt a mérkőzés, a Fradinak megadott, értékesített 11-essel, illetve Huszti András kiállításával, arról nem is beszélve, hogy Boli szinte azonnal kettőre növelte a Fradi előnyét. Innentől kezdve eldőlt a meccs, a végét már nem bírta erővel az újonc.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: OLÁH BÁLINT HIBÁJA
Az túl egyszerű lenne, ha az értékesített 11-es és/vagy az utána bekövetkező Huszti-kiállítás lenne a legfontosabb mozzanat. Ezeknél sokkal számottevőbb pillanat volt Dibusz első bravúrja is a meccsen a találkozó első ziccerénél, de a legbefolyásolóbb tényező a BMTE amúgy egyik legjobbjának, Oláh Bálintnak a hibája volt az első Fradi-gól előtt. Totál tiszta helyzetben lépett rá a labdára átvétel közben, majd rossz helyre passzolt, az eseménysor végén jött a berúgott 11-es!

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: DIBUSZ DÉNES
Az esélyeknek megfelelően az FTC szerezte meg a három pontot, de ehhez tényleg kellett az, hogy Dibusz bravúrt mutatott be az első ziccernél. Megnéztük volna úgy a találkozót, hogy az újonc vezetést szerez, mert az amúgy a helyszínen végig érdekesnek tűnő találkozó talán még izgalmasabb lett volna.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
55. p.:
Oláh nagy hibája miatt visszakerült a Fradihoz a labda, az akció végén Uzuni lövésébe ért be Huszti kézzel, a védő sárgát, a Fradi 11-est kapott, amit Uzuni a bal alsóba lőtt. 0-1

61. p.: Bese még tudta hárítani az egyik védőn megpattanó Lovrencsics-próbálkozást, de a labda a középen érkező Boli elé került, aki 3 lépésről a kapuba passzolt. 0-2!

88.p.: Haraisvili szöglete után Csonka rosszul ért bele a labdába, amit Sigér remek mozdulattal ollózott a kapuba. 0-3!

90. p.: Haraisvili most gólt szerzett, Haratin átadása után fejelt középről a kapuba. 0-4

KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Budafok az MTK vendége lesz, most már sorozatban kellene nyernie az újoncnak, hogy kiharcolja a bennmaradást, míg az FTC a második Puskás Akadémiát fogadja, a bajnokság szakmai csúcsrangadóján.

JEGYZŐKÖNYV:

Budafoki MTE-Ferencvárosi TC 0-4 (0-0)
Budafok, zárt kapus, v.: Farkas
Budafok: Bese – Huszti, Nikolics, Romic, Medgyes – Lőrinczy (Takács 65.), Oláh – Kulcsár (Iharos 60.), Csonka, Skribek – Kovács (Fekete 81.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics (Wingo 79.), Blazic, Botka, Civic – Haratin, Lajduni – Mak (Isael 64.), Tokmac (Sigér 63.), Uzuni (Haraisvili 71.) – Boli (Baturin 70.)
gólszerzők: Uzuni (55., büntetőből), Boli (61.), Sigér (88.), Haraisvili (90.)
sárga lap: Huszti (54., 57.), illetve Tokmac (57.), Isael (85.)
piros lap: Huszti (57.)

Tabella a linkre kattintva olvasható

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC