nb1.hu

Jacobacci a Honvéd hibáiról, Erős Gábor a Vasas erejéről beszélt a fordítás után

A Vasas hátrányból fordítva 2–1-re nyert a Kispest-Honvéd otthonában.

A Vasas FC nyerte meg az NB II-ből tavasszal feljutott fővárosi csapatok csatáját az NB I 4. fordulójában, az angyalföldiek Tóth Milán és Csóka Dániel góljával fordítottak és győztek 2–1-re a Kispest-Honvéd vendégeként.

A Kispest-Honvéd szerezte meg a vezetést, ám a Vasas egyenlített, majd a hajrában Csóka Dániel góljával a három pontot is megszerezte.

Maurizio Jacobacci szerint csapata erős ellenféllel játszott kemény mérkőzést, de a találkozó nem úgy alakult, ahogyan elképzelték, és túl sok hibát követtek el. A vezetés után a Vasas egyenlített, majd mentálisan is fölénybe került.

A srácok kitettek magukért, ebből a fájdalmas vereségből is tanulnunk kell. Több zsiványság kell, a kapunkat úgy kell védenünk, mintha a házunk lenne”

– mondta a Honvéd vezetőedzője.

Jacobacci külön kitért Pekár István szerepére is. A középpályás feladata az volt, hogy végig kövesse Urblík Józsefet, és a vezetőedző szerint ezt sikeresen meg is oldotta, gyakorlatilag kivette a játékból a Vasas egyik legfontosabb futballistáját. Ugyanakkor hozzátette, Pekárnak labdával és a támadójáték segítésében még javulnia kell.

A kapuban Tomás Tujvel helyett Osman Hadzikic szerepelt. Jacobacci szerint a bosnyák légiós a tizenegyesnél nagyot védett, még ha a labdát csak kiütni tudta is, csapattársainak pedig ilyen helyzetben segíteniük kell a felszabadítással.

Sajnálom a csapatot, de biztos vagyok benne, hogy előrelépünk: nyolc hete vagyunk együtt, kezdjük megismerni egymást. Kétségtelen, előbb-utóbb el kell kezdenünk nyerni az NB I-ben is”

– fogalmazott Jacobacci.

Győztes meglátások

Erős Gábor érthetően más hangulatban értékelt. A Vasas vezetőedzője kiemelte, hogy hátrányból sikerült fordítaniuk, amit extra teljesítménynek tartott. Elismerte, hogy a Honvédnak is voltak lehetőségei az átmenetek után, összességében azonban megérdemeltnek érezte az angyalföldi győzelmet.

Különösen érdekes taktikai elem volt Urblík József követő emberfogása. Erős elmondása szerint tizenöt-húsz éve nem látott olyat, hogy egy játékost ilyen módon próbáljanak teljesen kikapcsolni.

Urblík Józsefet ez zavarta is, mondtam is neki a szünetben, hogy mentálisan legyen erős, próbáljon olyan helyekre mozogni, hogy területet nyisson a többieknek. Pekár István kellemetlen pali, nagyon erős, el kell ismerni, ez a húzása bejött a Honvédnak”

– mondta Erős.

A Vasas vezetőedzője a lefújás után Pekárral is beszélt, aki elmondta neki, hogy ezt a feladatot kapta. A történet külön érdekessége, hogy végül éppen Urblík szabadrúgása után született meg a Vasas győztes gólja.

Ha valaki azt mondja, ilyen sorsolás után, négy bajnokit követően nyolc pontunk lesz, aláírtam volna. Erősek vagyunk, eredményesek is, s nem tagadom, jó ránézni a tabellára”

– értékelt Erős Gábor.

A Vasas négy forduló után veretlen, nyolc ponttal áll, és jelenleg vezeti a tabellát. Erős szerint kiegyensúlyozott a bajnokság, bárki megverhet bárkit, és bár a szerencse is mellettük áll, azért meg is dolgoznak.

Frissítés

Középső védőt igazolt a Kispest.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC