nb1.hu

Ráadásul egyik kulcsjátékosát is elveszíthette a budapesti csapat.

PUSKÁS AKADÉMIA-MTK 3-0

Mindkét csapat számára különösen fontos volt a 29. forduló felsőházi rangadója – a felcsútiak a második helyért folyó harcban léphettek óriásit, míg a budapestiek a negyedik hely pillanatnyi átvételéért harcoltak. Végül abszolút a hazai akarat érvényesült, hisz az intenzívebb kezdés után a 9. percben Kiss Tamás szerezte meg a vezetést, majd az első félidő végén Plsek értékesített egy büntetőt. A második játékrészben mindkét csapatnak akadtak helyzetei (a két kapus, Mijatovics és Tóth Balázs nagyokat hárított), ám gólt újból a Puskás szerzett, újból Plsek által, beállítva ezzel a végeredményt. Hornyák Zsolt együttese karnyújtásnyira került az ezüstéremtől, míg az MTK maradt az ötödik pozícióban. Hozzá kell tenni, hogy a 75. percben az MTK egyik fontos embere, Pintér Ádám meghúzódott, le is kellett cserélni, és a sérülés mértékétől függ, de lehet, hogy nem is játszhat már ebben a szezonban.
 

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: JAKUB PLSEK

Magabiztosan lőtte be a tizenegyest, majd a második félidőben is betalált, Kiss Tamással együtt hátukon vitték a felcsúti támadójátékot.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A CSEKE-BALUTA-ESET

Cseke lépett oda Balutának, az alábbi jelenetért kapott büntetőt a Puskás Akadémia, amit Plsek értékesített – kétségtelenül kétes a szituáció…

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

9. perc: Deutsch balról jövő beadása után Kiss öt méterről jövő fejese megpattan Perkovicon, és az MTK kapujában köt ki. 1-0

36. perc: Baluta áll be Cseke elé, összekoccan a lábuk, a megítélt tizenegyest Plsek helyezi a bal alsóba. 2-0

69. perc: Gyors kontra végén Kiss passzol Plsekhez, aki a hosszú sarkot lövi ki Mijatovics mellett. 3-0

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Puskás a DVTK-hoz látogat, az MTK a Kisvárdát fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 3-0 (2-0)
Felcsút, Pancho Aréna
Vezette: Káprály Mihály (Márkus, Kóbor, Garai, Takács, Karakó)
Gólszerzők: Kiss (9.), Plsek (36., tizenegyesből, 69.)
Sárga lap: Szolnoki (14.), Baluta (39.), illetve Perkovic (53.), Pintér (74.)
Puskás Akadémia FC: Tóth – Szolnoki (Komáromi, 86.), Spandler, Nunes, Deutsch – Baluta (Géresi, 72.), van Nieff, Urblik (Corbu, 62.), Plsek, Kiss – Slagveer (Meissner, 86.)
Vezetőedző: Hornyák Zsolt
MTK Budapest: Mijatovic – King (Antonijevic, 46.), Perkovic, Ferreira, Balázs ­– Cseke (Dimitrov, 46.), Pintér (Varju, 77.), Kata (Kanta, 63.) – Varga (Miovski, 46.), Prosser, Schön
Vezetőedző: Michael Boris

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egyetlen helyzete volt a győztesnek, öngól lett belőle.

A Heves megyei II. osztály 23. fordulójában, szombaton hat mérkőzést játszottak, köztük a 10. Visonta és a 11. Atkár egymás elleni találkozóját.

A heol.hu erről a találkozóról is beszámolt, a jegyzőkönyv mellett a két edző nyilatkozatát is közölte – ezt változtatás nélkül idézzük.

"VISONTA–ATKÁR 0–1 (0–0)
Visonta, zárt kapuk mögött. V.: Molnár Dániel (Horváth Marianna, Molnár M.).
VISONTA: Juhász D. – Pusoma M., Lakatos P., Kernács M., Kernács Á. (Váradi K., 70.), Váradi A., Tresó M., Mádi A., Rácz M., Váradi N. (Csabai L., 63.), Cseh J. Edző: Dérfi Zoltán.
ATKÁR: Kovács T. – Táncos T., Egri N., Erdei T., Garcsik T., Szalai G., Pethes A. (Pelle M., 46.), Tóth R., Horti T., Simonkovits A., Kristály A. (Koncz M., 46.). Játékos-edző: Kovács Tamás.
GÓL: Mádi A. (90. – öngól).
JÓK: Tresó M., Cseh J., Mádi A., ill. az egész vendégcsapat.
DÉRFI ZOLTÁN: – Ma teljesen veszélytelenek voltunk a kapura, az ellenfél a végén kihasználta az egyetlen helyzetét, igaz, azt is mi rúgtuk. Azt azért megjegyezném, vicc kategória, hogy három nyert meccs után az egyetlen csatárunkat nem engedi el a barátnője a meccsre! Ez röhej!
KOVÁCS TAMÁS: – Nagyon döntetlen szagú mérkőzésen a legvégén szerencsés góllal sikerült megnyerni a mérkőzést a jól játszó hazai csapat ellen."

Az MLSZ adatbankjából kiderül, Dérfi Zoltán tréner minden bizonnyal a házi gólkirályt, a 16 bajnokin 13 gólt szerző Radics Renátót hiányolta.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem épp optimista nyilatkozat a németektől.

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a belügyminisztériumtól és a bajor államtól is arról kaptak tájékoztatást, hogy a járványhelyzet jelenlegi alakulását figyelembe véve nem lehet garantálni nézők jelenlétét a müncheni Allianz Arenában, amely az idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszíne lenne.

A DFB múlt héten úgy határozott, hogy a lelátó mindössze egyötödét tölthetik meg szurkolók, ehhez azonban nem kapta meg a szükséges politikai támogatást. München polgármestere, Dieter Reiter nyilatkozatában kifejtette: reméli és bízik abban, hogy a járványhelyzet júniusra megoldódik, így lehetőségük lesz nézőket beengedni az Allianz Arenába. Ugyanakkor hangsúlyozta: a legfontosabb üzenet ezzel kapcsolatban most még az, hogy jelenleg erre nem tudnak semmilyen garanciát vállalni. A szociáldemokrata párt (SPD) egészségügyi szakértője, Karl Lauterbach szerint az európai szövetség (UEFA) zsarolja a helyszíneket, amelyek kieshetnek a rendezők közül, amennyiben csak zárt kapus mérkőzéseket vállalnak.

A UEFA hétfőre kérte be a függőben lévő három várostól – München mellett Dublin és Bilbao – a szükséges garanciákat, valamint dönthet azok ismeretében a sorsukról. A többi kilenc társrendező már jelezte, hogy az adott helyszíneken mennyi nézőt szándékozik beengedni, közülük viszont egyedül Budapest vállalta a teltházas rendezést.

A német válogatott a bajor fővárosban fogadja három csoportriválisát, a világbajnok francia, az Európa-bajnok portugál, valamint a magyar csapatot, továbbá egy negyeddöntős találkozót rendeznének még Münchenben. A tornát június 11. és július 11. között Európa 12 nagyvárosában – az említetteken kívül Londonban, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban és Glasgow-ban – rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kleinheislerről is szót ejtettek.

Mint arról szombaton beszámoltunk, Sallai Roland főszereplő volt a Freiburg Schalke elleni 4-0-s sikere alkalmával, hisz gólt szerzett és gólpasszt adott.

Légiósaink: Sallai megállíthatatlan, a DAC javított – videó – NB1.hu

 

A remek teljesítménnyel kapcsolatban korábbi klubja, a Puskás Akadémia is beszámolt, frappánsan a "Sallai Roland, a Schalke réme" című jelentéssel:

"A 23 éves támadó egy góllal és két assziszttal szomorította a sereghajtót. A Freiburg 4-0-ra győzött.

 

Sallai Roland: kis önkritika és az Eb – NB1.hu

 

 

A Schalke 04 nem a legszebb napjait éli a Bundesligában, a gelsenkircheniek szinte biztos kiesőként szenvedik végig az egész idényt (18-75-ös gólkülönbséggel), és a Freiburg sem kegyelmezett nekik. Volt akadémistánk a második gólt szerezte (büntetőből), majd a második félidőben kétszer is tőle kapta a labdát a duplázó Günter. Roland már nyolc gólnál jár ebben az idényben, egyértelműen ő az egyik legjobb formában lévő magyar labdarúgó – persze nem csak góljai miatt. (Kleinheisler is remekel – büszkén várhatjuk tehát az EB-t.) A Freiburg jelenleg a 9. helyen áll. 

Gratulálunk, Sala!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Továbbra is Uruguayban marad.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Vadócz Krisztián távozik az uruguayi Penaroltól.

Távozik a Penarolból Vadócz Krisztián – NB1.hu

 

A magyar középpályás most az okokról nyilatkozott, ezt idézte a futbol.com.uy.

"Nagyon balszerencsés döntés ez számomra, csalódott vagyok, hisz többször is elmondtam, hogy szeretnék a Penarolnál maradni. Nem volt könnyű az utóbbi pár nap, de pontot tettünk az ügyre, úgyhogy jelenleg szabadon igazolható vagyok. Úgy gondoltam, hogy amenyiben elhagyom a Penarolt, elhagyom Uruguayt is, de nehéz ebben az időszakban nagyot váltani, hisz szinte mindenhol zárva van az átigazolási piac – nincs más választásom, kötelességnek is érzem, hogy itt maradjak és másik csapatot válasszak" – mondta 

"Quería seguir en Peñarol", reconoció Vadócz, y se quedará en Uruguay hasta fin de año

 

Mint kiderült, a klub a külföldi kvóta miatt bontott szerződést vele – ennek ellenérem megvannak a lehetőségei, hisz Diego Forlán másodosztályú csapatával, az Atenasszal is szóba hozták. "Örülök az érdeklődésnek, mert ez azt is jelenti, hogy jól teljesíthettem. Mindent megtettem a Penarolnál, szerintem az edzőváltás után több játékpercet érdemeltem volna. A jövőmmel kapcsolatban még nem dőlt el semmi, hisz eddig nem is nagyon tudtam tárgyalni más csapatokkal."

Vadócz összesen 29 tétmeccset játszott a Penarolban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elmondta, mikor jött volna a siker.

Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton 1-1-es döntetlent játszott egymással a dobogóért küzdő Paks és a kiesés ellen küzdő ZTE.

Paks-ZTE: Böde Dániel el lesz tiltva a visszatérése után – NB1.hu

 

A találkozót követően Nagy Richárd, a tolnaiak játékosa nyilatkozott a klubhonlapnak.

„Úgy kellett volna futballoznunk az első perctől kezdve, mint ahogy a második félidőben tettük, ha ez ment volna, a siker is jött volna. Nem ült, amit az elején megbeszéltünk, az történt a pályán, amit vendégünk szeretett volna. A második játékrészben azonban elkezdtünk dominálni, de a második gól már hiányzott. Sajnos az utolsó tíz percben a ZTE kicsit kijjebb tudott jönni a szorításunkból, ennek ellenére el kellett volna döntenünk a három pont sorsát. Mindenáron győzni akartunk, hisz’ mostanra már elég komoly céljaink vannak a tabellával. Ami engem illet, úgy éreztem, mikor lehetőséget kaptam, húsz-harminc percig jól ment a játék. A helyzeteimet jó lett volna egy győztes góllal megkoronázni” – nyilatkozta.

Pintér nem sírdogál, Rebrov beszélgetni fog, Oenning duplázna – edzői reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dibusz Dénesnek is üzent.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros szombaton 0-0-s döntetlent játszott a Kisvárdával, így a zöld-fehérek egyelőre nem ünnepelhetnek bajnoki címet.

Kisvárda-Fradi: Supka döntése miatt sem lett bajnok a Fradi – NB1.hu

 

A Fradi kapuját a hiányzó Dibusz Dénes helyett ezúttal az a Bogdán Ádám védte, aki 33 évesen debütálhatott az NB I-ben. A 20-szoros magyar válogatott kapus nem kapott szabályos gólt a premieren (Jelena találatát nem adta meg Pintér Csaba játékvezető), ám az öröme nem lehet felhőtlen.

Erről is nyilatkozott a lefújás után az M4 Sportnak: "Picit lassan járattuk a labdát, talán többször lehetett volna mögéjük indítani a megbeszéltek szerint. Talán a tét is rányomta a bélyegét a játékunkra, nem kockáztattunk annyit, amennyit lehetett volna. Nyilván nem lehetünk elégedettek, mert bajnokok akartunk lenni, de reméljük, ez legkésőbb jövő héten bekövetkezik. Jól éreztem magam, koncentrált voltam, sajnos ellenfelünk többször el tudott menni kontrában és veszélyesek tudtak lenni. Néha figyelmetlenek voltunk, de szerencsére nem kaptunk gólt. Dibusz Dénes fantasztikus kapus, nagyon jó ember, öröm vele dolgozni, nagyon jó a kapcsolatunk. Remélem, hogy hamar felépül, hiszen a válogatottnak és a Fradinak is szüksége van rá, én pedig szeretnék bizonyítani, amikor megkapom a lehetőséget."

Pintér nem sírdogál, Rebrov beszélgetni fog, Oenning duplázna – edzői reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Soha rosszabb kezdést!

Sallói Dániel szerezte a Sporting Kansas City második találatát, amellyel csapata vendégként 2-1-re legyőzte a New York Red Bullst az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) 2021-es idényének nyitófordulójában, szombaton – jelezte az MTI.

A magyar támadó kezdőként kapott lehetőséget a Kansas Cityben, amely a 48. percben hátrányba került, de a félidő közepén egy perc alatt fordított. A 60. percben Sallói volt eredményes, akit a 77. percben cseréltek le.

Íme, a gól és az egyedi gólöröm:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kupát vagy a Derbit nyerné meg az Újpest vezetőedzője?

Az NB I szombati játéknapján az Újpest magabiztos győzelmet aratott a Mezőkövesd ellen. A Fradi erejéből döntetlenre futotta a Kisvárda otthonában, így még nem biztosította be a bajnoki címét. A Paks szintén megosztozott a pontokon a ZTE-vel. Cikkünkben összegyűjtöttük az edzői reakciókat. 

Újpest-Mezőkövesd 3-0

Michael Oenning: "Rövid leszek és tömör. Nagyon büszke vagyok a játékosamira, az első perctől megmutatták, hogy mennyire jól és összeszedetten tudnak játszani. Hazai pályán végig fölényben, dominánsan teljesítettek, rengeteg helyzetet kialakítottak, mindhárom gól, amit szereztünk, nagyon kreatív, ötletes megoldás volt. A védekezés is teljesen rendben volt, számtalan ki nem kényszerített hibát vétett az ellenfél, amely érezte, hogy futni kell az eredmény után. Mindent beleadtak, próbáltak javítani a teljesítményükön, de a mai meccsen nem sikerült komoly helyzetet kidolgozniuk. Úgyhogy szeretnék gratulálni a csapatomnak, főleg a szerdai kupaelődöntőben megszerzett győzelem után ez egy további önbizalom löket mindannyiunk számára, és egy jó bemelegítés volt a jövő heti Derbi előtt. Nem érzem ezt nagy különbségnek, jól játszottunk, és szép eredményt értünk el. Az volt ebben a meccsben a jó, hogy minden játékos beletette a magáét. Mindenki nagyon aktívan szerepelt a játékban. Nagyon sok volt az oldalváltás, a Mezőkövesd csak próbálta követni a ritmusunkat. A második gólról picit lemaradtam, de jókor jött ez a találat. Amikor nagy erőfeszítéssel játszunk az első félidőben, de csak egygólos előnnyel megyünk az öltözőbe, az olykor megbosszulja magát. A második gólnak hála megnyugodtunk, majd a harmadik gól a hab volt a tortán. Ahogy telik az idő, nyilvánvalóvá válik, hogy Pauljevics több poszton is bevethető. Ő alapból középpályás, és nem klasszikus jobbszélső, de sikeres ez a próbálkozás, hiszen nagyon gyors. Néhány lépésből be tud futni a védelem mögé. Jó keresztlabdákkal szolgálta ki a társait. Rá kell jönni, hogy akár a támadó harmadban is komoly fegyverünk lehet, hiszen jól helyezkedik. Arra biztatom, hogy ne legyen mindig ennyire önzetlen, bátran lőjjön.

Az nb1.hu ezt kérdezte az újpesti edzőtől: ha választani kellene a keddi Derbit vagy a kupadöntőt nyerné meg?

Michael Oenning: "Egyszerű választ tudnék adni erre, természetesen a kupadöntőt szeretném megnyerni, de mivel vezetőedző vagyok, így minden meccset meg akarok nyerni, ennek köszönhetően a Derbit is.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen erőben lesznek a játékosok a hátralévő meccsekre.

Michael Oenning: "A mai meccs alapján azt mondhatom, hogy jó állapotban vannak a játékosok. Ettől függetlenül óvatosnak kell lennünk, hiszen rövid időn belül sok meccset kell játszanunk. Sűrű a versenynaptár, és ez komoly erőfeszítést követel a játékosoktól. Nem véletlen, hogy ma is az összes cserelehetőséget kihasználtam. Természetes, hogy a játékosok elfáradnak, és lejönnek a pályáról, amikor nem bírják tovább. Semmiképpen sem szeretnénk, hogy feleslegesen megsérüljenek. A koronavírust kezeljük külön, hiszen ez nem sérülés, hanem betegség. Jó pár játékosom átesett rajta. A lehető legjobb megoldásnak tartom, amit ma Croizet alkalmazott. A 60. perc környékén szólt, hogy elfáradt, és le akar jönni. Ezt az attitűdöt szeretem. Helyette Csongvai ment be, és jó teljesítményt nyújtott. Simon és Szakály együtt léptek a pályára, és azonnal tudták, hogy mit kell csinálni. Azonnal belelendültek a játékba. A kezdők is fontosak, de gyakran a csereként beálló játékosok a döntő tényezők." 

Újpest-Kövesd: a Trónok harca rettegett királya lett a vezetőedző – NB1.hu

 

Pintér Attila: Lehet, hogy sokat vártam a játékosaimtól. Összességében nincs olyan bő játékosállományunk, mint az NB I hetven-nyolcvan százalékának. Tőlünk ha kiesnek játékosok, az megviseli a csapatot. Harmadik meccs óta nem rúgunk gólt. Csapatként tudtunk jó eredményeket elérni. Minél többen kiesnek, annál jobban eltűnik ez a csapatmunka. Vissza kell hozni ezt a csapatmunkát, és bízom benne, hogy jönnek a sikerek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen mélyről indultunk, hiszen nyolc pontunk volt, most harmincnyolc van. Remélem, ha már egy pontot sem szerzünk, akkor is bennmaradunk, és jövőre is NB I-es csapata lesz Mezőkövesdnek. Van még négy forduló, megpróbálunk minél jobban szerepelni. Csapatként kell sokkal jobban működni. A végére eléggé elfogytunk. Több ember kiesett a védelmünkből, csak egy stabil emberünk maradt, Pillár. Stabilizálni akartuk a védelmünket, hiszen gyors játékosaik vannak az újpestieknek. Én is örülnék, ha olyan gólt szereznénk már, amilyet az Újpest szerzett. Nem kevés gondunk van, de nem sírdogálunk. Azért vagyok edző, hogy ezt a helyzetet is megoldjam. A kispadon olyan játékosok ültek, akik nem voltak tökéletes állapotban. Megpróbáljuk rendezni a sorainkat. A csapatnak a tartása megmaradt, erre kell építeni. 

Nagyon jó formában lévő Vidit fogad majd a Kövesd. Az nb1.hu azt kérdezte, arra a meccsre min kell változtatnia a Kövesdnek.

Pintér Attila: Meglátjuk, hogy ki fog a rendelkezésre állni, és milyen hadrendet tudunk felállítani. Végre ne kapjunk már ilyen gólokat. Olyan gólokat kapunk, amire nem is tudok jelzőt mondani. Gyors és gólerős csatáraik és szélsőik vannak, a védőik jól lépnek be a játékba. Újra vissza kell jönnie annak a csapatszellemnek, ami jellemző volt ránk. Ezt a meglévő játékosokkal kell megoldani. Több egészséges játékosra lenne szükség és az egységre, ami jellemző volt ránk. Az egységet sárgák vagy sérülések miatt nem tudjuk hozni. 

Kisvárda-FTC 0-0

Supka Attila: Megszerveztük a védekezésünket, a védekezésünkből pedig kontrába próbáltunk átmenni. Ez jó pár alkalommal sikerült is. Sőt, voltak olyan időszakok, amikor mertünk futballozni. Bátran kijöttünk, valamint helyzeteket teremtettünk. Az elmúlt időszakhoz képest volt már kapura lövésünk is, amit hiányoltam a kupameccsen vagy a bajnokikon. Egyetlen dolog hiányzott, a gól, amit ugyan megszereztünk, de nem adta meg a bíró. Visszanéztem az esetet, úgy érzem, rossz döntést hozott az alapvonali játékvezető, vagy a bíró hagyta magát befolyásolni az alapvonali játékvezető által. Ez egy szabályos gólt, semmi nem történt. A ferencvárosi játékos ütközött a kapusával, Jelena Ricsi pedig berúgta a labdát. Nem volt kontakt Ricsi és a ferencvárosi játékos között. Ez a jelenet nagyban befolyásolta a mérkőzést, mert ebből akár három pont is lehetett volna a részünkre, ami a mi helyzetünkben nagyon fontos dolog lett volna. A Ferencvárostól ezt a bajnoki címet már nem lehet elvenni. Ezért is nagy dolog, hogy pontot tudtunk szerezni ellenük. A helyzeteket nézve és a kaput eltaláló lövéseket nézve győzelmet érdemeltünk volna. Emellett egy szabályos gólt vettek el tőlünk. Himicset kicsit elvitte a hév, mindkét alkalommal elég keményen lépett oda. A második szabálytalanságára is lehet azt mondani, hogy sárga volt, szerencsére nem kaptuk meg. 

Kisvárda-Fradi: Supka döntése miatt sem lett bajnok a Fradi – NB1.hu

 

Szerhij Rebrov: "Sajnálom, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. A ma mutatott játékunk alapján nem érdemeltünk győzelmet. Nem tudtunk kellően támadólag fellépni, ez probléma, nem is tudom, mi lenne, ha nem lenne 13 pont az előnyünk. A fiúknak emlékezniük kell, hogy milyen sikereket értünk el korábban, arra, hogy ebben a szezonban a BL-csoportkörben szerepeltünk. Amikor egy hete 1-0-ra vezetett ellenünk a Puskás Akadémia, sokkal több helyzetünk volt, mint ma, amikor a Kisvárdának volt több lehetősége, ez mindenképpen probléma. Sokkal több akarás kell a jövőben a fiúktól. Meg kell kérdezni a játékosoktól, hogy le akarják-e zárni a szezont vagy már a szüneten gondolkodnak. A csapat játékához az is hozzájárult, hogy nem volt elég jó a pálya. Az első félidőben sok labdát veszítettünk emiatt, ez óvatosságra intette a játékosokat, én viszont megpróbáltam arra ösztönözni őket, hogy minél többet támadjanak. Azt is el kell ismerni, hogy egy kompakt ellenféllel szemben játszottunk. Ma szerettük volna bebiztosítani a bajnoki címét. A 13 pontnyi előnyünk megérdemelt, megpróbáljuk lezárni a versenyt, amilyen gyorsan csak lehet. A ma mutatott játék miatt csalódott vagyok, olykor túlságosan biztonsági játékot játszottunk. El kell beszélgetnünk arról, hogy komolyan le akarjuk-e zárni a bajnokságot vagy arra várunk, hogy a Puskás Akadémia pontokat veszítsen?" (fradi.hu)

Paks-ZTE 1-1

Bognár György: "Nagyon gyenge első félidőt produkáltunk. Nem vettük le a labdákat, csak vagdalóztunk. A középpályások és a védők sem vették le, így a csatároknak is nehéz játszani. Ez szokatlan felfogás volt. A szünetben váltottunk három belső védőről négy védőre és három csatára, ez be is jött. A második félidő első 20 percében jól játszottunk, Nagy Ricsi sokat lendített a játékunkon, Sajbán és Hahn is picit feljavult. Majd 3-4 percig állt a játék, és ekkor megtört a lendület. A végén megint csak erőlködtünk. A döntetlen szerintem igazságos, ma nem érdemeltünk győzelmet. Nagy Ricsi amikor kezdő volt, többször előfordult, hogy elfogyott a végére. Az a tapasztalom, ha frissen csinálja a dolgait, az neki és a csapatnak is jobb. Lendületet tud adni a csapatnak, és a meccset a végén kell megnyerni, nem az elején. Azért ültem a lelátón, mert jobban látok, meg távol vagyok mindentől. 

Az nb1.hu ezt kérdezte Bognártól: gondolkodik a Paks a dobogóban?

Bognár György: "Minél előrébb akarunk végezni. Ez egy lehetőség volt, hogy közelebb kerüljünk a harmadik helyhez, de ez most nem sikerült. Sűrűn jönnek a meccsek, így tudunk még pontokat gyűjteni. Nem vagyunk annyira messze a harmadik helytől. Alapvetően nem helyezésben gondolkodunk, minél több meccset akarunk megnyerni. Ma nem volt olyan a játékunk, hogy ennek alapja legyen, hiszen ettől jobban szoktunk játszani. 

Böde Dániel az ötödik sárgáját megkapta, így megkérdeztük, hogy ki pótolhatja.

Bognár György: "Dani az előző egy hónapban nem játszott. Azért kellett lecserélni, mert már fáradtabban mozgott. Ő kérte a cseréjét. Megvannak a megfelelő játékosok, belső védők, akik eddig is jól teljesítettek. A hétvégére legalább Dani össze tudja szedni magát."

Paks-ZTE: Böde Dániel el lesz tiltva a visszatérése után – NB1.hu

 

Waltner Róbert: "Két ellentétes félidő volt. Az első félidő szerintem a miénk volt, jól játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki. Megszereztük a vezetést, és rúghattunk volna még rá, amivel magabiztosabban jöhettünk volna ki a második félidőre. A második félidő sajnos annyira nem tetszett. A Paks kiegyenlített, és több helyzetet is kialakított. A két félidő alapján a döntetlen igazságos. A taktikánk része volt, hogy három gyors játékossal kezdtünk. Úgy gondolom, ült ez a megoldás. A második félidőben is lett volna lehetőségünk, de türelmetlenek voltunk, elkapkodtuk a kontralehetőségeket. Sőt, az első félidőben is öt a három ellen vezethettünk kontrát, de elíveltük a labdát. Nem vagyunk tökéletesek, próbálunk javítani, hogy a következő meccs jobb legyen. Ilyen helyzetben nem tud egy játékos felszabadultan futballozni. A Paks jó állapotban van, felszabadultan játszik. Ha megcserélnék a két csapat helyezését, a Paks sem tudná ezt a felszabadult játékot nyújtani. Próbáljuk ebben a helyzetben megmutatni, hogy férfiak vagyunk. A helyzetünk ellenére az első félidőben nagyon magabiztosan játszottunk, és ez nagyon tetszett. Próbálunk az első félidőből kiindulni, a másodikból pedig levonni a tanulságokat. Könyves és Lesjak sérülés miatt nem léphettek pályára."

Az nb1.hu azt kérdezte Waltnertől, hogy a ZTE-Budafok meccs vesztese búcsúzik-e az NB I-től?

Waltner Róbert: "Nyilván ez az év egyik legfontosabb meccse lesz, de még van hátra pár forduló. Nem akarok semmilyen negatív dologra gondolni. Abban bízom, hogy hazai pályán győzni fogunk, és utána is jól fogunk szerepelni, és a vonal fölött leszünk. 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy Ádám csereként jutott szóhoz, Lang végigjátszotta a meccsét.

A német bajnokságban ismét remek napot fogott ki Sallai Roland, aki a Freiburg-Schalke mérkőzésen vitathatatlanul főszereplővé vált. Sallai a 22. percben egy tizenegyest váltott gólra, ezzel 2-0-ra módosult az eredmény. A második félidőben két gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott futballista, aki a 77. percben hagyta el a pályát.

Sallai ebben az idényben már 8 gólnál tart a német bajnokságban. Íme a mérkőzés összefoglalója:

2021_04_17 18_22_37

 

Szlovákiában botlott a listavezető Slovan, amely hazai pályán kapott ki 2-1-re a Trnava csapatától. A pozsonyiaknál Holman Dávid nem került be a keretbe. A Dunaszerdahely a fájdalmas kupabúcsú után javított, hiszen a Trencin ellen három pontot szerzett a 2-0-s sikerével. A DAC-ban Schäfer András végig a pályán volt. 

Az angol másodosztályban a Sheffield Wednesday-Bristol összecsapás 1-1-es döntetlennel zárult. A vendégeknél Nagy Ádám a 81. percben érkezett csereként a pályára. Érdekesség, hogy a Bristol a 21. minutumban emberhátrányba került.

Eredmények: 

NÉMETORSZÁG Bundesliga, 29. forduló:
SC Freiburg-Schalke 04 4-0

ANGLIA Championship – 42. forduló
Sheffield Wednesday-Bristol 1-1 

SZLOVÁKIA Fortuna liga Play-Off – 27. forduló
Dunaszerdahely-Trencin 2-0

Slovan Bratislava-Trnava 1-2

LENGYELORSZÁG Ekstraklasa – 25. forduló
Lechia Gdansk-Piast Gliwice 2-2
Piast:
Vida Kristopher az 57. percben lépett pályára.

Ciprusi bajnokság Play-Off – 33. forduló
Anorthosis-Omonia Nicosia 0-2
Omonia:
Lang Ádám végig a pályán volt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Rá jellemző őszinteséggel nyilatkozott.

Paks-ZTE 1-1

Nehéz helyzetbe hozta az azóta Budafokon aratott győzelme ellenére a Diósgyőrt a Paks a múlt héten egy remek mérkőzésen aratott győzelmével. A mai találkozó kérdése így az volt, hogy ezt teszi-e a Zalaegerszeggel is, mely gárda szintén az életéért küzd.

És ugye az sem volt mellékes, hogy a matematika szerint a Paksnak volt és még mindig van is esélye a dobogós helyezésre, azok után, hogy Bognár György vezetőedzővé történt kinevezése előtt sokak szerint még akár ki is eshetett volna.

Kár lenne tagadni, ennél a meccsnél már sok jobbat rendeztek Magyarországon is, pláne kevesebb hibával tarkítottat, de a küzdelem legalább nagy volt, ami viszont a látvány rovására ment.

A Paks, a végső helyezésétől függetlenül minden elismerést megérdemel, hogy csak magyar játékosokkal a mezőny üde színfoltja, míg a ZTE-re akkora meccs vár kedden, ami számukra felér egy kupadöntővel.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: BÖDE DÁNIEL
A ZTE góljánál nem tehetett arról, hogy tevékenyen részese volt annak létrejöttében, amikor viszont egyenlített, akkor viszont olyan elánnal érkezett a kapu elé, mint mindig, a még mindig tartó fénykorában.

A MÉEKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: BÖDE VISSZATÉRÉSE
Ismét játszani tudott a Paks ikonja, és mint jeleztük, és mint amint látható is volt, főszereplő volt. Cseréje a korábbi betegsége miatt volt, a következő meccset ki kell hagynia. Lefújás után korrektül elismerte, hogy igazságos volt az iksz.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
18. p.: Bal oldali szöglet után Hegedüs Böde vállára paskolta a zsugát, akiről a saját kapuja felé pattant, Kálnoki-Kis került a leghamarabb képbe, majd három lépésről a kapuba fejelt. 0-1!

50. p.: Kis szöglet után Nagy ívelt a kapu elő balról, a túlsó ötösről a gólkirály-jelölt Hahn fejelt középre a labdát, ahol érkezett Böde, aki 5 méterről a kapu jobb oldalába fejelt. 1-1!

JEGYZŐKÖNYV:

Paksi FC-ZTE FC 1-1 (0-1)
Paks, zárt kapuk mögött, v.:
Vad II.
gólszerzők: Böde (50.), illetve Kálnoki-Kis (18.)
sárga lap: Bertus (41.), Böde (67.), Ádám (68.), illetve Futács (76.), Gergényi (91.)
Paksi FC: Hegedüs – Lenzsér, Böde (Lorentz, 70.), Tamás, Szabó J. – Balogh B. (Szakály D., 81.) – Kulcsár (Ádám, a szünetben), Bertus (Nagy R., a szünetben), Bognár, Sajbán – Hahn (Papp K., 70.)
ZTE FC: Demjén – Szépe (Tajti, 75.), Kálnoki-Kis, Bobál D., Bedi – Favorov, Sankovic – Babati (Vass P., 71.), Zimonyi (Futács, 75.), Gergényi – Koszta

KÖVETKEZŐ FELADAT:
A ZTE kedden lehet, hogy a számukra év meccsének számító kiesési rangadón a Budafokot fogadja, míg a Paks az ellen a Kispest ellen játszik, mely jelen pillanatban még mindig nem lehet nyugodt.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

Edzői értékelések:

FRISSÍTÉS:

22.26:

Pintér nem sírdogál, Rebrov beszélgetni fog, Oenning duplázna – edzői reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A játékvezető ítélete is nagy jelentőséggel bírt.

KISVÁRDA-FERENCVÁROS 0-0

Vajon az újabb bajnoki címet jelentő "meccslabdáját" kihasználja-e a Fradi? Ez volt a mérkőzés előtt a leglényegesebb kérdés. A zöld-fehéreknek a 32. bajnoki elsőséghez győzniük kellett volna a Kisvárda ellen. Egyébként Supka Attila azt nyilatkozta az összecsapás előtt, hogy nagyon nem szeretné, ha az FTC ellenük ünnepelne. A Várda edzőjének óhaja teljesült is.

Az első félidőben az látszódott, hogy a hazaiak nem fogják tálcán kínálni Szerhij Rebrov együttesének a három pontot. Sőt, a két kapus közül Bogdán Ádámnak akadt több dolga, bár azt meg kell jegyezni, hogy sem neki, sem Dombónak nem kellett óriási bravúrt bemutatnia. Az első félidőben Himics könnyen két sárgát kaphatott volna, de a játékvezető megkegyelmezett neki. Játékosát a jelenet után Supka Attila lecserélte, így a várdaiak megúszták, hogy emberhátrányba kerüljenek. 

Rebrov a szünetben Sigér Dávid helyett Tokmacot küldte a pályára, ezzel próbálta felrázni csapata támadójátékát. A szünet után sem igazán találta a fogást a listavezető az ellenfelén. Sőt, a Várda bevette a debütáló Bogdán kapuját, de Pintér nem adta meg Jelena gólját. 

Így most a Fradi sorsa a Puskás Akadémia kezébe került, hiszen ha a felcsútiak nyernek az MTK ellen, még mindig nem lehet biztosnak mondani az FTC újabb bajnoki címét. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: BOGDÁN ÁDÁM

33 évesen debütálhatott az NB I-ben Bogdán Ádám, aki korábban a magyar válogatott mezét 20 alkalommal húzhatta magára. Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy a kapus az utóbbi években légióskodott. Ugyan nem kapott szabályos gólt a premieren, de az öröme nem lehet felhőtlen a remi miatt. 

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMAI: HIMICS LECSERELÉSE

A kisvárdai játékos a 35. percben kapott sárgát, majd nem sokkal később Somáliával szemben szabálytalankodott úgy, hogy már láttunk ilyenért sárgát, de a játékvezető nem mutatta fel neki a második lapot. Supka Attila a jelenet után nem sokkal le is cserélte játékosát, mivel nem akart emberhátrányba kerülni. 

A KISVÁRDA MEG NEM ADOTT GÓLJA

Az 52. percben nehezebb helyzetbe kerülhetett volna a Ferencváros, ugyanis Leoni balról érkező szabadrúgása után Bogdán nem tudott tisztázni, így Jelena négy méterről a kapuba lőtt, de a játékvezető nem adta meg a gólt. Supka Attila nem igazán értette Pintér Csaba játékvezető döntését… Íme a videó a jelenetről:

JEGYZŐKÖNYV:

Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 0-0
Várkerti Stadion, zárt kapus, v.:
Pintér
sárga lap: Himics (36.), Cirkovic (53.), Karabeljov (91.)
Kisvárda Master Good: Dombó – Hej, Kravcsenko, Cirkovic, Leoni – Melnyik, Karabeljov – Bumba (Kovácsréti, 92.), Zlicic (Viana, 66.), Camaj (Sassá, 66.) – Himics (Jelena, 43.)
Ferencvárosi TC: Bogdán – Wingo, Blazic, Dvali, Heister (Civic, 75.) – Somália (Vécsei, 89.), Sigér (Tokmac, a szünetben), Laidouni – Zubkov (Mak, 75.), Boli, Uzuni (Isael, 75.)

A KÖVETKETŐ FELADAT: 

A Ferencvárosra Derbi vár a következő fordulóban, Szerhij Rebrov csapata az Újpestet fogadja kedd este 20 órától. A Kisvárda az MTK otthonában vendégeskedik, a mérkőzés szerdán 15.15-kor kezdődik. 

Tabella a linkre kattintva érhető el

FRISSÍTÉS:

22.33:

Pintér nem sírdogál, Rebrov beszélgetni fog, Oenning duplázna – edzői reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ünnepeltek a fehérváriak, Boris elmondta az MTK célját.

Vasárnap két mérkőzéssel zárul az NB I 29. fordulója. A játéknap a Puskás Akadémia-MTK mérkőzéssel kezdődik, majd 17.30-tól a Honvéd a MOL Fehérvár együttesével csap össze.

Puskás Akadémia-MTK 15.15

Az MTK-nak nem sikerült bejutnia a döntőbe a Magyar Kupában, mivel a MOL Fehérvár ellen 2-1-es vereséget szenvedett. Michael Boris együttese a Puskás Akadémia otthonában vigasztalódhat, de nem lesz könnyű dolga, hiszen a felcsútiak az előző körben a listavezető Fraditól is pontot csentek. 

"Nehéz dolgunk lesz, hiszen a Puskás Akadémia a második helyen áll a bajnokságban. Az utolsó öt meccsre fókuszálunk a bajnokságban. Remélhetőleg tudunk annyi pontot szerezni, hogy negyedikek legyünk. Ha a Fehérvár megnyeri a kupát, és odaérünk a negyedik helyre, indulhatnánk az európai kupában. Ehhez meccseket kell nyerni, többek között a Puskás ellenit, ami nagyon nehéz lesz" – fogalmazott Boris.

Boris nem véletlenül mondta, hogy nehéz dolguk lesz a Pancho Arénában, hiszen Hornyák Zsolt legénysége az utóbbi öt fordulóban veretlen maradt, négy győzelem mellett egy döntetlen a mérlege.

"Nehéz mérkőzés vár ránk, de ha azt a játékot nyújtjuk, amit eddig, nyerhetünk. Legutóbb is sok helyzetet dolgoztunk ki az MTK ellen, és domináltunk, de csak a végén jött a gól, ám az a legfontosabb, hogy megjött. Reméljük, hogy most hamarabb el tudjuk dönteni a mérkőzést. Az egész csapat száz százalékon pörög, összeértünk, de nem szabad a fellegekben járni, hiszen magas lóról lehet nagyot esni" – nyilatkozta Kiss Tamás, akit a kívánsagait is megosztotta. – A legnagyobb kívánság az, hogy biztossá váljon a második helyünk. Emellett minél több góllal és gólpasszal akarom segíteni a csapatot a hátralévő mérkőzéseken" – zárta mondandóját Kiss, aki ebben a szezonban eddig két gólt szerzett az NB I-ben. 

Érdekesség, hogy Kiss az előző fordulóban 100. alkalommal lépett pályára a legmagasabb osztályban.

Budapest Honvéd-MOL Fehérvár 17.30

A Honvéd az előző fordulóban a ZTE elleni győzelemmel nagy lépést tett a bennmaradás felé. Ennek ellenére nem dőlhetnek hátra a kispestiek, és ezzel tisztában van Horváth Ferenc vezetőedző is.

"Nagyon fontos, hogy a Fehérvár ellen is ugyanazzal az akarattal, eltökéltséggel lépjünk pályára, mint azt tettük Zalaegerszegen, átérezve a találkozó fontosságát. A ZTE legyőzése után egy kicsit fellélegezhettünk, azonban egy pillanatra sem szabad hátradőlnünk. Még nem dőlt el a bennmaradás kérdése, ezt mutatja a DVTK budafoki győzelme is. Jó látni, hogy jelenleg hat pontra vagyunk már a 11. helytől, így egy kicsit nyugodtabban készülhetünk. Azt láttam a srácokon hétközben, hogy jót tett nekik a fontos siker, megmutattuk, hogy egy ilyen kiélezett szituációban is helyén van a szívünk és az eszünk. Erre lesz szükség a hátralevő öt fordulóban is" – mondta a kispestiek weboldalának Horváth.

Eltemetik a Honvéd edzőjét: levelet írt a gyászoló család – NB1.hu

 

Horváth Ferenc arra is kitért, hogy mennyire érződik a Vidin Szabics Imre munkája.

 

"Kifejezetten erős együttes a Fehérvár, amely Szabics Imre érkezésével új impulzusokat kapott és bár még az építkezés fázisában van, de már látszik az együttesen az új vezetőedző munkája. Bár ellenfelünk hétközben Magyar Kupa-meccset játszott, de mivel erős és bő a kerete, ez nem okozhat gondot nekik.

 

Még nem dőlt el a bennmaradás kérdése, szeretnénk a lehető legtöbb pontot szerezni a folytatásban is, teljesen mindegy, hogy élcsapattal, vagy közvetlen riválissal találkozunk. Ha jól tudom, a bajnoki döntő óta nem nyertünk itthon a Fehérvár ellen – épp itt lenne az ideje!" – adta ki az ukázt Horváth Ferenc.

Vidi: Szabics beledöngölte a földbe az egyik legnagyobb szakmai tabut – NB1.hu

 

A fehérváriak az MTK elleni sikerrel bejutottak a kupadöntőbe csütörtökön. Budu Zivzivadze nem titkolta, hogy azért ünnepésre is tudtak időt szakítani.

"Csütörtök este óriási küzdelemben sikerült kiharcolnunk a kupadöntőbe jutást, amit este meg is ünnepeltünk. Péntektől azonban már a Budapest Honvéd elleni bajnokira készülünk gőzerővel. Ellenfelünk a bennmaradásért, mi pedig az ezüstéremért küzdünk, úgyhogy biztos, hogy ismét nehéz meccs vár ránk. Sajnos ebben a szezonban eddig nem tudtuk legyőzni a Honvédot, vasárnap azonban a három pontért utazunk a fővárosba. Úgy érzem, az idő rövidsége ellenére is sikerült megfelelően regenerálódnunk a csütörtök esti kupameccs után, felkészülten várjuk a vasárnapi bajnokit" – mutatott rá a grúz légiós a molfehervarfc.hu-nak.  

A Fejér megyeiek eddig veretlenek Szabics Imre vezérletével (két meccsen négy pontot szereztek). Kérdés, hogy ez a sorozat a fővárosban is folytatódik-e.

A tabella a linkre kattintva érhető el

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az NB I legjobb középcsatára legyőzte a gravitációt.

ÚJPEST-MEZŐKÖVESD 3-0

Lehet találgatni, lehet tippelni, de egyik sem számít igazán, mert csak és kizárólag az lesz a fontos, hogy maga az elkövető, Lirim Kastrati mit fog majd mesélni az Újpest vezető góljáról. A gólok történetében elolvasható, hogy mit lehetett érezni a helyszínen, illetve megnézhető az M4 Sport felvétele is, de ismételjük, az lesz a fontos, amit majd a játékos mond.

Az viszont döntő tényező volt, hogy Pintér Attila, a matyóföldiek mindig ezer fokon izzó szakvezetője előtte 1 perccel eresztette a mérkőzésen először útjára izomból az orgánumát, mert nem volt elégedett a csapatvédekezésnél bemutatott lassú mozgásokkal, legfőképpen az üres területekre beérkező újpesti támadók felvételével, egymásnak történő átadásával. Márpedig az első gól előtt ez egy fontos tényező volt.

A vezetés megszerzése után mindezektől függetlenül mezőnyfölényben maradt az Újpest, a játékosai kicsit több ritmusváltást mutattak be a nem túl dinamikus első félidőben. A Kövesd igyekezett kontrákat vezetni, de nem volt túl sok veszély a támadójátékában, hiába állt át a félidő hajrájára fordulva a 4-1-4-1-es hadrendre Pintér Attila a csapatával, amivel az lehetett a terve, hogy följebb tolja a játékosai védekezését, illetve az is, hogy még többen érjenek föl a játékosai közül az esetleges támadásokhoz. Mielőtt azonban elkezdhetett volna ülni a változtatás, az Újpest kettőre növelte az előnyét, ami miatt lehetett érezni, hogy nagyjából eldőlt a mérkőzés.

Pintér a szünetben hármat cserélt, de a játékosai ettől még sokkal tompábbak voltak a vártnál és az eddig megszokottaknál, de akármennyi vért ittak is volna a szünetben, az NB I legjobb centerével, Junior Tallóval akkor sem tudtak volna mit kezdeni a harmadik újpesti gólnál, mert ránézésre legalább egy emelettel feljebb emelkedett, mint a védője.

A télen, az edzőváltáskor sokan féltették az Újpestet, legfőképpen a saját hívei, hogy ki fog esni, hiszen Michael Oenning az utolsó évében kipottyant a Vasassal az élvonalból, és ezt azóta sem emésztette meg egyetlen angyalföldi fanatikus sem. 

Az nb1.hu viszont december 23. óta folyamatosan jelzi, az a kudarc a német utolsó angyalföldi évében következett be, amikor a csapata gerincét eladták az akkori vezetők, cserébe a megfelelő pótlásukról sem gondoskodtak. Előtte lévő évben viszont kupadöntős és harmadik lett azzal a Vasassal, amit az előző évben, idény közbeni kinevezése után hatalmas bravúrral benntartott.

Nos, az Újpest a mai sikerével éppen a Kövesdet előzte meg a táblázaton, 4 fordulóval a vége előtt meg 11 pontos előnye van a jobbik kieső helyen álló Budafok előtt.

Azaz, Oenning megint benntart(ott) egy előre lesajnált csapatot, amelyikkel viszont nem 1 évvel a kinevezése után, hanem egyből kupadöntős lett.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPŐLŐJE: MICHAEL OENNING
Az elismerés nem csak a mai összecsapás miatt szól a német mesternek, hanem az eddig bemutatott munkájának. Feltámasztotta az Újpestet, mint az Éjkirály a holtakat a Trónok harcában, és odavezette őket Dereshez, a végső ostromhoz, ami esetünkben a kupadöntő helyszíne, a Puskás Aréna.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A 2. GÓL
Újpesti szempontból a legjobb pillanatban jött, pillanatokkal a szünet előtt, így még nagyobb lehetett tőle az amúgy eleve jó hozzáállással futballozó hazaiak önbizalma.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
9. p.:
Ritkán látható góllal szerezte meg a vezetést az Újpest. Kastrati a jobb oldalon, 18 méterre a jobbösszekötő helyéről felnézett, mindenki azt hitte, hogy be akarja adni a labdát a helyszínen lévők közül (Croizet nagy lendülettel és viszonylag üresen érkezett az ötösre), de az a meglepett Szapanos fölött a kapusa érintésével a jobb felső sarokban kötött ki. 1-0!

43. p.: Beridze szóló végén (Onovótól kapott remek labdát) nagyon önzetlen volt, mert a még jobb helyzetben lévő Mitrivicshoz passzolt a jobbösszekötő helyéről, aki 10 méterről a kapuba helyezett. 2-0!

60. p.: Pauljevic ment el a jobb oldalon, jól adott középre, ahol Tallo olyan dinamikusan emelkedett a levegőbe, mint egy olyan rakéta, amit Evlon Mist föld körüli pályára kíván állítani, majd 6 méterről remek mozdulattal stukkolt a bal felső sarokba. 3-0!

JEGYZŐKÖNYV:

Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-0 (2-0)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Bogár
Újpest FC: Banai (Pajovic, 65.) – Risztevszki, Kutrumbisz, Kastrati (Máté Zs., 72.) – Antonov, Mitrovic (Simon K., 65.), Onovo (Szakály P., 65.), Pauljevic – Beridze, Junior Tallo, Croizet (Csongvai, 58.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Dimiriu, Szeles (Rui Pedro, a szünetben), Pillár, Nagy D. (Vojtus, 70.) – Besirovic, Karnyicki (Eperjesi, a szünetben), Chrien (Vutov, a szünetben), Cseri (Kamenar, 81.) – Jurina, Vajda
gólszerzők: Kastrati (9.), Mitrovic (43.), Junior Tallo (60.)
sárga lap: Onovo (53.), Szakály P. (70.), illetve Szeles (42.)

A KÖVETKEZŐ FELADAT:
Az Újpestre kedden a Derbi vár, míg a Kövesd azt a Vidit fogadja, mely gárda ellen a lila-fehérek május 3-án a kupadöntőt játsszák.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

FRISSÍTÉS:

22.33:

Pintér nem sírdogál, Rebrov beszélgetni fog, Oenning duplázna – edzői reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kispestre látogat a Fradi, fővárosi csapatot fogad a Diósgyőr.

Keleti csoport
 
A listavezető Tiszakécske Ceglédre utazik, míg a második BVSC a Diósgyőr vendége lesz. A Jászberény a Sényőt fogadja, míg az Eger Hatvanba látogat.
 
14.30: DVSC II–Mezőkövesd II
17.00: Tiszaújváros–Salgótarján
17.00: Sajóbábony–Tiszafüred
17.00: Kisvárda II–Balassagyarmat
17.00: Hatvan–Eger
17.00: Cegléd–Tiszakécske
17.00: Füzesgyarmat–Tállya
17.00: Gyöngyös–Putnok
17.00: Jászberény–Sényő
17.00: DVTK II–BVSC
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
Közép csoport
 
Az éllovas Kecskemét a harmadik FC Dabas vendége lesz, míg az Iváncsa a Paksot fogadja. A Fradi a Honvédnál vizitál, az Újpest pedig Rákosmentén.
 
11.00: Honvéd II–FTC II
17.00: Vác–Kozármisleny
17.00: Hódmezővásárhely–Taksony
17.00: Szekszárd–Körösladány
17.00: ESMTK–Dabas-Gyón
17.00: Rákosmente–Újpest II
17.00: Iváncsa–Paks II
17.00: Szegedi VSE–Majos
17.00: FC Dabas–Kecskemét
17.00: Dunaújváros–Monor
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
Nyugati csoport
 
A listavezető Kerület a Balatonfüredet látja vendégül, míg a Mosonmagyaróvár Ménfőcsanakra utazik. Az Érdnek Lipóton van jelenése, míg a Tatabánya a Puskás Akadémia II-t vendégeli meg.
 
11.00: Tatabánya–Puskás Akadémia II
11.00: ZTE II–Pápa
11.00: THSE-Szabadkikötő–Komárom
16.00: Sopron–BKV Előre
17.00: III. Kerületi TVE–Balatonfüred
17.00: Nagykanizsa–Gárdony
17.00: Bicske–Fehérvár II
17.00: Ménfőcsanak–Mosonmagyaróvár
17.00: Lipót–Érd
17.00: Nagyatád–Veszprém
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tudják, hogy sokan elbúcsúztatnák.

Íme, a Honvéd hivatalos honlapján megjelent közlemény:

,,Megosztjuk a gyászoló család levelét a Honvéd-családdal

Kedves Barátok, Csapattársak, Kollégák, Játékosok! Mindenki, aki szerette, tisztelte!

Tájékoztatunk mindenkit, hogy Isa Gábor temetésére 2021. április 22-én 13 órakor kerül sor.

A pandémiás helyzetre való tekintettel a Magyarország Kormánya 50 főben határozta meg a temetésen résztvevők létszámát. Emiatt Gábor temetését szűk családi, baráti körben tudjuk csak megtartani.

Tudjuk, hogy nagyon sokan szeretnének elbúcsúzni tőle és elkísérni utolsó útjára, de kérünk mindenkit, hogy csak az jöjjön el a temetésére, akivel ezt egyeztettük. Nem akarjuk senkitől elvenni azt a jogot, hogy elbúcsúzzon Gábortól, de nem engedhetjük meg, hogy a vírus újra és újra győzzön és további áldozatokat szedjen.

Nagyon kérünk mindenkit, akik szerették, tisztelték adózzanak úgy emlékének, hogy április 22-én, csütörtökön 13 órakor gyújtanak egy szál gyertyát és szeretettel gondolnak rá. Ígérjük, hogy ha már a helyzet lehetővé teszi tartunk egy olyan megemlékezést, amely méltó az életéhez, munkásságához, tetteihez, ahová mindenkit szeretettel várunk. A megemlékezés helyéről, idejéről mindenkit tájékoztatni fogunk.

Megértéseteket nagyon köszönjük!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Győrben vizitál a Loki, rangadók Pécsen és Békéscsabán.

A 33. forduló következik az NB II-ben, rangadókból és izgalmakból ezúttal sem lesz hiány.
 
A DEAC akár már ebben fordulóban a bajnokságból, amennyiben Sándor Tamás csapatának nem sikerül begyűjtenie a három pontot az Ajka ellen, amely csapat megszakítana a három meccses nyeretlenségi sorozatát.
 
Amennyiben Várhidi Péterék legyőzik a Vasast, akkor is biztos kieső a DEAC. Az angyalföldiek azonban nem fogják könnyen adni magukat, hiszen jelenleg vezetik a tabellát és bajnokként szeretnének visszajutni az NB I-be.
 
A feljutásért még harcban lévő Pécs az egyre jobb formában lévő Szegedet fogadja hazai pályán, míg a harmadik helyezet Gyirmót Lipcsei Péterék ellen szerezhetnek újabb fontos pontokat, amikkel az első két helyezettre tapadhatnak.
 
A Szolnok Dorogon vizitál, míg a Lokival 1-1-es döntetlent játszó Szpari a Siófokot fogadja. A botladozó Budaörs a Kazincbarcikát vendégeli meg, a Haladás Békéscsabán, a Szentlőrinc Csákváron vizitál.
 
A forduló zárómeccsén Győrbe látogat a DVSC. Huszti Szabolcséknak mindenképpen kell a három pont, ha bajnokként akarnak feljutni az NB I-be, valamint hogy ne kerüljön veszélybe a visszajutásuk.
 
NB II
33. FORDULÓ
17.00: DEAC-FC Ajka
17.00: Kaposvári Rákóczi FC–Vasas FC
17.00: Pécsi MFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
17.00: Soroksár SC–Gyirmót FC Győr
17.00: Dorogi FC–Szolnoki MÁV FC
17.00: Nyíregyháza Spartacus FC–BFC Siófok
17.00: Budaörs–Kolorcity Kazincbarcika SC, Tatabánya
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–Szombathelyi Haladás
17.00: Aqvital FC Csákvár–Szentlőrinc
20.00: WKW ETO FC Győr–Debreceni VSC
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A VASAS HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Saját nevelésű, utánpótlás-válogatott védőnk új szerződése 2024. június 30-ig szól.
 
Szilágyi Zoltán 13 évesen került a Vasas Kubala Akadémiára. Az idén 23 éves védő már utánpótlásunkban rendszeresen bizonyította tehetségét és korosztályos válogatottként is pályára lépett – többek között – az Ukrajna, Svájc és Görögország elleni győzelmek során. A fiatal labdarúgó 18 esztendősen profi szerződést írt alá klubunknál, majd két évnyi siófoki kölcsönjáték után – jelentős rutint szerezve a felnőtt futballban – 2018-ban visszatért Angyalföldre.
 

Eddigi pályafutása során 89 alkalommal lépett pályára NB II-es felnőtt bajnoki találkozón, 9-szer pedig kupamérkőzésen szerepelt. Az idei bajnokságban betegség és sérülés is hátráltatta a labdarúgó teljesítményét, ennek ellenére 16 mérkőzésen kezdőként számított rá a szakmai stáb, egy találkozón pedig csereként szállt be a játékba.
 
Nagy Miklós, sportigazgató:
– Szilágyi Zoltán az előző évben kevesebb játéklehetőséget kapott, de mindvégig szorgalmasan dolgozott és lojálisan kitartott a Vasas mellett, amire én is ösztökéltem, mivel minden adottsága megvan ahhoz, hogy élvonalbeli játékos lehessen. Amikor aztán alkalom nyílt a bizonyításra, élni tudott a lehetőséggel és megbízható teljesítményével ebben a szezonban alapemberévé vált csapatunknak. Abban a reményben hosszabbítottunk szerződést saját nevelésű, fiatal játékosunkkal, hogy hosszú távon is erőssége lesz a klubnak.
 
Szilágyi Zoltán, a szerződés aláírása után:
– Nagyon örültem, amikor Nagy Miklós sportigazgató megkeresett a szerződéshosszabbításommal kapcsolatban. 10 éve futballozom a Vasasban, mindig is itt is képzeltem el a jövőmet, ezért nem kellett sokat gondolkodnom, hogy itt szeretném-e folytatni a pályafutásomat. Most, az aláírás után természetesen nagyon boldog vagyok, de szeretnék továbbra is ugyanilyen alázatosan dolgozni, stabil teljesítményt nyújtani és a jövőben is alapembernek számítani. Minden nap, minden edzésen az volt a célom, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba, de ez sokáig nem sikerült. Ősszel viszont lehetőséghez jutottam és úgy érzem, az azóta eltelt időszakban tudtam is vele élni, ennek köszönhetően kaptam most újabb bizalmat a klub részéről.
 
Gratulálunk és sok sikert kívánunk Szilágyi Zoltánnak!"
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC