A Südtribüne, Dárdai és Thomas Doll legendája.
Ausverkauft, olvastam már napokkal a meccs előtt.
Szerencse, hogy előbb volt meg a meccsbelépő, mint maga az utazás, szóval az az információ, hogy minden jegy elkelt, csak még izgatottabbá tette az embert.
Telt ház, a mi esetünkben 81 365 néző, Németországban semmi meglepőt nem jelent. Nem csak a Dortmund vagy a München meccsein, és nem csak a Bundesliga I-ben, hanem más osztályban, kisebb csapatoknál is esélytelen pár nappal/héttel korábban jegyeket szerezni az adott bajnokira.
A német Bundesligának talán ez az egyik vonzereje, hogy amíg más topliga bajnoki meccsein nincs mindig teltház, addig a hétvégén: BVB-Union Berlin, ausverkauft hírdetmény szerepelt Dortmundban, szerte a városban!
A bányászvárosban, amit nem kell, és nem lehet a művészi, szép vagy akár a bájos jelzővel illetni.
Ronda és finom.
A Ruhr-vidéki városok, Dortmund mellett az ősi rivális Gelschenkirschen, Essen vagy Bochum akkortól váltak értékessé, mikor a 19. századtól megkezdődött a nagyüzemi szénkitermelés a területen. Itt rendkívül jó minőségű, a földfelszínhez közel lévő és hatalmas mennyiségű feketekőszén található, amelyet nagy részben már kibányásztak.
A Ruhr-vidék a legnagyobb agglomerációs övezete Németországnak, és egyben a legfontosabb ipari régiója is. A helyi lakosoknak pedig a labdarúgás tényleg mindenek felett áll.
A Bayern München mellett az ország két legtöbb szurkolóval bíró egyesülete is Észak-Rajna-Vesztfália ipari körzetében található: Dortmund és Gelsenkirchen, és a két város mindössze 30 km-re fekszik egymástól.
Mindkét klub alapítása azokban az időkben történt, amikor a Ruhr-vidék főleg az említett szénkitermelésének és acélfeldolgozásának köszönhetően a német ipar központjává vált, és munkások, illetve vendégmunkások tömegeit foglalkoztatta. Mindkét egyesület a munkásnegyedeket célozta meg, a labdarúgás a kemény fizikai munkát végző lakosok egyetlen örömforrásának számított. A kemény munka mellett hétvégente csak a foci jelenthette a kikapcsolódást a munkásosztály számára, kiélhették a sportág iránti szenvedélyüket és később, a válság és elszegényedés idején is, csak a futball szeretete, a hőn szeretett csapat győzelme adott reményt és szolgáltatott örömet.
Egyes legendák szerint a rivalizálás egyik oka, hogy a gelsenkircheniek szénbányászként dolgoztak, a dortmundiak pedig inkább az acélfeldolgozásban tevékenykedtek, de számtalan forrás, számtalan "magyarázatot" ad a rivalizálás miértjére.
A rivalizálás miatt nem játszik egyszerre hazai pályán a Schalke és a Dortmund, jobb ha nincsen közel egymáshoz a két tábor a rendfenntartók szerint…
Az Union Berlin szurkolói viszont bátran járkálhattak a városban a meccs napján, vígan sörözhettek a dortmundi sétálóutcán, vagy a meccs közeledtével a stadionnál.
Első beszélgetőpartnerem is az újonc Union szurkolói közül került ki, aki meghallva és felismerve a magyar nyelvet, egyből Dardajt mondott, vagyis Dárdai Pálról osztotta meg véleményét, miszerint, örömmel tölti el, hogy elengedték a magyar trénert a Hertha BSC-től, hiszen "ő stílust adott az Öreg Hölgy játékának, azóta meg szenvednek, és sokkal jobban is állunk (itt kicsit erőteljesebb jelzőt tessenek ideképzelni – a szerk.) a városi rivális csapatnál". A sokkal jobban, pontosan azt jelenti a valóságban, hogy azonos pontszámuk mellett, csupán jobb gólkülönbségge állnak a piros mezes fővárosaik a tizenkettedik, míg a kék-fehérek a tizenharmadik helyen, de mint minden rivalizálásnál, ez igenis nagyon sokat tud számítani.
A majdnem 4 eurós sörök fogyasztása közben, arról faggattam a BVB-szurkolóit, vajon mennyire emlékeznek a Dortmundban megforduló magyarokra: Hajnal Tamásra vagy Bajner Bálintra.
A Ferencváros jelenlegi sportmenedzsere 2008. január 23-án írt alá egy 4 éves szerződést a Borussia Dortmunddal, de csak a nyáron csatlakozott a Jürgen Klopp vezette gárdához, ahol nem is mutatkozhatott volna be jobban, hiszen a német Szuperkupában 2008. július 23-án, szabadrúgásgóllal járult hozzá a 2–1-es végeredményhez a Bayern München ellen.
2009 őszén megsérült Hajnal, de klubjában általában stabil tagja volt a kezdőcsapatnak. 2010-ben viszont újabb sérülés jött, és felépülése után már körön kívülre került a magyar játékos, így 2011. januárjában kölcsönvette a VFB Stuttgart.
Matthias Lochmann, aki hét éve tagja a dortmundi B-középnek, úgy nyilatkozott a kétszintes fanshop pihenő sarkában, hogy emlékszik arra a bizonyos Hajnal-találatra, ügyes, technikás, klasszikus irányító középpályásnak tartotta a magyar válogatott játékost, de Bajner Bálint neve egyáltalán nem volt ismerős számára.
Bajner egyetlen mérkőzésen szerepelt a "nagycsapatban", a Dortmund második számú együttesében szerepelt leginkább, 65 meccsen 10 gól volt ott a mérlege a Regionalliga Nyugati-csoportjában szereplő együttesben.
Az alábbi videó azt mutatja, hogy a második számú csapat meccsein is elsőosztályú a szurkolás, pláne ha a legnagyobb rivális tartalékjaival találkoznak a dortmundi fiatalok.
A meccs előtti napon természetesen nem maradhatott ki részünkről a stadiontúra sem, ahol egy velünk egy csoportba keveredő, magyar felmenőkkel rendelkező hölgy ecsetelte, hogy Hajnal és Bajner után, Thomas Doll pályáját is árgus szemekkel követte, de Katrin egyetért azzal az általános véleménnyel Németországban, hogy a Fradi volt trénere vezetőedzőként megközelíteni sem tudja sikeres játékospályafutását.
Ezt a véleményt osztotta Thomas is, alkalmi beszélgetőtársam szerint névrokonának, Dollnak nagy bukás volt, hogy a Hannover csapatával nem tudott a Bundesliga I-ben maradni 2019-ben, és az 50 évesnek saccolt drukker szerint, nem is lesz már lehetősége a német elsőosztályban dolgoznia a Lazio egykori sztárjának.
Ami a Signal Iduna Parkot illeti, a stadiont az 1974-es labdarúgó-világbajnokság alkalmából építtette Dortmund városa, és 1990-től kezdve három nagy hullámban újították fel és alakították át a létesítményt.
Az utolsó fázisban, 2002-2003-ban az addig kihasználatlan sarkokat is beépítették, így a saroklelátók megnyitásával a kapacitás 83 000 fő fölé nőtt. Az északi tribün alatt a klub múzeumát és éttermeket alakítottak ki. Ebben az időben kerültek a stadion fölé a lelátók tetejét tartó rikítóan sárga pillonok, amelyek mára Dortmund-városának jelképeivé váltak.
Ami a kiszolgálóhelységeket illeti, meglepő volt, hogy mennyire puritánok a Dortmund öltözői: amellett, hogy kicsi és szűkös, végtelenül egyszerű, modernnek jóindulattal sem nevezhető. Nyilván tudatos a klubnál ez a féle "mentalitás", büszkén hirdetik, hogy a világhírnév ellenére a BVB egy egyszerű munkáscsapat, ehhez pedig az egyszerűség dukál és kevés csillogás.
Kevés csillogás, de őszinte szurkolás.
Markus, a stadiontúra vezetője is minden harmadik percben azt emeli ki, hogy a hazai meccseken 90 percig tart a szurkolás, és természetesen a "Gelbe Wand"-ot magasztalja, ami a kapu mögött található „Sárga Fal”, azaz a BVB legfanatikusabb drukkereit foglalja magában.
Borussia Dortmund monumentális állószektora, a Südtribüne az évek, évtizedek során fogalommá vált, ahol a 28 ezer fanatikus meccsről meccsre félelmetes hangulatot teremt a Westfalenstadionban – így nevezték a 2005-ös szponzori szerződés előtt a Dortmund otthonát.
A SÜDTRIBÜNE "adatai":
Szélesség: 100 méter
Magasság: 40 méter
Meredekség: 37 fok
Blokkok száma: 11
Kapacitás: 26-28 ezer fő
Tapasztaltuk, amikor 28 ezer ember egyszerre fütyül vagy tör ki önfeledt ünneplésben, az egyszerűen hátborzongató.
Az Union Berlin ellen az utóbbit nem kevesebb, mint ötször élhettük át, jól játszottak, és simán nyertek Marcus Reusék az Union ellen, Szoboszlai Dominik volt csapattársa, újbóli remek játékának köszönhetően is.
A norvég Haaland harmadik meccsén a hetedik gólját szerezte, nem volt véletlen, hogy a szurkoló shopban az ő nevének feliratozását kérték a legtöbb megvásárolt mezre.
A mérkőzés végén a sárga-feketében szereplő játékosok megköszönik a fergeteges szurkolást, de a Berlin ellen, a mérkőzés lefújását követően, az ellenfél egyik játékosát éltette percekig az egész stadion.
Neven Subotic jó pár évet húzott le a dortmundi klubban, bajnokságot és kupát is nyerve, természetesen a BVB nem az a klub, ahol ezt elfelejtik, hiába játszik már a szerb egy rivális csapatban.
A dortmundi üzletpolitikára jellemző, ahogy a klub vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke, azt nyilatkozta korábban: „Az olcsó jegyek a klubpolitikánk részét képezik. A Südtribünén 28 ezren férnek el, és tudjuk, ha ezt a területet 15 ezres ülőszektorokra cserélnénk, évente 5 millió euróval nagyobb lenne a bevételünk. Ez a lehetőség azonban szóba se jöhet, mert az állószektor a kultúránk része. Azt akarjuk, hogy mindenki sajátjának érezze a klubot. Én magam is több mint húsz évig ott álltam a Südön a meccseken, pontosan tudom, mit jelent ez.”
Dortmundban megtapasztaltuk a lényeget, ami nem más, mint az, hogy a foci és a klub van a szurkolókért.
