A bajnoki után kórházba vitték a labdarúgót.
A Haladás hétvégén a Budaörs elleni bajnokit is behúzta. A szombathelyiek 2-1-re nyertek vasárnap, így idén továbbra is veretlenek az NB III Északnyugati csoportjában.
A Hali a Facebookon számolt be arról, hogy a mérkőzésen csereként beálló Szujó Attilát hosszú percekig ápolni kellett, ugyanis az egyik budaörsi játékos a bal halántékán telibe fejelte. Az esetről így nyilatkozott a védő:
„Őszintén szólva az ütközéstől kezdve filmszakadásom van, a következő momentum amire emlékszem, hogy Jakab Ferenc masszőrrel állok az oldalvonal mellett. Lüktetett a fejem, a térlátásom sem volt az igazi, de mindenképpen siettem vissza a pályára.
Izgultam, hogy ne nagyon kelljen fejelnem, mert folyamatosan fájt a fejem és ahogy említettem is, nem láttam rendesen.
A meccs után hányingerem még lett, a mentők pedig bevittek a kórházba, ahol az MR-vizsgálat megállapította, hogy szerencsére nincs komoly bajom – enyhe agyrázkódást szenvedtem, nem kell bennmaradnom. Hétfőn még nem edzettem a csapattal, fájt, lüktetett a fejem, fájdalomcsillapítót szedtem rá. Kedden pihenőnapunk volt, remélem szerdán már tréningezhetek. De legfontosabb, hogy ismét nyert a csapat!” – világított rá Szujó.
Szujó ezt az idényt a Kazincbarcikában kezdte el, a Haladáshoz télen igazolt. A labdarúgó az NB I-ben eddig 4 meccsen jutott szóhoz.












