Az újonc utolsó "hazai" találkozójára készül.
Az élvonaltól az idény végén búcsúzó Kazincbarcika szombaton a Kisvárdát fogadja a DVTK Stadionban. A mérkőzés előtt a barcikaiak szurkolóbarát döntést jelentettek be.
A Kazincbarcika a hivatalos oldalán jelezte, hogy a hétvégi összecsapásra minden belépőjegy 100 forintba kerül.
„Történelmi év van mögöttünk, amit már senki nem vehet el tőlünk! Tudjuk, hogy szurkolóink is sokat küzdöttek és harcoltak velünk együtt, vannak, akik az ország másik végébe is rendszeresen elkísérték a csapatot, ezért mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást!” – olvasható a barcikai bejelentésben.
Az is kiderült, hogy belépőt csak személyesen lehet megvenni a DVTK Shopban, hétköznapokon 12 és 18 óra között, valamint a mérkőzés napján 13 órától.
A Kazincbarcikának a szombati lesz az utolsó „hazai” meccse az idényben. Az idézőjel indokolt, hiszen a csapat ebben az idényben először Mezőkövesden, majd Diósgyőrben fogadta az ellenfeleit.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Puskás Akadémia FC | 8 | 5 | 0 | 3 | 3 | 15 |
| 2. | ETO FC Győr | 8 | 4 | 3 | 1 | 6 | 15 |
| 3. | Vasas FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 6 | 14 |
| 4. | Újpest FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 4 | 14 |
| 5. | Ferencvárosi TC | 7 | 3 | 3 | 1 | 3 | 12 |
| 6. | Paksi FC | 8 | 3 | 2 | 3 | -1 | 11 |
| 7. | MTK Budapest | 8 | 2 | 3 | 3 | 1 | 9 |
| 8. | Kisvárda | 8 | 2 | 3 | 3 | -1 | 9 |
| 9. | DVSC | 8 | 2 | 3 | 3 | -3 | 9 |
| 10. | Nyíregyháza | 8 | 2 | 2 | 4 | -5 | 8 |
| 11. | ZTE FC | 8 | 2 | 0 | 6 | -10 | 6 |
| 12. | Budapest Honvéd | 7 | 1 | 3 | 3 | -3 | 6 |














