Egy 15 perces periódust is kiemelt a tréner.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei élvonalban szombaton a Felsőzsolca a Szirmabesenyő elleni mérkőzést 5-2-es győzelemmel zárta.
A felsőzsolcaiak a 14. percben szerezték meg a vezetést Csordás-Gurbán Miklós góljával, erre a vendégek a 15. minutumban válaszoltak. Aztán a 21. percben már 4-1 volt az eredmény, majd a szünet előtt szépített a Szirmabesenyő. Az 5-2-es végeredményt Agárdy Norbert állította be. A gólgazdag találkozón a piros lap is villant: a Szirmabesenyő György Máté kiállítása miatt 10 emberre fogyatkozott a 47. percben.
A lefújás után a Felsőzsolca edzője, Cservenyák Ádám sziporkázott.
„Volt jó 15 percünk ma, ami szerencsére nem a félidőre esett! Úgy vártunk már erre a hazai győzelemre mint a kisfiúk, akik eddig csak magazinba láttak lányokat!” – nyilatkozta Cservenyák a boon.hu-nak.
György Gábor kicsit odaszúrt az értékelésében a játékosainak.
„Az első félidőben rápihentünk a másodikra, megint volt egy 10 perces rövidzárlatunk amit az ellenfél kihasznált. A második félidőben, néha 10 emberrel is dominálni tudtunk, az egyéni felelősségvállalás és a jó hozzáállás ismét pár embernél elmaradt, edzésen már nagyon jók vagyunk, meg kell tanulnunk meccselni is” – mondta a megyei portálnak a Szirmabesenyő trénere.
A Felsőzsolca a 11., a Szirmabesenyő pedig a 13. helyen áll a tabellán. A bajnokság mezőnyét 15 klub alkotja.












